Korábban a kezembe akadt egy páciensről szóló eset. Nem enyém volt, neveket sem tűntettek fel, csakis a tanulmányi rész miatt hoztàk le írásos formátumba. Egy férfiről szólt akit gyerekként elraboltak. És bàr időben sikerült ràlelniük, de a későbbiekben ez olyan tüneteket vàltott ki belőle aminek következtében végül kialakult az agorafóbia nàla. Az őt ért történtek egyik következménye az volt, hogy teljesen leszűkült a mozgàstere és a férfi csak egyetlen helyen érezte magàt teljesen biztonságba, az pedig a lakása volt, melyet képtelen volt elhagyni pánikrohamok nélkül. Màr nem most került ez a leírás a kezeim közé, de Kendra esetét olvasva újra felszínre kúsztak bennem ezek az emlékek. Őt még nem ismerem és a mai lesz az első beszélgetésünk. Ugyanakkor az is tudomàsomra jutott, hogy nehezére esik bàrhova is mennie a vele történtek utàn, mert sehol sem érzi magàt biztonságba, így ezért sem talàlkozunk a rendelőbe, hanem inkább az ő otthonàba. Màr csak az a kérdés ez az àllapot milyen fázisban tart nàla és hogy a beszélgetéseink ki tudják őt majd zökkenteni vagy màs módszereket kell majd alkalmaznunk. Ennyire előre azonban még nem érdemes szaladnunk.
A kocsiba ülve párszor végigveszem a róla olvasottakat, hogy egy alapot adjak az első ülésünknek. Természetesen nem ezzel fogok indítani, de ettől még szükségem van ezekre az információkra, hogy tudjam merre is tartunk majd.
A háza előtt álló őrségen àtjutni nem egyszerű, de végül csak beengednek miután igazolom magamat és meggyőződnek arról, hogy nem csak be akarok lógni hozzà és ártani neki. Elgondolkozom azon, hogy lehet nem àrtott volna a modell karrierjét is jobban àtfutni, de az inkább a nyomozók dolga és nem az enyém. Nekem Kendra érzelmi vilàga fontos a mi esetünkben, és nem a foglalkozàsa. Reményeim szerint vissza is térhet majd hozzà, ha a beszélgetéseink az idő múlásával segítőkészek lesznek majd számára.
A szobájába találok rá és engedélyt is kérek arra, hogy beléphessek hozzá, majd mikor ezt megkapom, egy halovány mosollyal együtt merészkedek beljebb, aztán behúzom magam mögött az ajtót. Kedves kis környezet fogad ahogy végigfuttatom tekintetemet az elém táruló berendezésen. Első ránézésre őt tükrözi, de majd kiderül, hogy ez mennyiben is igaz.
- Nem okoz gondot. Örülök, hogy beszélhetünk. - szólalok fel egyből szavaira reagálva. - Megértem miért nem. - folytatom együttérzően, aztán a közelében foglalok helyet miután megérdeklődtem ezt pontosan hol is tehetem magamat.
- Hogyan érzed ma magadat? - teszem fel első kérdésemet neki, hogy egy könnyebbel indítsunk. Bár ez is nézőpont kérdése. Sokszor nehéz szavakba önteni mi zajlik le bennünk pontosan vagy éppen miért, de ha már egy-két pontot ki tudunk emelni akkor azzal már haladunk is. - Biztosan ezt megosztották veled, de heti két alkalommal fogunk majd találkozni amiatt, mert egy egészen nehéz időszakon mész keresztül. Ez segít majd, hogy ezeket az intenzíven tapasztalt érzéseket át tudjuk beszélni. - osztom meg vele, hogy tudatában legyen vele mire számítson majd.
- Mivel ez az első beszélgetésünk, így szeretném, ha tisztában lennél vele, hogy azt mondasz el nekem, amire te magad is készen állsz, ami kényelmes számodra. Én nem foglak sürgetni és ne érezd azt, hogy kényszerből történnek ezek a találkozások. Mi csak beszélgetünk annak érdekében, hogy meg tudj birkózni a benned zajló érzésekkel. - fűzöm még hozzá barátságosabb hangnemben. Nem akarom, hogy úgy érezze ez egy vizsga, ahol a bukás veszélyével szembe kell néznie. Erről szó sincs.
Ha választ kapok az első kérdésére, abban az esetben folytatom is.
- Említetted korábban, hogy nehezedre esik az utcára menni. Mit érzel amikor ezt tapasztalod?  - érdeklődöm tőle. -  Nem baj, ha nem tudod konkrétan elmagyarázni. Körül is írhatod, majd együtt a végére járunk. - mosolyodok el haloványan. - Jártál mostanában odakint? - térek ki erre még mielőtt tovább haladhatnánk a beszélgetésünkben.

