to @Charlotte Dupont I think I've seen you before... Oh, I've not, sorry

"If you're not stubborn, you'll give up on experiments too soon. And if you're not flexible, you'll pound your head against the wall and you won't see a different solution to a problem you're trying to solve." — Jeff Bezos

- Na megyünk? - Sáinz már nagyon be akarna baszni, alig adjuk le a mai melót, de már veri a seggét az aszfalthoz, hogy menjünk inni. Én a magam részéről nem vagyok ennyire elhivatott, azok után, hogy az elmúlt időszakban többször is szembe találkoztunk a mexikói bandával, ami egyet jelent azzal, hogy a mentőt is kellett hívni azokhoz, akik földön maradtak és nem tudtam elmenekülni az eset után. Természetesen magunkra utalok, mivel úgy tűnik, mostanság mindkét banda ráállt arra, hogy kevesebb civil áldozattal járjanak az ilyen „összefutások”.
Ettől függetlenül ránk nézve még koránt sem garantált, hogy még több ilyen közös italázást túl tudunk élni, úgyhogy jobb lenne lecsitítani a nicaraguai Sáinzot, vagy legalább fékezni a kedvét. A helyzet viszont az, hogy kell az alkohol az én szervezetembe is, mert annyi adrenalin gyűlik bennem össze egy nap folyamán, hogy azt valahogy csillapítanom kell és nem mehetek mindig haza úgy, mint aki egy éve nem dugott volna.
- Nem kellene megint a Dog & Duck-ba menni, vágod?
- Francokat nem, ne legyél már kislány! - dülöngél zsebre dugott kezekkel Sáinz úgy, mint aki már most be van állva, én meg taszítok egyet a vállán, hátha elesik.
- Elég gáz, ha csak egy jó helyet tudsz a városban ennyi itt eltöltött év után. -  Bár nem esik el, kettőt hátra lép a rasztás latino.
Újabban próbálok kísérletezni azzal, hogy hol van az aranyközépút az alkohol, a dugás és az erőszakos ordítozás között. Előbbivel magamnak ártok, másodikkal Domit terhelem túl, az utolsóval pedig a Toddal és Sáinz-zal alkotott triónk működését gyengítem, hiába szoktunk már hozzá mindhárman, hogy néha hangosan dobáljuk egymást a szarjainkkal. Szóval mérlegelek és azt, mondok, oké, legyen.
- Akkor megmutatom nektek a másik kedvenc helyem, megfelel?
Vigyorog, mint egy hülye, az éjszakában úgy virít a fehér foga a bőréhez képest, hogy máig megkérdőjelezem, hogy nem műfogsor-e. De ebbe már többen beleegyezünk, mert tudjuk, hogy Sáinz elég jó helyeket talált magának. Ezúttal pedig a bowlingos helyre visz minket, mi meg hagyjuk, hogy minden lezsírozzon, meg még fizesse is a piánkat. Ha már kislánynak nevezett, tegyünk is úgy, mint a hercegnők, nem?
Szóval hozzánk képest elég jó a hely, fel sem tudom fogni, hogy nem csapták még ki innen a srácot. Cigivel a számban engedem a bowling golyót útjára, hogy aztán két állva maradt bábut megünnepelve (vagy megsiratva, részletkérdés) térjek vissza a fotelbe az italomhoz. Röhögünk, elvagyunk, eldohányzunk a srácokkal meg még néhány csajjal, de az arányok nincsenek túl jól leosztva és még így is több a hím. Nem meglepő, hogy páran egyből rárepülnek az érkező csajokra, érkezzenek egyedül, vagy falkában.
Egyik ilyen alkalomnál már kezdek immunis lenni a sok hülyére, akik újra és újra lökik a szar dumájukat azt remélve, hogy egy éjszakára el tudják csábítani az érkező, vagy áthaladó csajokat, mire én oldalra fordítom a fejem és abban a pillanatban szíven szúr egy érzés, hogy hirtelen Domit látom meg. Nem az hökkent meg, hogy itt van, vagy itt lenne, márpedig miért ne lehetne itt, ha tudja, hogy hol vagyok, márpedig tudja, küldtem sms-t neki, hanem maga a tudat, hogy őt látom. Erre már én is felegyenesedek ültömben, pislogok kettőt, próbálok fókuszálni a sok tudatmódosító kábulatában, mire nagyon furcsa érzés lep el. Oliver viszont nekem ront, mielőtt még bármit is tudnék lépni, vagy mondani.
- Hallod, itt van Domi - Már el is kezd integetni bőszen a lánynak, hogy jöjjön közelebb, míg én tovább fókuszálok. – Helló Baby, itt vagyunk, most jön az új kör, akarsz gurííítani? – Be van baszva Oliver, pedig csak egy jó bowling párbajra hívja Domit a maga stílusában, erre a pontra viszont már összerakom a képet, elállok a fotelból és megragadom Oliver karját, hogy ne integessen, ne hívogassa, mert marhára nem Domi az, akit épp készülnek fizikailag is körülugrálni a srácok, mint a „család” részét.
- Fogd már be a pofád és ne igyál inkább többet! - Elengedem az alkarját és megindulok a lány felé, hogy kiszabadítsam ebből a félreértett szituációból. Sáinz közben nagyban tárja szét a karijait, hogy most mi a szar van, mert ő ezt már nem tudja követni, Todot nem láttam már egy ideje, a többiek viszont annyira nem ismerik Domit, hogy ittasan és bekápszizva összerakják a képet, hogy vagy ez egy random csaj, vagy pedig lehet van egy testvére. Ha nem ismerném a feleségem, én az előbbire gondolnék, így viszont eléggé célirányosan lépek oda Lotte-hez.
- Jól van srácok, le lehet kopni, oké? - könyöklöm arrébb a tagokat, akik szerintem még mindig Domit látnak benne és úgy vannak vele, hogy mivel itt vagyok, ezért nekik kotródni kell. Ami igaz, leszámítva, hogy ez egy eléggé másik szituáció, legalábbis nekem.
- Charlotte? - nézek az arára és szemeibe már vele szemben állva. Nem vágom, hogy mi van, ebben a pillanatban sem vehetem száz százaléknak, hogy ő az, de tudom, hogy New Yorkban van és nem hiszek a véletlenekben. A gond csak az, hogy én is annyira be vagyok állva, hogy örülök, ha egyenesen tudok járni. - Mi a faszt… vagyis, hogy mi jót csinálsz itt? -  Nem könnyű visszarázódnom a szép beszédhez a srácok társasága után, de mivel tudom, milyen közegből jött, ezért már csak azért is megpróbálok rájátszani és a jó kapcsolatok miatt kifigurázni, akarom mondani ápolni a családi viszonyt. Nyilván, ha tényleg Domi testvére akkor nem fogom szétszedni, de elsőre eléggé kellemetlen érzések tombolnak benne a sznob családját illetően és valljuk be, van is személyes tapasztalatom ezügyben.

to @Charlotte Dupont I think I've seen you before... Oh, I've not, sorry

"If you're not stubborn, you'll give up on experiments too soon. And if you're not flexible, you'll pound your head against the wall and you won't see a different solution to a problem you're trying to solve." — Jeff Bezos

Közelről amúgy már látszik, hogy azért nem ikrek, de a testvéri kapcsolat már beleégett annyira a szemembe, hogy az alkoholnak is köszönhetően nagy magabiztossággal szólítom le a lányt, akit már kellően szétszedtek a srácok. A szemeibe nézek és látom benne azt, amit keresek, azt a nézést, azt a milliárdnyi érzelmet, amit Domiban is látok. Hallgat a nevére, amit valószínűleg én tökéletes amerikai, enyhén arabos akcentussal mondok ki, pedig hallottam már a nevet Domi szájából, de már akkor tudtam, hogy sosem fogom tudni utánozni a franciákat. Most meg igazából mindegy.
Az sznobság egyből megcsap a válaszából, mégsem egy „te meg ki a fasz vagy” visszakezes tasli érkezik a pofám felé. És akkor arcul csap, ha nem is ő, de a valóság annál inkább. Feleszmélek, hogy tényleg Charlotte az, egy mondhatni családtagom, akivel most találkozok előre. És erről ő még mit sem tud. Csak ez a kibaszott magázás… ezt nem tudom könnyen lenyelni még tőle, egy gazdag család lányától sem.
- Ebben az esetben elnézést kérünk DuPont kisasszony, amiért mertük idetolni a pofánkat - kezdem nyálasan picsás hangon, de aztán ezt nem bírom sokáig tartani, hogy a végére újra a saját hangomon és stílusomban beszélek. A „kopj le, van pasim” dolog úgy tűnik akkor is nagyon él benne, amikor a semmiből szólítom nevén. De ezek szerint ezt már megszokta.
Néhány másodpercig hagyom, hagy menjen el mellettem, eközben viszont két ösztönöm is felébred a testemben, az egyik, hogy ha tíz évvel fiatalabb lennék, most lehet falhoz nyomnám és addig kóstolnám a testét, amíg el nem kezdi élvezni, amit csinálok. Ez annyira nem meglepő érzés, mert pontosan ezt éreztem Domi esetében is, aki kezdetekben pont annyira makacskodóan flegma volt, mint most a testvére velem és ez egyszerűen a gyengém. A másik ösztön pedig a saját arroganciám, ami által csak azért sem fogom hagyni, hogy bárki keresztül nézzen rajtam és csak úgy elsétáljon mellettem, miközben én elég feltűnően hozzá beszélek. Úgyhogy megfogom a felkarját és megállításra késztetem, meglehet, neki is pont ez volt a terve, mert nem az én erőm hatására fordul meg és teszi fel a milliárdos kérdést.
Reflexből nyögném ki, hogy Domi a testvére, de pár pillanat erejéig át kell futtatnom fejemben mindazokat az információkat, amiket meg akarok osztani vele. Pontosabban, amiket Domi beleegyezése nélkül akarok megosztani vele, hisz mégsem kellene kimondanom, hogy a testvére milyen néven ismert Amerikában. Ezek szerint erről nem tud Charlotte.
- Mert így becézik Célinet és elég részegek ahhoz, hogy eljusson a tudatukig, hogy talán van egy testvére is, aki véletlenül megjelent ott, ahol én. - A véletlent egyébként én is kellően kérdőre vonom, de ebben a szituációban teljesen mindegy, hogy véletlen, vagy valamilyen módon szándékos-e ez a találkozás. Elagyalok, megírjam-e Dominak, hogy itt a nővére, de abban maradok magammal, hogy jobb nem két hosszú és éles köröm között bokszzsákot játszani, úgyhogy vegyük úgy, hogy ez az én köröm most. Ők már úgyis találkoztak. Utólag majd megtudja, mi volt.
A barátnői felé nézek, esküszöm olyannak tűnnek, mint akik valami drámai mozzanatra várnának. De baszki, nem fogom megdugni, se megverni szóval foglalkozhatnának a saját dolgukkal, míg Charlotte a pulthoz lép, én meg mellette csúsztatom rá a seggem a bárszékre.
- Nem mellesleg, ne magázz, a rokonod vagyok és nem a papod. - Vagy nem tudom, kit szokás Franciaországban magázni, de nálam ez nincs rendben. - Ennek tudatában pedig igazán megihatnánk valamit ahelyett, hogy minden erőddel próbálnál lekoptatni. - Na nem mintha sokáig képes lennék arcon pörögni érte, ha nem akarja kihasználni ezt az alkalmat, nyilván nem fogok pityeregve a saját farkamat szopkodva toporzékolni.
Céline plusz rokon... ezekből már csak összerakja, hogy ki vagyok és talán nem kell szájbarágnom mindent. Kivéve, ha annyira balfasz, nincstelen, szerencsétlen, tetkós, füves arab állatnak tart, hogy egyszerűen nem tudná kinézni a testvéréből, hogy egy ilyen férje van az arisztokrata Matt után.

