Az épület előtt, egy cigivel a kezemben várakoztam arra, hogy befusson a rögtönzött segítségem. Dobtam egy SMS-t Remington-nak, hogy SOS segítenie kell nekem, szóval jó lenne, ha dobná a munkáját és a nőjét is a kedvemért. Azt is megírtam neki, hogy a helyszín a lakásom lesz, csak azért, hogy érezze a helyzet komolyságát. Még sosem invitáltam senkit a lakásomra. Egyszer felajánlottam Peter-nek, hogy megtanítom zongorázni, de azt sem itt, hanem a Luciferben képzeltem el. Viszont ez most egy sürgős, és elég egyedi eset volt. Emmalyn Larson nyomozó megkért, hogy adjam oda neki a naplókat, amiket én említettem meg neki. Szóval most van a napja, hogy összeszedjem őket. -Remington! Köszönöm, hogy eljöttél. Nem szerettem volna mástól segítséget kérni. -néztem rá egy tényleg hálás mosollyal. Kinyitottam magunknak az ajtót, hogy felmászhassunk a 6B lakásig. Beengedtem magam előtt, hogy aztán lerúghassam magamról a kopott tornacsukáimat és magamra varázsolhassam a szemüvegemet. -Kérsz valamit inni? Kávét, valami üdítőt, vagy töményebbet? -néztem rá felvont szemöldökkel, kissé zavartan rágcsálva az alsó ajkamat. -Nem szoktam látogatókat fogadni, szóval elég béna vagyok benne... -vakartam meg a tarkómat, majd ha kért valamit, akkor azt megcsináltam/átadtam neki. -Azért hívtalak ide, mert segítened kellene nekem átnézni, illetve megkeresni pár régi naplót. -böktem a fejemmel a kanapém felé, ahová ki volt pakolva pár nagyobb kartondoboz, tele füzetekkel.
Aziel meglepett az üzenetével, és ugyan lett volna más dolgom is, de inkább lemondtam őket. Valahogy fontosnak és sürgősnek tűnt. Fura érzésem volt az egésztől, főleg így, hogy a semmiből találta ki, és a lakására hívott. - Hát öhm... nincsmit. Mire valók a barátok? Szívesen segítek, ha tudok. - és hát ő úgy ítélte meg, szóval akkor biztos így van. Aziel nem szokott kérni semmit igazán, nem még szívességet, pláne nem nála. Szóval ezek alapján átéreztem azt az SOS helyzetet, és dobtam mindent, hogy jöhessek. Ha egyszer számít rám, nem fogom cserben hagyni. Főleg, hogy tíz év alatt most csinál ilyet először. Miután felfáradtunk a kastélyba, én is lerúgtam a cipőimet, miközben gyorsan körbefuttattam a tekintetemet a lakás általam is belátható részein. Az enyém szerintem kétszer elférne benne. Minimum. - Az attól függ, mi a "munka". De kezdetnek jó lesz a kávé is. Két cukor, sok tej. Köszönöm. - több, mint bizarr volt ez a bizonytalan, "otthoni" Azi. Valahogy a zavartsága rám is átragadt, amit rohadtul utáltam. - Nem szoktam hozzád látogatóba jönni, szóval én is. - vontam meg a vállamat valamiféle együttérzéssel, hogy nincs egyedül ezzel. Most mindketten kibaszott bénák vagyunk. Hurrá. - Köszi. - hálás mosollyal átvettem tőle a kávémat. Amibe még jó, hogy nem ittam bele, különben instant kiköptem volna. - Hogy mi...!? - pislogtam párat, miközben a tekintetem a teli kartondobozokra siklott. Ezt nem apróztad el, haver. - Öhm... oké. Persze. De... minek? Vagy ne kérdezzem? Mit jelent, hogy átnézni? Van valami szisztéma? Szakadt? Régi? Időrendi sorrend? Vagy konkrétan keresel valamit bennük? - megvárhattam volna, amíg magától is kinyögi, de nekem rögtön tízmillió kérdés fogalmazódott meg az agyamban.
“Generally the best things in life are also the worst things in life. It’s just like how people’s best qualities are always their worst qualities. It’s also a little hard, too, but I’ll take it. In terms of hard things, the opportunities are worth it.” - J.K.
-Hát tudod... ez még igaz is... lehetne. De mostanság eléggé el vagy tűnve a haveri programok kapcsán. Azt hittem az a cél, hogy egyre több szabadidőd legyen, már csak Evelyn miatt is, nem egyre kevesebb. Csoda, hogy még nem ment át Csodanőbe. Amikor odaérsz, csodálkozol, hol a nő... -néztem végig rajta felvont szemöldökkel. Attól, hogy a szüleimet valószínűleg nem az apám munkamániája miatt kialakult depresszív alkoholizmusa ölte meg, még baromi súlyos dolog ennyire elborítani magad mindenféle hülye melóval. Végül felmásztunk a lakásomig, ahol aztán neki is láttam a Remington által kért kávénak. Nem szoktam vendégeket fogadni, eddig talán Charlotte járt egyedül a lakásomon, és ő is többnyire csak futólag tartózkodott itt, ráadásul ő elvileg a feleségem volt, szóval az nem volt ennyire... "hivatalos"? -Hát más sem szokott. Te vagy az első, aki itt jár. -vontam meg a vállamat, átadva neki a kávéját. A reakciója elég szórakoztató volt, de sajnos a dolgok miértje már nem, így csak feltoltam a hajamba a szemüvegemet, hogy így nézhessek rá tovább. Elindultam a kanapé felé, figyelmen kívül hagyva a kérdéseit, legalábbis egyelőre. Szerintem ehhez mindkettőnknek jobb, ha leülünk, és csak utána folytatom a kiselőadást. -A szüleimet keressük benne. Az igaziakat. -vakartam meg a tarkómat, kihalászva pár kemény kötésű noteszt a dobozokból, hogy a dohányzóasztalra pakolhassam. -Mielőtt nagyban belekezdünk itt a kutakodásba, van pár infó, amit amúgy tudnod kell, mielőtt még kivágsz a saját ablakomon az olvasottak miatt. -néztem rá egy szórakozott vigyorral, ráérősen kortyolva bele a vizembe. -Az a helyzet, hogy eredetileg engem nem Aziel Waylen Darkbloom-nak hívnak, és Darkbloom-ék nem az igazi szüleim. Ők csak később fogadtak örökbe engem és az öcsémet. A szüleim eredetileg Jason és Aubrey Woods voltak, de ők meghaltak, amikor tíz éves lettem. 2001. november 22-én mindkettejüket meggyilkolták. -dőltem hátra a kanapén, várakozón nézve Remy-re. -Egészen körülbelül pár nappal ezelőttig azt gondoltam, hogy az apám volt. Mármint nekem azt mondták, hogy az aznapi veszekedés egy nyomorult, leejtett szülinapi tortán volt az utolsó csepp, és emiatt Jason előbb a feleségével, aztán magával is végzett. De nemrég felkeresett egy elég szemrevaló nyomozó, aki elmondta, hogy igazából mindkettejüket megölték, egy harmadik fél. Szóóóóval... -köszörültem meg a torkomat, hogy a kezembe vehessek egy naplót. -Most az a feladat, hogy amiben a szüleimet megemlítem, vagy valamiféle álmot, emléket a haláluk napjáról, vagy a korábbi időszakról, azokat be kell jelölgetni, és majd le kell adnom a rendőrségen, hátha megtudnak belőle valami fontosat. De egyedül nem tudtam volna időben megcsinálni, mivel tíz éves korom óta minden nap naplót kell vezetnem, pszichológusi utasításra. Szóval nem tudom, mik vannak benne, de előre is elnézést kérek miatta... -pislogtam rá egy hülye, eléggé átlátszó vigyorral.
