Még az egyetem utolsó hónapjaiban az egyik tanárom hívtam fel a figyelmemet egy pályázatra. Szerencsére a személyes megjelenés nem volt kötelező, hiszen az számomra kivitelezhetetlen lett volna akkoriban több okból is, hogy New Yorkba érkezzek. Sőt, igazából akkor még azt se sejtettem, hogy egy másik lehetőségnek köszönhetően hamarosan az a város lesz az új otthonom. Egy-két napig őrlődtem rajta, de aztán Rose nyaggatásának köszönhetően beadtam a derekamat és megpróbáltam a lehető legjobb tudásom szerint elkészíteni a terveket. A tanulás, a vizsgaprojektek mellett csak estéként jutott rá idom, amikor Hande, a lányom már aludt. Ennek köszönhetően pedig olykor az asztalra dőlve nyomott el az álom, de megérte, mert beválogatták a terveimet. Egy-két javaslat érkezett vele kapcsolatban, aminek segítségével el tudtam végezni rajta a javításokat. Hatalmas megtiszteltetés volt ez számomra, hogy egy ennyire neves cég érdemesnek találta az elképzeléseimet és a tudásomat a legújabb projektjük felhasználásához. Akkoriban alig akartam ezt lehinni, de nagyon hálás voltam a tanáromnak, Rose-nak, amiért támogattak és természetesen a családomnak is, hiszen nélkülük biztosan nem sikerülhetett volna. Ők nem csak támogattak, hanem segítettek a lányommal kapcsolatban is. Nélkülük talán nem csak azt a pályázatot, de még talán az egyetemet se tudtam volna elvégezni. Igazán soha nem leszek képes meghálálni azt a sok támogatást és szeretetet, amivel elhalmoztak eddig életem során.
Most pedig volt egy szuper állásom Rose nagybátyánál, egy remek otthonom és úgy tűnt Hande is hamar megszerette az új otthonunkat, az új iskoláját. Arra meg inkább próbáltam nem gondolni, hogy a lányom apja is a városban van. Annyi év után pont itt futottunk össze, de reméltem azt, hogy elég nagy a város ahhoz, hogy többé ne fussunk össze és a titkom örökre titok maradhasson.
Negyedórával hamarabb érkeztem a kelleténél, de mivel még mindig túlzottan új volt számomra a város és a közlekedés, így inkább hamarabb akartam megérkezni a találkozóra, mintsem késve. Fogalmam sincs, hogy Mr. Kershaw honnan is tudta meg, hogy most már a városban vagyok, de találkozóra hívott. Gondoltam a korábbi tervek miatt, hiszen sok hónappal ezelőtt nem volt szerencsénk találkozni és őszintén szólva érdekelt, hogy vajon miként is valósult meg Afrikában az a projekt. Nem csak tervezni szerettem, hanem látni azt is, amikor megvalósul egy-egy ötlet, elképzelés.
Leültem az épülettel szemben az egyik padra és türelmesen várakoztam, mert nem akartam ennyire korán bejelentkezni, amikor már csak 5 perc volt hátra, akkor besétáltam az épületbe, ami hatalmas és impozáns volt. Az iroda, ahol dolgoztam, az is eléggé híres volt, de inkább volt családias, mintsem hatalmas. Recepcióssal váltottam pár szót, aki hamarosan adott egy vendég kitűzőt, majd pedig elkísért a megfelelő irodához, ahol kérte, hogy várakozzak. Idegesen simítottam végi a kosztümön, miközben figyeltem a falon lévő képeket. Még mielőtt kinyílt volt az ajtó sietve pillantottam a telefonomra, hogy valóban rezgőre állítottam, mert nem akartam, hogy hívás megzavarja a beszélgetést vagy emiatt írjon le magában, mert megszólal a telefonom csengőhangja. Nem tehettem meg azt, hogy teljesen némára állítsam, mert ha lányommal történik valami az előkészítőben, akkor csak engem tudtak elérni. Nem volt másik rokon a közelben, ahogyan az apját se tudták volna elérni.
Sietve álltam fel, amikor végre az asszisztens szabad utat adott és bemehettem az irodába. Az asztalhoz érve barátságos mosoly jelent meg az arcomon, majd a kezemet nyújtottam.
- Jó napot, Yasemin Miray Arslan vagyok. Örülök a találkozásnak Mr. Kershaw. – tisztában voltam az illemmel és azzal is, hogy mennyire szerencsés vagyok, amiért egy ennyire híres építésszel találkozhatok. Életem során már kettő neves emberrel is összehozott az élet ilyen téren és pontosan tudtam, hogy ez nagyon ritka.



öltözet

    Yasmin & Jack

..

