Fejlődök, teljesen egyedül jöttem el otthonról, hogy átszeljem New Yorkot, és kint a hegyekben lőjek pár fotót, mondjuk máskor is elszöktem otthonról, de akkor legalább valahogy magammal rángattam a menedzserem, vagy valakit, de most senki sem ért rá. Szerettem volna, kikapcsolódni kicsit, bár nekem a tervező asztalom feletti görnyedés is azt jelentette. Ám a pszichológusom szerint az nem kikapcsolódás. Így erőt vettem magamon, és megborotválkoztam, sikeresen, mert eddig mindig csak szakállal láttak többnyire, valamint sikerült eljutnom odáig a múltam feldolgozását illetően, hogy a jeggyűrűmet végre levettem az ujjamról, így csak a fehér lenyomata látszik, a gyűrű maga a nyakamban pihen egy póló alatt.
Fáradt voltam, és elég hülye is, most… mondja meg valaki, hogy hol találok Mahattan szórakozó negyedében kutat? De tényleg. A telefonom beleejtettem a folyó környéki kis tócsába, ilyen időben lehetetlenség kiszárítani, vagy bánom is én mit csinálni vele, de még a sim kártya kiszedő sem volt nálam, nemhogy új telefont tudjak venni.
Az eső is hamarosan kopogni kezdett az ablakon, csak ez hiányzik így a téli időjárásban, mondjuk, ami itt tél… nem is annyira hideg, Kanadához képest, például.
A fejembe húztam a baseball sapkát, bár a kocsi sötétített ablakain nem igen lehetett belátni, mégis, készítettem fel magam arra,hogy kiszálljak, láttam, úgy tíz perce egy nőt bemenni az egyik bárba, nappal lévén gondolom csak egy itt dolgozó lehet, aki a postát és ehhez hasonló nappali ügyes bajos dolgokat intézi, mivel az este még úgy is messze, meg a nyitás is gondolom. Vagy… majd ki tudja, talán onnan nem fognak kihajítani. A külsőmmel pedig úgyse szerettem volna visszatérni, a biztonság kedvéért, még szemügyre vettem magam,valóban néha nem árt borotválkoznom, így remélem alig ismernek fel. Nem szerettem volna ha lerohannak, feleslegesen. Akkor pedig kapnék egy pánik rohamot az utca kellős közepén, ez a betegség pedig egyáltalán nem vicces. Még most is akadnak olyanok akik arról az estéről kérdeznek, többet nem szeretnék beszélni róla, szeretnék előre lépni, még ha apránként is.
Végül lezártam a kocsit, ahogy kiléptem belőle, remélem ,hogy ebben a hétköznapi szerelésben elvegyülhetek amennyire tudok, és a hely, ahol leállítottam a sport kocsit, elég biztonságos, annyira, hogy nehogy ellopják. Vagy ha mégis, hát bilincseljék le a rendőrök, még akkor is százszor hamarabb fizetek parkolási bírságot. Azt viszont meg kell hagyni,hogy a kocsimban nem fűtöttem,hiszen a benzinnel igyekeztem spórolni. ezért teljesen átfagytam, és addig totyorogtam az ajtó közelében, amíg pár embernek feltűnő nem lett, egyre jobban kezdtek tekingetni rám, így jobb ötlet nem lévén, kopogtattam, és beléptem.
- Jó napot! Van itt valaki? – vagy ha csengő volt, akkor csengettem, és kicsit feljebb toltam a fejemen a sapkát is, hogy látsszon az arcom. Ahogy itt álltam, halvány keserű mosolyra húzódott az ajkam, ez az egész, egy thriller film kockáinak is beillett volna, az órák óta kocsiban ücsörgő , jómódú, ámde kissé kattant fazon, itt áll egy bár ajtajában, abban reménykedve, hogy beengedik, és leszúrhatja csak… Felsóhajtottam. Ugyan ki engedne be magához, pár órára, hogy rendbe szedhessem valahogy a telefonom? Amúgy… a telefonomban vannak a számaim, a melós, az otthon van. Ezt a telefont csak a menedzserem tudta elérni, és az anyám, meg egy két ember, mint a kajafutárok.
