“Sisters are best friends, they are advisors, they are teachers, and best of all they are people with whom you can talk with about anything – someone you have a special bond with!“
Mostanában eléggé el vagyok veszve. Az időm is kezd igencsak szűkös lenni ahogyan közeledünk és közeledünk a Los Angeles-be való utazáshoz. Arról meg nem is beszélve, hogy ha éppen nem próbákon vagyok, vagy igyekszem ügyeket intézni, akkor általában a falat bámulom és csorgatom a nyálam bizonyos emlékképekre. Szörnyű. Komolyan. Fogalmam sincs, hogy mi történik velem és el sem hiszem, hogy képes voltam így bebonyolítani a saját és egyben Alden helyzetét is. Nem tudom merre fog a mi történetünk menni, de egy biztos. Valakinek beszélnem kell róla mielőtt még megkattanok és elutazom vele, hogy fél évre összezárjuk magunkat. És hát ki más is lenne a legmegfelelőbb személy, mint Amarilla, aki testvérem helyett is testvérem. Igazából unokatestvér, de ez aligha változtatna azon, hogy mégis húgomként tekintek rá. Igazából mindig így tettem. Már kislány korunk óta ott voltunk egymásnak és ostoba is lennék nem megoldani egy utolsó találkozót vele is, még mielőtt lelécelnék a világ másik felére. Az időm szűkös, de azért igyekszem találkozni a számomra fontos emberekkel, mint amilyen Rilla is... Vagy éppen Daisy. Rilla tudtára adtam, hogy jövök érte, de nem szándékoztam előre elárulni neki, hogy mi is a program. Nem mondom, hogy óriási tervekkel érkeztem meg hozzá, csupán egy kis meglepetés kiruccanásról van szó, kárpótlásul azért, hogy majd meghallgatja a Denről való ájuldozásaimat. - Készen állsz? - Nézek rá toporzékolva, aztán mikor a nő végre bólint és megindul, hatalmas léptekkel igyekszem ki, hogy leellenőrizzem, a taxi nem lépett meg, még vár ránk. Be is tessékelem magunkat, igyekszem nem tovább húzni az időt. - Szóval... Remélem nem bánod ha jól összeverjük magunkat és úgy seggre esünk, hogy holnap se menni, sem pedig ülni nem fogunk tudni. - Vigyorgok rá ügyetlenül, miközben már lökdösöm is őt ki a taxiból, hogy végre rájöjjön hol is vagyunk pontosan. - Már csak egy hét erejéig lesz nyitva, a tél lassan véget ér, tehát nem hagyhatjuk ki. Na gyere! - Vonom meg a vállam, majd ha ellenkezik, ha nem, már húzom is őt magammal, hogy mindketten bérelhessünk magunknak egy-egy jégkorcsolyát, amit természetesen én állok, hiszen én hívtam meg és az én ötletem is volt ez az öngyilkosság, amit minden bizonnyal meg is fogok bánni. - Igazából totál abban reménykedem, hogy itt úgy lefárasztalak, hogy aztán erőd sem legyen ellenkezni mikor a szerelmi életemmel próbállak majd letraktálni. - Megcsillantom a pimasz vigyort, bár még ő nem is tudja, hogy igazából rohadtul erről van szó és nem csak viccelek. Na majd hamarosan meglátja, nem kell félni!
Miminek jót tett ez a három éves kihagyás, muszáj volt pihennie. Kár, hogy én nem tudok kényszerszünetre menni az életemből, bár szerencsére a PTSD-m most nyugvó félben van. Muszáj is volt félre tennem a magam horror showját, mert szüksége volt rám. Mellette álltam mindvégig, hisz nem is unokatesóként, sokkal inkább testvérként tekintek rá. A bácsikám halála az egész családot megrázta, különösen őt, ráadásul az ő szerelmi élete is épp olyan átkos, mint az enyém. Nem kímélték a szemét pasik! Néha azon gondolkodom, el kéne menni valami javasasszonyhoz, aki majd leveszi rólam az átkot. Akkor egyúttal már róla is levetetem. De hol találok én New Yorkban egyet is? Kicsit azért félek, mert eddig itt voltunk egymásnak 3 éven keresztül és most, hogy újra belecsapott a lecsóba és ígéretes szerepet kapott egy musicalfilmben, majd fél évre el fog utazni. Életem egyik biztos támpontja többezer kilométerre lesz tőlem és ez kissé nyugtalanít, de nem mutatom ki természetesen. Remélem Leónnak nem most támad kedve szintén elutazni, mert akkor inkább ki sem fogom tenni a lábam a házból. Nem szeretek egyedül mászkálni, kivéve, ha kocsival vagyok és célirányosan megyek. Pedig egyedül kell sokszor megoldanom a dolgaimat, hiszen felnőtt nő vagyok. Nem várhatom el, hogy a nap 24 órájából 25-öt mellettem legyen valaki, aki nem az anyám. Szóval mielőtt elrepülne a csillogás városába, azelőtt igyekszünk még egy kis időt együtt tölteni. Most is rá várok, azt mondta, hamarosan itt lesz, mert valami meglepit tervezett a mai napra. Ezt a napot szabaddá tettem, csak miatta. Izgatottan várom az érkezését és Luna puha bundázatát simogatom, míg meg nem érkezik. Azonnal a nyakába ugrom és egy cuppanós puszikát nyomok az arcára. - Azt hiszem készen. Bármit is tervezel. - mosolygok rá és már kapom is fel a cipőm, a kabátom és a retikülöm. - Taxival megyünk? - pillázom rá meglepetten, mert én azt hittem, majd én furikázom őt. De lehet, ez is a meglepi része. Mivel nagyon izgatottnak űnik, ezért a tőlem telhető leggyorsabban mászom be a taxiba, majd bekötöm a biztonsági övet. - Óóó, csodás kilátások. Paintballozni fogunk? - kérdezek rá csintalan arckifejezéssel, de nem árulja el, lakatot tett a szájára. Hiába is nyaggatnám, úgy se mondaná el, de azért izgatja a fantáziámat, milyen programokon lehet akkorákat zúgni, hogy utána menni vagy ülni se tudjunk. Görkori? Korcsolya? Hegymászás? Mondjuk utóbbit azért kihúznám, közel s távol nincs egy megmászható hegy sem, max ha edzőterembe mész, ahol falat tudsz mászni. De nem is megyünk sokat, hamarosan meg is érkezünk a Bryant Parkba a Winter Village-be. - Jégkori? Jöhet, legalább feszesítem a löttyedt hátsómat. - kezdek el kuncogni, majd karöltve elindulunk korcsolyát bérelni. Én sokáig nem tudtam se görkorizni, se jégkorizni, León tanított meg rá. Nem is tudom, hogyan érdemeltem ki a barátságát, mikor sokat bántottam őt is. De megfogadtam, ez változni fog és azóta is igyekszem magam tartani a szavamhoz. Jókedéllyel húzom fel magamra a korit, mikor elejt egy olyan megjegyzést, amire felkapom a fejem és úgy nézek rá, mint aki átlát rajta. - Szerelmi élet? Neked olyanod is van? És mikor érkezett meg? Tényleg megrendelted azt a... - hajolok közel a füléhez, hogy csak ő hallja - játékszert, amit ajánlottam? - kacsintok rá kuncogva, mert nem gondolnék másra, minthogy ő is megajándékozta magát egy rezgőfunkciós kéjszerszámmal, ami jól tud masszírozni. Igazából neki tán még nagyobb is a libidója, mint az enyém, én csak fél lángon működöm, érzéketlenné váltam odalent, pedig keresem az örömöt, mégsem találom. - A jóga miatt annyit fejlődött az egyensúlyérzékem, hogy biztos vagyok benne, nem fogok eltaknyolni és seggre csücsülni. Lehet neked sem ártana kipróbálni, te sokkal hajlékonyabb is vagy, mint én. Szóval ha nekem megy, neked is tuti menne. - javaslom neki a jógát, miközben jégre szállunk.
