Széles mosollyal hallgatom a mondani valóját és végül felnevetek. Azt hiszem, aki utoljára elrabolt kicsit élni az eléggé megbánta.
- Honnan veszed, hogy nem élek? Ki szoktam kapcsolódni – vonom meg a vállam és oldalra döntve a fejem nézek rá. - Hová vinnél idegen? - érdeklődök. Mert most azért elég kíváncsi vagyok, hogy mire is gondolt pontosan. Abban a felső tízezerbe tartozunk, akiknél nem probléma ha hónap végén úgy döntünk elugrunk valamelyik karibi szigetre bulizni, vagy csak simán melegebb helyre szeretnénk menni.
Szerencsére nem bonyolódunk nagyon bele és nem látunk bele olyat, ami nincs benne. Most nem érzem úgy, hogy képes lennék bármi olyanba bele vágni, ami több erőfeszítést követel meg. Az, hogy kapcsolatba keveredjek bárkivel is. Legyen az idegen, vagy valaki, aki közelebb áll hozzám. Egyszerűen túl sok lenne érzelmileg. Ami így is olyan labilis, pontosabban egy cérna szál, ami egy lángoló gyertya felett van kifeszítve.
Zavarától csak jobban feltör belőlem a nevetés és megingatom a fejem, ahogy kezére teszem a sajátomat.
- Ne aggódj, nem fogok most ezért bepánikolva elrohanni – megvonom a vállam és vissza húzva a kezem játszadozom a ruhám varrásával. Le kell foglalnom magam és amúgy is nehezen tudom lefoglalni magam és ezért is járok el kondiba, vagy egyszerűen futni az utcára. Mert bekattanok ha tétlen vagyok.
- Én imádok üzengetni, még ha benne is van a pakliban, hogy nem olyan lelki világgal olvassák, mint ahogy én írtam. De ha megjelensz nálam akkor biztos frászt kapok. Viszont ha hívnál akkor is kevés az esély, hogy pont elérsz. Mindig le van némítva, csak akkor van rajta hang, ha ahhoz van kedvem. De akkor meg biztosan, hogy táncolnom kell a csengőhangomra – nevetek fel. Igen, néha olyan vagyok, mint egy kislány, aki élvezi az élet minden apró örömeit, még ha épp annyira vagyok megfogva, mint egy hercegnő, akit bezártak egy toronyba és ennek örömére még egy sárkányt is felbéreltek, hogy őrizzék a lányt.
- Nincs semmi fontos, barátnőim írtak, hogy épp merre kószálnak a világban – megvonom a vállam. Bár nem akarta tudni, még is közlöm vele, hogy nem fog összedőlni a világ, ha egy órát várnak az üzeneteimre. Főleg, hogy mindenki úgy tudja, hogy jelenleg még dolgozom. Tehát, tilosban járok, és azt hiszem, hogy jól eső érzés.
Viszont az, ahogy leparkol az étterem előtt felnyögök. Nem számítottam rá, hogy komolyabb helyre fog elvinni. Mármint, oké tele vagyunk pénzzel és nem fogunk alufóliából enni a park közepén. De végig nézve az öltözékemen nem épp illő ruciban vagyok.
Felsóhajtva követem és persze imádkozom, hogy a sok puccos ember mellett a leghátsó sorba kapjunk helyet, ahol nem látnak ránk.
De az anyanyelvén beszélgetése csak mosolyt csal az arcomra, persze a feszültség oldódni kezd, hogy legalább nem a középpontba kerültünk és végre helyet foglalhattunk. Ahol azonnal megered a nyelvem. Nevetve bólogatok válaszul és beharapva a számat nézek rá, ahogy újra a saját nyelvét használja.
- C'est juste ton accent français – válaszolok, enyhén törve. - Még a gimiben tanultam, azóta nem volt rá szükség, szóval bocsánat, ha valami nem úgy hangzott, vagy épp káromkodtam – nevetek fel. - Te ves muy bien esta noche – vigyorogva nézek rá. - Tanultam spanyolt is. Az kicsit jobban megy – mosolyodom el, és remélve, hogy ő nem beszéli a nyelvet.
Viszont zavaromat elrejtve az itallapot nézegetve keresem a megfelelőt, mire meg is találom szinte pillanatok alatt.
- Pezsgőt nem szeretem, meg hát csak vacsizni jöttünk, nem ünnepelni. A víz pedig annyira megszokott. Én pedig szeretem az olyanokat, amik kitűnnek. Sosem voltam az átlagos lány, így próba szerencse – mosolyodom el, ahogy leteszem az asztalra a lapokat.
- Éhen halok és hogy másképp tudnánk meg, hogy a paradicsomos fűszeres tésztához mennyire fog illeni a csupa cukros édes eper lötty?

not broken,

just curious

Hallgatva őt talán jogosan teszi fel a kérdését, hogy honnan veszem, hogy nem élt? De látszik a szavain, orvosnak tanul és péntek este dolgozik, valahogy teljesen egyértelmű, hogy nem volt olyan kamaszkora, mint nekem, bár talán fiatalabb nálam, még nekem is volt az életemnek olyan szakasza, mikor a szüleim nem büszkélkedtek volna velem, belőle nem tudom ezt kinézni.
- Franciaország, Nizza, szép hely, Ausztriában a hegyek felbecsülhetetlen képet adnak ha végignézel rajtuk, egy kis síelés, vagy szánkózás, nem szégyen ha a fenekünk alá megy a csúszós eszköz és nem a lábunkra. - lenne még pár ötletem, mert az utazások tervezéséből sosem lehet elég és sosem fogyok ki az ötletekből sem.
- Ne nevess, néha azt érzem olyanokat mondok, amit nem kellene, tudod úgy forgatni a kérdéseidet, hogy még egy magamfajta férfi is meglepődik a saját maga szavain. -  vallom be neki és felnevetek vele, mert elég viccesen festhetek az én magabiztosságom mellett egy ilyen kérdésem elbizonytalanodva. - Ne is szaladj, akkor kimaradnál a jóból. - felelem neki teljes komolysággal, de ha kajáról van szó, sosem túlzok.
Csak vezetve hallgatom, ahogyan arról beszél, hogy szinte elérhetetlen a mindennapokban, akkor ezek szerint nekem elég nagy mázlim volt a mai nappal, de megértem, ha csak azért mondja, hogy ne zaklassam, bár nem terveztem napi szinten üzenetekkel bombázni, én mindig is a közvetlenebb csatornák híve voltam, mert túl hosszú idő leírni mindazt, ami a fejemben van abban a pillanatban éppen.
- Ezt értsem úgy, hogy akkor téged lehetetlen elérni, vagy ha el lehetne mert szabad vagy, akkor táncra perdülsz? - kérdezem mosolyogva, elképzelve, hogy otthon megcsörren a telefonja, és ahelyett, hogy felvenni elkezd táncolni. - Mi a csengőhangod? - kérdezem kíváncsian, hogy a képzeletem mellé meglegyen a hangi aláfestés a fejemben. tetszik benne, hogy a sok szar ellenére, amit korábban látni véltem rajta van benne egy olyan énje, aki többet törhetne fel, mert a gyermeki oldalát jeleníti meg, ami igazán elbűvölő és felszabdultabb, amilyennek lennie kellene mindig.
Csak egy vigyorgó fejű bólintással jelzem neki, hogy értettem, nem fontos üzenetek és ne akarjam, hogy amikor velem van írogasson, végülis jogos.
Sosem gondolkodtam el azon egy pillanatig sem, hogy milyen helyre hozom, mert én nem voltam az, aki annyira adott volna olyan emberek véleményére, akiket nem is ismer. Az itt dolgozók kedvesek, van amikor edzés után, bár nem edző ruhában térek be ide, és akkor sem néznek le, sőt ugyanolyan kedvesek. A vendégek sem olyanok, akiket különösebben érdekelne, hogy nem csiricsáré szettben jelenünk most meg. Egy percig sem volt az agyamban, egészen addig amíg meg nem láttam a hirtelen kétségbeesett arcát, ami jót vigyorogtam és szerintem elég hamar tudtam oldani az én általam okozott feszültséget.
A helyünkön már sokkal inkább tetszik a mosolya, amit határozottan az hozott ki belőle, hogy megszólaltam franciául, ami itt nem olyan népszerű nyelv, így elég különlegesség számba megy, de a helyen szerencsére beszélnek így és nekem sokkal komfortosabb, Lindynek meg látszólag bejön, de nem fogok ezzel flexelni neki.
- Nem egyáltalán nem volt rossz. - nézek rá elismerően, a kiejtés nem egyszerű, szóval nem is várom el attól, aki az én anyanyelvemen szólal meg, hogy minden a helyén legyen már az is csoda, hogy beszéli a nyelvem egy két szavát bárki is a környezetemben. A spanyolra viszont kíváncsian meredek. - Németül, és olaszul tudok még az angolon kívül, a spanyol sosem vonzotta a nyelvemet, hogy őszinte legyek, pedig szép nyelv, de a Vamos az még megvan. - így fogalmam sincs mit mondhatott, de remélem nem fejezte ki unalmát. A saját belső humorom elnevetem magam, de tetszik, hogy legalább van plusz egy infóm róla.
Miközben az itallapot nézi kicsit rajta marad a tekintetem, de gyorsan beletemetkezek én is, hogy ne hozzam magunkat ismét kínos helyzetbe, még ha utána mindenen nevetünk is, mert a kezdeti zavar után hamar feloldjuk az egészet. Meglepetten pillantok fel, amikor olyan ötlet hagyja el a száját, amit nem sok lánytól hallottam ezelőtt, nem semmi, hogy ennyire vagányan bevállalja, én szeretem ha valaki egyedi és ő már ebből is látszik, hogy az, még ha nem is olyan nagy dolog ez, őszintén bejön a dolog.
- Az biztos, hogy nem vagy átlagos lány Lindy! - csúszik ki a számon hirtelen. Közben jelzem a pincérnek, hogy megvagyunk és mivel a korábbi pincér mosolyogva jött oda megint csak franciául kezdünk el beszélni, amit ő kezd én csak leadom a rendelést és újra Lindy felé fordulok.
- Mondtam neki, hogy nagyon éhes vagy és azt üzeni, hogy a szép lánynak hamar meglesz a vacsorája. - szerintem még egy kacsintást is küldött Lindy felé, de erre nem esküdnék meg, mert éppen nevettem, amikor csodálkozva nézett rám az ital rendelés miatt. - Ja és semennyire nem fog menni egymáshoz a kettő, de az egyik haverom erre azt szokta mondani, hogy úgyis egy helyre megy, mindegy hogy előbb eszed e a desszertet és utána a főételt vagy fordítva. - ez mondjuk teljes mértékben jogos felvetés tőle.
- Van egy pezsgőnk, aminek nagyon erős eper beütése van ízre, de a színe megmaradt aranyba. Igaz, hogy az is nagyon édes, de imádják az újgazdag feleségek. Otthon ládaszámra vásárolják a partikra, mert a látszata olyan, mintha valami igazán elegánsat innál, de közben meg olyan, mint egy gyerekital. - mesélem neki a témához  kapcsolódó, megint munkával kapcsolatos mesémet, ami meg lehet, hogy még untatja is. - Majd egyszer hozok neked, hogy véleményt mondj, Amerikában nem nagyon van elterjedve. - egyrészt mert nagyon drága, pedig semmi extra nincs benne, másrészt, mert sokan nem is szeretik az édeset, mondjuk én férfi létemre inkább azt iszom.