- Ne idegesíts már ezzel te is! Épp elég, hogy magamat baszogatom miatta. Elhiheted, hogy én sem így terveztem. Úgy volt, hogy sínen lesz minden az Aunt Marie's-zel és a bandával is. Megvolt az utódom, a saxomuch-nál pedig nem variáltak a tagok. Ja. Egy álomvilágban. Erre mindenki visszatáncolt az utolsó pillanatban, és valahogy két szék között a pad alá estem. Azért dolgozok ennyire kibaszott sokat, hogy minél előbb több szabadidőm legyen. Evelyn meg... nem olyan. Tudja, milyen vagyok. Hogy mindig is ilyen voltam. Hogy ez most fontos. Kettőnk miatt is. Így is azért hanyagolom inkább a haveri programokat, ahogy nevezted, hogy vele lehessek. Aztán meg még itt vannak a testvéreim, akik szintén elvárják, hogy időnként az életük része legyek, ha már egy városban vagyunk. Nem tudok ennyi felé szakadni. Egyszerűen semmit sem így terveztem, és minden szar a semmiből a nyakamba zúdult. A napok pedig még mindig csak 24 órából állnak. De ha megtalálom a következő ügyvezetőt, ráncba szedem a bandát, aztán annyi felesleges időm lesz, hogy kurvára meg is untok. Evi is, te is, a többiek is. Mindenki. - csak tartanánk már ott. Elhihetik, hogy én lennék a legboldogabb, ha végre minden a helyére kerülne, és nem direkt azt élvezem, hogy szopat az élet. - Megtisztelő. - és valahol tényleg az. Én lehetek az első vendége. Felvont szemöldökkel, kissé türelmetlenül néztem rá, miközben összefontam magam előtt a karjaimat. (Már amennyire a kávéval a kézben ez kivitelezhető mozdulat.) Megint mi ez a hülyeség!? Először a leendő ex-feleség, akiről azt se tudtam, hogy létezik, most meg az igazi szülők. Aziel olyan, mint valami misztikus krimi-dráma főszereplője. - Oké. - halljuk azt a pár infót. Amikor elkezdte magyarázni, hogy nem is ez a valódi neve, és hogy örökbe fogadták, mert a szüleit a tizedik szülinapján megölték, inkább én is leültem arra a kanapéra. Mi a fasz, haver!? Ő egész eddig abban a hitben élt, hogy az apja bekattant, megölte a feleségét, aztán saját magát is, de nem ez történt. Felkereste valami nyomozó, amire csak a szemeimet forgattam. Mert a szemrevalót aztán marha fontos volt kiemelni. Aztán felvázolta, hogy mi lenne a feladat, mit akar a naplókkal, és miért is hívott át, hogy segítsek neki. Nem azt mondom, hogy így már minden világos volt, de azért időnként fel-felcsillant a fény az agyamban. Értem, hogy ez miért fontos neki, és miért lenne szopás egyedül csinálni. - Vettem. Akkor segítek. - intéztem el ennyivel a dolgot. Megígértem, hogy segítek, ez nem fog változni egy őrült, csavaros sztori miatt. Legalább végre kezd megnyílni ez az ősbarom, és nem érzem azt, hogy valami horror főgonosszal beszélgetek, akiről azt se tudom, hogy nem ezer éves vámpír-e, aki a húgom vérére pályázik, vagy ilyesmi. Mindezt úgy, hogy tíz éve jóban vagyunk. Kész ez a fazon. - És hogy vagy? - néztem rá kérdőn. - Mert azért elég meredek fordulat, hogy volt ott valaki más is, aki ezt az egészet tette. És hogy ennyi év után kezdtek el érdemben nyomozni az ügyben. Ami egyébként azért elég fura. Ráadásul elfogadtad azt, amit akkor tudtál. Gondolom igyekezted elfelejteni, lezárni a múltat, erre most pofátlanul dörömböl az ajtódon. Szívásnak hangzik. - közben magamhoz vettem az egyik naplót, hogy belelapozhassak.
“Generally the best things in life are also the worst things in life. It’s just like how people’s best qualities are always their worst qualities. It’s also a little hard, too, but I’ll take it. In terms of hard things, the opportunities are worth it.” - J.K.
-Jesszus. Nem akarsz terápiára menni? Van egy jó szakember ismerősöm… -pislogtam rá, mint az a bizonyos hal abban a bizonyos szatyorban. -Az a baj veled, hogy mindig túl sokat vállalsz, bepörögsz, mint egy farkát kergető kiskutya, megszédülsz, aztán azt se tudod, merre vagy arccal előre. Miért nem kértél segítséget bizonyos dolgokban? Egy ágazatban dolgozunk, szóval valamit csak tudtam volna tenni érted én is. Meg… oké, Evelyn nem olyan. Remington… mi is volt a baj legutóbbi, pörgős barátnőddel kapcsolatban? –hogy kurvára nem figyeltél rá, aztán megcsalt a gecibe, mert ha te nem, majd más simogatja… komolyan mondom. Hogy lehet újra meg újra ugyanazt a szart elkövetni?! Miután odafent beavattam abba, hogy pontosan mikről is van szó és mi is volt az életem az előtt, hogy találkoztunk volna, nem tudtam elképzelni, mire számítsak tőle, de erre valahogy álmaimban sem gondoltam volna. Meglepett, hálás pillantással néztem rá, amikor annyit mondott, hogy vette ezt az egészet, és segít nekem. Ez tök… megható(?) volt a maga módján, azt hiszem. Simán kiakadhatott volna, elküldhetett volna a büdös faszba, hogy menjek a gecibe a faszságaimmal együtt és ezt elmondhattam volna korábban is. Deeee… nem. Őszintén meglepett és pozitív csalódás volt ez az egész a részéről. -Hát öhm… nem tudom. –ráztam meg a fejemet. -Az a helyzet, hogy olyannyira nem akartam tudomást venni erről az egészről, hogy a kötelező, halottak napi hazalátogatáson túl, nem mentem vissza soha Londonba. Hálás vagyok a nevelőszüleimnek, tényleg. De nekem ők nem a családom, csak valakik, akik nevet adtak, meg szállást, mert akartak egy kölyköt. Persze tettem érte, hogy örökbe fogadjanak engem meg a tesómat, csak… nem tudom. –pillantottam Remy-re némileg bizonytalanul. -Én elfogadtam, hogy az apám egy erőszakos állat volt, aki végül képes volt gyilkolni. Ki is néztem volna belőle, és a bizonyítékok is ezt mutatták. Viszont most úgy tűnik, hogy áldozatok voltak, mind a ketten. Viszont… ennek az egésznek lehet, hogy valami köze van valami szektához, legalábbis én ezt vettem ki Larson nyomozó szavaiból. Az a baj, hogy olyanokat kérdezett, amikre nem tudtam válaszolni. Semmire sem emlékszem tíz éves korom előttről… a terapeuták szerint ez valami poszttraumás szarság, hogy védekezzen az elmém, vagy mi. És jó is volt így, bassza meg. –ráztam meg a fejemet, átforgatva egy naplót a sok közül, hátha van benne valami érdekes. -Oh, és… erről légyszi, ne beszélj senkinek se. Te vagy az egyetlen, aki tud erről. Jobb, ha mindenki egy könnyelmű, angol seggfejnek hisz, akinek semmi baja az életben. –nem szívesen vetnék véget ennek a látszatnak.
