Egészen kiakasztónak találtam azt a tényt, hogy akár terhes is lehetek... Viszont Rachel segítségével ennek az ellenkezője szerencsére tökéletesen bebizonyosodott. Éppen ezért is tett kifejezetten boldoggá a dolog, hiszen egyáltalán nem kellett már azon izgulnom, hogy babát várhatok, ellenben tökéletesen sikerült kiismernem azt a srácot, akinek képes lettem volna a korábbiak során odaadni a szívem. Egészen hálás voltam azért, hogy ilyesmi nem történt meg, mivel minden bizonnyal nagyon megbántam volna a döntésemet... Ő nem az, akinek hittem.
Tehát egyszerre volt okom gyászolni és ünnepelni a mai este, amihez mozgósítottam is az összes barátnőmet, akikre minden bizonnyal úgyszintén ráférne némi lazítás. A ruháimat kivételesen nem vásároltam, hanem szimplán a szekrényemből választottam ki, a sminkem már elkészült nagyrészt – éppen a vöröses árnyalatú rúzson próbáltam egy picit tompítani, hogy ne legyen olyan feltűnő, mivel a szemsminkem is viszonylag erősre sikerült – a hajamhoz pedig már régen melegedett a vasaló. Nem igazán tudtam még, hogy hogyan akarom megformázni azt, de talán el kellene térnem a szokásos egyenes tincsektől... A lágy hullámok pedig azt hiszem sosem fognak kimenni a divatból. Bár határozottan jó döntés lett volna egy szögegyenes hajból készített, szoros copf is. Úgy néz ki, hogy a mai este egyik legnagyobb problémája ez lesz.
Hiába hallottam, hogy valaki csengetett a kaputelefonon, a magam részéről arra sem vettem a fáradtságot, hogy megmozduljak. Fontosabbnak bizonyult azt eldönteni, hogy a melleimet egy kicsit feljebb nyomjam-e a felsőm segítségével, vagy hagyjam meg természetes valójukban... Végül a második variáció mellett döntöttem. Viszont ugyanakkor ha teljesen őszinte akartam lenni, akkor azt határozottan be kellett ismernem, hogy talán egy picikét tartottam attól, hogy a szüleim tértek haza a munkából. Reggeli közben elkaptam, hogy késő estig dolglozni fognak, én pedig azt mondtam, hogy majd Anette-nél alszom, tehát az alibim a mai estére tökéletesen biztosítva volt. Bár ahhoz először Rachelnek, Sue-nak és korábban említett lánynak tényleg meg kellene érkeznie hozzám... A nemes esemény miatt béreltünk egy limuzint is, ami sorra szed majd össze minket. Szinte biztos voltam benne, hogy a lányok már rég úton vannak, és csak engem akarnak kihagyni a buliból... Ha ez tényleg igaz lenne, az nagyon rosszul esne nekem azt hiszem, szóval ajánlom nekik, hogy ne csináljanak hasonlót.
Viszont valami egészen rendellenes történt... A házvezetőnő kedvesen invitált be valakit és leültette a konyhánkban. Én a magam részéről egészen bizalmatlanul fogadtam ezt, de mégsem vagyok egy olyan valaki, aki képes lenne leszidni egy lehetséges vendég előtt a személyzetet. Sosem aláztam meg őket, és ezt úgy döntöttem, hogy nem most fogom elkezdeni.
Szimplán csak kidugtam az orromat a fürdőszobából, majd határozott léptekkel szeltem át a helyiséget, hogy a konyhába érhessek, és szemügyre vehessem a lányt. Az elmúlt napokban párszor láttam elmenni tőlünk, de sosem tudtam még csak köszönni sem neki, mert túl hamar ki lett csempészve a lakásból. Amikor pedig az öcsémet a lányokról faggattam, határozottan titkolózott előttem, pedig korábban ilyet sosem tett! A bizalmatlanságom oka alapvetően az volt, hogy néhány eseményen elkaptam a Na család lányával beszélgetni, és eddig azt hittem, hogy ő tetszik neki... Az én öcsém pedig nem lehet olyan, mint Braylen! Választania kell a két lány közül, én pedig őszintén örülnék, hogy ha olyan szerencsés helyzetbe kerülne, hogy Natalie-ba szeret bele. Neki legalább a családjáról tudunk valami, ami pozitív lehet a szüleink nevében. Ez a lány viszont... Ahogy végigfuttattam rajta a pillantásomat, határozottan arra kellett rájönnöm, hogy ő nem tartozik közénk. És ezzel alapvetően nincs semmi gond, de nem vagyunk abban a helyzetben, hogy válogassunk, és ezt az öcsémnek is tudnia kell. Egyáltalán nem akartam fenyegetőzni a forró hajvasalóval, mégsem tettem le a kezemből. Azzal együtt indultam el a fürdőből, mert soha nem tudhatjuk, hogy mikor lesz szükség rá.
