To; Fabrizzio

Muszáj volt a menekülést választania, nem revans volt azért, mert Fabrizzio a legelső csókjuk után otthagya, hanem egy logikus döntés. Mert látta maga előtt, ahogy minden észérv ellenére, egymásba gabalyodnak és átadják végre magukat a másiknak.
Ezzel nem is lett volna baj, hiszen már egyértelmű mindkettejük számára, hogy mit akar a másik. De az is elméjébe kúszott, hogy az egyszeri alkalom egyikük számára sem lett volna elég és egy olyan történetbe sodorták volna magukat, melyben egyikük sem lett volna igazán boldog.
Mert hiába mondta azt, hogy nem tud annál a nőnél több lenni, mint amit Tiziano kapott belőle, ez nem teljesen igaz. Tud és akarna, de csak és kizárólag Fabrizzio mellett. Nem tudna megelégedni a titkos légyottokkal és azzal, hogy ne lehessen a másik oldalán akár a nap minden percében is. Mert jelenleg ezen a szinten mozog, tényleg mint egy szerelmes tini.
Ahogy mondta, később visszatért és meglepődve vette észre, hogy az ajtót rendbetették. Nem kell zseninek lenni ahhoz, hogy egyből rájöjjön ki áll a dolog mögött és az apró, mégis jelentős üzenet csak megerősíti abban, hogy jól tette, mikor elfutott.
Egyetlen egy jó dolog van Lívia és Naomi ténykedésében, mégpedig az, hogy Matteora is gondoltak, aki a nagyszüleinél alszik, így Patriziának lehetősége van arra, hogy magányosan igyekezzen megfejteni a gondolatait és érzéseit. Ám ez rendkívül nehéz még az üveg bor társaságában is, mert akárhányszor próbál egy jó megoldást találni arra, amibe keveredett, mindig odajut, hogy nincsen ilyen. Minden egyes verzióban sérül valaki, számára pedig ez elfogadhatatlan.
Szemeit csak másfél órányi vergődés után tudja lehunyni és akkor sem tér egyből álomországba, hiszen a gondolatok a sötétben és a csendben még hangosabban kiabálnak a fejében. Sosem érezte még ennyire üresnek és nyamvadtnak magát és egyszerűen nem látja maga előtt a kiutat ebből az állapotból. Még álmai sincsenek segítségére, hiszen most is, mint mindig egy olyan idilli képet vetítenek neki, ahol nincsenek akadályok közöttük és lehetőségük van arra, hogy megéljék mindazt, amire vágynak.
Éppen a családi reggelinél tart a képzeletbeli film, amikor csengetnek és ő csak azért nem mozdul egyből, mert azon a határon van, mikor már nem fogja fel, hogy hol van a valóság és azt hiszi, hogy álomvilágàban csenget valaki. De a csengetés, mintha egyre sűrűbb és hangosabb lenne, így lassacskán felfogja, hogy valaki a valóságban gondolja azt, hogy ilyenkor a legmegfelelőbb egy látogatás.
Köntösét magára veszi, hogy hálóingbe bújtatott testét jobban elfedje, lassú léptekkel érkezik meg a bejárathoz, az ajtót pedig csak azután nyitja ki, hogy a kinti villanyt felkapcsolja. Óvatos, először csak résnyire mozdítja a nyílászárót és hitetlenkedve igyekszik feldolgozni a képet, amit lát.
– Fabrizzio? Meg vagy veszve? – kissé haragosan néz a másikra, nem azért mert felébresztette, hanem azért, mert az éjszaka közepén megjelent. Nem kellene itt lennie. Soha többé nem kellene találkozniuk.
– Csurom víz vagy, gyere be – nyújtja a kezét a másik felé, mint egy gondoskodó anyuka? asszony? nő? valaki, akinek még a szíve is összeszorul a látványtól, mert egyáltalán nem tetszik neki a férfi ábrázata.
–Hozok törölközőt – és mire a férfi észbe kaphatna már vissza is ér, mert lábait talán még annál is sebesebben szedte, mint ahogyan a lakásból távozott délután.
– Mit keresel itt ilyenkor Fabrizzio? – teszi fel a kérdést, ami egyébként elsőre eszébe jutott, csak az ázott kutya jelenettől nem ez volt amit kimondott. Nem tudja hova tenni ezt a látogatást, főleg nem eme kései időpontban.