You want to spend some time inside my mind but all you'll find is shouting, doubts and haunted houses
Re: Danger Alert! - Rilla & Mimi
Hétf. Feb. 12 2024, 11:13
Rilla and Mimi
“Sisters are best friends, they are advisors, they are teachers, and best of all they are people with whom you can talk with about anything – someone you have a special bond with!“
Tény, hogy nem vagyok túl jó a meglepetésekben, általában túl könnyű belőlem kiszedni bármit, így aztán mindig idő előtt lelövöm a poént, mint egy komplett idióta. Ám most tényleg próbálkozom tartani a számat és csak egy apró jelzést elszórni arra, hogy bizony össze fogjuk verni magunkat. Nem mondok többet, aztán még a nyelvemre is ráharapok, hogy még véletlenül sem bukjon ki belőlem semmi sem. Legalábbis egészen addig, amíg a helyszínre nem érkezünk és ki nem derül, hogy valójában én leszek az egyetlen aki jól összeveri magát, merthogy Rilla minden bizonnyal már jégkorizott korábban és talán nem is olyan szerencsétlen benne, mint én. Na nem mintha én nem jégkoriztam volna már, de akkor több időt töltöttem a jégen kifeküdve, mint talpon. Szóval a reményeim, saját magamra nézve, igencsak csekélyek. - Mióta vagy te jó jégkoriban? Arra számítottam, hogy majd együtt szerencsétlenkedünk, aztán pedig sírunk a saját hülyeségeinken, együtt nyalogatjuk a sebeinket, hogy aztán az asztal alá ihassuk magunkat a nap végén és holnap fejfájással kezdjük a napot, amikor majd meglepsz egy kis palacsintával, vagy valamilyen édességgel... - Na ennyit arról, hogy nem árulok el neki előre semmit. Mondjuk igazából csak tudtára adtam, hogy velem tölti az éjszakát és reggel pedig mestercukrászkodnia kell nekem, mert tuti nem utazom el anélkül, hogy egyek valami finomságot tőle. Mert bár az tény, hogy a csokoládét nem szeretem, de más édességet szívesen eszem, főleg ha azt a húgom csinálja. - Nem, igazából úgy alakult, hogy találtam... Igazit. - Válaszolom neki mikor már megszerezzük a saját korcsolyáinkat, de persze jól megnyomom az "igazi" szócskát, hogy ténylegesen megértse mire célzom vele. - Mondjuk abban nem vagyok biztos, hogy hosszútávra találtam, vagy csak... ideig-óráig, de... ja. - Attól függetlenül, hogy igyekszem komolynak maradni és nem zavarba jönni, a mondat végére annyira elvörösödöm, hogy végül nem is sikerül befejeznem a mondanivalómat, bár jól tudom, hogy Rilla nem az a személy aki ezt annyiban fogja majd hagyni. - Oké, menjünk, verjük szét magunkat! - Próbálkozom meg a témaváltással, miközben az egyik székre lecsüccsenve próbálom meg magamra cibálni a jégkorcsolyát, majd pedig a csizmámat az egyik szekrénybe zárom el, hiszen nem akarjuk, hogy lába keljen neki. - Semmi gond nincs az egyensúlyérzékemmel. - Nézek rá összeszűkült szemekkel, akárcsak egy gyerek. - Tudod, táncolni is szoktam. Ahhoz azért néha nem árt. - Vigyorodom el végül, főleg ahogy eszembe jut, hogy Dennel is táncolnom kell majd. Mondjuk vele sokféle jógapózt is kipróbálnék... - Egyszerűen csak fogalmam sincs, hogy hogyan kell jégkorizni. Nem érzem magam biztonságban a jégen. - Mondom egy vállvonás kíséretében, miközben még mindig azon próbálok ügyködni, hogy arcom visszanyerje az eredeti színét és ne legyen túl feltűnő, hogy a Dennel való lehetséges jógapózokat próbálom nem elképzelni. - Na de mondcsak, hogy van a kedvenc unokahúgom? - Nézek rá mikor sikerül felhúznom a korcsolyámat, majd ha ő is elkészül, intek is a jég felé, hogy ha akar, akkor indulhatunk is. Mondjuk az majd kiderül, hogy én meddig is jutok.