- Legközelebb – kihúztam a derekam, ahogyan az egyik takarítónkhoz fordultam, és a fülem mögé tűrtem néhány kis babahajat, ami elszabadult a kontyomból – Mindenképp szólj nekem arról, ha valaki érkezik. Nem engedhetsz be bárkit ha anyáék is itthon vannak.
A hangom halk, kedves, ugyanakkor viszont határozott is volt. A nő egyszerűen leokézta a dolgot, aztán intettem neki, hogy távozhat, én pedig ismét a lányhoz fordultam és sokkal bizalmatlanabb hangon szólaltam meg: - Kit tisztelhetek a személyedben?

- Érted jövök majd. Ha hamarabb el szeretnél jönni, küldj üzenetet. - Anya hangja ugyanolyan monoton hangon cseng, mintha csak egy átlagos hétköznap lenne és éppen a suli előtt parkolnánk. Kívülről tudja az órarendemet és bár nincs állandóan ideje arra, hogy értem is jöjjön, amikor végzek az óráimon, de az esetek többségében legalább egy üzenetet kapok tőle, amiben megkérdezi hogy végeztem-e és megkér rá, hogy ha hazaértem, ne felejtsek el írni neki.
Sosem gondoltam bele túl sokat abba a rendszerbe, amiben éltük a mindennapjainkat, mert meg tudtam érteni, hogy egy ekkora városban egyszerűen csak félt, ha arra gondol, hogy egyedül járkálok, vagy esetleg programom van és este egyedül kell hazamennem. Attól függetlenül, mert Manhattanben élünk, még ugyanúgy leselkedhetnek rám veszélyek és nem vagyok az a típus, aki a testnevelés órákat erősítésre használná, vagy szabadidején önvédelmi órákra járna, szóval nem sok esélyem van, még az ellen sem, ha a táskámat akarják elvenni tőlem.
Amikor viszont olyan dolgokról volt szó, amiket szerettem és amit olyan emberekkel csináltam, akiket tulajdonképpen a barátaimnak tudtam volna nevezni, nem értettem anya aggodalmát. Ezt jelen esetben egy grimasszal adtam a tudtára, amit tuti, hogy elkapott a visszapillantóban, mert láttam, ahogyan felszaladnak a szemöldökei.
- Nem lesz gond, anyu. Akkor gyere, amikorra megbeszéltük. - Azzal már az autó ajtaján is volt a kezem és nyúltam a zárért, hogy kinyithassam. Az anyám azonban hirtelen hátrafordult és egy egészen halvány mosollyal az arcán szólalt meg.
- Érezd jól magadat!
- Köszi! - Rámosolygok, csak aztán nyitom ki az autó ajtaját és szállok ki, majd rögtön megigazgatom a ruhámat, ami valahol a térdem környékén ér véget és talán más nem tartaná a legjobb választásnak, amikor átmegy játszani a barátaihoz. De én sosem szerettem túlságosan a nadrágokat, mert a vékony lábaimat csak még inkább kihangsúlyozták, ha pedig lengébb fazont választottam, egyszerűen elvesztem bennük. A puha kötött pulcsit pedig sokkal kevésbé az időjárás miatt választottam, mint inkább azért, hogy ha szükség lenne rá, akkor az ölembe tudjam teríteni, ha mégis zavarna, hogy szoknyában vagyok, fiú társaságban. Anya ígyis-úgyis értem jön, így a kocsi és Yebinék lakása között megtett távolság nem lehet elegendő arra, hogy út közben megfázzak.
