Reménykedtem, hogy működni fog, és nem lesz vele gond. Reménykedtem, hogy megreptethetem, és nem kell külön szakembert hívnom, és mi megtudjuk oldani a dolgokat. Nem szégyeltem segítséget kérni, bár a válasz nem éppen volt az a fajta, mit elvártam, még sem vettem magamra, s nem is feleltem egyetlen replikával sem, pedig meglehet vissza is vágok ha épp nem vagyok elfoglalva teljes mértékben, s nem akarnék jelen lenni mind testben, mind lélekben. Megengedtem magamnak egy apró mosolyt, miután még is megjelent segíteni. Olykor szókimondó volt, és vulgáris is talán, de elégedett voltam vele. Miután elkészültem, és ő beült, hogy beindítsa, ám még futottam egy kört, hogy minden megfelelő e. -Indíthatod!-emeltem feljebb a hangom, miközben távolabb kerültem, majd elégedetten konstatáltam, hogy végre beimdult, és talán most...talán most nem fog cserben hagyni a következő próbánál. Odaléptem a pilótafülkéhez, felléptem mellé. -Felkerül a burkolat, átmegy a műszakin, és elvisszük egy körre! -ígértem, miközben a műszerek mutatóit figyeltem. Nem akartam, hogy felesleges időpocsékolás legyen, hogy az egész munkánkkal csak a szarnak adjunk egy hatalmas pofont. Szerettem, ha a dolgok aszerint mennek, miképpen azt elgondoltam, és semmi sem okoz esetleges fennakadást. Miután leállt rendesen, ellépve tőle a telefonhoz mentem.Időpontot akartam foglalni, s tudni, mikor képesek elvégezni a kellő teszteket. Akartam azt a gépet. Meglehet azért is, mert gyermekként ez volt az egyik kedvencem. Az első makettek között volt, mit nagyapámtól kaptam. Nem egy jét perces művelet volt összetenni rendesen, mindent visszatenni a rendeltetés szerinti helyére, s mire észbe kaptunk már a délután derekán jártunk, s nem vonultam be az irodámba, ahogy más főnök tenné. Olajtól mocskossan tettem le magam egy rongyal a kezemben, s tekintetemmel a kölyköt kerestem. Nem volt konkrét tervem vele. Ha esetleg ő is mellém telepedett, vagy a közelembe, hát felé nyujtottam egy palack vizet, majd a sajátomat vettem kezembe, s kortyoltam bele. -Elégedett vagyok veled, és a munkáddal is kölyök!-pillantottam rá, majd a gépre.- Egyre inkább azt látom, jelen vagy fejben, lélekben egyaránt. Ami rólam nem mondható el mostanában...- leszegtem fejem.-Elváltunk...az asszony vitte a fiam, és mivel azt mondja rá is rossz hatással vagyok, így alig engedi hogy lássam...-morogtam, bár magam sem tudtam miért mondtam el neki. Meglehet azért, mert akartam, tisztában legyen vele miért vagyok ennyire szét. -Rossz hatással...a nagy fiam...Katona lett...miattam azt hiszem. Elviekben ez okozta az egészet.-megdörgöltem kezemet a ronggyal, majd ledobtam magam elé.- De nem ez a lényeg! A lényeg az, hogy elégedett vagyok veled! -meglapogattam a hátát, aztán elmosolyodtam a sok szar ellenére, mi ujfent bennem kavargott.
“How could you be faithful to yourself when you don't even know what you want, where you came from, who you are, and where you are going?Why should I be afraid of the next day? I am not sure I will see it.”
