A pimaszsága szinte kézzel fogható, még csak megszólalnia sem lenne szükséges ahhoz, hogy egyértelmű legyen az egyértelmű. És bár látni rajta, hogy magabiztossággal jelenleg nem kimondottan rendelkezik, mégis igyekszik az ellenkezőjét mutatni. Mintha ténylegesen lenne valami a kezében ellenem, pedig igazán nincs. A segítségem kell neki, nem bántani akar. Részben ezért is szavazom meg neki a bizalmat és ejtem le azt a karom, amelyikben a pisztoly van. A szavai hallatán, szemöldökeim az egekbe szaladnak, hamar rájöhet, hogy mit is gondolok... róla. Meg a bölcsességeiről. - Nem akarunk nagy feltűnést. - Mondom röviden és tömören. Nem kell tudnia, hogy mit csinálunk itt. Sőt, még csak itt sem kellene, hogy legyen. Annak örülök, hogy a kérdése ellenére mégis segít elrejteni a fickót. Időre van szükségünk és minél kevesebb felfordulást csapunk, annál több esélyünk van arra, hogy megtaláljuk amiért jöttünk.

- A mi...? - Hitetlenkedve fordulok szembe vele. Idegesen kezdem őt végigmérni. Most komolyan beszél? - Most csak viccelsz, ugye? - Őszintén szólva nem olyasvalakinek tűnik, mint aki ilyesmivel viccelne. Arról nem is beszélve, hogy igencsak zavarban van. Nem viccel. Tényleg követ... követett. Legalább őszinte? Ezért jár neki egy piros pont, ugye? - Attól tartok, hogy a kicsit, az nem a megfelelő erősségű szó itt. - Teszem hozzá. Fogalmam sincs, hogy mit kezdjek vele. Valahol segíteni akarok neki. Valahol viszont tudom, hogy azzal saját magamat is bajba keverhetem. Lara-t is. Erre nincs szükségem... Egyáltalán nincs. Mostanában már így is éppen elég veszélynek tettem magamat és a lányomat is ki. Nyugalomra van szükségünk, mindkettőnknek. Ugyanakkor valamiért tényleg segíteni akarok neki. Le sem tagadhatom, hogy van valami érdekes benne, valami különleges, amit csípek. - Nem könnyíted meg a dolgom. - Rázom meg végül a fejem. Érezheti, hogy itt most nem a mostani bevetésre gondolok, sokkal inkább arra amibe ő keveredett bele. Tudja, hogy most le kellene tartóztatnom, mégsem teszem. Még annak ellenére sem, hogy éppen elárulta, hogy követ engem.

- Azért nem hiszem, hogy sokáig hálás lennél. Hidd el, nem vagyok én olyan szórakoztató társaság. - És bármennyire is próbálom a kemény nyomozónő szerepet magamon tartani, most mégis elengedek egy gyors és aprócska mosolyt. Ha szemfüles, talán el is csípheti. A többire viszont nem válaszolok azonnal. Először csak elgondolkozva nézek rá. Próbálok rájönni, hogy miben tudnék neki segíteni. Mi az amivel tisztára tudnám mosni a... nevét. Kétlem, hogy segget akart mondani. Tanácstalan vagyok, de nem mondok nemet. Tovább indulok, igyekszem ignorálni őt és úgy tenni, mintha nem lenne mögöttem. Egészen addig amíg majdhogynem összefutunk Joe-val. Idegesen nézek körbe, de szerencsére nem hagyja, hogy pánikba essek, megragadja a karom. Ismételten ő ment meg.

- Oké, ez... - Értetlenül meredek rá, magam sem értem, hogy miért van ilyen hatással rám. A hangomból és vehemességemből érezhető, hogy leteremteni akartam amiért itt viccelődik, de mikor a tekintetem találkozik az övével, a szavak torkomon akadnak. Ijesztő, hogy néhány szóval és érintéssel ki tud billenteni a kemény és évek óta jól bevált szerepből. Ijesztő, nem csak a tény, hogy ilyen hatással van rám, de az is, hogy ígyesen be is tud pillantani az a szerep mögé. - Nem tudok rajtad segíteni. - Próbálok ellenkezni, de én magam sem hiszem el amit mondok. Ő pedig tudom, hogy átlát rajtam. - Helyesbítek... Nem tudom, hogy hogyan tudnék rajtad segíteni. - Engedem végül le a vállam megadóan. Nem tudok nemet mondani neki. Hatással van rám, a közelsége pedig egyáltalán nem könnyíti meg a dolgom. - Nem tudom, hogy mi történt azon az estén. Én csak annyit láttam, hogy menekülsz. Nem tudom miért. Nem ismerem az előzményeket. Igen, talán elhiszem, hogy nem vagy gyilkos és értékelem az őszinteséged, de nem tudom mit vársz tőlem. - El sem hiszem, hogy rávesz erre. Minden porcikám ellenkezni akar, de nem tud. Igyekszem pár mély levegőt venni, majd kifújni, jól átgondolom a döntésem, nem sietem el.

