- Akkor ez olyan, mint egy babaház, csak felnőtteknek? – édesen kuncogni kezdett és kicsit a kezével takarni próbálta a száját, a szemében megcsillanó huncutság könnyedén elárulhatta a férfinak, hogy csak játszadozik, hiszen pontosan tudta mi az a makett, mivel az anyukája is készített már ilyet. Nem is egyszer és mindig türelmesen elmagyarázta azt, hogy mi micsoda vagy miért éppen oda került, ahova.
- Igen, te nem szívesen laknál itt? Én igen, lenne hely labdázni, lennének saját kacsáim, nem kéne hozzá kimenni a parkba. – boldogság szikrái megcsillantak az íriszeiben és a mosolya is szinte a füléig ért, mert nem csak a beszélgetést élvezte, hanem azt is, hogy az idegen bevonta őt és hagyta azt, hogy ő is szebbé varázsolhassa ezt a házat.
- Hmm, de nyáron nem lesz miatta túlzottan meleg ott? Nem fog nagyon besütni a nap? – érdeklődve pillantott a férfira, majd a házra, ahova korábban mutatott. Filmekben már látott ilyet, ő oda biztosan valami fekvőhelyet tenne, hogy elterülhessen, mert akkor éjszaka innen látná a csillagokat is. Érdeklődve hallgatta azt, amit magyarázott neki a férfi, még ha kicsit olykor el is kalandozott. Gyakran megesett, hogy a képzelete kicsit magával ragadta.
- A-a. – nemlegesen megrázta a fejét. – Messze nem olyan ügyesen, mint anya. Rajzolsz nekem is valamit? – egyből be is vetette a kiskutya tekintetet, aminek a felnőttek ritkán tudnak ellenállni és ezt ő is pontosan tudta. Ezt hamar megtanulni a családjában, hogy olykor elegendő egy édes pillantás és a nagyszüleit is simán megnyerheti magának. Anyukájával már nehezebb volt ilyen téren, de azért olykor őt is sikerült megnyernie egy-egy ilyen pillantással.
Kíváncsian pillantott körbe, miközben lázasan kattogtak a fogaskerekek odabent.
- Nem vagy itt túlzottan magányos? – habozás nélkül kérdezte meg az első gondolatát, mert ő bizony nagyon az lenne. Közben pedig próbált pipiskedni az asztallapba kapaszkodva, hogy jobban lássa mik is kerülnek a házba. Óvatosan egy-két dolgot meg is érintett, remélhetőleg anélkül, hogy bármi felborult volna miatta.
- Köszönöm. – csak úgy sugárzott az arca a dicséretet hallva, és ha elég közel volt a férfi, akkor nyomot egy puszit az arcára, mint egy köszönetképpen amiért hagyta azt, hogy pár dolgot ő tegyen a helyére.


