Hiába bizonygattam otthon, hogy készen állok nyitni mások felé és nagyobb társaságba menni, ahol nincs mellettem sem a bátyám, sem a szüleim, azért nyirkos volt a tenyerem, amikor beléptem a jóga stúdió ajtaján. Annyit elértem ugyan, hogy apa elhozzon idáig, de neki és Daninak mennie kellett tovább, mert a bátyámnak is edzése volt, amire én most kivételesen nem kísértem el. Lappangott bennem némi kíváncsiság azt illetően, hogy vajon Haneul is ott lesz-e és kihagyok-e vele egy újabb találkozást, de nem mertem rákérdezni a bátyámnál, nehogy gyanút fogjon. Általában akkor volt nyugodt, ha nem beszélgettem túl sokat olyan fiúkkal, akik elég kedvesnek tűntek ahhoz, hogy más körülmények között akár barátok is legyünk. Szerettem volna bátrabb lenni ezen a téren és nem szorongani minden alkalommal, amikor valaki pár másodpercnél tovább felejtette rajtam a pillantását, mert az emberek ha nem is mind jó szándékúak, azért többségben vannak azok, akik nem fognak velem hasonlót elkövetni, mint az a srác... Keményen az ajkamba haraptam, nem hagytam magamnak, hogy valami rosszra gondoljak egy egyébként is elég stresszes helyzetben. Szorongtam azokon a helyeken, ahol sok ismeretlen ember vett körül, egy edzőterem, vagy jelen esetben egy jóga stúdió pedig pontosan az ilyen helyek közé tartozott az én listámon. Nem ez volt az első alkalom, hogy itt jártam, mert túl sok lett volna, ha most kell először beszélnem a recepciós lányokkal, vagy egyszerre kellene érdeklődnöm a bérletvásárlás és az órák menete iránt is. Korábban anya elhozott ide és együtt elintéztük ezeket a technikai dolgokat, hogy ma ne legyen más dolgom azon kívül, hogy eljövök és megpróbálok végig csinálni egy teljes órát.
Anyáék azzal győzködtek, hogy az interneten talált videók amúgy is csak ideig-óráig megfelelőek és hogy egy személyes jóga óra mennyivel hasznosabb lenne számomra, mint a szobám magányában csinálni ugyanazt. Én pedig belementem, mert szerettem volna örömet okozni nekik azzal, hogy tényleg próbálkozom. Nem élhetem az egész életemet úgy, mintha tönkretette volna egy végzetesen rosszul sikerült nap az egészet, ezt én is tudtam. Valamit gondolni és cselekedni ugyanakkor két nagyon különböző dolog volt. Mintha a dolgok elméleti részét már teljesítettem volna és most kellene rákészülnöm a gyakorlati feladatokra is.
Az öltözőben igyekeztem minél inkább a háttérbe húzódni, és csak arra koncentrálni, hogy ki tudjak választani egy üres szekrényt, amibe bepakolhattam a táskámat és utcai cipőmet. Nem lett volna különb itt átöltözni, mint az iskolában tesi órák előtt, de ott már megszoktam a lányokat, akik tudták, hogy mennyire visszahúzódó vagyok. Itt úgy éreztem magamat, mintha egy oroszlánfalka közepére kerültem volna, akik úgy méregetnek engem, mintha én lennék a vacsorájuk, még annak ellenére is, hogy valószínűleg senki nem tulajdonított nekem túl nagy jelentőséget. Csendes voltam és visszahúzódó, amitől a mindennapokban is elég szürkévé váltam, és... Utáltam ezt. Vissza szerettem volna kapni valamennyit abból, aki a régebben voltam, amihez szükség volt rá, hogy olyan mély vízbe legyek lökve, mint most is. Elvégre nem lesz mindig mellettem a bátyám, vagy a szüleim, ugye? Akkor egyedül is boldogulnom kell valahogy.
Az elhatározás ugyanakkor lépésről lépésre, méterről méterre párolgott el belőlem, ahogyan a kijelölt terem felé haladtam. A helyiségből kihallatszó vidáman csengő női nevetés nem kellett volna, hogy megijesszen, én mégis megtorpantam az ajtó előtt és nem mertem belépni. A tejüvegen át is láttam, hogy egy alak közeledik az ajtó felé, akivel nem szerettem volna szembenézni, mert a végén berángatott volna az órára, ha megtudja, hogy az én nevem szerepel a résztvevők listáján, de nem vagyok még bent a többiek között. Inkább vonjanak le egy felesleges alkalmat a bérletemből, mint hogy most olyasmit csináljak végig, amitől legszívesebben sírhatnékom lett volna. Mielőtt rajtakaptak volna, gyorsan mozdultam és a kijelölt terem melletti ajtón surrantam be. Itt félhomály, már-már egészen sötét uralkodott, ami most sokkal megnyugtatóbbnak tűnt, hiába féltem egyébként a sötétben.