A jelzésre indítottam. Tudtam, hogy mit kell kapcsolnom, nem egyszer láttam már, ráadásul most én voltam gyorsabb, de úgy veszem, hogy neki van jobb szeme ahhoz, hogy lássa a külső tényezőkön, ha valami nem okés a géppel. Nem szólt semmit, csak figyelte a gépet, én meg őt és a belső részt, hátha kapok egy hibajelentést. Nem érkezett, nem villogott a vészjelzés, hogy gebasz lenne, szóval eddig sima liba minden. Nem kiabálom el, hiszen bármikor bekrepálhat, szóval hallgatok. Jobb is. Joe-ra pillantottam, ahogy mellém került, hallgattam ahogy magyaráz és mosoly került a képemre. Elvisszük egy körre. Ez egy remek hír volt és meglepő mód ez még engem is boldoggá tett. Mostanában egyre több ilyen apróság tesz engem is boldoggá. Talán ez hiányzott nekem. A munkahely váltás, hiszen a sok vendég között és kocsijuk mellett begyöpösödik az ember fia. Főleg ha sok évet lehúz egy helyen. Pocsék volt nah. De itt más, itt tudok a magam ura lenni, itt megtudok nyilvánulni...nem mintha amott ez nem ment, de sokan nem bírták a stílusom. - Ha bedöglik én verem össze. - kacsoltam le rajta a műszereket, hogy leállítsam a gépezetet, meg egyszerűbb a burkolatát visszarakni, ha nem megy közben. Nem akarok időpocsékolást, szóval remélem nem lesz z, és sima liba lesz vele minden. Túl sok meló van benne ahhoz, hogy kibasszunk magunkkal. Kipattantam a gépből, figyeltem Joet is hogy miképp veszi elő a mobilt, de újra neki rugaszkodtunk, hogy a helyére tegyünk mindent, az esetleges hibákat még kijavítsuk. Joe mellé tettem le magam később, levadásztam a vastag kesztyűt a kezemről, majd a földre dobtam...büdös volt, ahogy én magam is. De nem zavart, hiszen ez ezzel járt. Sokkal jobb, mint azért büdösnek lenni, mert megizzaszt néhány parkolás... átvettem a nekem nyújtott palackot, ám elsőre nem nyitottam ki. Jó volt leülni kicsit és csak lenni. Joe szavaira nem is figyeltem fel azonnal, csak figyeltem a gépet és az olajfoltos, zsiros, koszos helyet...melyet mi fogunk majd feltakarítani. Nem bántam és én is kiveszem a részem benne... nem szokásom, de itt ez megszokott dolog volt. Részt vettem benne. Joe megdicsért, ami jól esett persze, de nem voltam az a fajta, aki ennyitől leadja a dolgokat, és éljenezik is közben. Oké, kaptam dicséretet, de attól még ugyan úgy folytatni kell a munkát. Apró mosoly azért megjelent a képemen, hiszen jól esett. De folytatta, hogy ő mennyire szétzuhant és ki is derült, hogy mi váltotta ki mindezt. Otthoni bajok, tudtam én... elvált és a gyerekét elvitte a volt neje. - Sajnálom... - ennyivel és ennyitől nem lesz jobb helyzetben, de mit lehetne erre mondani? De úgy tényleg, mégis mit? Majd jobb lesz idővel? A nagyobb gyereke pedig katona lett, szóval ez miatt is ment a veszekedés...hát... magam elé néztem, ahogy újra megdicsért, ahogy megveregette a hátam. - Nem vagyok az érzelmek embere és kevés olyan embert tudhatok a köreimben, aki a magánéletéről beszélne...Joe...nem mondom hogy minden rendben lesz. De a gyerektémát meg kell beszéld a nővel...attól mert látni akarod a fiad és csinálsz vele programokat...attól még nem lehetsz rossz és a gyerek sem lesz ettől olyan, mint te. A másik fiad meg tapasztalat alapján majd eldönti mit szeretne...csak támogatnotok kell, majd megy minden a maga medrében. Kicsit hűlnie kell a dolgoknak...mint mikor a motor felmelegszik... - az én tanácsaim nem épp a legjobbak, hiszen nem osztottak meg velem még sose ilyesmit, így a jótanácsaimmal lehúzhatják a WC-t, de őszinte vagyok, ahogy mindig. Az érzéseimet is bele teszem a szavakba, így ezek vehetőek jónak is. - És szerintem abba semmi rossz nincs, ha egy gyermek követi az apja hóbortjait, az útját... mert ez sokat is jelenthet mindkettőtöknek. - nézek rá Joe-ra, hiszen a nagyobb fia katona lett, ahogy ő volt régebben. De ebben semmi rossz nincs. Ha a nője szerint ez rossz, hát meg kéne nevelni...büszkének kellene lennie rá. Az én apám is hajdan büszke volt mindőnkre, csak anya hiánya felemésztette és most a betegsége...de attól még igenis felnézek rá, hiszen nagyszerű ember. - Az apák nagyszerűek. - nyúlok át a másik válléához, hogy megszorítsam azt finoman, hogy bátorítsam kicsit, hogy ne legyen ennyire lent a béka segge alatt.
