Már attól sokkal jobban éreztem magam, ahogy a hűvös őszi levegőről beértünk az épület belsejébe. Nem gondoltam volna, hogy ennyire nagyon hűvössé válik az idő, hogy azon a… nemtudommennyidejósokésjólesett tequila sem fog segíteni. Plusz amúgy hálás voltam Remy-nek is amiatt, hogy nem kellett egészen hazáig taxizgatnom, vagy buszoznom, hanem felajánlotta, hogy aludhatok nála, mivel jóval közelebb van távolságban. Így kapott is tőlem egy hatalmas, csillogó, lelkes szemekkel való nézést, amint túljutottam a felolvadás fázisán, és ez megint eszembe jutott. Mondtam ma már neki, hogy köszi?!
-Tök hálás vagyok, hogy nem kellett hazamicsodáznom, vagy valaki másnál aludnom, aki nem te vagy. Te vagy a legjobb!!! –kapott is egy hasonló kaliberű ölelést, mint az a retek nagy szemekkel való nézés, hogy aztán csak összehúzott verzióval meredhessek az ősellenségemre. Megráztam a fejemet, hogy aztán elindulhassak a lépcsőn, őt is húzva magam után.
-Holnap biztos utálni fogom magam emiatt, de én nem liftezem itt többet, veled meg főleg nem. Beragadunk megint, aztán most még életmentő csoki sincs nálam. Imádom a társaságodat, de inkább a lakásodon élvezném. Nincs az az isten, hogy én bemenjek abba a szűk dobozba. A-aaaaaaaaa. –ráztam meg a fejemet határozottan, majd végül megtorpantam, hogy aztán tanácstalanul pisloghassak rá fel tovább, elengedve a kezét.
-Nem is tudom, hol laksz… Miért én megyek elől?! –emeltem fel a kezeimet értetlenül, hogy aztán előre engedhessem és csendben, valami ma este hallott számot dúdolgathassak mögötte.
Amint felértünk a lakására és beengedett, már vártam valami nagyon steril, nagyon megcsinált lakást, de…
-Aaaaaztaaaa…. wow… -pislogtam rá leesett állal, aztán körbe a lakásán, ami sokkal inkább tűnt olyannak, mint egy „csöves zenész” otthona, semmint egy munkamániás főnök bázisa. Tipikus garzon volt, de ettől volt valahol otthonos. Úgy nézett ki, mint ahol tényleg él valaki, nem csak aludni jár haza. És sokkal jobban tükrözte az igazi személyiségét, mint azt a sportosan elegáns, nem mondom, hogy nem szexi, főnök verzióját.
-Már hivatalos, hogy valami nagyon összve… -vontam össze a szemöldökeimet, ahogy összeolvadtak a betűk a fejemben.
-Össze van kutyulva az életedben. Amikor azt mondtad, hogy sietsz fel a munka miatt, valahogy nem így képzeltem el a helyet, ahol az igazán elfoglalt üüüüüü…gyvezető úr lakik. De ez nagyon kellemes meglepetés. Imádom! –címeztem neki egy széles, elismerő mosolyt. Igen, az ügyvezető meg egy nehéz szó.
-Régóta laksz itt?

-Még lehetek. Lehet, hogy direkt erre gyúrtam, hogy magadtól mutasd meg, meddig kell követnem majd legközelebb. -vontam meg a vállamat egy vigyor kíséretében, ami aztán hálás lett, amint a kezét nyújtotta nekem, hogy ne mögötte ballagjak.
-Hát ez olyan... aaaaaztaaaa. Olyan... hitetlen azta. De nem rossz azta! -túl sok volt az azta a mondatomban, és egyre hülyébben hangzik ez a szó, minél többet mondjuk. Aaaaaaazta. Mint az asztma, csak... röviden. Minden szó hülyén hangzik, ha sokat mondjuk?! Hmmm...
-Nagyon!!! Hiper cuki, olyan otthonos. -bólogattam még mindig mosolyogva arra, hogy tetszik a lakása. Nem ilyenre számítottam, így elég kellemes meglepetés volt. Azt gondoltam volna róla, hogy valami über patika lakásban él, deeeeee nem. Nagyon-nagyon nem. Ez mennyire menő már!!! Készségesen indultam meg a konyhájába, hogy aztán a pultnál megállhassak. Nagyokat, őszintén értetlenül pislogtam rá, aztán a vízre a kezemben, aztán megint rá, félre döntött fejjel vizsgálgatva a határozott vonásait. Most ezzel mit csináljak?! Jaaaaaaaa, éééértem én! Háh! Okos vagy te!!!
Gyorsan le is húztam a vizet, fél kézzel megkapaszkodva Remy ruhájában, hogy aztán le is pakolhassam a poharat, mielőtt még a földre sikerült volna légi bombáznom szegényt. Egy finom mozdulattal, összeszorított szemekkel ráztam meg a fejemet, ahogy lenyeltem a maradék vizet, ami még a számban volt, majd egy hálás, büszke mosollyal pislogtam rá.
-Olyan régóta????!!!! Aaaaaaaz igen. -néztem rá hatalmas szemekkel
-Én is hasonlóban laktam, amikor elkezdtem az egyetemet és tudtam bérelni egyet magamnak. Aztán amikor meglett a Maealll... felejtsd el, ezt biztos nem tudom most kimondani... -ráztam meg a fejemet egy jót nevetve a dolgon.
-Szóval amikor meglett a vállalkozás, akkor váltottam valami másra, ami már sokkal... nem is tudom... komolyabb volt, ahogy az új élethelyzetem is. De megértem, hogy nem akartál volna sokáig a koleszban lenni. Fura egy hely az. -meregettem magam elé a szemeimet.
