Ricky Simmons nyughatatlan, örökmozgó emberként elmondhatja magáról, hogy csekély 27 éves korára rengeteg dolgot kipróbált már az életében, közöttük értelmeset és értelmetlent, említésreméltót és ártalmasat egyaránt. Szárnybontogató zenész korát megelőzően próbálkozott fotózással, festéssel, sportolással, webfejlesztéssel de még a tetoválóművészettel is, ám időben rá kellett jönnie, hogy jobb szeret ő a művészek vászna lenni - olyan neki a tetoválás, mint másnak a macska...sosem elég ami van - minthogy a saját kézügyességét kamatoztatni tudja. Abból nem sok jutott neki.
Soha egyetlen percet nem képes a semmittevéssel eltölteni, még az alvást is a legunalmasabb, de sajnálatára a szükséges teendői közé sorolná, és amit időről időre egészen minimálisra igyekszik csökkenteni, hogy annál több egyéb teendőt sűrítsen egy napjába. Szófogadó gyerekként soha nem kellett kétszer kérni arra, hogy üljön le a seggére és foglalja el magát valamivel, de az biztos, hogy két percnél tovább nem is maradt ott. Hogy ő nyugton üljön és olvasson? Ha valaminek, akkor ennek az esélye a nullával egyenlő. Hiába, hogy „szeret olvasni”, azt soha nem képes unalmasan a fotelban üldögéléssel művelni. Nincs semmi problémája a betűkkel vagy a könyvekkel, de inkább a hangoskönyvek mellett teszi le a voksát, addig is valami másba tudja fektetni az energiáit.
Ha nem zenél, ha nem énekel vagy épp nem újabb dalokon pörög az agya melyeket képes tollal feljegyezni a saját tenyerére, karjára de még a hivatalos papírokra is nehogy elfelejtse az eszébe ötlő gondolatokat, akkor is tesz-vesz, pakolászik, noha annak túl nagy látszata legtöbbször nincs, csak a lakás egyik pontjából átpakolja a másikba a doboz- papír- és ruhahalmokat. A saját véleménye szerint nem rendetlenség és káosz van az életében, hanem „sajátságos rend”, amiben csak és kizárólag ő képes kiismerni magát. Míg egy rendszerető ember hosszasan vakarná a fejét a szobájának bomba robbantotta állapotát látva, ő akár napok elteltével is képes elővenni azt az újságot, jegyzetet, ottfelejtett valamit, ami csak futólag került a kezébe és „valahova” letette azt.
Alapjáraton alkalmazkodó és türelmes ember, nehéz kihozni a sodrából, viszont vannak időszakok, amikor képtelen arra, hogy az érzelmeit a saját irányítása alá hajtsa és kontrollálja őket. Olykor – ő sem érti, hogy miért, bár az okok nem is foglalkoztatják igazán – az egészen apró, elhanyagolható problémák miatt is képes kiborulni. Zavarja, ha nincs nála kék, csak piros toll, ha nincs elég sajt a bolognai szószon, vagy nem spagettivel, hanem pennével kell ennie, mert éppen az van otthon valahol a szekrény legmélyén. Ám mielőtt még valaki egyáltalán felfogná azt, hogy képes lenne törni-zúzni az idegtől és jobb fedezékbe vonulni, a haragja el is múlik, helyét pedig az azt megelőző, kendőzetlen jókedve vagy természetes nyugalma váltja fel.
Felvágták a nyelvét, s nem csak kendőzetlen őszinteséggel ad hangot a véleményének, de sokszor még az örömét is káromkodva fejezi ki. A nála intelligensebbnek tartott magasiskolások számtalan alkalommal felhívták már a figyelmét az alpári viselkedésére és modorára, ő képtelen - vagy csak nem akar - állítani magán és minimalizálni a kocsisokéra hajazó szóhasználatát.