To; Fabrizzio

Ő az a fajta ember, aki kifejezetten morcos tud lenni, ha felébresztik. Szobája és az ajtó között, magában morogva szidja az összes felmenőjét annak, aki úgy gondolta, hogy milyen jó buli az éjszaka ráfeküdni a csengőre. Nem sokszor fordul elő vele, hogy ingerülten, esetleg káromkodva társalogjon, de nyelvén most nem a legkedvesebb szavak sorakoznak, melyet bizony az ajtó túloldalán állónak szán.
Ám, amikor Fabrizzio egy halovány másával találja szemben magát, a szavak elrepülnek, bár némi harag megmarad benne, mégsem képes csúnyán szólni. Inkább aggódalom telepszik rá, mert hirtelen azt gondolja, hogy baj van. Hiszen mi másért jönne éjszaka ide a másik?
Nem sokat gondolkozik a betessékelésen és azon, hogy azonnal hozzon valamit, amivel fel tudja itatni magáról a férfi a vizet. Mert hiába tapossák a nyár közepét, még így is összeszedhet egy kellemetlen megfázást, Matteo mellett pedig már volt szerencséje kitapasztalni, hogy egy 36,5 fokos hővel rendelkező férfi mennyire tud a halálán lenni. Nem akarná a Deluca családot egy ilyen állapotba került családfővel büntetni, bár bőven kiérdemelték már.
Némileg rosszul érinti, hogy a másik a némaságot választja, hiszen ennek így nem sok értelmét látja. Mégsem támad neki, hanem szépen kivárja, hogy Fabrizzio összeszedje magát,.gondolatait vagy bármit, amire szüksége van, hogy magyarázatot adjon jelenlétére.
Nem is kell erre sokat várnia, hiszen az átadott törölköző hamar a földre kerül, de még mielőtt szóvá tudná tenni, hogy ez micsoda rossz modorra vall, Fabrizzio már közvetlen előtte áll és a belőle áradó vágy, illat és minden aminek teret enged, elsöprő hatást fejtenek ki rá. Ha akarna se tudna kitérni a másik elől, mert olyan szintem vonzza magához a férfi, melyet életében eddig még nem tapasztalt.
Egy halk ó -t présel ki ajkai között, mikor a falhoz nyomja őt a másik és gondolkodás nélkül viszonozza a csókot, miközben egyik kezét a férfi mellkasán pihenteti, a másikat pedig a délutánhoz hasonlóan, tarkójára csúsztatja.
Bár tisztában van azzal, hogy még mindig ugyanabban a helyzetben vannak, mint pár órája vagy néhány hete, de most már ő is elért arra szintre, hogy az észérveket hátrahagyva adja át magát annak, aminek már jóval korábban kellett volna.
Csak azért szakad el egy sóhajtás kíséretében Fabizzio ajkaitól, hogy kezével megfogja a kezét és némán invitálja fel az emeletre, a hálószobájába. Nem akarja siettetni, ezért nem rohan, ugyanakkor teljesen biztos abban, ha most nem érnek fel, akkor ez soha nem fog bekövetkezni. Ő pedig nem akar már esélyt adni maguknak arra, hogy megint találjanak valami kifogást arra, miért nem következhet be közöttük az, amire egyértelműen mindketten vágynak. Majd sopánkodnak utána.

To; Fabrizzio

Bár a férfi némaságát őrjítőnek titulálta magában, ennek ellenére ő is azt választja, míg elindulnak felfelé. Ennek nagyon egyszerű oka az, hogy nem akarja megtörni a pillanatot. Nem akar olyan helyzetet teremteni egyikőjük számára se, amibe belekapaszkodva, ki tudna hátrálni abból, ami felé haladnak. Bár nem számított ilyesfajta látogatásra, nem csak ma éjszaka, hanem gyakorlatilag soha sem, ahogy az ajtó mögött meglátta ezt a férfit, már tudta jól, hogy a most vagy soha fogja uralni a találkozásuk minden másodpercét.
Patrizia pedig, ha valakivel most bármit is meg akarna osztani, legyen szó gondolatokról, vágyakról vagy akár az ágyáról, az éppen a kezét fogó férfi, aki bár még mindig nem szól egy szót sem, testével, tekintetével, sóhajaival sokkal többet ad át számára, mint eddig bármikor.
Nem érzi magát kellemetlenül, mikor átlépi a küszöböt, otthon van, a hálószobájának biztonságában, egy olyan férfi társaságában, aki az elmúlt hetekben sok mindent bizonyított számára. Talán őrültség az a fajta vonzás, ami kialakult benne, de abban egészen biztos, hogy nem csak egynyári kalandról van szó, ahogyan azt a másik is kifejtette nem is olyan régen.
Nem szégyenlős, szemeit mégis lehunyja, amikor a férfi a köntösétől megszabadítja, de nem akadályozza mg a könnyű anyag lehullását. Halk sóhaj szakad ki belőle, a bőrére lehelt csókok nyomán, kezével pedig nyúl a vizes póló aljáért, hogy megszabadítsa tőle a másikat. Mert a végén még tényleg lebetegszik, aztán itt nyög neki. A nyögés mondjuk nincs ellenére, de inkább egy másik formáját választaná.
Látta már Fabrizziot egyetlen egy pillanat erejéig meztelen felsőtesttel, igaz akkor csak a hátát, de már az is beleégett a retinájába. Nincs ez most másként sem, annak ellenére, hogy a testére tapadt vizes póló már elég sokat láttatott a tökéletesen kidolgozott felsőtestből, szembesülni azzal, hogy korához képest mégis mivel rendelkezik ez a férfi, elsőre majdhogynem ijesztő. Erre kellene azt mondani, hogy téged photoshoppoltak, nem pedig arra, ami abban a filmben van, ahol ez elhangzik.
Ujjait lassan futtatja végig a másik bőrén és megfogadja magának, hogy egyszer még biztosan meg fogja próbálni a sajtreszelést, mert kizártnak tartja, hogy ne lehetne kivitelezni a másik hasizmain. Ezen a gondolaton talán még fel is nevet, amit akár annak is be lehet tudni, hogy a nyakát ért csókok némelyike, nem csak csábítja, hanem csiklandozza is.
Még mielőtt a másik a derekára ültetné, kezeivel kibontja nadrágja övét és gombját, hogy ne csak ő legyen hiányos öltözetben, hanem a másikon is már csak egyetlen egy felesleges ruhadarab maradjon. Kezeivel és lábaival is átkulcsolja a férfi testét és ajkait egyetlen egy pillanatra sem ereszti el, miközben megérkeznek az ágyba.
Az egész helyzet annyira tökéletes, hogy valószínűleg még az álmaim sem vehetik fel vele a versenyt. Nincs zavaró külső tényező, a gondolatai teljes egészében a másikon járnak, nem érzi azt, hogy amit tesznek őrültség. Minden annyira passzol, hogy képes most beleringatni magát abba a hitbe, hogy meg tudják oldani, azt, ami még előttük áll.
Nem nevezné magát türelmetlennek, ennek ellenére ajkaik csatája közben, ujjai egyre lentebb vándorolnak a másik testén, először csak az alsónadrágja széléig, mintha csak hezitálna, pedig egyáltalán nincs így, csupán másik által diktált tempót követve, minden apró részletet és pillanatot igyekszik úgy megélni, mintha nem csak az első, hanem az utolsó is lenne a mai.

