Beszívom a füstöt a tüdöm tágul és a gyilkos nikotin megtölti minden apró négyzetcentit. Ben tartva figyelem, hogy a fickó, akit el kell kapnom, hibázzon. De nem teszi, alaposan néz körül és végül eltűnik a szemem. Lendülök, a nyomában vagyok, de úgy szökken, mint valami gazella és mire észbe kapok ő már sehol nincs. Erősen fújom ki a füstöt, ami eddig mérgezte a szervezettemet és kisebb szitokszavak után leteszek arról, hogy ma folytassam az üldözését. Megfognak ölni a csoportba, ha nem fogok valami kézzelfoghatót vinni egy héten belül. Mérgesen csapom magamra a kocsi ajtaját, hogy haza menjek, de épp csak a gyújtást adom rá, mikor megszólal a telefonom. A szám a gyilkos szám. Tudom, mit akar. Kínozni akarom, azt akarom, hogy minden pillanatban rám gondoljon, hogy őrüljön meg miattam. Gondolkodás nélkül mentem hozzá, bár tudom, hogy rohadtul megfogjuk ezt bánni, de megölte a nővéremet.
Hajamba túrva parkolok le a ház előtt, majd rutinos léptekkel mentem be hozzá. Már az ajtóban éreztem az olcsó lötty szagát, amit magába borított. Szép, ilyen rendőrökre van ám szükségeink. Szó nélkül tettük, amit tennünk kellet. Egyszerűen a fáradtság legyőzött, nem szoktam elaludni, de most a szervezettemnek jól esett, hogy úgy alhatok, hogy nem fogja senki elvágni a torkom. Vagy épp azon sem kell agyalni, hogy nem fogok felébredni.
Reggel korán érkezett és egy gyors zuhanyra még beszaladtam, de életem legrosszabb döntése volt. Összeráncolt szemmel jöttem ki, mikor megláttam, hogy milyen természetesen és nyugodtan vár rám. A hajamból csöpögött a víz és mérges voltam, hogy miért van ébren. Oldalra döntve a fejem kezdtem felöltözni, nem zavartatva magam. Eddig sem zavart, nem most fogok neki állni, szégyenlősködni ellőtte.
- Bocsi, sietek, vár a munka és nincs időm a szerepjátékra. – válaszolom arra, hogy le vagyok tartóztatva. Aztán a cuccot egyszerűen a farzsebembe gyömöszölőm, aztán a cipőmbe bújva veszem ki a kezéből a bögrét, hogy valami koffein féle a szervezetembe kerüljön és nevetve lökőm el magam tőle.
- Majd legközelebb nagyfiú. – nyújtom vissza a bögrét neki és közben már hajamat kezdem el összegumizni, le sem véve róla a szemem. Egy biztos, hogy jól néz ki, de attól még egy rohadék és amúgy is közel járok ahhoz, hogy tönkre tegyem.
- Hol a telefonom? – kérdezek rá, miközben a pulton és a kisasztalon pakolok, mert tuti kifognak nyírni, ha nem érnek el.
- Segítenél? – állok meg egy pillanatra és csípőre teszem a kezem. Bár van valami furcsa az arcán, amitől kezdek kicsit megrémülni.
Úgy sem tartóztathat le, hiszen kibaszott unkatársak vagyunk és azért vicces lenne, hogy ha bevinne az örsre, hogy letartoztatott, majd mindenki a képébe röhögne. Mellesleg én is kapnék, ha letartóztatnának miközben nekem beépülve kéne lennem, nem pedig egy kollégával hemperegni esténként.
- Meg is van! – diadal ittasan emelem a magasba a készüléket és begyömöszölőm a kabátom zsebébe, amibe alig fér el. Végül elsétálva mellette a kezemet a vállára teszem.
- Most komolyan, este eljátszhatjuk, hogy én vagyok a rossz lány, te meg a kemény zsaru, a bilincset is hozhatod. De mennem kell. – olyan komolyan mondom, amennyire csak lehet. Megveregetve a vállát, végül pedig hátra lépek tőle, hogy utolsó pillantást vegyek magamon, mielőtt elmennék.