-Enni? -döntöttem oldalra a fejemet, beharapva az alsó ajkamat, hogy aztán csak egy mosollyal megrázhassam. Pffffffffft, dehogy is! Ennyire azért nem vagyok részeg. Vagy igen?! Akkor csak én nem érzem?!
-Neeeeeeeem, most ez így nagyon jó. De köszi, hiper édes vagy, hogy megkérdezted. -kapott is egy őszinte, ezer wattos mosolyt cserébe. Most túl jó ez, nem akarom, hogy elmúljon.
-Iiiigen, nagyon is. Nem is gondoltam volna, hogy eeeeeeeeenyire kicsi a világ. Duuuurva. De már értem, Eden miért mondta, hogy nehéz Rafe idegein táncolnia. Ez az ember kimeríti a halvérű fogmát... fogalmát! -mosolyogtam egy jót ezen. Ki gondolta volna, hogy Eden Rafe barátja az ő dobosuk. Nagyon viccesnek tartottam ezt az átfedést, meg azt is, ahogy nyilvánvalóan nem úgy viselkedtek, mint sima lakótársak és barátok. És még ránk tesznek mindig valami nézést és küldenek felénk valami fura megjegyzést... vagy... fordítva...
-Már kellett ez a lazítás, mint egy... nem tudom mi, de nagyon. Jó volt legalább pár órára nem gondolkodni. -masszíroztam meg a nyakamat egy pillanatra, finoman körözve párat a fejemmel.
-Na és te? Jól érezted magad az este? -néztem fel rá őszinte kíváncsisággal, egy hasonló mosollyal, hogy aztán áttehessem a székhelyemet a kanapéjára és lehúzhassam magamról ezeket a gyilkos fegyvereket. Nem kellenek nekem ezek a cipők most ide. Ennek jegyében aztán egy megkönnyebbül sóhajjal húztam fel a lábaimat, amint megszabadultam a csizmáimtól, hogy aztán kihúzhassam a hajgumit a hajamból beletúrva a szőke tincsekbe, hogy elrendezhessem őket.
-Öammmm.... de amúgy! -emeltem fel a mutatóujjamat, ahogy eszembe jutott valami.
-A valhallásos ivásos izébizénálamalvós cuccot tovább kell napolni sajna, mivel lett egy lakótársam... de mindenképp megejtjük, ha megint csak egyedül vagyok és fel tudom ajánlani a vendégszobámat. Ha csak nem akarsz tényleg alattam aludni, mert akkor bármikor jöhet az a görbe este. -haraptam be az alsó ajkamat egy vigyorral.

-Mhm, mééééég szép! Mármint neked sem komolytalan lakásod van, nem erre céloztam, de nekem több helyiségem van ennél egy... fokkal. És most... csak aljas voltál, ugye? -néztem fel rá egy szemforgatós sóhajjal, megjátszott rosszalló mosollyal. Leesett! Értem ám a referenciát, mint Amcsi Kapcsi a majmokat!
-Háát nem. De valahol ez tök király! Olyan sokféle mindenki a bandátokban, mégis jól kijöttök egymással. Plusz ez a Peter-Rafe kontraszt nagyon vicces. -ráztam meg finoman a fejemet.
Figyeltem, ahogy megvált a cipőitől ő is, aztán átpakolta a székhelyét mellém. Kihasználtam ezt arra, hogy a fejemet a vállára hajthassam, mivel kezdtem túlságosan is nehéznek érezni ahhoz, hogy elbírjam.
-Igen, tudom, de... pont emiatt lett. Mármint nem azért, mert ti el tudnátok szállásolni, hanem mert Lumie így is egy szállodában lakik. Eddig Alex-nél lakott... Mármint nem az énféle Alexnél, a model-írónál, hanem egy randomnál, mivel hát... terhes lett. Viszont nemrég megjelent az ajtómban, mert... elveszítette a babáját, és elköltözött a sráctól, mivel nem voltak együtt és nem bírt volna maradni nála. De nem akartam, hogy egyedül legyen, mindenféle támogatás nélkül, szóval mondtam neki, hogy nálam lakhat, amíg csak szeretne. nem szeretném, ha egyedül lenne a gyászával és a terheivel, szóval szívesen átveszek belőle egy keveset, ha tudok. -sóhajtottam lemondóan, elemelve a fejemet róla, hogy aztán hatalmas, kissé riadt szemekkel meredhessek rá.
-Jajj, baszki! Ezt... ezt légyszi ne mond el senkinek sem. Még a szüleinek se hiszem, hogy szólt volna róla!!!!! -néztem fel rá segítségkérőn.
-Annyi minden van a fejemben, nem is... tudom, ezt miért mondtam el ennyire részletesen neked. Bocsi. -traktállak itt a környezetem meg a saját döntéseim nyomorával.
Érdeklődve, kissé meglepve néztem rá, amikor közölte, hogy neki sincs vendégszobája. Mondjuk ezt sejtettem magamtól is, mivel nem tűnt egy óriási valaminek a lakása. Egy jót mosolyogtam azon, hogy ezzel nem arra akart célozni, hogy Lumienne mellett nálam akarna csövezni.
-Engem nem zavarnál, őt meg nem hiszem, hogy érdekelné. Nagyon jófej csaj. Nem azzal lenne elfoglalva, hogy miért alszol nálam és hasonlók. -vontam meg a vállamat, hogy aztán csak határozottan a fejemet kezdhessem el rázni. Hát ez... nem volt életem ötlete.
-Ölni tudnék egy forró zuhanyért, de még egyelőre jó így, viszont... -néztem a megfelelő ajtóra, majd rá, egy hálás, elvarázsolt mosollyal fürkészve a szemeit.
