Ha az embernek nincsen családja, bizonyosan elfelejti azokat a formaságokat, amik egy ilyen összejövetelen fontosak voltak. Főleg akkor, ha nem akartad, hogy minden szem rád szegeződjön. Ennek elkerülése végett, most inkább azt a technikát választottam, hogy csendben elszopogatok egy pohár pezsgőt, és végig nézem a környezetemben épülő katasztrófát, ami Alexis mosolyából ítélve, majdnem hogy garantált volt. Szívesen megkérdeztem volna, hogy mégis mi a fészkes fenért hívott meg, de minden szempontból üdvösebb volt a kapcsolatunk szempontjából, ha nem szólunk egymáshoz. Azért voltam itt mert Prestont szerettem volna látni, csak ez miatt voltam itt. Így nem is keveredtem bele felesleges körökbe. Ha tudták, ha nem, hogy mi volt köztünk Prestonnal, semmiképpen nem volt jó ötlet, ha felhívom a figyelmet magamra. Bár azért így is sikerült kéretlen beszélgetőpartnerre találnom, aki arról áradozott, mennyi várja ezt az egészet. Ő biztosan az a fajta gyerek volt, aki imádott a gyufával játszani, majd végig nézni, ahogy leég az egész házuk. Mialatt többször tartottak szóval, az agyam a Robert Durts ügyön járt, a legkevésbé sem volt ínyemre, hogy pont engem akart az ügyvédi csapatába. A vén fasz három gyilkosságot úszott eddig meg, úgy szórta szerte fasza-széjjel a hullákat, hogy azt nehéz volt, nem rábizonyítani. De még egy holttest feldarabolását is megúszta, egy kis ejnye-benyjével. Inkább lettem volna a Los Angeles-i ügyész helyében, aki éppen a Berman-ügy felállításán dolgozott, mintsem az az ügyvéd, aki ennek a mocsoknak a seggét védi. Nagyon szakíthattam volna vele, hisz Durtsnek annyi pénze volt, amennyit nem szégyell, és az ajánlatai enyhén szólva magasabbak voltak, mint az elképzeléseim, az ilyen rohadékokkal szemben. De nem volt az az isten, hogy beadjam neki a derekamat. Ahogy félre nézek és megpillantom Prestont Alexissszel pont olyan arcot vágott, mint aki azt szeretné, hogy megmentsék. Még egy apró szösszenetet sikerült elkapnom a beszélgetésből, de inkább csak a jól bevált mosollyal nyugtáztam az őrületet, ami Alexis szemében csillogott.- Alexis.- biccentek felé, és újra az ajkaimhoz emelem a pezsgős poharat mielőtt megszólalnék.
- Következmények? Ez azért az ő szájából elég baljósan hangzik.- pillantok mosolyogva Prestonra, és ahogy a derekamhoz ér ösztönösen közelebb húzódom hozzá.
- Nos, nekem eszembe jutott egy pár jobb körülmény.- villantok egy játékos mosolyt a férfira, és elgondolkodva pásztázom a tömeget, akikhez többnyire semmi közöm.
- Ezen én sem csodálkoznék, sőt igazából szerintem Alexisnek ezer meg egy indoka volt arra, hogy megtegye.- nem ismertem a teljes történetet, de azt tudtam, hogy Alexis nem szerette Benedict-et, és ez igaz volt fordítva is. Minden esetre, egyikükkel sem akartam volt újat húzni. Még ha az én kapcsolataim sokkal mélyebbre is nyúltak az alvilág mocskában.
- Csak azért jöttem el, mert tudtam..hogy itt leszel..legalábbis ha én eljövök akkor biztosan.- kacsintottam rá, miközben az ajkaimon továbbra is az a kaján vigyor játszadozott.
- Te is tudod, hogy a legjobban tudok az olyan kérdésekre válaszolni, amik nem illendőek. Mindezt úgy, hogy a kérdező érezze magát zavarban a válaszomtól.- suttogtam a fülébe, ahogy egy picit közelebb hajoltam hozzá, mint az illendő lett volna. De nem sokáig nem akartam magunkra felhívni a figyelmet.
- Hmm, felettébb izgalmas programnak ígérkezik.- sóhajtok fel, ahogy Preston vázolja a ma esti programot. – Gondolod, hogy csak úgy meg tudunk lépni? – kérdezem kicsit szkeptikus arckifejezést vágva, ahogy félre teszem a pezsgőt és megigazítom a nyakkendőjét.- És utána mi lesz? Meghívsz egy italra?- kuncogok szórakozottan, majd amikor meghallom a főkolompos hangját felé fordulok.
- Ami azt illetti igen, szívesen ácsorognék itt.- motyogom az orrom alatt, de úgy hogy azt csak Preston hallja senki más, közben pedig belé karolok, ahogy megindulunk a társaság felé.