A napok elég gyorsan teltek, mióta haza érkeztem, bár a legfurcsább címet akkor is az vezette, mikor Melita miatt behívtak az igazgatóiba, itthon töltött időszakom első napján. Nem is akartam sokat mindazokra gondolni, így inkább visszakanyarodtam gondolatban a munkám felé, s tova voltam a vonalzómat, hogy befejezhessem még a megbeszélés előtt a skiccemet.
Persze közben már előkészítettem pár helyszíni fotót, a megvalósításról, hisz tudtam, mennyire remek érzés, mikor valaki viszont láthatta a munkáját, s mivel mi nem csak eljátszottuk, hogy megvalósult a beruházás, hanem tényleges bizonyítékokkal szolgálhattunk róla, így sokkal örömtelibb volt a pillanat, mikor beköltözhetett végre az első család.
Játékokat, ruhákat, edényeket, és rengeteg aprósággal szereltük fel a házakat.
Marry hangja zökkentett ki elmélkedésemből, s emeltem fel tekintetem hangjára.
-Jack... Ms Arslan megérkezett. - mosolygott. Vidám napja lehetett, amiből én nem sokat vettem észre, hisz rendesen beletemetkeztem a munkámba a szabadság megkezdése előtt.
-Engedd be! Köszönöm! - én magam is elmosolyodtam. Úgy tűnik, ez egy ilyen ragadós szokás volt. Mosolyogni.
Vártam már a lány érkezését, s egy cseppet talán izgatott is voltam miatta. Tudtam, hogy már megvan a maga helye, hogy meg kell dolgoznom érte, hogyha azt akarom minden úgy menjen végbe, ahogy azt elterveztem.
Mikor belépet, felkeltem a helyemről, s elé sétáltam, de az asztaltól nem igen távolodtam el. Persze mögé már nem fogok visszatelepedni.
Elfogadtam a felém nyújtott kezet, mit határozottan, s még is kellő lágysággal fogtam meg, hisz nem akartam sem fájdalmat okozni, sem pedig fölényeskedőnek látszani.
-Ms. Arslan! -mosoly suhant át arcomon, s egy darabig ott is maradt. - Örülök, hogy el tudott jönni! Kér egy italt? Kávét, teát? - kérdeztem, miközben az asztalomról leszedtem az aktát a fényképekkel, majd hellyel kínáltam. - Kérem, foglaljon helyet! - én magam vele szemben foglaltam helyet, s ha kért közben valamit, akkor már meg is kérttem Marry-t, hogy hozzon be nekünk.
Kinyitottam az aktát, majd elővéve a képeket, felé nyújtottam.
-Öröm volt egy hozzáértő tervet tartani a kezemben. Az igazat megvallva, rengeteget megnéztünk, mielőtt kiválasztottuk volna az önét. Csodásan kivitelezhető volt, és lássuk be, remekül mutat abban a környezetben! Nem változtattunk rajta semmit. - hagytam, had nézze meg a képeket, s vártam természetesen a reakcióját is, vajon mennyire lesz megelégedve a megvalósítással.
Igaz magam is tanultam kert tervezést, de a házakban, és egyéb épületekben mindig jobban megtaláltam magam.
Előszedtem telefonom, megnyitottam a videót, mit ott készítettem, majd átnyújtottam neki.
-Ha megnézed... bocsánat... ha megnézi, ez jobban visszaadja mint a fényképek. - elhallgattam, s még nem álltam elő a farbával. Nem kezdtem magyarázni a valódi okát, miért is kértem, hogy látogasson meg.