Kíváncsian figyeltem a párosukat és mosoly ott bujkált az arcomon, hiszen egyértelmű volt, hogy a lányom nagyon is jól érzi magát. Hálás voltam azért, hogy Jack nem akadt ki amiatt, hogy megzavarta őt Hande, hanem bevonta a folyamatba és kedvesen beszélgetett is vele. Már amennyit sikerült elcsípnem a betoppanásomkor.
- Hogy-hogy ezt te csinálod és nem valaki más? – érdeklődve csendült a hangom, hiszen eléggé késő volt és általában a főnökök olyanok a legtöbb helyen, hogy le akarják passzolni a munkát, vagy éppen azon vannak, hogy minél hamarabb maguk mögött hagyják az irodát. Amikor a kezével még több gipszet kent az arcára, akkor alig hallhatóan elnevettem magam és lesütöttem a pillantásomat, mert a lányomra emlékeztetett, aki hasonlóan szokott tenni, ha tisztamaszat a keze. Könnyedén léptem közelebb, hogy letöröljem az arcáról a piszkot, majd szemügyre vettem a makettet.
- Hallod anya? Akkor máskor is jöhetek? Ez sokkal izgalmasabb, mint az iskola, légysziii. – persze ott volt a kérlelő nézése, meg az édesmosoly, mire újfent elmosolyodtam és úgy tettem, mint aki nagyon is fontolóra veszi az egészet.
- Greta néni biztosan hiányolná a kedvenc diákját, meg ott vannak a barátaid. Ők nem hiányoznának? – kicsit töprengőre vettem a figurát, de mosoly továbbra is ott bujkált az arcomon. Hande lemondóan sóhajtott, mire kicsit megingattam a fejemet, mert tudtam jól, hogy szereti ő az iskolát, csak nem minden tantárgyat, de azért hiányoznának neki a barátai. -  Hmm, talán majd ha szüneted lesz és Jack is megengedi, hogy itt lábatlankodj, akkor lehet róla szó. – játékosan orrára koppintottam, mire elmosolyodott, majd Jack-re emelte a pillantását és várta azt, hogy valamit mondjon ő is.  
- Értem, akkor esetleg oda egy bokor vagy fa? Utóbbi idővel adhatna egy kis árnyékot, de még bőven maradna árnyékmentes terület. – kérdőn pillantottam a férfira, mert az árnyék a többi növényt és a füvet is képes kicsit megvédeni, ha túlzottan erősen sütne a nap.
Láttam miként törli a kezét a nadrágjába, mire megint sietve fordítottam el a fejemet, hogy leplezzem a kuncogásomat, mert ez is tipikusan olyan volt, ami a lányomra jellemző volt. Jack nadrágján lévő foltok pedig könnyedén árulkodtak arról, hogy nem most először törölte bele a kezét.
Hande kérdőn pillantott rám, mire csak bólintottam miután Jack elmondta, hogy mit is kell tennie majd. Amikor pedig a világítás életre kelt a házban, akkor párat szökkent a helyén és boldog sikolyok hagyták el a hangját.
- Jack? – sietve szaladt odahozzá, amikor felkapcsolta a lámpát és kicsit meg is rángatta a férfi felsőjét / nadrágját, hogy biztosan ráfigyeljen. – Ilyet tudsz babaházzal is csinálni? Az enyémben elromlott, de anya nem jött rá, hogy hol lehet a gond. – közben én megnyomtam a gombot ismételten, hogy ne világítson feleslegesen, ha már az irodában ismételten világos volt. Ha pedig találkozott Jackkel a pillantásom, akkor igenlően bólintottam, hogy valóban elbuktam ilyen téren és kicsit bocsánatkérően is néztem rá, amiért Hande letámadta ezzel.

öltözet

     Little visitor

....

-Egy makett… rajzon is elkészült...de így jobb szemléltetni az elképzeléseket. -mosolyodtam el, s egy pillanatra elfelejtettem, hogy egy gyerekkel beszélgetek, míg ő is, és én magam is tettük a dolgunkat.
-Azt mondod? Jó kis hely lesz ha egyszer elkészül! - mosolyogva pillantottam oda, miközben a helyére kerültek a kacsák, s mosolyát látva, elégedettséget éreztem. Ha egy gyereket megnyer egy makett, akkor bizonyára tökéletes lesz a felnőttek számára is.
-Itt nem fognak babák lakni. Bemutató lesz belőle. - magyaráztam, aztán elkezdtem a helyükre pakolni a bútorokat is. - Én letettem a padlót, betettem a lámpákat… lassan megszárad a következő fal, és az is mehet a helyére. Ott üveg lesz, szép nagy darabon, hogy rá lehessen látni a tóra. - magyaráztam, s betettem pár bútor elemet a konyhába. - A teteje levehető lesz, akár egy babaháznak.
Csendben fejeztem be a munkám egy részét, aztán megengedtem magamnak egy újabb mosolyt.
-Tudok. -bólintottam. - Na és te?
Betettem egy kisebb lépcsőt, csipesszel pár szobanövényt, szőnyeget is pakoltam oda, ahogy elképzeltem, aztán a kislányt kezdtem el figyelni, miképpen emelkedik lábujjhegyre, s figyeli a belső részleteket.
-Mert nekem ez az irodám. - azt nem mondtam, hogy én vagyok a főnök, s enyém ez a hely. Nem akartam sem nem hencegni, sem nem esetleg megfélemlíteni a kislányt, hogy esetleg megrémüljön, és másképp reagáljon.
-Szép lett a kert! - jegyeztem meg, miközben kicsit lejjebbsüllyedtem, s féltérdre emelkedtem, hogy jobban megszemlélhessem az apró részleteket, s közben mosoly suhant át az arcomon.
-Egy fél napot még kibírnak. Sokan vagyunk. - jegyeztem meg, miközben felkeltem az asztal mellől, s úgy emeltem rá a tekintetem.
-Makett készítés. - magyaráztam. -Mrs Larkin nehezen tudja elképzelni rajz alapján… így ha legközelebb jön megbeszélésre, már látni fogja a terveket. - megingattam a fejem, mikor megjegyezte gipsz van az arcomon, odaemeltem kezem, hogy letöröljem, ám talán a kezemen sokkal több kapott helyet, így aztán mikor odanyúlt, hát hagytam had törölje le.
-Köszönöm! - aztán a szorgos gyermekre emeltem tekintetem újfent, s ismét mosoly került képemre, s megvontam vállaim. - Hasznosak az apró gyerek kezek, ha kicsi darabokat kell a helyükre pakolni. - villantottam mosolyt, s kacsintottam egyet a kislányra.
-Nem. De tény, hogy remekül mutatna rajta, de nem. Mrs Larkin határozottan kikötötte, hogy a falon ne legyen semmiféle növény! Szereti őket, csak nem a ház falán. - közben megfogtam azt a darabkát, hol az üveglap is helyet kapott, s beillesztettem a megfelelő helyre. Szerencsére tökéletesen illeszkedett. Én magam meg tökéletesen megfeledkeztem az időről.
Megtöröltem újfent nadrágomban a kezeim, felvettem a tetőt, s a helyére illesztettem, majd rámutattam egy gombra.
-Ha lecsuktam a villanyt, azt nyomd meg! - kacsintottam a kislányra, aztán lekapcsoltam a világítást.
Ha megnyomta a gombot, akkor a fények felvillantak a házikóban, s az előtte elhelyezett lámpákban is. Már pár napja dolgoztam rajta, s épp ideje volt, hogy elkészüljek vele.
Végül, visszakapcsoltam a fényeket.