to @Charlotte Dupont I think I've seen you before... Oh, I've not, sorry

"If you're not stubborn, you'll give up on experiments too soon. And if you're not flexible, you'll pound your head against the wall and you won't see a different solution to a problem you're trying to solve." — Jeff Bezos

Ha valamit teszek, akárcsak megmozdítom a kislábujjamat, az valakinek biztos nem fog tetszeni és ilyenkor kapom a lebaszást, hogy jobb lett volna nem tennem semmit. Végül is megszületnem sem kellett volna, igen, de a legértelmetlenebb beszólás az pont az, amit Charlotte-tól kapok. Én tudom, miért szólítottam meg őt, lényegében azért, hogy ne szedjék szét a srácok őt, ez is baj, meg aztán az is bizonyára baj, hogy próbálom őt megismerni, kihasználni az alkalmat, hogy így a semmiből egy helyen teremtünk, mert bizony körünk van egymáshoz. Viszont ahogy hozzám áll és ahogy beszél, tudom, hogy nem nagyon fogok tudni beszélni a fejével, én meg nem tanár vagyok, hogy okítsak másokat, szóval pont leszarom. Ha ilyen, hát maradjon is ilyen, vágja a fát maga alatt.
- Igen, maradhattam volna, de akkor jobban sírnál, mint most. Még akkor is, ha illúziókba temetkezel. - A hangom lassú és inkább őszinte, mint kötözködő. Nekem tényleg mindegy, hogy itt állok mellette, vagy pedig visszamegyek a többiekhez golyót dobálni, pusztán a kíváncsiságom hajt, amiért miért nem mozdulok. Sajnos sok szart képes vagyok eltűrni, amit rám dobálnak, de ez nem azt jelenti, hogy nem dobok vissza.
Elengedem, hisz nem fogom letapizni, de egy halvány mosoly kerül az arcomra, amiért ennyire nem tűri, ha hozzá érnek. Pedig nem vagyok se agresszív, se kemény vele, egyszerűen csak megállásra késztettem gyengédem, mert amíg hozzá beszélek, addig szeretném, ha nem fordítana nekem hátat. És én még csak nem is éltetem a tisztelet fogalmát, de úgy tűnik, több jutott nekem belőle, mint neki.
Elmondom neki, hogy mi az egész beszélgetésünk lényege, vagy épp összekötő személye és látom, hogy sokkolja a tudat. Ami azt illeti, nagyon könnyen olvasok az arcáról, lehet pont azért, mert mimikái valamennyire egyeznek a nővérével, amit lényegében már akkor is szakértő módjára olvasok, ha épp titkolni akarná. Szerencsére sokszor nem akarja. Sőt, így belegondolva kettőnk kapcsolata mindig is elég őszinte volt, nem ez jelentette köztünk a kihívást.
Oké, akkor igyunk. A helyzet az, hogy nem értem, mi lehet a fejébe, mi miatt ennyire ellenséges és flegmán arrogáns velem, de ahogy elnézem, talán ezek a tulajdonságok már rég beivódhattak a személyiségébe.
Talán ahogy egyre több mindent árulok el magamról, ő is kezdi megérteni, hogy nem a csajozás vágya vezérel engem, ahogy leülök mellé és elfogadom tőle a vodkát. Tudunk, hogy mindkettőnknek van annyi pénze, hogy ne kezdjünk el anyagiaskodni, vagy kellemetlenül érezni magunkat egy-egy pohár vodka miatt, úgyhogy elveszem és egy suhintással leküldöm a gyomromban az orosz lét.  
- Dobálózhatok számokkal, de semmit sem mondd el az, hogy kicsivel több, mint fél éve. Ismerem már pár éve. Ahogy a családotokat is… - Azért válaszolok a kérdésére, még ha hallhatóan nem is jószándékból kérdezi. Valahol azért szomorú, hogy ez a két lány ennyire ellenséges egymással, holott mindenük megvolt, hogy szuper testvérek legyenek. Nekem sosem volt igazi testvérem, de sokakat úgy kezelek itt mögöttem, mintha azok lennének. Sokszor ártunk egymásnak, például Toddal majdnem kinyírtuk egymást némi pénzért egyszer, de azóta rendeztük a dolgot és most újra normálisan megférünk egymás mellett, ugrunk, ha valaki bajba kerül. Ezek ketten (a két DuPont lány) pedig arra sem hajlandó, hogy normálisan megbeszéljék egymással a bajaikat. Az én agyammal ez annyira felfoghatatlan, pláne most, hogy itt vannak egy városban.
A gyerek, Assia kérdésére nem tudok válaszolni, mert nem vagyok olyan fazon, aki szereti pörgetni a szavakat, úgyhogy mondhatni lekésem a válaszadás időablakát és csak lesek, hogy valami miatt Lotte újra megmakacsolja magát.
- Ez is egy hozzáállás. - De ki vagyok én, hogy eldöntsem, mi lenne jó Lottenek. -  Charlotte, én válaszolok a kérdéseidre, ha tényleg érdekelni fognak a válaszaim, de a sértettségeddel nem tudok mit kezdeni. Nem én fakasztottam benned tudtommal ezeket az érzéseket, ezt a mérhetetlen haragot és nem is én leszek az az ember, aki meg fogja tudni változtatni őket. - Nem én tettem olyanná az életét, ami miatt most ennyire ribancként viselkedik. Valójában egyáltalán nem ilyennek képzeltem el Domi családját, hanem sokkal értelmesebbnek, arisztokratábbnak, de ezek szerint nekik is csak a pénz jutott és nem az értelem, mint nem tagadom, nekem is. Ez két dolgot is jelenthet, vagy tényleg totál más Domi családja, vagy pedig Charlotte-tal is történt pár dolog, amik miatt most kirúg a hámból és szembe megy a családjával. És mondanám, hogy ezt kiköszörülöm belőle, de amíg ennyire lemond a kommunikációról, addig nem fogom kérdésekkel basztatni. Főleg, hogy ahogy látom, indulni készül.
- Hálám üldözni fog - a vodka miatt. Aztán lehet, hogy csak részeg és nem tudja hova tenni ezt a helyzetet, bár ezzel én nem tudok mit kezdeni. Én nem haragszom rá, amiért egy fasz velem, inkább csupán csalódott vagyok, hogy nem tudom megismerni őt és a benne lévő feszültség valódi okát az ő szemszögéből.
Intek a pincérnek, hogy adjon még egy vodkát, mikor meglepetésemre Lotte megáll a másik oldalamon és némi papírt kér. Ilyen kedves még sosem volt velem, mint most, noha fél pillanatra azért belém szúr a tudat, hogy tényleg, TÉNYLEG arra készül? Hát jó.
- Amúgy szétvágott szívószállal könnyebb - adom a szakszerű tanácsot, miközben azért átnyújtom az ötdolcsis papírt. Nyilván nem fogom tőle visszakérni, de egyelőre nem mondom ezt neki, mert ez végül is egy bizalmi garancia és teszt arra, hogy vajon újra megtalál-e még az este folyamán. Megvárom, míg elintézi a „dolgát” a wc-ben. Tudom mit csinál, persze hogy tudom és nem állítom meg, mert felnőtt nő (elvileg) és igazából pont nem érdekel mit juttat a szervezetébe.
Míg várok - igazából fingom sincs, mire -, addig lemegy pár vodka, bár annyira erőtlenek, hogy nem különösebben hatnak meg. Azt érzem, hogy le vagyok döbbenve Lotte viselkedésén és cselekedetein, pedig semmilyen kialakított konkrét képen nem volt róla, még csak nem is agyaltam azon régebben, hogy milyen lehet. Őszintén szólva arra sem gondoltam, hogy mi valaha is találkozni fogunk, de akkor sem így képzeltem el. Egyre jobban meg tudom érteni Domit, hogy miért menekült el az országából, a családjától és a férjétől, még ha nem is szabad készpénznek vennem, hogy a valódi Lottet látom így részegen, meg hamarosan már bedrogozva is. Aztán elkezd kattogni a fejem azon, hogy vajon ebből mekkora baj lehet, lévén, hogy nem ismerem a szervezetét. A nővére biztosan kifeküdne hamar némi portól. Mikor megjelenik Charlotte a láthatáron, mindeneddigi kellemetlenség ellenére azért felé fordítom a fejem, de nem zaklatom, mert mint mondtam, nem vagyok a papja, de lecsekkolom, mi van vele.  

to @Charlotte Dupont I think I've seen you before... Oh, I've not, sorry

"If you're not stubborn, you'll give up on experiments too soon. And if you're not flexible, you'll pound your head against the wall and you won't see a different solution to a problem you're trying to solve." — Jeff Bezos

