Úgy esett e rém eset, hogy én csak elsétáltam a tábla előtt. Nem egy ilyen táblát láttam már törékeny életem során, ez viszont megtorpanásra késztetett, ami felett egyszerűen nem hunyhatok szemet. Pontosan azért, mert még annak idején Axton is megtorpanásra késztetett, és most itt tartunk. Mihail persze még mindig görnyed a röhögéstől, én meg megint tarkón vágom. - Jó, bocsánat, csak olyan nehéz ezt elképzelni… mármint téged így… - és megint röhögni kezd, mire csak a szemem forgatom. Gyanítom, ha az agyamon köd ülne, én magam is röhögnék, de megígértem, hogy ma tisztán állítok be, mégis csak jól jönne az a meló. Hideg van már az utcán, és kevesebb ember is mászkál, belőlük pedig nem gazdagszok meg. - Majd csörgök – nyomok egy cuppanóst azt arcára, mielőtt kiszállnék a kocsiból. Látom, hogy motyog valamit, legalább is azt, hogy jár a szája, de nem tulajdonítok neki nagyobb figyelmet. Főleg mert olyan rohadt korán van nekem, hogy kellene egy kávé. Részben értem én, hogy most hívnak, mert ilyenkor még nincs akkora tömeg, másrészt meg… ez nekem, aki délnél előbb fel se kel, nagyon nagyon fáj. Még az a kevéske fény is, ami bassza a szemem. Belépek hát, szemeimmel keresve valaki életképest, aki tud nekem érdemi infoval szolgálni, és hát odatipeg a legbizalomgerjesztőbb alakhoz. - Üdv, interjúra jöttem – és végigmér, hogy hullana ki a szeme. Na, mindegy, bájosan mosolygok, magamban téve csak a megjegyzéseket, hisz reményeim szerint kollégák leszünk, majd ráérek akkor elküldeni a picsába. Egyik asztal felé mutat, miközben motyog valamit, amiből csak a főnök szót tudom kivenni, úgyhogy nem erőlködve tovább a kommunikációval, inkább helyet foglalok. Kell nekem ez, mi? Tisztán kilépni abból a kibaszott házból, és jó pofát vagdosni. Első dolgom lesz rágyújtani, amint magam mögött hagyom ezt az egészet. Még izgulok is kicsit. Én. Én, aki sose izgul semmin, te atyaúristen. Inkább előveszem a telefonom, gyorsan görgetek párat az instán, azt amikor motoszkálást hallok, el is teszem egyből, nehogy emiatt ne sikerüljön.
- Nem, ez borzalmas - szagolok bele a dobozba, becsukom és veszek egy mély levegőt. Nincs királylány hangulatom, új kávékat kóstolok, de előbb csak szaglászok. Három fajta gépünk van, egy elég nagy körpulttal, és kész balett órával, amit nagyon élvezek. Csakhogy ez a kávé egyiken sem fog lemenni. A minőségével nincs baj, sőt! Olyan csúcsszuper és egyedi, hogy dörzsölgetem az állam. Igazi kuriózum lenne, főleg, ha ehhez meglenne az a gép, amit a múlt havi nagy találkozón láttam. - Nem kell - hessegetem, ám amikor éppen kilépne az ajtón, csettintek egyet. - Vagy várjon - illesztem össze a két kezem ujjait és vágok egy kínosnak látszó képet. - Azt mondta, hogy ehhez speciális gép kell - megáll, megfordul. Aztán bólint. Edd meg a mézes madzagot, edd meg a mézes madzagot, kérlek szépen! - Az utóbbi kóstolón mintha láttam volna egy ilyen gépet. Nekem olyan kell, a maguké ugyan sokkal jobb, de saaajnos, nem fér el a pulton - egy fenét, elfér. Csakhogy borzalmas kávét készít. Megörül, megörül! - Ohhh, ez nagyon nagyszerű! - csapom össze a kezem. - Maritta el fogja küldeni a rendelést, még ma - állok fel és nyújtom a kezem, mellyel elfogadom a szerződést. Jóval olcsóbban, mert azért még benyögött egy kis kedvezményt. Szegény borjú! Meg lett vezetve és még élvezi is... Van egy jó kis gépünk! Dörzsölöm elégedetten a kezeim, aztán én is leviharzok a lépcsőn. - A mi? - Nézek értetlenül Phillipre. - Ki? - Suttogom, mert Phillip arcára úgy rá van írva a kelleznekem, hogy most kirúgnám azt, aki bejött. Először nézek egyet Phillipre, majd elfordítom a fejem, nagyon cinkos, sokat sejtetően ránézek, majd teljesen művi komolysággal megigazítom a gallérom, majd a séróm. Komoly méltósággal lépek a várakozóhoz. - Tehát ön jelentkezett az állásinterjúra? - Felelem mélyebb hangon, komolyan és némi vizslató szigorral. Nálam egy interjú valóban teszt. Fel kell mérnem, mennyi cérnával bírja a hülyébbnél hülyébb vendégeket. Hejj, de rengetegen elvéreznek már ezen a belépőn is. Sasolom is rendesen a leányzó arcát. Azzal elegáns hanyagsággal és öntudattal, a szemközti fotelbe helyezem magam, s figyelem. - Miért jelentkezett erre az állásra? - Szemezek vele.
Már épp rajta vagyok, hogy kérek egy gecierős kávét, ha már itt ülök, hátha elnyomja a zsongást, és segít a fejem sajgásán. Nem segít. A kávé nem. Lehet, már nem is dolgoznom kéne menni, hanem elvonóra. Csak vicceltem, nincs szükségem ilyesmire. És orvosfétisem sincs, hogy nagy kedvem legyen odajárni. Az ápolók már más kérdés, egy kettőt szívesen rávettem volna, hogy ápoljon rendesen, na de a dokik... meg az a gyászos arcuk, mikor kórtörténetet olvasnak, elvesznek minden jó érzést. Hát nem kell engem szánni, tök rendben van ez így... gondolom. Az insta meg pörög persze, nekem meg tényleg elűzi az unalmam, hiába tartja Ax faszságnak, sose érdekelte annyira, hogy megnézze, mi tetszik nekem annyira rajta. De telefon el, mert jönnek. A srácot egyből kiszúrom, aztán meg... Teatyaúristen. Én. Itt. Akarok. Dolgozni. Ember, nem létezik, hogy ilyen pasi, itt bújkáljon. Talán még a hideg is kiráz egy kicsit, és egyből kell a faszomnak az a kávé, teljesen éber vagyok én, meg annyira tettre kész, hogy a nevem valójában ige kéne, hogy legyen. Szikrázó mosolyt villantok, mikor helyet foglal velem szemben, ezzel is megnyugtatva, hogy igen, a hely az övé... - Csiripelték a madarak, hogy itt a főnöknek jó a feneke.... felállna? - adok választ a kérdésre, kidobva a picsába több órányi gyakorlást, és bátyám tanácsait, miként próbáljam ne elszúrni. Nem vesz fel? Kit érdekel. Vigyen hátra valahová, és vigasztaljon meg... A szemkontaktust persze tartom, és leplezem is, hogy ledöbbenek konkrétan magamon. Már azon, hogy ez nekem szerek nélkül is megy. Vajon mindig, vagy csak az előttem ülő jelenléte, és az agyamba kúszó gondolatok hozzák ki ezt belőlem? Fogalmam sincs, de... most komolyan, miért van rajta ennyi ruha? Minek?