öltözet

zene

helyszín

Nem igazán értettem, hogy mi ütött megint a lányomba, amiért úgy gondolta, hogy jó móka lesz az, ha megint elszalad, ráadásul most a munkahelyemen. Kicsit kezdett hiányozni az az időszak, amikor szinte el se akart mozdulni mellőlem, ugyanakkor örültem annak, hogy egészen eleven és vidám leányzó cseperedett belőle, aki könnyedén feltalálja magát és még a kedvét se tudja hosszasan elrontani egy kéztörés. Apró sóhaj bukott ki ajkaim között, miközben sietős léptekkel őt kerestem. Szerencsére már nem volt bent senki se, így nem kellett attól félnem, hogy esetleg valaki kiakadna egy rohangáló gyerkőc miatt, ugyanakkor a percek múlásával kezdtem aggódni, hogy merre is lehet, hiszen egészen hatalmas volt ez az épület. Csak remélni tudtam, hogy maradt ezen a szinten és nem lesz semmi baja se, hiszen elég volt mára a kórházból és az ijedtségből is a sérülése miatt.


- Ez mi lesz, vagy kié lesz? – kíváncsian csendült a hangja, miközben a férfit fürkészte, majd kis idő elteltével ismételten a makettnek szentelte a figyelmét. Könnyedén le lehetett olvasni az arcáról hogy nagyon koncentrál miközben próbálta a kapott instrukciókat követni. Kicsit még a nyelvét is kidugta, mert annyira koncentrált, majd egy aprót sóhajtott, amikor a helyére került a tó is. – Anya imádná ezt a helyet, ha valóságban is létezne. Biztosan folyamatosan a tó mellett akarna lenni, ott akarna dolgozni is. Nagyon szereti a természetet. – dallamosan csendült a hangja, miközben az újabb elemért nyúlt, amikor meglátta az aprócska kacsákat, akkor édesen elkuncogta magát.
Rövid ideig csendesen pakolgatta az elemeket, gondosan helyezte el a kacsákat is, hiszen nem lehet csak úgy lerakni őket. Sokszor látta már azt, hogy Yasemin is miként tervez, kicsit talán át is ragadt rá édesanyja szenvedélye és rendezettsége.
- Hol vannak a babák? Vagy ebben nem fog senki se lakni? – kíváncsian pillantott bele a dobozba, majd a férfira, hogy aztán oda sétáljon közvetlenül mellé és kicsit pipeskedve szemügyre vegye, hogy a másik mit is csinál. – Te mit csinálsz? – felkönyökölt az asztalra, majd a kézfejével megtámasztotta a fejét.   – Te is tudsz rajzolni, mint anya? – ő mindig is szeretet beszélgetni, új embereket megismerni, pedig tudja jól, hogy ismeretlenekkel nem szabad beszélgetésbe elegyednie, de ő is itt dolgozik, ahol az édesanyja, így csak nem lesz belőle semmi gond.
- Te amúgy miért itt vagy bent egyedül és nem ott kint anyával? – ha nem szólt rá a férfi, akkor óvatosan megérintette az épületet az ujjával, kíváncsian húzta végig az ujját rajta, vagy éppen pipiskedett kicsit, hogy jobban lássa azt, hogy mi is történik, vagy éppen miként fest az épület.