Nehezen rangsorolja az életében fontos vagy épp elhanyagolható dolgokat. Annak, aminek elsődlegesnek kellene lennie, így a munkának- vagy a családjának, általában pont azok kapják a legkevesebb figyelmet, bezzeg, ha a szórakozásáról, a zenéről van szó, esetleg az apró-cseprő elhanyagolható dolgokról, akkor minden további nélkül, teljes beleéléssel adja át magát az élvezeteknek.  
Könnyen alakul ki nála függőség bármivel- és bárkivel kapcsolatosan, akár cigarettáról vagy különböző szerekről van szó vagy bizonyos személyekről, de még a legártalmatlanabb csokoládé is eltudja venni az eszét és függővé tudja tenni. Természete és külseje alapján talán meglepőnek tűnhet, de a művészetek számos formája is beletartozik függőségeinek tárába, így azok, akik nem néznék ki belőle, hogy be lehet vinni az Operába és nem húzza rá azonnal a „sznobokkal nem közösködök” fátylat, csalódni fognak. A Broadway se idegen a számára, ahol egy korábbi kapcsolatának hála, minden második hétvégén vendég volt.
Vágyja az emberek közelségét és bár könnyen konfrontálóik, pont ilyen könnyen képes tartós barátságok kialakítására is. Azokhoz, akiket igazán megszeret, foggal-körömmel ragaszkodik és személyes kudarcként éli meg, ha egy – bármilyen jellegű - kapcsolatának vége szakad.  

A vörös vércseppek ragacsos masszává állnak össze a hosszú ujjai között, mialatt kék tekintete kitágult pupillákkal próbál a mellette esővízzel keveredő vérre összpontosítani. Vér? Honnan? Az enyém?! Nem. Ez túl sok… ezt nem lehet túlélni. Pörög az agyában, már amennyiben a korábban elfogyasztott szermennyiség mellett van még egyáltalán ép, gondolkozásra alkalmas agysejtje. Testét görcsös rángások rázzák, feje meg-megvonaglik, arcizmai merevek és feszesek, fogai összekoccannak. Mit csináljak veled, te idióta?! Mit kellene tennem? Ki vagy egyáltalán? Hiába a benne megfogalmazódó kérdések, a teste nem reagál. Futnia kellene. Ehelyett lábai alátörve, kényelmetlen, egészen szürreálisan torzuló pózban héderel az aláhulló fagyos esőben. Pánik kerülgeti és félelem fojtogatja melynek következtében ide-oda pillantgat akár egy reflektorok kereszttüzében rettegő őz. Vajon szólt már valaki a rendőröknek? Pár pillanat elteltével már mit neki a pánik, nevetségesnek és egészen röhejesnek, filmbe illőnek érzi a lehetetlen helyzetet. Ötlete sincs, hogy jutott el idáig. Meghaltál már? Mozdít rajta egyet, mintha megbizonyosodni kívánna a személy mivoltáról. Hova vigyelek? Vagy itt hagyjalak? Benne a mocsokban? Az olyan lealjasító… emberhez nem méltó. De számít ez valamit? Talán mennie kellene és hagyni, hogy a dolgok nélküle történjenek meg. A pasas meghal, ha már meg kell halnia… már amennyiben még nem tette. Ő maga nem tudná megállapítani, nem ért hozzá. Hol kell kitapogatni és mit kell érezni egyáltalán? Élsz még? Könyörgök, légy életben! Abban se biztos, hogy ő maga életben van még, vagy, hogy egyáltalán megtörténik az, amit lát, nem pedig a képzeletének egy ostoba szüleménye, egy hallucináció a ki tudja már, hogy mennyi mindent elszívott, bevett és beinjekciózott anyagot követően. Ujjai a férfi vaskos nyakának zsíros bőrét érintik, kitapintani viszont nem tud semmit, csupán a hideget. Tovább kellene állnia… Foglalkozzanak ezzel a zsaruk. Az ő dolguk és nem az övé. Szent meggyőződése. Ki ez egyáltalán? Tényleg itt kellene hagynom. De van egy kis bökkenő… mindenhol ott a keze nyoma. A fickó ruháján, a bőrén, az arcán… minden út hozzá vezet. Ha elmegy, nem csak gyanúsított lesz, de cserbenhagyó is. Sittre vágnak.