- Van valami ötleted? Terved? Képes leszel beszélni arról ami történt... őszintén? - Jól megnyomom az utolsó szót, hogy tudja, meg kell nyílnia előttem és nincsenek titkok. - Ha a segítségemet akarod és tőlem várod a megoldást, akkor nem lehetnek titkok közöttünk, akkor sem ha valami kompromittálóval kell előállnod. Ha jól sejtem bármivel jobb rácsok mögé menni, mint gyilkossággal. - Mert igen, ha sikerül is lemosnom róla a gyilkos szót, még nincs kizárva, hogy más rajta marad. Nem vagyok isten, nincsenek emberfeletti képességeim. Segíteni akarok neki, de tudom, hogy nem ártatlan. Abban is biztos vagyok, hogy nem vagyok biztonságban mellette. - Szeretnék segíteni, oké? De... ez nehéz. - Nem mozdulok, csak oldalra pillantok, nem tudok a szemeibe nézni tovább. Nem akarom, hogy lássa a félelmet a tekintetemben. Számára csak egy keménykötésű nyomozó kell, hogy legyek, aki minden bizonnyal majd megoldja a problémáját. Annyira szeretnék ellenkezni. Megígértem magamnak, hogy mostantól önző leszek és nem fogok mások problémáiba belefolyni. Erre tessék!

Ahogyan a hang hallatára megfordulok, vele nézek farkasszemet. Ismét. És bár a világ körözi őt, egy veszélyes ember, aki mindenki szerint gyilkos és ostobák azok akik nem így gondolják... Ám mégis. Én voltam ott. És bár fogalmam sincs, hogy mi történt pontosan, mégsem láttam őt meghúzni a ravaszt. Nem tudom, hogy mit gondoljak róla, akkor sem tudtam, de a megérzésem azt súgta, hogy néha a látszat csal. Talán csak csőbe húzták. Talán csak rosszkor volt rossz helyen, nem tudom. Azt viszont tudom, hogy ő az életéért futott, fegyvertelenül, nem pedig fordítva. Arról nem is beszélve, hogy jó eséllyel én is csak neki köszönhetem azt, hogy még élek. Okkal és egyben tudatosan hagytam őt meglógni, pedig tudom, hogy nem lett volna szabad, de mégis megtettem. A megérzésemre hallgatva.

- Nagyon úgy tűnik, hogy van egy őrangyalom. - Válaszolom halkan, miközben a fegyverem végét immáron másodszor irányítom felé. Ám nem sokáig marad ez így, végül bizalmat szavazok neki... egyenlőre. Részben azért mert ha nem teszem, mindketten bajba kerülhetünk. Részben pedig mert ha bántani akart volna, már megtette volna. Talán naiv vagyok, de még mindig nem hiszem, hogy gyilkos lenne. - Segíts! - Még mindig csak suttogok, mert jól tudom, hogy a fickó korántsem volt egyedül és minden bizonnyal keresni is fogják. A földre hullott téli álmot alvó férfi felé intek, annak fegyverét magamhoz véve és az övembe dugva. Mert igen, bár nem hiszem, hogy Kristopher gyilkos lenne, azért mégsem szívesen adok fegyvert a kezébe. Ha Kris segít, az ő segítségével vonszoljuk el a palit a raktárépület egyik nyitott konténerének belsejébe, aminek az ajtaját aztán egy lassú mozdulattal be is zárom. - Honnan tudod a nevem? Követsz engem? - Nézek fel rá mikor megszabadultunk a palitól, akihez később még természeresen vissza kell térnünk.

- Tényleg nem találtál jobb alkalmat erre a találkozásra? - Felvont szemöldökkel nézek fel rá, hiszen az időpont tényleg nem alkalmas. Nem tudni mi, vagy éppen ki leselkedik még ránk, arról nem is beszélve, hogy nem jöttem egyedül. Ha a társam meglát minket, bajba kerülhetek. A feletteseim meg nyilvánvalóan nem tartják a megérzéseimet erős bizonyítéknak, máskülönben nem lenne körözés alatt. Az ő egyetlen szerencséje az, hogy szeretek a saját fejem után menni és nem pedig a szabályokat követni. - Mit akarsz? - Kérdezem tőle miután valamennyivel már távolabb kerülünk a kiütött férfi rejtekhelyétől. Természetesen van egy sejtésem arról, hogy valójában miért van itt. A segítségemre van szüksége, hogy tisztázza a nevét és ki máshoz fordulhatna, mint ahhoz aki egyszer már bizalmat szavazott neki és futni hagyta. - Ha jól sejtem a terved nem az lenne, hogy mindkettőnket kinyírj, vagy lecsukass. - Egy halvány grimasz jelenik meg az arcomon. Magam sem tudom, hogy mit kezdjek vele.

- Nem lett volna szabad idejönnöd, ez nagyon veszélyes és ostoba lépés volt... - Egyre nyugtalanabb kezd lenni a hangom. Idegesen nézek fel rá, mert fogalmam sincs, hogy mitévő legyek vele kapcsolatban. Talán nem gyilkos, de mégsem gondolom, hogy teljesen ártatlan lenne. Különben nem is tartózkodott volna abban az épületben. Veszélyes lehet, én pedig itt pacsizom vele és máris azon agyalok, hogy hogyan segíthetek rajta, ahelyett, hogy már rég bilincsbe vertem volna. Szinte érzem ahogyan kezd kicsúszni a helyzet a kezeim közül, amit aztán a felénk közeledő léptek zaja is bizonyít. Csak egy pillanat erejéig pillantok ki a konténer mögül, majd mikor megpillantom Joe-t, a társam... Aki tutira nem fog jó szemmel nézni arra, ahogyan egy gyilkossággal gyanúsított személlyel barátkozom, egy szempillantás alatt fordulok ismét Kris felé. - Francba! Nem láthat meg minket együtt! - Kétségbeesetten kezdek el körülnézni egy búvóhely után kutatva, hiszen egyikünknek sem tenne jót ha Joe-val találná szembe magát.