“Call it a clan, call it a network, call it a tribe, call it a family: Whatever you call it, whoever you are, you need one”
A JFK reptéren 10:03-kor szállt le a gépem. Remy ugyan felajánlotta, hogy szívesen kijön értem, de nem engedtem neki, hiszen nem tudtam, hogy lesz-e esetleg késés, így nem akartam megváratni, illetve így kényelmesen átvehettem a szobámat a közeli hotelban. Megszállhattam volna Remynél, de nem akartam, hogy folyamatosan a szeme előtt legyek, hiszen még előtte is bőszen hallgattam az utazásom másik céljáról. Szeretnék egy kis üzlethelyiséget találni itt Manhattanban, amit ki tudnék bérelni, hogy elindíthassam a saját szalonomat. Néhány hete chatelek egy lánnyal, akit még az egyik kurzusom ismertem és ha meg tudunk egyezni, akkor tudnánk társulni és együtt vághatnánk bele a bizniszbe. De ez most mellékes, hiszen miután rendbe szedtem magam a hotelben és a kényelmes utazós pulcsimat valami New York-hoz passzolóbb öltözetre cseréltem. Hívtam egy taxit és bár tömegközlekedéssel jóval olcsóbb lett volna semmit sem láttam volna a városból és évek óta csak erre spóroltam, így gondoltam megadom a módját az első napomnak a városban. Nagy csillogó szemekkel figyeltem az autó ablaküvegén keresztül az elsuhanó épületeket és valami hihetetlen lelkesedés fogott el már most. Szinte csalódásként ér amikor a kocsi leparkol és fizetés után ki kell szállnom a kis körtúrámról. Az ajtóhoz felsétálva nyomom meg a bátyám lakásának kapucsengőjét, majd türelmesen hallgatom a csengő-bongó dallamot amíg végre bele nem szól. -Mr. Fellowes? Itt Miss Fellowes!-Szólok bele a mikrofonba és amint megkapom a zöld utat már megyek is fel a lakásához. Az izgatottságtól szapora léptekkel közelítem meg az ajtaját ami néhány lelkes kopogás után kis is tárul előttem. Nem szeretek ölelkezni, de már olyan rég láttam a testvéremet, hogy még én is gondolkozás nélkül fonom köré a karjaimat néhány másodpercre mielőtt még kap két puszit az arcára és el is engedem. -Megöregedtél.-Heccelem azon nyomban ahogy átléptem a küszöbét és ekkor akad meg a tekintetem egy csinos szőke lányon. -Szia!-köszönök neki kissé bizonytalanul. Nem tudtam, hogy van valakije Remynek.
- Szóval ez volt a sztorim a pszichológussal. - vontam meg a vállamat Evire pillantva. Végszóra meg is szólalt a kapucsengő, megmentve attól, hogy tovább boncolgassuk ezt az idióta témát. - Köszönjük, Miss Fellowes, de nem veszünk semmit. - kinyitottam neki az ajtót, hogy feljöhessen. Azt már korábban a lelkére kötöttem, hogy ha kedves az élete, inkább a lépcsőt válassza, ne a liftet. Tudtam, hogy Ottiline majd New York-ba jön néhány hétre turistáskodni, de a pontos érkezése csak nemrég derült ki. Evinek már meséltem a lázadó húgomról, ő pedig szerette volna megismerni. Ez egy remek alkalom rá. Ráadásul egyébként is egy egészen másik szemszögből mutathatja meg neki a várost, mint én. És talán segíthet rábeszélni, hogy költözzön ide, és itt próbálkozzon a saját szalon nyitásával. Több a lehetőség, önálló, szabad lehetne, a szüleink se okoskodnának bele folyton a dolgaiba, és nem mellesleg én is itt vagyok, hogy segítsek neki, amiben csak kell. Hamar Ottiline ölelésében találtam magam. Meglepve pislogtam a ránk nem túl jellemző gesztus miatt. Én sem vagyok egy ölelkezős típus, és úgy rémlett, ő sem. Háh! Szóval hiányoztam. Lebuktál. - Iiigen. Akkor történt, amikor meghallottam a hangodat a kaputelefonban. - forgattam a szemeimet. Még ide se ért, de már akár mehet is haza. - A barátnőm, Evelyn. És ő a húgom, Ottiline. - mutattam be őket egymásnak. Utóbbinak még nem volt alkalmam mesélni a "hippi lányról", mivel... eredetileg úgy volt, hogy ez nem egészen így fog alakulni. - Ha nem akarod, hogy hisztis pszichopatává változzon, ne hívd Ottie-nak. - ezt csak anya erőlteti folyton. A nő, aki egy hajvasalóról nevezte el a gyerekét. - Már volt lebeszélt programunk mára Evivel, amikor szóltatok, hogy ma érkezel. Egyikőtöket sem mondtam volna le, és így legalább megismerhetitek egymást. - még lesz alkalmunk bőven csak ketten együtt lógni. Bár ha ő is bekerül Evelyn kedvességének a bűvkörébe, elképzelhető, hogy a hátralévő időben ejtve leszek. - Örülök, hogy itt vagy. Milyen utad volt? Könnyen ide találtál? - csak remélni mertem, hogy ebben a szerkóban nem buszozta át a várost. Beljebb indultam, hogy leülhessünk a nappaliban. Ha Ottiline kért esetleg valamit inni, azt megkapta. - Na és milyen a hotel? - avagy: MIÉRT NEM AZ AUNT MARIE'S-BEN SZÁLLTÁL MEG!???? A lakásom nyilván nem jöhetett szóba, mert túl kicsi lett volna kettőnknek, így meg főleg, hogy Evelyn és én... De attól még van egy szálloda, aminek én vagyok a vezetője! Nem értem, az miért nem felelt volna meg neki. Anyagilag is jobban jött volna ki, és nyugodtabb lennék, hogy tudom, hol van, milyen környéken, milyen vendégek között. Logikus, nem!?
“Generally the best things in life are also the worst things in life. It’s just like how people’s best qualities are always their worst qualities. It’s also a little hard, too, but I’ll take it. In terms of hard things, the opportunities are worth it.” - J.K.