- Valóban. - Ha nagyon szőrszálhasogatósok akarunk lenni, akkor kénytelen vagyok igazat adni Lottenek, a „hallottam már róluk” kifejezés helytállóbb, mint az „ismerem őket”, ezt hajlandó vagyok bevallani. Az én egomat már akkor megsemmisítették, amikor beléptem a bandája, ellenben azért van, mikor úgy érzem, hogy ki kell állnom magamért. Viszont szavakkal nem vagyok hajlandó játszani, úgyhogy legyen igaza.
Nem tudom jól megítélni, hogy őszintén sajnálja, ami Assiaval történt és ha igen, azt pontosan mire érti, arra, hogy olyan családba született Párizsban, vagy hogy az anyja egyedül kezdte el nevelni New Yorkban, vagy pedig, hogy nem kaphatta meg eleinte a valódi apját. Ezen a ponton be kell vallanom, hogy nem ismerem a lányt.
- A kislány remekül van - És a kisfiú is, de ezt nem akarom hozzátenni már, Assiát is csak azért közlöm vele nyomatékosan, mert szeretném azt hinni, hogy egy picit azért számít neki a testvére lánya, ha másért nem is, akkor a saját női lelke miatt és mert feltételezem, hogy tud arról, mi történt Matt és Domi között, amikor Matt vissza akarta kapni a lányt, aki sosem volt az övé. Viszont összeszorul a gyomrom, mikor megemlíti az apjukat, a félelem átjár és előjönnek bennem azok az emlékek, amikor Matt bántotta Domit csak azért, hogy megszerezze Assiat.
- Akkor talán megfontolja majd azt is, hogy ne a harag vezérelje a családot, mert más módon nem láthatja meg az unokáját. Céline nem fogja kiengedni a kezei közül a gyereket. És én sem…  - Csak hogy tisztázzuk, Céline az anyja és ez sérthetetlen tény, én pedig meg fogom védeni őket még a saját testemen keresztül is. Nem védtelenek, pláne nem úgy, hogy a saját biológiai fiam is megszületett. Arról már ne is beszéljünk, hogy egy komplett drogbanda fog megindulni fegyverekkel, ha bántják a lányt, szóval szerintem ezt jobb nem erőltetnie az öregnek. Ez persze már nem Charlotte ügye, nem is neki fogok farkat méregetni, mint ahogy nem is én vagyok az, akire ő mérges. Ezt szerencsére ő is belátja.
- Nem tudok róla, hogy kizárt volna. Csak arról tudok, hogy elmenekült a börtönéből és tett, küzdött azért, hogy jobb, vagy legalábbis más élete legyen neki és a gyerekének is. Azt a döntését, hogy nem adott magáról jelet pusztán a félelem szülte. Elég kicsinyes és csökönyös dolog mai napig személyed elleni támadásnak venned azt, amit tett a gyereke védelmében. - Avagy nem mindig minden csak róla szól. Charlotte egy áldozat Domi menekülésében, nem célpont, amit meg akart semmisíteni. Valószínűleg nem voltak annyira jóban, hogy meg mert volna bízni benne Domi. Nyilván nem az én tisztem ezt megértetni vele, de valamennyire azért feladatomnak tartom, hogy megvédjen Domi álláspontját, vagy legalábbis tagadjam az őt érő hamis vádakat.
Aztán ahogy a téma Domiról az ivásra terelődik, Lotte kezd normálisabb lenni és ez bennem is csökkenti a feszültséget. Amikor mondja, hogy nincs nála szívószál, a tőlem nem messze pultra helyezett szívószáltartó kosárra pillantok, majd a bártenderre, akivel összenézek, mert nyilván hallotta a beszélgetést és tudja, mi készül. Mivel ismerjük már pár alkalom után egymást, ezért megértem, hogy a tekintete azon kérdést sugározza, hogy elvágjon-e egy szívószálat vagy sem, de végül nem ér ennyit ez a dolog, gyorsabban előveszem azt az öt dolcsit, amivel kétségkívül menőbben lehet az orrnyálkahártyába juttatni a kábítószert, még ha macerásabb is. Gyűlölöm, hogy értek hozzá.
- Áh, az én gyomrom hamar felfordul a poroktól. - Hozzátehetném csakugyan, hogy „már”, hisz régen nem volt ez így, mostanság meg inkább füvezek és csak akkor juttatok erős anyagokat a szervezetembe, ha nagyon durva a helyzet. Most elég kemény következménye lenne annak, ha fű és alkohol mellett még kokaint is kapnék, első kettő se semmi, de a harmadik tuti mentő lenne.
Charlotte testfelépítését látva van egy tippem, hogy miként hat rá a szer, de ahogy megjelenik a mosdók felől az pont teljes ellentétje a vártaknak. Kezdve azzal, hogy hajlandó azonnal visszaülni hozzám ahelyett, hogy fogná az öt dollárját és lelépne a barátnőihez. Baszki, szóval így néz ki, ha mosolyog! Mennyivel kellemesebb látvány!
- Tiger. Meg Abbar – mondom továbbra is kerek szemekkel, mert csak lesek, hogy most mi a fasz lett vele és hogyan. Ha ezt tudtam volna, intettem volna a srácoknak hogy hat téglányi kábszert hozassanak. A pénzt időközben a zsebembe csúsztatom.
- Engem nem érdekel, ki mit nyom magába - felelem kissé eltorzított hangom, mert közben előhúztam egy cigit és azt az ajkaimban tartom, míg beszélek. Aztán rágyújtok. Mondjuk az érdekelne, hogy Sáinzék mit szívnak, ha épp marhára szükségem lenne rájuk, vagy például Domi se tömje magába a hülyeségét, ha gyereket nevel, de ez a kijelentésem összességében azért megállja a helyét. Kérdésére azért átgondolom, hogy kellene válaszolnom neki, mert egyrészt, nem kellene szétkürtölnie a családjában, hogy Domi egy drogossal jár, másrészt viszont majdnem mindegy is, hiszen így is utálják a lányt már a családjában és amúgy is el akarják tőle venni a gyereket. Marha jó egy család, mit mondjak. Összességében viszont eldöntöm, hogy leszarom ezt az egészet és inkább őszinte leszek a nővérével. Egy próbát megér.
- Mondjuk úgy, hogy fura dolgokat forgalmazok New York területén. Meg időnként besegítek a nagybátyám ingatlancégének dolgaiba, meg apám éttermébe is. – Kifújom a füstöt. Nem fogok szó szerint kimondani, hogy drogcsempész vagyok, mert a kimondott szavak ellenem fordíthatók és ki tudja, ki fülel le épp. Ezzel viszont jó ügyvédek ki tudják magyarázni, hogy hát csak díszes szalvétákat adok-veszek.

to @Charlotte Dupont I think I've seen you before... Oh, I've not, sorry

"If you're not stubborn, you'll give up on experiments too soon. And if you're not flexible, you'll pound your head against the wall and you won't see a different solution to a problem you're trying to solve." — Jeff Bezos

- Akkor definiáljuk a Céline fogalmat. Milyen az apád szemében a Célie1 és Célie2? - Ezúttal teljesen félrerakom azt, hogy marhára fáj, amit mond, sőt, egyenesen aggodalmat ébreszt bennem és egyelőre nem tudom megítélni, hogy jó szándékból figyelmeztet, vagy ezek a szavai pusztán fenyegetések, még ha van is bennük igazság. De miért akarna belém rúgni egy gyerek épségét felhasználva? Ha ezt tenné, az pont olyan fenyegetés, mint amit a mexikói drogbanda művel velünk. Ellenben talán pont emiatt van már benne rutinom és lényegében lepattan rólam minden érzelem. Az, hogy nem arra reagálok, hogy az apja meg akarja kaparintani a gyereket, egyszerűen azért van, mert nem fogja. Szembe találja magát negyven fegyveres csávóval, lehet meggondolja magát és lemond arról, hogy az unokájának is ő válassza meg a férjét.
Úgy látom, végleg megsértettem Lottet. A helyzet az, hogy ez engem különösebben nem hat meg, mert most még egy személy utál az igazából nem oszt-szoroz nálam. Viszont tökéletesen kirajzolódik az, hogy nem vagyunk egy síkon és egyszerűen elbeszélünk egymás mellett. Mint két vár, amik próbálják leágyúzni a másiknak falait, de marhára nem tud ellőni egyik sem a másikig és csak potyognak le az ágyúgolyók a köztünk lévő szakadékba.
- Ez pontosan így van, nem látlak, de ha nem is akarnálak meglátni, akkor már rég bowlingoznék. Nem gondolod? Vagy talán az is baj, ha végre valaki rád is kíváncsi és nem csak Charlotte1-re? – Mintha az apjuk gyerekei csak robotok lennének… De ezt ő mondta. Ha Charlotte robotnak érzi magát, olyannak, akivel igazságtalanul bántak, akkor miért nem veszi észre, hogy én ezúttal rá vagyok kíváncsi? Azért annyira szorgalmas és szép lélek én sem vagyok, hogy itt nyúzzam magam ezzel a lánnyal, akihez eddig sem volt közöm. Ha úgy akarjuk, ezután sem lesz, nem fogok falnak menni ettől a tudattól, pusztán csak szép lett volna, ha máshogy alakulnak a dolgok.
Meglep, hogy visszakapom tőle a pénzt, mármint, hogy tőle kapom vissza a pénzt és nem csak megküldi a pincérrel. Ha nagyon lófaszagyú lennék és fogalmam sem lenne, mit csinált odabent, a papírpénzre tapadt apró fehér porszemek hamar lebuktatnák őt, de azontúl, hogy végig húzom ujjamat a papíron és nem a pénztárcámba, hanem a zsebembe teszem el, nem szólom meg érte. Szimplán csak magamat kell figyelmeztetnem, hogy most nem igazán hagyhatom, hogy kivizsgáljanak. Mindegy.
- Perzsa. - Erre kicsit érzékeny vagyok, de most eltekintek róla. Nem fogom előrántani a törikönyvet, vagy az etnikai térképet, mert lehet ennyire nem érdekli őt. - De az arabot is elfogadom. Amúgy meg afgán az apám. - Mivel kiemelem, hogy az apám, talán érzi, hogy félvér leszek.
Azért elég erőst a kontraszt a két lány személyisége között. Ha csak belegondolnék abba, hogy Domi minden szart átélt egyedül, meg velem, miközben – valószínűleg rosszul tudva – Charlotte az apja kis kedvence, akinek segge alatt maradt a gazdagság, a karrierlehetőség is, akkor pont hogy Domit kellene dohánnyal a kezében látnom, bedrogozva és ennyire elkeseredve. Csakhogy fordítva van ez náluk, ami számomra még mindig sokkoló Charlotte esetében, egyszerűen lehidalok, hogy ennyire szét van esve, miközben olyan gazdag, elit családból származik, ahol még a hátát sem lenne szabad homorúvá tennie. Mi a fasz történhetett vele, hogy ilyen nő lett? Valami biztos történt.
- Dehogy. Mit ér a toll golyó nélkül? - Rá kell kontráznom valami perverzséggel, ha már egyre nagyobb faszságokat hordunk össze. Aztán meglep, hogy ennyire gyorsan átlép az izgalmas dolgokon és az ingatlanos duma jobban megfogja, de ahogy hallom, érdekeltsége van benne. - Adunk, veszünk, kiadunk, felújítunk. Elég széles a paletta. - Fingom sincs ténylegesen, hogy miről beszélek, mert én csak pénzszedő vagyok.
- Igen, tudom - vigyorodom el, mikor mogorva pincérnek állít be. Igazából sokkal rosszabb vagyok, mint mogorva. - Valószínűleg pont ezért csak akkor szól nekem apám, ha nagy a gáz. -  Ezen a ponton pedig el is gondolkodok, hogy vajon hozzátegyem-e azt, hogy Céline sokkal jobb pincér volt, de elvetem, mert a végén megint sárkánnyá változni a nővére nevének hallatán. Erre ő sebészi pontossággal érez rá és teszi fel a kérdést, amire a válasz én nem mertem magamtól mondani.
- Az egyik általunk kiadott lakásban lakott. Én szedtem tőle a pénzt, tőle kifejezetten készpénzben. - Talán egy jó sztotira számított, én meg itt hamar megállok, de történetesen tényleg ennyi a nagy mese. Nyilván ecsetelhetném, hogy sokszor megdugtam, mikor nem tudott fizetni, az talán izgalmasabb lenne. - Elég sokszor nem tudott fizetni, mert a csecsemő mellett nem volt annyi szabadideje, hogy teljes munkaidőben dolgozzon, én pedig kerestem kiskapukat. Aztán később felvetettem, hogy dolgozhatna apámnál jobb fizetésért, belement. - A többi lényegében meg bonyodalom és történelem. Egészen elkényelmesedve szívom a cigimet, közben lábfejemmel baszogatom a bárszék lábtartóját, mintha forgatni akarnám magam.
- Te mit csinálsz itt New Yorkban? Mióta vagy itt egyébként? – Úgy látom, Lotte is olyan, mint a legtöbb bandatársam, előbb le kell basznunk egymást, hogy aztán értelmesen is el tudjunk kommunikálni arról, ami alapból is a szándékunk volt.