Szerencsére New York már hozzá van szokva a hírességek látványához és fura szerzetekhez, így csupán megbámulnak bennünket néha, de egyébként az emberek teszik a dolgukat. Azért ennek ellenére sem lehet könnyű a csillagok élete. Nem is értem, Mimi eddig hogy bírta ki ép ésszel. Gyerekkorunk óta a reflektorfények kereszttüzében élte az életét és néha nekem sem volt emiatt könnyű, mert ha vele voltam, bizony rólam is készültek olyan lesifotók, melyeket legszívesebben letagadnék és elásnék. Lehet másnak nem nehéz és fürdőzik a sztár rokona ismertségének fényében, de én már gyerekként is inkább beleolvadtam volna a környezetembe, azt akartam, hogy ne vegyenek észre, mert ha nem látnak, nem is bánthatnak. Nem véletlenül kértem anyuéktól egyik karácsonyra a Harry Potterből jól ismert láthatatlanná tévő köpenyt. Manapság már a vékony sminkréteg az, ami ápol és eltakar, bár eltűnni már nem szeretnék. Mimi csodálkozni kezd azon, hogy jó vagyok ebben. Pedig azt hittem, tudja. El sem mondtam neki?? - Amióta León elvitt a Bryant Parkba és megtanított rá. Azt hittem, nagy csalódás leszek, de nagyon mókás volt, pedig a jégre is alig mertem rálépni először. Viszont a többi program még így is jártható. Van nálam otthon egy üveg Sangria. - kacsintok rá cinkos kis mosollyal. Úgy látszik, ez ma a meglepetések napja, ugyanis én sem gondoltam volna, hogy felszedett valakit, múltkor még ott tartott, hogy jobb, ha szingli marad. - Hogy miii??? - pillázom rá meglepetten, majd kicsit közelebb húzódom hozzá, mert nem szeretném túlordítani a tömeget, de ez meg egy olyan bizalmas téma, ami nem tartozik a nagyközönségre. - Kivel gabalyodtál már össze? Híresség? Vagy közember? - súgom oda neki, miközben elkezdem becsatolni a korcsolyámat. Hihetetlen! Ellienek is lett egy párja és már össze is költözött vele, épp azt ecsetelte a múltkor, mikor találkoztunk, most pedig Mimi is. Na tessék.Csak nekem nehéz ez az egész kapcsolatosdi? Nem mintha nem örülnék a boldogságuknak, csak elszomorodom, hogy itt vagyok majdhogynem 31 éves és egy tini lány is lepipál a szerelemben. Tuti én leszek az egyetlen magányos vén banya a környéken, aki körbeveszi magát macskákkal. Lehet egy kutyust is beszerzek. Lehet én leszek a környék morcona, dilis vénasszonya, akivel majd ijesztgetik a gyerekek egymást. - Azért vigyázz Mimi, nem szeretném, hogy kihasználjanak. Te ennél többet érsz, minthogy valaki pár éjszakás kis kalandja legyél. Én csak szeretnélek boldognak látni téged. - teszem hozzá gyorsan lágy mosollyal arcomon, mielőtt még bármit is felelhetne a kérdésemre. Őt sem kímélte az élet és nem akarom, hogy ismét egy férfi miatt ejtsen fájdalmas könnyeket. Mivel azért jócskán vannak körülöttünk és a zene is hangos, talán nem itt kellene megtárgyalnunk az ilyesmit. Csak ezért hagyom rá a terelést és bólintok egyet. Követem őt a pálya szélére és óvatosan ráereszkedem a jégre. De ő is tisztában van azzal, erre bizony még visszatérünk később. Szeretném tudni, ki csábította el őt annyira, hogy belemenjen egy ilyen bizonytalan kapcsolatba. - Tudom, tudom, és irigyellek is érte, nekem soha sem volt és soha sem lesz olyan mozgásom, mint neked. - fújom ki a levegőt és biggyesztem le kicsit ajkaim. - De a jóga attól még jót tesz. A lelket is megnyugtatja. - teszem hozzá halkan az utolsó mondatot. Amióta jógázom, nem csak az egyensúlyérzékem fejlődött. Hanem a lelki egyensúlyom is. Az antidepresszánsom is le lett csökkentve 50mg-ra, ami a legkisebb adag, szóval jó jel. És mostanában Xanaxot sem nagyon kellett beszedjek. - Na gyere! Fogd meg a kezem, majd én vezetlek. - javaslom felcsillanó szemekkel, mert mindig örömmel segítek neki, amiben csak tudok. Titokban mindig attól félek, egyszer majd nem lesz többé szüksége rám, mert én nem vagyok egész és egy idő után csak lehúzok mindenkit lelkiekben. De igyekszem elhessegetni ezeket a rémképeket és nem kiereszteni a gyászvirágot magamban. Nem szeretem azt az elégedetlen ribit. Hamar rám terelődik a szó, de én továbbra is a szürke kisegerek hétköznapi életét élem. Talán jól is van ez így. - Jól vagyok. Kicsit fáradtan. Így év elején nagy a hajtás, a sok papírmunka néha nyakig betemet. De bevezettünk pár újdonságot, képzeld el! Sikerült kikísérleteznem olyan sütiket, melyekhez nem kell tojást, glutént, tejet, cukrot használni. Minden mentes ugyan, de mégis finom, szóval azok is élvezhetik az élet édes ízét, akik eddig nem tehették. - kezdek is bele nagy lelkesen és ha kell, szorosan fogom a kezét, hogy lássa, itt vagyok és mindig itt is leszek mellette. Támogatom őt, bármibe is kezdjen, mert ő az egyik legfontosabb személy az életemben.