To; Fabrizzio

18+
Az álmok néha kegyetlenül tudják az ember arcába vágni azt, hogy mire vágyik és mit nem kaphat meg. Ha azt mondja, hogy az elmúlt hetekben minden egyes nap ezzel a férfival álmodott, akkor nem hazudik. S ezt ne úgy képzeljük el, hogy első este álmodott valamit, aztán másnap úgy akt elaludni, hogy újra és újra felidézte magában az előző esti álmát, hogy abba cseppenjen bele. Nem, ezt már tinikora óta nem próbálta és nem mellesleg, akkor sem sikerült egyszer sem.
Minden egyes nap újabb helyzetben voltak, gyakorlatilag egy egész életnyi esemény sorozatot álmodott meg, első találkozástól kezdve, egészen az utolsó pillanatig, mikor szemeit lehunyva már egy másik világba – a jelenbe – költözött. Intenzívek voltak, némelyikről hosszú perceken keresztül nem tudta eldönteni, hogy tényleg megtörténtek-e vagy csak az álmai igyekeztek újfent becsapni őt.
Ezért talán egy kicsikét fél attól, hogy mi van, ha ismét csak a képzelete játszik vele és reggel majd, amikor felkel hogyan lesz képes a napot úgy indítani, hogy ne akarjon egyből a férfihoz rohanni.
Meg mégsem csípi magát, mert Fabrizzio hullámzó mozgása és férfiasságának érkezése pont elegendő ahhoz, hogy agya elhiggye, tényleg itt van. Ő pedig rendkívül vágyik már arra, hogy a következő ilyen mozdulatnál ne legyen közöttük már felesleges ruhaanyag, hanem végre egyek legyenek.
Fabrizzio egyáltalán nem lepi meg azzal, hogy nem siet. A beszélgetéseik alkalmával is, mindig odafigyelt az apró részletekre, ahogyan azt most is teszi. Patrizia teste pedig minden csókra és érintésre reagál. Meztelen bőre újra és újra kiborsódzik, ajkai között pedig halk, vágytól égő sóhajok szakadnak fel. Sokszor volt már szerencséje a képzeletében ehhez a férfihez, de egyszer sem volt ennyire odaadó, figyelmes és tökéletes.
Tüdejéből szinte kiszakad a levegő, mikor lekerül róla a bugyija és ahogy megérzi Fabrizzio nyelvét az ölén ez újra megismétlődik. Nem a csúcsot éri el, mégis a teste mintha beleremegne abba, ahogy a férfi érinti. Nem türelmetlen és nem is hálátlan, de passzív résztvevője sem igazán szeretne lenni kettősük egymásra találásának, így még mielőtt a másik túlságosan belemerülne a nyelvmunkába, kezeit levezeti érte, hogy lassan vonja fel őt magához.
Nem szól semmit, mert nem akarja a pillanatot elrontani felesleges szavakkal, de egyetlen pillanatig, vágytól csillogó tekintetét belemélyeszti a másikéba, ezzel gyakorlatilag megvallva a benne dolgozó összes gondolatot és érzést, ami most körül öleli.
Aztán karjait levezeti a férfi testén, egészen az alsónadrágig, melyből egy óvatos mozdulattal bújtatja ki férfiasságát, melyre finoman fog rá és ugyanazzal az óvatossággal húz rajta néhányat, mielőtt csípőjét megemelné, ezzel jelezve, hogy nem játékra vágyik már.
Többet akar, arra vágyik, hogy elvesszenek egymásban újra és újra, míg ki nem készítik egymást annyira, hogy már levegőt venni is nehezükre esik. Mert úgy van vele, hogyha már végre leomlottak a falak, akkor használják ki annyiszor ahányszor nem szégyellik, hiszen nem tudhatják, hogy mit hoz számukra a holnap.