| 515 |

Azt sem tudom mi a frász a neve. A telefonomban is csak esteként szerepel. Minden alkalommal amikor a nyomorult bůntudat felüti bennem azt a mocskos fenét, nincs más választásom, mint elhallgattatni. Ebben segìt a pia meg a kefélés. Amikor már fogalmad sincs ki vagy, nem számít ki nyög alattad. Csak az számìt, hogy elfeletesse veled az arcot ami kìsért. Én viszont csak az ő arcát láttam. - A helyedben nem ten... – mire befejezném, már belekortyol a kávéba... jobban mondva az ìr feketébe. Ebben sem a drága cucc van de basszus az írek tudják mj a jó és olcsó whisky titka. Hagyom had járjon a szája de nem figyelek arra amit mond. Orrnyergemre futtatom ujjaim, mintha csak egy fejfájást pròbálnék elüldözni. Még el is engedném, talán – valószínűleg nem – ha megpróbálná megmagyarázni magát. De még csak annyit sem tesz. Zsebrevágja a heroint és elindul... pontosabban elindulna de mire észbe kap, megragadom a karját és finoman magamhoz vonom. – Ugyan, mi ez a sietség, édesem? – túrok bele tincseibe és hajolok közel. Soha nem csòkoltam még meg jòzanul. Ìgy éberen pedig egyik pillanatròl a másikra kap el a rosszullét. Az én saját, személyes rémálmom áll előttem, a nő akit negöltem. A torkára marok és a falhoz vágom. – Egyszer már megöltelek. – nyögöm ki és cseppet sem finoman szorulnak ujjaim a nő torka köré. Most már értem miért nem tudtam hova tenni az arcát. – Megöltelek! – ismétlen meg dühösen és a pulton heverô fegyverért nyùlok amíg a nő, levegőért kapkod. Elmenni nem tud, az ajtó zárva, a kulcs meg a zsebemben lapul. Ráirányìtom a pisztolyt. – Csak testvér lehetsz. Különben nem néznél ki ugyan ùgy, mint ő. Én hülye azt hittem, hogy csak a pia játszjk velem és a bűntudat miatt látom az arcát.. – lehunyom a tekintetem egy pillanatra. Megrázom a fejem majd az egész testem is. – Le vagy tartòztatva. – ismétlem meg magamat és a bilincs felé biccentek. - Tedd fel, ülj le a seggedre és magyarázd el mi a f*szt akarsz tőlem. – mondom miközben a whiskyért nyúlok, hogy egy negyed üvegnyit beverjek belőle.

Music | Note | Clothes

Sajnos nem ébredtem valami jól arról nem beszélve, hogy a partnerem is előbb tért magához, mint számítottam. Ez kicsit megdöntötte a dolgokat, de próbáltam a lehető legkönnyebben kerülni a témát. De persze nem sikerült, mert ő nem tűnt olyan lazának, mint én. Már amennyire lehet annak nevezni azt, hogy olyan gyorsan akartam kijutni a pokolból, amennyire lehetséges volt. Bármennyire akartam ő annál jobban feltartott és hiába a küzdelem. A csészét elvéve a forró energia átjárja az ereimet ezzel egy kisebb löketet adva annak, hogy felébredjek és próbáljak józanul beszélni. Nem foglalkoztam az óvó szavaival, szerintem ezen már túl estünk azon a számtalan éjszakán, amit egymással töltöttünk. Amúgy is vessen magára, ha már felébredt és abszurd helyzetbe sodorta magát. Nem úgy tűnt, hogy lenne egyáltalán kedve segíteni a kutatásba, de próbáltam egyedül megtalálni elveszett darabjaimat. Aztán már mennék is, mert úgy érzem, a darázsfészek kezd szűkös lenni. De épp csak eltűnnék, mellőle érzem a visszatartó erőt. Ahogy közelebb kerülünk egymáshoz, érzem a leheletét. Nem részeg!
- Nem kell ezt csinálnod! – hívom fel rá a figyelmét, hogy eddig sem vágytam külön figyelemre, nem kell velem törődnie. Megadjuk egymásnak, amire szükségünk van és csendben eltűnünk. Mint egy jó kapcsolat, nem kell a fölösleges beszéd. Aztán egyik pillanatba érzem, hogy szorítása erősödik és végül a torkomra marva pillantok rá. A kezét megragadva tartom a csuklóját mereven. A rémület elfog. De az önelégült mosolyt a francnak sem tudom lemosni, ahogy a hangjában érződik a kín és hiába szegez a falnak és a levegő fogytán van, élvezem a kínt, ami a jeges tekintetekből árad.
- Ölj meg! – nyögőm mikor már az utolsó leheletemet engedem szabadjára és a tüdöm olyan erővel szorítja a mellkasomat, mintha kiakarna szakadni.
- Még egyszer. Szabadíts fel! – engedem el a kezét, hagyva, hogy a fegyver elém kerüljön, és úgy nézek a szemébe. Megtudna még egyszer ölni? Fogalmam sincs, de nem hittem volna, hogy ennyire instabil lesz. Épp csak egy lélegzetnyi levegőhöz jutva lehunyom a szememet.
- Miről beszélsz? – összefogom zavarni, már ha lehet ennél jobban és mikor kezei engednek, a térdeimen támaszkodom meg, hogy levegőt nyelve próbáljak élve maradni. Nem foglalkozva a fegyverrel, vagy vele.
- Miért? – döntöm oldalra a fejem, mi a jó büdös francért akar letartóztatni. Nem értem és nem feszítve a húrt megfogom a bilincset és az ujjamon pörgetve nézek rá.
- Beszélgetéshez minek a bilincs? Már megölhettelek volna. Nem hiszem, hogy ez megtudna akadályozni. Félsz egy nőtől? – érdeklődve dobom le a földre az ékszert, amit nekem szánt és a hajamba túrva lépek pár lépést és úgy nézek körbe.
- Nem tudom mi a franc ütött beléd, feljöttem hozzád egy éjszakára. De idiótán viselkedsz. Keress mást a kielégítésedhez. Megértetted? Nem egy ribanc vagyok, akit kefélhetsz meg verhetsz. Felejts el. – szegezem neki a szavaimat és egyszerű mozdulattal elveszem tőle a fegyvert, majd a piás üveget.
- Nem hiszem, hogy innod kéne lőfegyverrel a kezedben. – megforgatom a szemeimet és végül ellépek. – Paige a nevem, nem pedig édes. – teszem le a fegyverét a pultra és mellé az üveget. – Baszódj meg. – szólalok meg cseppet sem bájos hangon a torkomat nézegetve az ablakból visszatükröződve.