You want to spend some time inside my mind but all you'll find is shouting, doubts and haunted houses
Re: Danger Alert! - Rilla & Mimi
Hétf. Feb. 19 2024, 16:31
Rilla and Mimi
“Sisters are best friends, they are advisors, they are teachers, and best of all they are people with whom you can talk with about anything – someone you have a special bond with!“
A lelkesedésem ugyan egy kicsivel alább hagy, miután fény derül a titkos tudására, ami a jégkorcsolyázást illeti, de azért igyekszem nem hagyni, hogy teljesen elvegye ez a kedvem a naptól, elvégre ettől függetlenül is jó napunk lehet. Legfeljebb én leszek az egyetlen aki ügyetlenkedik és fájdalmak között fog szenvedni. Ő meg majd nevet rajtam. Azért az biztos, hogy a korcsolyázást ígyesen rövidre fogjuk fogni, aztán inkább az iszogatós részre fektetünk nagyobb hangsúlyt. Az amúgy is az izgalmasabb résznek ígérkezik, főleg ha arra tekintünk, hogy meg kell vele osztanom ami köztem és Alden között történt. Bár magam sem tudom pontosan, hogy hogyan tegyem azt úgy meg, hogy ne okozzon neki fájdalmat. Hiszen mindketten tudjuk, hogy ő sem sokkal szerencsésebb a pasik terén, aztán nem szeretném ha csak savanyú szájízt teremtenék neki azzal, hogy nekem kialakulóban van valami. Már ha ezt nevezhetjük annak... Fogalmam sincs, hogy minek nevezhetem azt ami Den és köztem van. - Hát azért a Sangriáért talán még beugrunk majd. - Vigyorodom el, bár nálam is van mit inni... Abban sose nincs hiány. Na nem azért mert olyan alkoholista lennék, de tény és való, hogy imádok egy jó bort, vagy éppen pezsgőt. Néha még főzés közben is képes vagyok eliszogatni egy kis bort... Mint valami született feleségekből kilépő feleség. Csak épp férj nélkül. Aztán ahogyan kibököm neki, hogy esélyesen találtam egy igazi... Tudjuk mit, a reakciója egyáltalán nem lep meg. - Jól hallottad. - Nevetek fel zavaromban. - Nem mintha az számítana, de a színész partneremről van szó. Tudod, mondtam, hogy a három éves kihagyás után újra színészkedésre adtam a fejem és visszatérek. Aztán a pajtival kicsit egymásnak estünk az ebédszünetben. Szó szerint. - Próbálom direkt viccesre fogni a választ, úgy tenni, mintha mi sem történt volna és ez nem számítana semmit sem, pedig valójában úgy érzem, hogy jelenleg ez mindent is számít. - Még jó, hogy nem éjszaka történt. - Vigyorgok rá ravaszul és egyben sokat sejtetően, habár értem a figyelmeztetést. Tudom, hogy aggódik értem, pontosan úgy ahogyan én érte. Én sem szeretném őt újra sírni látni, legyen szó akárkiről. Boldognak akarjuk egymást tudni. - Tudom, hogy aggódsz. Őszintén szólva én is aggódom mert azt hiszem kezdem őt túlzottan is megkedvelni. Nem tudom, hogy mennyire gondolja komolyan velem. Meg van néhány apró... különbség közöttünk. - Akarom mondani, korkülönbség. De jól tudom, hogyha megtudja a tíz évnyi különbséget akkor páros lábbal fog kirúgni engem és a nap további részében mást sem fogok hallgatni, minthogy a srác egy két lábon járó redflag. Pedig Rilla nem ismeri Dent. Ha találkozna vele tutira ő is odalenne érte... Na nem úgy. De... Az a mosoly! Bárki elolvadna tőle, nem csak én. - Mondjuk a három év kihagyás rajtam is meglátszik. Mostanában próbáltam többet edzeni, hogy ismét formába hozzam magam a forgatásokra. Azzal megkönnyítem majd Den dolgát is. - Na nem mintha olyan nagy gondjai lettek volna neki a testsúlyom megtartásával, de ezt most inkább megtartom magamnak. Kétlem, hogy ilyesmiről bárki is hallani szeretne. - Elhiszem, Drága. Nekem igazából az írás segített a lelkem lenyugtatásában. Talán te is megpróbálhatnád, még ha csak hobbiszerűen is. Nagyon terapeutikus hatása van annak ha kiírhatod magadból ami fáj. - Válaszolom egy bíztató mosollyal. Persze mind mások vagyunk, nem feltétlen kell, hogy neki is segítsen az írás. Lehet számára csak nyűg lenne és nem is működne, ám nem veszíthet semmit azzal ha megpróbálja. Számomra sokkal egyszerűbb volt leírni az érzéseimet, azokat az eseményeket amik velem történtek, mint beszélni róluk. Beszélni mindig sokkal nehezebb. - Félek... - Mormogom csak az orrom alatt, miközben a kezébe kapaszkodva lépek fel én magam is a jégre. - Na ennyi épp elég is volt számomra. - Mondom szinte azonnal, anélkül hogy akár megmozdultam volna. Ugyan nem vagyok egy félős típus, de utálom az olyan helyzeteket ahol nem tudok a saját magam, ura lenni, így aztán igyekszem is rá terelni a szót, ezzel is igyekezve megfeledkezni arról, hogy jégkorizni szeretnénk. - Ez nagyszerűen hangzik Rilla! Muszáj lesz megkóstolnom majd ezt a minden mentes sütit! Én mindig tudtam, hogy a világ egyik legcsodálatosabb cukrásza vagy. - Mondom neki hízelegve akárcsak egy macska, aztán nagy nehezen megindulok vele a jégen. Pontosan úgy nézhetek ki, mint aki beszart. - Ezt hogyan lehet megtanulni? - Nézek körbe kérdő tekintettel, megfigyelve a sok-sok embert akinek szemmel láthatóan az ég világon semmi gondja nincs a korcsolyázással. - Hogy-hogy csak én vagyok ennyire ügyetlen? - És ahogyan a mondat végére érek, már veszítem is el egyensúlyérzékem, ahogyan a lábaim szó szerint kicsúsznak alólam, én pedig egyenesen a fenekemre érkezem. - Szerintem én itt maradok. Menj csak pár kört nélkülem, én majd nézlek... - Mondom megadóan miközben meg sem próbálok felkelni, inkább csak elfekszem. - Majd négykézláb kimászok innen ha kimókáztad magad. Csak léci ne engedd a lesifotósokat ide... - Nevetek fel, hiszen szép kis címlapszotri is lenne ahogyan Mimi Gilberts négykézláb mászik le a jégpályáról. Nyilván nem szeretném, ha Den erre ébredne holnap.