-Erről só szem... mármint... újra. Erről szó sem lehet!!! Vagy én alszom a kanapén, vagy te sem. Olyan opció nincs, hogy te itt, én meg ott. Az a te szobád. -húztam össze a szemeimet, összefonva magam előtt a karjaimat.
-Akkor ez el is dőlt. -vontam le a konklúziót, mielőtt még megszólalhatott volna, összecsapva a kezeimet, egy mindentudó mosollyal fűszerezve.
-Velem fogsz aludni! Vagy... én alszom veled, mivel te vagy itthon. Mindegy. Együtt fogunk aludni! Nem tudom ugyan, hogy mekkora ágyad van, de nem foglalok túl sok helyet, és ígérem, hogy nem csapkodom és beszélek, horkolok vagy valami. Tök jó hálótárs vagyok, hitelesített források alapján. -még senki sem panaszkodott rám soha.
-De persze ha neked az nem komfortos, akkor... akkor nem!!! Csak egyszerűbbnek és praktikusabbnak tűnik. Amúgy is furán érezném magam a szobádban, egyedül. És nem akarlak a saját lakásodban a kanapéra száműzni, az olyan... gonosz. Olyan nagyon szegény vagy már csak úgy is, ahogy fejben elképzeltelek itt feküdni. -kezdtem el az alsó ajakamt rágcsálni, egy hosszú tincset csavargatva az ujjam köré, bizonytalanúl nézve fel rá.
-Igen, én is!!! -vágtam rá gyorsan ezt az egyetértést arra, hogy örül, hogy most csak mi vagyunk.
-Mintha már végtelen ideje nem maradtunk volna kettesben! Mindig volt ott valaki más, vagy sok valaki más. Talán aaaaaaaaaaa... vezetés órán voltunk így, a kocsidban. Asszem. Mindegy. Most jó ez így. -néztem fel rá egy széles, lelkes mosollyal, visszaköltözve az eredeti pozíciómba, a vállára pakolva a fejemet.
-Mondjuk nem mintha lett volna indokunk rá... mármint kettesben maradni. Pedig amúgy szeretem a társaságodat, kb mióta beragadtunk a liftbe. Meg így lehet úgy is beszélgetni, hogy mások nem pofáznak bele...

-Gyilok egy dolog lenne. Főleg, hogy Peter és Aziel elég jól megtalálták a közös hangot. -összefognának, szegény Remy-nek esélye se lenne.
Felvázoltam neki a lakótársszerzésem történetét, hogy aztán csak egy hitetlen, hálás mosollyal a fejemet rázhassam.
-Még mindig hiper édes vagy. De szerintem ezt mindenki megtette volna a helyemben. Vagyis... ezt akarom hinni. Ha tudsz segíteni, miért hagynád cserben a barátaidat, nem? -néztem rá őszinte kíváncsisággal, ami aztán riadt nézésbe váltott, amint tudatosult bennem, hogy épp most mondtam el neki Lumienne sztoriját, amit még a szüleinek se mondott el.
-Hát ööööööööö... jó. Ez jogos. De muszáj volt biztosra mennem!!! -a legtöbben akkor is boldog-boldogtalannak pofáznak, ha nem ismerik a résztvevőket, de elég "szaftos a sztori."
Hatalmas szemekkel néztem rá, hitetlenül pislogva, aztán meg egy lelkes mosollyal nyomtam egy csókot az arcára hálám jeléül, amiért meghallgatja a hülyeségeimet, és nem kell értük elnézést kérnem.
-Mondtam már, hogy te vagy a legjobb??!!! Mert még elmondom párszor, az tuti!! A legtöbb ember, ha elmeséled neki, mi a baj, akkor rádlicitál, vagy nem érti meg, vagy az egyéni problémamegoldó dolgait akarja rád erőszakolni. Ritka, aki csak úúúúúgy... meghallgatja. Egyébként sem szeretek másokat terhelni. -a nagy gesztikulálásban majdnem levágódtam a kanapéjáról, de azért sikerült megtartanom az egyensúlyomat.
-Hmm... -húztam el a számat elgondolkozva.
-Legyen. Úgy is annyi ideje görgetjük magunk előtt, hogy ennyit még rohadtul ráér a dolog. -bólogattam egyetértő tudományossággal erre.
-Hát mert így nem kell attól félnem, hogy jön a mumus és megesz. -néztem rá úgy, mintha ez a legnyilvánvalóbb dolog lenne, de csak nevetve megráztam a fejemet.
-Tudod, én utálok idegen helyen aludni, nem is igazán tudok. De veled jól érzem magam, és olyan... megnyugtató a közelséged, szóval részben haszonlesésből vagyok ennyire lelkes, mert így hátha megy majd. Meg tényleg nem akarlak a kanapédra száműzni. Igen is tragédia lenne! Mi van, ha fordulsz egyet és leesel???!!! Vagy tényleg jön a mumus és téged eszik meg itt, amíg én bent alszom???!!! Elnyammog itt rajtad, én azt hogy magyarázom ki a többieknek?! -néztem fel rá hatalmas, riadt szemekkel, és még a tipikus Kevin mozdulatot is imitáltam a kezeimmel, ahogy végig néztem rajta, aztán meg az ülőalkalmatosságon.
Egy halk szusszanással reagáltam arra, hogy a fejét az enyémre hajtotta, hogy eltulajdoníthassam a másik, tőlem távolabb eső kezét és köröket, meg mindenféle mosolygós arcokat rajzolgathassak bele a körmeim hegyével.