Nem kellett túl sokat logikáznom a kaputelefonnal, mert ugyanolyan elven működik nálunk is otthon, amikor pedig beengedtek, nem vesztegettem túl sokat az időmet, hanem megcéloztam a liftet és a megfelelő szintet. Nem igazán izgultam a találkozó miatt, mert semmilyen mögöttes tartalma nem volt. Yebin-ben és bennem sok közös volt, de a mi kapcsolatunk tényleg csak arról szólt, hogy mindketten szeretünk játszani. Ebbe pedig nem is kellett belegondolni többet - hála Istennek anya sem tette, ezért lehetett olyan nyugodt, amikor elhozott egy-egy alkalommal.
Mosolyogva köszönök a házvezetőnőnek, aki helyett jobban örültem volna Yebi megjelenésének, de nem akartam sem türelmetlennek, sem pedig hálátlannak tűnni, így hát követtem őt a konyhába, ahol helyet is foglaltam. És még azt is megkérdeztem, hogy hogy van! Arra viszont nem számítottam, hogy nem a fiú lesz a következő akivel találkozom, hanem a nővére, aki kifejezetten félelmetesnek tűnt azzal a hajvasalóval, amivel felém közeledett. Igyekeztem nem túlságosan rémült szemekkel pislogni rá, de azt hogy mennyire voltam sikeres ebben a műveletben, tulajdonképpen én magam nem tudnám megállapítani. Mindenesetre rámarkoltam az asztal lapjára és ugrásra készen figyeltem a lányt, akinek a szavai első sorban a takarítóhoz szóltak. Én már csak azon gondolkodtam, hogy esetleg mégis szólnom kell majd anyának, hogy hamarabb jöjjön értem.
- Holly Chai vagyok. - Jelentettem ki határozottan, és mosollyal az arcomon. Ha valamire megtanított anya, akkor az az volt, hogy soha ne szégyelljem magamat azért, aki vagyok, mert bár lesznek emberek akik nem fogadnak el úgy, ahogy vagyok, vagy épp a származásom miatt, esetleg mert egyedülálló szülő gyermekeként nevelkedtem fel, de ha nem békélek meg önmagammal, akkor más sem fog szeretni. Én pedig büszke voltam, hogy az lehetek, aki vagyok, így a bemutatkozásom is egészen határozottra sikerült - azt követően, hogy felálltam az asztal mellől és megismételtem azt a mozdulatot, amivel a lakás előtt is lesimítottam a szoknyámat. - Yebin egyik barátja. Örülök a találkozásnak. - Ez mind-mind csak sablonszöveg volt és amint kimondtam a szavakat, éreztem, hogy sokkal bizonytalanabbá is válok. Ez pedig a testtartásomon is megmutatkozott. A kezeimet behúztam a pulcsimba és úgy fűztem össze őket magam előtt, hogy teljesen eltűntek a kötött anyagban. - Yebi... Ugye itthon van? - Talán nem a legszerencsésebb indítás, de szeretném ha más szemtanúja is lenne annak, hogy én fegyvertelen vagyok, a lány pedig egy hajvasalót lóbál a kezében, ami biztosan okozhat komoly sérülést is.

ruha * ne egyél meeg * 733 szóban

Soha nem akartam beleszólni abba, hogy Yebi pontosan kikkel tölti együtt az idejét. Sok közöm nem volt hozzá, meg amúgy is úgy gondoltam, hogy ha már anya és apa olyan rosszul kezeli a dolgokat, akkor legalább én legyek más. Sosem erőltettem rá azt, hogy legyen barátnője, hogy váljon szociálisabbá, mert nem láttam értelmét annak, hogy én is ilyeneket nyomjak le a torkán. Épp elég teher volt neki, vagy éppsenséggel nekem az, ha elő kellett adnunk a tökéletes gyerekeket és mindenki leste a mozdulatainkat.