 to: @Lindy Lockers

Az egész világ el volt előlem zárva, így természetesen, hogy nem úgy reagálok, mint a társaim. Jelenleg úgy érzem, hogy talán kinyílik. De félek persze minden újtól, ami csak kicsit is olyan sugallatot tár felém, amihez eddig nem voltam hozzá szokva.
Felnevetek a tervein, hiszen még csak egyszer látott, akkor is olyan szituációban, ahonnan épelméjű férfi már menekülne. Ezért is lepődtem meg talán túlságosan, hogy minden előjel nélkül egyszerűen beállít a munkahelyemre.
- Franciaországban lakik a nénikém, néha meglátogatom – bár nem annyiszor, mint megérdemelné, de eddig, mint mindig se a munkám, sem a tanulás nem engedte, hogy szabadabban repkedjek Európa felé. Viszont kellemes kikapcsolódás lehetne egy kis síelés. Viszont nem akarok fejest ugrani. Van elég bajom, amit előbb le kéne zárnom hozzá, hogy felhőtlenül élvezzek egy hétvégét. Az első és az utolsó ilyen próbálkozás is csúnyán elsült és nem akarom, hogy újra megtörténjen.
- Nem szeretnélek zavarba hozni, tényleg nem az a fő célom, csak ilyen vagyok – igen, talán túlságosan. Még a végén mehetek tovább képzésre Arthur-hoz. Ő legalább tényleg tanulgatja, hogy kell a nagy közönség előtt. Meg hát jó lenne, ha nem akarnám teljesen kicsinálni minden férfi ismerősömet.
- Ha nem lennék annyira éhes, akkor lehet ennyivel nem tudnál maradásra bírni – vigyorodom el. Főleg ha elvileg az egész városban itt készül a legfinomabb spagetti, azt pedig nem hagyhatom ki.
Igazából összevissza csacsogok, a némaság frusztrál és ha ő már lassan nem mer megszólalni, muszáj a saját hangomat hallgatnom.
- Mi? Dehogy. Elérhető vagyok, nagyjából. Fel szoktam venni a telefont és az üzenetekre is válaszolok, de nem azonnal. Mármint, ha van időm akkor természetesen nem hagyom lógva a másikat – megvonom a vállam és felnevetek. - Szeretek táncolni és ha senki nem hallja még énekelni is szoktam – vigyorgok rá, ahogy a város fényeiben sütkérezik az arca és őt figyelem. Nem tudom, hogy miért is van itt, de kitartó. Én pedig nem maradok hálátlan.
- Nem, nem fogod kihúzni belőlem! - rázom meg a fejem nevetve és már kapok is a táskámba süllyesztett készülékhez, hogy lenémítsam. Tudom, hogy épp akkor fog megszólalni, amikor nem akarom és ezzel persze le is leplezem a kis titkomat.
A nagy sokk után kellet pár perc, hogy megszokjam a helyet és a körülöttünk lévőket, akik elképzelhetetlen módon saját társaságukkal voltak elfoglalva, nem pedig a körülöttük lévőkkel. Ahogy szemeim végig futnak körülöttünk lévőkön. Így én is inkább a velem szembe lévővel foglalkozom. Ami azonnal elsodródik a beszélgetésünk az idegen nyelvek felé. Így csak nevetve megrázom a fejem, hiszen tudom jól mennyire borzalmas volt. Celia is állandóan kiakad, hogy nem tudom megjegyezni, hogy is kell ejteni helyesen. Jó, de most a saját terepemen vagyunk, így nem kell erőltetnem a francia beszédet.
- Nem kell szépítened, a nénikém már jó párszor leszúrt, hogy nem helyesen ejtem azt, amiért akár máglyára vethetnek a honfitársaid – nevetek fel halkan, nem tervezem az egész éttermet megzavarni.
- Félig Puerto Rico-i vagyok, és a kórházban sok a bevándorló, jó ha az ember szóba tud keveredni velük -vonom meg a vállamat.
- Éljen a gazdag kölykök élete, több nyelven kommunikálni kötelező – vigyorodom el és persze jól esik, hogy legalább nem értette amit mondok. Így nem kell jobban zavarba jönnöm.
Elmosolyodom az őszinteségén, igazából nem, hogy átlagos nem vagyok, de csak egy szürke kisegér, aki a munkájának él, és fogalma sincs, hogy kell másokkal kommunikálni. Mármint férfiakkal. Eddig mindenki parkolópályára került és Garreth pedig valószínű teljes mértékben elvette a kedvem tőlük.
A pincér megjelenik és újra a francia nyelv kerül előtérbe és mivel ennyire nem beszélem a nyelvet, így csak az egyik asztal dísszel játszadozom. Remélem, hogy lefordítja, miről is csacsognak. Az viszont feltűnik, hogy lesz egy kisebb döbbenetes csönd. Tuti az ital miatt akadt meg. Kicsit elszégyellve magam nézek a férfira és eltakarva az arcomat döntöm hátra a fejem.
- Fabien! - teszem szabadabbá az arcomat és megrázom a fejem hitetlenül. Azért nem kellet volna sürgetni az ételt.
- Oh, oké, szóval tök mindegy mit iszunk – bólintok a szavaira és azért egy halk kuncogás kicsúszik a számon. Tényleg nem akarom állandóan zavarba hozni, de valahogy kihúzza belőlem.
- Tényleg? Nem is hallottam róla. Pedig anyám él-hal a nagy vacsorákért, parti hegyeket szokott tartani. De biztosan csak lemaradt valamiről – megvonom a vállam, nem vagyok pezsgős, de attól még kóstoltam párat.
- Mindenképp, mindent imádok ami epres, nem maradhat ki egy pohár pezsgő – bólogatok lelkesen. Mindig, mindenkit kizártam és az ötleteket megvétóztam. Úgy érzem, hogy ha nem próbálom meg a másik oldalt, el fog nyelni a sötétség. Ezt pedig nem akarom.

