tessa & dorian

5 évvel ezelőtt, Stanford Egyetem, Kalifornia

Lassú, kellemes és szédítő. Visszataszító, olykor fájdalmas és elpusztító. Ezek és ezekhez hasonló ingerek érik a kevésbé józan ember agyát egy kiadós pusztító óra után. A titokzatos mélység, az elviselhetetlen következmény, ami életben tart, és örök kárhozatra ítél egyszerre. A fejed lüktet, az agyad maga egy megoldhatatlan rejtvény, és mikor már végre hagyod magadon eluralkodni ezt az egészet, csak lebegsz az éteri végtelenbe, várva a végjátékra. Mikor gyermeki ésszel elgondolkozol, hogy a későbbiekben majd milyen sorsot szánsz magadnak, annyi minden suhan át az agyadon, majd amikor betöltöd a megfelelő életkort, rájössz, hogy a közelében sem vagy annak a gyerekes képzeletnek. Általában egy roncs vagy, az összes tervedet eláshatod mélyre, - saját magaddal együtt, - és olyan, mintha nem ezzel töltötted volna el a kezdeti éveidet, hogy kitaláld, majd milyen életet is kívánsz magadnak. Lehet valakinek összejön, nekem kevésbé. Valahol elcsúsztam, és ez olyan irányba terelt, ahonnan kiutat nem feltétlenül sikerült találnom. Hazudnék, ha azzal áltatnám magamat, hogy a legjobb verziómat élem, de legalább élek, és ez is valami.
A diákseregben elvegyülni nem nagy tudomány. Mindannyian ugyanolyanok. Józanok, paráznak és igyekeznek valahova. Távol álljon tőlem, hogy a felső oktatás gyökeres tagja legyek, de manapság nem éppen a tanulmányok kötik le a figyelmemet, pontosabban a női nem egy ritka gyöngyszemének megfigyelésével ütöm el az időmet. Ez elég betegesen hangzik, de ha mindenki olyan idővonalat állított volna fel az életében, mint én, akkor nemhogy egy normális csajhoz nem lenne mersze közeledni, de még a takarítószerekhez sem. Lássuk be, nem sok esély van arra, hogy mi akármikor értelmes dolgokról fogunk diskurálni egymás két szép szemét élvezve, de az ember fia reménykedhet. Az már más kérdés, hogy miben..
Pár kis sznob gyökér az épületen kívül nyafog nekem valami ütős cuccért, én meg játszom a jó fiút, ha olyan hangulatom van. Beadagolom nekik, hogy összekevernek valakivel, majd rámutatok egy random srácra valami tőlem távol eső helyen, és már rajzanak is rá, mint a méhek. Nem feltétlenül rontanám el szórakozásomat egy-két idióta miatt, így tagadok, ahogy csak tőlem telik, és így a tervemnek áldozhatom az időmet, miszerint az órákra belógás részben buli rész, részben meg kínzás. Az okosodást már rég elszúrtam, de talán egyszer az ittlétem okát képes leszek normálisan kivitelezni. Egy egybegyűlt bandához csapódok, és ő velük sétálok be. Öltözködésben nem térek el tőlük, így könnyedén slisszolok be az egyik résnyire nyílt ajtón a többiek után, és tekintetemmel egyből a megmaradt üres helyeket pásztázza. Ki is szúrok egyet valahol középtájékon, és miután besunnyogok a célomhoz, elhelyezkedve a kisajátított helyemen fújom ki a levegőt, hogy egy képzeletbeli pacsit nyomassak magamnak a sikeres küldetés elvégzéséért. Még nem sokan vannak a teremben, és az általam istenített nőszemély sem tette még jelenlétét itt, így várakozásomat azzal töltöm el, hogy a mellettem üldögélő csaj felé fordítom a tekintetemet, és beszédbe elegyedek vele.
- Csá. Ubul vagyok. Te? - veszem fel a beszélgetés fonalát, majd jól meg is nézem magamnak. Nem egyszerű összeszereltségű, de az agysejtjeim már csak egy nőre koncentrálódnak, arra viszont nagyon. Ez viszont nem azt jelenti, hogy nincs meg a két kukkerem, amivel felmérhetem a környezetem jótékony hatásait.
- Mire jöttem be? - lesek körül az épületben, aztán visszanézek a csaj felé.
- Olyan eltévedős figura vagyok, de az agyam olyan penge, hogy hú de éles. - mutatok a homlokom közepére, és párszor enyhén meg is kopogtatom mutatóujjammal a területet, miközben egy buta vigyort erőltetek a képemre. Nem szívesen buknék le, így játszom azt az agyi szintet, amit kint tapasztaltam, és reménykedek, hogy addig beválik, amíg gatyába nem rázom magamat egy kiadós beszélgetésre. Ennek viszont már jó ideje meg kellett volna történnie, de mégsem vált valóra. Szerintem rosszul programoztak be az ilyen helyzetekkel kapcsolatban, és az se biztos, hogy nem süllyednék le az ősember szintjére, amikor elé állok teljes valójában, majd nyögök be valami olyasmit, hogy: Én Igor, te Olga. Igor vinni Olga barlang. Ja, kurvára nem vagyok felkészülve erre..