öltözet

zene

helyszín

Próbáltam eléggé határozottnak tűnni, pedig valójában volt bennem egy kisebb félsz, mert nem igazán értettem, hogy mit is keresek itt vagy miért szán időt egy ennyire nagyember egy ilyen kicsire, mint én. Elismert építész volt, megannyi épület köthető volt a nevéhez, vagy a cégéhez, én viszont még kicsi hal voltam ebben az egészben. Még sok mindent kell tanulnom, mert lehet a tanáraim és a munkaadóm szerint is tehetséges voltam, de attól még tisztában voltam azzal, hogy ez az a szakma ahol a vélegetik tanul az ember. Én pedig ettől egyáltalán nem zárkóztam el. Szerettem az idősebb kollégák terveit is megnézni, kérdezni, ha valamit én nem úgy alakítottam volna ki, hogy ők miért úgy csinálták. Őket pedig ez szerencsére nem zavarta. Segítőkészek voltak és örömmel osztották meg velem a tudásukat, elképzeléseiket.
- Teát, köszönöm. – kicsit elbizonytalanodtam, hogy kérjek valamit, vagy inkább nem, de végül inkább az előbbi mellett döntöttem. Volt már olyanban részem, ahol sértésnek vették, mert nem fogadtam el a felkínált italt. Nem akartam újra ebbe beleesni. – Köszönöm a meghívást. – kibújtam a kabátomból, majd pedig helyetfoglaltam az egyik fotelben. Pár pillanatra körbepillantottam az irodában, hiszen a kíváncsiság mindig legyőzi az embert, mígnem a pillantásom rajta állapodott meg.
- Ezt nagy megtiszteltetés hallani egy ilyen elismert embertől, mint amilyen Ön is, Mr. Kershaw. – közben pedig elvettem tőle a fényképeket és elkezdtem megnézni. Arcomra mosoly költözött és hitetlenkedés. Még mindig nehezen tudtam elhinni, hogy tényleg egy ilyen neves cégnél megvalósították az egyik elképzelésemet. – Remek kivitelezésnek tűnik. Tényleg köszönöm, hogy felhasználták a terveimet. Még mindig nehezen tudom elhinni és álmodni se mertem volna, hogy egyszer találkozom Önnel. – ügyeltem arra, hogy azért ne úgy viselkedjek, mint egy tinédzser, aki a kedvenc színésznőjével, énekesével találkozik, de nehéz volt nem ugrálni örömömben. Ez számomra felért azzal, mintha a kedvenc színészemmel találkozom. Csak remélni tudtam azt, hogy egyszer lehetek annyira zseniális, mint amilyen ő is vagy más nagyon elismert építészek.
- Semmi gond, nyugodtan tegezhet, ha szeretne. – egyáltalán nem gondoltam volna azt, hogy emiatt bunkó lenne. Jóval fiatalabb voltam nála. Elvettem a telefonját és „élőben” látni, nem csak fényképen… Basszus, ez még inkább jobban nézett így ki, mint a képeken. A mosolyom pedig szinte a fülemig ért. Amikor a videó véget ért, akkor sietve nyújtottam vissza neki a készüléket.
- Remélem, hogy nem veszi tolakodásnak, de esetleg a portfoliómba berakhatom ezt a tervemet? Szoktak kérni referenciákat és hatalmas megtiszteltetés lenne, ha ez is bekerülhetne. – vannak olyanok, akik utána járnak a dolgoknak, hogy a feltüntetett tervek tényleg mi készítettük-e, ezért is szerettem volna megkérdezni. Nem akartam plusz gondot se okozni azzal, ha netalán valaki emiatt keresi meg őket, hogy tényleg hozzám tartoznak-e a tervek, vagy éppen mit gondolnak a közösmunkáról.
Közben pedig a tea is megérkezett, amit megköszöntem, majd óvatosan belekortyoltam, utána pedig leraktam az ölembe, hogy hűlni tudjon.
Haboztam, és ha ő nem szólalt meg, akkor kis idővel én megtettem.
- Megkérdezhetem, hogy pontosan mi az oka a mai találkozásnak? Nagyon hálás vagyok, amiért megmutatta miként is valósult meg a tervem és miként fest kivitelezést követően, de tudom, hogy eléggé elfoglalt sikeres üzletember Ön, így feltartani se szeretném. – hangom barátságosan és kicsit óvatosan csendült, mert még nem igazán voltam soha ilyen helyzetben. Ügyeltem minden kiejtett szóra, talán túlzottan is, de úgy éreztem, hogy nem hibázhatok. Egy ilyen nagyágyú előtt semmiképpen se.




öltözet

    Yasmin & Jack

..

Ha nem fogadja el, az sem jelent gondot. Sosem gondoltam magam annyira kicsinyesnek, hogy az ilyesmi kiakasszon, vagy épp bunkóságnak vagy rossz pontnak gondoljam az esetleges elfogadást, vagy visszautasítást.
Teát kért, szóval megkértem a titkárnőm, hogy hozzon nekünk belőle, majd megmutattam neki a képeket, s figyeltem a reakcióit.
-Igyekeztünk a lehető legjobban megvalósítani. - mosolyodtam el, aztán bólintottam, majd mosolyom ottmaradt az arcomon. - Én örülök, hogy megengedte, hogy felhasználjuk.
Tetszett a terv. A megvalósítást, mondjuk jobban szerettem, s megtehetném azt is ilyen alkalmakkor, hogy csak egy bizonyos részét használom fel, de nem lett volna éppen fair vele szemben.
Aztán megmutattam neki a felvételt, s ismét ott játszott a mosoly az arcán, aztán megengedte, hogy tegezzem, mi számomra egy jó pont volt. Nagyapám mindig azt mondta, légy bármennyi idős fiam, akkor is a hölgy szabja meg, tegezheted e vagy sem!
-Kérlek… legyen így fordítva is, és Jack. - felvettem az asztalról a poharam, belekortyoltam a teámba, majd mikor megszólalt ismételten, ráemeltem tekintetem, s türelmesen vártam.
Megköszörültem a torkom, előredűltem, letettem a poharam, aztán megszólaltam.
-A Te terveid. Mi csak használtuk. - megvontam vállaim, s azzal egyetemben meg is mozdítottam karjaim. Lélektükreim vidáman csillantak, s közben újfent ittam pár kortyot a teából.
Nem lepett meg a kérdés, mit aztán nekem szegezett, s talán még örültem is.
Örültem, hogy feltette a kérdést, így nem kellett köntörfalaznom, bár az nem is volt a kenyerem.
-Nem tartasz fel. Különben is, én kértem a találkozót! Ez az idő erre lett szánva. - felkeltem a helyemről, előszedtem egy rajz mappát, egy ceruzát, majd letettem elé.
-Tegyük fel, hogy szeretném felújítani a telkem. Tegyük fel, hogy egy nyűgös úrinő vagyok, aki szereti a modern művészetet, de nem akarja, hogy az öreg fái, amik a telek közepén helyezkednek el, eltünnének a felújítás közben. Szeretnék bele egy fedett teraszt, ami egy kerti tó mellett áll, egy nagyobb sziklakertet is szeretnék bele… - rámutattam a mappára, majd az asztalomhoz léptem. - Hogy valósítanád meg? Elég a skicc… nem kell pontos rajznak lennie… kérlek… láss hozzá. - bíztató mosoly suhant át az arcomon, s közben letelepedtem az asztalom mögé, s hagytam, had dolgozzon.
Időközben ha befejezte, ismét megszólaltam, ám felkeltem, s kezemet nyújtottam, hogy elkérjem a rajzot.
-Tudom, hogy van már munkád, és bizonyára jól érzed ott magad, de lenne egy ajánlatom a számodra.