not broken,

just curious

Örömmel, sőt, talán túlzott nagy vigyorral fogadom, hogy van francia rokona, ami részben elég menő, másrészt talán lesz oka egyszer mégiscsak eljönni velem az otthonomba, ha nem másért max egy családi látogatás miatt, és simán ráfoghatja majd, így nem fog annak tűnni, mint aki mindenáron el akarja vinni valahova, pedig határozottan ez lenne a célom, ha egyszer eljut odáig ez az egész barátság, vagy legyen bármi,hogy eljöjjön velem. Az igazat megvallva nem annyira nagy szám egy utazás a mi köreinkben, akár minden heti is lehetne, mivel nem okoz gondot a pénz, és nem nehéz lefoglalni bármilyen szállást sem.
- Pedig sikerült zavarba hoznod, de ez nem baj, majd megtanulom kezelni a Lindy féle szavakat és nem fogsz tudni ilyen könnyen megbillenteni az önbizalmamból, csak idők kérdése. - ha nem lett volna neki nyilvánvaló, nem ezt a találkozást terveztem az utolsónak, de minden tőle függ, na meg attól, mi az amit Caesar mondani fog, ha ez a fülébe jut. Úgy tudom nincs köztük semmi, igen szűkszavúan nyilatkozott legalábbis róla, és mi pasik ezt nem szoktuk annyira kitárgyalni sem, de lehet itt azért nem lenne annyira rossz ötlet, mert ha tudom, hogy valami alakul, még akkor sem avatkozok közbe, ha amúgy ez a lány sokkal érdekesebb számomra, mint azt remélni mertem. Egy egyszerű látogatásnak szántam, kávéval, hogy megtudjam, van e, és most éppen egy vacsorára tartunk, amit nem is reméltem volna ma de valamiért mégiscsak kicsattanok legbelül a dologtól.
- Akkor csak azért maradsz most velem, hogy meglásd igazam volt e a spagettivel? - kérdezem biggyesztve a számat. - Pedig azt hittem a jó már maga én vagyok az estédben. - nevetek fel, mert most egy kicsit magabiztosabb vagyok, pedig talán ezután jön majd valami amivel könnyedén letöri a szarvam, de talán ezt várom, mert tetszik, ahogy a szavakkal bánik.
- Egyszer szeress úgy is, hogy én látom, komolyan kíváncsi lennék, lehet megcsörgetlek majd amikor velem vagy, hátha elkezdesz táncolni. - felnevetek, amikor ezzel a mondattal egyszerre némítja le a telefonját.- Ez nem ér. - mondom neki szomorúan. Egy kicsit beáll a csend, érzem olykor a tekintetét rajtam de nem nézek rá, túl gyakran, pedig megtenném. Lindy gyönyörű és okos, intelligens és egy kicsit sem átlagos, de valamiért van benne egy lakat, amit nem tudom én ki tudok e majd nyitni, vagy, hogy szabad e ilyet tennem, egyáltalán engedi e. Mindenesetre ma az a célom, hogy jól érezze magát velem, hogy minden velem töltött perc olyan legyen, amire szívesen emlékszik vissza, talán ő egy különleges személy az életemben már most, bár még nem tudom milyen értelemben.
A hely persze nem nyűgözi le, nem azért mert ne lenne csodás,mert az és majd ha a spagetti végigcsúszik az ízlelőbimbóin, akkor még jobban be fog ez igazolódni, hanem mert szerint nem a megfelelő öltözet van rajta. Nem tudom mit nem lát magán tökéletesnek, de szerintem mindegy miben van, akkor is tökéletesen mutatna egy melegítőben is és itt minden nő maximum irigykedve néz rá, mintsem megvetve, de mindegy mit mondok neki, most úgysem hiszi el, de egy kicsit alakul a hangulat, amint leülünk és megszólalok az anyanyelvemen, és ő is kiejt pár szót, ami meglep, és egy kicsit jobban beindítja az eddig sem éppen szunnyadó fantáziámat, de csak az eddig megszokott Fabien szólal meg, mert nem akarok túllépni semmit, amit ő nem engedne.
- Ne akard visszatartani a nevetésed, szép a mosolyod és az embereknek is jobb kedve lesz tőle. - és itt baszok el mindent, pont ebben a pillanatban, de nem vonhatom vissza, csak kijött, és lehet most túl sok lesz neki, de nem akarom, hogy mellettem vissza kelljen fognia magát, komolyan mondom, amit mondok és nem vágyom rá, hogy mások véleménye miatt kicsit is benne maradjon akár egy kitörni kívánkozó nevetés is.
- Szóval akkor innen ez a nyelvismeret, nekem csak a dadáim beszéltek ezer nyelven, mondjuk még a közelembe sem jöhettek volna, így sikeresen megtanultam pár nyelvet, ami jól jön anyámék szerint és igazuk lett, főleg ha más az anyanyelvemmel tudtalak kápráztatni. - nem mintha ez lett volna a cél, de az arcát látva eléggé jó lépés volt, még ha nem is szándékos.
Leadom a rendelést és bunkó módon megint a franciát használva teszem ezt de a lényeget elmondom neki és amikor a nevemet hallom, felé pillantok, de addigra a pincér már vigyorogva el is hagy minket. - Teljesen mindegy mit iszunk, az a mi dolgunk és senkinek semmi köze hozzá, ha én kakaót akarok inni, megcsinálják, bár nem ajánlják paradicsomszósz mellé, de kiadnák hidd el. Kipróbáljuk? - kérdezem a pincér felé mutatva nevetve, mert ha ez kell neki, hogy lássa nem csak ő különc az élet ilyen területén akkor megteszem, nevetve, talán nem a legjobb végkimetellel.
- Itt nálatok elég sokan maradtak ki ebből a jóból, apám nem akarta behozni ide, vagyis még mindig nem akarja, mert szerinte nem való amerikaiaknak ez a fajta ízvilág, de azt hiszem anyádnak majd vitetek pár ládával de neked velem kell megkóstolnod előtte, hogy lássam az őszinte véleményed. - és megint itt egy utalás, hogy tervbe van véve egy másik találkozó, már ha éppen elérhető lesz és nem táncol a csengőhangra, miközben hívom, aminek a gondolatára is mosolyra húzódik a szám. - Jövőhét szombaton apám tart egy partit az üzlettársaknak Staten Islandon, és tele lesz a hely különleges pezsgőkkel, ha van kedved és persze időd, akkor szívesen látnálak ott magam mellett, legalább nem kellene mindenkivel órákat társalognom ha viszek vendéget. És ha ott leszel, kéretek oda abból a pezsgőből, hogy egész este ellegyél vele látva. - én személy szerint nem nagyon szoktam inni, főleg nem ilyen eseményeken, de van amikor kivételt teszek és férfi létemre az epres csoda még nekem is nagyon be tudja indítani a szomjamat.  