Fogalma sincs, hogy mennyi ideje fürkészi már a tenyerét, de a vérpacák a gyűrűi alatt kezdenek ragacsossá száradni, hiába, hogy másutt már tisztára mosta az eső. Fekete tincsei az arcába hullanak, amit egy nagyobb fújással se tud onnan eltüntetni. Víz, izzadtság és ki tudja még, hogy mi teszi azokat ragacsossá és gusztustalanná. Nem akar belegondolni, de nem is érdekli. Fáradt, fókuszálni is képtelen, elcsigázott szemei alatt méretes lila folt ékesíti a pofacsontját, szájában a kesernyés, fémes íz idézi elő a hányingerszerű, kellemetlen, gyomorforgató érzést. Ajka sajog, nyelve a piercing hiányát tapogatja. Hova lett? Lázas tekintettel pillant körbe, s vakon, mint egy szemüvegét vesztett szerencsétlen kezd el a mocsokban tapogatózni, hátha rátalálnak ujjai a hűvös, fémes tárgyra.
Mennem kell! Villan az agyában a felismerés, s mintha egyszeriben megfeledkezne mind a hiányzó ékszerről, mind pedig arról, hogy nagy valószínűséggel egy holttest vérében ázik ki tudja már, hogy mióta, feltornázza magát a földről. Tenyereit a nadrágjába törli, idegesen, vadul dörzsölve a combján a szűk anyagot, mintha minden szennyet és mocskot azzal kívánná felitatni és eltüntetni. Mindhiába. Szemei elcsigázottan tekintenek körbe, és két szipogás között, kézfejével dörzsölve meg az orrát, a sikátort kezdi kémlelni. Van itt valaki? Talán képzelgek. Mintha valaki nézné és figyelné. Beletelik néhány pillanatba, míg sikeresen felméri a terepet, azt, hogy merre van az arra, majd csetlő-botló léptekkel, émelyegve és támolyogva távolodni kezd a férfitől, akinek kicsavarodott teste egy nagy, fekete groteszk masszának tűnik az esőtől pocsolyássá lett, vértől pedig egészen horrorisztikusnak tűnő látképben. Akár a Sin City jeleneteinek egyike.  
Ujjaiból fésűt formálva túr a hajába és tünteti el az oldalvást felnyírt, feje búbján hosszabbra hagyott, eső áztatta lucskos, tapadós szálakat, és még az előtt, hogy nyílna az épület fémborítású ajtaja, az utcafront irányába kezdi el szedni a bakancsba bújtatott hosszú, vékony lábait.
Megöltem… megöltem? Hiába les folyamatosan a háta mögé, a sűrű, permetező esőtől alig lát valamit. Fogai nyikorogva siklanak egymáson, csikorgatja őket talán az idegesség, de az is lehet, hogy a drogok ingere miatt, s meg-megfeszülve, egész testében remegve egy nyirkos, nyálkás téglafal segítségével próbál előbbre jutni. Mozog alatta a talaj. Be vagyok állva… gúnyos vigyorát az előtte lévő űrnek, a rá váró messze elnyúló semminek címzi, de mintha még az is rajta röhögne vagy haragudna rá, a távolban égzengés rázza meg a várost. Hogy lehet így betépni? Alig volt ez valami. Csak a szokásos. Nevetség tárgya lettem. Arcát a tenyerébe temetve tántorodik neki egy csálén álló lámpaoszlopnak, melynek villódzó sárga fénye éles, kontrasztos árnyakat képez a vonásaira. Idegenévé válik saját magának, ahogy a mellette lévő butik sötétített üvegablakán keresztül méri végig a tükörképét. Apám, de szarul nézel ki!

