Másoknak téli szünet, nekem inkább nyári, amikor utazok, ha apámnak meccse van, vagy New Yorkban töltöm e fél telet, mert annyira szép a város a karácsonyi fényekben, amik mára már igencsak kifakulni látszanak. Minden kis villogó harang lekerül a lámpákról és a házak is kevésbé feltűnően fogyasztják az áramot a januári időszakban. Két napja nem mozdultam ki itthonról, nem volt különösebb oka, csak nem volt kedvem kimenni az emberek közé, olyan lehangoló ilyenkor a város. Amikor minden energia elveszett decemberben, most töltődnek, és én túlságosan is tele vagyok energiával ahhoz, hogy töltődnöm kelljen. Le kellene merülnöm és nem fordítva. Mindig is érdekesen voltam beállítva, fordítva működök, és ez nem könnyíti meg a szociális életem. Egy ideje már agyaltam azon, hogy ráírjak Bradre, hogy miújság vele, de valami indok mindig volt ha az egyik kereste a másikat, hogy miért nem jó, a felnőtté válás szar, nehéz és a munkám sem segít abban, hogy a régi barátok megmaradjanak. Minden iskolaváltásnál volt egy kis szomorúság bennem, még akkor is ha csak keveset voltam egy adott intézményben, de vannak akik különösen hiányoznak, főleg innen. A nagyimék a városban élnek, főként itt voltam suliban és az egyik legjobb barátom is itteni. “Nincs kifogás szépfiú, muszáj látnom azt a szép mosolyod. Átjössz vagy ott vagyok egy fél óra múlva a döntés a tied, de ma megjelenek nálad ha nem jössz és elrabollak, csak még kitalálom hova.” - mosolyogva dobom el az üzenetet neki, miközben felveszek valami kényelmes szerelést. Ma vagy kirándulni fogunk, vagy elmegyünk egy moziba, talán elvonszolom vásárolni, vagy csak beülünk enni valamit, teljesen mindegy a lényeg, hogy lényegi időt töltsünk együtt, mert azt hiszem minden újabb nappal jobban fog hiányozni és most ha nem csap valamelyikünk az asztalra, mindig lesz egy újabb kifogás, ami nem direkt, de az élet már csak ilyen. “Amíg kigondolod hol találkozzunk, agyalj azon is, hogy mit akarsz, Netflix, séta a parkban, kaja valami fancy étteremben, mozi vagy elmehetünk egy casinoba is, úgy is régen voltam.” - már kész tényleg elé állítom mondjuk, szóval döntenie kell, nincsen kibúvó, ma nem fogom hagyni.
A közös fotók bámulása nem tűnik túl jó időtöltésnek, főleg ha az apád is köztük van. Igen, nemrég hunyt el. Mintha űr lenne belül, legmélyen. Hiányzik. Hiszen elég sok időt töltöttünk együtt, hogy ezt tudjam róla. Bár nem csak nekem, hanem anyunak is, bár előtte ezeket tuti nem nézegetném. Suli helyett szünet, szóval tegnap az Artemisban voltam anyunak segíteni és vásároltunk, hiszen hamarosan itt vannak az ünnepek. Jó lesz kettesben tölteni mindezt. Nem tervezek sehová sem menni ez biztos. Anyával leszek, próbálom elterelni a figyelmét apáról, aki ugye csak a nevelőfaterom volt, de rettenetesen szoros volt közöttünk a kapcsolat és igen, szerettem is. Szóval kitalálok jó programokat, nézhetünk filmet, vagy akár el is utazhatnánk nyaralni valahová. Bármi megtenné szerintem. De most üzenet érkezett. Meglepve nézek a kijelzőre és első dolgom az üzenet feladóját meglesni. Egyből elmosolyodom szélesen, hiszen ezer éve nem hallottam felőle. Jó, de, hallottam, csak épp a találkozások ritkultak be. De most talán összeüthetnénk valami programot is, ahogy az üzenetben elecsetelte. Szó szerint felnevetek rajta, nagyon bírom, a csajt is és az üzenetét is. Egyszerűen jó kedvre derültem tőle. Hiszen ez kellett. Elterelte a figyelmem és egyben jó kedvre is derített. Csók a kicsi kacsódra szépségem. A mellksaomba egyből melegség öltözik, a melankólikus hangulat eltűnik, a fotókat -mindet- visszateszem a helyükre, hogy ne is lássak rájuk. Hamarosan elpakolom, mire anya haza ér, ne legyen elő, nehogy ő is kapjon egy negatív töltetet tőle. Mondjuk apától nem lehet, csak az eltávozása gerjeszt bennünk szomorúságot. Az ujjaim pörögnek ezerrel, hogy választ írjak a kisasszonynak. Közben persze a második üzenete is megérkezett, kitalálhatom, hogy mit is csinálhatunk. Hát rendben. Kiöltöm kicsit a nyelvem, míg agyalok ezen kicsit, elmélázok, de aztán folytatom az írást.