Sietve torpantam meg Jack irodája előtt, amikor is zajra lettem figyelmes. Próbáltam megnyugtatni a zakatoló szívemet, de míg eddig amiatt aggódtam, hogy merre csatangolhat a bajkeverőm, addig most meg amiatt kezdtem el, hogy nehogy valami zűrt kavarjon odabent. Végül sietve nyitottam be és pillanatok alatt meg is torpantam, ahogy megláttam őket a makett körül. Automatikusan elmosolyodtam, ugyanakkor a zavarodottság is könnyedén kiült az arcomra.
- Igen, vagyis nem. – még mindig kicsit össze voltam zavarodva. Becsuktam magam mögött az ajtót és tettem feléjük pár lépést. – El kellett szaladnom érte az iskolába, aztán gondoltam még beugrom, hogy befejezzek pár dolgot, hogy ne miattam csusszannak meg a többiek, a többit meg haza akartam vinni, de aztán ő úgy döntött, hogy elszalad. – végén a lányomra böktem, mintha csak nyomatékosítani akarnám azt, hogy kire is gondolok, pedig alapból is egyértelmű volt. Nagyon lelkiismeretes voltam és szerencsére úgy tűnt, hogy Hande se haragudott rám a kisebb kitérő miatt. – És itt éppen mi zajlik? – érdeklődve csendült a hangom, miközben oda sétáltam hozzájuk. Figyeltem, hogy a lányom milyen lelkesen követi Jack utasításait, aminek köszönhetően ismételten elmosolyodtam.
- Ott van egy kis gipsz. – férfi arca felé böktem, ha nagyon nem boldogult vele és nem bánta, akkor egyszerűen megpróbáltam én letörölni neki.
- Nézd anya, ott vannak kacsák is. Én csináltam ezt a részt.– azzal a lendülettel a lányom megfogta a kezemet és közelebb húzott, hogy megmutassa a tavat, amit nem olyan régen készítettek el. Mosolyogva vettem szemügyre minden apró részletet, hogy aztán könnyedén megdicsérjem és puszit nyomjak a kobakjára.
- Még a végén aggódhatok, hogy lecserélnek egy jobb munkaerőre. – kuncogva ejtettem ki a szavakat és Hande is jóízűen nevetett, miközben Jackre sandítottam. Kicsit jobban szemügyre vettem az épületet. – Oda még mehetne egy kis zöld, akár valamilyen futónövénnyel be lehetne vonni azt a falat. – tudom, hogy senki se kérte a véleményemet és nem tudtam, hogy ez valami projekthez kell, vagy csak úgy a kreativitásának ad teret a főnököm, de tekintve, hogy volt egy nagyobb zöldterület is a házhoz, így gondoltam nem gond, ha kicsit belekontárkodok én is.

öltözet

     Little visitor

....