- Elnézést, segítséget szeretnék kérni. – persze, jellemzően Manhattan közepén akar segítséget kérni bárki is. De ha rám nézett, akárhonnét is, láthatta, hogy jólöltözött vagyok, de tudom ,ez a mai világban nem jelent semmit, magam tapasztaltam meg.

Loise délelőtti hívása teljesen felborította a napomat. Sajnos lebetegedett, ezért nem tudja ma nyitni a bárt. Ki gondolta volna? Mégis, hogy képzeltem hogy én ma ki sem mozdulok a lakásomból? Túl szép lett volna, hogy igaz legyen. Nyilván sajnálom, hogy beteg, de nem szeretem ha valami nem úgy történik ahogy azt elterveztem. Még jó, hogy időben szólt, így legalább el tudok készülni.
~ Kezdjük a legelején.~ Reggelizés, zuhanyzás, hajmosás, hajszárítás, ruhakeresés, smink, parfüm, hajelkészítés és már indulhatok is.
A jogsit nemrégen kezdtem el, így egyelőre a tömegközlekedésre vagyok rászorulva. Igazából szerintem ha lesz autóm ide akkor is busszal fogok jönni, elvégre nincs olyan messze, ráadásul közben tudok nézelődni és én szeretek megfigyelni mindent és mindenkit. Sosincs két egyfora nap, helyzet, szituáció, pont ez a szép benne, a változatosság. Persze vannak olyan dolgok, amik akkor jók, ha állandóak, de persze ez is lehet előny és hátrány is. Nekem például állandóan jár a szám, amit nem sokan képesek elviselni, pedig szerintem nem mondok hülyeségeket, csak néha flegmázom, amit a legtöbben nem szeretnek, plusz rohadt őszinte tudok lenni és hát valljuk be, az őszinteség néha fáj.
~ Jajj, de cukik.~ Ikrek, egy fiú és egy lány. Mindig is szerettem volna egy bátyót, aki védelmez, segít, viccel velem, vagy néha ajtócsapkodásig felidegesít. Akkor nem érezném magam ennyire egyedül. Most ez így hülyén hangzik, mert általában elég sok emberrel vagyok körülvéve, de mégis belül azt érzem, hogy egyedül maradtam.
Leszállás után felnyitom a szivárványos esernyőm, igaz még nem esik annyira, de nem szeretném hogy újra kelljen csinálni a hajam, vagy a sminkem, mert már nem sok időm van nyitásig. Mondták már egy páran, hogy miért nem változtatok a nyitvatartáson, de szerintem minél előbb, annál jobb. Elvégre délután is akad egy-két, vagy akár több személy aki szeretne leülni egy asztalhoz és inni valamit, ha nem is alkoholt, akkor egy kávét vagy egy jó limonádét.
Kinyitom az ajtót, belépek, majd felkapcsolom az összes lámpát ami szükséges. A táblát még nem fordítom meg, de már nem is zárom vissza az ajtót, ha valaki szeretne felőlem jöhet nyugodtan. A lépcsőn lesétálva zenét kapcsolok, persze nem túl hangosan, hiszen ilyenkor még általában beszélgetni jönnek ide. A táskámat és a kabátomat beviszem az irodába, majd kisétálok a pulthoz és lefertőtlenítem azt. Finom áfonya illatú ez a spray, meg is jön a kedvem egy  teához, persze azért csempészek bele egy kis rumot is.
Éppen helyet foglalnék a kedvenc boxomban, amikor is férfi egy hangjára leszek figyelmes. Nem vagyok túl messze a bejárati ajtótól, de nem kiabálok, inkább arrafelé veszem az irányt, kezemben a csészével.
- Szép Napot Önnek! - Szólalok meg széles mosollyal az arcomon, amikor megpillantom az ismeretlen vendéget, aki úgy tűnik kissé bizonytalan a dolgában, amit nem igazán értek, elvégre ez egy bár, nyilván bejöhet.