Pont emiatt volt szükségünk olyan barátokra, akik talán jobban ismerhettek minket a szüleinknél… Vagy az én esetemben játszik Rachel és Sue, akik egy kicsit magamnál is jobban ismertek. Én hajlamos voltam arra, hogy hazudjak önmagamnak, ők pedig ettől az egésztől próbáltak teljes mértékben megkímélni. Az öcsém más. Irigylem, hogy sokszor mennyire kiegyensúlyozottnak tűnik velem ellentétben, és milyen jól kezeli a gondokat.; sokkal jobban, mint én. A barátai miatt pedig soha nem kellett aggódnom, mert egyikük sem iszik, vagy drogozik, így teljes mértékben rá tudtam hagyni a dolgot, hogy kikkel üti el az idejét. Őszintén, még reménykedtem is benne, hogy a Na kislánnyal tényleg eléggé egymásra találnak majd, és talán még barátnője is lehet az öcsémnek. Annyira jó lenne, ha belé szeretne! Sosem mondtam ezt ki, de titkon nagyon szurkoltak neki, hiszen az a lány minden normának megfelelt, amit a családunk felállított. Illetve azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, nekem bizonyos dolgokhoz van szemem, ami miatt egyáltalán nem esett nehezemre megállapítani, hogy az ő esetükben talán a fiú-lány barátság szituáció nem játszik. Egyébként sem hittem ebben túlzottan. Javier csak azért más, mert olyan korban van, hogy akár a bátyám is lehetne.
És valahol ezért sem örültem annak a lánynak, aki megjelent nálunk. Ártalmatlannak tűnt, de éppen elég bájosnak is ahhoz, hogy az egyszer öntudatra ébredő, kamasz kistestvérem gondolatait összezavarja majd. Első küldetésem volt az, hogy az új bejárónőnket egy kicsit helyre tegyem. Tény és való, hogy jelenleg csak egy kislányt engedett be, de a szüleim gyakran döntötték el azt, hogy ráérnek-e fogadni a vendégeinket, vagy nem. Ez pedig sok esetben szólt a kedvről, nem pedig elfoglaltságból. Tehát a lakásba alapvetően az jöhet be, akit mi magunk is beengedünk.
A bájosság pedig jelen helyzetben éppen elég probléma volt. Tényleg örültem volna, hogy ha egy harmadik fél nem zavar be ebbe az egészbe, viszont ugyanakkor kicsit fájdalmas volt számomra a tény, hogy az öcsém kettesben maradna egy lánnyal, akinek a nevét sem tudom. Ennyire nem beszélnénk már meg dolgokat? El kell ismernem azt, hogy ő sem tudott a legtöbb fiúmról – akik mondjuk nem is feltétlenül voltak a pasijaim, sokkal inkább számítottak kalandoknak – de az ő lelki világa érdekében nem mondtam el neki a dolgokat.
Amikor a lány kimondta a nevét, én igyekeztem végig pörgetni Yebi barátainak listáját a fejemben, de a lány neve nem volt ismerős. Vagy nem figyeltem eléggé oda, amikor mesélt róla, vagy soha nem is történt meg ez a dolog… Egyik sem volt jobb forgatókönyv a másiknál, de határozottan ki kell találnom azt, hogy miként fogom a csibémet kifaggatni arról, hogy ki ez a kishölgy.
- Ye Na vagyok, a nővére – finoman bólintottam neki, a hajvasalót pedig igyekeztem lejjebb engedni a kezemben. Nem kerülte el a figyelmem az, hogy megijedhetett tőle, én pedig mégsem vagyok annyira kriminális, hogy rögtön terrorban tartsak valakit, aki beteszi a lábát a területünkre. Azért az tényleg elég durva lenne. Egyáltalán nem akarom leégetni a testvérem, illetve anya is elbeszélgetne velem pár dologról, ha ez kiderülne.
- Én is örülök – egyelőre ez nem volt igaz, de igyekeztem azért egy meggyőző mosolyt varázsolni az arcomra. Az egyik aranyos barátjára számítottam, nem pedig egy lányra, aki potenciális barátnőjelölt lehet számára úgy, hogy még sosem találkoztam vele. Egy ideig még nézegettem a kezemben tartott hajvasalót, aztán egyszerűen csak leraktam a kőre, a zsinórját pedig bedugtam a vízforraló helyére.