To; Fabrizzio

18+
Lélegzetvisszafojtva fogadja magába a férfit, s mikor már nincs hova tovább, tekintetével a másikét keresi. Szemeiben ott ragyog minden, amit érez, most nincs helye kusza gondolatoknak, csupán annak, hogy végre nem az agyukra, hanem a szívükre hallgattak. Már régen így kellett volna tenniük.
Teste úgy simul a másikhoz, mintha mindig is hozzátartozott volna. Könnyedén veszi át a másik által diktált ritmust, csípőjét kissé megemelve mozdítja elébe. Kezei Fabrizzio hátát szántják, hol finoman simítva, hol néha körmeit belé marva, mikor kissé mélyebben kívánja magába húzni őt.
Ő sem olyasvalaki, aki szereti végig kommentálni a szexuális együttlétet, pedig sok minden nyelvére ég, mikor éppen nem a másikkal vív csatát.
Egy pillanatra nevethetnéke támad ismét, de most kontrollálja magát, így a nevetés helyett egy mélyebbről jövő sóhaj szakad ki belőle, melyben benne van a mai napi események egésze. Egy kissé hihetetlennek tűnik számára, hogy azok után, amit a lakásban műveltek, most mégis egymást gyűrik. Ám már egészen biztos abban, hogy nem csak képzelete szüleménye a másik, hiszen ennyire mély és intenzív álma nem lehet senkinek. Ha pedig ennyi nem lenne elég arra, hogy elhiggye a valóságot, Fabrizzio egész lényéből áradó kisugárzás, az illata, a mozdulatai, minden amit csak csinál, elég biztos alapot adnak ahhoz, hogy Patrizia feldolgozza, hogy most nem az álomvilágban lavírozik.
Mikor a férfi mozdít rajta és felülnek, hosszú pillanatokon keresztül nem mozdul. Most ő dönti homlokát a másikéhoz és ajkait finoman, puhatolózva csókolja. Eközben kezd bele egy lassabb mozgásba. Testével szorosan simul a férfihoz, miközben egyre mélyebbre engedi őt magába, aminek köszönhetően, néhány mozdulattal később, hangosan nyögéssel és testének rázkódásával adja tudtára, hogy elérte a csúcsot.
Kell számára néhány pillanat, míg kipihegi magát, ezalatt pedig fejét a másik vállgödrébe fúrja, melyre néhány csókot is nyom. Ezután mozdul újra, de már nem a finom lassúság jellemzi a mozdulatait, hanem egy kevéske vadság is. Mert az, amit kapott, az óvatosság és a figyelem az tökéletes volt, egy olyan vallomás, melyet ő maga sem akart volna másként átadni a férfinak. De azt sem akarja, hogy azt higgye róla a másik, hogy egy porcelánbaba, akivel mindig így kell bánni, mert attól elég messze van már egy ideje.

To; Fabrizzio

18+
Lassú mozdulatok közepette pihegi ki magát, szemeiben pedig csillan valami, mielőtt a lassúságot felváltaná egy ütemesebb mozgás, mely azt a célt hivatott, hogy a férfi is elérje a csúcsot. Nem eszetlen, nem fájdalmas, mélyen engedi magába Fabrizziot, mégis az eddigiektől eltérve kissé vadabbul. S imádja, hogy a másik egyből reagál a mozdulataira, ettől talán még inkább úgy érzi, hogy jobban oda kellene tennie magát.
Ezzel pedig azt éri el, hogy nem csak Fabrizziot, hanem saját magát is az orgazmus felé hajszolja, mely akkor éri el ismét a testet, amikor a másikét is. Fejét a férfi vállára hajtja és mély lélegzetvételekkel igyekszik visszahozni magát a valóságba. De ez igazán nehéz akkor, ha valami olyasmiben van részed, amit még soha nem tapasztaltál.
Fejét mozdítja, mikor megérzi a hajába túró kezet és olyan szenvedéllyel viszonozza a csókot, amivel kapja. Talán még erre sem volt példa, hiszen eddig a lopott csókok jellemezték őket.
Fabrizzio szavai után óvatosan megemelkedik, hogy minél fájdalommentesebben váljanak külön, de nem megy messzire, csak elterül az ágyon és néhány pillanatig, szemeit lehunyva próbálja feldolgozni mindazt, ami az imént történt közöttük.
Nem mond semmit a szavakra, mert nem jut eszébe semmi frappáns, az idilli pillanatot nem megölő mondat. Nincsenek előrébb, mert ezek után aligha lesz könnyebb a felejtés és az epekedés elnyomása. A végén még szembe kell köpnie magát és egy éjszakásnak lenni, annak ellenére, hogy egyikük sem ennyire vágyik. Patrizia azonban, ahelyett, hogy élvezné a lopott perceket, már a megoldást keresi, mert nem akar megelégedni ennyivel.
- Nem könnyítetted meg a helyzetet - hason fekve támaszkodik meg alkarján és így tekint a másikra. - Még a végén meg kell köszönni a lányodnak, hogy kényszer helyzetbe tett minket - neveti el magát halkan, mert tény, hogy beletelt néhány órába, míg a kívánt hatást elérte a délutáni összezárás, de ha az nem történt volna meg, akkor most biztosan nem feküdnének egymás mellett.
- Matteot csak délután hozzák haza, van időnk - ezzel pedig gyakorlatilag azt akarja mondani, hogy szeretné, ha a férfi még maradna. Nem csak azért, hogy újra és újra egymásé legyenek - bár kétségtelenül az is remek elfoglaltság -, hanem azért is, hogy néhány egymással nyugalomban töltött óra után, hátha sikerül megtalálniuk az utat. Számára most ez lenne a legfontosabb.