-Nem kellene, hogy az legyen. De mégsem kerestük egymást valami ilyennel... -sóhajtottam lemondóan, lefelé konyuló szájat rajzolva a tenyerében lévő emoji-nak.
-De amúgy!!! Ez tuti a többiek hibja! Állandóan tesznek valami hülye nézést, vagy küldenek felénk valami fura megyjezést, mintha nem lehetnénk csak úúúúúúúúgy jóban, nem? -emeltem el róla finoman a fejemet, hogy kérdőn a tekintetét fürkészhessem a sajátommal.

-Én is tudom, hogy nem ilyenek. -néztem rá hatalmas, szomorú boci szemekkel, lebiggyesztve az alsó ajkamat.
-De nem is akarok jóban lenni a legtöbb emberrel. Már... jobban megszelektálom ezeket. -elég kemény és sok leckét kaptam ezekről ahhoz, hogy ne akarjak mindenkiben csak úgy megbízni. De még mindig van hova fejlődnöm ebben.
Megérdemelt jutalom csókot arra, hogy ő szívesen meghallgat és bármivel kapcsolatban, nem csak akkor, ha valami nagyon jót magyarázok neki, hanem úgy... mindenről.
-Ha ilyeneket mondasz, egy párszor még biztos, hogy fogod is! Csak meg ne und a végére. -ráztam meg finoman a fejemet egy hitetlen mosollyal.
-Szerintem tök fontos meghallgatni másokat, mert akár tanulhatsz is egy-egy "hibájukból" vagy valami ilyesmi. Meg amúgy is jó, ha van, akinek elmondhatják, mi nyomja a lelküket. -ha már a legtöbben nem szeretnek szakemberhez fordulni, mert akkor őrültnek érzik magukat. Pedig jó dolog tud lenni, ha a megfelelőt fogod ki.
-Hát... ha nem is szándékosan, de olyan, nem? Már rég megbeszéltük, vagy... viszonylag régen, de az óta sem jutottunk el oda, hogy legyen belőle valami. Mintha a világ nem akarta volna, hogy kettesben maradjunk részeg mivoltunkban. Peeeeedig most is ez van és nem történt semmi katasztrófa. -pislogtam fel rá egy ártatlan, széles, lelkes mosollyal, majd gyanakodva fürkésztem a vonásait, közelebb hajolva hozzá.
-Vagy te szándékosan kerülted azt a szitut, Fellowes? -néztem rá megjátszott számonkéréssel.
-Mi?! Dehogy is!!!! A Harry Potterből megtanultuk, hogy a szekrényben laknak! -ciccegtem rosszallóan.
-A pince már lejárt lemez, az óta elköltöztek onnan és a molyok babérjaira törtek! -csak... ruha helyett embert esznek. Mindegy.
-Hééé!!! Ne nevess ki. Akarod te még, hogy ezek a spagetti karok körülötted legyenek és megvédjenek éjszaka. -feszítettem be nagy büszkén a nagy semmit a karjaimon egy elégedett mosollyal, de végül én is csak elnevettem magam.
-Nehéz ügy ez a szabadidő kérdés nálad. Olyan vagy, mint aki évek óta nem lazított és nem tudja, hogy kell... -fújtam ki a levegőt lemondóan, egy szomorú nézéssel egybekötve.
-De talán lassan minden a helyére kerül, és jobban lesz időd ilyenekre! Magadra is, meg másokkal dolgokat csinálni. Meg ott lesz Indy is, akivel akkor is lehet közös programunk, amikor csak fél órára érünk rá, de épp egy helyen vagyunk. Egy jó kutyasétáltatásra mindig kapható vagyok. -villantottam rá egy mosolyt.
Az alsó ajkamba harapva, oldalra billentve a fejemet hallgattam a magyarázatát arról, hogy felesleges azzal foglalkoznunk, mások mit gondolnak. Egy ideig még csendben fürkésztem a tekintetét az enyémmel, hogy aztán egy mosollyal bólinthassak.
-De, igazad van. Egyébként is törődjenek a maguk dolgával és magánéletével. Ez jól hangzik! Meg az is, hogy nem kerülni akartál, csak tényleg rengeteg volt a munkád. Mostanában ez már a második ilyen tévedésem. -gondolkoztam el a dolgon, a jobbom mutatóujjának a végét rágcsálva, de végül visszatértem ahhoz, hogy a tenyerébe rajzolgassak mintákat a körmeimmel, néha finoman végig húzva a tenyerétől az egyik ujja végéig őket.
-Én? Öaaaaaaammmm... jaaaaaa. Igazából én tényleg jól vagyok. Csak tele a fejem mások dolgaival. Itt van Lumie és a jelenlegi helyzete. A legjobb barátnőm valamiért egy negyvenes, nős pasiban találta meg élete beszélgetőpartnerét, akivel nem akart lefeküdni, csak mégis sikerült. Azt mondta neki, hogy keresni fogja, de nem tette, és nem tudom, hogy egy rohadék volt-e, vagy csak... nem tudom. Vár valamire. Meg ott van Mattie, Daisy barátja. Vagyis neki a bátyja. Amikor felköltöztem LA-ből, akkor találkoztunk vele, egy idősek voltunk, és nem ismertünk itt senkit, mert ő meg Franciaországból érkezett. Sebastian egy nagyon rendes, spontán, végtelenül jó arc srác volt, és baromira imádta az öccsét. Együtt voltunk egy ideig, de végül maradtunk abban, hogy barátok leszünk. Együtt csináltunk egy csomó mindent, de év eleje óta nem igazán beszélgettünk, az öccsével meg... hát vele van egy közös, paparazzós traumánk, ami miatt egyébként is kerültük egymást. Egyszer lefotóztak minket, és lehozták az újságokban, hogy én vagyok az új, random szőke lány, akivel a francia politikus fia kavar. Ez nekünk azért volt über gáz, mert hát mégis csak a bátyja exével hozták hírbe. De ez... mindegy is. Még nyár végén, ősz elején Mattie véletlenül hozzám menekült be az újságírók elől, és akkor mondta el, hogy a bátyja nem kerül, hanem kómában van. Nincs jól... nagyon nincs jól. -pislogtam fel Remy-re nagy, szomorú, kétségbeesett szemekkel.