- Sajnos még nem ért haza – mondtam a lánynak, de ezen a ponton nem nézem rá, hanem az egyik, falra szerelt tükörben szemléltem magam. Sok tükör volt a házunkban, mert anyának mániája volt a makulátlan külső. Szerettem volna én is legalább annyira profin ellenőrizni magam, mint ő. Észrevétlenül és diszkréten, de jelen esetben ez lehetetlen volt, így egyszerűen csak megigazítottam a dekoltázsomnál a felsőmet, aztán újra a lányhoz fordultam, hogy valami választ adhassak neki.
- A forgalomtól függ, hogy pontosan mikor ér majd haza, de szerintem már bármikor ideérhet – magam sem tudom, hogy miért próbáltam megnyugtatni, de minden bizonnyal kedvesnek kell lennem vele ahhoz, hogy kiszedjem belőle az információkat – Addig megkínálhatlak valami innivalóval? Ebédeltél?
Nálunk mindig tele volt a hűtő, illetve vártam a lányokat is. Mivel nincs itthon most anya, ezért alapozhatunk a szobámban is, de ahhoz muszáj enni is, mert különben túl hamar ki fogjuk ütni magunkat. A hajvasalót kikapcsoltam gyorsan, hogy lehetőség szerint ne égesse meg a követ se, és várakozó pillantásokkal szemléltem a kislányt.

Nem tudom, vajon ha anya nagyobb szabadságot ad nekem és nem ad annyi tanácsot azzal kapcsolatban, hogy pontosan hogyan is kell helyesen élnem az életemet, akkor vajon boldogabb lettem volna-e, vagy minden maradt volna a jelenlegi állapotában. Néha az agyamra ment azzal, ahogyan ellenőrizte, hogy a leckémmel foglalkozom-e, vagy épp a barátaimmal chatelek. Annak is örültem volna, ha nem mondja melyik szerinte mely iskola utáni foglaltságok lehetnek majd előnyösek nekem a későbbiekben, ha egyetemre akarok menni. Meg tudtam érteni az aggodalmát, mert amikor gyerekkoromban volt egy aranyhalam, én is izgultam érte és szerettem volna, ha jó élete van az asztalomra helyezett akváriumban. De nem mondhattam meg neki, hogy melyik sarkában pihenjen, vagy hogy mikor nézzen rám olyan szemekkel, hogy aztán rögtön meg akarjam etetni. Jól esett volna, ha anya sem akar mindig így tenni velem, de mivel én vagyok az ő gyerek és nem fordítva, úgy érzem nem igazán mondhatok neki ellent.
Különben is túl keményen dolgozott értem már a kezdetektől fogva. Nem lehetett számára könnyű egyedülálló anyaként felnevelni engem, amikor a családjától sem kapott túl sok segítséget. Ezért is szeretnék az ő kedvéért jól teljesíteni és hallgatni rá. Sokkal több tapasztalata van nálam. Azt sem mondhatom, hogy ne lett volna mellette jó életem, mert sok mindent megkaptam az életben. Ráadásként pedig azt is megengedte, hogy olyan hobbit is űzzek, ami nem feltétlenül illik egy lányhoz. Legalábbis azok a játékokat, amiket én is kipróbáltam és amit Yebiéknél is játszani tervezünk, nem olyasmik, amik a barátnőim körében is népszerűen lennének. Habár lehet, hogy anya nem is feltétlenül ért ehhez és fogalma sincs róla, hogy miről beszélek neki néha.
Mint ahogyan valószínűleg azt sem tudhatta, hogy most lehetett volna kicsivel pontatlanabb, mert Yebi távollétében szinte az oroszlánok közé lök azzal, hogy itt hagyott engem. Tudtam, hogy Ye Binnek van egy nővére, de sosem találkoztam még vele korábban. Azt sem tudtam, hogy ő egyike azoknak a lányoknak, akik nagyon szépek és valószínűleg tudják is magukról, mert én az iskolában is azt tapasztaltam, hogy a hozzá hasonló lányok menők.  Magamat soha nem soroltam volna ebbe a kategóriába, ami miatt bevallom megijedtem a szőke lánytól.