| 515 |

Elveszi a fegyvert. Paige. Nem ismerős a neve. Nézem a foltot a nyakán. Nem vagyok játékos kedvemben. Nincs ínyemre, ahogy a képembe röhög. Sosem voltam türelmes fugura és távol álljon tőlem, hogy arcba vágjak egy védtelen nőt – hisz nekem is van anyám aki pofán csapna ha megtudná, hogy kezet emelek egy ártatlan virágszálra – de a velem szemben álló és rám vigyorgó nő nem volt sem ártatlan, sem pedig védtelen. Ezzel csak arra akarok utalni, hogy igazábòl megragadhatnám a tincseinél fogva és a konyhapultba verhetnèm a fejét, hogy aztán ájultan a székhez kötözzem és kiszedjem belőle amit tudni akarok... persze vannak más mòdszereim is amiket még az iraki kiszálláson szenvedtem el. Lekötözhetném a konyhaasztalra, rádobhatnék valami rongyot az arcára majd fulladásig önthetnék a képébe némi vizet, hogy aztán megvárjam még összeszedi magát és kezdhetjük elölről az egészet. Nem esik nehezemre visszavenni a fegyvert. Erősebb vagyok, mint ő és amìg a nyakával bajlòdik addig letörlöm a vért a képemről és visszaveszem a pisztolyt. Még mindig rá irányul a fegyver amikor a szék felé biccentek a fejemmel. – Bilincs fel és ülj le. Válaszokat akarok es addig nem mész sehova amíg nem felelsz. – szólalok meg végül meglepő hidegvérrel, mikor végre lenyelem az ocsmány gondolatokat. – Màr legalább négyszer hívtak. Feltételezem, hogy munka és az igyekezeted alapján egész biztos, hogy számítanak rád. Combon lőhetnek és aztán előadhatom, hogy rám támadtál amikor megtaláltam a drogot a táskádban amit tegnap éjjel vettél át a klubban egy valònìszűleg spiclitől  cserébe némi hallgatásért. – nem vigyorgok. Mi a francnak örülnék? Annak, hogy arra ébredek, hogy akit kùrok az nem csak kolléga de drogos is és annak az arcát viseli akit megöltem? – Legalábbis ez lesz a sztori amit a bevert képű spicli akkor is alátámaszt ha még soha nem látott. – így megy ez és a nő is tudja. Amikor nincs bizonyìtékot, hogy a mocsadék megerőszakolta a három éves kislányt, tettem ròla, hogy legyen. – Az egyszerűbb, gyorsabb és tisztább megoldás, hogy elmondod ki vagy és mi a francot akarsz tőlem. Aztán elhùzhatsz innen a fenébe és nem kell látnod a pofámat többet. – hallom, hogy a telefonja ùjra megrezeg. Közelebb lépek. – Ülj le a seggedre és kezdj el dalolni. Nincs kedvem összevérezni a kárpitot.