A készülődés közben Mimi elárulja, hogy bizony ez nem csak egész napos, de egész estés program lesz. - Akkor nálad lesz a pizsiparti? - érdeklődöm meg, miközben lehúzom magamról a sport csukáim. - Igen, meséltél a musical filmről. French Lilies a címe. - válaszolom neki, bár nem is ez a lényeg, mert rendesen elképedek a szavain, mikor közli velem, hogy megtörte a három éves cölibátust, méghozzá a színészpartnerével. - Várjunk csak...nem azt mondtad,hogy egy fiatalabb színésszel kell majd játszanod? Azt is említetted, hogy Finn Wolfhard is jelentkezett a szerepre, meg a holland színésznő fia is, Alden, ugye? Meg még valakit említettél, de az ő nevére már nem emlékszem. Melyikükkel kavartál már össze? - súgom oda neki halkan, mert így az is világossá válik a számomra, hogy ki kapta meg a szerepet. Ugyanis eddig erről még nem esett szó. De hamar megválaszolja, hogy a holland srác lett a partnere, aki egyben elnyerte a kegyet is, hogy a bugyijába nyúlkáljon. - És az ebédszünetben? Mégis hogy???? - hápogok hitetlenkedve a pilláimat csapkodva fel-le. Elég hülyén festhetek, de a hír szinte letaglózott. Viszont gyűlik a tömeg körülöttünk, úgyhogy nem lenne ildomos ezt itt és most, jégre szállás előtt megvitatni. - Na várj csak, erre majd még visszatérünk később! - mutatok rá hunyorogva jelezve, hogy még nincs vége a kihallgatásnak, csak most nem alkalmas az időpont kivesézni a témát. Inkább a jóga és a terápiás módszerek felé terelődik a szó hamarosan. - Én maximum csak sütireceptes könyvet tudnék írni szerintem. Azóta sem írtam verset, hogy Bridget Walton rátalált a verseskötetemre és irodalom órán felolvasott belőlük az osztály előtt totálisan megszégyenítve engem. De a konyhában kreatív vagyok legalább. - válaszolom egy sóhajjal kísérve. Azt a kötetet már rég elégettem, pedig pár verset igazán sajnálok, mert szépek voltak. Szépek és tragikusak. De az is csak a múltam rossz fejezetét juttatta az eszembe, így égnie kellett. - Na gyere, ne félj, nem lesz baj!- fogom meg a kezét és még a hízelgése sem hat meg. Ha nem próbálja ki, mert betoji, akkor nem is fog neki soha sem sikerülni. - Néha muszáj kockáztatni és bátornak lenni Mimi, úgy. - mosolygom rá, miközben el sem engedem a kezét, ügyelve a biztonságára. Épp válaszolnék a kérdésére, és elmagyaráznám, hova tegye az egyensúlyát, mikor hirtelen megcsúszik és mivel a kezét fogom, így a lendülettel én is csúszom vele. Ő popóra csüccsen, én meg négykézláb érkezem le, örülhetek neki, hogy nem arccal fejeltem be a jeget. Ránézek, elég hülyén festünk mindketten, az én hátsóm az égnek mered, csak az nem tudja lemonitorozni, aki vak vagy félre néz. Nem bírom ki, hangosan és kedélyesen felkacagok, még a könnyem is kicsordul, miután megjegyzi, hogy ő négykézláb próbál majd innen kimászni. Épp csak feltápászkodom magamhoz mérten elég kecsesen, mintha csak egy jóga pózból állnék fel, szépen, lassan, majd felé nyújtom a kezem, hogy felsegítsem, ám ekkor látom csak meg, hogy az emberek fotóznak és videóznak bennünket, jobban mondva Mimit a telefonjukkal. - Azt hiszem, ezzel már elkéstünk. Ha nem is a címlapokon, de a Tiktokon biztosan fent leszel. Na gyere. Menjünk és keressünk inkább valami fedezéket. - húzom fel, ha akarja, ha nem, mert máris herótom támadt az emberektől, akit nem képesek megérteni a magánszféra fogalmát. Amint felsegítettem és lesegíttem a jégről, lehuppanok az egyik padra, hogy visszavegyem a cipőmet. Ennyit a mai korcsolyázásról. Majd legközelebb. Miután mindketten levetettük a korcsolyát és felhúztuk a sportcsukát, az italos bódé felé terelem drága unokanővérem. - Mit szólnál egy forralt borhoz? A vendégem vagy rá. - mosolygom és hagyom hogy kiválassza, milyen ízesítésűt szeretne. Én egy epres rosé alapút választok. Aztán, ahogy leültünk, kellő messzeségbe a kíváncsi tekintetektől és nyitott fülektől, úgy gondolom, újra előhozom ezt a témát, mert sok minden nem világos, magyarázatra szorul. - Szóval az ebédszünetben kavartatok. Mégis hol? És hogy? Milyen különbségről beszéltél? És hogy tudtad ilyen hamar megkedvelni? Hány napja is ismeritek egymást? És hányszor bújtatok már össze? - kérdezem őt, közben előhúzom a telefonom és beírom a srác nevét a Google-ba. - Hmm...Nem rossz. Helyes srác, a mosolya tökre hasonlít Leónéra. - válaszolom és igazából ebben a pillanatban fel sem tűnik, hogy a két pasinak echte ugyanaz a vezetékneve, mert meglátom a srác korát. - Mimi....nem mondod, hogy 22 éves. Te összeszűrted a levet egy 22 évessel? - pislogok kandira kerekedett szemekkel az unokanővéremre és alig jutok szóhoz. Meg van mindenki őrülve körülöttem? Ellie is kész tények elé állított, alig egy hónapig nem találkoztunk, erre ő már összebútorozott valami bíró csókával és már az esküvőt meg a gyerektémát feszegetik. És most meg tessék, Mimi is három éves önkéntes cölibátus után hirtelen megismer egy fiatal srácot és már az első próbán összekamatyol vele. Mi ez a nagy sietség? Vagy én vagyok ennyire lemaradva már, mert harmincon felül minden mindegy?? - Ugye nem zúgtál még bele? - kérdem felvont szemöldökkel. Nem baj az, ha szerelmes az ember lánya, de ez veszélyes terep. És nem szeretném, hogy még egyszer összetörjék a szívét. De elnézegetve a képeket, ez a srác egy tipikus szívtipró. Jó, mondjuk León is az külsőre, aztán meg közben mégis rendes, meg meleg is, de ő más. Őt nem egy hete ismerem. Nem akarom, hogy elcsavarja a kis gigolo az unokatesóm fejét, kihasználva a népszerűségét, aztán meg ott hagyja valami 20 éves kis fruska miatt.