- Igen, azt sejtettem. - Mosolyogva magyarázok ugyan, de a hangom egészen halk. Próbálom minél halkabban megköszörülni a torkomat, mert végső soron semmi olyan nem történik, ami miatt kellemetlenül kellene éreznem magamat az egyik barátomnál. Habár ténylegesen is jobban örülnék annak, ha Ye Bin itthon lenne. Mindenesetre a nővére legalább nem hadonászik tovább a hajvasalóval, aminek hála már nem gondolok arra, hogy talán vissza kellene hívnom anyukámat, hogy vigyen haza. - Yebi már mesélt róla, hogy van egy nővére. - Ez pedig tulajdonképpen igaz is volt. Ezért nem is éreztem magamat rosszul, amiért megemlítettem.
- Á, értem... - Elhúztam a számat, de ahhoz, hogy megpróbáljam elrejteni a reakciómat, egyszerűen lehajtottam a fejemet és az ölemben fekvő kezemet vizsgálgattam egy ideig. Amikor újra felpillantottam, azzal szembesültem, hogy Ye Na szintén felém tekint. A szemöldökeim megugrottak, a pillantásomba pedig kíváncsiság vegyült. Fogalmam sem volt, pontosan miről kellene beszélgetnünk, a kettőnk között lévő stílusbeli különbség pedig arra engedett következtetni, hogy talán nincsenek is közös témáink. Ő nem tűnt annak a lánynak, akit érdekelnének a videojátékok, vagy az, hogy az idejét otthon töltse. Nem akartam ezáltal negatívan megítélni, hiszen az öccse nagyon rendes fiú, aki egyébként nem csak hogy okos, de kedves is és nagyon tehetséges. Sokkal inkább szerettem volna azt feltételezni, hogy a nővérére is igazak mindezek a dolgok, mintsem hogy mennyire különbözőek lehetünk mi.
- Remélem nem ragadt dugóban - mosolyogva jegyzem ugyan meg, de az hamar le is olvad az arcomról, mert csak utólag realizálódik bennem, hogy ezt akár magára is vehetné az ember. Pedig nem azért mondtam, mert ne tartanám érdekesnek a beszélgetést, szimplán csak félek, hogy mit gondol rólam Ye Na. - Ettem már, köszönöm. De az innivalót szívesen elfogadom. - Aprókat bólintottam a kijelentésem mellé. - Bármit megiszok, csak ne legyen benne eper. Arra allergiás vagyok. - Kedvesen magyarázok ugyan, valójában azonban nem tudom megfelel-e a viselkedésem, vagy kell-e tulajdonképpen aggódnom miatta. Az biztos, hogy a Min család nagyon más helyzetben élt, mint anya és én, nekem pedig minimum meg kellene próbálnom felérni udvariasságban hozzájuk.
- Nagyon csinos a szoknyád - jelentem ki végül. Majdnem hozzátettem, hogy ő maga is az, de az már valószínűleg túlságosan is furán hozta volna ki magát. - Yebi mesélte, hogy te már egyetemista vagy. Mit tanulsz? - Igyekeztem kedves maradni és érdeklődő, de úgy éreztem, hogy továbbra sem tudom hova tenni azt a figyelmet, amit tőle kaptam. Végül is annyi előnye van, hogy nem kell egyedül ülve várnom a barátom hazaérésére.

ruha * ne egyél meeg * 754 szóban

A magam részéről boldogan fogadtam volna azt a hírt, hogy a kistestvérem szerelmes és barátnője van. Ugyanakkor azt gondolom, hogy egy kicsit talán mániákus típus lehetek, mivel tényleg képes voltam lenyomozni a lányt, aki ma hozzánk készül jönni. Egy kicsit sem voltam különb anyánál ebben, ugyanakkor kettőnk között annyi lehet a különbség, hogy én egyértelműen a babám érdekében tettem a dolgot. Mivel pontosan tudtam, hogy bizonyos kereteknek meg kellett felelnie annak a lánynak, akibe végül beleszeret. Mivel én vagyok a nővére, gyakorlatilag az a dolgom, hogy támogassam a testvéremet, így tudnom kellett azt, ha egy olyan lánnyal volt együtt, aki esetleg nem a mi köreinkből származott. Ha azt láttam volna, hogy a testvérem valakit nagyon szeret, akkor beálltam volna mögé és falaztam neki, aztán segítettem volna megpuhítani anyát és apát valahogy.