Kimondtam. Elmondtam, hogy vége, hogy nincs tovább, hogy Kat már nem képezi az életem részét. Elmondtam, és nem lett tőle könnyebb. Elmondtam, de még is úgy éreztem, ennek hosszú távon nem lesz a legjobb vége, miközben gondolataim vissza-vissza kanyarodtak arra a nőszemélyre, kivel eddigi ismeretségem, nem a legnyugodalmasabban kezdődött. Meglehet, sokkal jobban jelen kellene lennem fejben, s odafigyelnem arra mindinkább amit művelek, és nem lubickolni az önsajnálatban, ami leginkább akkor sikeredett, mikor nem töltöttem otthon egy fikarcnyi időt sem, vagy ha annyi a meló, hogy szinte maga alá temet, ám panaszra, még így sem adtam okot. Meglehet, hosszabb ideig tartott átnézni egy-egy gépet, kijavítani egy hibát, vagy több türelmet kellett magamra erőltetni, de még így sem nyugodtam addig, míg mindent rendre el nem végeztem. Csendben hallgattam szavait, miközben ott ültünk egymás mellett. Igaza volt. Be kellett látnom, minden szava igaz kevesebb tapasztalata ellenére is. Az én gyerekem. AZ én húsom, és vérem, s jogomban áll eltölteni vele azt az időt, mit eddig is megtettem, s nem szabad annyiban hagynom, még akkor sem, hogyha ezt az egészet sokkal nehezebben tudom elviselni, mint azt elsőre gondolni merészeltem. -Igazad van...- bólintottam egyet, aztán arcomon halvány mosoly szaladt át. - Ezzel én is így voltam. Majd ő eldönti mit szeretne, és sem nekem, sem az anyjának nincs hozzá jogunk, hogy megszabjuk, mit kellene kezdenie az életével. - elcsendesedtem. Úgy éreztem, nem kíváncsi az agymenésemre, s inkább csendben ültem tovább, hallgatásba burkolózva. -Én büszke vagyok rá. Nagyszerű gyerek. -persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem gondoltam el más pályát választ majd, hisz annyi mindent tapasztalt az én esetemből, s annyi negatívumot is láthatott az egészben, ám még is katona akart lenni. Még is arra az útra terelődött, s mintha eltéríthetetlen vasakarattal rendelkezne, egyre magasabbra törve halad előre. -Igyekszünk! Bár ez nem mindig jön össze. - ismét egy mosoly suhant át képemen, miközben ő megszorította vállam, s ez alkalommal a mosolyom ki is tartott. - Kösz, hogy meghallgattál Kölyök! - felkeltem az addigi helyemről, s meglapogattam a vállát pár pillanat erejéig. -Gyere! Rengeteg dolgunk van még! Ma akad majd egy kis dolgom, így hamarabb elmehetsz majd ha gondolod! -megtorpanva emeltem rá tekintetem, aztán odaléptem a gép mellé, mit közben a többiek rákötöttek a vonóhorogra, s elkezdték kihúzni, hogy lelehesen teríteni a pányvát a festés idejére. Igaz erre is alkalmazhatnék valakit, aki elvégzi a kisebb műveleteket, de jobb szerettem, ha mi magunk oldhatjuk meg ezt a feladatot, vagy épp problémát is. No nem a smucigság vezérelt, sokkal inkább az a cselekedet, hogy szerettem a munkámat, s reményeim szerint a pilótáim, és a szerelőim is így voltak ezzel.