- Fáradjon beljebb. - Miközben beinvitálom rájövök, hogy nem fordítottam meg a táblát, valószínűleg ez okozhatta a férleértést, így felsétálok a pár lépcsőfokon és megfordítom azt.
- Miben segíthetek? Hozhatok egy italt? - Nyilván inni szeretne, de azért megkérdezm tőle kíváncsian, miközben  a pult felé tartok lassú léptekkel.

Szerncsére készpénz most volt nálam, tanultam a múltkori esetből, hogy nem mindenhol van kártya elfogadó hely, és az egy tényleg isten háta mögötti hely volt. így a farzsebemben ott lapult a kp-vel együtt az összes iratom, meg a bankkártya.
Meglepődtem, amikor határozottan szegezték nekem a kérdést, s kicsit összezavarodva pillantottam a nőre a sapka pereme alól, összedörzsöltem az ujjaimat, és még a lábujjaimat is próbáltam átmozgatni a cipőmben, de alig éreztem őket.
A nő kezébe pihenő csészére siklik a pillantásom.
- Van egy jó nagy bögréje, amibe készítene nekem egy ugyan ilyen teát, kérem? Kissé átfagytam, és nagyjából a környéken állt le a kocsim, mert kifogyott belőle a benzin… spóroltam a fűtéssel is odabent. – újra a nőre emeltem a pillantásom, közelebbről nézve is igen csinos. Nem hétköznapi az öltözete, se a szoknya, se a cipő. Meglep, hogy nem fagyott meg, ilyen vizes időben, mégis… igyekszem nem megbámulni.
Ha elindult, elindultam utána én is, és a pultnál tettem le magamat. Igazából, a szívárványos esernyője fogott meg, nem látszik, de szeretem a vidám embereket. Ha magam ritkán ,vagy nehezen is tudom elengedni magam. Ezért szerettem anyám közelében tartózkodni,ha úgy adódott, mert ő elég vidám volt; de igyekeztem minél kevesebb időt tölteni vele is, elvégre felnőtt férfi vagyok, saját élettel, saját elbaszott élettel, de sosem akarnék más terhére lenni.
- Nincs bevált praktikája teljesen elázott telefonra? – lengettem meg a betört képernyős masinát. csak a sarka roppant meg egy kicsit a bal felső részében, valószínűleg itt ázhatott be az egész.
- Szükségem lenne egy új telefonra, hogy segítséget tudjak hívni, benne van minden telefonszámom… - igen, minek is jegyezzek meg telefonszámokat, mondjuk sürgős esetre például?
Büszke voltam magamra, mert nem kezdtem el azon szorongani, hogy mindjárt összedől a világom, amiért nem úgy alakultak a dolgok, ahogy elképzeltem. Pedig lehetett volna min, a kifogyott benzin tartájon, hogy anyám halálra aggódta magát, a menedzseremről nem is beszélve.
Leültem a pulthoz, és levettem a sapkát a fejemből, beletúrtam a hajamba és kicsit megtámasztottam a homlokom a tenyeremben. Ez…annyira rossz.
- Maga… itt dolgozik? – a leghülyébb kérdés, amivel nyithattam, halkan felhorkanok a saját hülyeségemen. – Ne haragudjon. Nem vagyok valami társasági ember. A nevem Adrian Cooldstone, és nyugodjon meg, nem akarok semmi rosszat Öntől, tényleg. – mondjuk, jó hogy nem nézett valami nem is tudom minek, mert igazából a kinézetemre semmi panasz nem lehet. Jól öltözött vagyok, és ápolt, az arcomat simogatom, mintha még rajtam lenne a szakállam. Fenének kellett levágnom!

