Sokáig dolgozott a kifőzdében, akol épp mint mosogató feketén sikerült munkát találnia. A munka természetesen fordítottan arányos a fizetés mennyiségével, de legalább nem kell vágyakozva néznie az egyetemi büfében árult sima sonkás szendvicsre, és telik neki legalább annyi altatóra, és fűre, hogy ne gyalogoljon be ébren és önszántából az állatkerti medvéhez. Persze arra továbbra sem, hogy álmában ne gyalogoljon. Pedig lelke rajta, mindent megtett azért, hogy most talán kialudhassa magát. Mivel úgy is ő zárna, reggel pedig csak a kulcsot kellene visszadobnia nyitásra, mielőtt az egyetemre megy, így akár bent is aludhat. A rémképeket, mi mindent tudna művelni a konyhában a késekkel inkább elhessegeti, de bebiztosítva magát inkább a raktárban ver sátrat, és ágyaz meg a földön, kulcsra zárva az ajtót, és a kulcsot feltéve a polcra, ahova úgy kell felmásszon. A keze reszket, részben a kimerültség miatt, mert ha szégyen, ha nem, nem egy edzőterembe járó tudatos fiatal, aki majd a jó alkattal, meg a kisportolt testtel fog befutni az OnlyFansen....Így hiába a szívósság, a huszadik óriási bödönt megemelvén, és elsikálván az összes szennyezett tányért, evőeszközt, konyhai gépet, edényt amit csak felsorakoztattak neki, a karja leszakad, a válla beállt, és a háta is olyan merev lesz reggelre, mint a hajléktalan lábujja télen cipő nélkül. Grimaszolva helyezkedik el a pléden, és kikotorja a zsebéből a kis zacskót, kibontva mohón szórja gyengének érződő ujjai fogságába a tablettákat. Kettő. Finnyásan fintorog és komolyan mérlegelni kezd, ez vajon elég lesz e ahhoz, hogy kiüsse legalább pár órára. Rohadt régen aludt már bármi nemű szer nélkül el, talán egy hónapja is volt már. Szervezete homlok egyenesen lázad az insomnia ellen, ezzel csak azt érve el, hogy még jobban megnehezíti az életét, mert még jobban fent tartja Lulut. Tudod az az érzés, amikor már annyira fáradt vagy, hogy egyszerűen képtelen vagy elaludni, bármennyire is fekszel puha párnák, meleg takaró és jó illat halmazában, az a fránya álomkurva csak nem röppen rád. Jelen állapotában azért is viselte meg ennyire a tagjait a fizikai munka, mert nincs elég tápanyag benne, vitamint igazából csak a reklámokból ismer fel a teste, a kellő ellazultság meg hogy regenerálódjanak az izmai utoljára még a gyerekszobájában esett meg vele.
Indulatosan dobja a szájába a csúfondárosan szánalmas két kemény darab altatót, és meghúzza a lábai közt a földön várakozó vizes palackot. Biztosan van aki arra esküszik, hogy az efféle drogok jobbak ha alkohollal iszod, mert kb mindent felerősít az alkohol....de pár próbálkozás után, mikor a porcelánistenhez imádkozott miközben Theo unalmas egykedvűséggel a képén oktatta ki a tényről, miszerint ez kurva szar ötlet volt önszántából hajította ki a lehetőségek közül ezt az opciót. Még a legnagyobb alváshiányos állapotban amit eddig elért sem forgott vele annyira a szoba – vele, aki életében nem volt még rosszul forgó-pörgő bazári meg cirkuszi lélekvesztők egyikén sem.
Hátra dőlve takarja be magát, és a sötétségbe bámulva kattog az agya, számolja a perceket, gondolatai közé furakszik, hogy talán értesítenie kéne a srácot arról, hol a faszban is marad ki, hogy nem megy a kecóba, ahol alkalomadtán többedmagával aludni szoktak – nem túl legálisan. Ujjai meg is indulnak a telefonért, be is gépel pár változatot, majd töröl, újra ír és újra töröl, mert a szavak már nehezen jönnek, a fogaskerekek meg lassulnak, az meg nem derül ki, sikerül e a küldés gombra nyomnia. Az ébren lévő elme megszűnik egy óriási vágással, ahogy az a két kis tabletta dolgozni kezd serényen.

Lassú, mégis céltudatos léptekkel halad, de a szokásos füles hiányzik a fejéről, a hátizsákja sincs a vállára vetve hanyagul, és kivételesen a cipőjét sem húzta fel. Általában fel szokta. Legyen bármennyire is sietős az alva töltött „ébrenlét”, azt sosem felejti el, még néha meg is fésülködik, olykor fogat mos, sőt sminkelt is már öntudatlanul – az eredményről sose kérdezzétek. De most ébren a cipőjére is ügyelt, hogy jól elrakja, hátha úgy kedvét szegi a másik Lulunak a kirándulgatásban....nos, nem vált be, cserébe a talpa már piszkos, és vérzik is. New York Manhattan része sem mentes a törött üvegektől, éles műanyag daraboktól, sőt, nem is olyan elvétve autó szélvédő vagy ablakdarabokat is lehet találni ha szemfüles vagy. Vállán a számokkal nagyobb ing félrecsúszva, a fekete egyszerű top és a farmer legalább a helyén, hisz abban aludt el. Nem szól senkihez, nem áll le venni valamit a nyitva lévő kis bódéknál, még az utána kurjongató kéregetőnek sem szól vissza semmi frappánsat. Se annak, se a többi járókelőnek nem tűnik fel, hogy nincs magánál, hisz a szeme nyitva, a fura alakokba meg amúgy sem szokás csak úgy belekérdezni, hiába kurva fiatalok az efféle megjelenéshez. A hotelből ki-be áramló emberek is csak kerülgetik, mígnem a járdaszegélyhez sétálva dönt úgy, hogy átmegy a négy kurva sávon, ami így este kicsit felszabadultabb, de még így is életveszélyes mutatvány, pláne zebra nélkül...
És jön is egy taxi, aki biztosan egy vérző, szülő kismamát akar eljuttatni a kórházba, mert más oka nem lehetne arra, hogy hajt mint a meszes, egyenesen Lulu irányába, aki meg sem rökönyödve, de még a fejét sem fordítva arra halad a ki tudja miféle célja felé, emelve a lábát, hogy az úttestre lép.

Holden & Lulu

Welcome to the shit show