öltözet

zene

helyszín

A boldogság teljes mértékben átjárt, ahogyan láttam miként is valósult meg a tervem. Ha talán senki se nézett volna, hanem egyedül vagyok, akkor nem kizárt, hogy még kicsit megcsípem magam, hogy biztosan nem álmodok-e. Annyira szürreálisnak tűnt, hogy egy ennyire elismert ember így beszél a tervemről, illetve az is, hogy megvalósította. Még csak most indultam el ezen az úton és reméltem, hogy egyszer én is elérek valamit ebben a szakmában, ha az emberek majd kiejtik a nevemet. Szerettem volna a lehető legjobb lenni, ezért is gondolkoztam azon, hogy talán itt is keresek valami kurzust, hogy bővítsen a tudásomat, de előbb még meg kell szoknom az új életemet. Így, hogy egyedül kellett munka terén és anyaként is helytállnom minden kicsit bonyolultabb lett, mert már nem kérhettem meg a szüleimet se, hogy elhozzák a lányomat, amíg én az egyetemen vagyok vagy tanulok. Még meg kell nekem is tanulnom azt, hogy miként is tudok helytállni egyedül és milyen plusz dolog fér még bele az időmben, mert azt semmiképpen se szerettem volna, ha Hande issza meg a levét az álmaimnak. Számomra ő az első, utána jöhet minden más.
- Rendben, Jack. – a nevét kicsit nehezen ejtettem ki, nem azért, mert bonyolult lett volna, hanem mert fura volt a keresztnevén hívni. Nem csak amiatt, mert felnéztem rá, hanem azért, mert akár az apám is lehetett volna. Engem pedig úgy neveltek, hogy az idősebbeknek adjuk meg a kellő tiszteletet.
- Valóban, viszont nagyon jó észrevételeket kaptam, aminek köszönhetően ennyire jól tudott sikerülni. Örültem annak, hogy a hibák miatt nem egyből elutasították, hanem rávezettek ötletekkel, hogy miként is lehetne még jobb. – manapság ez ritka. Ha egy terv jó, de nem tökéletes, akkor gyakran megesik, hogy fejmosás lesz a vége, vagy csak egyszerűen a kukában landol egy-egy pályázaton. Ritka az, amikor a visszajelzésben építőjellegű kritikát kapunk, aminek mentén nem csak fejlődünk, de tudjuk javítani is a terveket.
Szavaira bólintottam, aztán pedig teljesen összezavart, amikor letette elém a rajzmappát a ceruzákkal együtt. Nem értettem, hogy mi történik és pontosan mit is szeretne, de aztán szerencsére hamar a lényegre tért.
- Ezt most nem igazán értem… - zavarodottság könnyedén leolvasható volt az arcomról és kicsit félre nyúltam a dolgokért, majd az ölembe raktam és próbáltam felidézni, hogy mit is mondott. Mit kell tudni, miután meg volt minden fontos foszlány a beszélgetésből, akkor elkezdtem dolgozni rajta. Próbáltam kizárni az agyalást és a rajzra összpontosítani, de elég nehéz volt, mivel tényleg nem értettem, hogy miért akarja azt, hogy rajzoljak. Azt hittem csak a korábbi terveimről lesz szó és nem biztos, hogy a jelenlegi munkaadóm örülne annak, ha egyszerre két helyen is dolgoznék, de nem mondtam ellent. Próbáltam a lehető legjobban megragadni a feladatot és viszonylag hamar befejezni, hogy ne húzzam az ő idejét se. Amikor készen voltam, akkor haboztam, de végül felé nyújtottam a terveimet. – Valahogy így, de sokban befolyásolná az is, hogy jelenleg milyen épület található ott, vagy milyen stílusban szeretné a felújítást, úgy jobban el lehetne érni azt az összhangot, amit általában az ügyfelek elvárnak. – óvatosan csendült a hangom, mint aki attól tart, hogy netalán valami rosszat mond.
- Bocsánat Mr. Kershaw. – aztán sietve javítottam magam. – Jack, ezt nem igazán értem. Pontosan miről lenne szó? – majdnem rákérdeztem, hogy munkát szeretne adni, de nem mertem. Mi van akkor, ha félreértettem az egészet és ezzel csak beégetném magam? Inkább türelmesen vártam, hogy mit is fog mondani, vagy mit gondol a gyorsan felfirkantott tervemről.




öltözet

    Yasmin & Jack

..