A Hughes család összetétele, olyan volt mintha egy korszerűsített Shakespeare-i darabba cseppentél volna. Itt is majdnem mindenki meghal, és a dráma kedvéért, még azok is belepusztulnak a lelkifájdalomba, akik csak a véletlen folytán maradtak életben. Eszemben sincs pálcát törni mások családja felett, mikor gyakorlatilag nekem nincs is. Az is elgondolkodtató, hogy egyáltalán mit keresek itt. Család barát? Elaine fiával, nem éppen családbarát tartalomra szerződött  a viszonyunk, aminek már régen vége. Másrészt hosszabb történet, de annál inkább valóságosabb volt, mint szabadott volna lennie. Mérlegelni kellett jelen helyzetben az itt létem okát, amikor is éppen egy ember börtönbe vonulását …ünnepeljük? Igazából erre felé ebben a családban, lehet örülni szoktak. Minden szokás más. Vontam le magamban a konzekvenciát, miközben egy Ír whiskyt szorongattam a kezemben. Ajándéknak szántam, de Hughes-ék ajtaja előtt ácsorogva, várva a bebocsájtásra, jobban kezdtem el hozzá ragaszkodni.  Sok mindenre fel voltam készülve, egyedül Prestonra nem, márpedig biztos voltam benne ha másért nem is jönne el, de azért igen, hogy lásson. Ha nagyon őszinte akarok lenni, én magam is csak ezért fogadtam el a meghívást. Nem volt alapvetően szokásom, bizarr családi összejövetelekre járni. Csakis akkor, ha volt motivációm. Bár ezt a motivációt, még magam előtt is igyekeztem tagadni, és úgy tenni, mintha nem is létezne. Igazából szükségem volt arra, hogy lássam, legalább azt, hogy most már nem annyira jóképű mint volt…sokkal könnyebb lenne a lelkemnek. Még ha legmélyen tudtam is, hogy Preston nem csak azzal hódított huzamosabb ideig maga mellé, hogy olyan akár egy Calvin Klien modell. Sokkal többről volt szó, mint amit be mertem vallani. Mint amivel szembe mertem nézni. De még mielőtt megtehettem volna, hogy visszafordulok, magamhoz ölelve a kis ajándék whiskymet, már Mrs. Hughes ajtót nyitott. Vakítóan tökéletes volt, ami miatt gyakran utálkozva mértem végig, most viszont igyekeztem a lehető legkedvesebb és együttérzőbb mosolyomat előszedni. Tökéletesen tartotta magát, mint mindig, és ha még a gúnyosan kedveskedő mosoly inkább azt is üzente, hogy a háta közepére kívánt, annak ellenére, úgy engedett be az ajtón majd ölelt magához, mintha országos barátnők lennénk. Nem tudom melyikünket zavart jobban a tény, hogy Prestonhoz több közöm van mint kéne. Legalábbis egy család barátnak, mint mondtam már az előbb is ugyebár.
- Drágám, rég láttalak.- a nyájas hangleejtéstől borsózott a hátam.
- Sok volt a dolgom mostanság.- mosolyodom el, ahogy végül elengedjük egymást. Maga elé enged, én pedig lassan, és kimért léptekkel lépek be a házba, kutakodó szempárral. Már most keresem az egyetlen kapaszkodót, aki miatt itt vagyok. Ennél jobban soha nem utáltam a felesleges, egymás szemébe bazsalygó csevejeket. Egyetlen színfoltja az egész bandának Alexis volt, aki nem igazán rejtette el az örömét, ami elfoghatta annak hallatán, hogy Benedict börtönbe vonul. Mindenestere akármennyire morbid volt az ötlet annál inkább szórakoztatóbb volt maga a meghívó, amin az utolsó vacsora állt, mint tematikus est. Itt létem okát nagyon is jól tudtam, Alexis élt halt a feszültségért. Önmagában már a tény, hogy ügyvéd voltam, az sem segített a helyzeten. Az pedig végképp nem, hogy a nő sejtett valamit. Nem forgott közszájon Prestonnal folytatott viszonyom, de tagadni sem tudtuk a köztünk lévő feszültséget, ami sokkal kényelmetlenebbé tett, egy alapból nem túl szokványos helyzetet. Mondhatni, halmozta a  katasztrófához vezető utat, és miután Alexis bosszúszomja nem igazán akart csitulni, minden alkalmat megragadott.  Miközben igyekeztem az a lehető legjobban elvegyülni, a gyomrom liftezni kezdett, egyre inkább ahogy néha az ajtó felé pillantottam. Nem volt szokásom izgulni, de most a körmeim idegesítően doboltak a pohár peremén, vagy éppen a cirádás oldalát követték végig. Nehezen tudtam a beszélgetőpartneremre koncentrálni, akkor pedig mindenképpen fonalat vesztettem, amikor Preston belépet az ajtón.  Nem nyert, sőt mintha az eltelt idő egyre jobban állt volna neki. Mielőtt ő lépett volna felé először, megtettem én helyette ezzel táplálva magamban legalább azt a cseppnyi reményt, hogy ha róla van szó nálam van az irányítás. Még ha ez a legkevésbé sem volt így.
- Szép estét, Mr. Hughes.- mosolyodtam el, ahogy közelebb léptem hozzá tenyeremet eközben a kemény mellkasára helyeztem, és az arcára leheltem egy apró puszit.
- Szerinted mekkora katasztrófára készült fel Alexis? – kérdeztem oldalra billentett fejjel.- Mert abban biztos vagyok, hogy nem bízta a véletlenre, ha már engem is meghívott.