"In New York Concrete jungle where dreams are made of There's nothin' you can't do Now you're in New York"
-Hát ez... -de befejezni se tudtam a mondatomat, mert megszólalt a kapucsengő. Az egész sztori ezzel a pszichológus nővel kapcsolatban egy borzalmas tapasztalat lehetett a számára, és szerintem nekem is traumám lett tőle, pedig nem is én mentem el hozzá. És főleg azért bosszantó, mert Eden még csak most tanulja, de vele már a múltkor is kibeszéltük, hogy mennyire fontos a felnőttek viselkedése kapcsán is mélyre ásni, akár a gyerekkorba is, és aki nem képes figyelni, az ne csinálja ezt. Nem igazán tudtam elképzelni, hogy mire számítsak, Remy hiába mesélt már nekem a húgáról, aki hozzá hasonlóan nem a szülői elvárásoknak megfelelően élte az életét, hanem egészen más szakmákat szemelt ki magának. Tetszett már ismeretlenül is ez a lázadó jellem, így mindenképp szerettem volna megismerni most, hogy ide látogatott. Végül az ajtó csak kinyílt, és egy jót mosolyogtam azon, hogy azonnal egy beszólással indított a bátyja felé. Egy mosolyt csalt az arcomra a "barátnőm" bemutatás. Még mindig olyan... furcsa, kellemes, új érzés volt ez a "titulus." -Szia! Örülök, hogy megismerhetlek végre. Remy már mesélt rólad. -néztem rá egy barátságos mosollyal, a kezemet nyújtva felé, ha már egyszer be lettünk mutatva egymásnak. -Eszembe sem jutott. Ez olyan, mint nálam az Ellie, Evia, vagy a Lynnie. -forgattam a szemeimet együttérzőn erre a becenév dologra. Emberek olyan dolgokat képesek kitalálni becenévként, hihetetlen. -De öhm... van valami preferált becenév, vagy mondjuk ragaszkodsz a teljes nevedhez? Csak hogy véletlenül se lőjek mellé később. -nem szeretek másokat megsérteni, még ilyen szinten sem. -Ugyan már, én csak a húgod miatt vagyok itt. -haraptam be az alsó ajkamat egy aljas félmosollyal, követve őket a nappali részre, hogy ledobhassam magam a kanapéra én is, figyelve a válaszokra, amik Remy kérdéseire érkeztek. Ez a hoteles dolog viszont egy apró, hitetlen fejrázást csalt ki belőlem. Én sem feltétlenül akartam volna a bátyám munkahelyén megszállni, főleg, ha a jellemünk amúgy hasonló, de kellően eltérő is, hogy feszültséget szüljön.
“Call it a clan, call it a network, call it a tribe, call it a family: Whatever you call it, whoever you are, you need one”
Néhány pillanatig jó ötletnek tűnt az ölelés hiszen olyan ösztönösen jött a mozdulat, hogy kedvet kaptam hozzá. Néhány másodperc alatt viszont szinte már fintorogva húzódok el a testvéremtől, mintha ezt a gesztust nem is én kezdeményeztem volna. Semmi gond, legalább újra elkönyvelhetem, hogy ez még mindig nem az én világom. -HaHa, Tökfej! Én magam vagyok a két lábon járó fiatalságod.-Egy grimasszal pillantok rá mielőtt megakad a szemem valaki máson. -A BAR... khm.-Szalad feljebb néhány oktávval a hangom mielőtt visszanyerem az önuralmam és egy torok köszörülés után a hangszínemet is. Leveszem a kabátomat és fel is akasztom még az előszobában, illetve a cipőmet is ott hagyom. -Te szegény, valami szörnyűt követhettél el előző életedben, hogy Remyvel vert meg a sors.-Együttérző bólogatással rázom meg a kezét mielőtt az arcomra kiül egy cinkos mosoly. Remy persze azonnal intézkedik, hogy a hősiesen gyűlölt becenevem még véletlenül se kerüljön elő, mire kap egy szinte hálás pillantást mielőtt újra Evelynre terelődik a figyelmem. -Hát öööööö.-Bizonytalanodok el egy pillanatra, hiszen épp most sorolta fel az általa nem túl kedvelt becenevei közé azt, amelyiket én kifejezetten szeretek, de legalább ebből biztos nem lesz képzavar közöttünk. -Linnie. Én a Linniet kedvelem.-Nevetek végül egyet. -Mindig remekül tudtam időzíteni. Én nagyon örülök a találkozásnak.-Jegyzem meg miközben a nappali felé sétálunk és az egyik lábamat magam alá húzva ülök le. -Kedvellek!-Vigyorgok a lányra pimasz megjegyzése hallatán mielőtt újra a testvéremnek szentelem a figyelmemet. -Megengedtem magamnak azt a luxust, hogy taxival jöjjek, mert így legalább megnézhettem a várost, úgyhogy nem volt gond a közlekedéssel.-Gondolom belül éppen félig görcsöt kap, hogy ne jegyezze meg, hogy egyébként ne mászkáljak ilyen ruhákban itt, de szerintem itt előbb engedhetem ezt meg magamnak, mint Evanstonban, ahol ezzel csak még jobban kilógtam volna a sorból. -Nagyon szép. Egy köpésre van a Central Park, este bejárhatom Manhattan legszebb részeit, a lehető legjobb választás volt.-Természetesen pontoson tudom, hogy mi lappang a kérdése mögött, de ezt bájosan figyelmen kívül hagyom. Remyt ugyan régen láttam, de elég sok éven keresztül nézegethettem, illetve tényleg nem szeretném, hogy minden egyes lépésemről tudjon. Anya 25 éven keresztül ült a nyakamban őrizve minden mozdulatomat. Mondjuk szegény, így sem tudta bebiztosítani, hogy én is az egyetemen kössek ki. -Jajj. Nem is tudom, hogy kit zaklassak elsőként.-Nézem végig őket felváltva. -Remy. Veled kezdek, mert Evihez több kérdésem lesz azt hiszem. Szóval, mi van veled drága bátyám? Zene, munka, a csajokat nem kell kérdeznem.-Tényleg nehezen dolgozom fel, hogy le tudott akasztani magának egy ilyen full normálisnak tűnő lányt.