Sokat számítottak az észrevételek, de ha valami jó volt, akkor azt hagyni kellett olyannak, amilyen volt. Persze tettem pár javaslatot, mit megfogadva javított rajta, majd felhasználtuk azt, s elégedett voltam azzal a fiatal tehetséggel.
Kedveltem az ilyesmit, s kész voltam munkát ajánlani neki.
Egy olyan munkát, amiért sokan összetennék a kezüket, hisz hatalmas lehetőség zuhanna ezzel az ölébe.
-Nem kell értened most semmit. Csak kérlek, tedd amit mondtam. - letelepedve vártam, s közben megszemléltem pár mailt, néhány papírt írtam alá, míg várakoztam, s reméltem helyt fog állni.
Mikor elkészült odaléptem mellé, majd elvettem a lapot, ha felém nyújtotta, s lefektettem az asztalra.
A ceruzám levettem fülem mögül, s készenlétbe helyeztem, hátha kell valamit igazítanom.
-Ha csak ennyi kell! - azzal felkeltem, s előszedtem egy tervrajzot a házról, s letettem elé. - Ez lenne az. Apró jelentéktelen. Kettő háló, a földszinten, három az emeleten, és egy tetőtér, mit be kell építeni. - magyaráztam, s közben visszatoltam elé a lapot, hátha ezáltal akarna javítani, vagy épp módosítani valamit.
Mikor a vezetéknevemen szólított, összeszaladt a szemöldököm, aztán megvontam a vállam, s hátradűltem kicsit a székemben, miközben széttártam pár pillanatra a karjaim.
Ha közben elkészült, megszemléltem az alkotását, majd felkeltem helyemről, zsebre vágtam szabad kezem, s mászkáltam egy keveset a tervezetével, míg fejben végiggondoltam, mi hol is fog elhelyezkedni.
-Ms Berry! Kérem jöjjön be! - abban a pillanatban betipegett egy finom selyemingbe bújt, feszes szoknyát, s magas sarkút viselő hölgy, kezén hatalmas gyémánttal, kiről virított, hogy nem szokott a hétköznapi emberekhez. - Kérem vessen ezekre egy pillantást.
-Oh Jack! Ez aztán a sebesség! - mosolyogva ért vállamhoz, aztán alaposan szemügyre vette a terveket. - De ez nem a maga műve… de… tetszik… igen. - bólintott, aztán a lányra emelte tekintetét. - Aláírom a papírokat!
-Rendben! Jövőhéten akkor Ms Berry! - végignéztem miként billeg kifelé, majd előszedtem egy papírt, s a lány felé nyújtottam.
-A munkálatok jövőhéten kezdődnek. Szeretném, ha eljönnél, és részt vennél rajta! - karba fontam karjaim, majd benedvesítettem ajkam. - Munkát ajánlok Yasemin. Ne mondj azonnal nemet! Adj egy hetet!