Kendra Chemblar esetének vázlatos feljegyzéseit legalább négyszer olvastam már át az elmúlt órákban mielőtt megejthetnénk az első találkozásunkat. Számomra a modellek világa nem túl ismert, így a neve se mond sokat, ellenben az asszisztensemnek már igen, akinek kíváncsisága ha még szavakban ugyan nem is, de az arckifejezésére kiütközött. Őt azonban nem avattam be ennél többe és nem is fogom, mert bármi ami a kemény fedeles dossziéban lapul az csakis Kendrara és rám tartozik. Ettől még a helyzete azon esetek egyike, aminek kiheveréséhez vagy enyhüléséhez hosszú idő szükséges. Hisz elfelejteni senki nem tudja azt, hogy az élete veszélyben forgott bármennyire is igyekszik ez ellen tenni. Az emlékezet kitörlésére egyikünk sem lesz képes, de a közös üléseink során arra fogunk törekedni, hogy lelkileg és mentálisan is átvészelje ezt a nyomasztó időszakot amely jól érzékelhetően ott kering felette.  
A megbeszélt időpontunk délutánra esik és a többi páciensemmel ellentétben a miénkre most nem az irodám falain belül kerül sor. Kendranak a történtek után még a házat is nehezére esik elhagyni amelyet ha az elején nem kezelnek akkor a későbbiekben olyan fóbiává alakulhat át ami még inkább elzárja őt a külvilágtól. Nekem az a célom, hogy ezt elkerüljük és újra felépítsük a környezetébe vetett bizalmat, amit kegyetlenül elvettek tőle.  
Sok részlet az esetével kapcsolatban hiányos, annak viszont a tudatában vagyok, hogy az ügye lezáratlan még. Nem tudom mennyit beszélhet majd erről vagy mit mondtak neki annak zajló folyamatával kapcsolatban, de így a félelmei csak még fokozottabban törnek rá. Az én túszejtéses esetemben legalább előttünk kapták el a tetteseket, ami még ha nem is nyomott el minden ezzel kapcsolatos érzést, de pillanatnyi megkönnyebbülést hozott számomra és mindenkiére akik akkor jelen voltak. A tény, hogy a rablók megkapták méltó büntetésüket nem hagyott olyan kétségeket hátra bennem ami miatt úgy érezném ez újra megtörténhet, ugyanakkor sokat segített az is, hogy mikor úgy éreztem fel vagyok készülve rá akkor Jake társaságában látogattam vissza a helyszínre. Így az akkor történt rossz élményeket újra megélhettem és egy általunk létrehozott jobbakkal helyettesíthettem.  
A kocsimba ülök be és táplálom be a GPS-be a kapott címet, bár időben vagyok még. Asszisztensem győzködött, hogy velem tart, de elmondtam neki, hogy több hasznát veszem odabent, ahol bőven akad ugyanúgy munka. A másik indok amiért ezt nem pártoltam – és az elsődleges is – hogy nem akartam túlterhelni Kendrat amikor még azt se tudom rám miképpen reagál majd. Sokaknak a jelenlétünk kezdetben frusztráló lehet, főleg ha az illető tagadja a terápia szükségességét. Nem vagyunk egyformák és mindenkinek más módon történik meg az, hogy megnyíljon egy számára vadidegen előtt. Az én eddigi pácienseim között is akadtak olyanok, akikkel ez könnyebben ment, de olyan is, aki nem szívesen beszélt vagy ha igen, akkor minden másról inkább, mint magáról. Meg kell találnunk először majd Kendraval is azt a járható utat ami kényelmes tempót biztosít számára. Ezután jöhet minden más sorjában.
A lány lakása előtt egy járőr kocsit is észreveszek, de jelenleg senki nem ül benne. Nem lep meg ennek ténye, mert amikor kiderült, hogy a látogatásom Kendrahoz szól akkor felvettem a kapcsolatot az arra illetékes személyekkel, hogy ne legyen gond az azonosításommal. Vagy úgy alapvetően az érkezésem tényével sem. Tudom jól, hogy az őrzése elengedhetetlen, viszont őt csak arra emlékezteti, hogy még mindig veszélyben lehet. Ilyen körülmények között nehéz nem a legrosszabbra gondolni vagy félelemmel tekinteni a külvilágra.
A bejárati ajtót a kopogásom után egy járőr nyitja ki és az azonosításom után beljebb is enged az épületbe.  
- Ms. Chemblart merre találom? – a vállamon igazgatom el táskám vékony pántját mire a férfi útbaigazít, én pedig megindulok a megfelelő ajtó felé, fejben többször is végiggondolva az esetét és annak részleteit. Tudom jól, hogy az ajtó átlépése után nem gondolhatok semmi másra befolyásoló tényezőként és csak arra kell koncentrálnom amit akkor hajlandó velem Kendra megosztani.  
Egy halk és nem sürgető kopogással hívom fel érkezésemre a figyelmét és amint meghallom a szóbeli engedélyt már csak akkor bátorkodom lenyomni a kilincset.
- Szép napot, Kendra. Dr. Riggs vagyok, telefonon már korábban beszéltünk. Megengeded, hogy csatlakozzak hozzád? – nem lépem át a szobája küszöbét, mert nem tudhatom mennyire érinti őt rosszul ha túlságosan befurakszom a személyes terébe. Így megállok azon kívül amíg a válaszára várok, hogy azt követően arra induljak ahol neki kényelmesebb. Ettől a döntéstől viszont nem kívánom őt megfosztani.