-Lehet, hogy meg fog halni, legalábbis az orvosok lemondtak róla már. És még csak meg sem tudom látogatni, mert nem szabad. Az új asszisztensemnek nem győzöm elégszer hangsúlyozni, hogy számít, amit mond, és legyen több önbizalma, ha a véleménye mellett kell kiállnia, ettől nem fogok rá haragudni, sőt. Mallory egy nagyon rendes lány, de rá járt a rúd az elmúlt időszakban, és legszívesebben lefejelnék bárkit, aki csúnyán néz rá. Meg csak a szokásos, szar beleválasztásaim a pasikba, de ezeken túl amúgy tényleg tök szuper minden. Van egy csomó megkeresésem, itt ez a maszkabálos dolog is, a hobbim a munkám, így nincs miért panaszkodnom... -jegyeztem meg így a végére azért gyorsan egy zavart mosoly kíséretében, ahogy felemeltem a kezeimet.

-Édes tőled, hogy így gondolod. -néztem rá egy hálás, elvarázsolt, végtelenül ellágyult mosollyal. Sokat jelent, hogy éppen ő gondolja ezt rólam.
-Hát... szívesen polírozgatlak. -néztem rá egy vigyorral.
-Nem tudom... ha valamelyikünk parasztra issza magát? Nem szeretem a kötekedő részegeket. Vaaagy ha felestem volna a lépcsőn idefelé. Vaaagy ha túl barátságosra sikerült volna innom magam, vagy vetkőzősre. Gondolj bele, ha random elkezdtem volna lesztrippelni magamról a ruháimat. -az aztán katasztrófa lett volna a javából.
-Lehet. Sosem találtam alkalmasnak az időt, hogy ezzel zaklassalak. Ráadásul ahhoz, hogy valakivel ennyire leidd magad, kell egy bizonyos szintű bizalom, nem? -néztem fel rá kérdőn, felvonva a szemöldökömet.
-El van nézve, de csak most. -hümmögtem rosszallóan.
-Ugye, hogy ugye?! Tudtam én, hogy élvezni akarod az exkluzív védelmezői szolgáltatásomat!! Cseréééébeeeee, hogy lásd, milyen jófej vagyok, megengedem neked, hogy te is megvédj engem. -néztem ré egy hasonló vigyorral, finoman megbökdösve a karját jelzés értékkel.
-Szerencsédre találkoztál velem! Én majd sgeítek lazítani!! -húztam egy újabb lelkes, széles mosolyra a szám.
-Hát öhm... nem tudom. Persze amúgy is rengeteg munkád van, de megfordult a fejemben, hogy talán a random elrablásod a munkahelyedről a kollégáid előtt ilyen... too much húzás volt a számodra, vaaaaagy ilyesmi. Felejtsd el. -ráztam meg a fejem egy legyintéssel.
-Örülök, ha szeretsz velem lenni!!! Az érzés nagyon kölcsönös. -bár ezt már egy párszor szerintem mondtam. De elmondom én százszor is, ha kell!!
-Igen? -néztem fel rá némileg értetlenül és meglepve, amikor megszólalt. Én nem éltem meg ekkora nyomornak egészen addig, amíg ma meg nem kaptam Luana-tól az utolsó löketet ehhez, és túl nem csordult az empátiám pohara. Nagyon szeretnék segíteni mindenkinek, de egyszerűen nem tudok, és úgy érzem, hogy felsülök, mint barát, ha nem teszem.
Készségesen belesimultam az ölelésébe, lehunyva a szemeimet, hogy így élvezhessem a ruháján keresztül a teste melegét, az illatát, és csak simán a közelségét.
-Mhm, mindenképp. Meg már tudom, hogy kihez jöjjek random ölelésekért. -fészkeltem magamat még közelebb hozzá egy halvány mosollyal.
Elhúzódtam tőle, hogy a tekintetemmel a barna szempárt kereshessem, elgondolkozva, az alsó ajkamat rágcsálva nézve rá tovább.
-Örülök, ha így gondolod. Komolyan. Sokat jelent nekem. -húztam egy ellágyult, hálás mosolyra az ajkaimat, töretlenül fürkészve a szemeit az enyémekkel. Végül összeráncolt szemöldökkel másztam át rá, hogy a kezeim közé foghassam az arcát és így vizsgálhassam őt tovább.
-Nincsenek is bogár szemeid. -böktem ki végül a konklúziót egy sóhajjal.
-Azt hittem, hogy tök barnák a szemeid, de kiderült, hogy engem átszabtak... mi?! Átbasztak!! Van benne zöld is. -ráztam meg a fejemet amolyan "már a fényben sem bízhat az ember" címszóval.

-De ha a helyemben lennél, akkor nem tudtad volna, hogy te sem iszod magad kötekedőre, mert akkor nem a saját helyedben vagy, és nem lettél volna gondolatolvasó, mert én se nem se vagyok az! Látod?! Volt okom bizonytalannak lenni! Deeeee jó. Már nincs okom rá! –vontam le végül a tanulságot egy büszke, széles mosollyal. Látod?! Okos vagyok!