You want to spend some time inside my mind but all you'll find is shouting, doubts and haunted houses
Re: Danger Alert! - Rilla & Mimi
Kedd Márc. 05 2024, 12:55
Rilla and Mimi
“Sisters are best friends, they are advisors, they are teachers, and best of all they are people with whom you can talk with about anything – someone you have a special bond with!“
- Igen, de csak ha nem bánod ha Chewy reggelre kitúr az ágyból. - Vigyorgok rá vészjóslóan, mert egyáltalán nem viccelek. A kis szörnyeteg már-már hobbiként tekint az emberek ágyból való kilökésére. - Szerintem még nem is találkoztál vele. Csak néhány hete van nálam, elméletileg csak átmenetileg, amíg nem találnak neki gazdát, de kezd nagyon a szívemhez nőni. - Mondjuk melyik állat ne tenné? Legszívesebben az összeset megtartanám magamnak, de sajnos nem tehetem. Elárasztanám az otthonom velük, pluszban ugyebár amíg Los Angelesben leszek a forgatás miatt, nem vihetem őket magammal. Így aztán természetesen édesanyám nyakába szakad minden, mint mindig. Még szerencse, hogy imádja a szőrmókokat, különben nyilván bajban lennék. Bár jelenleg csak Chewy és egy lusta cirmos van nálam, aki csak akkor dugja elő az orrát ha éhes. Vagy azt hiszi, hogy éhes. Mert néha harminc perccel etetés után már nyivákol. - Alden. - Válaszolom csak nagyon rövidre fogva, bár annál inkább tömörre, hiszen a nevéből már minden kérdésére választ kap. Aztán hálát adok az égnek, hogy a tömeg csak egyre inkább gyűlik körülöttünk és nem erőlteti a részleteket... egyenlőre. Szerencsére az neki is tiszta, hogy nem szeretnénk ha a fél világ máris tudna rólunk. - Te a sütésbe adod bele a szíved és lelked. Talán nem is lenne olyan rossz ötlet az a receptkönyv. Én tuti megvenném. Éppen itt lenne az ideje annak, hogy megtanuljak sütni. Dehát soha sincs rá szükségem mikor te itt vagy nekem. - Vonom meg a vállam egy mosollyal az arcomon. Mindketten tudjuk, hogy ellentétben vele, én szörnyű vagyok ha sütésről van szó. A főzés már más kérdés. Őszintén szólva nem tudom mi ütött belém mikor kitaláltam, hogy jégkorizni fogunk. Ha jól sejtem teljesen elmentek otthonról és éppen egy öngyilkos hajlam uralkodhatott el rajtam. Amim mondjuk általában nincs. De hogyan lehet az, hogy egy szakadékból leugrani semmiség, erre ettől meg betojok? Néha tényleg nem értem magam. De akkor azért mégis kínos nevetésbe kezdek mikor fenékre érkezem, ezzel Rillát is magammal rántva. Szörnyű! - Maradtam volna inkább a bornál. - Mormogom orrom alatt, amit persze csak unokatestvérem hallhat, hiszen eléggé összegabalyodtunk ahhoz, hogy elcsípje a szavakat. - Legközelebb ha ilyen ötletekkel jövök fel, csak emlékeztess erre a pillanatra, oké? - Igyekszem figyelmen kívül hagyni az engem bámuló és fényképező embereket, bár aligha tudnék nem arra gondolni, hogy ezt Den is látni fogja. Más nem is érdekel, de kérlek istenem, ő ne láthassa ahogyan négykézláb szenvedek a jégen! - Köszönöm. - Mondom végül mikor Rilla sikeresen lemenekít a jégpályáról, majd sűrű bólogatások közepette jelzem neki, hogy a forralt bor sokkal jobb is lesz. Igazából már azzal kellett volna kezdenünk és akkor egy alapos beégéstől is megóvom magam. Néha tényleg vágyakozom olyan dolgokra, amiket a normális emberek csinálnak. Mint a korcsolyázás. Aztán hamar rájövök, hogy nekem aligha van lehetőségem ilyesmire, hiszen vagy tíz ember lesz rögtön a fenekemben, bármilyen hibázás után kutatva. Zavaró tud lenni, de muszáj hozzászoknom, különben élvezni sem tudnám az életem. - Jó, azért nem muszáj rögtön nyárson megsütni! - Bököm oda neki, megadóan még a kezemet is felemelem, mielőtt már a fahéjas forralt boromat szorongatom és jól meg is húzom azt, ezzel is némi időt adva magamnak a magyarázkodásra. - Az egész ott kezdődött, hogy Tim... a rendező. Róla már meséltem korábban is, egy rohadék, de azért imádom. Szóval igen, Tim az első próbán felvetette a csókjelenetet. Így hát kénytelenek voltunk megtenni. - Hatásszünetet tartok, már csak azért is, hogy össze tudjam szedni a gondolataimat az eseményekkel kapcsolatban. - Aztán az a csók nagyon különlegesre sikeredett. Érezhető volt az elektromosság közöttünk, szinte tapintható. Szóval az ebédszünetben valahogy a lakásán kötöttünk ki és muszáj volt kipróbálni, hogy az a szikra tényleg jelen van, vagy csak... - Megvonom a vállam, mintha semmiség lenne. - Végülis ott volt. Túlságosan is. - Mosolyodom el valamelyest szégyenlősen a végére és szinte már lelkileg készítem is magam arra, hogy leharapja a fejem a hülyeségeimért. - Tudom, hogy nagyon fiatal, de mégis sokkal érettebbnek tűnik, mint bárki akivel eddig dolgom volt. - Próbálok mentegetőzni és egyben menteni a helyzetet. - Nem zúgtam még bele. De szerintem nagyon közel állok hozzá. - Vallom be, miközben én magam is a telefonja kijelzője felé sandítok, hogy megpillanthassam magamnak Den cuki mosolyát. Na nem mintha nem ezzel tölteném a szabadidőm nagy részét, dehát belőle soha sem elég. - Elhívott egy partira. Őszintén szólva nem tudom, hogy randinak vehetem a meghívást, vagy sem... De nagyon remélem, hogy igen. - Teszem hozzá még, ezzel nagyjából körbe is írva Alden és az én közös történetét. Tudom, hogy nem a legokosabb egy fiatal srácban bízni, tudom, hogy fejmosást fogok tőle kapni, de azért reménykedem benne, hogy a fejmosás mellett azért tud néhány megnyugtató szóval is szolgálni, hogy túléljem a következő hetet. - Szóval egy tízes skálán mennyire tartasz ostobának? - Nevetek fel.