- Nem, nem akarok! Nincs szükségem rá. És különben is... ha annyira tudni akarod a diagnózist, akkor megmondom én neked, mi a baj velem. Egy beképzelt seggfej vagyok, aki azt hiszi magáról, hogy tökéletes és mindenkinél jobban tud mindent, ezért kiveszi mások kezéből a munkát, aztán meg mártírkodik. A munkatársaimat rettegés és nyomás alatt tartom a hülye stílusommal. Nem vagyok munkamániás, csak nem tudom beosztani az időmet. Ja és inkább le kellene cserélnem a barátaimat, mert veletek van a baj, hogy nem fogadjátok el, hogy ilyen vagyok. - szóval szerintem ejtsük a témát. - Evelyn-t meg ne keverd ide. Tud az exeimről, és hogy melyikkel miért lett vége. Szóval az előző pörgős barátnős sztorit is ismeri. Ő elfogadta, hogy mi jár velem és mi nem. Tudja, hogy nem vagyok egyszerű eset és mit vállal azzal, ha velem kezd. Nem fog megcsalni, és tányérdobálós jelenetet sem fog rendezni, ami után aztán visszakönyörgi magát, mintha mi sem történt volna. Ismered őt. Evelyn nem olyan. - hangsúlyoztam ki egyesével a szavakat. Ne idegesítsen már, mert neki lesz szüksége terápiára, ha eltördelem azokat a pálcika csontjait. Az inkább jobban érdekelt, hogy vele mi van most, hogy jött ez a plot twist az igazi szülei ügyében. Nem lehet egyszerű feldolgozni, hogy máshogy történtek a dolgok, és hogy tőled pár méterre gyilkosságot követtek el. Egy idegen. Így utólag is traumatikusnak hangzik. Baszki, egy gyilkos volt a házukban, és akár vele is végezhetett volna. - Szekta?? - kerekedtek el a szemeim. És én még azt hittem, hogy már nem tudja tovább überelni a dolgait. - Szekta ölte meg őket, vagy az apád volt szektás? - őt nevezte meg erőszakos állatnak, nem az anyját. - És most...? Ér ez annyit, hogy mégis emlékezni akarj? - nehéz ezt jól megfogalmazni, és hogy ne hangozzon komolytalan, nemtörődöm seggfejségnek. - Az elméd okkal zárkózott el a történtektől. És már úgysem változtat semmin sem. A szüleidet nem hozza vissza. A nyomozók nélküled is megtalálhatják, akit keresnek. Ez a dolguk. - kevesebből is kellett már dolgozniuk, gondolom. - Visszaolvastad valaha is a naplóidat? Mert ha nem... nem is tudom, talán nem kellene. Ki tudja, milyen emlékeket hoz fel benned, amik szar, ha egyszerre törnek rád. Bocs, hogy ezt mondom, de a pöcsfej apád nem ér ennyit. - az elmondása alapján az volt. - Ezt kérned sem kellett volna. - alap, hogy nem adom ki a dolgait másoknak.
“Generally the best things in life are also the worst things in life. It’s just like how people’s best qualities are always their worst qualities. It’s also a little hard, too, but I’ll take it. In terms of hard things, the opportunities are worth it.” - J.K.
-Hé! Nyugalom haver, ne szívd ennyire mellre a dolgokat. Egyébként is… ezt meg ki a frász mondta neked, és miért nem törte még be senki az orrát? Akkor is, ha esetleg nő… -és akkor is, ha esetleg terapeuta. Az más kérdés, ha az igazat mondaná valaki ennek a hülyének a szemébe úgy, hogy nem ütheti meg hivatalból cserébe, de ez egy teljesen hamis diagnózis volt, ráadásul mi ez a baromság, hogy cseréljen le minket, amiért nem fogadjuk el, hogy olyan, amilyen?! Hát bolond volt az, aki ezt kitalálta, vagy csak nagyon unatkozott és bele akart rúgni még kettőt?! -Jól van, értem. De nem is arra gondoltam, hogy meg fog csalni, vagy tányért tör a fejed tetején, csak… mindegy. A kapcsolatok nem az erősségem. –csak abból indulok ki, hogy engem a helyében tuti idegesítene, akkor is, ha elfogadtam, hogy a pasim ilyen. Engem ne hanyagoljon senki a munkája vagy a zenekara miatt. De persze nekem elég sajátos igényeim vannak másoktól, szóval… lehet, hogy nekik ez így kurva jó… vagy nem. -Háááát… úgy tűnik, hogy mind a kettő. A nyomozónő azt kérdezgette tőlem, hogy a szüleimről rémlik-e, hogy meditáltak volna. Amit amúgy nem csak törökülős-hümmögős verzióban lehet, tudtad?! –én tegnapig, amíg meg nem néztem, nem. -Szóval az a lényeg, hogy az apámból kinéztem volna, hogy szektás ipse lenne, pont olyan volt a viselkedése, amilyen egy tipikus, szektába bekeveredett faszinak. Nem igazán tartotta sokra a nőket, a családot, mármint a vérszerintit, szabadosan fogta fel az életét… az anyám viszont csak egy gyenge nő volt, aki egy erős ember bűvkörébe került… -ami elég aggasztó jelenség, és erről majd beszélnem kell a jóképű doktorbácsinak a kövi ülésünkön, ha azt akarom, hogy továbbra is jó pontokat kapjak a „rendes gyerek vagyok” életérzésben. Az alsó ajkamat rágcsálva figyeltem Remy-t, ahogy beszélni kezdett. Értettem az érveit, logikusak is voltak, és alapvetően én is biztosan így gondolkodtam volna, de… -Sosem olvastam vissza őket. Nem foglalkoztam velük, ezért vannak dobozokban. Ezek arra kellettek, hogy a pszichológusok jó alaposan ki tudjanak vizsgálni, hogy mi bajom van, illetve, ha történne valami… rossz, akkor le lehessen követni, mikor, hol, mit csináltam, vagy gondoltam. És nem is szerettem volna, de muszáj. –néztem rá teljesen komolyan. -A helyzet az, hogy ha ez valami szektás dolog, akkor másokkal is megtörténhet az, ami anno velünk, ez pedig elég tré jövőkép egy újabb gyereknek, nem? Akarsz belőlem még egyet?! Na ugye. –ráztam meg a fejemet vigyorogva, de végül elkomorultam. -Ráadásul én végig azt gondoltam, hogy az apám a munkájába kattant bele. Tudtam róla, hogy anno rengeteget dolgozott, sosem volt otthon, és sokat tárgyalt, aztán ezek abbamaradtak, és szépen lassan kiégett, majd egyre többet ivott. Olyan volt, mintha túlhajtotta volna magát. Azt gondoltam, hogy a munkamániája csinálta ezt vele. –pillantottam rá, aztán vissza a papírokra. -Ha felkutattak egy másik kontinensen történt esetet, akkor biztos nagyon fontos lehet. Ráadásul találtam valakit, aki állítása szerint bárkit felkutat, ha van róla infó, legyen az élő, vagy halott. Ha megtudhatok többet a szüleimről, a szektájukról, vagy esetleg arról, aki kinyírta őket, akkor végül is megéri. És nem érdekes, hogy visszahozza-e a szüleimet vagy sem… utálok nem tudni dolgokat. –ráztam meg a fejemet egy sóhajjal. -Plusz ott van az öcsém is. Ha viszonylag hamar le tudjuk zongorázni ezt az egészet, ő nem keveredik bele ebbe a faszságba úgy, hogy nem is emlékszik az igazi szüleinkre. Amikor meghaltak, ő akkor született, szóval jobb lenne előbb, mint utóbb megoldani. Nem kell, hogy megértsd, csak… légyszi, segíts benne. –néztem rá teljesen komolyan, aztán valamiféle hálás mosollyal arra, hogy kérnem sem kellett volna a diszkrécióját.