Esélyem sem volt visszakérdezni a határokra, mivel ő is feltett nekem kérdéseket, amikre elgondolkozva pislogtam rá, aztán megráztam a fejem.
-Ami azt illeti, nem. Barátságosra igen, amikor extra ölelgetős vagyok, de vetkőzősre, és úgy barátságossá… szerintem ez a veszély maximum téged fenyegetett volna. Szóval jobb is így. Tudod, határok! –mutattam rá a dologra, ha már egyszer ő jött ezzel az előbb, hogy nem akar belegondolni dolgokba. Akkor miért is beszélgetünk erről?!
-Én is bízom benned!! Csak… mindegy. Fura lett volna. –ráztam meg a fejemet egy „inkább hagyjuk a témát” nézéssel. Csak belezavarodok itt, aztán azt se tudom, mi történik. Ennél is kevésbé.
-Szuper vagy, én hősöm. A kislámpámat a másik szoknyámban hagytam. –húztam egy mosolyra a szám. Egyébként sötétben, és néma csendben alszom. Utálom, ha valami megzavar.
-Oh, de még mekkora! Nem mindenki élvezheti a felemelő társaságom ilyen mértékben. És nem is minden random srácnak mondok igent egy kávéra a közös liftbe szorulás után. Csak ennek. –néztem végig rajta egy elgondolkozó mosollyal. Törődöm másokkal, de nálam is vannak prioritások és sorrendek, hogy kik azok, akikkel többet, és kik azok, akikkel kevesebbet foglalkozom. Remy elég elől szerepel a listámon.
-Akkor jó, mert biztosan lesz még ilyen. Oh, és megrögzött szabályszegő vagyok, szóval a stúdiós beköltözésetek alatt sem hagylak békén. –pislogtam rá egy ártatlan vigyorral, ami hálás mosollyá szelídült, amiért mindig számíthatok rá is, meg a forró, kellemes, Remy-illatú ölelésekre is.
Végül elterelte a nagy szemezésről a figyelmem az, ahogy ő is elkezdte a száját rágcsálni, de hamar visszataláltam oda, hogy a barna szempárt fürkésszem és megállapíthassam, immár rajta találva helyet magamnak, hogy nem is olyan tipikus „bogár barna” szemei vannak. Én végig ezt hittem, és ő sem javított ki engem ezzel kapcsolatban.
Összehúzott szemekkel néztem rá, aztán érdeklődve, nagyokat pislogva követtem a szemeimmel a keze mozgását a combomon, amíg el nem érte a derekamat. Ettől az egész mozdulatsortól kirázott a hideg, és egy sóhaj kíséretében, akaratlanul is közelebb fészkeltem magamat hozzá az ölében.
A tekintetemet visszavezettem rá, ahogy eltűrte a hajamat az útból. Belesimultam a tenyerébe, a jobbom hüvelykujjával finoman simogatva az arcát, hogy aztán a balt a kézfejére fektethessem.
-Szeretem az izgalmas kihívásokat. –haraptam be az alsó ajkamat, egy pillanatra elidőzve a száján, aztán visszavezettem a tekintetemet a szemeire.
-És egyedi is szeretek lenni. Most nagyon megbecsülöm magam, hogy ennyire közel jöhettem hozzád. –támasztottam is meg a homlokomat az övén. Lehet, hogy nem is forró, hanem jeges zuhany kéne nekem lassan…

-Jobb vagy, mint az összes kislámpa. Is. -mindennél.
-Aaaaw, ez nagyon cuki!! Akkor mi vagyunk a kivétel erősítő szabály, vagy... szabály erősítő kivétel? Mindegy. Örülök, hogy én voltam a kivételed. -bár valahol sejtettem, vagy csak... akartam, hogy így legyen? Amennyit dolgozik, nem csoda, ha nincs ideje ilyenekre, viszont én még ott is zaklathattam, ami szerintem nagy szó. Büszke is vagyok magamra! Biza!
-Uuugyan, jó lesz!! Lehet, hogy pont ez kell. Összezárva egy kicsit, hátha jobban megértitek egymást. Deee... majd küldök pár életmentő meme-et, meg mondjuk néha videóhívást, ha már nagyon nem bírnád. Pluuuusz úgy is be kell mennem, ha én csinálom a videótokat. -pislogtam rá egy szórakozott mosollyal. Én sem tudom amúgy, hogy fogják kibírni egymást. A pörgős Aziel-Peter és a nyugodtabb Rafe-Remy páros.
Várakozón pislogtam rá, miután kifejtettem neki amit szerettem volna. Nem igazán tudtam, mire számítsak, de erre valahogy... még annyira sem. Finoman a nyaka köré fontam a karjaimat, óvatosan simogatva az ujjaim hegyével a tarkóját, ahogy pár másodperc lefagyás után vizonoztam a lassú, gyengéd, végtelenül édes és akart csókját.
A tekintetét, a száját fürkésztem, amint megszólalt, az alsó ajkamat rágcsálva. Nem tudtam, vagy akartam volna megszólalni, csak egy hálás, lelkes, hitetlen mosollyal néztem vissza rá, amíg ismét meg nem éreztem az ajkait az enyéimen. Finoman belesóhajtottam és mosolyogtam a csókba, megérezve a felkelő mozdulatát. Szorosan köré fontam a lábaimat, hogy véletlenül se zakózzak le róla, kiélvezve az "utazás" minden pillanatát a kanapétól a konyhapultig.
Tátott szájjal néztem rá, amiért felhasználta a halandzsázásomat ellenem, egy hitetlen, rosszalló pillantás kíséretében.