 to: @Lindy Lockers

A kezdeti pánik, hogy Garreth megláthat elmúlt, mikor a kocsi rejtekébe kerültünk és úgy éreztem, hogy biztonságban vagyok. Akkor jelenleg. Még ha tudtam, hogy nincs bent, még is olyan érzésem van, hogy állandóan ott van ahol én és minden lépésemet tudja. Ez pedig elég aggasztó. Főleg, hogy nem tudok koncentrálni semmire. Mert úgy ugrál az agyam az infók között, hogy azt se tudom merre tartok jelenleg.
- Szóval meg akarod tanulni kezelni? Nagyfiú ahhoz előbb kell felkelni. El sem hiszed, hogy hány barátom tudna elátkozni azért, mert csak rá nézek és kiolvasom minden gondolatát – nevetek fel, mert fent sem akadok azon már, hogy újra és újra célozgat rá, hogy még szeretne látni. Ha nem most lenne, ha csak egy kicsivel lenne nyugodtabb az életem örömmel egyeztetnék időpontot, hogy újra, kicsit fényesebb állapotomban lásson. Még is úgy érzem, hogy bűn az amit teszek. Hogy kezdem jól érezni magam vele.
Széles mosollyal nézek rá és megvonom a vállam a kérdésére, végül pedig felnevetve bólogatok.
- Éhen halok, ma két pohár kávé és egy csoki került a szervezetembe, ki nem hagynék egy vacsorát – magyarázom neki nagy hévvel és az illusztráció kedvéért még a hasamat is megsimogatom párszor. Végül nagyot nyelek a következő mondatán és enyhén elpirulva fordítom el a fejem egy perc nyugalomra. Nehéz zavarba hozni, de úgy tűnik, hogy sikerül neki azért néha beletenyerelni. - Szeretem a meglepetéseket, főleg ha olyan kellemes társaság, mint aki péntek este képes volt feláldozni magát és megjelenni a kórházban egy csésze kávéval, majd elrabolni egy étterembe – és újra nevetésbe fulladok, mert ha azt tudom reggel, akkor biztos, hogy valamivel szebb ruhákat válogatok össze és inkább be se engedtem volna a kórházba. - Arról nem is beszélve, hogy elviszel vacsorázni, miközben tíz percet úgy beszéltél velem, hogy telibe voltam hányva. Megérdemled, hogy ma a társaságom legyél – mosolyodom el végül kedvesen. A legtöbb férfi már rég elszaladt volna, nem ám még beültet a kocsijába és elvisz vacsorázni .
- Nem, magán szám, nincs kukkolás – rázom meg a fejem vigyorogva. - Amúgy meg ahhoz kellene a telefonszámom, és azt nem kérted el – jegyzem meg neki egy kissé gonosz mosollyal, ahogy ráncba szalad az orrom is. Meg hát persze nem tud olyan gyors lenni, mint ahogy én némítom le a telefonomat.
- Bocsi, lassú vagy – vigyorogva dobom vissza a készüléket a táskában és hagyom, hogy kicsit elcsendesedjen közöttünk minden. A fejem így is ezer fele van és nem tudom kontrollálni az érzelmeimet sem. Egy biztos, most nem kúszhat be se Garreth, sem Caesar.
Amikor már kezdek kicsit feloldódni, körbe pillogni párszor, persze a kuncogásból nem tudok leadni és hirtelen belém akad a szó, ahogy meghallom a mondani valóját és újra elpirulok. Szívem szerint elbújnék az étlap mögött, de persze a pincér már el is vitte, így csak ketten maradtunk az asztalnál.
- Köszönöm – harapom be az ajkam a bókján. Nem szoktam meg, hogy ennyire nyíltan kedveskedjenek.
- Ugye milyen bosszantó? Mikor eléd tolnak egy csomó idegen nyelvű könyvet, hogy igen is megtanulod, mert kell. Aztán rájössz, hogy igen, igazuk volt. Mert a munkához tényleg jó, ha nem csak az anyanyelvedet beszéled, mert nem mindenki fogja érteni – forgatom meg a szemeimet felháborodva. Apámra akkor nagyon ki voltam rúgva, meg persze a nénikémre, hogy ennyire verték a fejem a franciába, de most már mindegy. Meg hát most van haszna, hiszen ha úgy vesszük egy ízig vérig francia pasi ül velem szembe. - Az biztos, hogy sikerült kivívnod a kíváncsiságom – bólogatok teljesen komoly arccal, végül pedig felnevetek és a szám elé kapva a kezem némítom el, mikor páran ránk szegezik a tekintetüket.
- Ne már. Biztos nem iszunk kakaót – szinte teljesen elsápadok, még a gyomrom is megfordul egy pillanatra, ahogy elképzelem a paradicsomos tésztát lekísérni egy kis édes kakaóval. Megborzongok látványos és megrázom a fejem. - Kakaót jégkorizás után lehet inni, hogy felmelegítsen -  mosolyodom el lágyan. Tényleg meg kell tanuljak nem azonnal mindent vétózni.
- Ne, most inkább hagyjuk ki anyut – tiltakozok elsőre. Még azt se dolgozta fel, hogy leléptem egy hétvégére Caesar-ral, nem, hogy még egy pasi küldene neki pezsgőt, mert a kislányával vacsorázott. Biztos, hogy lábon kihordana két vagy három szívrohamot.
- Szóval az epres pezsgővel akarsz elcsábítani egy olyan fogadásra, ahol a szüleid kitágult szemekkel fognak méregetni és közben a méreg drága pezsgőjüket kortyolgatom, hogy ne legyek zavarba és ne akarjak a kisfiúk háta mögött bujkálni egész este? - hunyorogva nézek rá, de végül csak mosoly szalad az arcomra és bólintok párat.
- Mindenképp, ha nagyon szeretnéd, leszek a plusz egy főd – megvonom a vállam. Mi baj lehet, ha még egy estét együtt töltünk. Bár így bele gondolva, túl hamar adtam be a derekam. De talán elvonja a figyelmemet és kicsit újra boldog lehetek.
- Csak ne sokat, nem szoktam inni és nem hiszem, hogy büszke szüleid örömmel néznék, ha becsípnék

not broken,

just curious

Megmosolygom a reakcióját, nincsen lehetetlen és én nem vagyok annyira tehetetlen, hogy ne tudjam megtanulni kezelni azt amit ő csinál velem szemben. Egyáltalán nem zavar, hogy képes belém látni, vagy csak kimondani a véleményét, engem egy fajta ember zavar, de azt sosem fogom megérteni és nem is akarom, az önző, aki sosem gondol a másikra, és mindegy mi történik, mindent a maga malmára hajt. Azaz az üzleti világban nagyon sok emberrel megmarad a kamu mosoly, de ide Lindy nem tartozik bele és kétség sem fér hozzá, hogy sosem fog.
- Ne aggódj beállítom én az ébresztőt, ha ettől függ az egész. - kacsintok rá nevetve. Szeretem a kihívásokat, és nem hinném, hogy ő azért túlságosan is nagy lenne, nehezen nyílik meg de ő azért szeretne belelátni a másikba,ami érthető én nem vagyok ennyire zárt könyv, de én is szeretnék tudni róla sok mindent, amit most még egészen biztos nem fog elárulni.
Már zene füleimnek, hogy kellemes társaságnak hívja a váratlan megjelenésem, aminél nem tudom leplezni az óriási mosolyom, egy fogkrém reklám megirigyelhetné, pedig igyekszem visszafogni azt, mert ennyire azért nem akarom beégetni magam és őt is kellemetlen helyzetbe hozni. De mindig feldob ha egy barátommal lóghatok, még akkor is ha ez egy új barát, akit már most azt hiszem jobban kedvelek, mint kellene.
- Nem azért tettem mindezt, hogy tovább élvezhessem a társaságod, ami persze nagyon is jó. Nem volt hátsó szándékom, egyszerűen érdekelt, hogy hogy vagy és a hányás, hát jó az az elején kicsit illatos volt, de megszokta az orrom és utána már nem is figyeltem rá annyira, elvontad a figyelmem. - vonom meg a vállam hanyagul, bár itt talán egy kicsit füllentek, mert végig az orromban volt az a szag, de nem annyira foglalkoztam vele, mivel tényleg lefoglalt ő, ez igaz.
Önelégült mosolyt eresztek felé, amikor azt feltételezi, hogy nincsen meg a száma, hogy ne lenne meg, Ceesar első mozdulata volt, miután letette a telefont, hogy elküldje, ugyan nincsen a telefonomba mentve de ott virít az üzenetek között és csak arra vár, hogy valahogy bekerüljön a híváslistám legtetejére, de csakis azért, hogy lássam táncolni, természetesen.
- Már egy lépéssel előtted járok, akkor jár a tánc nekem? - kérdezem majd felnevetek, de közben várom a válaszát, felhúzom az egyik szemöldököm, de nem nézek rá, mert az úton van a figyelmem.
Viszonylag könnyen barátkozott meg a helyzettel a kezdeti kellemetlenkedés után, de idővel rá fog jönni, hogy itt tényleg nem számít, hogy hogyan néz ki az ember, mindenkit ugyanúgy kedvelnek és kiszolgálnak kedvesen, ráadásul ő most is csodaszép, csak azért vonzhatja a tekinteteket, mert szép és nem azért mert más miatt tűnne ki.
Amikor kap egy bókot látom, hogy egy kicsit sok neki, úgy látom, hogy örömmel fogadja, de nem tudja hirtelen reagálni, vissza kell vennem, hogy ne legyek túl sok, mert én még a barátaimnak is megmondom őszintén amit gondolok, legyen az jó vagy rossz dolog és bókolok ha úgy hozza a helyzet és most abszolút úgy hozta.
- Nem tudom, hogy bosszantó e, nekem természetesnek tűnt akkor lehet, hogy ha nem egészen kicsi korom óta csinálták volna velem ezt akkor zavart volna a nagy elvárás, de ebben nőttem fel, a soknyelvűség alapja volt az életemnek és a gyerekkoromnak, még a suliban is több nyelvet kellett felvennem a gimitől kezdve, hogy mindenkinek megfeleljen a kellő tudásom. Anyám imádja a különböző országokat járni és nyelveket tanulni, gondolta rám is ragaszt párat már az elején, apám meg kihasználja, főleg, hogy így könnyebben megy a kommunikáció világszerte. - hasznos és fárasztó,kicsiként eléggé lefárasztott, ameddig tanultam és folyamatosan jegyeztem meg az új szavakat már már hálás vagyok érte és imádom, hogy ennyire sok minden van a fejemben.
Talán a hozzám fűzött utolsó mondata az oka vagy csak a reflexek, hogy megszólalok franciául a rendeléskor, de határozottan tetszik, hogy ez mennyire bejön neki és bunkó módon ki is használom egy kicsit.
Felteszem a kezem nevetve, mert a felvetésem nem volt alaptalan, megtettem volna, hogy kakaót kérek, de ha nem hát nem, nem kötelezem semmire, csak nevetek. - Tudsz korizni? - -kérdezem tőle, hogy még valamit megtudjak róla, mert érdekel milyen ő,  még ha csak a felszínt is kapargathatom vele, talán örökre, akkor is.
A pezsgő szóba jön, az anyja is,de azt a témát gyorsan elengedjük és hirtelen eszembe jut, hogy elhívom arra a partira, ahol megannyi ember lesz ott, na meg pezsgő, nyilván csak amiatt hívom. - Te a hátam mögött bújkálnál? Rád sem ismernék akkor, anyámék nem olyan ijesztőek, sőt anyu nagyon kedves nő, apám meg jófejnek hiszi magát. De nem kell feléjük pislognod sem ha nem akarsz a cél úgyis a pezsgő lesz nem? - kérdezem felnevetve, és amint azt mondja, hogy jön érzem, hogy hevesebben kezd verni a szívem. Jó anyuék egészen biztos, hogy kíváncsiak lesznek, de ismerik Caesart és majd rá hivatkozva védem be Lindyt, és megnyugtatom őket, hogy nem mostanában fogok hazavinni lányt, a legnagyobb bánatukra. - Azt hiszem elég mázlistának érzem most magam. - miközben landol az asztalon az ital, a poharakat figyelem és amikor a pincér le sem tudja venni róla a szemét csak felvonom a szemöldököm. - Na látod, aggódtál, hogy nem a megfelelő szettben vagy aztán a pincér is oda meg vissza van érted. - ez tagadhatatlan, hiszen nekem is mondta.
- A büszke szüleimnek pezsgőgyáruk van Franciaországban, akkor lesznek megsértve, ha nem csípsz be egy partin, amit ők adnak. Nem fogod elhinni, de én sem nagyon iszok annak ellenére, hogy van egy egész pince a francia házamban, amikor otthon vagyok is maximum egy két üveg csúszik le egy hét alatt, itt New Yorkban pedig szinte alig iszok, kivéve az ilyen partikon. - nem akarom, hogy igyon ha nem akar, mert ez az ő döntése lesz, de a szüleimtől nagyon nem kell tartania, ők tényleg elég rugalmasak, nagyon lazának hiszik magukat, és még mindig rettentő fiatalos a felfogásuk, ami nem fog megváltozni szerintem sosem. - Szerintem anyám kézen fogva fog veled inni és a végén nevetni mindene, ami csak szóba jön. - anyám egészen furcsa ittasan, nem szokott nagyon elszállni, de határozottan aranyos olyankor a barátaim szerint.