to @Charlotte Dupont I think I've seen you before... Oh, I've not, sorry

"If you're not stubborn, you'll give up on experiments too soon. And if you're not flexible, you'll pound your head against the wall and you won't see a different solution to a problem you're trying to solve." — Jeff Bezos

Én láttam elég sok elbaszott családot, de Charlotte szavai egyeneset ijesztőek. Ijesztőek, mert úgy mondja a meséjét, mintha ez teljesen normális lenne. Az apja robotoknak tartja a gyerekeit, telibe szarja mi a jó nekik és komolyan elhiszi, hogy joga van ítélkeznie a lányának a lánya felett. Egy pillanatra feleszmélek, hogy nincs-e bennük arab vér, mert tudtommal rájuk – ránk – jellemző az, hogy a nagyszülők döntenek az unoka sorsáról, de ez már az én félig amerikai eszemnek is sok. És akkor felmerül a kérdés, hogy elmagyarázzam Charlotte-nak, hogy ez mennyire nincs rendjén, vagy esélyem sincs, mert neki ez a normális? De végül inkább csak magamban szörnyülködök.
- És akkor ezek tudatában te haragudni tudsz a nővéredre, hogy miért hagyta ott a családot? - nézek rá teljesen csodálkozva. - Egyáltalán te hogyan tudsz még szóba állni az apáddal, ha csak robotoknak néz titeket és úgy használ fel, ahogy épp kedve tartja? - Igen, most nem csak Domiról és Assiaról beszélek, hanem Charlotte-ról is, mert lehet vele más terve volt, de attól még ő is csak egy robot, akinek mindezek alapján úgy kell táncolnia, ahogy az apja fütyül. Vagy egyszerűen már elkényelmesedett annyira, hogy ne akarjon kilépni apuka biztonságot és gazdagságot nyújtó karjaiból? Lehet ezt eddig senkinek sem volt mersze megkérdezni tőle, de én most kimondtam.
- Aha, még… - Vagy úgy is mondhatnám, hogy majd lesz. Majd lesz Charlotte2, ha valamit elbasz a Charlotte1. Ha Dominál van 2.0, akkor Charlotte-nál is bármikor lehet. Nem kívánom neki, de ha valaki egyszer meg mer tenni valamit puszta elvből, akkor máskor is megteheti. Badarság lenne azt gondolni, hogy Charlotte egyedi és megismételhetetlen. Vagyis én így gondolom, de ugyanezt gondolom Célineről is.
Elteszem az ötdolcsist.
Jól van, ízlelgesse csak a származásommal, az a helyzet, hogy leszarom, mert nem nagyon kötődöm Afganisztánhoz azon kívül, hogy az ottani egyik helyi nyelv a másik anyanyelvem az angol mellett.
- Jah. De ha nagyon nyelvész vagy, akkor inkább mondok darit, mintsem perzsát. - Konkretizálom, hogy mi az anyanyelvem. - A dari az a perzsa nyelv Afganisztánban beszélt változata. - Hosszú az eredete, én meg tényleg szeretem inkább perzsának tekinteni magam, mint arabnak.
- Különlegesnek tartasz? - sosem hallottam még ilyet a vonásaimról, de gondolom nem a nemlétező babapopsi sima arcomra utal. Nem kérdezek vissza, mert Charlotte viszont pöpecül teljesíti a francia gének sablonjait. Megjegyzem, eléggé a gyengéim.
- Ha megcsinálod őket, én eladom, tiéd a bevétel fele - emelem felé a poharamat, aminek utolsó kortyait le is húzom. Néha tényleg szívesebben forgalmaznék ilyen szarságokat is, mintsem kábítószert. Lotte kéri a következő kört, míg én felfogom, hogy lehet konkurensek vagyunk az ingatlanozásban. Vagyis velem biztos nem, max a nagybátyámmal.
- Annak lehet csúnya vége lenne. - Talán lesz is, nem tudom, de egyelőre nem veszem ezt annyira komolyan, mint kellene. Majd a jövőben ezt Qadirral lemeccselik, én leszarom milyen ingatlanos cégek vannak New Yorkban. Van egy pár.
- Hát, lehet ő mást mondana - forgatom szemeimet, mert szerintem korántsem vagyok jó fia apámnak, sőt, ez egy elég nehéz téma, amibe beletrafált Lotte. Meglötybölöm a poharam újra megtöltött tartalmát és elgondolkodom, hogy vajon apa őszintén hogyan tekinthet rám. Talán nem annyira hibáztat engem, amiért elcsesződtem, mint amennyire önmagát okolja vele.
Domival a történetünket el tudom mondani nagyon kalandosan is, hisz nagyon sok emlékünk van, de mivel nem az én testvéremről van szó, ezért nem akarok olyan információt közölni Domiról, amit nem tőlem kellene Lottenek megtudnia.
- Jah. - Lenyelem a vodkát. - Miért, szőke herceget hittél fehér lovon? - röhögök. Nem tudom, mire gondol, mi többre. Néha az élet nem egyszerűbb annál, mint a gyerekkori mesékben írtak. Aztán felröhögök. Túl szép lenne, amit mond. - Nem, azért segítettem neki, mert marhára kívántam a testét. - Ezzel nem hazudok, akkoriban, vagyis kezdetekben tényleg a teste volt, amit nem akartam elengedni, vagy kiadni a kezeim közül. Ezzel viszont elérte, hogy megismerjem őt, ahogy ő is engem és az egész csak úgy ment magától. Azt a francia ügynököt is véletlenül öltem meg, aki pont akkor kereste meg és fenyegette meg Domit, amikor én nála voltam, azt követően meg nem nagyon volt más út, mint az igazság.
- Igen. Ott dolgozott nem is keveset. - Erősítem meg a történteket. Látom, hogy ez már-már lenézésre méltó Lotte részéről, de lepereg rólam, úgyis kezdek berúgni. – Már nem is kell. Megvalósította azt, amire régóta vágyott, úgyhogy elmúltak azok a nehéz idők. – Aztán lett helyette másik nehéz idő, de az élet ilyen. Alapvetően azért szerintem Domi most az élete azon szakaszába ért, amikor tényleg boldog és ez a legnagyobb győzelem.
- Hip-hip, hurrá - hangzik nem épp lelkesen tőlem, amiért kifejezetten nem örülök, hogy Domi mélyen nem tisztelt családja megvetette lábait New Yorkban. De amíg csak Charlotte van itt, addig nagy gond nem lesz. - És ezt a site-ot te viszed egyedül? Vagy itt az egész család? - Engem csak ez érdekel, egyébként meg hajrá, ha ez Lotte egyéni törekvése, akkor kívánok neki sok sikert, na meg azt, hogy minél hamarabb függetlenedjen az apjától. Megemelkednem szemöldökeim és egyetértően, iszok a vodkából arra, hogy ez mennyire szabad város.
- Én pont ezt hittem Párizsról. De ebből is látszik, hogy mindenki ott szabad, ahol nincsenek meg a régi kapcsolatai és kötődései. - Nekem inkább Párizs lenne a szabadság, mert ott nincs banda. Ott tiszta lehetnék.
Nem tagadok, eléggé meglepődöm azon, hogy bowlingozni akar. Ez már a sokaik meglepetés Lottetől és egyre inkább kezdem azt hinni, hogy ebben a lányban több van, mint elsőre mutatja magát. Most szinte szétfeszíti őt a benne lévő rendeteg energia. Most biztos azt várja, hogy szétdobálom őt a tesztoszteronjaimmal és nekiállok menőzni, hogy márpedig engem egy lány nem fog elverni, de faszomat már a farokméregetésekbe.
- Igen, mert irtó pocsék módon bowlingozok - köpöm ki a szívószálat a számból, amit időközben a vodkába helyeztem, hogy azon keresztül szürcsöltem a tömény szeszt. Lehet ezzel az őszinteséggel most megleptem. - Azért csak eljátszol egy-két golyóval, nem? - Nem, már nem a tollakról beszélünk és nem is a bowlingról. Én is összeszedem magam, hogy meginduljam a pályák felé, ahol épp nyílt egy szabad.
- És mégis miben akarsz fogadni? Csak mert gondolom pénzben már kínos lenne mindkettőnk számára - sugallom neki, hogy az én zsebem is meg van tömve lóvéval, szóval ez annyira nem tud motiválni. Persze annyira nem kell, játszok én, csak béna vagyok, de ahogy hallottam Lotte is, úgyhogy két igen béna ember fog egymás ellen játszani. Szép lesz…
- Szóval? Mire vágy a lelked? - szórakozok vele baljós vigyorral és egy pillanatra ujjaim közé veszem az állát. Szerintem nem látja magát, de részegen nagyon cuki, pont, ahogy a nővére is.

to @Charlotte Dupont I think I've seen you before... Oh, I've not, sorry

"If you're not stubborn, you'll give up on experiments too soon. And if you're not flexible, you'll pound your head against the wall and you won't see a different solution to a problem you're trying to solve." — Jeff Bezos