- Ha...ha...ha. - bezsebelhettek mindketten egy megjátszott gyilkos pillantást. Evelyn azért, mert csak a húgom miatt van itt. Linnie pedig amiatt, hogy szerinte egy sorscsapás vagyok Evelyn-re nézve. Egyikük sem gondolta komolyan, de az utóbbival az a gond, hogy talán volt benne valami. Vagyis... reméltem, hogy nem, de... volt már ilyen. A taxi jobb választás volt, mint valamelyik tömegközlekedési eszköz, csak ... - Nem tudom, miért nem akartad, hogy elmenjek eléd. - akár a reptérre, akár hogy elhozzam a hotelból ide. Nem szemrehányás, és nyilván azt csinál, amit akar, de az én kocsimból is ugyanazt látta volna a városból, ráadásul azt a taxi pénzt másra is költhette volna. Olyan, mintha szándékosan kerülne, és ezt utálom. Nem megfojtani akarom, csak féltem őt, és... Örülök, hogy itt van. A testvéreim közül a kettőnk mentalitása áll a legközelebb egymáshoz. Egyikünk sem hódolt be a szüleink akaratának. Nem szeretném, ha nagy kanállal habzsolná itt a dolgokat, aztán csalódna New York-ban, és végül Evanston rabja maradna örökre. Jó, hogy valamelyik családtagom elérhető távolságban van, és szeretném, ha ez így is maradhatna hosszabb távon is. Főleg, ha az Ottiline. - Egyedül? - vontam fel a szemöldököm. Este, egyedül, nőként a Central Parkban.... csúcs. Ha nem valami drogos, részeg, perverz beteg állat öli meg, akkor anya. - Juhú... - vágtam nem túl lelkes képet az első áldozat jogán. Bár lehet még mindig jobb, ha engem faggat, mint Evit. - Hát ööö... - vakartam meg a tarkómat elgondolkodva. Nem is tudom, hol kezdjem. - Szóval menet közben lecserélődött pár tagunk, és velük elkezdtük felfuttani a bandánkat. És úgy néz ki, lesz is belőle valami. - néztem rá lelkes mosollyal. - Így... amint tehetem, ott hagyom az Aunt Marie's-t, és csak ezt fogom csinálni. Már elvileg van jelölt is, aki szívesen betanulna a helyemre. Ez a végzettsége is, szóval úgy tűnik, semmi akadálya. Deee ezt még nem mondtam anyáéknak. - így légyszi te se tedd, ha lehet. Jobb, ha tőlem hallják, és első kézből látom, ahogy teljesen kiakadnak rám, hogy ez mekkora hatalmas nagy baromság. - Ha felvesszük a stúdióban az első albumot, meglátogatom őket. Ide hozom New York-ba Indy-t Caroline-tól. - bár talán ezt már említettem neki. Passz. Összefolynak a hülye napok. - Evelynnel pedig együtt beragadtunk a ház liftjébe, és... egymás életébe is? - vaaagy micsoda. - De még nagyon friss az egész. Szóval ezért van az, hogy róla és a többi dologról még nem szóltam nektek. Neked se. Eléggé felpörögtek az események körülöttem. Ne haragudj. - kicsit eltűntünk egymás életéből az utóbbi időben. - Veled mi van? Meddig maradsz? Hogy állsz a szalonos álmaiddal? - dobtam vissza a kérdést.
“Generally the best things in life are also the worst things in life. It’s just like how people’s best qualities are always their worst qualities. It’s also a little hard, too, but I’ll take it. In terms of hard things, the opportunities are worth it.” - J.K.
“Call it a clan, call it a network, call it a tribe, call it a family: Whatever you call it, whoever you are, you need one”
Igazából lehet, hogy Remyt tényleg be kellene avatnom a terveimbe. Szerintem még támogatna is és valószínűleg a segítségemre lehetne a keresgélésben. Üzlethelyiség és lakás szempontjából is. Igazából eddig azért nem akartam neki szólni semmiképp, mert nem akartam, hogy írásos nyoma legyen az utazásom céljának, meg szerintem ez egyébként sem telefontéma. -Egyedül!-Pillantok rá felhúzva az orromat egy fél grimaszba. 25 éves vagyok éppen itt az ideje, hogy ne akarja mindig mindenki ezerrel szorongatni a kis kezemet. Tudok magamra vigyázni, Chicago sem feltétlen a legbiztonságosabb éjjel, bár igazából fogalma sincs róla neki sem, hogy hányszor jártam a várost egyedül. -Hűű.-Hirtelen csak ennyit tudok kinyögni neki arra, hogy ott akarja hagyni a biztos munkahelyét a bandáért és végre valahára kezd valamit azzal az istenadta tehetségével, amit eddig szerintem piszok mód nem használt ki. -Hát. Gratulálok. Ez tényleg egy jelentős változás lesz. Nagyon örülök neki, hiszen eddig csak pocsékoltad a képességeidet az íróasztal mögött.-Vonom meg a vállaimat. -Ja és természetesen tőlem nem tudja meg otthon senki.-Teszem hozzá hiszen azért értettem én a burkolt célzást, ami ott volt a szavaiban. Szinte csak kapkodom a fejemet a sok változás hallatán. -Barátnőd van, jön a kutty, végre kitörtél a mókuskerékből, zenélni fogsz teljes mellbedobással. Ki a franc vagy te?-vigyorgok és még egy pillanatra a homlokához is érintem a kézfejemet, hogy leellenőrizzem nem lázas-e. Mi ketten hasonlítunk a legjobban a családból Remyvel, hiszen mi vagyunk azok, akik nagy lelkesen porba tapostunk minden szülői igényt és a saját utunkat választottuk, de ez most még tőle is meredek egy kicsit, ami részemről abszolút tiszteletre méltó. -Nincs semmi gond. Én sem értem volna rád.-Vigyorgok rá. Mondjuk kíváncsi lennék, hogy mikor avatott volna be, ha most nem toppanok be a kis életébe. -Nem akartam elmondani, de már te is megosztottál velem titkokat, így már van mit anyához vágjak, ha eljár a szád.. Anya úgy tudja, hogy 2 hétre jöttem várost nézni, téged meglátogatni, ilyenek. Az az igazság Remy, hogy itt keresek üzlethelyiséget, amit kivehetek illetve albérletet is fogok nézni. Szeretnék ide költözni. Az elmúlt években konkrétan semmire sem költöttem és elég pénzt összespóroltam, hogy végre nekiindulhassak egy saját vállalkozásnak. Ezért is ragaszkodtam Manhattanhez. Ott nézelődök pillanatnyilag.-a kanapé hátuljára támaszkodva a könyökömmel kezdem el csavargatni az egyik hajtincsemet miközben beszéltem. -Szóval, Evi.-Ha jól emlékszem Remy így becézte. -Először is hadd mondjam el, hogy nagyon örülök, hogy Remington képes volt végre egy ilyen normálisnak tűnő lányt felmutatni.-Persze még tévedhetek, de nem szokott a radarom ilyen szempontból csalni. -Mivel foglalkozol? Szereted a thai kaját? Eljössz velem vásárolni egyik nap?-teszem fel a lehető legfontosabb kérdéseket, amik így hirtelen az eszembe jutnak.