“Szia szépségem! Gyere, gyere, várlak. Itthon vagyok. Elmehetünk csavarogni, bevagyok punnyadva, rángass ki belőle. Meghívlak kajálni, nehogy éhesen hallgasd a rimánkodásom. Eskü nem leszek vészes!”
Üzenet elküldve. Az órára pillantok. Van 25 percem elkészülni, ám mivel nemrégen tusoltam le, így csak valami rendesbe kellene felöltöznem. Szekrény kitár, ruhák ki...majd meg is találom a kedvenc szettem. Mondjuk a kabát alatt pont nem fog látszani, de tojok rá. Hamar átvedlek, cipőt veszek, beigazítom a sérót, majd egy levelet írok anyának hogy hol leszek. A hűtőre akasztom, ugyanezt az üzit megírom és mobilon is elküldöm online felületen, hogy meglelje. Végül zárkódtam, kicsit ugyan izgultam...mostanában minden kis apróság zavar, szóval... mindegy. Elindultam kifelére, hogy az épület előtt bevárjam őt és széles mosollyal üdvözölhessem és persze annál nagyobb ölelésben részesíthessem érkeztét. Nem terveztem mára sok mindent, de ez kellemes meglepetés volt, persze hogy készen állok a barátaimmal tölteni némi időt...főleg ha azt régóta nem láttad. És voltak némi érzéseid is iránta... de ezt elfelejtve, tényleg jó hír, hogy most időnk is engedi mindezt... nem kell kitalálni, hogy hova menjünk, csak lépjünk le. A motort nem ajánlom fel, egy sisak van, anyám kinyír, ha nincs rajtam...tudom...nem fáj, ha nem látja, de nem olyan fából faragtak, így aztán el is felejtheetem ezt a részét a dolgoknak. A bizalom erős közöttünk, nem szűrhetem össze a levet egy ilyen hülyeség miatt. Zsebre dugom a kezeim és figyelek magam köré, hallgatom a mobilom csippanásait, de egyelőre semmi hír sehonnan...talán befut most már, hiszen azt írta, hogy eelőttem tali...vagx túl korán vagyok? Miért izgulom túl a dolgot? Mert "háztűznézőbe" érkezik? Baromság...
Az a baj ezzel a csapongó élettel, hogy sokakról azt sem tudom mi an velük. Van e barátnőjük, szeretnek e valakit, hogy állnak a sulival, merre mentek az életben. Semmit. Ez nagyon szomorú, és sokan hiányoznak de az egyik legnagyobb űrt nekem Brad hagyta, amikor elköltözttem innen s új utak után néztünk apámmal. Egy ideig ment még a chatelés és megszakadt, de ma minden megváltozik, néha megfogadom, hogy jobb barát leszek, de nem tudom tartani, vele kivételt tennék, ő tényleg mindig sokat jelentett nekem. “ Olyan jól ismersz,a kajával mindig meg tudsz fogni. Annyira hiányzol már, szóval rohanok, de nekem olyan jól nézz ki ma is, mint mindig.” - elmondhatatlan öröm jelenikm eg a gyomromban, ami megsürgeti a készülődést és inkább ma taxit hívok, nem tudom meddig fajul a mai nap, a kocsit hagyom inkább pihenni. new York és hétköznap van, téli szünet, mégis olyan nagy a dugó, hogy egy csomó idbe telik, mire megállunk és egy gyors fizetést követően már látom is a magas srácot, aki régen olyan volt nekem, mint valami félisten, most sem sokat változott, hogy kapja be. Meg lesz a kísértés, de majd tartom magam. Kipattanok a taxiból és mivel mindent a kabátzsebembe pakoltam, nem húzza táska a kezem rohanok felé és örömömbe felugrok rá és már a dereka köré is kulcsolom a lábaimat, amíg jó szorosan magamhoz ölelem és magamba szívom azt az illatot, ami mindig is rá emlékeztetett. - Még mindig magas vagy és még mindig elbírsz. - kacsintok rá, miközben elengedem a lábam és igyekszem nem elesni miközben földet ér a lábam. Olyan pofátlanul mérem végig, hogy még én is zavarba jönnék tőle, de elismerő mosolyom mindent elárul neki sőt a szavaim is. - Baszki, de jó pasi vagy még mindig. - nevetek rá, miközben adok neki két puszit, mert a nagy örömködésben ez kimaradt. - Casino, vagy elindulunk a nagyvilágba és két nap múlva innen megyünk haza? - ráérek és nagyon adnék egy olyan random programot, ahol nem tervezünk meg semmit csak elindulunk, egy kártyával a zsebünkben és lesz ami lesz. - De előtte akkor együnk, mert megígérted a kajálást és nagyon szeretem a hasam. - nézek rá kis szűziesen mosolyogva, miközben belekarolok és elindulok valamerre. - Hogy vagy szépfiú? - kérdezem ráemelve a tekintetem, mert most sok évnyi lemaradást kell majd mesélnie nekem.