Amikor reggel felkeltem fogalmam sem volt arról, hogy mai nap még a pult mögött fogok kikötni, sőt arról sem volt sejtésem, hogy egy híres rendezővel fogok szemben állni a báromban, sőt ami azt illeti még most sem sejtem. Annyit biztosan tudok, hogy valahonnan ismerős nekem ez a férfi, de abból a pár pillantásból amit rá vetettem még nem ugrott be, hogy honnan. Talán egy régebbi vendég, vagy egy férfi valamelyik partyról amint részt vettem, sőt még az is lehet, hogy nem is ismerem csak olyan a fizimiskája, hogy máris szimpatizálok vele. Nincs a legjobb formában az biztos, de még így is megnyerő nekem valamiért.
A kérdésemre nem is olyan egyszerű választ kapok, kicsit meg is lepődöm és ez az arcomon is meglátszik. Bejön ide egy idegen és egyből elmeséli mi történt vele az imént.
- Természetesen. - Arcomra egy lágy mosoly kerül, miközben a pult felé sétálok próbálom nem feltűnően megnézni egy kicsit az arcát.
~ Nem, az nem lehet.~ Talán enyhén meg is csóválom a fejem, miközben magamat próbálom lebeszélni saját hülyeségemről. Biztosan nem lehet ő, hiszen még sohasem volt itt. Miért ezt a helyet választaná? Gondolataimban elmerülve készítek neki egy nagy bögre teát, jó forrót, hiszen ahogy mondta át van fagyva. Közben az enyémet a pultra helyezem.
- Egy pillanat. - Eszembe jut, hogy van egy jó meleg pléd az irodában és mivel mindig a vendég az első, egyik lábam itt, a másik ott. Közben a víz is elkészült, beledobok két filtert egy jó nagy bögrébe és elé teszem. Helyezek mellé mézet , cukrot és citromkarikákat is.
- Egy kis rumot bele? - Kérdezem tőle mosolyogva. Ha kér, akkor töltök bele egy keveset, ha nem akkor csak szimplán kisétálok a pult mögül a pléddel a kezemben, amit letettem közben, hogy meg tudjam csinálni a forró italt.
- Tessék, ettől kicsit felmelegszik. - Nyújtom át neki a takarót, ha engedi segítek ráteríteni a hátára. Innen közelről már egészen biztos vagyok benne, hogy ki ő, a szívem is hevesebben dobog, próbálom elrejteni izgalmamat, de önkénytelenül is hátra dobom a hajam. Mindig ezt csinálom, ha zavarban vagyok, a hajammal szórakozok. Újabb problémáját tárja fel előttem, nem elég, hogy szerencsétlen ázott-fázott még a telefonját is sikerült megúsztatnia.
- Ezen könnyen segíthetünk. Nem új, de legalább száraz. - Próbálok vele viccelődni, hátha jobb kedve lesz egy kicsit. Ez az úgymond szolgálati telefon. Azért van itt, hogy a lányok erről hívjanak, ha ellenőrzés jön, vagy valami baj van. Persze ezt neki nem kell tudnia. Félig felülök a mellette lévő bárszékre és átnyúlok a pult felett.
- Ha a sim kártya nem ázott el, akkor még használható. A telefont meg szét kell szedni és hagyni pár napig. Kiszárad. - Egyszer sikeresen levodkáztam az enyémet és segítséget kértem az egyik ismerőstől. Ezt tanácsolta, nekem bevált.
A kérdése kicsit meglepő, vagyis inkább vicces, elvégre ha nem dolgoznék itt nyilván nem kapott volna teát, de úgy látom erre rájött magától is.
- Igen, itt. Én vagyok a tulaj. - Igaz, hogy kicsit butácska volt a kérdés, de azért még illik rá válaszolni, ráadásul még nem is szövegeltem sokat neki - Hogy lehet ez? -, szóval épp itt az ideje jártatni kicsit a számat. Persze az ő bemutatkozása sokkal érdekesebb, mint az én válaszom és affelett is elsiklok, hogy előtte szabadkozik.
~ Tudtam! ~ Arcomra önkéntelenül is  mosoly húzódik. Ezt nem hiszem el! Tényleg ő az, hát ezért nem is tudom mit fogok adni Loisenak! Ez kész!