- Azért ez túlzás. - hogy az íróasztal mögött pocsékoltam volna a tehetségemet. Ettől még zenélgettem a munka mellett, nem hanyagoltam el. A munkahelyemen szép kis karriert futottam be. Nem mindenki lesz pincérből ügyvezető néhány év leforgása alatt. És ezek a tapasztalatok talán jól jöhetnek a zeneipar világában is. - Kösz, Linnie. - elhiszem neki, ha azt mondja, idő előtt nem fog eljárni a szája az otthoniak előtt. - Nagyon vicces. - forgattam a szemeimet a lázmérős mozdulatára. - De amúgy meg ki tudja. Talán végre az a Remington lehetek, akinek mindig is lennem kellett volna. - az ember minden életszakaszában máshogy gondolkodik. Én kaptam egy festői pofont, hogy sürgősen változtassak az életemen, mert ez így egy rakás szarnak is szánalmas. - Viszont azért ez még sok mindenen múlik. - na nem Indy vagy Evelyn, hanem az a bizonyos kitörés a mókuskerékből. Jó lenne végre. - De optimista vagyok. - végre kezdenek jó irányt venni a dolgok. Felvont szemöldökkel vizsgálgattam az arcvonásait, a tekintetét, amikor úgy tűnt, be akar avatni valamibe. Ami szintén titok, szóval nyugodtan zsarolhatjuk majd egymást. Majdnem lementem hídba, amikor nemes egyszerűséggel kijelentette, hogy itt keres magának üzlethelyiséget, illetve albérletet is. Szeretne New York-ba költözni, mert hogy van rá elég spórolt pénze, aztán meg majd lesz valahogy. Szóval nem véletlenül jött képbe nála mindenáron Manhattan. Amint befejezte, egy hatalmas vigyor költözött a képemre. A tekintetem előbb Evelyn-re vándorolt, aztán vissza Ottiline-re. - Jó!!! - hirtelen ez volt minden, amit rá tudtam vágni. Dobtam az anti-ölelkezős felfogásunkat és "rávetettem" magam Linnie-re. - Mondtam Evinek, ha találkozunk veled, meg kell győznünk, hogy költözz te is New York-ba, mert itt sokkal több lehetőséged lenne az élet és a munka terén is. Végre szabad lennél. - az túl gonoszul hangzana, hogy megszabadulhatna anyáéktól. Én meg közben szép gyorsan eleresztettem a húgomat. - Szóval ez a legjobb hír, amit mondhattál! Bármiben támogatlak, de tényleg. Amiben kéred, persze. Nem fogom rád erőltetni magam, ez a te életed meg minden, úgy csinálod, ahogy akarod. De tudd, hogy számíthatsz rám. Mindig én legyek az első gondolatod, ne az utolsó. - néztem rá tök komolyan. Ez nem kuncsorgás, kihasználás vagy bármi. Ha segítség kell, tudja, hol talál. - Amúgy... Evelyn is maga hozta össze a new york-i vállalkozását, pedig eredetileg Los Angeles-ből jött ide. Így szerintem ő is tudna jó tippeket adni. - tettem még hozzá. De a részleteket mondja el ő maga. Az eddigi barátnőim leszólását inkább diplomatikusan nem kommentáltam. A legelső képtelen volt elszakadni a családjától, és nem volt egy önálló gondolata sem. Akik úgy kezeltek, mint valami rossz szokást. Nem is értem, hogy húztunk le együtt három évet, és hogy nem hűlt ki előbb. A második inkább csak olyan érzés volt, mint valami barátság extrákkal. Szeretett villogni velem, de érzelmileg elég nagy nulla volt. Nem csoda, ha másfél év alatt le is csengett az egész érdekes része. Három évig voltam együtt egy csajjal, aki tuti kapcsolatfüggő volt. Minden percben velem akart volna lenni, de végül ő lépett le az állítólagos munkamániám miatt. A legutolsó, aminek nem olyan túl régen lett vége, négy éves volt, és így utólag minden másodpercéért kár. Túl sokat akart bulizni, próbált megváltoztatni, és a végére még jól meg is csalt. És mindezek után még neki állt feljebb, és nem értette, miért akarom, hogy elhúzzon az életemből. Szóval... Ottiline végül is nem téved, hogy Evelyn már elsőre sokkal normálisabbnak tűnik, mint a többiek összesen. A thai kajás random kérdésére csak értetlenül pislogtam. Nem is Linn lenne...
“Generally the best things in life are also the worst things in life. It’s just like how people’s best qualities are always their worst qualities. It’s also a little hard, too, but I’ll take it. In terms of hard things, the opportunities are worth it.” - J.K.