- Nem érdekes. - zártam le a témát. - Egyikünknek sem. - ennyit a kapcsolatokról. Nélküle is végtelen plusz kettő horror forgatókönyv fut az agyamban nap, mint nap, hogy mi szaródhat el. Többek közt a dolgaink Evivel. Nem kell mellé még Aziel vészmadárkodása is. Enélkül is szarul érzem magam, hogy nem úgy jöttek össze a dolgok, ahogy terveztem, és mások balfaszságának részben ő issza meg a levét. Szeretnék többet vele lenni, de ez nem olyan egyszerű. - A meditálásnak mi köze a szektákhoz? - néztem rá összezavarodva. Lehet, hogy csak én vagyok segghülye, de ezt nem igazán értem. Azt hittem, hogy az ilyen lelki békéhez és hasonlókhoz van. Vagy ez valami zen szekta??? Arra csak bizonytalanul bólintottam, hogy az apjából simán kinézte, hogy anno valami szektás volt. Az anyja meg csak egy gyenge nő. Felázoltam az aggályaimat azzal kapcsolatban, hogy újra olvassa a naplóit, de leintett, hogy akár másokkal is megtörténhet az, ami vele, és ezt nem hagyhatja. Persze, logikus és érthető, nem is szállok vele vitába, de én Aziel-t ismerem és tartom a barátomnak, nem azokat az ismeretlen gyerekeket. - A pszicho-dokid mit szólt, hogy odaadod a naplóidat? - én biztos nem örülnék, hogy idegenek olvasgatják a magánéletemet, a gondolataimat, az érzéseimet. Jó ügyet szolgál vele, de... A munkamániás megjegyzésekre inkább nem reagáltam semmit. Ha ez valami rejtett célzás volt, akkor dugd fel magadnak a naplóidat. - Magánnyomozót akarsz fogadni? - miért nem működik együtt inkább a hatóságokkal? Oké, hogy nem avathatják be mindenbe, de ez elég drága mutatványnak hangzik. Bár Azi a Lucifer tulaja... és mégis csak a szülei igazságáról van szó, ami fontos lehet neki, akkor is, ha még magának sem vallaná be. - Nem vagyok a helyedben, de nagyjából értelek. Mindenképp segítek, és az lesz, amit te szeretnél. - bólintottam rá a dologra. - És van tipped, ki lehet a gyilkos? - tudom, hogy azt mondta, nem igazán emlékezett semmire, amikor a nyomozó kérdezgette, de tippelni és biztosra mondani valamit, nem ugyanaz.
“Generally the best things in life are also the worst things in life. It’s just like how people’s best qualities are always their worst qualities. It’s also a little hard, too, but I’ll take it. In terms of hard things, the opportunities are worth it.” - J.K.
-A legtöbb szekta az énközpontúságra alapszik, arra, hogy az egyén a fontos, nem pedig Isten, a másik, a vallások, stb. És ezeknek elég szerves része az, hogy meditáljál, vagyis magadat helyezd a központba. Meg vannak mindenféle idióták, akik orgazmikus meditációt és hasonlókat ígérnek, miközben csak egy kvázi szexre épülő szekta az egész. Szóval ez valahol... bele van építve ezekbe. Meg sok esetben ugye ezek egybe vannak kötve az ilyen transz szerű állapotokkal, drogos behatásokkal, stb. Minden hülye szekta alapja az ilyen belső békés fos. A Manson család is hippikből lett. -csak mondom. De egyébként eleinte én se igen értettem, és ez csak az én levezetésem. Szerintem ehhez meg kellene kérdeznünk azt a szőke nyomozónőt, hogy érdemben is kapjunk erről valamiféle... felvilágosítást. -Hát... elég vegyes dolgokat mondott. Will, vagyis... Dr. Redmond szerint ez egy elég szép előrelépés az állapotomban, de egyébként kérte, hogy amíg ez az egész tart, gyakrabban üljünk össze, mert aggódik, hogy milyen kihatással lesz ez rám. Szerinte felszínre hozhat olyan gyerekkori traumákat, amik magyarázattal szolgálhatnak arra, amilyen vagyok, ugyanakkor súlyosbíthatják is ezt az egészet. Viszont pozitívnak könyvelte el, hogy hajlandó vagyok együttműködni és érdeklődést mutatok a régi dolgaim iránt, valamint szerinte elég nagy szó, hogy hajlandó vagyok idegeneket beengedni a belső gondolataimba. A srác amúgy nagyon jó arc, tényleg. Amikor idejöttem a városba anno, akkor a nagyapjához jártam, de ő már nem praktizál, szóval ő ajánlotta a srácot. -fiatal és helyes, én csak jól jártam. -Mi? Dehogy akarok. -ráztam meg a fejemet. -A Luciferben találkoztam egy sráccal, aki amúgy majdnem a csajod bátyjának a rossz arcú klónja. Csak nem szőke és kék szemű... -amúgy aranyosnak néz ki, de ezek a legrosszabbak. Mint valami kóbor macska. -Még a nevük is ugyanaz, és a legális foglalkozásuk is, meg az is, hogy éjszakai versenyeken nyomulnak. Szóval ez az Aaron egy fejvadász, és ingyen megcsinálja nekem ezt a keresést. -címeztem neki egy megnyugtatónak szánt mosolyt. -Köszönöm. Sokat jelent nekem, tényleg. -húztam egy újabb, immár hálás félmosolyra az ajkaimat. -Mhm, van. Szerintem az a férfi, akit aznap is láttam. Azt állították, hogy ő az anyukám testvére volt, deeee... nem. Mármint volt neki bátyja, de hitelesítetten halott, szóval nem tudom, ki volt ő. De magas volt, szőke, kék szemű, fehér és vékony. Szóval beleillett az anyám családi vonalába. Szerintem neki köze lehet ezekhez, és mivel ott volt aznap, így ő az első számú gyanúsítottam... -de ez persze csak találgatás. -De ha már gyanú meg ilyenek... öhm... figyelj, Remy. Azért... tartsd rajta a fél szemed a húgodon. A... nem orvos húgodon. -pillantottam rá fél szemmel a papírokból.
- És te mikor is lettél ennek a témának a szakértője? - néztem rá felvont szemöldökkel. Ha ez valami új keletű tudás, nem kellene rákattannod. Lehet, hogy az apád is valahogy így kezdte. - Aaaaha. Hát ha a doki szerint jó dolog, és figyel is rád, akkor biztos igaza van. Így már azért mindjárt más. - csak tudja, mit csinálnak. Ha szerinte ez pozitív fejlődés lehet, nem én fogom megkérdőjelezni. Elmondta, hogy nem akar magánnyomozót fogadni, hanem a klubjában találkozott valakivel, aki felajánlotta, hogy bérmentve fejvadászkodik Azinak. - Milyen nagylelkű. - nem véletlenül volt ott a hitetlen irónia a hangsúlyomban. Nekem ez az ingyen gyanús lenne. Főleg, hogy azért valljuk be, a Luciferbe nem épp szentek járnak. - És ha ez a dark-Ronnie meg is találja neked, amit keresel, mihez akarsz kezdeni? Bosszút akarsz? Vagy viszed az infókat a rendőrségre? - nagyon nem mindegy. - Ez a rejtélyes nagybácsi-fazon jó kiindulási alap lehet. Nem maradtak meg régi családi albumok, papírok, akármik? Vagy azt anno úgyis átnézte, lefoglalta a rendőrség? Hát ha valahol lehet kép, cím, elérhetőség a kamu rokonhoz. - annak idején nem biztos, hogy gyanús volt bármi is és figyeltek ezekre a részletekre mivel öngyilkossági ügyben zajlott az eljárás, nem merült fel idegenkezűség. Aztán csak meglepve pislogtam, amikor szóba hozta a húgomat. - Ööö... ooooké. De miért is? Mondott vagy csinált valamit? Egyáltalán mi közöd van neked Ottiline-hez? Ő a titokzatos chicago-i bige, aki lenyúlta a kedvenc dzsekidet? - a saját naplóiddal verlek agyon.