Az utolsó lépcsőfoktól jóformán röptében érkezik az ajtóig. Ó, basszameg… Tompa, de hangos puffanással vágódik a barna fának, karját zsibbadtra veri rajta, de sokkal jobban foglalkoztatja, és már nyújtogatja is hátrafelé a nyakát, hogy vajon ki látta az irigylésre méltó landolását?  Koordinálatlan mozdulatokkal próbál ráfogni a kilincsre és ujjai gyengeségének ellenére elegendő erőt kifejteni ahhoz, hogy le is nyomja azt, de mindhiába… az ajtó mégis varázsütésre kinyílik, ő pedig egy krumpliszsák kecsességével borul át a küszöbön. Orra alatt szórakozott nevetgéléssel terül el a földön, arcának élével és meztelen mellkasával élvezve a kő hűvösségét. Tüzel a bőre. Felgyulladok. Nevetése mélyről érkező, hörgő, sziszegő, csukladozó hangba torkollik. Artikulálatlansága és vad motyogása viszont süket fülekre talál.
- Az Isten szerelmére már, mit művelsz megint? – A szomszédos lakásban élő pasas megvetően néz végig rajta és fintorogva, véleményét egy kelletlen horkantásba fojtva. Lábával félre rúgja az övét, tartva attól, hogy felbuktatná kifelé menet. Anyádat rugdosd, köcsög!
- Mit? – Böki a hátára fordulva. Halk, reszelős légvételei fojtottnak és nehéznek tűnnek. Épp megfulladok, hát nem látod? Mellkasa vadul süllyed és emelkedik, szíve kis híján kiugrik a helyéből, úgy zakatol, a fülcsengésről és a gyomorforgató hányingerről már nem is kíván nyilatkozni. Az utóbbi egynéhány hónapban jócskán meggyűlt a baja a háztömb többi lakójával, akik nehezen tolerálják nem csak az éjszakai életmódját, de azt is, hogy a srácok olykor tiszteletüket teszik nála egy kis ereszd el a hajam, sokszor hajnalokig tartó szórakozásra. Talán vannak olyan erényei, melyekkel ő maga sincs tisztában, mint ahogy azzal a kevés jótulajdonságával sem, amivel ténylegesen rendelkezik. Az, hogy jó lakótárs lenne, na az nincs közöttük.
Fogalma sincs, hogy mikor és hogyan jutott el a saját lakásának bejáratáig, csupán a homályos kép van meg lakótársának elképedt arcáról és a kétségbeesett, mégis megrovástól csöpögő hangja, miközben az a fürdőszoba irányába kezdi lökdösni. Tudja mi fog jönni. Különösebben erőt se kell kifejtenie a lánynak, botladozik ő szó nélkül. Ne baszogass már! Nem tanúsít ellenállást.
- Hol jártál? Hogy nézel ki és mi ez a bűz? Megint be vagy állva mi?! – A karcsú kezek meghökkentő erővel kapaszkodnak az állába és ösztönzik arra, hogy megtalálja vele a szemkontaktust. – Mit szívtál? Ricky?! Nenene!... – Kap a karjai után, megtartani viszont képtelen, a másik a zuhanytálcába ereszkedik, ahonnan már nincs lejjebb. Ide-oda bicsakló feje a vöröses árnyalatot kapó falnak koccan. – Végülis, így is jó… - A hideg víz erős sugárban tör elő a zuhanyrózsából, mire a hosszú lábak és karok ellenére is egészen apróra húzza össze magát. Zavaros tekintete a zuhanyzó ajtaja felé pillantgat menekülő utat keresve. – Sajnálom, már elfogyott a meleg víz. Bár nem tudom, hogy mit sajnálkozok... magadnak csináltad! Ricky…?! - Elkerekedő szemekkel hőköl hátra, a zuhany kiesik a kezéből, mire az megvadult kígyóként kezd ide-oda ficeregni és csapkodni – ez vér?! Vöröses árnyalatú mocskot enged ki magából a haja és a ruhája, ami a fehér zuhanytálca lefolyójába folytatja az útját.Vér?