"In New York Concrete jungle where dreams are made of There's nothin' you can't do Now you're in New York"
-Én is imádok este a Central Parkban sétálni. Csomószor csináltam már, hogy ha később végeztem, akkor átvágtam rajta. -néztem Ottiline-re egy együttérző, cinkos mosollyal. Persze értem, hogy Remy félti a testvérét, de egy kicsit túlságosan is. Már nagykorú, felnőtt, és tud magára vigyázni. Nem minden sarkon leselkedik rá valami veszély, vagy egy gonosz alak, aki berángatja a bokorba. Egy jót mosolyogtam azon, ahogy a húga a homlokához emelte a kezét, megvizsgálva, beteg-e a sok változás miatt. Tény, hogy nagyon felpörgött körülötte az élet, de én is abban bízom, hogy az a Remington lehet, akinek mindig is lennie kellett volna. -Jó lenne, ha a lakásod kisugározna az egész életedre. -néztem rá egy szórakozott, ártatlan mosollyal. A lakása olyan, amilyen amúgy neki kellene, hogy legyen. Igazi... zenészlak, vagy minek nevezzem. Érdeklődve hallgattam azt, ahogy Ottiline beszélni kezdett és felvázolta a tervét. Egy hitetlen mosoly költözött a képemre, aztán lassan egy hasonló vigyorrá vált, mint ami Remy arcán is elterült. Csak hevesen bólogattam arra, hogy én is egymagam hoztam össze a vállalkozásomat. -Szerintem ez egy nagyon-nagyon jó terv!! Itt sokkal szélesebb lehet a vendégköröd, és nagyon sokféle ember megfordulhat nálad. Ha első körben mondjuk egy széket bérelsz valahol, jó szerződéssel, akkor ott ki tudod alakítani magadnak azt a bizonyos kört. Csak arra kell figyelni, hogy ne akarjanak "röghöz kötni", ami azt jelenti, hogy x időn belül nem mondhatsz fel, vagy ha igen, akkor nem viheted magaddal a vendégkört, ami amúgy miattad ment oda. -forgattam meg a szemeimet. -Öhm... köszönöm szépen. Remélem, akkor is így gondolod majd, ha már többet beszéltem. -néztem rá egy zavart mosollyal, az egyik hosszú tincset csavargatva az ujjaim között, bizonytalanul harapva be az alsó ajkamat. Azért címeztem Remy-nek egy "ennyire szörnyű emberekkel randiztál eddig?" nézést, de igazság szerint választ nem vártam rá. Én sem büszkélkedhetek túl szép listával ezen a téren, sőt. -Művészeti grafikus vagyok, és a saját vállalkozásomat vezetem, de ezt Remy már elspoilerezte neked... -címeztem is egy "rosszalló" pillantást az említettnek. -Ezek mellett tetoválóként is bedolgozom egy, a lakásomtól nem messze lévő szalonba. Imádom a thai kaját, csinálni is, nem csak rendelni. A földimogyorós csirkém világhírű, és a legnagyobb örömmel elmegyek veled vásárolni valamelyik nap, amikor neked is jó! -néztem rá egy lelkes mosollyal. -Ugyan nem tudom, te mennyire vagy oda az ilyen vintage, retro boltokért, de ismerek egy eldugott kis helyet, amit szinte senki nem ismer. Ha vevő vagy rá, szívesen megmutatom, hol tudsz igazán egyedi cuccokat szerezni. Nem csak ruhákat és ékszereket, hanem bútorokat is. -néztem rá kérdő kíváncsisággal. -Oh, és még a vállalkozás kapcsán... tényleg szívesen adok tippeket, ha szeretnéd. Majdnem a nulláról kezdtem. Bár nekem "szerencsém" volt, mivel épp akkor örököltem egy nagyobb összeget a nagymamám után, aki mindig a legnagyobb támogatóm volt, viszont ezek mellett végig melóztam az egyetemet, és mindenfélét elvállaltam, hogy pénzt gyűjtsek. Voltam recepciós, pincér, eladó, és dolgoztam egy "baltadobálóban" is.
“Call it a clan, call it a network, call it a tribe, call it a family: Whatever you call it, whoever you are, you need one”
-Hallod?! Most rá is nézz olyan atyai szigorral.-Mutogatok Evire nevetve, de nyilván ő nem kapja majd meg azt a nevelős tekintetet Remytől, mint én. Szegény lány. 2 perce vagyok itt és máris élvezheti a premier plánban a Fellowes Show mai kiadását. Legalább tudja mivel lesz dolga. -Te mindig az voltál akinek lenned kellett. Neked be kellett járni ezt az utat, hogy rájöjj merre mutat a belső iránytűd.-Vonom meg a vállaimat. -Nyilván. Én magam rángattalak volna le a felhők közül, ha már most ünnepelnéd magad.-Talán ezért sem vágott volna bele eddig szívesen, hiszen túlságosan sok volt az ismeretlen tényező. -Sosem voltál optimista kedves bátyám. Te realista vagy. Csak most végre olyan eszközök vannak a kezedben és olyan emberek a közeledben, akikben van valós potenciál.-A pozitív életszemléletlen ehhez semmi köze azt hiszem. Bár amennyi minden változott az életében még az is lehet, hogy tényleg látásmódot is váltott. Az ő bizalmának köszönhetően én is így fordulok hozzá és mindkettejüknek végül minden hezitálás nélkül vázolom a terveimet. Sok dologra számítottam, de arra nem, hogy Remy egyenesen a nyakamba ugrik, amire most én vágok olyan fejet, mint ő az ajtóban amikor én öleltem meg őt, de tényleg jól esik egyébként, hogy ilyen kitörő örömmel fogadta a hírt. -Komolyan?-Emelkednek szinte a felhőkig a szemöldökeim miközben elenged. Ha a Fellowes család képes lenne tényleg normálisan kommunikálni egymással nekem nem kellett volna ennyit sunnyognom, ő pedig nem dolgozott volna ki valószínűleg vagy 100 tervet, hogy hogyan győzzön meg a maradásról. De hát igen... azok nem mi lettünk volna. -Örülnék ha eljönnél velem majd megnézni egy-két helyet. Tapasztalatom szerint férfiakkal jobban szeretnek tárgyalni és ebben több is a rutinod.-Ha már szívesen segítene. Evire emelem a tekintetem a testvéremről. -Őszintén bevallom neked nem akarok már alkalmazott lenni. Illetve egy ideje beszélgetek egy lánnyal, aki szintén Chicagoból indult, együtt voltunk egy képzésen és már itt dolgozik egy ideje. Vele társulnék. Neki már van egy egész jó vendégköre, nekem pedig van tőkém, amivel elindulhatunk.-Magyarázom az alaphelyzetet. Egyre szélesedő mosollyal hallgatom Evit és minél többet beszél én annál szimpatikusabbnak találom. -Szép volt. Kedvelem.-Vigyorgok Remyre majd újra Evire pillantok. -A csirkédet mindenképp szeretném megkóstolni.-Kész, azt hiszem a testvérem el is vesztett mindkettőnket egy időre. -Ne viccelj, a retro és a vintage jön vissza a divatba. A 90-es évek minden imádott darabja most újra dübörög.-Úgyhogy a kis butikokban lehet a leginkább elkapni a lehető legjobb darabokat, amiktől mindenkinek leesik az álla. -Baltadobálóban? Mármint ilyen legalja kocsmára gondolsz vagy igazi baltadobálóra?-Kérdezem egy pimasz mosollyal. -Rábasztál.-Vigyorgok Remyre hiszen igazából bármelyikről is legyen szó Evi nem az a csaj akivel lehetne szarakodni. Bár nem úgy ismerem a testvérem, mint aki ilyesmit megengedne magának. -Egyébként köszönöm. Mindkettőtöknek a támogatást. Biztos ezer meg kettő kérdésem lesz ahogy elkezdenek majd beindulni a dolgok.-De már kapásból van két ember akire támaszkodhatok.