“Generally the best things in life are also the worst things in life. It’s just like how people’s best qualities are always their worst qualities. It’s also a little hard, too, but I’ll take it. In terms of hard things, the opportunities are worth it.” - J.K.
-Mint Vasember a termonukleáris atomfizika szakértője. Tegnap este. -vigyorogtam rá egy elégedett, de azért ártatlan mosollyal. -Kíváncsi voltam, mi köze a meditálásnak ehhez, és hogy lehet nem hümmögve-nyammogva űzni, szóval elolvastam. Deeeee nyugi. Nem akarok szektás lenni. Van elég bajom anélkül is. -és szerintem neki is van, szóval nem leszek én a kövi stresszforrása, ha nem muszáj. Aaaaa... megszokottnál is jobban, persze. -Olyanba nem hagyna belefolyni, ami veszélyes lenne a mentális állapotom stabilitására. Viccen kívül. Az agyturkászom ugyanis törvényszéki pszichológus is, szóval bőven van tapasztalata bűnözéses agyturkászos faszságokban is. -vontam meg a vállamat. Bírom a gyereket, szóval hozzá még, fogjuk rá, hogy szívesen is megyek. Aztán persze néha átkattan valami és akkor az agyára megyek, de... ja. Igyekszem normális lenni. -Dehogy nagylelkű. Ez üzlet. -az információ sokkal értékesebb bizonyos esetekben, mint a pénz, és nekem elég jó kapcsolataim vannak. Szóval irónikus szkepticizmustól csöpögően sem az. -Bosszút? Nem. Vagyis... nem olyan megyek és kinyírom értelemben. Nem vagyok gyilkos alkat, most képzelj el, ahogy próbálok komolyanvehetően erőszakos lenni. -nem mondom, hogy a látszat nem csal és nem járok el ténylegesen is edzeni, de... nem vagyok egy gyilkos természet. Én más értelemben vagyok kegyetlen ragadozó. -Szóval az infókat Larson nyomozó kapja, hogy a bájos kis kacsói közé kaparinthasson valami konkrétumokat is. Nagyon úgy nézett ki, mint akinek ez kurva fontos, szóval nem rajtam fog múlni a rendőrnéni sikere. -vontam meg a vállamat hanyagul. -Sosem láttam korábban azt az embert, és utána sem, viszont, ha vannak ilyen albumok, akkor azok valószínűleg Darkbloom-éknál, vagy a londoni rendőrség raktárában vannak valahol. Megígértem Emma-nak, hogy megérdeklődöm a nevelőszüleimtől, hogy vannak-e valami infóik a családomról. Ha vannak, akkor szólok neki, ha nincsenek, akkor meg azért. -annyira azért nem bonyolult ez az egész, de tény, hogy anno gyilkos-öngyilkosság címszóval lezártak mindent is. Most meg újra kell nyitniuk. Nem gondolom, hogy örülnek neki, főleg az angol-amerikai alapvető nézetkülönbségek miatt. A rengeteg kérdése kapcsán, amiket a húga miatt tett fel, csak sóhajtottam egyet, hogy aztán rá emelhessem a tekintetemet. -Igen, ő az, de akkor még nem tudtam, hogy a húgod, különben nem így fogalmaztam volna. De mielőtt még nagyon kombinálna az a túlpörgött agyad... a kabátom azért került hozzá, mert találkoztunk azon a rave partyn, inni akart, szereztem neki és beszélgetni kezdtünk. Túl hideg volt az aktuális ruhájához, szóval odaadtam neki, mielőtt még tüdőgyuszi lett volna az első élménye New York-ban. -kezdtem bele ebbe az egészbe. Szerintem ezek olyan dolgok, amiket, mint nagytesónak, joga van tudni. -És öhm... konkrét közöm nincs hozzá. Tényleg! De hazudni sem fogok. A húgod baromi gyönyörű csaj, és az esetem is, szóval... a bemutatós koncert után megcsókoltam. -emeltem fel magam elé a párnát, hogy bárminemű repülő objektumot elháríthassak vele. -De ennél több nem történt, és az óta még csak nem is beszéltem vele. Volt egy... érdekes beszélgetésünk, amiről nem tudom igazán, hogy mi volt. Viszont az óta ő nem hívott, és én sem akartam zaklatni. A várost más ember is meg tudja neki mutatni, nekem meg... többet ér a veled való, tíz éves ismeretségem ennél. Szóval ennyi a sztori. Csak... mivel fogalmam sincs, hogy ez mitől, miért, minek... gondoltam jobb, ha tudsz róla és bedobhatod az aggódó nagytesó kártyát, meg azt, hogy nem a nyakára mászol, hanem én kértelek rá. -ez talán egy fokkal kevésbé gázos, mintha önnön magától mászna a nyakára.
- Mhm. Sejtettem. - valahogy így képzeltem én is a dolgot. - Örömmel hallom. - hogy nem szeretne a szektás apja nyomdokaiba lépni. - Képzettnek tűnik. És úgy hangzik, hogy te is elégedett vagy vele. - de így már értem, hogy miért volt ő is annak a pártján, hogy menjek el én is valami orvoshoz a vélt "munkamániámmal". Pedig ha valakiről azt gondoltam volna, hogy nem tenné be ilyen helyre a lábát, az Aziel. - Akkor mégis csak kell neki cserébe valami. - ha üzlet. - Csak nehogy megbánd. - hogy ilyen kétes alakokkal kezdesz. Ki tudja, mit akarnak majd viszonzásul. - Nem tudom, Azi. Angyali seggfej vagy, és bármit kinézek belőled. - aztán döntsd el, hogy ez bók vagy sértés volt. Én magam sem igazán tudom. Beavatott, hogy szó sincs bosszúról, hanem a rendőrségnek, pontosabban annak a Larson nyomozónak fogja átadni, amit talál. - Na és te mikor lettél ennyire önzetlen és segítőkész? - hogy azzal legyen elfoglalva, a nyomozónak fontos-e vagy sem. A feltételezhetően Darkblooméknál lévő albumokra csak bólintottam. Ezek szerint gondoltak mindenre. Két naplóforgatás között végighallgattam az Ottiline sztorit. A látszat ellenére figyeltem rá, és eljutott az agyamig is minden szó. Nem akartam felhúzni magam rajta, nem akartam senkit se gyanúsítani semmivel, főleg, hogy őszintének tűnt. Az említett csók is jobb, mintha pofátlanul megfektette volna a húgomat. Inkább nem kommentáltam semmit sem. Jobb, ha nem megyünk bele a részletekbe. - Oké. Majd beszélek vele, aztán leállítom a hülyeségekről. - intéztem el ennyivel a dolgot. - Egyébként én is akartalak már kérdezni erről, mert úgy tűnt, hogy nem akkor találkoztatok először, amikor bemutattalak egymásnak titeket. De így már összeállt a kép. - az a rave party volt a hiányzó láncszem. - És kösz. - azt hiszem. Azért, hogy magától elmondta, hogy törődik a húgommal, hogy nem mászott rá, és hogy fontosabb a barátságunk. A legtöbb napló a "nem tett említést", vagy a "feltehetően nem tett hasznos említést" kupacokat erősítette azok közül, amik a kezem ügyébe kerültek. - Ha ott hagyom a vendéglátást, szeretnék egy másik bandát is a saxomuch mellé. - néztem rá kérdőn, egyelőre konkrétumok nélkül.
“Generally the best things in life are also the worst things in life. It’s just like how people’s best qualities are always their worst qualities. It’s also a little hard, too, but I’ll take it. In terms of hard things, the opportunities are worth it.” - J.K.