Helyes. Telefon el és ajánlom, hogy nem csipog, nem zörög és főleg: nem veszi fel! Akkor az egyenlő a viszlát, csak vendégként jöhetsz. A mosolyra csak egy rövid mosolyt villantok, hódmentesen. Azért ennyire nem kívánom elijeszteni. Vagy mégis. Ilyen pofátlan kérdést! Hát hol vagyunk kérem szépen? Annyira pofátlan, hogy még nekem is megállt egy pillanatra a gondolatmenetem, ami azért ritka képesség, hogy elérjék nálam. - Nem, nem állok fel. Sehogyan sem - nézek mereven a szemeibe. - A nightklub balra a saroktól a második utca. Örültem a találkozásnak, vendégként szívesen látjuk. Jó napot - felállok, hogy elmenjek. Teszt! Semmi más ez, csak teszt! Voltak hasonló problémásnak induló alkalmazottaim, volt, akit én dobtam ki úgy, hogy szó szerinti értelemben: ajtó kinyit, jelentkezőt kidob és aztán ajtót becsuk. Inzultálta az alkalmazottat, aki az asztalhoz vezette. El sem jutott az asztalig.... Philip is ilyen volt. Aztán lám, mégis kikupálódott.
Kéreti magát, mindig kéretik magukat, oh de minek? Hülye körök. Nyűgözzem le, vagy mi a faszom? Hol vannak a régi jó vágású férfiak, akik ebből a kis mondatból is megértették, mi lesz a vége, és utána tettek is érte? Na mindegy. És mégis feláll, elvigyorodok, és megnézem magamnak azt a feneket, ha kell még én is felállok ezért. - Tény. Az is, hogy bizonyára jobban keresnék. De nincsenek ilyen ambícióim, szabadszellemű vagyok, nem kurva. És fel fog venni - különben már rég itt hagyott volna. Ó, igen, vagyok annyira pofátlan, hogy ezt rezzenéstelen arccal vágjam a képébe. - Kellek magának, tudja... hányan fordultak már itt meg? - pislogok nagyokat. A másik kérdés, hányan maradtak?
Philipre esik a pillantásom, ahogy haladnék a pult felé, és olyan pimasz, széles vigyora van, hogy megértem. Hallotta a beszélgetést. És a kisasszony mégis csak látta... Vágok egy arcot, még a szemem is megforgatom, hogy "jól van, értem én a csíziót" és megállok, mert a kisasszony nem elköszön, hanem szaval. - Menjen művésznek - fordulok meg hirtelen. - Kiváló művész estjeink vannak, ha óhajtja, szervezhetünk Önnek egy estet. Szigorúan csak művészi szempontból, ugye megérti? Megállok újfent, ezúttal a fotel mellett, ahol előtte ültem. - Mit tud, amiért hajlandó lennék alkalmazni? Most jön a hódmosoly! - Sokan. És még többen távoztak. Főleg azok, akik úgy gondolták, hogy a pimaszságuk és arcátlanságuk majd nyerő lap lesz és alkalmazom őket. Ön is ezek közé akar tartozni, Miss....? Nem fonom keresztbe a karom. Az olyan... közönséges.
Jó, mikor én ide beléptem, még szó nem volt főnökről, meg jó fenékről. Vagyis főnökről igen, de hát tényleg jó neki, és tuti direkt játszotta ezt, hogy megnézhessem magamnak. Még ezt az egész hülyeséget is kezdem élvezni. - Táncos vagyok, nem színészkedek... nem a pofátlanságom se egy hülye játék része, amivel megmutatom, miért kell felvenni. Egyszerűen csak ilyen vagyok, majd megszokja - sóhajtok fel a szemem forgatva. - Nem szoktam a nyamvadt női praktikákat alkalmazni, hogy elérjem, amit akarok, általában megszenvedek érte, és nem... a seggét se fogom fényesre nyalni, hogy felvegyen, ha erre menne ki a játék - azért most kiterítem a lapjaim egy részét. - Nyerhet velem, szeretem lefoglalni magam, és túlórázok is, mert kibaszott sok szabadidőm van, és legalább addig se füvezek - mert Ax azt mondta, nem kellene ide is beállva jönnöm. - Életemben nem volt még munkahelyem, egy nyamvadt érettségim van, ami írásos bizonyíték arra, hogy nem vagyok egy idióta, cserébe meg úgy formálhat, ahogy akar - annyira ott van a nyelvemen, hogy csináljon velem bármit, de csak a tekintetemen látszik, mire gondolok. - Paige... és nem fogok távozni, nekem kell ez a munka, és tudom, hogy tök jól ki fogunk jönni - igen, újra odakerül az a pimasz vigyor az arcomra. - Jó, őt se fojtom meg - mutatok a srácra, akivel nekem úgy tűnt, nagyon jóban vannak. Ennyi áldozatot hajlandó vagyok tenni a nemes cél érdekében.