Alig rogytam le az ajtó mellett álló padra, amikor a szemem végre hozzászokott a félhomályhoz és egy másik lányt pillantottam meg, akitől kis híján sikíthatnékom támadt, hiába volt nagyon szép. Az első gondolatom az volt, hogy szellemet látok, ezért felpattantam és a szám elé kaptam a kezemet. - Ne... Ne haragudj! - Egyik lábamról a másikra topogva haraptam az ajkamba. Nem tudom mit mondhattam volna, amivel magyarázhattam volna az ijedtségemet. - Nem akartam zavarni. Fogalmam sem volt, hogy más is van itt, tényleg ne haragudj rám, amiért csak úgy rád törtem. - Pislogva néztem rá, majd elkaptam a pillantásomat, elvégre én sem viseltem jól, ha engem néznek. Már éppen a kilincsért nyúltam, abban reménykedve, hogy ha minél előbb elhagyom a termet, akkor elmúlik a mélységes zavar, amit éreztem. Mégsem engedelmeskedtek nekem a lábaim, s végül lassan visszafordultam a lány felé, még néhány lépést is tettem felé.
- Véletlenül... Kérdezhetek tőled valamit? - Ha már a tényleges jóga órától inába szállt a bátorságom, legalább akkor eredményesnek érezném a mai napot, ha ezt a lányt meg tudnám kérdezni arról, hogy jó helyet választottam-e egyáltalán és érdemes-e visszatérnem ide később. Olyan szép volt, hogy nem tudtam volna nem azt gondolni róla, hogy kedves és megbízható. Ettől könnyebb volt újra rá pillantanom és feltennem a kérdésemet: - Gyakran jársz ide? Szereted ezt a helyet? - Biztosan elég butának tűnhettem a szemében, de én igyekeztem megacélozni magamat és arra is felkészültem, hogy ha kell, tényleg gyorsan elhagyom a termet.

ruha ⋄ ⋄ 853 szóban

Nem tudom pontosan mit vártam a legutóbbi kapcsolatomtól, de ennek teljesen másképp lett vége, mint a legtöbbnek. Most lényegében váltig állítottam azt, hogy teljesen jól vagyok és minden rendben van velem még annak ellenére is, hogy ez így nem volt teljesen igaz. Az összes botlásom és pofára esésem közül ez volt a legrosszabb. Ezen a ponton már tényleg kezdtem elhinni azt, hogy vannak bizonyos dolgok, amik egymás mellé nem járhatnak. Azaz, ha elég pénzünk van, akkor nem lehetünk szerelmesek. Erre mondjuk pont rácáfoltak a körülöttem élő emberek, mert még az öcsém párkapcsolati élete is harmonikusabb volt az enyémnél, holott alapvetően furcsa volt, hogy ő egyáltalán rendelkezik ilyennel. Eddig egyáltalán nem érdekelték a lányok, viszont nekem az a dolgom, hogy támogassam őt még akkor is, ha éppenséggel változni szeretne.
A változás olyan dolog, ami az én életemben is bőven elfért volna. Lényegében ez volt az oka annak, hogy annyira rá voltam függve arra, hogy innentől kezdve minden más lesz az életemben, én pedig örökre felhagyok a szerelemmel és csak magamra figyelek, hogy már-már belebolondultam ebbe az egészbe. Olyannyira, hogy jelenleg azt vettem a fejembe, hogy jól kell kinéznem, ha már szingli vagyok, és anyám egészen le volt nyűgözve tőlem az utóbbi időben. Egyelőre ott tartottam, hogy semmi alkoholt nem ittam, nem jártam el szórakozni, csak gyümölcsöket majszolgattam nasiként és azt is mértékkel tettem és mindenekelőtt úgy viselkedtem, mintha nyitott lennék arra, hogy ő válassza ki a férjem. Talán ez volt az oka annak, hogy most jóval vonzóbb jelölteket küldött nekem. Gondolom ő is tisztában volt azzal, hogy Nam Joon jóképűségéhez felérő srácokba fogok belemenni végül. Más kérdés volt az, hogy én úgy éreztem, hogy már soha többé nem akarok magam mellé senkit azok után, amin keresztül kellett mennem az elmúlt időszakban. Nem akartam többet a fiúkra gondolni, úgy voltam vele, hogy ezt az időszakot arra kell feláldoznom, hogy magammal foglalkozhassak.
Emiatt egyelőre abban a fázisban voltam, hogy egészségesen akarok élni, ezért konkrétan a fagyasztó az én szilikon jégkockagyűjteményemmel lett feltöltve, amibe különböző gyümölcsöket, kávét és zöldségeket fagyasztottam bele, ezeket pedig gyakran megoszottam Jaewonnal és az öcsémmel is. Az előbbi kifejezett érdeklődéssel, az utóbbi lelkesedés hiányában fogadta az ötletemet azzal kapcsolatban, hogy én most rendbe szedem magam. Azon már az első héten túl voltam, hogy a ruháim jó részét second handekbe vittem, mivel pontosan tudtam, hogy ennyi márkás cucc esetében nem opció az elajándékozás, mert úgyis kiválogatják maguknak az adományozók nagy része azokat a darabokat, amik tetszenek nekik. Innentől kezdve nem éreztem szükségét annak, hogy csak a nevem tisztára mosása miatt próbáljak meg jóemberkedni.