-Aaaaw, én is szeretlek téged, csövesbánat barátom.–ezt az angyali seggfej miatt, te paraszt aranyember. Bár amúgy… van benne valami. A külsőm és a belső tulajdonságaim nem mindig, vagy egyáltalán nincsenek kapcsolatban egymással. Szőke haj, kék szem, fehér bőr, de a mennyből kurva isten, hogy kibasznának. Háááát mindegy. -Amióta életcélom, hogy kizökkentsem a munkából. Olyan, mint egy robot. Mint te!!! –néztem rá, és még mutogattam is hozzá. -Csak a munkájára figyel, nem veszi a poénokat és hasonlók. Szóval szeretném áttörni ezt a jeges páncélt. Kitartó rohadék tudok lenni, ha akarok valamit. És ezt most akarom. –aztán meglátjuk. Ha másnak nem, legalább annak fasza, hogy legeltethetem rajta a szemeimet. Nem egy túl kihívó jelenség, de pont ettől figyelemfelkeltő, vagy hogy mondjam. Nem erőlködik, de a külsője magában érdekes. A húgával kapcsolatos monológom egyik részére sem reagált külön, és megverni sem szeretett volna, ami azért valljuk be, jó jelnek számított. Nem szerettem volna sem kilapulni, sem lefejelve lenni, sem pedig azt, hogy a barátságunk kinyiffanjon a tesója miatt. Ottiline baromi jó csaj, de inkább maradok egyedül, vagy valami, mint elbasszam az egyetlen értékelhető emberi kapcsolatomat Remy-vel. -Nem akartam volna ott és azonnal eléd állni ezzel az egésszel, hülyén vette volna ki magát. Ráadásul nem akartam megzavarni azt sem, hogy időt tölthettetek Evivel a koncert után. De öhm… nincs mit, tényleg. –ráztam meg a fejemet. Ha nem róla lenne szó, nem lettem volna ekkora figyelmes seggfej, hanem kérdés nélkül a csajt választom. Azt hiszem, megtaláltam a határt magamnál. Ledobáltam pár naplót a kezemből, aztán csak érdeklődve néztem rá, amikor benyögte, hogy… -Mi, komolyan???!!! Ennyire bejött ez az egész énekes-frontember státusz meg hasonlók? –pislogtam rá hatalmas szemekkel. -Ja! Meg nem „ha”, hanem „amikor” otthagyod a vendéglátást. Tudom, hogy szar, de jó lenne, ha végre tényleg megtörténne. Megérdemelnéd végre. –forgattam meg a szemeimet. -Na éééés milyen banda lenne? Újabb indie-pszichedelik dolog? Vagy rappelni szeretnél? Vagy titok?
Ciccegve a szemeimet forgattam. - Egy: Nem vagyok robot. - kapott is érte egy gyilkos pillantást. - Kettő: Miért baj az, ha munkaidőben valaki a munkájára koncentrál? - nem érzem azt, hogy ez hátrányos tulajdonságom lenne. - Három: Nem kellene hivatalos személyeket jégcsákányoznod, csak mert te unatkozol. Majd jól lecsuk zaklatásért. - értem én, hogy izgalmas és kihívás meg minden, csak... nem biztos, hogy jó vége lesz. A nyomozó azért nem ugyanolyan kategória, mint bármelyik másik nő, akiket hülyíteni vagy idegesíteni szokott. A húgommal kapcsolatos magyarázkodásra csak megvontam a vállamat. - Mindegy. Már úgysem lehet változtatni rajta, szóval olyan lényegtelen, hogy mi lett volna ha. Beszélek Ottiline-nel, aztán téma lezárva. - nem igazán érdekel a húgom szerelmi és/vagy szexuális élete. De ahogy a haverjaimnak is tabuk a tesóim, úgy ezt fordítva is elvárom. - Mi!? Nem! Dehogy is. - ráztam a fejem tiltakozva. - Eszem ágában sincs még egy bandában énekelni!! - vagy csak olyanban, amit a kutya se ismer, csak a masszív törzsközönség van, és azt zenélek, amit akarok. - Frontember pedig végképp nem akarok lenni. - bőven elég a saxomuch. Ez is jócskán a komfortzónámon kívül van, főleg, hogy egyre többen ismernek meg minket, amióta Daisy robbantotta a bombát a közösségi médiában. - Ja... öhm... igen... így értettem. Amikor ott hagyom. Nem kérdés, hogy egyszer így lesz. - most komolyan képes voltál fennakadni ezen!? - Inkább egy rockosabb vonal lenne jobb, de nem ilyen begyöpösödött módon. Lehetnének populárisabb dalok, feldolgozások is. Minden, ami illene hozzád. A nulláról szeretném felépíteni. Veled. Mert hát arra gondoltam, hogy itt lehetnél te az énekes-frontember. - kijelentőmódban. - Teljesen rád szabnánk az egészet, és szerintem még jobban be lehetne futtatni ezt, mint a saxomuch-ot. - rengeteg okból kifolyólag. - A zenekar többi tagját együtt castingolnánk, hogy csak olyanokkal dolgozz együtt, akik szimpatikusak, megvan velük a kémia, tehetségesnek gondolod őket, stb. - közben újabb napló került a "még jó lehet valamire" kupacba. - Na mit gondolsz? - és ez csak formális kérdés, nincs választásod.
“Generally the best things in life are also the worst things in life. It’s just like how people’s best qualities are always their worst qualities. It’s also a little hard, too, but I’ll take it. In terms of hard things, the opportunities are worth it.” - J.K.
-Egy: Biztos? -pislogtam rá ártatlanul a gyilkos nézésére válaszul. -Kettő: Nem baaaaj, csak ettől még néha egy kis lazaság, egy-két poén belefér. Három: Tényleg? Hmm... -gondolkoztam el a dolgon, majd megvontam a vállamat. -Hát végül is megérné, szóval jöhet a böri burger, te meg úgy is bejönnél hozzám látogatóba, nem? Meg ki tudja, lehet, hogy bejön neki a rámenős viselkedés. Egyébként sem zaklatni é felszedni akarom, csak egy kicsit... kizökkenteni ebből az állapotból. -egy fiatal, szép, szőke csaj, aki túl komolyan veszi a munkáját és még egy kis vicceskedés sem fér bele nála. Ez nem egészséges. A húga témáját én lezártam, mivel ahogy ő is mondta, már nem lehet változtatni dolgokon. Az jobban érdekelt, hogy szeretne egy másik bandát a saxomuch mellé, én meg azt gondoltam, hogy ebben is énekelni szeretne, de tévedtem. Közölte, hogy ez eszében sincs, frontember pedig aztán végképp nem akarna lenni. -Mhm... akkor háttérember szeretnél lenni? Mondjuk gitáros, dobos, vagy valami? -néztem rá kérdőn. De persze valahol jogos volt. A Saxomuch így is elég jól felpörgött, amióta Daisy a szárnyai alá vette a kis fiókáit. Ő azért elég szép húzónév, és egyre több fellépésünk is van, meg ott a stúdiós felvétel, stb. Szépen beindult a szekerünk. -Nagyon helyes!! Minél előbb, annál jobb. -szóval gyorsan jöhetne az az utód, mert kezdek türelmetlenné válni. Majdnem kiköptem a vizemet, amikor azt mondta, hogy "minden, ami illene hozzád", de még szerencse, hogy nem szólaltam meg, mivel volt folytatása is. Én legyen az énekes-frontember?! Mi a fene??!! Érdekes volt az általa felvázolt minden is, így csendben figyeltem rá, a "sohatöbbetnemakaromlátni" kupacba dobva azt a naplót, amiben Charlotte is szerepelt, aki akkor még Lena néven futott. Hát... ebből se kérek többet. -Szerintem van benne ráció. Plusz hiába van jó hangod, valamiért nem tudnálak elképzelni egy rockosabb, populárisabb vonalon, mint énekes. Szóval... megpróbálhatjuk... -bólintottam rá végül, elgondolkozva figyelve a vonásait. -De! Csak akkor, ha már meglesz a fix utódod. Amint ez megvan, utána nekiállunk embereket keresni, dolgozni a számokon, kitalálni, hogy mit és hogyan akarunk. Ebből nem vagyok hajlandó engedni. -miattam aztán nem fogsz még egy baromságba beleugrani, amíg így is hat felé szakadsz. -Pop-punk, punk, basic rock, megspékelve némi folk hangzással néha. Ezek a műfajok azok, amik a legjobban illenének a hangomhoz, illetve szeretném, ha ennek a bandának lenne női tagja. Egyrészt, mert dobna az összképen, másrészt meg azért, mert ha esetleg tudnánk vokálozáshoz is használni, az tudna dobni a hangzáson is. Plusz egy ilyen bandához szerintem előbb találunk majd tagokat, mint az indie-pschy agymenésünkhöz. -aztán ki tudja.
