“I’d like to think you don’t stop being creative once you get happy. My ultimate goal is to end up being happy. Most of the time.”
Az ideérkezésem után szinte az első ember, akibe belefutottam, Odeya volt. Egy kedves, jófej csaj, akivel a véletlen folytán kerültünk egymás mellé, de aztán megtaláltuk a közös hangot és felajánlotta, hogy megmutatja nekem a környéket. Ugyan ő Brooklyn-ban él, de ettől még ismeri a város több pontját is, szóval ma ő lesz az önkéntes kalauzom Queens-ben is. Nehéz összeegyeztetni, hogy a bátyám, vagy épp a húgunk ráérjen, így örültem, hogy akad valaki, aki eljön velem egy felfedezőtúrára és megosztja velem, hova érdemes beülni és hova sem. Nem szoktam túl hamar barátságokat kötni, de reméltem, hogy azért idővel vele azok lehetnénk. -Szia! Köszi, hogy rám szánod a napod. –kivételesen én sem ügyeltem, nem volt lebeszélt programom és sürgős esetem, amiért el kellett volna rohannom. A késő őszi idő csípőssége már kabát hordásra késztette az embert, de még koránt sem volt olyan, hogy kedvünket szegje egy kis túrához. -Nem tudom, te hogy vagy vele, de én szeretnék magamba dönteni egy liter kávét, szóval arra gondoltam, hogy lehetne ez az első állomás. Ez az a reggel, amikor az ember kávéjának is kell egy kávé, hogy ébreszteni tudjon. –fojtottam is el egy ásítást, ami csak megerősítette azt, hogy nem indult túl felhőtlenül a reggel. Tegnap sokáig dolgoztam, és ma is korán keltem, hogy elmehessek futni, illetve megcsináljam a héten összegyűlt, otthoni teendőket. -Egyébként mi újság, hogy vagy? –pillantottam rá kérdőn, miközben készségesen követtem őt, bármerre is indult el. Ma teljesen rábíztam magam és arra, hogy ő mit ítél meg hasznos, érdekes, vagy szórakoztató úti célnak kettőnk számára.
Kezdőlap