“How could you be faithful to yourself when you don't even know what you want, where you came from, who you are, and where you are going?Why should I be afraid of the next day? I am not sure I will see it.”
Tapasztalatlanságom mellett is akad sajátos véleményem a gyereknevelés terén. És ezt Joe is hallhatja. Neki akarnék kedvezni ezzel, hogy jobban érezze magát, vagy magamat álltatom csak mindezzel? Akadnak dolgok, mikbe nincs bele szólásunk és ráhatásunk sem. De mindezt magamból és a családom által kapott törődést is sugallom felé. Nem sok, de bőven elég annyira, hogy kicsivel jobb kedvre derüljön. Még ha csak látszólag is. Még a vak is láthatja mindezt az apró változást a másikban. Az, hogy meghallgattam az egy másik dolog, ő is ugyanezt teszi mindig, majdnem minden alkalommal. Én is próbálkozok. Míg ő a családjával, én addig az emberi kapcsolataimat ápolom szarul és gázul, hiszen elég para az ismeretségi köröm és máshogy viszonyulok másokhoz. Joe segített, hogy itt legalább emberségesebb legyek a munkatársaimmal, tudjak másokhoz igazodni és ne fordítva legyen. Hogy hozzám viszonyuljanak, hogy úgy ugráljanak, ahogy én fütyülök. Ami meg Joe-t illeti...ő a főnököm és ha lehet még olyat mondani, akkor baráttá is kinőtte magát számomra. Pedig ilyen elég ritkán születik az életemben, de ez most efféle vibráció számomra. És lehet végleges barátra leltem benne. Ami pedig a mai napot illeti, neki dolga lesz, hamarabb elmehetek ha úgy alakulnak bennem is a történések. Egy pillanatra elkalandozok, hogy merre mehetnék a szabadidőmbe, hogy kellene egy rekesz sört is vennem otthonra és a cigiből is kezdek kifogyni, meg a hamburger...de inkább Joe irányába pillantok. - Kell segítség? Bármi, amihez még a jelenlétem is elég? - kérdezek rá a dolgokra, igaz, hogy nagy fiú már és megoldja az életét, de mindenkinek szüksége van egy kéz a vállra, egy bástyára, valakire, akihez tud fordulni bármiért. Jelenleg én akarom betölteni számára ezt a szerepet. Groteszkül hangzik, mi? Szeretnék jobb emberré válni és az is igaz, hogy azt nem itt kellene elkezdeni, hanem apróbb lépésekben, de egy életem van nekem is. Jobb nem leszek, de segíteni fogok tudni másoknak a saját módszereimmel. Persze ha a válasza nem volt, akkor megfelel az is, akkor kérek tőle munkát, hogy mit szereljek meg még a maradék itt lévő időmben. Mert akkor maradok, addig se piára költöm a pénzemet, addig se hajtom magam afelé, hogy bele őrüljek Maisie keltette hiányba...az ő hibája, hogy ezzé a szörnyeteggé váltam.... egy halott nő hibája volna mindez? Ugyan. Nem hiszek az olyanban, hogy a halottak szellemei közöttünk ólálkodnak és megpecsételik a mindennapjainkat. Joe-nak sem ez a baja, hanem az élete tette tönkre egy pillanat alatt. De majd összerázza magát és megy tovább. Ahogy nekem is kellett volna, de sosem működött. Elbuktam mondhatni. - Joe. A sorsod nem véletlen. Azon az úton jársz, ami a tiéd. És sikerülni fog végigmenned rajta, mert ez a te utad. Ha magad mögé nézel, ott láthatsz minket is. Ha hanyatt esnél, elkapunk. Ha megállsz, mert nem bír már tovább a lábad, megvárjuk, amíg újra lépni tudsz. Ha összeesnél, sok kéz nyúl feléd, és felsegít. Minden hátrafordulásnál több és több embert fogsz látni. Fel a fejjel, tovább előre. - szólok még hozzá ennyit, miközben lassan felkelek mellőle és egy teli vigyorral mutatok felé egy okét.
Kezdőlap