- A CAPTCHA még sosem panaszkodott. - ha az elhiszi nekem, hogy nem vagyok robot, akkor Azi csak ne kételkedjen ebben. - Nem mindenkinek. - főleg egy szektás gyilkossági ügyben nem létszükséglet a poénkodás. - Aha. Minden vágyam, hogy a nem létező szabadidőmben hozzád járhassak beszélőre. - jesszus, Azi. Neked is jól elmentek otthonról. - Bármennyire is imádnék mondjuk dobolni, vagy tolni egy gitárszólót, nem érzem azt, hogy a fejem beleillene az általam elképzelt zenekarba, így most a háttér szerepeket is kihagynám. A menedzserkedés érdekel. - de nehéz lehetett kitalálni. - Nem rajtam múlik. - akkor már előbb lenne, és nem utóbb. - Nem olyan könnyű megtalálni azt, akire egy ilyen komoly felelősséget rá lehetne bízni. - ezt gondolom ő is tudja, mégis csak egy klubot vezet. Rögtön lelkesedés költözött a szemeimbe, amikor kijelentette, hogy szerinte is van benne lehetőség, szóval részéről sincs akadálya, hogy megpróbáljunk egy olyan formációt, amiben ő lesz az énekes. Ezzzazzz!!! - Ha jól állna nekem és a hangomnak ez a stílus, rock zenekarom lenne. - de nincs így. Már éppen készültem rávágni a végső beleegyezésre, hogy király, amikor elkezdett a feltételeivel jönni. Ami nem lett volna baj, hisz rá akarom építeni a bandát, szóval joga van hozzá. Ha nem az lett volna a megkötés, hogy előbb legyen meg a fix utódom. Pfff. Mintha magamtól nem tudnám. Szerinted mivel kínlódok már hetek óta, hm!?? - Na ne mond. Nem is most azonnal gondoltam. Egyelőre csak az érdekelt, benne lennél-e egyáltalán. - nélküle nehéz olyasmit megvalósítani, aminek ő a mozgatórugója. Akkor kénytelen lettem volna újratervezni és beérni egy B.) tervvel. Van az is, különben nem is én lennék, de ahhoz annyira nincs kedvem, mint ehhez a felálláshoz. - Én is valahogy így képzeltem. - a hangzásvilágot, amelyik passzol a hangjához és úgy a megjelenéséhez is. - Akkor jó hír: Terveztem bele női tagot, méghozzá a basszeros pozícióra. Már van is jelöltem hozzá. Remélem, te is kedvelni fogod és rá esik a választásod. - mert hogy természtesen mondhat nemet is. Charmaine elég... öhm... speciális jelenség. Egyáltalán nem akarom majd befolyásolni a döntését. - Szerintem is könnyebb lesz ide castingolni, mint a saxomuch-hoz valaha is. - az indie, pszichedelikus rock célközönségben is necces, nem még erre fogékony zenészeket találni. Plusz egy rock banda sokkal menőbb, mint elvont hippikkel nyávogni az ópium füstös, piaszagú félhomályban. Több sikerrel kecsegtet. - Alig várom, hogy összeálljon a banda és elkezdjünk dalokat írni!! - és úgy összességében felépíteni ezt az egészet. - Csak tudnék már végre elszakadni a melóból... már egyre nehezebben viselem. - és ezt fogalmam sics, minek kellett hangosan kimondanom, de már tök mindegy. - Inkább haladjunk a naplóiddal, mert szerintem még jövő héten is itt leszünk. Azt nem írtad, hogy csomagoljak hideg élelmet is.
“Generally the best things in life are also the worst things in life. It’s just like how people’s best qualities are always their worst qualities. It’s also a little hard, too, but I’ll take it. In terms of hard things, the opportunities are worth it.” - J.K.
-Aaaaw, tudtam én. Majd hozz be folyékony szappant. -nehogy leejtsem a rendeset. -Oké, ez jogos gondolat. És sokkal jobb, hogy te leszel a menedzser, nem egy pénzéhes, tehetségtelen, embertelen ürge, aki mindenkit csak kiszipolyozni szeretne. Imádom ezt a világot, de azért... hamar bele lehet bolondulni. -én meg egyébként is hajlamos vagyok a függőségekre, szóval jó, ha van, aki a földön tart minket. A pia, a cigi még hagyján, de vannak ennél csúnyább dolgok is, amik tönkre baszhatják az életed. -Persze, ez tök érthető. Meg te még lelkiismeretes is vagy. De talán hamar megtalálod most már az utódodat és nem fog felültetni az utolsó percben. -az hatalmas kibaszás lenne. Mindenkivel szemben. A rengeteg munkáját nem csak ő, de az emberi kapcsolatai is megsínylik. -Jó, hát... jogos. -de ő a cuki szomszédgyerek. Örültem, hogy nem akart tiltakozni szóban a megkötéseim ellen, így csak bólintottam, viszont az, hogy ő is tervezett női tagot, eléggé meglepett, így majdnem leejtettem az államat a földre. -Te ismersz egy basszeros csajt, és nem dobtad be a basszer válságban a saxo-depi ülésen? Meeeeg... jó nő? -ha igen, és zenész, akkor miért nem vele jöttél össze Princess LA helyett? De ezt inkább nem akartam megkérdezni hangosan is, mielőtt még ketté fejel, vagy valami. A látszat, mint mindenkinél, Remy-nél is csal. Szóval jobb a békesség. De már nagyon kíváncsi vagyok, ki az. -Mikor találkozhatok a csajjal? Ki ő? Ismerhetem? -nem hiszem, de ki tudja. -Én is!!! Imádom a kreatív folyamatokat, a stúdiózást, az ökörködést, és az egész folyamatot. Nagyon klassz a színpadon állni, ahol mindenki csak ránk figyel, de... ahogy a semmiből valami lesz, az felbecsülhetetlen érzés. Plusz ezt úgy fogjuk építgetni, hogy tuti sikerre akarunk menni. -mert lássuk be a saxo-val csak mázlink volt, hogy ott volt Daisy, de az még így is egy réteg dolog, hiába vagyunk egyre népszerűbbek. -Hát az nem csoda. Rengeteg mindent kell egyszerre csinálnod. Nem... gondoltál arra, hogy kicsit takarékra rakd magad? Mármint nem most!!! -mielőtt még itt kinyírna ezért. -Hanem amint meglesz az utódod, egy kicsit visszavonulsz, lenyugszol. Akár egyedül, akár Evelyn-nel, de csak magadra figyelsz és arra, hogy neked mi a jó. Nem akarom folyton ezt szajkózni, de... tényleg komolyan mondtam, hogy ez a sok munka, a stressz, meg ez a szar, bizonytalan élethelyzet nem jó neked. Nem vagy robot, Remy. -semmilyen értelemben sem. És ahogy ezt már tisztáztuk is. -Mert van itt is kaja, te pöcs. Szerinted én napfényen élek, vagy mi? -forgattam meg a szemeimet. -De öhm... tényleg kösz. Hogy mindent is háttérbe szorítva jöttél. Az emberek nem szoktak ilyesmit csinálni... -főleg nem értem.