Van mikor haza kellene menni. Van mikor maradni érdemes, hisz otthon nem vár más, csak örökös civakodás. Sehol egy mosoly, egy kedves szó, és lassan az egész mindenségre ráteszi a pecsétjét az egyre jobban elmémbe ékelődő gondolat… talán válni kellene.
Hiába szeretsz valakit, ha az nem lel viszonzásra már, hisz annyira elhidegültetek egymástól, hogy a gondolataitok is folyamat afelé kanyarodnak.
Igaz a legutóbbi „beszélgetésünk” sodort arrafelé. Válni kellene.
Gondolataimba merülve üldögéltem, s épp egy makett alapjait pakoltam össze. Ingujjam feltűrtem, arcomon akadt pár maszat, hála a gipsznek, amivel dolgoztam. Már csak össze kellett illesztenem rendesen a helyére tenni a főfalakat, hogy aztán nekiveselkedhessek a padló lerakásának.
Megengedtem magamnak egy mosolyt, léptem egyet hátrább, s megszemléltem a végeredményt.
Elégedett voltam.
Az épület mellé egy parkosított kertet terveztem.
Épp a makett növényeket szedtem elő, mikor kopogás nélkül nyílt az irodám ajtaja. Azt gondoltam, csak én vagyok ilyen elvetemült, hogy még odabent vagyok.
Felpillantottam, aztán egy pillanatra meglepetés ült az arcomra, aztán határozottan szólaltam meg.
-Mutasd a kezed! - a kislány felmutatta  kezét, én magam pedig közelebb léptem. -Remek! Pont ekkora kezekre lenne szükségem!! - felmutattam kezeim, mik jóval nagyobbak voltak az övénél.
Valóban kellett egy apró kéz. Egy kicsi, ami rendesen a helyére tudja tenni az apró növényeket.
-Mi történt a kezeddel? - tettem fel a kérdést, miután megpillantottam a gipszét.
-A suliban eltört a kezem… látod?! Anya majd rajzol rá! Megígérte!
-Akkor biztos úgy lesz! - mosolyogtam, aztán megmutattam neki a dobozt, minek a tartalmát el kellene tenni a félkész épület mellé. - Figyelj… ezeket kellene odatenni. - a kislány arcára mosoly költözött, majd lelkesen fogta meg az egyik növényt, míg én letérdeltem az asztal mellé, s mutogatni kezdtem, mit hova kellene rakni.
Csodás alkalommal érkezett, hisz addig megszilárdulhat az utolsó elem is annyira, hogy nekiveselkedhessek az épület belsejének, mihez már előkészítettem a padlót, és a falra való vakolat utánzatot.
-Ott lesz egy kis tó! A dobozban találsz hozzá kacsákat, nádat… tedd oda, ahova szeretnéd! - azzal felkelve előszedtem a ragasztót, beragasztottam a megfelelő helyre a ledeket, majd a padló lerakásának álltam neki. Ha csendben tette a dolgát, akkor magam is csendben voltam, s legközelebb csak akkor kaptam fel a pillantásom, mikor ismerős hang ütötte meg a fülem. Arcom továbbra is maszatos volt a rákerült gipsztől, nadrágomon némi gipsz por ékeskedett, mutatva, hová is kentem kezeim meló közben.
-Nem… szó sincs róla! Épp jókor toppant be! Túlórázol? - kérdeztem, miközben visszatértem a munkához. - Oda tegyél még egy bokrot! - mutattam egy szabad helyre. - Oda pedig egy padot! Az is van a dobozban! - elvágtam az utolsó padló darabokat, s azt is a helyére illesztettem.