- Anne Diamond becses nevem. - Még mindig levakarhatatlan arcomról a vigyor, miközben kezemet nyújtom felé, ami a nagy izgalom hatására enyhe remegésbe kezdett. De jó, még a végén azt hiszi drogozom.
- Rosszat? Egy pillanatig sem fordult meg a fejemben. - Csillogó szemeimben láthatja a bizalom jeleit, miközben enyhén megcsóválom a fejemet, ezzel nyomatékosítva a mondandómat.

Leülök és az ujjaimat dörzsölgetem, és húzom magam minél kisebbre össze. Csak figyelem, ahogy a nő sürgölődik, mozgolódik, igaz ami igaz, belevágtam, egyenesen a közepébe, mert nem szerettem kertelni, se körbe írni, sem pedig úgy titokban tartani bizonyos dolgokat. Szerettem egyébként az egyenességet, és igyekeztem az lenni magam is, noha sokszor nehezemre esett a múltamról beszélni. Az volt az egyetlen tabu talán. Egy végzetes hiba, amiből komoly leckét kaptam, több tekintetben is. Hálásan pillantottam fel a nőre, amint megkaptam a bögrét, és a hozzávalókat, csak… nem igazán tudtam ,hogy mitévő legyek. Filter rendben, cukor és citrom rendben, de hogy szokta csinálni anyám, és a házvezetőnő, hogy finom is legyen? A digitális világban sokkalta hamarabb feltalálom magam, mint a való életben. A nem létező szakállamat akartam megvakarni, tanácstalanul, miközben a nő ismét ellibbent. Próba szerencse, két kanál cukor, és egy citromkarika, ezt belenyomjam, vagy… csak simán tegyem bele? Tanácstalan nyögést hallattam, majd az ismét megjelenő nőre pillantottam, amint a kezében egy plédet tartott. Tarthatnék én is a kocsiban, de ugyan, minek?! Az eszem fogom elhagyni, egyszer. Megízlelem a teát, de borzongva fintorodom el, sehogy se jó, hát nem most leszek megdicsérve, hogy egyedül teát készítettem, már a vizet se én tettem fel hozzá, de lényegtelen.
- Vagy lehet, hogy csak a rumot kérem, borzalmasra sikerült a teám, nem a maga hibája, egyszerűen kétbalkezes vagyok, legyen szó bármilyen konyhai műveletről. De mogyoróvajas szendvicset áfonya lekvárral kiválóan tudok kenni. -próbáltam viccelni, ám valójában kissé szégyelltem magam, zavartan pillantok félre a vizslató pillantásából.
- Köszönöm – bújok bele a takaróba, és felhúzom a fejem búbjáig igazából. Mit nem adnék egy forró fürdőért, de ha majd sikerül valakit elérnem, akkor majd talán végre a kádamba csücsülhetek.
A telefonra pillantok és keserűen mosolyodom el.
- Nem tudom egyetlen hozzám tartozóm telefonszámát sem, fejből. – hadartam el dünnyögve, és lehajtottam a fejem, miközben a pultra könyököltem, és bosszúsan sóhajtottam. Nincs olyan pöcök nálam, amivel a sim kártyát ki tudnám szedni, de mégsem vagyok annyira elveszett, mint amilyennek érzem magam.
Bár… ha felhívnám, az R.J Animationt. Igen!
- Segítene kikeresni az R.J. Animation telefonszámát a netről? – pillantottam kérdőn a nőre, aztán végre arra az elhatározásra jutottam, hogy mosolyogva fogadjam a bemutatkozását. Felismertem az arcára kiülő érzelmeket, rá jött, hogy ki vagyok, de visszafogta magát, amiért hálás voltam, mert tényleg nem tudtam volna azt a helyzetet kezelni. Túltettem magam az első akadályon, szerencsére nem látja rajtam, hogy milyen romhalmaz vagyok, mert noha , az illendőség miatt én nyitottam a kézfogást, mégis, a gyomrom görcsben áll, amiért megkellett érintenem, nem a baktériumok miatt, és nem is azért mert piszkos lenne, egyszerűen nehezen viselem, ha hozzám érnek a gyilkosság éjszakája óta.