- Egy bandát sem engednék idegen menedzser kezébe, amelyikhez közöm van. És nem nagyképűségből, hogy azt képzelem, jobb vagyok nála, nem is irigységből, hogy sajnálnám a szellemi termékemet, ami hát ha befut, hanem pont az embertelenség miatt. Nem szeretem, amikor lelketlenül kizsákmányolják mások tehetségét, és mások munkájából pofátlanul meg akar gazdagodni valaki. Értem, hogy ez egy kemény világ, ahol sokat kell nyelni, de ha van választási lehetőség, ne kelljen elfásuláshoz vezető baromságot csinálni belőle. Aztán csodálkoznak, hogy mindenki alkoholista, drogos, majd öngyilkos lesz. - jó, nem mindenki, de úgyis érti a lényeget. - Inkább ez! Főleg ez ne történjen meg. El tudom viselni, ha várni kell rá, de azt nem, ha hülyének néznek, főleg az utolsó utáni pillanatban. Mindent elterveztem, minden fasza lehetett volna, ha... - az a volna ne lett volna. Faszom. Azóta is felbasz, ha eszembe jut. - Ez a csaj nem lett volna a saxo-ba való, még csak beugrósnak sem. Két percig sem húzta volna, és mi sem idegekkel. Teljesen más fokon ég, mint az indie világa. Egy rockosabb bandában viszont oda tudná tenni magát, és nem csak egy gitározgató senki lenne az énekes mögött. Nem egy dísz típus, maradjunk ennyiben. És igen, elég jó nő. - bár sosem gondoltam rá így, de végül is az. - Mi lett azzal, hogy majd akkor foglalkozunk az új bandával és a castinggal, ha megvan az utódom? - vontam fel a szemöldököm. - Charmaine Shaw. Keress rá. - aztán el tudod dönteni, hogy ismered-e vagy sem. Addig úgysem hagyna békén, amíg el nem mondom, ki az, vagy nem mutatok róla legalább egy képet. Így viszont még túladagolást is kaphat tőle, ha akar. - Egyetértek. Tudod, hogy milyen vagyok. A kihívás, az oda vezető út mindig jobban izgat, mint a végeredmény. Persze szeretem, ha van végtermék és sikeres a projekt, amibe belevágtam, de onnantól már nem izgalmas. - van amiben türelmetlen vagyok, de van amiben jobb, ha a lassú víz partot mos. Én nem tudok úgy pörögni, mint mások. Vagy... inkább máshogy és másban pörgök, mint mások. - Majd elgondolkodom rajta. Talán tényleg rám férne egy kis szünet, amikor kilépek az életemből, megszűnök létezni, hogy aztán megújult erővel folytathassam. Megfontolom, ígérem. - végül is nem rossz ötlet. Lehet, hogy jót tenne és máshogy látnék dolgokat. Magamat is. Az életemet is. - Jól van na, seggfej. Nem akartam pöcsarc lenni, hogy megzabálom a kajádat, mint valami ingyenélő. De ha már így szóba hoztad... milyen kajád van? - ééés ez nem költői kérdés volt. - Én már csak ilyen vagyok. Meg barátok vagyunk vagy mi a fene. Mindig, mindenben számíthatsz rám. Te is megtennéd értem. Szerintem ez nálunk alap. - vagy ha eddig nem így gondoltad, akkor mostantól nyugodtan veheted annak. - De többször nem mondom el, mert ez pont eggyel volt nyálasabb a kelleténél. Inkább hozd azt a kaját, mert kilyukad a belem.
“Generally the best things in life are also the worst things in life. It’s just like how people’s best qualities are always their worst qualities. It’s also a little hard, too, but I’ll take it. In terms of hard things, the opportunities are worth it.” - J.K.
-Na igen. Nem árt vigyázni az ember pártfogoltjaira, mert ezek a zenészek... pffffff. -engedtem meg magamnak egy idétlen vigyort, de értettem, hogy mire is gondolt ezek alapján. Rengetegen vannak, akiknek a drámájából csinálnak bizniszt, vagy épp direkt rámennek arra, hogy mennyire problémás az illető. Nyomás alá helyezik és akkor is akarnak tőle felvételeket, zenét, meg miegymást, ha épp kurva szarul van, vagy épp beteg. Szerencsére Remy-vel a hátunk mögött ez a veszély nem fenyegetne, ami azért kurvára nem mindegy. -Oké, nyugi. Most majd nem fogsz így járni. Megtalálod az igazit és pikk-pakk sínen lesz az életed. -remélem. Utálom így látni. -Szóval egy igazi energiabomba a csaj, aki ezer fokon ég... -néztem rá elgondolkozva. Így tényleg nem értem, hogy miért Evelyn-t választotta. Ez rá is igaz, csak ő nem tud zenélni, és a hangja tömegoszlató fegyver. -Uuuuugyan kérlek. Tudod jól, hogy ez csak addig él, amíg meg nem hallok valami sokkal érdekesebbet. Honnan ismersz te ilyen basszerozó jó nőket, akik ezer fokon égnek? És miért nem kezdtél még vele? Vaaaagy igen? Hmmmmm... -pontosan eddig érdekelt minden más, főleg, amint megtudtam a nevét. Gyorsan bepötyögtem instára és már ment is a követés a csajnak. Nem tűnt ismerősnek, de ez nem jelent semmit sem, hisz annyiféle emberrel találkoztam már... -Ha nagyon tehetségtelen lenne is őt akarnám. -dehogynem dísznek való. Hát milyen jó nő már??!! -Akkor ez tényleg neked való lesz. Nem hiszem, hogy egyik napról a másikra az ölünkbe hullik a siker. Meg ezt alaposan fel kell építenünk, ha eleve a siker a célunk. -egy eladható, marketing szempontból is jó, összképben is fasza bandát kell kitermelnünk, ami még tehetséges is. -Szerintem jó lenne, ha ezt csinálnád. Kicsit... ne legyél Remington Fellowes, csak... Remy. Kapcsold ki a kurva telefont és Garnier. -nem tudom, érti-e, mit akarok ezzel mondani neki. Végül aztán örültem itt a nagy seggfejes-pöcsarcos szóváltásnak, mert kezdett túlságosan bizarr lenni ez az egész. Én nem szoktam másokkal törődni, és kényelmetlenül érzem magam az ilyen szitukban. Blöe. -Van sushi a frigóban, de van tészta is, szóval ha a beles hozzáállásod azt akar, akkor megvan rá a lehetősége. -mivel a kajával nem viccelünk. -Ugh, jó. Már épp kezdtem volna öklendezni. -forgattam meg a szemeimet, de azért egy hálás vigyor ott volt a képemen. Elsétálgattam a frigóig, hogy kihalászhassam az általa választott kaját, aztán meg a kezébe nyomhassam. -Ne', jó étvágyat. Csak bele ne dögölj itt nekem, mert biztos nem áslak el az erkélyen a virágládába. -dobtam vissza magam a kanapéra, a "cukrosnénis" naplót a nem kell kategóriához dobva.
Kezdőlap
Aziel meglepett az üzenetével, és ugyan lett volna más dolgom is, de inkább lemondtam őket. Valahogy fontosnak és sürgősnek tűnt. Fura érzésem volt az egésztől, főleg így, hogy a semmiből találta ki, és a lakására hívott.