A jóga elméletileg egy olyan sport volt, ami a lelki egyensúly fenntartására hoztak létre. Én sosem csináltam komolyabban, mert nagyon szerettem a teniszt, emellett pedig sokkal kényelmesebb volt edzőterembe járni annak érdekében, hogy meg tudjam őrizni az alakomat. Mivel Rachel már amúgy is járt ide, úgy voltam vele, hogy csatlakozom hozzá, de ez az áruló, házas nő konkrétan a mai alkalommal felültetett, ezért egyedül kellett eljönnöm.
Kissé zavartan szabadultam meg az általam viselt ruhadaraboktól, bár alapvetően praktikus típus voltam, ezért nem viseltem sminket, ha sportolni indultam, mivel nem éreztem, hogy szükségem lenne rá. Emellett olyan öltözéket részesítettem előnybe, amihez jól nézett ki a sportmelltartó, így azt is megúsztam, hogy idegen nők előtt kelljen vetkőznöm. Nem vagyok túl szégyenlős, talán a barátnőim előtt nem igazán zavarna az, ha meglátnák a mellemet vagy a fenekem, de alapvetően nem szerettem az embereket a testemmel kompromittálni, mert hittem benne, hogy nem kíváncsi rá mindenki.
Kissé meglepetten szorongattam az ujjaim között a keményített blézerem anyagát, ami a rövid ujja és a szögletes fazon miatt sokkal inkább hasonlított egy ezüst, csillámos szálakkal varrt, világoskék blúzra, mint az említett ruhadarabra. Az ezüstgombok ellenére is, amik elegánssá tették a darabot, de összességében jobban szerettem felsőként hordani, mint valamire rávenni. Egészen zavarba jöttem attól, hogy milyen hévvel tört be a lány, de maga az öltöző nem az én privát helyiségem volt még akkor sem, ha ezt leginkább azok az emberek használták, akik hajlandóak voltak többet fizetni egy bérletért azért, hogy ne nagy tömegben öltözködjenek.
- Nem haragszom – finoman elmosolyodtam, mindössze csak azért nem nevettem el magam, mert szegény tényleg nagyon ijedtnek tűnt, így nem akartam még kellemetlenebb érzéseket kelteni benne. Pont ezért az ajkamba haraptam, mielőtt megkérdezhettem volna, hogy pontosan miért kellene haragudnom főleg azután, hogy ő volt az, aki nagyon ijedtnek tűnt.
- Nem akarsz leülni? – annak érdekében, hogy ne lepődjön meg a többi bútortól, felkapcsoltam a villanyt, amit eddig én nem gondoltam fontosnak, mert tökéletesen láttam a ruháimhoz tartozó kapcsokat és gombokat. Úgy hallgattam végig, hogy pontosan mit mond nekem, hogy közben gondosan eligazgattam a ruhámat a vállfán.
- Nem lep meg annyira, hogy nem tudtad, hogy itt vagyok, hiszen csukva van az ajtó – ezen a ponton már képtelen voltam visszafogni a nevetésem. A táskám után nyúltam, hogy előkeríthessem belőle az ajakbalzsamom, ezen a ponton pedig a pillantásom a palackozott vízen akadt meg.
- Tessék – mielőtt még komolyabban végig gondolhattam volna a dolgot, egyszerűen kibontottam és felé nyújtottam az innivalót. Nem tudtam, hogy pontosan mitől volt ennyire félénk, de mivel én sem a legjobb formámat hozom jelenleg, nem tudtam elítélni semmiért. Lassan bólintottam egyet, aztán vártam, hogy feltegye nekem a kérdését.
- Ami azt illeti – felesleges lett volna hazudni, mert láthatóan kényelmetlenül érezte magát attól, hogy itt kellett lenni – Nem. Az egyik barátnőm jár ide, és vele jöttem én is az utóbbi időszakban. Ma viszont nem volt neki jó, ezért egyedül vagyok.
Illetve voltam, eddig a pillanatig, de nem igazán tudtam eldönteni azt, hogy pontosan mit kellene tennem érte. Nekem sem volt kedvem Rachel nélkül menni, mert nem ismertem annyira az itteni lányokat, és nem volt kedvem azt hallgatni, ahogy a pasijaikról áradoznak.
- Először vagy itt, ugye? – szelíden mosolyodtam el, ahogy nekidőltem a szekrényemnek – Azért érdeklődsz, mert nem szeretnél bemenni, vagy azt szeretnéd, hogy együtt menjünk?

962 szó ⁝ öltözék ⁝ ne félj, nem vagyok én ennyire ijesztő ⁝ paper hearts. ⁝ K.