Music |        | 641

tessa & dorian

5 éve Stanford, Scott Harrington professzor órája, erkölcstan


Most már elfogadtam, hogy más szívével kell élnem, és boldogsággal töltött el, hogy ami Mollynak is jár, az nekem is valósággá válhat. Egyetemre járok, hahó emberek! Nem kell naphosszat az ágyamban feküdnöm, beszélgethetek, kitárulhat a világ, és értékelhetem a simogató napsütést, a lágy szellőt, ha már megszabadultam a mellkasomat nyomó tehertől. Hirtelen minden olyan elérhető, és eszméletlen. A kelleténél több órát vettem fel ebben a szemeszterben, de ki nem hagytam volna Dr. Harrington óráját. A férfi a diákok nagy kedvence. Közvetlen a stílusa, imád a kalandjairól mesélni, és olyan elbűvölő, hogyha kellett volna, akkor sírok, de még éjszaka is sorban állok a tanszék vezetősége előtt…de erre nem volt szükség. Bekerültem, és őrülten vágytam már rá, hogy újra halljam a hangját, és lássam mélybarna szemeket. Hátborzongató, hogy belebizsergek az élménybe, mikor megszólal? A múltkor a könyvtárban futottam vele össze, és rám mosolygott. Nem állt mellettem senki, úgyhogy nekem szólt a bók, vagy a gesztus. Nem mondta ki, de rám villantotta a mosolyát, és egész éjszaka a fellegekben jártam. Nem mertem beszélni róla, mert féltem, hogy akkor eltűnik, és már nem lesz az enyém. Olyan élmény ez, melyen nem akarok osztozkodni. Talán szerelem? Kételkedem benne, hogy egy olyan érett férfinak, mint ő…én kellenék. Suta vagyok, de nagyon lelkes. Órákon át tudnám hallgatni, és akkor sem unnám meg. Molly egyszer azt mesélte, hogy mikor megismerte James-et, akkor nekiment egy kukának. Jót nevettek az ügyön, és utána a fiú volt, aki segített neki felkelni a földről, és elhívta randizni. Nem tagadom, hogy irigyeltem a nővéremtől a szerelmet, és azt az életet, amit eddig élhetett, de most már én sem vagyok a testem rabja, és imádok a szabadban sétálni, vagy egy fa árnyékában olvasni. Miért lenne az bűn, hogy itt vagyok, és csodálom a mentoromat? Pszichológus akarok lenni, de ez még csak az alapozás, megannyi irányba mozdulhatok el, de egyelőre az a terv, hogy segíteni fogok másokon, ha lediplomázom. Utána elmegyek egy világkörüli útra, és ha eljön az ideje, és a megfelelő partner is mellé, akkor férjhez megyek, de előtte el kell mennem Peruba, Sydney-be, Párizsba…ajaj nagyon hosszú a lista. Nem kísértem a sorsomat inkább, és a tollammal firkálok a jegyzetfüzetembe, amíg nem kezdődik el az óra. A fél diáksereget nem ismerem, mondjuk az egyik lánnyal már jóban vagyok..Riley az én ellentétem. Csendes, és magának való, de valahogyan megtaláltam vele a közös hangot. Nem mondanám, hogy túl kiemelkedő szépség lenne, de én sem vagyok az. Minden alkalommal szemüveget visel, és olyan komoly témákról beszél, mint az állatok megmentése, vagy a Harmadik világban zajló háborúk. Egyszer híres ember lesz belőle, ehhez kétség sem fér, hacsak nem esik szerelembe. Megrázkódom, mikor leül mellém valaki, és fura névvel mutatkozik be. A kékjeimet rávezetem a férfira, vagy fiúra? Nem mondanám, hogy túl idős, de kilóg a sorból. Nem mondanám a tipikus egyetemista fazonnak, de aztán én tévedek.
- Szia…az én nevem Abigail. – mosolyodom el, és megtámasztom az államat kíváncsian, és rápillantok.
- Hú…akkor nem tévedtem. Erkölcstan. Nem nagy szám, de a tanár jó.. – elpirulok, és másfele kezdek el nézni. Ez az Abby, már most sikerült lebuktatnod magad! A vaknak is feltűnne, hogy bejön nekem a professzor.
- Akkor jó helyen jársz, nekem is vannak hiányosságaim. – kinevetem, mire a homlokára mutat, és megvillantja előttem az ezerwattos sármját. Nagyon érdekes, így első ránézésre.
- Te milyen szakra jársz Ubul? – nem akarom elijeszteni, hogy egy leendő agyturkász ül mellette, mert ezzel már sikerült nem is egy jelöltet elűznöm. Riley nem rettent vissza, és arról magyarázott legutóbb, hogy megfelelően válasszak szakirányt, mert ez sokban megalapozza majd a jövőmet is. Nem jöttem még rá, hogy merre mennék.
- Én…tanárnő leszek. – hazudom az első dolgot, ami az eszembe jut, és most őt figyelem. Jó arcnak tűnik, és az is lehet, hogy most már nemcsak Scott..de határozottan odavagyok érte, de ettől függetlenül még ismerkedhetek.