 to: @Lindy Lockers

Nehezen tudok megbízni mostanság. Régebben sem volt sok barátom. Leginkább csak Kiki és Caesar volt akik jobban ismertek, mint bárki más. Ők képesek voltak olyan ajtókat kitárni, amiket eddig gondosan hét lakat alatt őriztem. A többiek pedig megmaradt az egyetemi vagy szakmai kapcsolat téren. Garreth, meg.. ő az, akit rohadtul nem érdekel az, ha valaki nemet mond. Erőszakos és nem tudom távol tartani magamtól, hiszen még ebben a fél évben az Ő osztályán vagyok gyakorlaton. De majd Február. Minden megváltozik. Addig meg csak kibírom féllábon. Remélem. Bár sokan akarnak segíteni, én még sem akarom, hogy az erős, független nő helyett egy ijedt kislányt lássanak, akinek szüksége van arra, hogy valaki megmentse. Az nem én lennék.
Végül inkább kiszakadok a gondolat menetemből és felnevetek a válaszára. Mindenre tud valami frappánsat szólni. Amire már nem tudok mit reagálni. Mit mondhatna az ember, ha tényleg ennyire a mélyére akarnak látni?
- Azt hittem ez már csak elviselés képpen vállaltad be. Tudod, feláldozod magad egy vacsora erejéig, hogy ne utasíts vissza – nevetek fel, hiszen a mondat eleje egészen úgy hangzott, mintha egyáltalán nem akarta volna a gesztust tovább vinni, csak ha már felhoztam sodródik az árral. -Jól vagyok – válaszolom szinte már automatikusan, mintha magamat kéne meggyőzni, mint sem azokat, akik képesek megkérdezni. Amolyan védekezés, és egyszerűbb bemagyarázni magamnak, hogy amúgy sem érdekli, hanem egyszerűen az illem megkívánja. - Ne mondd, még én is undorodtam a saját szagomtól. Amúgy meg gyorsan letusoltam.. - bólogatok vigyorogva, ha már ennyire megszokta azt a parfümöt, akkor valószínű, hogy ez már fel sem tűnt neki. Bár még kissé bosszús vagyok az étterem miatt. Még is nagyra értékelem, hogy ennek ellenére nem szaladt el.
Az arcán fura mosoly jelenik meg mikor közlöm vele, hogy úgy sem tudna felhívni, hiszen nincs meg a telefonszámom. Aztán nemes egyszerűséggel közli, hogy ez egy nagy tévedés.
- Caesar nem tette meg.. – elképedek. Nem sok embernek adom ki a privát számomat és ezt mindenki tudja, hogy a magánéletemre gondosan ügyelek. Nem szokták megosztani az elérhetőségeimet csak úgy. - Oh, a kórházas incidenskor? - kérdezek vissza, mikor rájövök, hogy ő jött értem helyette és gondolom nagy az épület, hogy csak úgy betoppanva megtaláljon. Nagyot nyelek, hogy erre még csak most gondoltam, hogy ez miatt, az én biztonságom miatt adta ki. Egy pillanatra bűntudat száll meg. Hiszen már gondolatban lefejeztem a barátomat.
- Nem, nem ennyire könnyen, nem fog menni – mosolyodom el kissé zavartan. Képes pillanatok alatt megrengetni a világomat és úgy tenni, mintha egy szimpla csevegés lenni. Még ha nekem erősen kell koncentrálni minden mondatomra. Sok mindent nem tud rólam még Caesar sem, nem szeretném, ha olyat mondanék és ő úgy dönt megossza a legjobb barátjával. Ha már ennyire aggódik.
Hamar terelődik a téma, amiért hálás vagyok, kezdtem feszülten érezni magam, amit nem akartam. Az is feltűnő, ha valaki túlságosan elzárkózik minden elől. Magyarázkodni pedig nem akarok.
- Nekem is, de mikor már a sokadik könyvet tolják az orrod alá, hogy ez is kelleni fog, akkor már nem voltam boldog. Nem voltam a szokványos tini, míg mindenki buliba járt és mindenbe részt vett, addig én a szobámba tanultam – megvonom a vállam, igazán stréber voltam. Kellet lennem. - Caesar elakart vinni a végzős bálba, be is állított rózsacsokorral meg táblával, apa pedig úgy kiakadt, hogy vele aztán biztos, hogy sehova. Hogy a mai napig hallgatom, hogy „Tarts magad távol a Harlow fiútól Adalind!” - nevetek fel végül apám hangját utánozva. Most már viccesnek hangzik, de akkor végig sírtam az éjszakát. Nem azért mert annyira a fiúval mentem volna, hanem, hogy nem bízott meg annyira bennem, hogy nem varázsolja le a bugyimat és esek teherbe tizenhat évesen.
Nevetésétől nekem is mosoly kúszik az arcomra, mert kissé hevesen tiltakozok a kakaó ellen. De tényleg elég undin hangzik a spagetti az édes itallal.
- Persze, a jégpálya a kedvenc helyem télen – bólogatok. Van egy bizonyos érzés, amitől szabad lehetek ha a korival siklok a jégen. Nem támadják meg a fejemet a rossz érzések, gondolatok. Akkor újra gyerek lehetek. Aki szeretnék is lenni. Örök kislány.
Arra viszont nem számítok, hogy még a mai esténkbe belecsempész egy újabb találkozót. Viszont szinte már gondolkodás nélkül igent mondok. Amitől jó magam is meglepődök, de ahogy rá nézek még ő is meglepődik. Remek. Mindketten zavarba kerültünk. Lehet nem is gondolta komolyan?
- Simán. Figyelj, a szülőkkel az a baj, hogy azonnal kombinálnak és mindent bele látnak, még ha nincs is benne semmi – válaszolok, mert hát igen azért Caesar anyukája is ilyen volt, vagy az enyém. Az anyukák elég veszélyesek szoktak lenni.
- Biztos jó fejek, ha ilyen fiút neveltek fel – bólogatok rá egyetértve. Hiszen látszik, hogy foglalkoztak vele és a legjobbakra nevelték, így kizárt, hogy vérmes szülei lennének. Viszont azért elég rémisztő, még ha csak barátként, de ha úgy vesszük, az lesz a hivatalos második találkozónk, úgy, hogy már a szülei megismerhetnek.
- Érezd is, mert nem szoktam csak úgy bele ugrani ilyen programokba – nevetek fel, igyekezve elvenni a komolyság élét, mintha csak poénból beszélgetnénk. Amint lekerülnek az italok, szinte azonnal kapok is a sajátom után és bele krotyolva hunyom le a szemem. Rettentően édes és az eper csak úgy csiklandozza az ízlelő bimbóimat és elégedetten sóhajtva nyitom ki a szemem, hogy rá nézzek.
- Milyen pincér? - nézek körbe, mintha nem éreztem volna magamon a szemét. Nem szoktam ilyenekkel foglalkozni, ha valakivel vagyok, akkor arra koncentrálok, nem pedig a körülöttem lévőkre. Igyekszem minden zavaró tényezőt kizárni.
- Életemben egyszer voltam részeg, semmire nem emlékszem, csak egy idegen nő ágyában ébredtem, aki akkor megsajnált és nem hagyta, hogy véletlenül bajba keveredjek. Azóta barátnők lettünk – nevetek fel és nem hiszem, hogy az az este ilyenbe szeretnék keveredni. - De mindenképp megkóstolom a pezsgőt – válaszolok és a következő mondatára elsápadva nézek rá. -Ne, kérlek. Az anyukáktól félek, komolyan. Olyankor előjön, hogy az ő kisfiúk milyen és akkor hallgathatom a cikis gyerekkori dolgaid – rázom meg a fejem nevetve. - Gondolom te sem szeretnéd, ha már most megtudnám, hogy mit műveltél kislegény korodban – vonogatom meg a szemöldökeimet és hangosan felnevetek ismételten.