Az sms-ei mindig mosolyt csalnak az ábrázatomra, jólesően ölelnek körbe szavai. Régóta megvárakoztatott a jelenlétével, noha semmi sincs köztünk, remek barátság alakult ki. Még akkor is, ha egyesek nem hisznek annyira fiú lány közti barátságban. Én mindig is úgy voltam vele, hogyha nem alakul ki közöttünk semmi extra, akkor maradhatunk. Mivel lelépős tipus volt, így ebben is maradt. Kiábrándulás vagy egyéb játszott-e közre, nem tudom, már régen volt. Viszont mikor meglátom, hát még derűsebb leszek és ahogy felém száguld, hát el is kapom. Mint két szerelmes pár, kívülről ilyesmi látvány lehetünk az idegenek számára. De akik ismernek tudják...talán a legrégebbi barátok vagyunk. Magamhoz ölelem, élvezem az ölelést, semmi extrémet nem viszek a dologba, nem tapizom le, nem adok csókot sehová sem rá. Csupán elengedem mikor lekászálódik az ölemből. A karjaimból. Fülig érő vigyorral mustrálom végig, hiszen ő is ekképpen teszi, a puszikat viszonzom. Naná hogy elbírom, mostanában elég sokat töltök konditeremben, így aztán egy elefánttal is megtudnék bírkózni. A hogyan az egy másik kérdéskör. - Te pedig nem hagytad el a jó segged. - dobom vissza a labdát, hiszen ő is jól nézett ki mindig is, legalább a nőieségéből nem veszített semmit az utolsó találkánk óta. Pont olyan szexy, mint volt, ha nem még annál is jobb. Nem számít, nekem tökéletes. - Örülök neked! Jó látni is végre! Ami engem illet én csak gyúrni járok és talán elhagytam valahol valamikor a pattanásokat. Már régóta nincs egy sem, ahogyan a képemről is borotválom a szakál-bajusz részt. Utálom, jobb a babaarc. Megindulhatunk valahová kajálni valóban, mert magam is kajás vagyok és jobb tele hassal bármit is csinálni, mint koplalni. Az utóbbit gyűlöltem mindig is, így igazat adok a csajnak. - Jól van, menjünk, nehogy elfogyj nekem itt útközben. Kibírod, míg odaérünk? - heccelem, miközben belém karom, megsimítom a pracliját és szélesen mosolyogva fejet ingatok. Nagyon vártam már ezt a pillanatot, a felbukkanását, az SMS-t. Tudtam, hogy egyszer előfog keveredni, most meg kicsit zűrösek voltak a heteim, így talán ki tud mozdítani a monotonitásból. Jól jönne egy kis Cassi-s őrület az életem pár órájába. És ebben bízok, hogy belém fog csapni. Kérdésére hirtelen nem is tudok mit válaszolni, némán sétálok mellette, el is fordulok kicsit, hogy ne bámuljak rá még véletlenül sem. - Kezd inkább te. Mesélj, hogy mennek a napjaid távol tőlünk? - dobom vissza a kérdést inkább. Még ráakarok készülni a hírek összedolgozásában, még közölnöm kellene vele, hogy az apám meghalt, az anyám meg...nos nem sokszor önmaga. De én sem érzem sokszor toppon magam, de valószínűleg ez így rendben is van. A közösségi oldalakon nem jeleztem az életemben ezt a változást, a közelebbi ismerősök, kik napi szinten jelen vannak az életemben, tudnak róla. De senki másnak nem dobtam erről sms-t. Vagy bármi mást. Szóval hiába nem akarom, hogy sajnáljon, azért jobb letudni majd ezt is. Csak el kell kezdeni és könnyen fog majd menni, nem igaz? Hát cefetül nem.