Music | Note | Clothes

Rühelltem a könnyű eseteket, inkább szerettem azokat, amiken lehet agyalni, amiért küzdeni kell. Viszont arra nem számítottam, hogy Logan ennyire kiakad és képes lenne megölni, mert kicsit szórakoztam a részeg fejével és hát bevallom, tetszik ez a fele is. Sosem jöttek be azok a pasik, akik virággal és csokival jönnek. Felsóhajtok, ahogy felé fordulok és a fegyver megint rám vigyorog és mérgesen fújom ki a levegőt, hogy lehajoljak a bilincsért, de én ugyan nem fogom magamra tenni.
- Megkérdezem még egyszer. Mi a fasznak a bilincs? - most már kezd az én agyam is eldurranni, nem csak annak köszönhetően, hogy tegnap benyakaltam egy üveg vodkát, hanem azért is mert kezdem úgy érezni magam, mint egy sittes, akit minden áron beakarnak vinni.
Megforgatom a szemeimet, ahogy leülök a székre és leveszem a kabátomat, mert úgy tűnik, egyhamar nem fogok innen szabadulni és a földre dobom azt.
- Igen, mert a kibaszott Jonsson elleni tényeket kéne, leszállítsam, de mivel itt kell, lenne valahogy a főnök nem fog repesni, ha nem jelenek meg a kibaszott bíróságon a zsebembe lévő droggal. – mosolyodom el és a bilincset az egyik csuklómra helyezem, amit kattanás követi, mély levegő után nézek rá.
- Szerinted a kapitány mennyire lesz boldog, hogy az alkoholista beosztottja keféli a másikat, és fogva tartja egy kibaszott fegyverrel? – oldalra döntöm a fejem, miközben a másik fele is a karperesnek a csuklómra forr, és ezzel teljes megadást adok neki, majd hátra dőlve keresztbe vetem a lábaimat.
- Leteheted azt a szart. – bökök a fegyver felé és ültembe nézek az ágyra, amiből nem rég kimásztunk majd vissza rá.
- Milyen érzés minden alkalommal belém hatolni részegen és látni, ahogy az az arc nyög fel, akit két éve megöltél? – kérdezem kicsit sem érdekelve, hogy milyen emlékeket szakít fel benne.
- Logan, mondd meg milyen érzés megdugni? – ingerülten kérdezem és az ágy felé bökök a fejemmel, miközben arra vágyom, hogy legszívesebben fejbe lőném. Eleget szenvedett és nem akarom, hogy tovább kergetőzzünk. Túlrégóta játsszuk ezt és kezdek belefásulni.
- Engedj el, mennem kell. – érzem, hogy a telefonom rezeg most már biztosan nagyon várnak rám és a bizonyítékra. - Soha többé nem fogsz látni. – ígérem meg a kék szemeibe veszve. Nehéz lesz, mert tudom mennyire fog hiányozni az érzés, hogy bármennyire utálom biztonságba éreztem magam mellette.