not broken,

just curious

Nem tudom, hogy ez áldozat volt e ahogy ő mondja, vagyis de tudom, hogy nem, inkább azt éreztem egy ideig, hogy teher a megjelenésem, de egyre jobban megenyhülni látszik az a kemény páncél, ami eddig körbezárta. Nem akarok én fejjel menni a falnak, megértek mindent, de nem tudom leplezni, hogy mennyire jó hogy nem ment vissza dolgozni én meg haza egyedül, az üres lakásba, valószínűleg szintén dolgozni még most is.
- Lebuktam volna, túlságosan gyorsan nem volt elég jó a rájátszádom ugye? - nézek rá csalódott arccal, és elnevetem magam, mindent csak ezért az időért tettem meg, lehet beterveztem valahol tudat alatt csak nem jött felszínre legbelül, hogy ezt akartam, nyilván jó, hogy így alakult az este, de a terv az volt, hogy megnézem ól van e és hazamegyek. - Tudom, hogy jól vagy, most jól vagy. - talán túl sokszor bizonygatja, hogy jól van, érzem, hogy most jól érzi magát, legalábbis mutatja, de nem tudom igaz e amit mond, ő vajon elhiszi ezt? Legyen rossz a megérzésem, ezt akarom, hogy egy hülye vészmadár szóljon csak bennem és semmi más.
- Nem volt gáz tényleg a fertőtlenítő szag, ami a kórházat lengte körbe sokkal rosszabb volt, hidd el, van amit sokkal nehezebben vesz be a gyomrom és nem azért mert büdös csak irtózom tőle, a hányás szag nem olyan. - nem voltam mindig jófiú, mármint de de kamasz koromban tudtam inni én is, pezsőgyárral a családban, a barátomék borospincéje, nem volt nehéz alkoholhoz jutni sosem, na azt is igyekeztem rendesen lerendezni, de hányás az volt ott is, megszokja az ember, főleg ha valaki olyanon kell kibírnia, mint Lindy, ha minden jobban számít, mint az a kis dolog, milyen szaga van, elég volt ránéznem és eltereli a figyelmem.
fejemet megrázva eszmélek fel, hogy már nem ott vagyunk, a kocsiban ülünk és nemsokára ott vagyunk a helyen, ahol vacsorázni fogunk, egészen más vége lesz az estének már mindenképpen, ahhoz képest amit vártam. Tetszik, nagyon.
- Nyugi nem mentettem el, majd egyszer ha kelleni fog, akkor előveszem, de addig nem nyúlok hozzá, álmatlan éjszakánom vagy unalmas hétvégén. - nyugtatom meg, hogy tőlem nem fog zaklatást kapni, nem fogom hívni egyáltalán nem célom elijeszteni magamtól, hogy egy zaklató módjára hívogatom. Vagy lehet azzal már elkéstem mert pont, hogy zaklattam ma is, de valahogy nem annak vette fel, talán a telefont sem annak venné. De nem, nem fogom felhívni, csak ha kéri, akkor viszont nagyon szívesen. - Vedd úgy, hogy nincs is meg, kitörlöm ha szeretnéd. - komolyan mondom neki, de nem veszem elő a telefonom vezetés közben így maximum majd csak az étteremben fogom tudni megtenni az üzenetek közül.
Nem sok mindent tudok róla, ezért az a kis információ is sokat jelent nekem, hogy elmondja, hogy nem az átlag tini életet élte, pedig az élet abban a korban a legjobb. - Jó kislány voltál? Valahogy nehezen tudlak elképzelni eg ykönyv molynak, de ha egyetemen sem vetted rá magad egy két jó bulira, akkor csak az lehettél.- nem megbántani akarom, csak megismerni és kíváncsi vagyok milyen volt, lehet most is hasonlóan jobban kedveli a beszélgetéseket, mint egy partit valahol egy szórakozóhelyen.
A közös sztorijukra elhúzom a szám, nem hangzott jól, de nem azért történik a szájhúzás, amit azonnal korrigálok is, hogy ne vegye észre. Most tudom meg honnan eredezik az egész, ott vagy volt valami köztük, vagy Caesar akart valamit tőle, és én képes voltam elhozni őt vacsorázni, amikor nyilvánvaló, hogy ott alakult valami. Vagy csak bemesélem magamnak és ráparázok valamire, ami nincs is. Csak el kellene engednem az egészet és jól érezni magam, minden menni fog a maga medrében, nem fogjuk tudni terelgetni ha mégis szükséges, akkor nem lesz az igazi ugye?
- El sem mentél a bálba? - akadok ki egy lényegtelen dolgon ebben a sztoriban, de egy lánynak fontos a bál, hogy elmenjen, nagyon remélem, hogy nem maradt ki belőle, mert akkor pótolnunk kell, életem egyik legjobb élménye volt, meg a szüzességem elvesztése, mármint a hivatalos, amiről apám tud, mert nem hagyott békén vele, a többiről jobb, hogy nincs tudomása, akkor nem fáj neki.
Nem csak azt akarom tudatni vele, hogy mindegy mit akar enni, vagy inni én benne vagyok, sőt minden őrültségben, még ha néha merevnek is tűnök, a magánéletben tudok igazán bolond lenni és furcsa dolgokat tenni, de csak nevetünk a felvetésemen, és így legalább biztosítom róla, hogy ő még egészen enyhén furcsa dolgot kért egyben.
- Én nem tudok, korizni. - vallom be neki, miközben lesütöm a szemem nevetve.- Próbáltam, de mindig félek, hogy ha elesek valaki levágja az ujjam a korival, valószínűtlen dolog, de rémálom lenne, és az elesés szinte garantált. - jó vagyok a sportokban, kosarazok, úszok, evezek, focizok de a korizás nem az én világom, maximum a korlát mellett. - Viszont a forrócsoki ivásban mester vagyok. - büszkélkedek eme igazán csekély tudással ezzel kapcsolatban.
- Az én szüleim nem ennyire elvetemültek, persze akarnak már unokákat, de tudják, hogy mi az első az életemben és azt is ,hogy az nem a csajozás. - sosem voltam olyan nagyon nagy nőcsábász,ami persze jó, de tudom,hogy várják, hogy valakit bemutassak, egy egy találkozóból nem ezt fogják leszűrni.
A jó nevelésre felkapom a fejem és ránézek, a pillanatnál kicsit tovább meredek rá, mosolygok egyenesen a szemébe nézek majd csak vigyorogva elnézek róla, hogy ne érezze kellemetlenül a helyzetet,hogy ennyire bámulom.
- Akkor minden percét ki fogom élvezni majd. - kacsintok rá. Ahogy az ital után nyúl és a szájához emeli megint rajta felejtem a tekintetem és végignézem ahogy boldogan kortyol bele és amint megszólal igyekszem a tekintetem másfelé rakni, hogy ne bámuljam már ennyire. A nők komolyan nem veszik észre, ha egy pasi nem az aurájukban kopogtat, hogy szép bókokkal lássa el akár szó nélkülis. Pedig ő megérdemelné, nagyon is, hogy minden nap bókal keljen és anélkül ne engedjék lefeküdni. - Aki az előbb az ambróziát tette az asztalra. - intek a fejemmel a konyha felé, ahol az előbb eltűnt.
- Ezt vegyem úgy, hogy a parti után be kell üzemelnem a vendégszobát?- erős kérdés, nem is folytatom inkább csak elnevetem magam, de magamban továbbvezetése a szituációt nem lenne annyira rossza az a végkimenetel, de ezt azonnal el is vetem inkább, így is kezdek túl messze menni és ki is mondom a gondolataimat. - Nem fogunk egy pezsgőt sem kihagyni és ne aggódj vicceltem az előbb. - mielőtt most lépné meg, amit korábban is megtehetett volna és elfut.
- Semmi sem kötelező, velem nem, csak azt csináljuk, amihez kedved lesz. De ha mégis karon fogna, nyugi, anyám nem rólam fog beszélni, hanem arról, hogy milyen könyvet olvas éppen, könyvklubja van Nizzában, és imád itt is erről beszélni. Én csak másodlagos vagyok a baráti köre után, már kinőttem ebből és ő engem sosem hozna ciki helyzetbe. - megnyugtattam ezzel? Kétlem, pedig igyekeztem. - De komolyan Lindy, csak akkor kell elgyere, ha szeretnél, nem akarom, hogy kötelezőnek érezd, nem tartozol nekem semmivel, csak egyszerűen kedvelem a társaságod. - kicsit komolyra fordítom a szót, mert félek, hogy azt hiszi tartozik nekem,a korábban történtek miatt, pedig nem.