Jót kacagok mindkettőnkön, ha ezt León látná, biztos megcsóválná a cuki buksiját. És tutira a fejébe venné, hogy megtanítja Mimit a jégen revüzni. - Mindenképp! De előre szólok, a bungee jumping már meg se forduljon a buksidban! - emelem fel a mutatóujjam nyomatékosítva a szavaimat, de azért még mindig mosolygok. Szerintem tériszonyos vagyok, mert magasban, korlát nélkül kocsonyássá mered a lábam. Le se merek nézni. Nem válaszok mindenre azonnal, csak miután túlestünk unokanővérem csúfos bukásán, ami valószínűleg holnap már a Tiktokon fog kikötni, és egy szimpatikus helyet kerestünk kicsit távolabb a tömegtől. Helyet foglalunk egy padon, a közelünkben szerencsére nem sok ember mászkál. KKicsit még várok, nekem túl forró még a forralt bor, nem iszom bele azonnal. - Nem bánom, ha kitúr, úgyse alszom jókat mostanság. Na meg lesz mit megbeszélnünk. Bennem is motoszkál valami, amit jó lenne valakivel kitárgyalni a terapeutámon kívül. - sóhajtok fel és egy pocsolyát kezdek fixírozni a távolban. Tegnap előtt éjjel ismét furcsa álmom volt Leónnal kapcsolatban és kezdek furábban viselkedni a közelében. - Na de az maradjon későbbre, most inkább ez az Aldenes dolog érdekelne. Egyébként biztos cukorfalat a kutyus, miért nem fogadod örökbe, ha ennyire a szívedhez nőtt? - érdeklődöm meg, mert azt tudom, hogy jönnek-mennek nála a blökik, de nem kellene mindet eleresztenie. A kutyák hűségesebbek és szeretetéhesebbek, mint a férfiak. Aztán hatalmas mosolyt csal orcámra az, hogy tart annyira jónak, hogy még egy receptes könyvet is kiadhassak. - Talán nem is rossz ötlet. Biztos, hogy veled fogom reklámozni! - kacsintok rá. Jó marketing lenne a cukinak, az biztos. Bár nem akarom kihasználni Mimi népszerűségét, sosem akartam az ő hátán felkapaszkodni. - De ha még jobban be akarsz vágódni ennél a srácnál, bizony meg kell tanulnod sütni. Nem hozhatod folyton a cukimba. Édesszájú egyáltalán? - teszem fel a kérdést, és remélem, nem azzal jön, hogy nem tudja. De bezzeg a himbilimbije méretével már miliméter pontosan tisztában van. - Nem húzlak nyársra, meg nem is vetek rád követ, szimplán csak aggódom kicsit. Bár nem ismerem ezt a srácot, de nem szeretném, hogy összetörje a szíved. De tudod, én milyen kritikus vagyok. - eresztek meg egy keserű sóhajt és végre belekortyolok a finom és meleg borocskába. Felmelegíti a testem, jó érzéssel tölt el, de majdnem kiköpöm, amikor azt ecseteli, hogy törrténtek az események. Tisztára, mintha valami tinilány volna. - Valahogy? - húzom fel az egyik szemöldökömet a magasba. Hogy lehet valahogy egy srác lakásán kikötni? Érdekes arckifejezéssel pillázom rá. - Szóval akarattal mentél oda. Ennyire megbabonázott az a csók, hogy képes voltál mindjárt lefeküdni vele? - kérdem meg tőle még mindig meglepetten pillázva. Inkább ismét belekortyolok a forralt borba. Nem értem én ezt. Mikor azt is elárulja, hogy már kevés híja van csak, hogy beleszerelmesedjen Aldenbe, még kandibbra kerekednek a szemeim. - Jesszusom, nem korai ez még? Mármint hogy zúghatsz máris majdnem bele? Oké, az tény, hogy a mosolya ellenállhatatlan, de ismered egyáltalán? Saját tapasztalatból tudhatnád, hogy nem minden igaz, amit a neten leírnak a színészekről. - eresztek meg egy zavart mosolyt. Én nem szeretek semmi jónak az elrontója lenni, de nem hiszek a szerelem első látásra dologban. Még magával a szerelemmel is hadilábon állok. De nem akarom teljesen elszomorítani Mimit, mert ki tudja, a srác mennyire gondolja komolyan. - Én tényleg nem akarok negatív lenni, csak nem szeretném, hogy olyan szerencsétlen legyél a szerelemben, mint én. Kerestem az érzést, mindenkiben azt kerestem, de sehol sem leltem. Vagy csak rossz helyen kerestem. Ez mondjuk nem jelenti azt, hogy te ne találnád meg ebben a kis csődörben. - eresztek meg felé egy félszeg, de bíztató mosolyt. - Az viszont jó jel, hogy elhívott, szerintem ez vehető randinak. Ha csak meg akart volna kapni, akkor nem hiszem, hogy elhívott volna. Egy milyen partira is? Hmm?? - kérdezősködök tovább kíváncsi fáncsi módjára. A kijelentésére azonnal megrázom sapkafedte kobakomat. - Nem tartalak semmennyire se ostobának. Inkább szerelemre éhesnek. Én őszintén remélem, hogy jól alakul ezzel a sráccal, elég cukinak tűnik. Csak azért legyél óvatos kicsit. Azt se mondom, ne bízz meg benne, nem ismerem. Csak ne bízz túl hamar abban, hogy komolyan gondolja. De azért, ha bármi fejlemény van, meséld el. Meg azt is, mi volt a partin. - böködöm meg a vállát az enyémmel és még hozzá is dörgölőzök közben az oldalához, mint valami mosolygós kiscica. Nem áll szándékomban leharapni a fejét. Csak féltem. Főleg a legutóbbi kapcsolata óta. A legkevésbé sem akarom, hogy belül ugyanolyanná váljon, mint én.