| 515 |

Soha nem voltam egy türelmes alak. Amikor azonban végre kattan a bilincs a nekem cseppet túl vékony csuklókon, elégedetten és némiképp felszabadultan sòhajtok fel. Ideje volt már, hogy elfogadja a helyzetet és ne ellenkezzen. Ujjaim végigfutnak borostás arcomon, ahogy végigpillantok – immár tehetetlen és kiszolgáltatott – de továbbra is erős alakján. Nem minden rendőr tartotta magát ilyen formában bár ha rajtam múlna, biztos felhízlalnám kicsit a nőt. Persze nem hibáztathatom. A pia egy idő után szépes lassan lezabálja az izmaidat. Tudom, mert láttam megtörténni. – Mert tetszik egy bilincsbe vert nő látványa – vonom meg a vállamat egyszerűen szinte már nem törődve azzal, hogy minek is adok választ. Megcsòválom a fejem és csalòdott képpel a pofámon helyezem a fegyvert a pultra. – A Johnsson elleni vádaknnak köze sincs a droghoz. – Tudom mert az ügyésznőt is dugom. Jah meg emlekszel, mint mondtam arròl, hogy ha nincs bizonyìték, akkor lesz bizonyìték? Arròl nem is beszélve, higy a narkòsoknak csak valami piti sittes kapcsolatuk van Johnssonnal, aki jò csali lenne egy nagyobb halnak. Most viszont èn vagyok az a kibaszott cápa, a nőt pedig tùl közel sodorta a bosszù áradata. – Inkább az a kérdés, hogy a kapitányod mennyire fog lelkesedni a hìrért, hogy az egyik embere egy megbìzhatatla narkòs? – nincs fölény a hangomban csak komplett unalom. Ez a beszélgetés untat. Tudni akarom mi a faszt akar tőlem, aztán tőlem oda megy ahova akar. A kővetkező kérdés viszont felrázza a dolgokat. Felcibálja az emléket belőlem, annyira, hogy elgondolkodom, talán jobb lenne ha egyszerűen kihánynám magambòl. Helyette azonban inkább ùjra kézbe veszem a fegyvert, a nőhöz lépek és minden finomkodás nélkül a szájába dugom a fegyvert, hogy aztán ķi-be járassam benne. Figyelem minden rezdülését – látom, hogy a mellbimbòi megfeszülnek az izgalomtòl, hogy libabőr fut végig karjain és, hogy légzése felgyorsul. Mikor ùgy érzem elég, kihùzom a fegyvert az ajkai közül. – Pont ilyen. – felelek közel hajolva. Élet és halál között lenni, mégis találni benne valamit ami kielégít. Ez volt nekem a testvére. Emlèkeztető arra, hogy bármelyik nap elbaszhatja az ember. Én elcsesztem és megöltem a hùgát. A szellemet aki pedig éjjelente megkìsèrtett, megtanultam élvezni. Kioldom a farmert amit vsIsel és benyùlok a bugyiba. Nedves. Miért nem lep meg, hogy felizgatta a fegyver. - Milyen érzés hagyni, hogy térdre kényszerìtsen ès megdugjon az, aki lelőtte a testvéred? – kérdem nèmi èllel a hangonban - nem lehet olyan szar ha minden éjjel visszajársz - szavaim ellenére nincs öntelt vigyor a képemen. Hagyom, hogy ujjaim eljátszanak a bugyijában. – Miért jársz vissza? Mert felizgat? Mert azt gondolod, hogy azért mert lerántottad a leplet, most majd jò ùtra térek? – komolyan érdekel mi hajtja, mi a franc vezeti a nőt.