To; Fabrizzio

Ő igazándiból nem haragszik, így a bocsánatkérés felesleges, hiszen nem tettek rosszat senkinek. Tudja jól, hogy a gát, amit átléptek innen már nehezen lesz felépíthető, ha úgy határoznak, hogy mégis szükség lesz rá. Tudta volna tartani magát ahhoz, amit megbeszéltek. Nehezen, de megszokta volna azt, hogy nem részei egymás életének, s talán ha Matteoval történik valami, nem egyből ez a férfi jutott volna eszébe, mint megoldás.
De ezek után, ez már lehetetlen küldetés.
– Az idő néha elég alattomos tud lenni - főleg akkor, ha érzésekkel kell versenyeznie. S itt most nem feltétlenül csak magukra gondol, hanem a környezetükre is. Matteo pillanatok alatt fogadta el a férfit, ezzel még a nőt is igazán meglepve. De nem emiatt alakult ki benne az a különös vonzalom, mely gyakorlatilag az első pillanattól kezdve tolta Fabrizzio irányába. A férfi úgy csavarta el a fejét, hogy mire Patrizia észbe kapott már nem volt menekvés és ezért kifejezetten szégyelli magát. Mert nem tini lány már.
– Nem mintha arra vágynék, hogy lássanak – ennél megfelelőbb szavakat nem talált arra, hogyan fejezze ki magát. Tiziano mellett sem az volt a cél, hogy bárki tudjon a létezéséről, s a Pellegrini fiú mellett ezt ügyesen ki lehetett taktikázni, hiszen mindenki tudja, hogy milyen ő. Patrizia még mindig azt gondolja, hogy van benne jó és értékelhető, de azok után, hogy megalázta, ezzel felrúgva a ki nem mondott egyezségüket, nehezen néz rá ugyanúgy, hiába is próbálkozott már többször is.
– Hát elég rosszul venném, ha most fognád magad és lelépnél – halkan elneveti magát, még annak ellenére is, hogy szavai igazak. Tudja, hogy Fabrizzio nem olyan, megbeszélték már nem egyszer, hogy bennük ennél sokkal több van. Ha nem lenne ebben egészen biztos, akkor most nem feküdnének egymás mellett meztelenül az ágyban, mert nem adta volna be a derekát.
Szeretné azt hinni csak egyetlen egy pillanatra, hogy ezzel minden visszatartó erőt levágtak magukról, de nem tudja. Nem azért, mert ne gondolná, hogy képesek lehetnek akármire is együtt, hanem azért, mert már a realitás talaján él elég régóta. Vannak a tündérmesék, amik a kislányokkal elhitetik, hogy minden csodálatos tud lenni egyetlen egy pálca mozdulat után. Nos, biztosan van az a pálca a felnőtt nők számára is… de ő úgy gondolja, hogy mindketten elég felnőttek már ahhoz, hogy a rózsaszínköd mögött lássák a vészjóslón villogó vörös lámpákat is.
– Szeretnélek megismerni – lehet ez ostobán hangzik, de ő nem annyira vágyik, hogy tudja a másikról a nevét, hanem tényleg érdekli az, hogy mit szeret például az autókon kívül. Vagy az is érdekli, hogy milyen a családja, amikor éppen békeidők vannak odahaza. Patrizia nem csak arra vágyik, hogy ő adjon ki magából ilyesmiket, ahogy eddig is tette, hanem szeretne többet kapni a férfiból.