 to: @Lindy Lockers

Felnevetve nézek rá és megrázom a fejem, ahogy beszélgetünk. Azt hiszem túl rég voltam csak úgy kikapcsolódni és végre nem a problémák kerültek előtérbe, hanem minden más. Bár tudom, hogy jelenleg minden barátomnak van egy kisebb illetve nagyobb lelki válsága és ezen segíteni akarok, ezzel is elnyomva a sajátomat.
- Aha, a pókerarcodon még erősen kelleni fog a gyakorlás. Remélem nem szoktál pókerezni, hamar elvesztenéd mindened – vigyorgok rá. Igen, most jól érzem magam, de tudom, hogy ez mind mulandó, ahogy egyedül maradok sajnos előtör bennem a félelem és a reménytelenség. Ez ellen pedig csak én tehetek, most még sem hagyhatom, hogy beleigya magát az elmémben. Most itt vagyok a különleges sötét lovaggal, hogy kikapcsolódjunk.
- Tudom ám, hogy a Netflix izgalmasabb estét nyújtott volna egy elbénázott kávézásnál – bólogatok, mintha teljesen komolyan gondolnám, pedig egyáltalán nincs így. Mert érzem, hogy nem adja fel. Épp olyan makacs, mint a barátja és ez kezd frusztrálni. Csak ilyen pasik vannak ezen a világon? Nem hinném, dehogy mindegyik engem talál meg, az már biztosra vehető.
Ahogy kiemeli, hogy most egy pillanatra összeszorul a gyomrom, igyekszem minden érzést eltüntetni az arcomról mikor nem is érzem úgy, de azért erős kijelentés volt tőle. Hiszen nem is ismer, egyszer látott kiborult állapotomban, ami tarthatott úgy tíz perc erejéig? Míg nem éreztem magam teljes biztonságban egy olyan ember karjaiban, akit évek óta ismerek.
- Igen? Én már annyira megszoktam az évek alatt, hogy fel sem tűnik – vonom meg a vállam. Mindenki arról beszél, hogy mennyire irritáló meg szúrós. De ha lassan több időt töltesz benne, mint otthon tényleg nem veszed észre, hogy mi az, ami a többi embert kiborítja.
A telefonszámom birtoklása kissé pánikot keltett bennem, még ha semmi hátsó szándék nem volt benne. Még is olyan rettegést nyújtott a mellkasomba, mintha csak valaki elárult volna és bűncselekményt követett volna el. Igyekszem mosolyogni azon, ahogy megpróbálja menteni a dolgokat.
- Nem fontos, ha már meg van, akkor mentsd el. Hátha szükséged lesz egy orvosra – megvonom a vállam. Ha már birtokában van, akkor nem fogom elvárni, hogy megszabaduljon tőle. Meg hát tényleg ha történik vele vagy valakivel, aki fontos neki, legyen kéznél egy orvos, aki segíteni tud.
Aztán persze ugrálunk az időben és nevetve megráztam a fejem.
- Az egyetemen sem voltam jelen a bulikban, inkább a könyvtárban szívtam magamba az okosságokat. A név kötelez – egy újabb váll rántással le is tudom, hogy mennyire más életem volt, mint a többi ismerősömnek és talán ilyenkor mutatkozik ki legjobban. Nagyon közvetlen embernek érzem magam és tényleg pillanatok alatt veszem magam körül olyan emberekkel, akik megérdemlik, hogy törődve legyenek.
Aztán persze az állandó történet is, ami Caesar-ral való kapcsolatunkat jellemzi is előkerül. Igazából senki nem hiszi el, hogy már akkor képes voltam két lépés távolságot tartani. Jó lenne, ha a tini énem igazán felpofozna egy anatómia lexikonnal és újra minden a helyre állna. Minden akkor csesződött el mikor Disneyland kapuját átléptük, na meg persze a Halloween buli sem segített.
- De elmentem, egy barátnőmmel – bólintok végül. - Igazából nem sokáig maradtam, a barátaim lerészegedtek és hát.. ugye mindenkinek partnere volt és eltűntek – nagyot nyelek, hiszen végül én már az előtt haza értem, mint ezek megtörténtek. De a suliban így is úgy is azt hallgattuk, hogy ki kivel volt, egy hónapig kellet hallgatnom az osztály nagyreményű ribancától, hogy miként tett kedvére Caesarnak, mert érdekes módon csak akkor eredt meg a nyelve, mikor én is a helyiségben tartózkodtam. Szélesen elmosolyodom a vallomásán és végül azért csak csillapodik a mosoly, hogy ne érezze magát zavarban.
- Figyi, ha gondolod megtanítalak. Amúgy meg ha úgy veszed te leszel a legnagyobb biztonságban, hiszen pont kéznél lesz egy doki is – nevetve vonom meg a vállam. Azért kevesen mondhatják el, hogy úgy mennek oktatásra, hogy már orvost is visznek magukkal a biztonság esetére.
- Úgy szeretem a forrócsokit, főleg ha sok fahéj van benne – biggyesztem le az ajkaimat. Most már tudom, hogy Kiki-nek kötelező lesz kárpótolni, hogy Arthur-t a nyakamba varrta és ezért el kell mennünk korizni.
- Az unokakérdés minden férfi anyjánál már ott lebeg a szeme előtt. Caesar is ezt mondta – nevetek fel kissé zavartan, mert igen szóba került ez is azon a hétvégén és nem épp kellemes minden pillanatban arra gondolni. Most már engem is kellemetlenül érint, hogy minden mondatban van valami emlék, ami hozzá fűződik. Főleg, ahogy viccként beszéltünk róla, még is annyira valóságosnak tűnt.
Ahogy rám néz csak bájosan összerántom a vállam, hiszen igazam van, jól nevelték. Kérdés nélkül beült a kocsiba, hogy eljöjjön értem sőt, még arra sem lett volna rest, hogy beverje Garreth orrát, még ha azt sem tudja pontosan miért is. Ez pedig mind azt tükrözi, hogy az anyja mindenképp megtanította, hogy a lányokkal csak is szépen viselkedünk és megvédjük, bármi legyen is. Ő a férfi. Ahogy közli, hogy kiélvezi minden percét csak lehajtva a fejem kuncogok. Mert tényleg nem ugrok bele semmibe meggondolatlanul. Most viszont szívesen kapcsolódom ki. Bár azért erős kezdés második találkozón megismerni a szüleit. Reménykedhetem, hogy ők jobbak egy fokkal, mint a családom. Mondjuk náluk jelenleg mindenki jobbnak bizonyosodik.
Végül pedig az italomba menekülve csillapítom a szomjúságom és mikor rám néz csak kérdőn fordulok arra, amerre biccent és megrázom a fejem.
- A dolgát végzi, elhozza a rendelést és távozik. Tudtommal te ülsz velem szemben, nem pedig ő – nézek a szemébe, ha már képtelen tovább rám nézni csak szinte lopott pillantásokat vet rám.
- Mi ez a vendégszoba fétis? Mármint, mindenki felajánlja, hogy nekem adja a vendégszobáját – nevetek fel és megrázom a fejem, mintha tényleg olyan sűrűn tölteném mással az éjszakát. Azt hiszem kijelenthetem, hogy eddig Kiki-nél és Luana-val aludtam összesen. Szóval nem terveztem még mással is együtt tölteni egy éjszakát.
- Nem vettem a szívemre, de azt hiszem korai ilyenekről beszélgetni – mosolyodom el kedvesen. Nem akarok semmit elkapkodni és tényleg zavarba lennék csak más lakásán. Arról nem is beszélve, hogy a rémálmok kicsinálják az éjszakáimat és nem akarom, hogy más is tudjon róluk. Elég ha én küzdök meg velük és rettegve várom, hogy miként fog zajlani az éjszaka ha eljön a sötétség.
- Ha elengeded a kezem istenre esküszöm, hogy bármi történik veled a kori pályán letagadom, hogy orvos vagyok! - nevetek fel, mert imádom, hogy ennyire lazára fogja, hogy elengedne az anyukájával beszélgetni a könyvekről. Főleg ha egy idegen nőt látnak a kisfiúkkal, volt már szerencsém nem egyszer ilyen beszélgetésekhez és ha a másiknak nem volt kellemetlen én igen is annak éreztem.
- Nem is kötelességből mennék. Ha meginvitálnak, akkor illő megjelenni – lepődök meg egy pillanatra és átnyúlva az asztalon simítom a kezem a kézfejére enyhén megszorítva. - Én is kedvellek, szóval kibírom ha anyukád kicsit megnyaggat – engedem el végül és vissza dőlve a helyemre pillantok a táskámra, ahol a telefonom bevilágítja a táskám sötétségét és összeráncolva hajolok le, hogy megnézzem ki keres. Apa. Szóval nem fontos. Így vissza ejtve pillantok rá.
- Kérdezhetek valamit? - köszörülöm meg a torkom és kissé zavartan pillantok a szemébe. - Egy kérdést sem tettél fel arról, hogy milyen viszonyban vagyunk a barátoddal. Vagy, hogy mi történt azon az estén. Miért? Mást már megölt volna a kíváncsiság. Te nem kérdezel rá. De láttam, hogy megváltozik az arcod, mikor kiejtem a nevét..