Ez a jog egy érdekes kérdés és biztos, hogy nem fogok leállni vitatkozni erről egy franciával, mert a végén még forradalmat robbant ki. Csak széttárom a kezeimet, nyilván úgy érez, ahogy érez, ezt nem lehet egykönnyen befolyásolni, én ezt is megértem. Bizonyára lát valamit az apjában, amit Domi nem és ezért teljesen megérthetetlenné vált egymás számára a két lány. Én nekem igazából mindegy. Ha szó szerint csak magamra koncentrálok, mondhatnám, hogy leszarom, hogy ők ketten hogyan viszonyulnak egymáshoz, de mivel azért most már nem csak érzelmileg, hanem fogadalommal is kötődöm Domihoz, ezért megér egy tíz perces veszekedést ez a kényes téma.
- Miért, nekem nincs jogom úgy gondolni és érezni, ahogy azt teszem? - Már elengedtem a témát, de egy visszaszólást meg megejtek, hogy egy-egy vagy tudom is én hány legyen az állás, de mindenesetre így kvittek vagyunk. Kétségtelenül látszik, hogy neki jó így az élet, jó az apja zászlója alatt tenni-venni és elfogadta azt a célt, amit az apja neki szánt. Ezzel nincs is gond, noha épp az előbb ismertette velem, mekkora egy kretén az apja. Nem tudom őt megkedvelni. Mármint az apját. Annyi érzelem fakadt már bennem az elmúlt években Domi családja miatt, hogy nem tudom én sem semmissé tenni ezeket. Ha más tapasztalok majd - fizikailag -, akkor hajlandó leszek belátni, hogy tévedtem, de így nem. Így, hogy Lotte az apja nevében a gyerek elrablásával fenyeget, így nem.
Sokkal durvább dolgokat is el tudok engedni és tovább tudok lépni, ha így alakulnak a dolgok és most nagyon gyorsan változik meg a hangulat. Ennyit számít egy kis kábítószer. Ez valahol lenyűgöző és egyben ijesztő is, mert sosem láttam még olyat, akinek személyisége ennyire jó irányba változott volna ettől az anyagtól. Érdekelne, mit uttatott a szervezetébe.
Nem igazán látom szemeiben a tudást, amitől elhihetném, hogy tudná, honnan származom, vagyis az apám, de mindegy is, mert nem fontos, valószínűleg csak a génjeimre akart magyarázatot és azt ezzel megkapta.
Megindulnak felfelé a szemöldökeim, mikor meghallom, hogy ügynöknek akar kikiáltani, ha összejönne a pici bizbaszok árusítása. Nevetek, de közben azon agyalok, hogy vajon összerakta-e a képet, hogy mit is csinálok pontosan mindezekből. Nem fogok sírni, ha nem, márpedig ahogy figyelem szemeit, nem úgy tűnik, mintha meglátta volna a szavak mögött rejlő igazságot ilyen állapotban.
- Miféle csúnya vége? - kérdezek rá a ki nem mondott részre, mert felkeltette az érdeklődésemet, hogy vajon mit tenne akkor, ha elfajulnának a dolgok. Inkább tettetem magam hülyének, hogy megtudjam, meddig hajlandó elmenni. Valószínűleg nem tudna olyan fizikai cselekedetet mondani, amivel ne találkoztam volna már. Ha meg jogi dolgokra gondolna, akkor a nagybátyámat keresheti, mert én olyanokkal nem foglalkozok.
- Ami azt illeti, nem éppen. - Apám pont leszarta, mi lesz belőlem, úgy gondolta, hogy mindegy, csak valahogy keressek pénzt, viszont arra azért nem gondolt, hogy képes lennék belépni egy drogbandába, amit ott legyezgettek a szemem előtt. A testvére New York egyik legnagyobb drogbandájának az egyik vezetője, nem értem, miért érte ez váratlanul őt. Viszont kihallom Lotte szavaiból, hogy párhuzamot állít köztünk az apáinkkal való hozzáállásunk terén. Pedig teljesen más a két helyzet.
- Mert az én apám támogat mindenben attól függetlenül is, hogy más ember lett belőlem. Domit is a tenyerén hordozza, gyakran ingyen főzött is neki és a lányának. Nem fordult el tőlem csak azért, mert csalódást okoztam neki és ezért én is segítek neki, ha szüksége van rám. - Vagyis én nem feltétel nélkül, családi elhivatásból támogatom az apámat, hanem azért, mert kapok tőle én is nem keveset. A különbség az, hogy az én apám szereti Assiat és Axelt és esze ágában sincs elvenni őket az anyjuktól (és tőlem), pedig azért az arab kultúrában, mint ami az afgán apámat is jellemzi, jobban elfogadott, hogy a nagyszülők döntenek az unokák sorsáról. Assia miatt nem aggódom (mert ő lány és nem a vér szerinti gyerekem), de Axel életébe lehet jobban bele akar majd avatkozni. Bárhogy is, kétségtelen, hogy ő nem fogja ellopni a gyerekeimet. Igen, ez a gyereklopásos hír nagyon felkúrt.
- Én is szexi vagyok, meg heroikus - kérem ki magamnak egyébként jogosan, mert szerintem szexi is vagyok, meg egy hős is. Utóbbit talán nem lehet számára egyértelmű, de ha az kell egy hősnek, hogy embereket mentsen meg, akkor jelentkezem, akadályoztam már meg pár ember halálát. Igaz, okoztam is azt nem keveseknek.  
Mintha kis féltékenységet éreznék Lotten amiért a nővére lényegében sikeres lett. Domi egy végletekig családcentrikus nő – ezt sosem fogja elhinni nekem Lotte, de így van – és sokáig nem is lebegett más a szemei előtt, csak az, hogy a lányának megfelelő életkörülményt tudjon teremteni. Miután összeköltöztünk ez lényegében megvalósult. Viszont mindenkinek kellenem álmok, hobbik és mióta Domi ebben is kiteljesedhet, azóta sokkal nyugodtabbnak és kiegyensúlyozottabbnak látom őt. Vagy egyszerűen megszokott engem már ahelyett, hogy megszökött volna. Ha tőlem nem szökött meg, milyen lehetett Mattal az élete?
Viszont nem fogom hergelni Lottet, úgyhogy nem kezdem el ecsetelni neki, hogy mi szép és mi jó, úgyhogy visszakérdezek és úgy vagyok vele, hogy inkább most beszéljünk róla. Merthogy még mindig meg akarom őt ismerni.
Azért megnyugtat, hogy az apja sose költözne ide és hogy itt Lotte a maga ura lehet. Szerintem (de ugye mit képzelek magamról, hogy ítélkezem) jót fog tenni neki, hogy saját maga tudja kitaposni itt az útját, még akkor is, ha nem kis hátszelet kap Franciaország felől. Aztán el is szólja magát és belekezd egy mondatba, amit engem kifejezetten érdekelne, de mégsem fejezi be. Úgy látom, az értékes információkért meg kell küzdenem, de ezzel nincs is semmi gond, megtanultam már küzdeni.
- Nem mindegy. Engem érdekel, hogy érzel, szóval figyelek - húzódok közelebb hozzá pár centivel az asztalon. Nem kényszerítem őt semmire, azt oszt meg velem, amit gondol, de ha már eleve kibökte a felét, akkor talán nem annyira titkos dolog ez. Az én fejemben már akkora hatyvasz van róla, hogy meg akarom érteni őt, mert akkor jobban fel tudom fogni mit miért érez és gondol.
- Szóval szeretsz bökdösni, értem. - Még mindig nem a játékokról beszélek, de ahogy látom, Lotte vigyáz arra, hogy ne kerüljön bele egy ilyen beszélgetésbe, szóval én is váltok komolyabbra. Nem vagyok egy nagy kocsmasportos, általában néző vagyok, meg ivó.
- Kételkedem - vágom rá rekedtes hanggal valószínűleg olyan pazar őszinteséggel, amit nem várt volna. De hát cáfoljon meg, befolyásolható ez a véleményem, úgyhogy nem mondhatja, hogy nem hallgatom meg.
Egyikünk sem egy csócsó állat ezért egyértelműen nem pénz lenne itt a fő motiváció. Mondjuk Lotte ajánlatára azért nagyot nézek, az én büntetésem is erős, de hogy ő hogyan tudná kivitelezni, hogy engem végig cipel a hátán azt nem tudom. Úgyhogy két lehetőségem van, vagy elfogadom az ajánlatát és pontosan tudom, hogy sosem fogjuk megvalósítani egyik opciót sem, vagy pedig komolyan veszem a fogadást és kitalálunk valami megvalósíthatót.
- Instant sérvet kapnál, amint a lábam nem érné a talajt. - Ez fix, amennyire vékony. - Miért nem adunk nagyobb tétet ennek? Ha te nyersz, jövök neked eggyel és míg itt New Yorkban vagy, bármikor hívhatsz, ha szükséged lenne rám valami miatt. - Nem tudom megmondani, neki mi lenne a segítség, de szerintem jól jön egy ilyen ütőkártya. Én pedig szeretek veszélyesen élni.
- Ha én nyerek, akkor adnod kell egy esélyt annak, hogy rendezzétek a viszonyotokat a nővéreddel. - Így már mindjárt nagyobb a tét és mivel mindketten irtó szarok vagyunk a játékban, ezért a véletlen fogja meghatározni, hogy melyikünk nyer. Szerintem korrekt ajánlat és jobb, mint egy Brooklyn hídi szenvedés, de úgyis megmondja, ha nem tetszik neki.
- Két pillanat - mondom Lottenak, aki már meg is fog egy golyót, de én még nagyban pötyögöm be a neveket és állítom fel a pálya informatikáját. Közben a srácok nagyban néznek, hogy mi a fasz van, mit csinálok és kivel. Itt vannak mellettünk és ahányukkal találkozik a tekintetem, egyértelműen jobban érdekli őket az én játékom, mint a sajátjuk.
- Mehet, lőheted a golyód - szólok Lottenak, hogy a pálya kész.
Míg Lotte gurít, Sáinz mögém lép és megszorítja a bal vállamat. Hátraengedem a testsúlyomat, jelezvén neki, hogy hallgatom, szóval mondja a faszságait.
- Te, ki ez a csaj? - Sáinztól meglepően komolynak hangzik a kérdés és hangján érződik, hogy teljesen nem vágja, mi történik.
- Domi húga.
- Mi van? - Nézek rá, hogy mit nem ért ezen, mire elenged és hátrább lépeget. Szerintem elmegy és leissza magát még egyszer a ma este.
Közben figyelem, ahogy Lotte golyója cél talál, az eredmény pedig egyből megjelenik a táblán. Még egyszer ő jön, mert kettőt gurítunk minden fordulóban, mostanra viszont már odaállok mellé ölbefont kezekkel.
- Felcsigáztad a srácokat - jelenti ki egészen őszintén, majd figyelem az újabb labda útját, mikor ismét gurít.