Evelyn is megkapta azt a nézést, amiről Ottiline beszélt. Nektek amúgy mind elment az eszetek!? - Jeez. Mikor lettél ennyire bölcs? - vontam fel a szemöldököm Linnie-re pillantva. Belső iránytűk és bejárt utak. Az igen, kislány. Aprót bólintottam arra, hogy Evi szerint a lakásom stílusa kisugározhatna az életemre is, ahogy arra is, hogy Linnie szerint inkább realista vagyok, mint optimista. Igaza van. Egyik részem meglepődött, a másik pedig inkább csak büszke volt a húgomra, hogy ő is New York-ban gondolkodik. Sejtettem valahol, hogy nem kell majd sokáig győzködnöm, de arra azért nem számítottam, hogy magától, ráadásul kész tervekkel hozakodik majd elő. - Alap. Szívesen elkísérlek, és segítek kiválasztani a legjobbat. - ezer éve ebben a lakásban csövezek már, de ez nem jelenti azt, hogy ne tudnám majd kiszűrni a selejtet. Nem vagyok túl jártas Manhattan-ben, de ott van Aziel és Rafe. Ők biztosan tudják, hogy melyik környéken érdemes keresgélni, és milyen árak a reálisak. Csak csendes megfigyelője voltam a két lány beszélgetésének. Felesleges lenne bármit is hozzáfűznöm, van szájuk, hogy a saját dolgaikról ők maguk meséljenek egymásnak. Ismerkedjenek csak! Én meg szép csendben örülök, hogy már rögtön elsőre kedvelik egymást. Mindketten fontosak nekem, szóval ez így egy nagyon jó felállás. De az a baltadobáló... még mindig nehéz feldolgozni. Roman viszont baromi jó arc, nem csodálom, hogy Evi annyira imádja. Már várom, hogy vendégként is elmehessek oda, és vikingre igyuk magunkat, ahogy azt már egy örökkévalósággal ezelőtt elterveztük. - Szívesen segítünk, amiben csak tudunk. - nem kell egyedül végigcsinálnia ezt az egészet.
“Generally the best things in life are also the worst things in life. It’s just like how people’s best qualities are always their worst qualities. It’s also a little hard, too, but I’ll take it. In terms of hard things, the opportunities are worth it.” - J.K.
"In New York Concrete jungle where dreams are made of There's nothin' you can't do Now you're in New York"
-Ez nagyon-nagyon klassz!!!!! -néztem Linnie-re egy hatalmas, széles mosollyal, illetve nagy, csillogó szemekkel. -Amikor Remy említette nekem anno, hogy milyen végzettségeid vannak, már akkor mondtam neki, ha Chicago-ban járnék, tuti hozzád mennék majd, de így már nem kell, mert hát... te jöttél házhoz. Meg, ha van egy ismerősöd, aki hasonló közegből jött, sokkal-sokkal egyszerűbb ez az egész, mert egy cipőben jártok és ha összeteszitek, amitek van, akkor szinte garantált a siker receptje. -néztem rá még mindig lelkesen. Egy vigyor volt az én reakcióm is, amikor kijelentette, hogy kedvel. Nagyon bírom már most Remy húgát, annyira pörgős, vidám, élettel teli. -Mindenképp! Majd egybekötjük azzal a bevásárlókörúttal. Brooklyn-ban van a bolt is, meg a lakásom is, szóval simán fel tudnál ugrani, ha szeretnéd. Már ha nem zavar a lakótársam. -bár nem is biztos, hogy Lumie otthon lesz. Vagy albérletet vadászik, vagy dolgozik, vagy valami ilyen. Szép lassan visszatér belé az élet. -Igen, meg újra reneszánszát éli az általam annyira imádott '80-as évek is. Zene, lemezek, ruhák, bútorok. A teraszomon van egy fotel, amit abban a kis butikban vettem, szóval lehet kincseket találni. Néhányat fel kell újítani egy kicsit, de abban is tudok segíteni, ha... gondolod. -engem az a korszak és az a stílus mindig nagyon fel tud pörgetni. -Hát öhm... mindkettő. Mármint dolgoztam nem túl fényes kocsmában is, meg egy igazi, szó szerinti baltadobálóban is. Imádom az ex-főnökömet, így vele még mindig tartjuk a kapcsolatot, amikor időnk engedi. Egy vikinges, északi stílusú bár, aminek amúgy a falfestéseit a testvéreddel együtt csináltuk, amikor elraboltam munkából. -pislogtam ártatlan, angyali mosollyal Remy-re, aztán megint minden figyelmem Ottiline felé fordult. -Csak nyugodtan. Én szinte bármikor elérhető vagyok, ha szeretnél tanácsot, beszélgetést, vagy bármi hasonlót. Oh, és... lehet, hogy nekem lenne is egy munkám neked. -néztem rá kissé bizonytalanul. -Azt tudom, hogy a szépségápolásban vagy otthon, de... alkalmi sminkeket is vállalsz? -döntöttem oldalra a fejemet kérdőn, bizonytalanul az alsó ajkamat rágcsálva. -Lesz majd egy bál, aminek a grafikai részét én csinálom és tematikusan az 1920-as évek stílusát idézi majd. Öltözet, ruha, haj... viszont én ebben annyira nem vagyok jó. Profin tudom vörösre rúzsozni a szám, és akkora cicaszemet rajzolni, hogy már a szemöldököm is tusvonalas, de... ennyi. Így ha esetleg majd ebben kérhetnék tőled, vagy tőletek segítséget azzal a másik lánnyal, az nagyon klassz lenne. Ha meglenne a próbasmink, elküldhetnénk esetleg a többi vendégnek is, mármint a nőknek, és akkor akár ők is megcsináltathatnák veletek. Az ilyen pénzes emberek szeretnek egyedinek tűnni, egy most induló karrier pedig pont ilyesmi. -néztem rá még mindig kissé bizonytalanul, de végtelenül kíváncsian.