öltözet

zene

helyszín

Tényleg nem értettem semmit se, hogy pontosan mi történik itt, de nem kezdtem el faggatózni és akadékoskodni se. Inkább csak elvettem a ceruzát és neki láttam a feladatnak. Szerettem mindig kicsit elmélkedi egy-egy terv előtt, elképzelni fejben a dolgokat, átrendezni, ha úgy láttam úgy még se lesz jó és csak aztán ceruzát ragadni, de most inkább a tettek mezejére léptem és teljesen az ösztöneimre hagyatkoztam.
Reméltem, hogy nem lesz túlzottan elrontva a terv, mert alig, hogy kiadtam a kezeim közül láttam benne olyan részt, amit jobban is kidolgozhattam volna és lehetne még szebb is, de ennyi idő alatt csak erre tellett.
Kíváncsian hallgattam amit mondott, megnéztem a fényképeket is és elmosolyodtam, majd a tervemre pillantottam. Nem mondom, hogy a kettő tökéletesen passzolt egymáshoz, de nem is volt annyira nagy eltérés a kettő között. Kisebb finomhangolással viszont a harmóniát könnyedén bele lehet csempészni, amire meg is kaptam az engedélyt. Amikor úgy éreztem, hogy készen van, akkor szóltam és a férfira pillantottam.
- Azt hiszem, megvagyok. – kicsit izgultam, hogy vajon mit fog mondani, és ha belejavított, akkor óvatosan rákérdeztem a miértre, hiszen csak így tanulhat az ember. Minden magyarázatot örömmel hallgattam meg és reméltem, hogy nem megyek az agyára és nem is érti félre, mert nem akartam felülbírálni az észrevételeit. Egyszerűen csak fejlődni szerettem volna.
Sietve pillantottam a nőre, aki belépett és még inkább összezavarodtam. Kicsit talán olyan lehettem, mint az út szélén hagyott kutya, aki nem érti, hogy mi is történik körülötte. Hallgattam a „felnőttek” beszélgetését és amikor a nő rám pillantott, akkor igyekeztem mosolyogni és eltűntetni a zavarodottságot az arcomról.
Figyeltem, ahogyan a nő távozik és örömet éreztem, hogy tetszett neki a tervem, bár azt se értettem, hogy milyen papírokat akar aláírni és egyáltalán miért az én tervem lett neki megmutatva? Az elveszettség pedig könnyedén észrevehető volt a pillantásomból, amikor visszafordultam Mr. Kershaw felé.
- De én egy másik cégnél dolgozom és nem biztos, hogy szívesen elengednének, ha tudnák miről is van szó. – tekintve, hogy két konkurensről volt szó. Mind a kettő eléggé nagy sikereket tudhat maga mögött. A szavai eléggé letaglóztak és hirtelen nem is tudtam, hogy mit kellene mondanom rá. Leraktam a ceruzát és leültem, mert kicsit szédülni is kezdtem. Ez annyira hihetetlennek tűnt, hogy azt hittem álmodom. Alig észrevehetően megcsíptem a karomat, de egyértelmű volt, hogy ez nem álom. Mielőtt viszont újra megszólaltam volna, akkor felálltam, ha ő még mindig állt.
- Igazán megtisztelő, hogy rám gondolt és ez egy fantasztikus lehetőség, Jack. – a nevét kicsit nehezen ejtettem ki, mert megint majdnem Mr. Kershaw lett. – Nekem viszont olyan munkahelyre van szükségem, ahol nem hátrány, ha az embernek van gyereke és akár otthonról is dolgozhatok. Egyedülálló anya vagyok és számomra a lányom mindennél fontosabb. Én viszem és hozom őt, erről pedig nem szeretnék lemondani. A jelenlegi munkahelyemen ezt megértik és haza is vihetem a terveket, hogy este dolgozzam rajtuk. Nem tudom, hogy itt hogyan működnek a dolgok, de fontosnak tartom az őszinteséget. És hiába teljesülne az egyik legnagyobb álmom, hogy egy ilyen zseniális embertől tanulhatnék, attól még vannak fontosabb dolgok is az életben, mint egy álom és nem csak magamra kell gondolnom. – idegesen végigsimítottam a ruhámon, mert nehéz volt ez kimondani, mert tényleg örömmel mondtam volna igent a munkára, még akkor is, ha emiatt netalán a másik helyen azt hiszik, hogy hálátlan vagyok, de egy ilyen lehetőség az életben egyszer adódik. Én pedig szívem szerint éltem volna vele, de nem csak magamra, hanem a lányomra is gondolnom kellett. S pontosan ezért volt nagyon nehéz jelenleg itt lenni és várni arra, hogy vajon mit fog mondani. Mert ha azt mondja, hogy náluk ez a rugalmasság nem fér bele, akkor biztos, hogy csalódott leszek, de attól még soha nem mondanék le a lányomról és nem is kívánnám azt, hogy bárcsak anno másként alakult volna az életem. Hande nagyon fontos volt számomra és nagyon sok boldogság költözött az életembe azzal, hogy az élet megajándékozott vele.



öltözet

    Yasmin & Jack

..

Tisztában voltam azzal, hogy van munkája, sőt mi több, a főnöke is sok szerencsét kívánt az elcsábításához, ám én bíztam benne, sikerrel fogok járni. Még is valahogy rá kellett ébrednem, nem szabad erőltetnem semmit sem. Ám ha meg sem próbálom, sosem tudhatom meg, akar e nálam dolgozni, avagy sem.
Szerencsére Ms Berry elégedett volt a terveivel, és el is oldalgott aláírni a szerződést, s tudtam, ezután majd bizony megnyerhetem a háza felújítását is, és nem csak ennek az aprócska nyaralónak.
Figyeltem a lányt, nőt, aztán elmosolyodva álltam meg vele szemben, majd telepedtem le.
-Valóban nem szívesen… és sok sikert kívántak az elcsábításához. - vallottam meg, s míg addig az asztalon heverő újságokat, folyóiratokat néztem, szavaim nyomán felpillantottam. Nem akartam hazudni, sem pedig füllenteni.
-Miért lenne hátrány a gyerek? - összeszaladt szemöldököm, aztán vonásaim ellágyultak. - Mennyi idős? Az enyémek már nagyok. Önállóak… önfejűek...de imádom őket.
Szerettem a gyerekeket. Jól elvoltam velük, s igyekeztem mindegyikkel megtalálni a hangot.
-Van egy munkatársnőnk...Frida...három éves az aprósága. Naomi, egy hat, és egy 4 éves apróságok édesanyja. Jim, egy hármasikrek büszke apukája, akik 4 évesek, és még...huh sokan vannak. -elcsendesedtem, hisz át kellett gondolnom melyik emeleten is van, s némi agyalás után már válaszoltam is. - Az 5.en van egy megőrző, nagyon jó pedagógusokkal, kik foglalkoznak addig a gyerekekkel, míg nem tudják hová tenni őket. Jim gyakran él a lehetőséggel, tudod a felesége Orvos, és gyakran őrá maradnak a kicsik. - magyaráztam, aztán felkeltem. -Ha gondolod szívesen megmutatom a helyet. Meg aztán ha akkora, hogy olyanra nincs szükség, ide is fel lehet hozni bátran.
Elhallgattam, felkeltem, s az ablakhoz léptem.
-A munkát haza is viheted. Én is gyakran megteszem. Elutazni nem kötelező az építkezésekre, de az elején egy pár napra nem árt megenni, hogy kiadd az utasításokat, mit hová gondoltál. - vállam felett rá pillantottam, aztán teljes testemmel felé fordultam, odasétáltam az asztalomhoz, leemeltem egy cetlit, amire aztán felfirkantottam a címet, és odaadtam vagy csak felé nyújtottam, s ha nem vette el, letettem elé.
-Adj egy esélyt. Gyere el, próbáld ki három nap. Ha nem tetszik, ha nem ilyennek gondolnád, még ott a régi munkahelyed… és búcsúnk után, írok egy ajánlólevelet, hogy remek munkát kaphass bárhol. - ismét letelepedtem vele szemben, s kérdőn pillantottam felé, miközben az épp belépő titkárnőm felé nyújtottam a kezem, hogy elvegyem, s magam is aláírjam a szerződést, mit aztán vissza is adtam, s újfent Yasemin felé fordítottam minden figyelmem.
-Gondold meg...Jövőhét elejéig van időd. Ha még sem jönnél, az se jelent gondot.