to @Charlotte Dupont I think I've seen you before... Oh, I've not, sorry

"If you're not stubborn, you'll give up on experiments too soon. And if you're not flexible, you'll pound your head against the wall and you won't see a different solution to a problem you're trying to solve." — Jeff Bezos

Jó, látom, most elég részeg ahhoz, hogy komolyabb dolgokról is beszélgessünk, amit amúgy én sem erőltetek, úgyhogy nem bánom, hogy nem megyünk bele részletesebben, hogy milyen eszközökhöz folyamodna a konkurenciájával szemben. Ami viszont apámat és az én kapcsolatomat illeti, ez elég bonyolult és pont azért, mert részeg, nem akarok logikai összefüggéseket a nyakába akasztani, ellenben megint megérkezünk Domihoz és tudom, hogy én kanyarodtam vissza rá, de egyszerűen csengett Lotte szavaiban, hogy az én kapcsolatomat az ő apjához fűződő viszonyához igazítja. Mivel nem ismerem Lottet, hiszen bármi tényleg információ lenne, azt elhessegeti egy mindeggyel, ezért csak abból tudok kiindulni, hogy Céline-nek milyen az apja.
- Én a magam részéről igen. - Ez nem egy jó tulajdonság, de én ilyen vagyok sajnos, oda-vissza működök. Apámról nem tudom ezt teljesen elmondani, őt sokáig nem is tudtam hova tenni. Látom, hogy bűntudata van, amiért ez lett belőlem, de úgy isten igazából sosem tett ez ellen semmit és nagyon sok esetben azt érzem nála, hogy mindent lenyel, mindent megbocsát a maga duzzogó módján. Mondjuk, ha így nézzük, érthető, miért értik meg egymást annyira könnyen Domival.
- Ha olyan életet tud ajánlani Céline-nek, amire igent mond és hazavágyik, hát én nem tartom őt bilincsben - mondom úgy, hogy ha meggyőzni, hát akkor én nem fogom megtíltani Dominak, hogy elhagyja az országot, elvégre szabad ember, persze eléggé csalódott lennék és a gyerek kérdés egy elég érdekes dolog lenne. De ettől őszintén szólva nem félek. Már csak azért sem, mert tudom, hogy én mindent meg tudok adni neki a biztonságon kívül. De azon kívül tényleg mindent, amire vágyik és ha rám licitálnak, akkor én is tovább licitálok. Nem fogom csak úgy hagyni, hogy elvegyék tőlem.
- Szerencsére nem csak szexből és pénzszedésből állt és áll most az életem. Ennél azért izgalmasabbak a napjaim - felnevetek. Mondjuk régen tökéletesen megelégedtem ennyivel is, de azóta, cirka négy év alatt azért bőven ért annyi atrocitás, hogy fejben is elkezdjek változni.
Már megint ez a „mindegy”, amit én aligha tudok felfogni, ha érzésekről van szó. Mintha a saját életét ő maga is magasról letojná és úszna az árral. Egy valamit megtanultam már a bandában, ha egy tagnak erős érzései vannak, azt nem szabad lekicsinyíteni, mert elfajulhatnak a dolgok. Éppen ezért engem érdekel Lotte is. Aztán igazából ki is bújik a szög a zsákból. Úgy tűnik, megszokhatta, hogy ilyenekről nem beszél, mert másokat nem érdekli igazán. Talán így van, bár ez egy olyan dolog, hogy ha ő nem nyit mások felé, akkor mások is megunják a próbálkozást. Én a magam részéről most össze vagyok kavarodva annyira, hogy nem tudom, miért is akarok vele ennyire beszélgetni. Valószínűleg annak is igaza lehet, aki Lotte bezárkózottságát teszi ennek felelősévé, meg Lottenek is igaza lehet abban, hogy a környezetében eddig főként olyanok voltak, akik kihasználták őt. És ez valahol elég szomorú.
- Ezt teljes szívemből sajnálom. - Nem fogom magam fényezni neki szóban, de én semmi hasznot nem látok benne. Nekem mindegy, ő ki, mit tesz, hogyan érez, mert nem függ tőle az életem és nem is tudja befolyásolni azt. A nővérét tudja befolyásolni, nem az enyémet.
Kezd körvonalazódni, hogy Lotte szeret maga irányítani. Mint egy tipikus karrierista üzletasszony. Tényleg ég és föld a két lány. Egyiknek a karrierje virágzik, másiknak pedig a családi háttere.
- Csak vigyázz, nehogy jöjjön egyszer valaki, akinek hosszabb van - lendülnek szemöldökeim fel-alá tovább szórakozva a témán. Most tényleg csak szórakozok vele anélkül, hogy lenne bármilyen hátsó utalásom a családjára, a kapcsolataira, vagy úgy összességében bármire. Persze neki is biztos jól jön egy kis támogatás. Csak mert hiába tudunk elboldogulni, mások segítsége mindig jól jöhet és nem szégyen azt elutasítani. Ezzel kapcsolatban is tovább fűzünk egy kakaskodó, de egészen felszabadult és laza beszélgetést, legalábbis az én részemről az.
- Jah - mondom határozottan, de a komolyság elveszik a nevetésemben. Ami viszont egy kicsit alábbhagy, mikor meghallom az ő ajánlatát. Többszörösen nem jó ötlet, hogy átcipeljük egymást a Brooklyn hídon, a legvalósabb érvemet viszont nem akarom elmondani, ugyanis nem tudom, milyen viszony lesz köztünk a jövőben és ha szar, akkor nem akarom, hogy tudja, azért nem cipelem át, vagy cipeltetem át magam vele a hídon, mert veszélyes. Nem a sérve miatt - bár az sem utolsó szempont - hanem azért, mert azt a hidat eléggé ellenőrzik a mexikóiak. Rengetek összetűzésünk velük ott történt. Nem véletlenül, hiszen Brooklyn az övék, a rivális bandáé és az a híd kulcsfontosságú a közlekedésben. Ha meg csak úgy átsétálnék rajta, esetleg Lottevel, akkor baromira nagy kockázatnak tenném ki magunkat. És főleg őt. Szóval nem, inkább leszek én a világ barma, de ezt nem vállalom be vele.
- Lehet, de nem jó dolog kórházban feküdni gerincproblémákkal, vagy mert a nyakamban ülve lefejeled a táblát - mosolygok, sőt, igazából nevetek is azon a képen, hogy a nyakamban ülve lefejel egy alacsonyan lévő táblát amiért mindketten tökre részegek vagyunk. Nah, ezért sem megyek Brooklyn közelébe. Másik hidat ajánlhatnék cserébe, mert akkor ez mind megoldódna, de inkább felkínálok neki egy olyan lehetőséget, ami amúgy nem annyira rossz, mint elsőre hangzik.
Gondoltam, hogy nem fog tetszeni neki, pedig elég jó ütőkártya az, hogy jövök neki eggyel, ami azt jelenti, hogy bármikor hívta, bármilyen okból. Én azt mondanám, ha bajba kerülne, még jól jöhetek, de hát így részegen ez bizonyára nem jut eszébe, elvégre mi baj történhetne? Itt nincs semmi, ami veszélybe sodorhatná, mi? Bárhogy is, Céline iránt érzett gyűlölete ismét elvakítja és ahelyett, hogy magára gondolna és magát építené, arra koncentrál, hogy minél messzebb lökje magát a testvérétől. Hát jó igazából mindegy. Nem muszáj nekünk fogadást kötnünk.
- Jó, akkor inkább játsszunk - vonok vállat és egyébként elég gyorsan el tudom engedni ezt a fogadásosdit. Egyikünk sem nyer, egyikünk sem veszít érdemileg, lehet jobb is így.
Mihelyt kész a játéktér, ő guríthatja is az első két golyóját. Szemmel követem az első lövését, de az agyam a mögöttem érdeklődő Sáinzra figyel. Érthető, hogy azért most már csak rákérdeznek, hogy mi a franc történik, ahogy abban is biztosak lehetünk, hogy mire én odalépek Lotte mellé már mindenkinek továbbítja a szavaimat.
- És arra nem gondoltál, hogy szimplán csak kurva jól nézel ki, ők meg itt hetero férfi emberek? -Szerintem mióta megtudták, hogy nem Domi, már csak az érdekli őket, hogy szingli-e.
- Hidd el, marhára nem azzal foglalkoznak, hogy én mit miért csinálok, engem már jól ismernek - nézek szemeibe miközben ujjaim közé veszek egy golyót és elgurítom, majd nem várom meg, hogy mi lesz az eredmény, visszalépek Lottehez, hogy befejezzem a mondatomat. - Az érdekli őket, hogy te ki vagy. - És nem, nem az, hogy ki a nővére, őt is ismerik. Nem tudom, mennyire érdemes még hajtanom azt, hogy a gyűlölet beszél belőle és nézzen inkább körül, mert nem mindenki rossz szemmel néz rá, nem mindenki csak ki akarja használni és nem mindenki szar az érzéseire. De ezen a ponton, megfogadom magamnak, hogy elengedem ezt nála és ha ilyen, akkor legyen ilyen. Inkább gurítok másodjára is.

to @Charlotte Dupont I think I've seen you before... Oh, I've not, sorry

"If you're not stubborn, you'll give up on experiments too soon. And if you're not flexible, you'll pound your head against the wall and you won't see a different solution to a problem you're trying to solve." — Jeff Bezos