öltözet

zene

helyszín

Eleinte volt bennem egy kis félelem amiatt, hogy ennyire korán munkahelyet váltok, de szerencsére egyáltalán nem bántam meg. Itt kezdetektől fogva mindenki nagyon barátságos, segítőkész volt. Nem éreztem azt, hogy bárki is lenézne azért, mert új vagyok, vagy attól félnének, hogy a helyükre jöttem, mint a régi helyemen. Ott is szerettem dolgozni, igaz, kicsit családiasabb volt a környezet és sok segítséget kaptam ott is, de itt valahogy még is másabb volt a légkör. Itt tényleg úgy éreztem, hogy mindenki szívesen fogadott, míg a másik helyen azért akadt olyan munkatárs, aki nem volt annyira barátságos velem. Ide viszont a kezdeti félelem legyőzése után csak azt tudom mondani, hogy imádok bejárni, alig várom azt, hogy újabb és újabb projektekbe pillanthassak bele. Néha kérnem se kell, hanem van olyan kolléga, aki maga hív oda, hogy megnézzem a munkáját, mondjam el mit gondolok, vagy csak be akar avatni szakmai titkokba, hogy tisztában legyek mindennel, ha egyszer hasonló cipőben járnék, mint ő. Itt tényleg úgy éreztem, hogy van lehetőségem fejlődni és a csapattagjának tartanak, nem pedig csak egy újoncnak, vagy koloncnak, akinek még bőven akad tanulnivalója.
Szerencsére a vezetőség is nagyon megértő és segítőkész, legalábbis azok, akikhez tartozom, ugyanakkor rá kellett arra is ébredtem, hogy Jack is pontosan olyan, mint amilyennek elsőre megismertem. Kedves, segítőkész, barátságos és megértő is, ha valakinek programja volt, vagy a gyereke miatt el kellett rohannia, akkor abból se volt soha még baj, legalábbis nem hallottam ilyenről. Szerintem sose láttam még kiakadva senkire se, ahogyan az iroda közepén se üvöltötte el magát úgy, mint ahogyan egy másik vezetőtől egy másik helyen már láttam. Ide tényleg szeretett mindenki bejárni, kicsit olyan volt, mintha egy nagycsalád lennénk, ahol mindenki kicsit másabb, de még is kisebb súrlódásaink ellenére is remekül együtt tudunk dolgozni.
Mai napon én sietve hagytam magam mögött az irodát miután az iskolából hívtak, hogy Hande megsérült. Sietve kéredzkedtem el, még e-mailt is dobtam mindenkinek akinek kellett, majd a legszükségesebb cuccaimat magamhoz kapva rohantam az iskolához, ahol szerencsére kiderült, hogy olyan nagy baj nincs, de azért még a kórházat is meg kellett járnunk, mert sikeresen eltörte a kezét tornaórán. Miután sikerült megnyugtatnom az orvossal karöltve és megkapta a gipszet is addigra már egészen későre járt. Sietve néztem meg a telefonomat, de senki se hívott és dühös üzenet se várt azért, hogy leléptem és hátrahagytam a munkámat. Miután a kislányommal megbeszéltem és elmagyaráztam neki, hogy még kicsit vissza kell mennünk az irodába és megígértem neki, hogy útba ejtjük a kedvenc pékségét is végre el is indulhattunk és magunk mögött hagyhattuk a kórházat.
- Anya, anyaaa! – ott pörgött mellettem az egyik széken, mire kíváncsian pillantottam fel rá az egyik tervről és kicsit oldalra is billentettem a fejemet.
- Igen, kincsem? – mosollyal az arcomon fürkésztem őt és a maszatos pofiját, mert kakaós csigát evett az elmúlt percekben.
- Rajzolsz majd az én gipszemre is valami szépet, hogy mindenki irigykedjen rá? – kicsit előrébb is hajolt az asztalon és bevetette az őzike szempárt, amivel mindig próbált levenni a lábamról. Nyomtam egy puszit a homlokára, majd felálltam a székről, hogy segítsek neki anélkül lekászálódni a székéről, hogy mindent összecsokizna.
- Persze, de majd találd ki azt, hogy mit is szeretnél, én pedig megtervezem. Mit szólsz? – mosollyal az arcomon pillantottam rá, majd felültettem a mosdóban a csap mellé, hogy könnyedén meg tudja mosni a kezét, mivel itt nem érte volna fel és nem volt kedvem átsétálni a másik szintre, ahol a megőrző is volt és gyerekbarát volt az illemhelység. Megtöröltem a száját és miután végeztünk sietve csúszott le.
- Esetleg az otthoni kedvenc helyünket? Vagy lehet a kedvenc meséimből is? – hangosan gondolkodott, miközben lassan ballagott az ajtó felé, én pedig olykor bólintottam, vagy hümmögtem, hogy részemről rendben van. Én is megmostam a kezemet, amikor éppen ismét megszólalt. - Szeretlek! Kapj el, ha tudsz! – elnevette magát, majd azzal a lendülettel ki is viharzott az ajtón, meglepetten pislogtam párat. Sietve zártam el a csapot, megtöröltem a kezemet és sietős léptekkel indultam el utána, de nem találtam az asztaloknál, az étkezőben se, hiába szólongattam, akkor se felelt.
- Hande!? – Jack irodája előtt elhaladva megtorpantam, amikor zajt hallottam. Úgy tudtam senki sincs bent és korábban se láttam erre senkit se jönni, mire nagyot nyeltem és reméltem, hogy tévedek és nem a lányom lesz bent, vagy ha még is, akkor nem okozott semmiféle zűrt se a főnököm irodájában. Sietve nyomtam le a kilincset, hogy belépjek és lehető leghamarabb távozzak vele. Ha egyedül volt, akkor sietve vettem szemügyre, hogy okozott-e valami kárt, ha viszont Jack is ott volt, akkor megtorpantam az ajtóban és kisebb fáziskéséssel szólaltam csak meg.
- Sajnálom, remélem nem okozott zűrt és nem zavart. Azt hittem már nincs senki bent és… - zavaromba kicsit a hajamba túrtam, majd a lányomat szuggeráltam, hogy rávegyem némán is arra, hogy inkább távozzunk. Tényleg nem akartam semmi gondot se, ahhoz túlzottan is szerettem itt dolgozni.  



öltözet