öltözet

zene

helyszín

Meglepett azzal amit mondott, úgy tűnt ez a találkozás tele van meglepetéssel, mert nem számítottam arra, hogy felkereste volna a jelenlegi munkaadómat, hogy beszéljen velük erről az egészről. Az is meglepett, amit ők válaszoltak, mert nem gondoltam magam annyira különlegesnek, hogy túlzottan nagy gond lenne, ha eljönnék onnan, viszont kicsit ez azt sugallta, hogy remélték maradni fogok.  
- Értem, és nem szoktam ennyire megilletődve lenni, sajnálom, csak ez az egész eléggé meglepett. Nem számítottam erre. – őszintén csendült a hangom, mert reméltem nem azt gondolja rólam, hogy netalán lassú a felfogásom vagy bármi, inkább csak túlzottan váratlan volt minden, ami itt történt, de persze jó értelemben.
- Sok helyen nem örülnek, ha az embernek gyereke van, mert kieshet bármikor a munkaerő, ha éppen a gyerek beteg. – én legalábbis ezt tapasztaltam odahaza is. Gyakorlati helyet is a tanáromnak köszönhetően tudtam találni, mert a legtöbb helyen meghallották, hogy gyerekem van, akkor részben jött az előítélet, mivel férjnél meg nem vagyok, vagy pedig jött az, hogy tuti sokat fogok hiányozni. Szerencsére Hande nem volt nagyon gyakran beteg és otthon a családom is tudott rá vigyázni. – 6 éves múlt. Nagyon eleven és kíváncsi természetű. Biztosan remek emberek lehetnek ők is és mindenki kicsit önfejű, ez az élettel jár, miközben keressük a saját utunkat. – elmosolyodtam miközben beszéltem. Nagyon fontos volt számomra a lányom, érte bármire képes lettem volna, még az álmaimról is lemondani, hiszen most már teljesen egyedül kellett megoldanom az életet, már nem volt olyan sok segítségem, mint még pár hónappal ezelőtt.  
Kíváncsian hallgattam azt, amit mesélt és kicsit meglepett, hogy itt ennyi szülő van, ahogyan az is, hogy van saját megőrző is, ahol vigyáznak a gyerekekre, vagy éppen hogy nyugodtan be lehet őket is hozni. Erre egyáltalán nem számítottam, viszont egyre inkább szimpatikussá vált a hely, hogy ennyire gyerekbarát, ritka manapság az ilyen munkahely.
- Szívesen megnézném, ha tényleg nem jelent gondot. – nem tudtam, hogy mennyi ideje volt, vagy mennyire volt elfoglalt, hiszen ez még is csak az ő cége volt. Gondolom megannyi tárgyalása lehet vagy megbeszélése az itt dolgozókkal. Nem akartam túlzottan sokáig feltartani se.
Figyeltem ahogy az ablakhoz lépett, én pedig újra a gyorsan rajzolt terveimre pillantottam. Lett még pár másik ötletem is, de nem tettem szóvá.
- Hmm, ezt nem tudtam, de tényleg van ebben igazság, hogy eleinte jobb ott lenni, viszont itt is esetleg az ember kap maga mellé „mentort”, vagy itt egyből elengedik az ember kezét? – kíváncsian csendült a hangom és reménykedtem, hogy nem úgy gondolta, hogy máris egyedül kéne intéznem ezt a projektet, mint valami teszt. Tudok határozott lenni, de akkor is frissen hagytam ott az egyetemet, szeretnék sokat tanulni és nem igazán felügyeltem még ilyet, így jó lenne valakitől megtanulni, hogy miként is kell az ilyet csinálni.
Követtem őt a pillantásommal, amikor pedig a cetlit felém nyújtotta, akkor elvettem tőle és megköszöntem. Nekem nem sokat mondott a cím, de majd a google a barátom lesz. Ez a város még mindig eléggé káoszos volt számomra és nem sok mindent tudtam merre is találok, mindig előre megnéztem az útvonaltervezőben, de még úgyis volt olyan, amikor eltévedtem.
- Mindig ennyire kedves? – meglepetten csendült a hangom, mert nem gondolnám azt, hogy bármi miatt is ajánlólevelet kellene írnia nekem, de nagyon is jól esett a gesztus. – Rendben, eljövök, de esetleg egy telefonszámot kérhetnék, ahol valakivel tudnám tartani a kapcsolatot? Csak ha esetleg valami váratlan közbejönne, például egy betegség… - hangom kicsit óvatosabban csendült, de ha volt gyereke, akkor ő is tudta, hogy néha pont a legrosszabbkor tudnak betegek lenni. Legalább én is tudnék valakinek szólni, hogy nem amiatt nem vagyok ott, mert nem akarok, hanem más miatt.
- Mindenképpen meggondolom, de az biztos, hogy itt találkozunk vagy valaki mással, ha akad segítségem. – nem szerettem volna egyedül odamenni, ahogy egyre inkább biztosabb voltam abban is, hogy igent fogok mondani erre a munkára, akkor is ha netalán kicsit hálátlannak fogok tűnni amiatt, hogy ilyen hamar ott hagyom azt a helyet, aminek köszönhetően itt lehetek az országban. Ez a hely maga volt az álmom és itt biztosan a legnagyobbaktól tanulhatok.
- Köszönöm a bizalmat és a lehetőséget is, Jack. - barátságos mosollyal pillantottam rá.