Music | | 636

tessa & dorian

5 évvel ezelőtt, Stanford Egyetem, Kalifornia

Nem feltétlenül viselkedek úgy minden percben, mint akinek nincs kint mind a négy kereke, de több van ebből, mint a józan pillanataimból. Most sem érzem magamat annak, ahogyan fogom magamat és egy csaj miatt beülök még az iskolapadba is, hogy okuljak. Mármint ki ekkora mazochista? Amúgy is mindig lógtam, amikor ifjú bajkeverőként kötelezően kellett ott lennem, erre most jövök és önként meg dalolva válok értelmes polgárává a társadalomnak? Mindezt figyelmen kívül hagyva viszont úgy járkálok a kis csaj után, mint azokban a mesékben szoktak, ahol a szerencsétlen állatnak majd' kiesik a szíve a helyéről úgy be van pörögve a kiszemeltjére. Hála a jó égnek, hogy a természetben nem így működünk, mert még ennél is kínosabb lenne a saját bőrömben lenni. Így is a múltkor rám köszönt, én meg ahelyett, hogy visszaköszöntem volna, azt mondtam, hogy fél 2. Hát ki az anyád volt kíváncsi az időre? Mert ő biztos nem, én meg olyan ösztönösen nyögtem be, ahogy a nevemet kellett volna, amit azóta sem tud. A kis bakim ellenére mégis volt annyira tündéri, hogy megköszönje és még el is mosolyodott, elküldve ezzel józan paraszti eszemet valami távoli térbe, ahonnan azóta sem talál vissza. Normális ez? Minden ember így érzi magát, mintha elment volna az esze és beteg lenne egyszerre? Vagy engem áldott meg a jó ég ekkora szerencsével? Ugyan a válasz érdekel, mégsem fogok odamenni senkihez sem, hogy magyarázza meg miért vagyok ennyire papucsállatka, mint ahogyan kinézek vagy érzem magamat.
Az egyetem környéke már nem ismeretlen, amióta szánalmasan kúszok be egy-egy előadásra vagy ütközök a közeli suhancokkal kiadva magamat a soha nem látott haverjaiknak, mert így működik ez. Így is kóma az összes, és valamelyik azt sem lenne képes megmondani, hogy hol van, így amikor beetetem őket azzal az infóval, hogy régen együtt bandáztunk, akkor vágnak olyan 'mindent értek' képet, és már beavatnak mindenbe. Így tudom meg, hogy a kis angyalom melyik előadáson lesz és vágtatok be a terembe, mintha én lennék a valaki, közbe meg ha felszólítanának megtudnák, hogy olyan sötét vagyok, mint az éjszaka, mellé meg be is vagyok állva.
Egy csinos tündér melletti üres helyre teszem le a hátsómat és fordulok felé nagy lelkesedéssel, hogy az első eszembe jutott névvel bemutatkozhassak.
- Abigail? - ízlelgetem ezt a csodát, végül tovább folytatom. - Hívhatlak Abs-nek vagy Abbynek? Nem szeretem a teljes nevét mondani senkinek. Olyan hivatalos és kiráz tőle a hideg. Bár nem ajánlom, hogy Ubinak hívj. - dörzsölöm meg a tarkómat elfintorodva, mert azért az Ubi mégis gáz elnevezés. Ezzel az erővel hívhatna csöves kukoricának vagy kígyóuborkának is. Egyik sem olyan, amire szívszerelmem felkapná a fejét.
Felvonom a szemöldökömet a tanárral kapcsolatos szövegére és pimasz vigyor terül el a képemen. - Jó, mi? Bepróbálkoztál már nála vagy te olyan jó kislány féle vagy? - beszélek azért halkabban, mert hát biztos nem publikus az ilyet a közösségbe bedobni, mint téma alap, bár ki tudja manapság mi a menő.
- Neked hiányosságaid? Á, ne hülyíts. - a fejemet rázom tiltakozásomat kifejezve, mert hát milyen probléma lehet ebben az áldott összetételben? Azonban mikor a szakomról érdeklődik, vágok egy grimaszt és hümmögést is imitálok mellé.
- Ahova beengednek? - vigyorodok el, majd egyik kezemmel megszelídítem elvadult tincseimet. A visszakérdezés talán működhet. Olyan elterelő hadművelet szerű lehet az egész, mert addig kitalálhatom, hogy mit hazudjak neki.
- Tanárnő? Olyan feltűzött hajú, szemüveges bige, aki csak félig csücsül fel az asztalra a szűk szoknyájában? Vagy manapság már kihaltak az ilyenek? Mert az én tanárnőm olyan volt, aki akkorát húzott a hátsómra a favonalzóval vagy a papucsával, hogy egy hétig sajogtam utána. Te is ilyen vad leszel vagy másképpen vad? - érdeklődök tőle belelovalva magamat a témába, meg így legalább nem kell azon pattognom, hogy mit mondjak a csajom-nem csajomnak.

Rázd amid van! |        | 615