To; Fabrizzio

Patrizia nem arra gondolt, hogy itt és most mindent tudni akar, ezért is lepi meg egy kissé az, amiben Fabrizzio belekezd. Talán még halkan el is neveti magát, ahogy előre halad a férfi abban, hogy magáról információkat oszt meg, melyek közül valóban van olyan, melynek már tudatában volt. Tulajdonképpen az eddigi információ halmazt bővítette a másik, aztán egyébként mégsem. De nem azért, mert titkokat őrizne, hanem azért, mert a nő nem volt pontos abban, hogy mit szeretne. Ami nem is baj, mert ha most neki kezd mindennek a másik, akkor a nő egyben kap meg mindent. Azt pedig sajnálná, de csak azért, mert lehet, hogy nem maradna meg minden a fejében. Ő pedig a lehető legtöbb dologra oda szeretne figyelni.
- El sem tudom képzelni milyen lehet ennyi testvérrel - mosolyogva kanyarodik vissza oda, ahol a férfi is kezdte. - De a hangos családot nem kell bemutatni, az nekem is bőven kijutott - mert testvére ugyan csak egy van, akivel egyébként jelenleg a viszonyuk nem a legjobb, de az élet unokatestvérek hadával áldotta őt meg. Ráadásul elég összetartó családban nőtt fel, minden családi eseményt együtt kellett és kell még a mai napig is tartani. A kis család náluk is a harminc negyven fő között mozog és még bőven növekedő tendenciát mutat, ami számára néha leterhelő. Pedig semmi baja sincs a családja tagjaival, mindenkire lehet számítani, néhány fekete bárányt kivéve.
- Ahhoz képest, hogy merevnek állítod be magad, egész szépen alkalmazkodtál az általam generált káosznak - és ebből kiindulva ő nem feltételezte volna ezt a bizonyos merevséget. Inkább tartásnak hívná, neveltetésnek és tudásnak. Mert azt egyből látta a másikon, hogy ebben mennyire különbözik a Pellegrini fiútól. Tiziano szétszórt és még neveletlen kölyök, ezzel szemben – s valószínűleg nem csak a korából kifolyólag -, Fabrizzio sokkal tudatosabb, megfontoltabb és nem utolsó sorban felnőttesebb, mint a másik örökös.
- Bár, gondolom a lányod jól felkészített - mert azt mondta a férfi, hogy hasonlítanak, ami egészen érdekes a nő számára. Még csak egyszer beszélt vele, akkor is telefonon, de azokban a percekben annyira ellentétes érdekeket képviseltek, hogy nem tűnt fel számára semmi hasonlóság. Ő sosem kényszerített volna senkit olyan helyzetbe, amibe Fabrizzio lánya tette őket, ennél azért bátortalanabb, szervezettebb és tapasztaltabb. Talán ez az egyetlen egy dolog, ami megkülönbözteti Liviától, a lány még a szertelen életet élheti, már amennyire ez az ő világukban lehetséges.
- A fiaid olyanok, mint te? - mert akkor bajban vannak a nők, teszi hozzá gondolatban, de ez valószínűleg az arcára is kiül, hiszen szemei csillannak a kérdést követően. Nincs mit magyarázni ezen. Fabrizzio jó génekkel rendelkezik, s a felesége is, ezt még női szemmel is be kell látni. De ezenfelül, ha a férfi a természetének csak egy kevéske szeletjét adta át a fiainak, akkor bizony a nők biztos, hogy olyan könnyedén kerülnek bajba, ahogyan ő maga, egyik pillanatról a másikra.
- Mennyire feszesek a közegnek a határai? - nem annyira fontos egyébként ez, csak próbálja felvenni azt a fonalat, melyet Tiziano mellett nem kívánt megismerni sem. Kérdése nem is arra irányul, hogy Fabrizzio meddig foglalkozhat a borokkal vagy bármi mással, hanem inkább arra, hogy mennyire kell felvérteznie magát bárki ellen is, aki a közeg tagja. Nem magát félti, hanem Matteot, mert ahogy Fabrizzionak a gyermekei, úgy neki is a kisfiú van az első helyen, akit bármi áron, bárkitől védeni fog, ha arra kerülne a sor.
- Tehát ne álljak le veled történelmi kérdésekben, politikában és filozófiában sem. Oké - még esetleg a történelemben lenne esélye, de a másik kettő nem igazán az ő vonala. Őt valahogyan ezek a tudományok elkerülték eddig, viszont az biztos, hogy majd megpróbálja felvenni a fonalat, ha ez kell ahhoz, hogy találjanak közös hangot egymással.
- Ahogy te is nekem - ennek sem kellene új információnak lenni, mert ha nem is mondták ki ezt, a szenvedésük talán mindennél beszédesebb volt eddig. Ha nem lennének egymásnak fontosak nem kellett volna az, hogy kerüljék egymást, nem akartak volna egymás társaságában szinte meghalni azért, mert nem léphetnek a másik irányába. Mégis simogatja a lelkét az, hogy kimondja neki ezt a másik, többre pedig egyáltalán nem vágyik, mert ostobaság lenne ennél többet mondani a helyzetükben.
- Tudom - bízik a másikban, ami talán őrültség, hiszen nem olyan régi az ismeretségük, hogy ilyesmi kialakuljon. Mégis ezt érzi és ez még számára is megmagyarázhatatlan.
Matteo óta szereti az életét megtervezni, akár percről percre is egy napot, hogy még véletlenül se essenek szét vagy jöjjön egy olyan esemény, ami kizökkenti a kisfiút. Fabrizzio pedig nem volt betervezve és a vicc az egészben, hogy talán ez a nőt jobban megbolygatta, mint Matteot. Néha úgy érzi, hogy saját maga mögött van lemaradva két lépéssel, s hiába igyekszik, hogy utolérje magát, ez idáig mindig lemaradt.
Az üdítő kivétel a most, az a pillanat, ahogy egymás mellett fekszenek és minden egyes érzéke reagál arra, ahogy a férfi simítja vagy a haját teszi éppen odébb. Patrizia most végre azt érzi, hogy nem rohan senki és semmi után vagy elől. Ez pedig egy különös delírium számára, amit csak egyféleképpen tud elfojtani. Mozdul, egészen közel a férfihoz, hogy egy apró csókot adjon az ajkaira, melynek nem a csábítás a célja, hanem inkább a nyugtázása annak, ami most történik. Mert biztos abban, hogy ez az éjszaka hoz számukra fordulatot, csak azt nem látja még, hogy melyik irányba.