- Megszokni? - villantok egy mosolyt. - El van tévedve, kedvesem. Nekem nem kell megszoknom semmit. A maga kibírhatatlan modorát és a majd én szokjam megjét, végképp nem. Itt nem maga körül forog a világ, Miss, hogy majd mások hozzászoknak a maga modorához. Talán éppen ezért nincs munkája sem. Csak a szemeibe tekintek egy hosszú ideig. Nem éppen az érzelmek árulkodnak a tekintetemben. Még hogy nyalni a hátsóm! Kutyákkal nevelkedett? - Tudja, ha valaki idejön dolgozni, ezt a modort kint hagyja az ajtón. Nem, nem nyerek magával. Arrogáns, kivagyi és mert ... hogy is mondta? Kibaszott sok szabadideje van. A füvezés, ami nem tea, és mindenféle tudatmódosító szer használata tiltott, ha nálam dolgozik valaki. Félrebiccentem a fejem. - Mintha, az előbb azt mondta volna, hogy majd megszokom. Most meg arra formálhatom, amire akarom? Hülyének néz, vagy éppen be van tépve most is? - Viszont őszintének tűnik. Amit sokkal inkább kedvelek. Még ha... ó anyám, a modora! Ha így beszél a vendégekkel is, én fogom kidobni. Az ablakon. Hogy kinyitom-e, még nem tudom. De Philipnél is így rezgett a léc. - Szóval. Azt mondja, hogy van érettségije. Hány éves? Nem volt még munkahelye, tehát tapasztalattal sem rendelkezik a munka világában - sorolom. Ismét hosszú ideig tekintek rá. - Nincs kedvem magát alkalmazni. - kis szünet. - Ám, ha képes a viselkedését visszafogni és kulturlényként viselkedni, nem pedig azt előadni, mint amit itt tett... Pontos, egy másodperccel sem késik, sem egy perccel, sem egy órával. Pontosan érkezik. Minden magyarázat nélkül. Egyszer késik, ki van rúgva. Azonnal. Ha a vásárlókkal helytelenül viselkedik, pimaszodik és beszól és még ki tudja, mit képes tenni, repül. Itt normálisan viselkedik. Tudatmódosító szert használ, repül, ebbe az alkohol is beletartozik. Előbb megy el, mint a munkaideje szól, repül. Értesítés nélkül nem jön, nem dolgozza le a kimaradt műszakot, repül. Nem dolgozik, repül. Nem megfelelő módon viselkedik a kollegákkal, repül. Ha cigarettázik, szivarozik: leszokik róla. Nem tűrjük a dohányszagot. Kitanulja a szakmát. Felszolgálókat keresek és baristákat. Nincs második esély. Egyszer elront valamit, repül. A próbaidő három hónap. Ha ezeket a feltételeket nem csak elfogadja, de be is tartja, úgy holnap reggel hatkor várom a műszakra - próba. Azt mondta, unatkozik. Ha nemet mond, vagy hantázni kezd, akkor csak vendégként jöhet be legközelebb.
Kezdőlap
- Nem, ez borzalmas - szagolok bele a dobozba, becsukom és veszek egy mély levegőt. Nincs királylány hangulatom, új kávékat kóstolok, de előbb csak szaglászok. Három fajta gépünk van, egy elég nagy körpulttal, és kész balett órával, amit nagyon élvezek. Csakhogy ez a kávé egyiken sem fog lemenni. A minőségével nincs baj, sőt! Olyan csúcsszuper és egyedi, hogy dörzsölgetem az állam. Igazi kuriózum lenne, főleg, ha ehhez meglenne az a gép, amit a múlt havi nagy találkozón láttam.