Az ajtó nyikorgása majd a padló halk reccsenése és a meztelen talpak csattogása jelzi, hogy rajta kívül más is van a szobában. Már megint itt vagy? Halk nyögés szakad fel belőle, a földre lógó vékony, puha anyagú takarót artikulálatlan szitkozódással nyalábolja fel a földről. Az éjszaka folyamán nem kevesebb, öt alkalommal kényszerült a nem várt jövevények megjelenésével foglalkozni, s pont, mint akkor, különösebb energiát most sem fektet abba, hogy kinyissa a szemét, főleg nem azután, hogy a sötétítőfüggönyök szétrebbennek. A Nap vakító fénye úgy világítja be a szobát, mintha csak arra termett volna, hogy őt kiugrassza az ágyból.  
- Mi a faszom… - horkantva szorítja alkarját a szemeire, a takarót pedig biztos ami biztos alapon a fejére rántja. Hangja érces, messze ércesebb és mélyebb az átlagosnál. Szájában fémes íz kellemetlenkedik a dohány kesernyéjével, feje szét akar robbanni, szemeit mintha valaki az agyába akarná passzírozni, de további hosszú másodperceket követően se képes hozzászoktatni azokat a nem várt fényárhoz.
- Jó reggelt, Aurora! Már féltem tőle, hogy nem éled meg a mai napot.
- Most már azt kívánom, bár így lett volna – morog a takaró alól.
- Ne paffogj, inkább örülnél neki, hogy volt, aki figyel rád! De legközelebb majd hagyom, hogy megpusztulj a saját hányásodban. Na! Csipkedd magad! – Csapkodja meg a lány a kanapé oldalát noszogatásképpen.
- Minek?!
- Mit minek? Tudod hány nap telt el, mióta bevágódtál a lakásba?
- Mmm...nem? – Húzza le vontatott mozdulatokkal a fejéről a takarót. Hunyorogva próbál a lány alakjára fókuszálni, de beletelik némi időbe, míg kitisztul előtte a kép.
- Két nap. Kettő, Ricky! Már mentőt akartam hívni, de azzal együtt a zsaruk is jöttek volna. Szedd össze magad most már és gyere kifele!
Zsaruk… A szó megannyi emlékképet vetít le a fejében. Az éjszakákba nyúló koncertet, a vérző, élettelen alakot a sikátorban. Azt, ahogy botladozva otthagyja mint egy rongyot, majd nemes egyszerűséggel beájul a lakástömb bejáratán... vér a ruháján, vér a zuhanyzóban... de mi a fenét művelt?

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Az addiktív szereknek megvan az az áldásos, vagy épp átokverte hatásuk, hogy minél többet fogyaszt belőlük az ember, annál nagyobb az esélye, hogy elfelejtünk bizonyos dolgokat. Jobban belegondolva ennek csak akkor lehet igazán örülni, ha valamilyen kellemetlen emléktől akarunk megszabadulni, nem pedig egy potenciális gyilkosság szemünk láttára kibontakozó részletei bújnak meg egy áthatolhatatlan fal mögött a tudatunkban. Felmerül a kérdés, hogy vajon van-e visszaút, úgy értem neked a történtek részleteihez, az emlékeidhez, amelyek megfejtést jelentetnének a gondolataidban visszahangzó kérdésekre. Nem kételkedem benne, hogy te vagy az egyik ember, aki leginkább választ szeretne kapni ezekre a bizonytalanságokra, de teljesen jogosan merülnek fel kérdések a lakótársadban is a ruháidra, kezedre száradt vérfoltokkal kapcsolatban. Csak hogy még több megválaszolnivalót adjak a mixhez: ki derít fényt hamarabb a részletekre és egyben a válaszokra is; te, vagy a rendőrség?
Színt hamarosan kapsz valamelyik admintól, én pedig addig is szeretnék még egyszer gratulálni az elfogadásodhoz!

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!