“Call it a clan, call it a network, call it a tribe, call it a family: Whatever you call it, whoever you are, you need one”
-Mióta kijutottam végre az iskolából?-nevetek fel. A legfontosabb dolgokat nem az iskolában tanítják, bár ezt a nézetet azt hiszem a családban csak mi ketten osztjuk. -Köszi, Remy.-mosolygok rá hálásan. -Amint meg lesz a szalon és kész lesz minden már jöhetsz is hozzám bármire. Bár a te bőröd gyönyörű, igazán szerencsés vagy.-mérem végig az arcát. -Ugye? Ez szerintem is egy teljesen élhető terv.-szerintem nálunk egyébként is családi hagyomány, hogy minden milliószor végigagyalunk számolva a lehető legrosszabb forgatókönyvekkel és csak minimálisan nyugtatva magunkat a pozitív végkifejlettel. Így a legtöbb csalódástól meg is tudjuk kímélni magunkat. -Tökéletesen hangzik, engem senki sem zavar.-ez mondjuk egy bájos füllentés nagyon is sok ember zavarja az én energiáimat, de szükség esetén képes vagyok mosolyogva megtűrni bárkit. Ha Evi képes vele együtt élni akkor pedig valószínűleg jó fej az illető. -Klassz! Már nagyon várom.-lelkes mosollyal még tapsolok is néhányat. Jól ki fogunk jönni egymással, ehhez kétség sem fér. -Hűha! Le a kalappal... és még Remyt is el tudtad rángatni a munkából... tényleg nagyon odáig lehet érted.-egy kissé talán aljas vigyorral pillantok a bátyámra. -Majd segíthetnél nekem a dekorálással is. Bár mostanában azt hiszem leginkább a letisztult modern szalonokat kedvelik a legjobban, de én szerintem megbolondulnék egy totál fehér minimalista helyiségben.-mondom miután a tekintetem újra Evire vándorol. -Természetesen vállalok. Most a tavaszi-nyári szezonban 6 esküvőre csináltam sminket és frizurát is. Ez egy fantasztikus ötlet, köszönöm a bizalmadat. Mindenképp beszélek Cleoval, de nem gondolnám, hogy lenne ellenvetése. Sőt... szerintem egyenesen ki is fog ugrani a bőréből örömében.-nevetek egyet. Ez egy tökéletes indulás lehetne a számunkra. -Mikor lesz a rendezvény?-érdeklődök. Egy próbasminkhez azt hiszem hoztam mindent, de a legtöbb holmim még otthon van becsomagolva. Nem akartam olyan optimista lenni, hogy előre postázzam. -Nektek lesz valamikor fellépésetek a közeljövőben?-pillantok utána Remyre.
A női sminkes és egyéb témákhoz nem volt hozzáfűznivalóm, de annak örültem, hogy ők ketten megtalálták a közös hangot, és elméletben máris segítik egymás üzletét is. A tekintetem végül Ottiline-en állapodott meg, mikor nekem szegezte a kérdést a fellépésekkel kapcsolatban. - Igen, de nem sok. Brooklyn-ban egy biztosan. - ez fix. - Aztán azon kívül talán még egyet bevállalunk, de több most nem nagyon férne bele. Próbálunk, mindenkinek ott a munkája, és a legfontosabb, hogy stúdiózni kell. Fel kell vennünk az első albumot, hogy legyen a neten és fizikai formában is valami állandó, ami akkor is eljut az emberekhez, ha nincs fellépésünk. - és ha már Daisy és Aziel elintézték, az a minimum, hogy erre fekszünk rá a legjobban. - Aztán indulunk egy tehetségkutatószerű versenyen, amit nem messze New York-tól rendeznek. Elég nagy a felhajtás körülötte. Állítólag a helyi TV is közvetíti, illetve vannak valami nyeremények is. Ismerem az egyik zsűritagot, tőle tudok arról, hogy lesz ilyen. Szerinte mindenképp meg kell próbálnunk. Végül is tényleg kihagyhatatlan lehetőségnek, újabb ugródeszkának tűnik. Nem az én műfajom és már most a hátam közepére sem kívánom, de valamit valamiért. - alapból rosszul vagyok az ilyen tehetségkutatós dolgoktól. Nem igazán hiszek bennük, de talán ez jobb formátum, mint amik a TV-ből folynak. - Szóval előbb ezek, aztán utána tudunk jobban ráfeküdni a fellépés részre. - akkor viszont meg sem állunk. Minél több helyen megfordulunk, minél jobban feszegetjük a korábban meghúzott határainkat, kimozdulunk a komfortzónából, annál jobban bekerülhetünk a köztudatba. Szóval minél jobban utálok valamit, annál jobbat tesz a bandának. - Örülnék, ha te is eljönnél valamelyikre. Evelyn is ott lesz. - nem kellene tök egyedül lennie. Bár nem féltem attól, hogy ne találná fel magát. - Szívesen bemutatnálak a banda többi tagjának, mivel nem csak együtt zenélünk, de nagyon jó barátok is vagyunk. Mindenki nagyon más egyéniség, de tök jó arcok. Szerintem kedvelnéd őket. - ahogy ők is Linnie-t.
“Generally the best things in life are also the worst things in life. It’s just like how people’s best qualities are always their worst qualities. It’s also a little hard, too, but I’ll take it. In terms of hard things, the opportunities are worth it.” - J.K.