Music | Note | Clothes

Volt valami félelmetes az egészben. Hiszen sosem volt ébren mikor eltűntem, józanul nem találkoztunk és jó magam sem voltam biztos benne, hogy mennyire fogom jól viselni, hogy nem beállva kell őt látnom.
- Élvezd ki, mert többet nem fogsz. – emelem meg a kezeimet, amik összevannak zárva és figyelem a férfit, ahogy úgy beszél felettem, mintha ő lenne a mindenható. Elképedve nézem, ahogy beszél arról az ügyről, amibe eddig be voltam vonva, amiért melóztam. Erre úgy közli a dolgokat, mintha ő lett volna a helyembe és vitte volna végig. Eléggé bepipulok mikor hirtelen átkattanunk a másik témára.
- Nem vagyok megbízhatatlan narkós. Ez a kibaszott álcám. De neked beszélek? Aki már reggel ráhúz a whisky-re? – Oldalra döntöm a fejem, mert hát könnyen töri a pálcát a fejem felett, de ő sem épp egy makulátlan rendőr. Mert hát megbilincseltetett és most úgy tűnik, hogy nem sokáig lesz munkám. Mikor a telefonom abba hagyja, az idegesítő rezgését azonnal megszűnik a világ és csak ketten leszünk. A számba kerülő fegyvertől meglódul a vérkeringésem, érzem, ahogy a fülembe zúg a végem, ahogy a mellkasom szaporán emelkedik és süllyed. A fegyver fémes íze a számban érződik, amint kiveszi, megnyalom ajkaimat és megforgatva a szemem, ízlelgetem az új ízt a számba.
Aztán a nadrágommal kezd el szórakozni és mocorogni kezdek a széken, de mit ér, ha nem tudsz védekezni. Egy halk sóhaj, ahogy keze megtalálja, amit keres és a kék szemekbe veszem.
- Megmutatnám, de úgy tűnik, kurvára leszarod. – vigyorognék fel, ha épp nem úgy érezném, hogy megőrülök attól, amit művel velem és megpróbálva eltávolodni tőle szerencsétlenebbül járva csak közelebb kerülök.
Szavai arcomat marják és a gyomrom is karikába fordul, de lenyelve a savat a vállammal ellökőm a kezét, hogy felállva, a kezeimet fájdalommal vegyítve kezeim magam elé kerülnek és félig lehúzott nadrággal állok fel, hogy megigazítsam magamon.
- Megváltozni? Logan, kurvára nem érted az egészet. Igaz? – gombolom be a farmert és nyújtom a kezem, hogy kérjem el tőle a bilincskulcsait. Mert kezdem unni ezt a témát.
- A jobbikat ölted meg. Minden jóság meghalt akkor mikor elsült a fegyvered. De tudod mit? Azt a csöpp jót, ami bennem volt megölted azzal, hogy beletetted a számba a fegyvert. – megállok előtte és mellkasára teszem a kezem, ahogy felnézek rá.
- Mert elvetted tőlem a legjobb embert, akit valaha ismertem, a másik felemet. De, amint az ágyba kerülünk olyan, mintha itt lenne. Mellesleg rohadt jó vagy az ágyban. – nevetve lépek el tőle, mert ez józanul talán fájdalmasabb volt beismerni, mint gondoltam. Ahogy a szék mellé érek, csak fel fordulok.
- Nem akarlak jobbá tenni, ugyan olyan elcseszettül vágyunk arra, hogy Piper éljen és ez nem fog menni. De a szex, az alkohol valamelyest csillapítja a hiányát. – újabb vállrándítás és csak pár mozdulat, ahogy a hajamból kicsúszott csatt és a bilincs összedolgozva a földre hullik, én pedig végre ismét szabad leszek. Hiszen milyen rendőr nem tudja levenni?
- Most pedig töröld ki a számot a telefonodból és felejts el. Nem drogos vagyok, csak függeni kezdtem tőled. – nevetve lépek mellé, ahogy vállunk összeér, oda pillantok.
- Üdv a pokolban. – kezem az arcán szalad végig, végül ajkaim az övére találnak és józanul, tisztán megcsókolom. A fegyver fémes íze, a keserű pancsolt pia és a kettőnkben dúló fenevad találkozása rosszabbat hozza ki belőlünk, de egy átkozott csókkal vetünk véget a kettőnk harcának.
- Vigyázz magadra. – suttogom ajkaiba. Mert én nem akarom őt jobbá tenni, én nem is tudnám. Ez egy mérgező kapcsolat és jobb, ha vége van.

| 575 |

Hagyom had lökjön el magátòl. Ellépek tőle és teret adok neki. Ha futni akar, fusson. Soha nem értettem azokat a nőket, akik ahelyett, hogy bevallanák maguknak, hogy mit akarnak, mire vágynak, megtagadják maguktòl vagy pedig piti kifogások mögé bùjnak. A nőnek egy gyilkos kellett. Valaki aki szarabb, mint ő, valaki aki elég sötét ahhoz, hogy elbùjhasson a mocskában és ne kelljen szégyenkezni a saját elbaszott árnyékátòl.A felét sem hallom meg annak amit mond, azután, hogy van pofája azt állìtani, hogy én kiöltem belőle mindent ami jò. Lòfaszt. Közelebb lépek és a kezébe nyomom a kulcsot. - A testvéredet öltem meg. Az, hogy ebbe te is beledöglöttél már a te döntésed volt édesem. – vonom meg a vállam mert nem érdekel. Nem ez a nő az egyetlen aki elvesztett valakit a világon. Nem az egyetlen rendőr és nem az egyetlen ember. A többség rádöbben, hogy vagy tùlteszed magad rajta vagy pedig hagyod, hogy maga alá temessen. Az előttem àllò nő elhatàrozta, hogy a másodikat választja. Persze ezt soha senki nem fogja beismerni. Könnyebb a rákot, a tüdőbajt, az orvosokat, istent, a bűnőzőket vàdolni vagy ez esetben, engem. - Ja, és? Szerinted a kollégáim ndm tudják, hogy iszok? Hogy a kapitányt èrdekli? Amíg szàmokat produkálsz, kurvàra mindegy. – senkit nem érdekel az életed, amíg nem hozol szègyent a kapitànysàg nevère. Ezt a nőnek is tudnia kell. Ha nem tudja, naìvabb, mint gondoltam. Az àgybeli teljesìtmènyemre nem reagàlok. Jah, tudom. Ès? Mi a frászt vàr, higy megdìcsèrjem? Nők! Nem tehetek ròla, soha nem fogom megèrteni őket. Nem tudott volna elhùzni reggel mèg mielőtt felkeltem volna, hogy aztàn ma este is megdughassam. Nem. Szò szerint el kellett basznia a napomat. – ezt akarod? – pillantok rá ès elveszem a telefont, ràkattolok a nevère ès felpillantok. – Örömmel. – nyomom meg az opciòk majd a törlès gombot. Leteszem a fegyvert a pultra. – Tudod hol az ajtò. – Lehet, hogy egy faszkalap vagyok de nekrofil az nem. Ez a nő pedig halott volt. Elfordulok, kibùjok a pòlòmbòl és elindulok a fürdő felè. Nyitva hagyom az ajtòt ès a tus alà lèpve eresztem meg a vizet. Ideje lemosni magamròl a tegnap estèt.