Brad nagyszerű srác, taln kicsit túl jó is hozzám, bár ezt sok midenkiről elmondhatom, mert az én kis életem sosem vlt egyszerű, nem állapodok meg, pedig már lehet nem ártana ha nem is örkökre, legalább egy időre, hogy lenyugodjon a lelkem, de bízom benne, hogy ez a találkozás majd jót fog tenni. Hiányzott már és ezt addig fel sem fogom, ameddig meg nem látom és szakadok azonnal az ölébe, mint egy teljesen normális dolog ugorva a nyakába. Sosem finomkodtam az érzelmeimmel, ha voltak, akkor azt elég erőteljesen mutattam meg a világnak, akárcsak most neki és nem érdekelt, ki mit gondol rólunk, mert egymással pontosan tudtuk hányadán állunk. Brad jó pasi, nem is kicsit, elég vonzó és ha nem kedvelem ennyire még smán be is fűztem volna, talán benne lett volna, ki tudja. Lehet még egyszer kiderítem, amint elég felelősséget érzek magamban arra, hogy ez meglépjem. - Tudtam, hogy ma látni akartalak és muszáj volt így készülni, imádom, amikor fenekemet dícséred. - kacérkodok vele játékosan és nyomok egy nagy puszit az arcára. Nem is tudom mikor volt az utolsó találkánk, de nem érzem úgy, hogy bármi változott volna. Mondjuk én mindenkivel túl közvetlen vagyok, néha zavaróan, de ő eddig nem tette szóvá, és nem is tudnék máshogy viselkedni vele. - Ja nem tudom, lehet be kell ugrani valahova egy kis chipsért ez a fenék nem magától lesz ám ilyen. - indulok el vele enni, bár ezt csak viccnek szánom, hiába az állandó enni tudásom és a nagy étvágyam, azért eszek egy kicsit és tele is vagyok, de a szemem, mindig kíván valamit, köszönöm az anyagcserének és a sportos életnek, amit aputól kaptam, hogy nem engedett elhízni. Menet közben rákérdezek mi van vele, a hirtelen beállt pár másodperces csend nem utal jóra, nagyon nem, ennyire azért ismerem, nem annyira bolond és nagyszájú, mint én, de mi mindig egészen jól megértettük egymást és nem nagyon volt olyan téma amiről nem beszéltünk volna, ha csak árnyaltan is egymással. De most amikor ránézek felém sem pillant, és rögtön felém tereli a szót. Igazság szerint nincsen ellenemre magamról beszélni, de ki kell szednem belőle mi van vele, hogy legalább beszéljen egy kicsit róla, könnyebbüljön meg, mert valami motoszkál benne, mert még a lépései is megváltoztak egy pillanatra. - Telnek, utazgatok apámmal, még a mai napig elrángat ide oda, hogy tartsak vele, ami olyan oda megyek én is. A minap volt egy elég kalandos nyaralásom, volt ott egy csaj, tudod, nem teljesen csak a szexi férfi felsőtest, ami bejön. - ő tudja, hogy nem vonom meg magamtól a női test szépségét és adottságait sem, ez nem titok, csak ritkán látnak engem nővel, mert nem konkrétan vagyok rájuk állva, de Mabel azért teljesen más tészta. - A lényeg, hogy azt hiszem szereztem egy barátot, aki közben mégis kicsit mintha orrolna rám azért amilyen életet élek. - vonom meg a vállam. Mabel és az én kapcsolatom kicsit mindig furának mutatkozik, amikor beszélünk, ha beszélünk.
Kezdőlap
my old playmate