- Hát az elég luxus élet lenne. - Szex és pénz. Én nagyon adnám pedig, magamat ismerve meg aztán bele is bolondulnék, mert mást se csinálnék. - Mondtam már, hogy fura dolgokat forgalmazok. - Felelem egészen gyorsan, gondolkodás nélkül, hiszen az igazat mondom. - De vehetjük ezt a munkát logisztikusnak is. Egy logisztikus napjai pedig nem igazán unalmasak. - Most, ha nem tudja összetenni a képet és a drogozáshoz való tapasztalataimat nem köti a fura dolgok mozgatásához, akkor nem is baj, ha nem fogja fel, mert akkor az azt jelenti, hogy nem is kellene neki ezt megtudnia. Meg Domi miatt amúgy sem baj, ha nem lepleződöm le telibe az első találkozásunkkor.
Jó hát akkor nem sajnálom. Nekem mindegy, felőlem meg is mondhatja, hogy hogyan érezzek és ezt minden háborgó gondolat nélkül vélem így. Ettől függetlenül azért tényleg sajnálom őt, leginkább azért, mert nekem úgy tűnik, hogy beletörődött egy olyan kényelmes pozícióba, ahol a kihasználás és az érzelmetlenség alap dolognak számít. Én tökéletesen töketlen vagyok az érzésekhez, nem tudom jól kifejezni magam szavakkal, de cselekedetekkel ezt a balfaszságomat kompenzálom.
- Hát, ha ez így lenne, akkor én se sok jóra számíthattam volna az életben - vállat vonok. Ha nekem csak az jutna, ami apám közege tudott adni, akkor életem végéig mosogatófiú lennék picike pénzekért. Így meg, hogy kvázi talpra álltam és döntöttem, azért, ha nagy árat is kellett fizetnem, de legalább elmondhatom, hogy nem egy suttyó geci vagyok New York szarjában. Az meg hogy kivel barátkozok, nem is mondhatná meg más, csakis én magamnak. És ha valaki kihasználna, vagy barom lenne velem egyszerűen levágnám a végtagját. Szóval nálam ez a „kinek mi jut” dolog nem igazán így működik.
- Ez így van. - Nem tudok vitatkozni ugyanakkor a farokméret kontra produktivitás mércéjével függetlenül attól, hogy nekem mekkora van. Ami viszont a fogadást illeti, a Brooklyn híd sehogy sem jó választás és függetlenül attól, hogy felőlem tölthetünk a jövőben időt együtt, a hidat szeretném elkerülni.
- Mondjuk azt a táblát, amire rá van írva bazinagy betűkkel, hogy „mexikóiak húzzatok haza” - mondom telivigyorral a pofámon, mire a hallótávolságban lévő srácok poharukat emelve röhögnek fel. Pontosan tudják, mikor és miért került ki oda az a tábla. A fogadásból viszont nem lesz semmi, úgyhogy felvilágosítom Sáinzot míg Lotte gurít. Egyébként még igaza is lehetne Lottenak, hogy a fiúk Domi miatt érdeklődnek, de szerintem ezen ők már túl vannak. Amennyire szeretik a farkukat, annyira értelmesek is a maguk módján, márpedig, ha itt egy lány, akivel én beszélek és nem Domi, akkor feltehetőleg oka van annak, hogy itt van. Csak most történetesen nincs oka, mert a véletlen hozta össze ezt a találkozást és a fiúk a véletlenekben annyira nem hisznek.
Magasra szöknek a szemöldökeim, mert egyszerűen nem értem a válaszát. Mi az, hogy nem gondolt még arra, hogy jól néz ki? Ennyire nem becsüli magát, vagy túlságosan azt hiszi, hogy csak Domira tudnak gondolni a fiúk?
- Persze, de szerintem maguktól is rájöttek volna. Tudod ők is olyanok, hogy már egyből túlgondolják a dolgokat és azon kattognak, hogy vajon mi a terved velem - elvigyorodom, mert most nem feltétlenül arra gondolok, hogy majd biztos meg fog erőszakolni Lotte, de történetesen valami oka attól még lehet a beszélgetésünknek azon kívül, hogy Domi egy összekötő ember. Bár jelenleg úgy érzem, én vagyok az összekötő közöttük.
- Ez pontosan így van. – Nem köntörfalazok, a srácok meg akarják dugni Lottet és pont, férfiból vannak, Lotte pedig csinos lány, ezzel a ténnyel pedig önmagából kár is lenne mit kezdeni. Csak vannak lányok, akik szeretik, ha tetszenek a pasiknak függetlenül attól, hogy leállnak-e flörtölni velük vagy sem, meg vannak olyanok is, akik ezt nem tudtják értékelni. Utóbbi lányokat nem sokat ismerek, de lehet most Lotte az a kategória lesz. Jobban meg kell ismernem őt, hogy egyértelműen el tudjam dönteni.
- De azt mondtad, hogy téged máshogy kezel az apád, szóval feltételezem, nincs kötelező házasságod és mivel gyereket sem akarsz, ezért kitalálom, a pasikért sem loholsz különösebben. Vagy…? – nézek rá kacéran, mert mint láthatja, figyeltem mindegy egyes szavára, amit eddig mondott, viszont továbbra is azt vallom, hogy ennyi idő alatt kizárt, hogy teljesen meg tudtam volna ismerni őt, úgyhogy meg tudja választani a benyomásomat pár szóval is.
- Szívesen bemutatlak - fordulok meg felé a második gurítást követően. Miért ne tenném? Amúgy is ez lenne a normális, egyrészt mert velem beszélget épp itt és most, másrészt meg mert Domi nővére és ezáltal nálunk alap, hogy a banda családtagjai a mi családtagjaink is. De ezt az összetartó erőt nem tudom elmagyarázni Lottenek jelenleg öt percben, ahogy van annyira részeg is, hogy fel se fogja egykönnyen, szóval ráhagyom a kérdést. Ha meg akarja őket ismerni, akkor én minden gond nélkül nyakába teszem a srácokat, úgyis pislognak itt mögöttem már a szavakat hallva.
De akkor ezek szerint nem. Nocsak, a határozott nő hirtelen beijedt és szerénységbe burkolódzva táncol vissza. Most amúgy tök cuki.
- Minden nap velük vagyok - dugom zsebre kezeimet és nekidőlök az asztalra. - Úgyhogy nem kell szerénykedned, nem vagy te itt útban. Persze ha inkább nem, akkor mondd és nem firtatom tovább a kérdést. - Vagy csak szimplán húzza az agyam, hogy kérleljem, ami nem lenne újdonság, mert sok lány csinálja ezt és megszoktam. Csak mivel nem tudom, hogy kezeljem, ezért nem egyértelműek jelenleg nekem a szándékai. Felnevetek a kiscserkész klub hallatára. Előbb-utóbb biztosan le fog esni neki, hogy miféle banda vagyunk.
- Ha ezalatt azt érted, hogy a jég hátán is képesek vagyunk megélni, akkor vehetjük így is. - Nem tudom, hogy élünk még. A válasz persze az, hogy sehogy, mert nem él mindenki már, az is csoda, hogy én lehúztam tíz évet.
- Mi az, hogy jég hátán, embeeer, há’ húsz fok alatt kipurcanok vágod? - veregeti meg a hátamat Sáinz és eddig bírta ki, hogy ne szólaljon meg. Egész sokáig tartott most kivételesen, pedig eddig az összes csajozásomkor egyből el akarta csenni tőlem a lányt. Még Domit is, úgyhogy feltételezem most azért tényleg be volt szarva Lottetől, hogy ő meg ki lehet és miért. Gondolom nem akart semmit elbaszni, mert az utóbbi időben párszor már betelt vele a hócipőm.
- Nem csak húsz fok alatt, ha így folytatod - ütögetem meg tenyeremmel az arcát, látom full vörösek a szemei, szóval nem fogok tőle értelmes beszélgetést várni. Őt a fű fogja megölni, nem tudom, hogy bírja ez a szervezete már, hogy az előzőt is alig szívta el, de már veszi elő a saját maga által tekert cigaretták halmazát.  
- Kértek, életem női? - nyújtja felénk a dobozkáját, mire én kiveszek egy szálat. Lottenek ez erőteljesen egy bók volt, felém meg csak a szokásos királylányos baszogatása, amit olyannyira megszoktam már, hogy mindenféle fingás nélkül telibe szarom. Mielőtt Lotte venne egyet belőle – amit ahogy látom, Sáinz nagyon szeretne -, inkább a lány szemeit keresve óva intem a vétkes döntésétől.
- Nagyon erős - nézek elkomolyodva szemeibe.
- Deeehogy erős, anyád erős. - Sáinz etetésére mit sem reagálva nem engedem el Lotte tekintetét.
- Ki fogsz feküdni ennyi különböző anyagtól a szervezetedben, viccen kívül mondom. - Most tényleg aggódok a lányért, mégiscsak Domi húga és nem kellene megölni őt. Ha eddig jól viselte a kokaint és az alkoholt, akkor a fű adalékától arcon fog pörögni és tuti Sáinznál fog aludni.

to @Charlotte Dupont I think I've seen you before... Oh, I've not, sorry

"If you're not stubborn, you'll give up on experiments too soon. And if you're not flexible, you'll pound your head against the wall and you won't see a different solution to a problem you're trying to solve." — Jeff Bezos