öltözet

    Yasmin & Jack

..

-Felesleges bocsánatot kérned. Nincs semmi gond! - mosolyodtam el halványan, aztán bólintottam párat, hisz igaza volt. Rengeteg helyen nem szerettek anyákat alkalmazni, hisz ott biztos volt, hogy fog hiányozni, vagy épp el kell mennie a munkából, mert valami van a gyerekkel, vagy épp iskolai program van, amin ott kell lenni, de én sosem tartoztam azok közé, kik megvetették volna az ilyesmit, hisz tisztában voltam, és vagyok is vele, hogy nem mindenki olyan munkamániás, vagy épp megszállott, és az anyák ereje előtt le a kalappal, hisz rengeteg dolgot képesek meglépni, s aztán emelt fővel megjelenni, még akkor is, ha a legvacakabb esélyük volt.
-Olyankor még nagyon aranyosak. Kíváncsiak, mindent tudni akarnak. A kérdések hada… - bólintottam, s kicsit elhelyezkedtem. Kellemesnek találtam a beszélgetést, s nem volt olyan kötött, mint általában egy-egy állásinterjú szokott lenni, meg aztán sosem tudhatom miként is reagálja le az egészet, s leszek e elég megnyerő ahhoz, hogy a végén igent mondjon. Olykor hiányzott azaz időszak, mikor még valóban én voltam a hős, akire szüksége van a kislányomnak, aki példaértékkel bírhatott a fiam szemében, s nem ennek az alaknak lennem, ki alig van jelen, hisz maga alá temeti a munka.
Közben persze levezettem arra az emeletre, ahol a gyerekekre vigyáztak, s akkor éppen mesedélutánt tartottak, némi báb előadással, mit mosollyal arcomon figyeltem kis ideig. Hagytam, hadd nézzen körbe, s ha akart kicsit jobban is körülnézhetett, nem sürgettem, közben persze azért megadtam a válaszaimat a kérdéseire.
-Az attól függ. Ha szereted a szabadságot, ha a munka rád eső részét szabadon végeznéd, lehet róla szó, ahogy a közös munkáról, egy jó szakemberrel. - elmosolyodtam, s igyekeztem a legmegnyerőbb formámmal domborítani.
Nem szép dolog elszeretni valaki más alkalmazottját, de ebben a szakmában, sok minden benne foglaltatik. Vagy a legjobbakkal vagy, a legjobbak ellen, vagy elevenen falnak fel, és esel el az összes megrendeléstől.
Megtörtént már pár alkalommal, hogy egymást ajánlottuk egy munkához, vagy közös projekteket hoztunk létre.
-Igyekszek az lenni. - ráemeltem tekintetem, s örültem, hogy elgondolkodik az egészen, ahogy aztán az is tetszett, hogy elkérte a számom, szóval az asztalomhoz lépve előszedtem egy névjegykártyát, majd átnyújtottam neki.-Remélem olyan nem lesz! Vigyázz magatokra! - mosolyom ismét ott ült egy röpke ideig arcomon, majd bólintottam párat végső szavaira.
-Én itt leszek! Ha még sem, akkor telefonon elérsz. Abban az esetben ha úgy döntenél, kipróbálod magad, Itt találkozunk reggel hm...én már hat körül bent leszek. Elrendezed a gyereket, nyolc körül ha itt vagy, tökéletesen megfelel! - kicsit gondolkodtam az időpontok között, s végül arra jutottam, ez lehet a legtökéletesebb megoldás, tekintve, hogy egy gyermek édesanyjáról van szó, s nem egy olyanról, kinek csak a kutyájáról kell gondoskodnia.
– Bárhogy is döntesz, örülök a találkozásnak! - felé fordulva léptem el az üveges ajtó mellől, miközben elkezdtem kifelé vezetni, hisz részemről ennyi volt a találkozó, meg aztán még meg akartam nézni még egyszer a helyszínt is, hogy biztosra tudjam, mit hová is kellene eltenni.

öltözet

zene

helyszín