-Jól van, Pottah, ezt megjegyeztem. -húztam le inkább a vizet, az egyik kezemmel finoman az oldalába kapaszkodva, hogy stabilabbnak érezzem magam a hátra döntött fejjel való ivás közben.
-De előbb még segítened kell nekem lehámozni magamról ezt a szűk hacukát. Ha csak nem az van, hogy ebben kell aludnom... -néztem rá teljesen komolyan, némi várakozással. Nekem mindegy, hogy itt, vagy valahol teljesen máshol, de muszáj megszabadulnom tőle. Megsüööööök.

-Aaaw, kaja. Imádlak, Remy. Amúgy is, de most még jobban!!!!! -néztem rá hatalmas szemekkel, egy hálás, ragyogó mosollyal fűszerezve. Eddig nem akartam, hogy a pia okozta önfeledt, kicsit kikapcsolt agyas boldogságom felszívódjon valami ehetőben, de már... nem kellett.
-Majd becsukom a szemem, hogy ne lássam az átlátszóan ártatlan arcodat. -imitáltam is gyorsan, és még a szemeimet is eltakartam, hogy biztos, ami tuti alapon, csak az ujjaim között leshesseki rá egy vigyorral.
Meglepve néztem fel rá, ahogy megint felkapott és átment taxiba, hogy aztán a fürdőbe vihessen.
-Ez igen, ha ezt tudom, már előbb berúgok melletted. -alapvetően nem szeretem, ha emelgetnek, vagy cipelgetnek, egyenesen gyűlölöm, de tőle azért szívesen elviseltem volna még párszor.
Hálás voltam a vetkőztető segítségéért, az alvós-fürdős kellékekért, és a józanító vízért is, ami a zuhanyzással járt.


Reggel, ami szerintem már inkább délelőtt volt, arra keltem, hogy már egyedül voltam. Még egy ideig megadóan fetrengtem a meleg, kellemes illatú ágyban, míg rá nem vettem magam, hogy ideje felkelni. Nem lehetek egész nap ágyban, főleg, hogy ez még csak nem is a sajátom volt, és szerencsétlen Remy nem tárolhat random a lakásán.
Felülve végig néztem magamon, a kellően, eleget takaró, ismerős illatú, nagy pólón, aztán a tekintetemmel a telefonomat kerestem. Voltak üzeneteim és még egy nem fogadott hívásom is. Gyorsan írtam egy-egy SMS-t Lumie-nak és Luana-nak is, kinek éppen mit, a helyzetnek megfelelően. Az újdonsült lakótársamat biztosítottam róla, hogy nem evett meg semmiféle... mumus. Míg a legjobb barátnőmnek azt, hogy ha élhető állapotban leszek, akkor átugranék hozzá, hogy beszélgethessünk. Neki is érdekes lehetett a tegnapja azokkal a bandákkal.
Csak sikerült kijutnom a hálóból, fél kézzel még mindig a szememet dörzsölgetve, hogy aztán a hang gazdáját figyelhessem egy álmos mosollyal.
-Mhm, jó reggelt! -bólogattam, elfojtva egy ásítást. Ahogy végignézett rajtam az alsó ajkába harapva, zavartan mosolyogva néztem vissza rá, pótcselekvésként egy kócos tincset csavargatva az ujjaim között.
-Mint egy másnapos rántotthús. De nagyon édes vagy, köszönöm szépen. -túrtam bele a hajamba egy hálás, lágy mosollyal, a csuklómról lehámozva a hajgumimat, hogy felkonytolhassam a szebb napokat is látott szénaboglyát a fejem tetején.
-De amúgy szerintem te mindkettőnk helyett jól nézel ki jelenleg... -mértem végig alaposan, elidőzve a vonásain.
-Ü-üm. Jó munkát végeztünk egymással. A legjobb kezekben voltál. De én sem panaszkodom. -lépkedtem közelebb hozzá, hogy végül leülhessek.
-Igen, kérek, köszönöm. Életmentő vagy. -bólogattam a kávé gondolatára hálásan.
-Jól. Tényleg! Nem csapott le senki, nem rúgott le, nem... horkolt, vagy lihegett a nyakamba. Szóval így egy fokkal elviselhetőbben akar leesni a fejem a helyéről. Nagyon jó volt... veled aludni. -vakartam meg a tarkómat egy zavart mosollyal.
-Neked is sikerült aludnod mellettem, vagy mégsem vagyok olyan jó hálótárs, mint azt mondták nekem? Ugye nem én rúgtalak ki korán az ágyból? -nem szerettem volna ezt a forgatókönyvet.

-Köszönöm. -címeztem neki egy mosolyt a kávé+kaja kettősért cserébe. Életmentő volt tőle ez a gesztus.
-Áh, nem tudok olyan mélyen aludni, hogy ezekre ne keljek fel. -ráztam meg a fejemet határozottan, habár ez nem életem ötlete volt, így egy pillanatra összeszorított szemekkel simítottam a tenyeremet a homlokomra. Minden apróságra képes vagyok felriadni, de mellette egyáltalán nem ez volt, szóval ezt elkönyveltem egy óriási pozitív élménynek.
-Jajj, akkor jó!! Mármint... beszéltük, hogy mennyire kényesek vagyunk a másokkal való alvásra, és nem szerettem volna borzalmas első benyomást tenni ilyen téren sem. -ha kibírta velem egy ágyban, akkor kibírható lesz majd az út Indy-ért, vagy bármikor máskor, amikor ilyesmire kényszerülnénk, vagy...