You want to spend some time inside my mind but all you'll find is shouting, doubts and haunted houses
Re: Danger Alert! - Rilla & Mimi
Szomb. Ápr. 20 2024, 16:54
Rilla and Mimi
“Sisters are best friends, they are advisors, they are teachers, and best of all they are people with whom you can talk with about anything – someone you have a special bond with!“
Kíváncsian és egyben aggódva mérem végig unokatestvérem a szavai hallatán. Nem tudom eldönteni, hogy most igazából valami rosszról szeretne velem beszélni, vagy éppen ellenkezőleg. Őszintén szólva igazán remélem, hogy az a bizonyos terapeuta segít neki, aggódom érte. Tudom, hogy Rilla is nehéz időszakon megy keresztül, próbálok ott lenni mellette amennyire csak lehet, hiszen ő is mellettem állt, mikor nekem volt rá óriási szükségem. Nem hiába tekintek rá testvéremként. - Tudod, hogy velem bármit megbeszélhetsz. - Válaszolom egy bíztató mosollyal. - Valami baj van? Vagy szeretnél várni vele amíg már kettesben leszünk? - Az aggodalom pillanatok alatt uralkodik el rajtam, amit le sem tagadhatok. Amarilla az egyik legfontosabb személy az életemben, így aztán mindenképpen szeretném ha ő jól lenne. Szinte össze is szorul a gyomrom, ha arra gondolok, hogy éppen itthagyni készülök őt, több mint fél évre. Utálom magam ezért, ám az élet megy tovább. Itt volt az ideje annak is, hogy én magam is végre újra talpra tudjak állni. - Gondolkodtam rajta elég sokat. Imádnivaló szőrmók, de tudod... a forgatás. - Bűntudatosan eresztem le a vállaimat. - Nem hiszem, hogy jót tenne neki a magány. Nem igazán tudom, hogy kire bízhatnám amíg nem leszek a városban. Magammal pedig sajnos nem vihetem. Anya meg már így is herótot kap az állatvigyázástól. - Nevetek fel, hiszen mindketten tudjuk, hogy ő az aki általában figyel a kedvencekre mikor én nem vagyok odahaza. De azért mindennek és mindenkinek megvannak a határai, még neki is. És már így is jóval többet feszegettem őket az elmúlt három évben, mint amennyit kellett volna. - Hé, ez csodás ötlet! - Csattanok is fel, mikor felhozza, hogy a receptkönyvét az én arcommal szeretné reklámozni. Na nem azért mert olyan nagyképű lennék, de tény és való, hogy jó reklámarc lenne belőlem. Miért is ne használhatnánk ezt ki? - Majd keresünk egy jó fotóst... Apropó fotós... Láttam ám a szexi hátsód! - Bököm meg egyik vállát, majd még egy kacér kacsintást is ajándékozom mellé. Mondjuk igazán szólhatott volna, hogy benne lesz az újságban, hogy ne egy kirakatban pillantsam meg az uncsitesót, de mindenképpen büszke vagyok rá. Nagy lépés az ilyesmi. Egy lépéssel közelebb áll saját maga elfogadásához. Jól tudom, hogy soha sem igazán érezte jól magát a saját bőrében. Aztán következő kérdése hallatán szinte azonnal elpirulok. Nem azért mert fogalmam sincs a válaszról. Sokkal inkább azért, mert szinte hallani a gondolatait. Hogy lehet az, hogy valakinek többet tudok a péniszéről, mint arról, hogy szereti-e az édességeket. - Öhmm... szereti a Dr. Peppert. Az számít? - Kérdezem egy vállvonás kíséretében, hiszen valóban nem kimondottan az ételekről beszéltünk. - Az olasz kajákat is szereti. - Leszámítva ezt az apróságot, amin sikerült végigfutni, mielőtt még egymásnak estünk volna. - Ne nézz rám így! - Szólalok fel, pedig nagy valószínűséggel csak beképzelem a dolgot és az ég világon sehogyan sem néz rám, meg semmit sem gondol. Vagy igen? - Muszáj mindent itt kivesézni? - A kérdések csak úgy repkednek, azt sem tudom, hogy melyikre válaszoljak és melyiket kellene figyelmen kívül hagynom. Zavarba jövök, szinte érzem, ahogyan az arcom is csak egyre pirosabb lesz, azt sem tudom mit kezdjek már magammal. - Nem számítottam ilyen kihallgatásra. - Nevetek fel idegesen. - Nem tudom mi ütött belém... Beszélgettünk. Kiderült, hogy sok a közös bennünk, aztán felajánlotta, hogy megmutatja a kilátást a lakásában, meg még egy pár csecsebecsét. Oké... Tudom, hogy ez így hülyén hangzik, de igen... Kedvelem őt. És nem bántam meg a dolgot. - Hadarom el szinte az egészet egy szuszra. Igyekszem mindenre választ adni... Már amire lehet. - Fogjuk rá, hogy nagyon kedvelem őt. - Nyomatékosítom a dolgot mégegyszer, hogy láthassa, komolyan beszélek. Nem szórakozom. - Tudom, hogy nem akarsz negatív lenni. Aggódsz értem, éppen úgy ahogyan én aggódom érted. Remélem, hogy jól fog alakulni a dolog és nem bukom ismételten orra. Viszont a srác nagyon jól bánik velem. Udvarias... még az ajtót is kinyitja előttem. - Mondom ezt úgy, mintha olyan nagy dolog lenne, pedig igazából nem kellene, hogy az legyen. Viszont bizonyítja, hogy korábban aligha volt részem udvariasságban, vagy egészséges kapcsolatokban. - Az anyja utazik a városba és tart valami nagy bulit. Őszintén szólva nem igazán tudom, nem veséztük ki a dolgot. Annyit tudok, hogy vörös és fekete lesznek az est színei. - Már alig várom, hogy ráugorjon a tényre, hogy az anyjával is találkozni fogok... Vagy éppen be fog neki mutatni. Rilla iszonyatosan kíváncsi személyiség, bár nem én leszek az aki pálcát tör a feje felett emiatt, hiszen én sem vagyok sokkal másabb. - Ígérem, te leszel az első ember aki mindenről tudni fog. - Bólogatok szorgosan, miközben a forralt boromat is szürcsölgetem. - Szóval mit szólsz, induljunk? - Teszem fel a nagy kérdést, elvégre már megbeszéltük, hogy elrabolni készülök őt hogy aztán otthon folytassuk a bulit, ahol már nem fognak kíváncsi tekintetek követni. - Vagy másszunk vissza a jégre és adjunk egy utolsó műsort az embereknek? - Nevetek fel és remélhetőleg azt nem kell magyaráznom, hogy csak vicceltem és eszembe sem jutna mégegyszer egy jégpályát még csak megközelíteni sem.
Kezdőlap