To; Fabrizzio

Finoman megrázza a fejét, ezzel válaszolva a kérdésre, hogy szeretne-e mesélni róluk. Arcán mosoly játszik, melyből a másik tudhatja, hogy nem azért, mert titkolni akarna valamit. Ez inkább annak szól, hogy ez nem éppen az a pillanat, amikor a családjáról szeretne társalogni. - Majd egyszer, egy kávé és némi étel társaságában, lehetőleg jobban felöltözve – neveti el magát halkan. Ha bele kezdene most a családja boncolgatásába, akkor még a következő estét is itt töltik és még akkor is csak a felénél tartana. Ezzel pedig most nem szeretné ezt a kevéske lopott időt eljátszani.
– Miért? – néz érdeklődve a másikra, mikor a döbbenetről beszél. – Nem akarom elhinni, hogy tényleg ennyire új lenne ez számodra. Sosem cselekedtél még ennyire zsigerből? – nem is tudja, hogy ez e a legjobb szó erre, mert nem ismeri még ezt a férfit annyira, hogy ilyen szavakkal dobálózzon. De azt már letisztázták, hogy Fabrizzio ennél tudatosabb szokott lenni, ezért gondolná ösztönnek az egészet, amit ő egyáltalán nem bán, sőt.. Csak azzal van problémája, hogy hiába akar az egészhez pozitívan állni, ha egyelőre több piros lámpa fényét látja villogni, mint zöldet.
– Én semmit se csináltam – ha nem a kezén támaszkodna meg is emelné őket, hogy így védekezzen. – Maximum elbaltáztam néhány ház megtekintését, de ennyi – ezt pedig talán soha nem is fogja tudni feldolgozni. Fabrizzioval szemben háromszor annyi hibát vétett, mint amit eddigi munkája során összességében. Valahogy a férfi jelenlétében, mintha mindent teljesen elfelejtett volna és egy kezdő ingatlanossá avanzsált volna. Abban egészen biztos, hogy nem a villa vásárlását fogja a portfóliója kiemelkedő darabjaként mutogatni, annak ellenére, hogy még soha nem adott el hozzá hasonlót sem.
– A saját példádból merítve adtál nekik egy kevéske szabadságot? – valahogy így értelmezi a másik szavait, s ha tényleg így van, ez számára elképesztő. Matteo mellett is látta egyébként, hogy a férfi milyen apatípus lehet, hiszen könnyedén vette az akadályt és egyből tudott alkalmazkodni a kisfiúhoz. Abban sem volt kétsége, hogy ne kapott volna jó nevelést és azt is összetette, hogy valószínűleg gyermekei is ezen az úton voltak nevelve. De az, hogy Fabrizzio látszólag engedett némileg számukra a gyeplőn, még szimpatikusabbá teszi őt a másik szemében, ha egyáltalán ez még lehetséges.
– Akkor az öcséd valami aranygyermek? – és ezen mosolyog, mert a megfogalmazás még számára is eléggé érdekesre sikeredik. De az túlságosan egyszerű lett volna, ha annyit kérdez, hogy miért? Miért néznek el az öccsének olyan sok mindent, ez is valami rangsori kegyelem vagy mi? Majd egyszer talán jobban belemélyed és megpróbálja ezt megérteni, hiszen Fabrizzio velejárója az egész, de az még olyan távolinak tűnik.
Ő tényleg csak egy apró csókot szeretett volna, amivel némileg viszonozza az apró érintéseket és bőrére kapott csókot, melyet a másiktól kapott. Ennek ellenére, mikor a férfi elmélyíti csókjukat és fordulás közben magára húzza, nem ellenkezik. Ugyan nem ingerli, nem mozdítja csípőjét, hogy ezzel újból táncba hívja a másikat, de nem is ereszti ajkait. Úgy mozdul, bújik, mint egy szerelmes kis tini, aki most azt szeretné kiélvezni, ahogy ajkuk becézi a másikat, mintha csak most ismerkednének egymással.

To; Fabrizzio

Azért nehéz számára ezt elhinni, mert ő a férfinek ezen énjével találkozott, ezt ismeri. Persze érti, hogy ez nem az egész, hiszen rá is pontosan igaz, hogy még csak egy kevéske szeletjét látta a másik. A házassághoz nem tud hozzászólni, hiszen neki ilyesmiben még nem volt része, azt pedig el sem tudta soha sem képzelni, hogyha egyszer véletlenül oltárhoz áll, akkor azt ne szerelemből tenné. Ő nem ugyanazon értékekkel nevelkedett, mint a másik, s talán ez az egész azért is ennyire szép a maga érdekes módján. Két teljesen külön világ nevelte őket, mégis valahogy olyan könnyedén simulnak a másikhoz, mintha nem lenne közöttük fényévnyi különbség.
Nyel egy kisebbet, s arcán valami átsuhan, ahogy Fabrizzio más nőnek nevezi, mert eddig is tudta jól, hogy ő ebben a történetben a másik, mégsem rázta meg annyira, miután már tudta, hogy a férfi házassága romokban. Ám a szó hiába száll el, mégis le tud telepedni az elmére, s olyan gondolatokat képes elindítani, melyeket egy túlgondoló agy, ha van rá lehetősége darabokra cincál. Nem akart soha a másik nő lenni és ez úgy csapja arcul, hogy szinte érzi a fájdalmat.
– Fulladtam volna meg? – emelkedik egy kissé meg a szemöldöke és arcára visszatelepszik egy apró mosoly, ahogy elképzeli a képet, hogy inkább nem vesz levegőt, minthogy sóhajtson. Vajon lett volna olyan úriember a másik, hogy azért duzzogva megmenti és levegőt ad számára? Biztosan.
– A fiaid már más generáció és a környezet is más – nem leöregezni akarja ezzel a másikat, hanem csak rávilágítani arra, amit valószínűleg egyébként a férfi is tud. A világ modernizálódott, a fiatalok számára mások az elvárások, mint régen, sokkal több mindennek kell megfelelniük. Az viszont elismerést érdemel, hogy Fabrizzio felismerte azt, hogy a fiainak másra van szüksége és képes volt rájuk formálni az elvárásokat.
Belesimul a másik simogatásába és nagy szemekkel néz rá. – Miért? – nem tűnt számára a másik olyasvalakinek, akinek ne lenne meg mindene. Patriziában nem merült fel eddig az, hogy bármit is tudna adni, amit ez a férfi hiányolna, ezért is kíváncsi arra, hogy mit takarnak Fabrizzio szavai.