"In New York Concrete jungle where dreams are made of There's nothin' you can't do Now you're in New York"
-Öhm… köszönöm szépen. –most erről valamiért a Harry Potter és a „Hermione bőre is szép” jutott eszembe, deeee mindegy. Csak bólintottam arra, hogy egy élhető tervvel állt elő, aztán meg egy lelkes mosolyt villantottam rá. -Szuper! Akkor mindenképp a vendégem vagy egy finom ebédre. Már én is nagyon várom! –bár így belegondolva, lehet előbb fog a lakásomon járni, mint a bátyja. De egyébként nagyon kedves, normális csajnak tűnik, és a személyisége egészen közel áll az enyémhez, már amit le tudtam szűrni eddig. Ez a pörgős, mindig jövős-menős életstílus rám is jellemző, úgyhogy nagyon adom. Csak egy zavart mosoly volt a reakcióm arra, hogy Remy tényleg oda lehet értem, ha sikerült elrángatnom a munkából. Nem tudom, hogy ez mennyire állta meg a helyét ott és abban a szituban, de jó érzés volt ezt hallani, még ha az aljas mosolya azért provokációt sejtetett, akkor is. -Mindenképp!!! Szívesen segítek bármivel. És a letisztultnak nem kell… sterilnek lennie. Meg amúgy szerintem az egyedi dolgokat jobban kedvelik, mint a fehér, műtermi hatást. Egy olyan helyen, ahova az ember szépülni és feltöltődni megy, szerintem kifejezetten fontos, hogy otthon érezze magát valaki. –legalábbis nekem tuti. Na, nem járkálok állandóan, szerencsés alkat vagyok olyan szempontból, hogy nem nő dzsungel a szemöldököm helyén és hasonlók, de amikor fodrászhoz, vagy körmöshöz megyek, jobban szeretem az „otthonos” környezetet, mint a nagyon steril, inkább rendelőre hajazó dolgokat. -Szuper vagy, köszönöm szépen! Legalább ezzel nem kell bajlódnunk, és talán a megrendelőm tetszését is elnyeri majd az ötlet. –ha már az öltözéket kikötjük a meghívókban, ezt az ajánlást is hozzá lehetne csapni. -Hát ezt még nem tudom. Elvileg még a fő szezon előtt szeretné, legalábbis nekem így rémlik, szóval lassan mindenképp aktuális lesz a dolog neki. Majd ha többet tudok, akkor szólok róla mindenképp. –néztem rá egy lelkes, de végtelenül hálás mosollyal. Csendben hallgattam Remy fellépésekről tartott kiselőadását, és egy mosoly kíséretében bólintottam arra, hogy én is ott leszek a fellépéseiken. -Légyszi, gyere el! Nem kellene tök egyedül lennem az első sornak. –néztem rá bevetve a hatalmas, csaló kutyaszemeket. Persze nem vagyok elveszett, és kb bárhol tudok ismerősöket szerezni, de jó lenne, ha lenne valaki, akivel tudnánk együtt csapatni.
“Call it a clan, call it a network, call it a tribe, call it a family: Whatever you call it, whoever you are, you need one”
Már most imádom ezt a lányt. Azt érzem rajta, hogy nem csak azért ilyen, hogy kampányoljon nekem és már most valakit maga mellé állítson a családból, hanem ő szerintem tényleg ilyen kis édes. Szeretem az ilyen embereket, mert iszonyatosan könnyen lehet velük boldogulni. -Pontosan. Ez a legfontosabb része. Azt szeretném, hogy elengedhessék magukat és újjászülessenek nálam, ne azt érezzék, hogy egy klinikára fekszenek be éppen.-Egyébként a full steril helyeknek is megvan a maguk varázsa és célközönsége, de szerintem az egy kifejezetten szűk réteg és ők már biztosan megtalálták a nekik való hiper modern szalont. Én azt szeretném, hogy bátran térjenek be az emberek az utcáról. -Hát én nagyon drukkolok és akkor majd egyeztetünk megint ha meglesz az időpont.-Húú de lelkesen tervezek így minden biztos támpont nélkül. Végül is ha esetlen nem tudom végül beindítani a szalont és haza kell mennem egy rendezvényre biztosan vissza tudok jönni. #Fellowes-pessimistic-planning. Újra Remyre koncentrálok, kicsit nehéz, hogy egyszerre szeretnék tudni mindenkiről mindent közben pedig balszerencsémre csak egyetlen szám van és nem beszélhetek két irányba párhuzamban. -Igen, igen. Egy album nagyon fontos lenne, ahány ismerősötök van, már azzal ezreket tudnátok elérni, hogy csak mi megosztogatjuk. Tök menő, hogy végre tényleg bontogatjátok a szárnyaitokat.-Tényleg borzasztóan büszke vagyok rá és nagyon nagyon drukkolok, hogy minden a lehető legjobban alakuljon nekik. -Egy tehetségkutató még bőven megfizethető ár azért, hogy feltörjetek.-bár gondolom a hideg is rázza tőle, de itt jön képbe az, hogy össze kell szorítsa az ember a fogait és végigcsinálni szívvel lélekkel és a lehető legkevesebb látványos szenvedéssel. -Ha esetleg nem is nyertek, akkor is legalább látnak a TV-ben.-A reklám az reklám, nekik pedig iszonyú nagy szükségük van rá. -Jajj olyan rohadt aranyos vagy...-Totál meghatottan pillantok Evire aki olyan kiskutya szemeket képes lőni, hogy tényleg megolvad tőle még a Fellowes szív is. -Persze, hogy elmegyek! Ki nem hagynám!-Már úgyis iszonyatosan hallottam élőben Remyt így kapva kapok a lehetőségen. Egyedül is simán bevállaltam volna, hiszen ha ott van a tesóm egy köpésnyire akkor mégis mi baj történhetne, Evivel meg aztán pláne.
Kezdőlap
- Szóval ez volt a sztorim a pszichológussal. - vontam meg a vállamat Evire pillantva. Végszóra meg is szólalt a kapucsengő, megmentve attól, hogy tovább boncolgassuk ezt az idióta témát.