-Öhm... hát... olyan vagyok, mint akin átment egy úthenger, szeretném megidézni a nagymamám szellemét a mumusok után, hogy segítsen az igazi, magyar húslevesével a másnapomon... az ágyad után fázom egy kicsit, a pólódban akarok meghalni, olyan kényelmes, és soha többet nem akarok ránézni sem a tequila-ra, annyit sikerült meginnom belőle. De jól, amúgy. Határozottan jobban, mint legutóbb, amikor leittam magam egy buliban. -bár az bánatos ivás volt, ez meg minden, csak az nem.
A kávémat kortyolgatva néztem rá, amikor feltette azt a kérdést, amit egyébként én is szerettem volna. Nem akartam úgy elmenni innen, hogy nem beszéljük át ezt az egészet. Nem szerettem volna elrontani a kettőnk viszonyát, hisz nem véletlenül tartottam magam ahhoz, hogy barátkozni szerettem volna vele. Mármint... először. Aztán meg minden alkalommal, amikor valakinek kifejtettem, hogy az, akitől én szeretnék valamit, tényleg csak barátkozni akar velem, meg, hogy az is lehet, hogy egyszerűen csak a nekem tetsző emberek szemében inkább vagyok haver, mint nő, mindig automatikusa ő jutott eszembe, újra és újra. De igazából sosem adta jelét annak, hogy másképp lenne, így jogos volt szerintem ez a felvetés a részemről. És igyekeztem így is kezelni, tegnap este is, csak aztán már... nem ment.
-Mindenre. -tettem le a kezemből a bögrét, hogy az alsó ajkamat rágcsálva figyelhessem őt tovább, a hatásszünet után megszólalva.
-A karaoke bárra is, és arra is, ami utána volt. Rafe meglepő táncára, Aziel sorozatos ajánlkozásaira, és a... csókunkra is. -néztem rá egy halvány, bizonytalan mosollyal.
-A te oldaladat nem ismerem, és nyilván nem fogok olyasmit rád kényszeríteni, ami szerinted nincs, vagy te nem úgy érzed, de én józanul is épp annyira vonzónak talállak, mint tegnap este. Sőt, igazából szerintem úgy, hogy nem látok belőled kettőt, még könnyebb eldöntenem, hogy melyik hozzád vonzódom. -haraptam be az alsó ajkamat egy aljas vigyor kíséretében.
-Ne haragudj... öhm... igazából a lényeg annyi, hogy egyáltalán nem az elfogyasztott alkoholmennyiség miatt viselkedtem veled úgy, ahogy, és nem csinálnék semmit másképp most sem, hogy kialudtam magam. Én... szeretek veled lenni, a beszélgetéseinket, és az egész lényedet. Nem szeretném véletlenül sem elcseszni a kettőnk közötti viszonyt... semmivel sem! Sz-szóval a lényeg, hogy el tudok vonatkoztatni ezektől, ha te bármit másképp gondolsz, vagy akarsz, vagy... valami. -haraptam inkább bele a kajámba, hogy megszüntessem az értelmetlen pofázásomat. Ezt most jól túlmagyaráztad, gratulálok, Evelyn.

Hálás voltam neki a pulcsiért, amibe azonnal bele is bújtam, élvezve, hogy egy jó pár fokkal kevésbé fázom így, mint az előbb, amikor csak simán a pólójában parádéztam a lakásban.
Meglepődtem a hirtelen "Nem!" kijelentésen, vagy... felszólításon, vagy nem is tudom, micsodán. Éppen ezért csak értetlenül pislogtam rá, nagy szemekkel, hogy lesz-e ennek folytatása, de szerencsére volt.
-Remy... nem szokásom random embereket lesmárolni alkoholos befolyásoltság alatt. Tudom a határaimat, és azt is, hogy részegen rengeteg hülyeséget lehet csinálni, ami aztán elront mindent, és ezt pont veled sosem akartam volna megjátszani. Az alkoholnak tényleg semmi köze nem volt hozzá, ez teljes egészében a te érdemed volt. -ráztam meg a fejemet határozottan, de egy mosoly kíséretében.
-Én sem szeretném, hogy bármi is elromoljon köztünk, de... nem hiszem, hogy megtörténne. -persze nem tudhatjuk, hogy mit hoz még a jövő, vagy az, ha engedünk annak, ahogy eddig látni akartuk volna a másikat és egymást, de végül is ha valamiért, akkor ezért azt hiszem, megéri. Ő annyival másabb, mint bárki, akit eddig ismertem, szóval attól nem félek, hogy idővel meggyűlölnénk egymást, vagy... természetesnek vennénk a másikat.
Felvont szemöldökkel, érdeklődve, enyhén félredöntött fejjel, az alsó ajkamba harapva fürkésztem a tekintetét, ahogy beszélni kezdett arról, hogy találkozhatnánk valamikor, csak mi ketten. Finoman bólintottam, mivel még tovább fűzte azzal, hogy nem szeretne úgy hazavinni, hogy ezt nem beszéltük meg egymással, amennyiben én is szeretném. Igazából nem így terveztem ezt az egészet. Úgy voltam vele még akkor is, amikor felajánlotta, hogy aludhatok nála, hogy ez tökéletes lehetőség arra, hogy megmutassuk, lehet úgy egy ellenkező nemű embernél aludni, hogy ne történjen köztetek az ég világon semmi, csak barátok vagytok. De igazából... szerintem mi sosem voltunk csak barátok.
-Nagyon örülnék neki, ha töltenénk időt kettesben nem csak úgy, mint haverok, vagy barátok. És a mozi-kajálás tökéletesen hangzik, imádnám. -néztem rá egy széles, boldog mosoly kíséretében. Attól függetlenül, hogy mostanság nem a legjobb tapasztalataim voltak pasik terén, valamelyikünknek képviselnie kell a nem túlgondoló oldalt is.