- Jól van… köszönöm, csak manapság sose lehet tudni… - kapom félre a pillantásomat a nőről. Gyönyörű, talán többet kellene kimozdulnom innen. Amikor beléptem a helyiségbe körbe se vezettem a pillantásomat rajta, most megtettem, és megkönnyebbülve vettem tudomásul, hogy a maga módján, tényleg egy kis gyémánt szem, itt Manhattan közepén.
- Igazán szép hely, gyakrabban kellene kifogyasztanom a benzint a kocsiból, és új helyeken kiszállnom belőle. – fordítottam vissza felé a pillantásomat.

Teszek-veszek, megpróbálok mindent megtenni ezért az igazán különleges vendégért. Annyira izgatott vagyok, annyi kérdésem lenne az irányába, de minden késztetésemet visszafojtom a kíváncsiskodásra, mert nem szeretném sem kellemetlen helyzetbe hozni, sem pedig elüldözni, ha már a sors úgy intézte ide keveredjen hozzám. Önkéntelenül is kuncogok egyet, miközben azt ecseteli elrontotta a teáját és valószínűleg jobban járna a rummal. Ez mégis hogyan lehetséges? Hogy képes elrontani valaki egy ilyen egyszerű dolgot? Férfiak.
- Hogy mit? Áfonya lekvárral? - Még a gondolatába is beleborzongok. Mégis ki az, aki képes ezt a három dolgot összepárosítani? Hát elég érdekes ízlése van, azt meg kell hagyni!
- Nagyon szívesen. Adnék másik ruhát is, de sajnos csak nekem vannak itt cuccaim. - Önkéntelenül is elképzelem milyen jól mutatna a rózsaszín miniruhámba, jót mosolygok közben. Rettentően vizuális típus vagyok, ez néha nem túl jó. Miután túl vagyunk a takarómizérián és odaadom neki a szolgálati telót újabb problémát tár fel előttem.
- Ez nem az Ön napja. - Jegyzem meg egy lágy mosollyal az arcomon, majd ismét átnyúlok a pult felett, a saját telefonomért, hogy kikereshessem a számot, amit szeretne. Igazából pár pötyögés az egész és már meg is van, ez a mai technika egyik csodája, hogy bármit meg tudunk nézni amit szeretnék másodpercek alatt. Komolyan mondom még a fejét is elhagyná, ha nem lenne a nyakán.
- Tessék. Beszélhet erről is. - Elétolom a készüléket a pulton, igazából már bemásoltam a számot a tárcsázóba, csak a hívásra kell kattintania és várni, hogy a másik oldalról felvegyék, de nyilván ez már menni fog magától is. Közben én lepattanok a székről és átmegyek a pult másik oldalára, hogy előszedjek egy újabb bögrét, illetve ami előtte gőzölög ital azt kiöntsem. A vizet már nem kell forralnom, mert még elég meleg, így töltök belőle, majd beleteszek a csészébe egy filtert.Három cukor, egy karika citrom, csak úgy bele, majd két cent az egyik minőségi rumból. Remélem elfigyelte és ezután képes lesz saját maga elkészíteni egy csésze teát...
- Tádám! - Az orra alá dugom, majd kisétálok és felülök mellé a pulthoz. A megjegyzésére, miszerint szép a hely, csak bólintok köszönetképpen, de a következő mondatára már nem tudom magamba folytani a szót.
- Vagy akár kiszállhatna anélkül is, hogy kifogy az üzemanyag. - Mondom kicsit kacárkodva, miközben szemtelenül mosolyogva rákacsintok.
- Nyilván nem egyszerű ismert emberként elmenni valahová anélkül, hogy ne támadják le, de azért néha megérné kockáztatni. Nem gondolja? - Na tessék, már megint nem tudom befogni a számat, mennyi idő is kellett? 20 perc? Hát, ez van.