Selyemfiúnak nem mondtam volna magamat, de azért annyira nem rossz a megközelítés, hogy magamra vegyek a kifejezéseket, lényegében a szemem se rebben, hogy lestricizett, mert leszarom. Arra viszont bólintok, hogy elég sok mindenért megküzdöttem az életben már, mondjuk, ha kicsit jobban küzdöttem volna, akkor talán jobb élethelyzetben lennék és most nem a pénzre utalok, mert az van bőven.
- Nem bírjuk őket - magyarázom meg nagyon egyszerűen azt, hogy mi van a mexikóiakkal, de látom nem nagyon fogja az adást, úgyhogy elengedem, mert jobb, ha nem faszságot jegyez meg.
- De hát magadat hurcoltad bele ebbe a nem fer helyzetbe - nevetek fel, mert hát én nem kényszerítettem rá, hogy kokainozzon. De éppen ezért én pont úgy viselkedek vele, mint bárki mással is bármilyen állapotban, aztán rajta áll, hogy ebből a szituból ő mennyit fog fel. Elmosolyodom a gondolaton, hogy megerőszakolna, mert szeretem azokat a helyzeteket, amikor egy nő követ el mindent, hogy megtegye velem.
- Oh hát imádnám - vékonyítom el hangomat, szinte csillognak a szemeim, a mellettem lévő srácok, meg fogják a fejüket, hogy tényleg csak ennyi humorérzékre futotta nekem. - Igazából nem arra irányult, de köszi, hogy ezt is megosztottad velem. - Azért már én is érzem az iménti pia hatását, ami abból látszik, hogy alig lehet letörölni a vigyoromat. Látszik Lotten, hogy egyszerűen nem tud mit kezdeni ezzel a számára új helyzettel, de nem baj, aranyos lánynak tartom és sosem baj, ha a világ ezen felét is megtapasztalja, csak hogy lássa, nem mindenki egy rejtett fasz, valaki fel is meri vállalni, hogy az.
- Hogy mi van? - ráncosodik homlokom, nem vágom miről beszél, miért akarnám én menedzselni az ő vagy bárki más estéjét a sajátomén kívül. Lehet megint rossz szándékot lát bele a cselekedeteimbe, de nem vagyok én annyira szorgalmas, hogy gonosz terveket szövögessek. Hacsak nem arról van szó, hogy magunk elé engedjük a nőket, hogy előttünk léphessenek be az ajtón, míg mi jól megnézhetjük őket hátulról, azon kívül az udvariasság egyenlő a szerénységgel. Mindkettőnél lemondunk valamiről a másik javára. Na ez nálunk nem divat, mert megtanultuk, hogy marhára torkosoknak kell lennünk, hogy felül kerekedhessünk másokon. Ha nem mi kapjuk meg azt, amit akarunk, majd megkaparintja más, legyen szó barátokról, szerelmekről, kapcsolatokról, fegyverekről, értékes emberekről, pénzről, vagy épp hatalomról.
- Azt itt hagyd a francba - legyintek. - Szard le ki mit gondol, meg kinek mi a jó, tegyél úgy, ahogy a saját érdekeid és akaratod kívánja. Legalább ma, ha máskor nem lehet. - Akkor tudjuk meg megismeri igazán őt, de fogalmazhatnék általánosságban is. Ha valaki, akár egy bandatag túl szerény, vagy udvarias, feltételezzük, hogy még nem mutatta ki a foga fehérjét és elkezdünk tartani tőle, nem is ismerjük őt igazán, aztán szép lassan kilökjük a csapatból.
Mr. Logisztikára reagálni már nem tudok, de lassan kezdem azt gondolni, hogy összerakja a képet. Most viszont a figyelmemet Sáinznak szegezem, aki látszólag teljesen összetör, hogy meghallja Lotte elutasító szavait. Bootol az agya, próbálja felfogni, hogy mi az, hogy nem kér. Ezt ő nem érti, úgyhogy rám néz pánikszerűen, én viszont már számba helyeztem a tőle kapott szálat, úgyhogy nem szándékozok reagálni a baromságára.
- Buenas noches mademoiselle - csókol kezet Charlottenak Sáinz én meg kinevetem, hogy a „jóestét” már nem megy neki franciául, pedig ismerem már annyira, hogy tudjam, hogy úgy akarta volna mondani, csak balfasz hozzá.
- Szólíts csak Diegonak - néz mélyen Charlotte szemeibe.
- Senki sem hív így. - Erre szúrós szemekkel néz rám, hogy mit pofázok itt, mikor ő csajozni próbál.
- Az mindegy.
Aztán ahogy Lotte megemlíti a sima cigarettát, Sáinz érzi, hogy ez nem az ő köre lesz.
- Ohh hát olyat én nem tartok, azt tőle kell kérned. - Nem tart, mert már elszívta az összeset, amit ma reggel zsebre tett, éppen ezért a gúny a hangjában az arra vonatkozik, hogy tudja, nekem viszont van, így végsősoron én nyerek Sáinz ellen. Mondjuk ez csak neki volt egyfajta verseny. Előveszem a cigisdobozomat és Lotte felé nyújtom, hogy vegyen egyet, vagy kettőt, bánom is én.
Ezt követően pedig bemutatom őt a srácoknak, meg van egy-két lány is azért, mert nem vagyunk homo aktivisták. Aztán érzem, hogy a fű tompítja az érzéseimet és a testem görcsössége oldódni kezd. Alapból lazának tartom magam, de azért a testem alapjárata olyan, hogy mindig van benne egy kis adrenalin, mert sosem érzem magam teljesen biztonságban. Most sem, sőt, kábultam még annyira sem, de a szer hat az izmaimra és ha nem a srácokkal lennék, akkor most igazán aggódhatnék, hogy mikor ér valami atrocitás mondjuk a mexikóiak részéről. De a buli jó, faszom se tudja lassan hány óra lesz, csak elkapok pár szót távolabbról, hogy lassan zárna a hely. Mondjuk így szétnézve, nincsenek olyan sokan már, mint mikor jöttünk, úgyhogy lehet tényleg reggeledik. Fogalmam sincs, mi történt az elmúlt két-három órában, de talán jobb is.
Ernyedt testemet próbálom függőlegesbe állítani a kanapén, nem tudom, hogy a fáradtságtól, vagy még valami szertől látom homályosan, de próbálom felfogni, hogy kik vannak körülöttem. Srácok nagyjából megvannak, egy-ketten gondolom már leléptek. Lottét keresem már csak.
- Skacok, lassan zárnánk - hangzik el újra az intő szó és mostmár felfogom, hogy az előbb is a bár egyik dolgozója szólt többek között nekünk is. Mikor megtalálom Lottet, felé bökök a fejemmel.
- Hogy jutsz haza? - Egyáltalán hol lakik?

to @Charlotte Dupont I think I've seen you before... Oh, I've not, sorry

"If you're not stubborn, you'll give up on experiments too soon. And if you're not flexible, you'll pound your head against the wall and you won't see a different solution to a problem you're trying to solve." — Jeff Bezos

Nem könnyű az én idegrendszeremet edzeni már, de Lotte viccére, most megnövekedik a pulzusom, ami nyilván nem az ő hibája, hiszen honnan tudhatná, hogy mennyire kényes témára tapintott rá és próbálja elviccelni, meg végülis én kevertem magamat ebbe a kellemetlen témába. De azért még ott tartunk, hogy csak nekem kellemetlen, ő még nem érzi a helyzet súlyosságát és ezen úgy őszintén, nem akarok változtatni.  
- Ha találkoznál velük, te sem bírnád többet tequilaba dugni a nyelved az tuti. - Hallom, hogy erre a megfogalmazásra hátul elindul egy asszociációs játék, de ha nem figyelek rájuk minden erőmmel, akkor nem hallom a faszságaikat.
- Ja vágom, én hibáztam - felelem különösebb érzelmek nélkül, de azért egy vigyorkezdemény megjelenik a végére rajtam. Alapvetően annyi bűnt kentek már a nyakamba, hogy még egy nem oszt vagy szoroz. A poén ebben az, hogy eddig bármiért is kaptam valamilyen büntetést, bírságot, figyelmeztetést, vagy elítélést, azokért rendszerint nem éreztem magamat igazán bűnösnek. Ellenben az a bűn, amivel máig nem tudok magamban megbékélni és gyakran rohamokkal ébredek fel az éjszaka közepén, na azért egy büdös szó sem ért engem ezidáig. Mikor azt hiszem, túltettem már magamat Tini megölése miatt, újra elkezd emészteni a bűntudat.
- Ezen ne múljon, én sikítok neked. - Persze faszság az egész, de közben meg jár a fantáziám, mert még sosem erőszakoltak meg. Lehet nagyot nézne Domi, ha odamennék hozzá egyik este és ilyen kéréssel fordulnék felé. Azt se tudom mit kezdene velem, kikötözne vagy mi, de bánom is én, csinálja én meg majd sikítok.
Egyébként azért jó látni, hogy ilyen sokat nevet. Sok drogost láttam már, de azért ritka az, hogy ennyire jól hasson valakire, főleg egy ennyire vékony lányra, mint ő. Mondjuk én azért elhiszem, hogy ő ilyen alapból, vagy ilyen lenne, csak épp vele is minden rossz megtörténik és nem bírja már magát tartani józanon. Aztán persze franc se tudja, nem ismerem őt még annyira, viszont millió drogossal találkoztam már, úgyhogy azért az ok-okozati összefüggésekkel tisztában vagyok.
- Jó. - Van egy gondolat, amit nem sikerült megfognom, viszont nem is annyira fontos, hogy Lotte elmagyarázza. A végén még kiderül, hogy hasonlítunk is. - Úgy vettem észre, hogy se neked, se nekik - mutogatok a srácokra hüvelykujjammal a vállam felett - nincs szükségetek kerítőre, mert ha akarjátok, megoldjátok magatok. - Gondolom én, hiszen eddig tipikusan az jött le róla, hogy ő Ms. „tudommitakarokhagyjálbékén”.
- Azok - teszem zsebre kezeimet és megvonom a vállamat, mi tagadás, furák vagyunk, fogalmazhatunk így is, bár az elcseszett jobb szó lenne ide. De nem futok el az igazság elől. A fura szó mondjuk Sáinzot különösen megilleti és ezt be is bizonyítja egyből. Én amúgy simán magukra hagyom őket, ha ezt akarnák, de úgy tűnik, hogy Sáinz gyorsan felsül, én pedig már kaparom is elő zsebemből a cigisdobozt és Lotte felé nyújtom.

Órákkal később rájövök, hogy Sáinz füves cigije teljesen kiütötte a szervezetemet. Még mindig lassú vagyok, de épp próbálom összekaparni a testemet, mikor a pultos csaj bejelenti, hogy záróra. Egy kis bootolás után eszembe jut Lotte, viszont őt gyorsan be tudom fókuszálni, szóval nem kezdek el pánikolna, hogy mit tehettünk vajon vele.
- Öhm, ok - nyögöm, de inkább levegő jön ki ajkaim közül, mint hang. Ez most meglepett, halvány fogalmam sincs, hogy bírja ő ennyire jól, ennyi szarral a szervezetében és ilyen későn, én mindjárt megpusztulok, pedig millió éjszakát átvészeltem már akár bulival, akár munkával, vagy épp vegyesen.
- Mi a faasz?! - Csak ülök és nézek pislogra rá, hogy ki ez a lány és hogy van annyi energiája, hogy innen még tovább megy egy kora-reggeli buliba. De oké, mármint, király, csinálja, tök jó.
- Te miből szerzel ennyi energiát? - Merthogy nem a kokainból az biztos. Én olyan éhes vagyok, hogy az asztalt meg tudnám enni. Hajamba túrok, aztán valahogy összeszedem végre magam.
- Jah hát nincs mit, igazából örültem is a találkozásnak. - Miközben kimondom, rájövök, hogy ez most tipikusan az az unalmas jópofás szöveg, amit mondani szoktak, pedig én most kivételesen őszintén mondom. A fotel hátának dőlve nézem összefont karokkal, ahogy a srácok is megpróbálják összeszedni magukat és közben Lotte is keresi a kabátját.
- Nem mondod, hogy elvitték a kabátodat, csak azért, mert nem lógtál velük? - szöknek fel szemöldökeim erre a feltételezésre. Én tipik éretlen balfasz vagyok, de azért ez már nekem is a dedo kategória.
- De azért megvan minden? És tényleg minden? - nyomatékosítom, hogy nem maradt-e nála valami por, amiből esetleg baj lehetne. - Ha ilyen barátaid vannak, akkor megértem, hogy miért nem bízol az emberekben. - Igazából nem zavar, hogy bennem se bízik, vagy bízott, nem tudom már, én ezt nem veszem zokon. Amúgy sem néz ki úgy a két lány viszonya jelenleg, hogy sokat találkoznánk a jövőben.
- Merre mész? - Csak mert ha arra, amerre valamelyikünk, el tudjuk kísérni egy darabig. Már amennyiben nem Brooklynba tart.
- Nekem van egy bő fekete pulcsim, kapucnis - mutatok a kanapé végében összegyűrt darabra, megmozdulnom viszont eddig még nem sikerült érte.
- Ha kell, vigyed. - Én nem bánom, úgyse leszek beteg.