To; Fabrizzio

Tudja ő nagyon jól, hogy Fabrizzio nem úgy értette, mint ahogy a pillanatban átsuhan elméjében és kiül arcára. Elhiszi neki és valahol hálás azért, hogy nem kezdi el magyarázni, mert azzal valószínűleg megtörnék a pillanatot. Ezért nem formálta szavakba ő sem, mintha azzal, hogy gondolati szinten marad, nem lenne annyira valós az elképzelés.
– Szerintem kihasználtad volna a kínálkozó helyzetet, persze csak olyan úriemberesen – a társadalom egyébként elég érdekesen van összetéve ebből a szempontból. A statisztikák szerint, ha egy férfit látunk összeesni, előbb odalépünk hozzá segíteni, mint egy nőnek. Ennek egyszerű magyarázata az, hogy az emberek nem mernek egy nőhöz hozzáérni, még akkor sem, ha segítségre van szüksége, nehogy a végén azt feltételezze valaki, hogy ezzel ez kínálokozó helyzetet használ ki az ember. Nevetséges elképzelés egyébként, hiszen élet-halál között ugyan kit érdekel, hogy a testéhez ért valaki, ha azzal az életét mentette meg.
Ha úgy tetszik, szerelmes kislányként bújik bele a másik ölelésébe, fejét a mellkasára hajtva. Ez most egy olyasfajta biztonság számára, amit már jó ideje nem érzett, melynek hiányát nem is érezte ez idáig. Ő tényleg megvolt azzal, amit kapott a Pellegrini fiútól, nem kellettek a bensőséges, meghitt csodák, mert úgy gondolta, hogy azok nem is léteznek.
Ezért is volt különös számára az, hogy akármikor összefutottak vagy beszélgettek Fabrizzioval, mindig érzett utána hiányt, de nem tudta volna megfogalmazni, hogy mi táplálta azt. Eddig.
– Élő példája vagyok annak, hogy amit akarsz, azt megszerzed – neveti el magát halkan, mert ugyan tudja, hogy Fabrizzio nem erre gondolt, azért ha más oldalról nézi az egész helyzetüket, így van. De azt nem tudná tagadni – és nem is akarja -, hogy ő éppen olyan vággyal égett a másik iránt és ez a napokkal, a beszélgetésekkel, a lehetetlen helyzetekkel együtt folyton csak növekedett. Most, hogy itt vannak és engedtek egymásnak, nem érzi, hogy kihunyni készülne bármi, ami efelé a férfi felé taszította. Inkább csak némi nyugalom száll a vállaira, hogy néhány percre, órára elhitesse, nincsen akkora káosz odakint, mint azt képzeli.
– Lehetnénk még egy kicsit ebben a burokban? – mielőtt a valóság csúnyán arcul csap, gondolja tovább, de nem mondja ki. Nem napokra és hetekre gondol, hanem percekre csupán, hogy még jobban magába szívhassa a másik lényét és ha majd úgy esik, ebből töltekezzen, mikor szüksége van rá.

To; Fabrizzio

Patrizia egy olyan személyiség, aki már kora hajnalban, miután pillái szétváltak, képes ezerrel pörögni. Ha már az ő gyerekkorában is divatos lett volna az, hogy hiperaktivitás vagy ADHD, akkor biztosan ráhúzták volna az egyiket. De az is lehet, hogy ennél többet is. Érdekes volt számára sok-sok apró jelzőt felismerni magán, amikor Matteo végett olvasott és tanult. Mondhatjuk azt, hogy e tanulmányok által sokszor volt ’aha’ élménye az addigi életével kapcsolatosan.
Ennek ellenére, most képes arra, hogy ne kapkodjon, ne akarjon gyorsan kiugrani és elmenekülni, hanem élvezi a nyugalmat és azt az egységet, amit kettecskén alkotnak. Kell is neki azokután, amit heteken át műveltek egymással.
– Csak nyugodtan – érzi ő is, hogy annak ellenére mennyi mindent lenne képes most átadni a másiknak nem csak testileg, hanem szavakkal is, az fáradtág már szinte körül öleli őket, ahogyan egymáshoz bújva, békében fekszenek.
Patrizia nem gondolta volna a mai után, hogy ez valaha is bekövetkezik. Kifejezetten mérges volt a világra, Fabrizziora, a lányára és még a saját barátnőjére is, mert egy olyan helyzetbe keverték, melynek nem volt előre megírt vége, csupán számos lehetséges végkimenetele. Ő úgy gondolja, hogy a lakásban az egyik legrosszabb történt, mert tulajdonképpen ugyanúgy futottak el az elől, mely kettejük között már hetek óta pezseg, mint két sértett kölyök. Ez a nő, nem szereti így elvégezni a dolgait, szereti, ha tisztáznak, ha átbeszélnek, ha olyan megoldást találnak, ami mindenkinek a lehető legmegfelelőbb.
Üresnek érezte magát, mikor eljött, mikor hazaért és akkor is mikor lefeküdt aludni.
Vannak olyan napok, amikor bármit megadna azért, hogy szabadideje legyen, hogy ne kelljen Matteohoz igazodnia, azonban az üresség közepette azt kívánta, hogy bárcsak itt lenne a kisfiú, mert akkor legalább nem kezdenék el felemészteni a gondolatai.
Ezen kívánsága nem teljesült, de az, hogy ne legyen egyedül, tulajdonképpen igen.
Fabrizzio meglepte a tettével és az a legnagyobb gondja a nőnek, hogy az eddigi felfoghatatlan és megmagyarázhatatlan érzések, még jobban beitták magukat a bőre alá, egyenesen a szíve irányába. Ez pedig jól tudja, hogy még nagyon sok gondot okozhat a számukra.
- Állítólag én sem - válaszol halkan nevetve és annyira emeli meg a fejét, hogy ahol éppen éri, egy csókot nyomjon a férfi bőrére. Nem akar mozdulni, ő tényleg csak maradni szeretne egy kicsit ebben a pillanatban, mert tisztában van azzal, hogy a holnap már hozhat számukra egy pofont.
Addig pedig csak töltődni akar a másik közelségében.