not broken,

just curious

Legkomolyabb pókerarcomat felvéve próbálok a lelkéig hatolni a mély komolyságommal, két egész másodpercig nagyjából mert kitör belőlem a nevetés és megrázom a fejem neki. Szoktam ugyan pókerezni, de valójában nem is nagyon az én világom és igaza  van, nem vagyok egy nagy pókerarc, így könnyen elbuknék mindent elég hamar.
- Na igen a Netflix és szégyenszemre a Disney+, totálisan elvették az eszem ha nem lennél most itt velem. - talán még egy kis filmezés mondjuk beleférne, de magam sem tudom mennyire régen ültem le megnézni egy jó filmet, pedig imádok, csak nem adódik idő, és egyedül nem is annyira érdekes már. Barátnőm meg nem mostanában volt, így inkább csak az emlékeimben él meg milyen lenne egy olyan este.
Elmondta nekem, hogy jól van, nem ismerem, de látom, hogy nincs, vagy csak nagyon félreértek valamit, de ezt továbbra sem tartozik rám ahogy az arcából  látom, így csak továbblépek ezen, hogy talán sosem fog ennyire befogadni, akkor azt is el kell majd fogadnom és vagy így folytatni a barátságot, ami éppen most bontakozna ki, részemről, vagy nem erőltetni és tudva, hogy azt mondja jól van továbblépni. De az utóbbi nem lennék én, így a nyakán maradok, ameddig legalább az én lelkiismeretem nem erősít rá, hogy jól van.
Nem érzem, hogy túl jól érinti a tudat, hogy a száma valahol ott ékeskedik az üzeneteim között, nem mentettem el és most sem fogok, valahogy a kell egy orvos érv nem elég ahhoz, hogy bekerüljön oda. Mondjuk lenne több ok amit én feltudnék mellé sorolni, de nem nekem kell ebben dönteni, mert ez csak egy telefonszám, mégis érzem, hogy más van mögötte, amibe megintcsak nem vagyok benne.
Jobb is ha elengedjük a kellemetlen témákat, úgy érzem nekünk ez már egészen jól megy, hiszen nem ismerjük egymást olyan régóta, hogy kibeszéljük egymásnak mi az ami bánt minket, így értem a zárkózottságát egy egy dologban és nem is feszegetem tovább.
- A könyvtári létnek is volt jó oldala, legalább egy okos lány lett belőled és nem olyan, mint a legtöbb egyetemista, akit csak pénzzel a családja, de a bulikat választja. Nem is tudom, hogy a kettő között van e valaki. - valahogy én mindig a két véglettel találkozok, vagy a vagyonos elkényeztetett lány, vagy a vagyonos nagyon okos, mindent úgy csináló lány, akit a szülei befolyása hajt. Eddig szerencsésen megtaláltam azokat, akik nem az első kategóriában játszanak, de sokkal inkább válogatnék ha lenne időm olyan helyzetből barátokat, akik nem az én életemből csöppenek ki, mert ők valahogy teljesen más értékest képesek képviselni.
- Ha szeretnéd látni, ahogy a életemért küzdök a korlát mellett, akkor benne vagyok, de csak akkor ha előtte utána iszunk egy kis forrócsokit amibe majd a pultostól kérünk egy kis rumot, hogy legyen valami extra bátorságom. - én meg az ital, de lehet ide kelleni fog, hogy ne rinyáljam végig az egészet, bár lehet Lindy előtt próbálnám tartani magam, még a végén teljesen más képet festenék magamról, mint amilyen valójában vagyok.
Valamiért akárhányszor megemlíti Caesart érzem, hogy összerándul a szemem alatti rész, de nem direkt én bírom Caesart, jó barátok vagyunk, nem lenne azzal sem problémám ha ők ketten együtt lennének, valószínűleg nem hoztam volna el vacsorázni, mert mégis csak furán venné ki magát. Lehet csak ez a tanácstalanság az ami ilyen helyzetbe hoz, hogy nem tudom mi van köztük, de igazság szerint nem is rám tartozik. Caesar a barátom ő meg egy lány, akit szeretném ha az lenne, ha egyszer ő is úgy szeretné. Bonyolult érzelmi világom van most jelenleg, amit még ráérek kibogozni, de érzem, hogy annyira az övékbe nem kellene belerondítani, és mégis mintha pontosan azt tenném, amitől bűntudat kezd el uralkodni rajtam egy pillanatig.
Nehezen veszem le róla a figyelmem és felnevetek, amikor nem tűnik fel neki, mennyire oda van érte a pincér srác, nem veszi észre, de az azt jelenti, hogy nem csinálja feltűnően, ami igazán profikra vall.
- Végülis, valóban jobb ötlet téged részegen az utcán hagyni. - vonom meg a vállam makacsul és beleiszok az italomba demire az asztalra ér a pohár már nevetek. Nem célom magamhoz felvinni, csak felajánlottam, de valószínűleg egy lánytól hallani ugyanezt egy kicsit máshogy hat, mintha én akarom őt felvinni.
- Szóval a vendégszoba nem játszik, de a kezedet ne engedjem el. - felhúzom a szemöldököm, miközben rámosolygok. - Menni fog ne aggódj, vigyázok rád ott is, majd megvédelek anyám elől, de az azzal is fog járni, hogy állandóan mellettem kell lenned, mint valami védtelen őzgida, és te egészen biztosan nem vagy az. - mert nem az, képes megvédeni magát, mondjuk az ilyen helyzetekben talán nem lenne rá szükség, de ott leszek vele, nem merném bevállalni, hogy a korcsolyapályán ne legyen ott nekem, mint őrangyal.
- Akkor ezennel hivatalosan is meginvitállak. - vigyorgok rá, szinte dübörgő szívvel, amikor végre nem egy kis ellenszegülést érzek, ahogy a korábban is ezt éreztem, de arra most ráerősített ezzel és én nagyon örülök ennek.
A kérdésére azonnal lefagy az az őszinte mosolyom, és nem is tudok válaszolni hirtelen a kérdésére, pedig nekem mindig van egy két jó szavam, azonnal tudok beszélni mindenről, de erre nem biztos, hogy annyira kézenfekvő válaszom lenne.
- Kíváncsi vagyok, de van ami nem egy első találkozásra való kérdéssor, mit szólsz hozzá, ha ezt a következő randinkor felteszem neked. - mosolygok rá, de persze tudom, hogy jobban átlát már rajtam, ennyi idő után is, mint akarnám, így csak mosolygok, és miután megettük az ételt és csak a sablonos dolgok maradtak témának hazaviszem. Nem tudom neki kifejezni, mennyire feldobta az estémet, mert ezt tette, és most valamiért egy kicsit jobban várom azt a partit, mint illene, főleg, hogy arra, amit ő kérdezett a kíváncsiságomról, korántsem kapott egyikünk sem választ.

 to: @Lindy Lockers