Music | Note | Clothes

Pontosan olyan volt az egész, mintha álmodnék. Egy kibaszott álom, ami jelenleg tönkre vág érzelmileg. Nem akartam elhinni, hogy tényleg ennyire nem érdekli az egész. Kérdez, de a választ meg se várja. A kulcsokat és a bilincset felteszem a konyhapultra mellé, pontosan ahol a fegyvere pihen. Hiszen az a közjáték, amit lejátszottunk már szinte szánalmára méltó volt.
- Szerinted az érdeklik, hogy én mit teszek? Míg beépülve a legjobb infókat viszem, addig kurvára leszarják, hogy mit és hogy teszem, a lényeg, hogy pontos legyek. – marom oda neki és már indulnék kifelé, ahogy ki töröli a számomat a készülékből. Végig nézem, ahogy a hátán megrendülnek az izmok, hogy lehúzza a pólót és bemegy a fürdőbe.
A kabátomért nyúlok, hogy megnézzem hány száz nem fogadott hívás vár rám, de a hangok elterelik a figyelmem, a víz csobogása, ahogy a ruhái a földre dobódnak. Kezembe veszem a telefont és pár üzenet vár. Kifognak rúgni.
Elindulok az ajtó felé, ahogy a kilincsre teszem a kezem egy utolsó pillantást vetek a szobára, majd kinyitom azt. Hezitálok. Mi a franc van már? Egy kibaszott szemétláda. Pontosan olyan, mint én. Beharapom ajkaimat, végül becsukom az ajtómat magam mögött, és a kabátot a fotelba dobva támaszkodom a fürdőszoba ajtajában és nézem, ahogy a vízcseppek versenyeznek a hátán, hogy ki a gyorsabb. Elkellet volna mennem.
De helyette csak a ruháimat dobálom le és mögé lépve simítok végig csupasz mellkasán és hátának simulva döntöm a fejem a lapockái közé. Nem szólalok meg, hiszen ellökhet, meggyalázhat. A víz ismét a testemen pereg, nedves hajam újra vízben tocsog és felsóhajtok, majd megpuszilom a védtelen bőrt. Szükségem van rá, hogy érezzem, nem haltam meg, hogy élek. De neki egy senki vagyok.
Rohadékként bánt velem, és még így is itt vagyok, készen, hogy ismét megtegye. Kezeim lejjebb csúsznak a hasfalára, de utána nem moccanok, várok. Várom, hogy mit fog tenni. Ellök, vagy tovább vezeti a kezemet.
Élni akarok és legelcseszetebb módján akarom magam túl tenni. Hiszen ki lenne képes azzal a férfival lefeküdni, aki megölt valakit, aki rohadt közel áll hozzánk? Hát én. Szeretem? Nem tudom. Egy biztos, hogy felhív, kevés szó és már úton is vagyok.
Búcsúzni akarok, egy utolsó együtt lét és már itt sem vagyok. Soha többé. Nem fog látni, csak egy utolsó kapaszkodó egy utolsó érzés. Egy utolsó csók. Az utolsók pillanatai, és talán az utolsó légvétel.

|400 |