Viszont, mikor a múlt héten itt tanult a Na család legkisebb tagja nálunk, akkor pont volt szerencsém elkapni azt, ahogyan az öcsém figyeli, ahogy a ceruzája végét rágcsálja, ebből pedig arra következtettem, hogy talán tetszik neki a lány. Eléggé örültem volna annak, ha ez tényleg így történjen, mivel a lehető legbiztonságosabb dolog beleszeretni egy szép és kedves lányba, aki ráadásul még az elitből is jön. Éppen ezért sem voltam boldog, amikor megpillantottam egy teljesen másik lányt, aki egyedül érkezett hozzánk. Az én testvérem nem az a fajta, aki képes lenne egyszerre két lánnyal nyomulni, szóval egyelőre ki kellett szednem azt belőle, hogy mit akar a testvéremtől, utána pedig Ye Bint is kifaggatni. Ha valaki, akkor én voltam az a személy, aki határozottan nem hitt a fiú lány barátságban. Egyszer próbáltam barátkozni egy sráccal, de végül az ágyában kötöttem ki, ő pedig valaki mással jött össze.
- Az már jó, ha nem tagad le a saját testvérem – finom mozdulattal simítottam egy hosszú tincset a fülem mögé, és egészen barátságos volt a mosolyom. Nem tartottam szórakoztatónak azt, hogy kislányokat terrorizáltam, tehát ez a helyzet sem volt számomra most kifejezetten vicces. Egyszerűen csak tényleg az érdekelt, hogy mit akar a testvéremtől, mivel újabban nem szívesen avatott be néhány dologba. Soha nem volt annyi lány barátja, mint az utóbbi időben, ez pedig egy kicsit furcsa volt nekem. Ugyanakkor tök jó, hogy itt van ez a lány, mert talán ő tudhat valamit, amit én nem és úgy érzem, hogy elég lesz felemelnem a hajvasalót azért, hogy kitálaljon az információkkal.
- Említett még mást is? – nem feltétlenül magammal kapcsolatban gondoltam ezt, szimplán csak kíváncsi voltam. Talán tényleg hagynom kellett volna az öcsémet élni a a saját életét, viszont eléggé féltettem őt még mindig. Persze büszke voltam rá, amiért nyáron nőtt vagy tíz centit, és még szebb lett az arca – ami már egyre kevésbé kisfiús – mint volt. Mindenesetre kíváncsi voltam a lány válaszára, ezért megtámaszkodtam a pultnál és rá is sütöttem a várakozó tekintetem.
Amikor találkozott a tekintetünk, az én arcom egy kicsikét ellágyult, mert valahol sajnáltam, hogy ennyire keményen kikezdtem őt. Minden bizonnyal az ő korában én sem éreztem volna magam komfortosan egy idősebb lány mellett, aki elérhető közelségben tartotta a hajvasalót. Pontosan tudtam, hogy ezzel valakinek az arcát is tönkre tudnám tenni, de egyáltalán nem kívántam használni ellene, szimplán csak a rend kedvéért hoztam magammal.
- Elmo jó sofőr, szerintem hamarosan hazaérkezik – magam sem értettem, hogy miért nem mentem vissza készülődni, főleg nem úgy, hogy Sue-t, Leilát és Rachelt is vártam, akik egytől egyig ki fognak akadni, hogy még mindig nem vagyok kész. De csak nem hagyhatok egyedül egy vendéget, nem? Addig kell beszélgetnem vele, amíg Yebi haza nem ér.
Egy bólintás kíséretében löktem el magam a pulttól és sétáltam a hűtőhöz. Nem fáradtam azzal, hogy integessek a személyzetnek, mert én is ki tudok tölteni egy pohár almalevet a lánynak, viszont megmosolyogtam azt, hogy elsőre a pillantásom a palackozott eperlére futott, amit mind én, mind az öcsém nagyon szerettünk.
- Parancsolj – amikor elé raktam a poharat, mellé tettem magát a dobozos üdítőt is, hogy ha esetleg szomjas maradna, akkor nyugodtan tudjon tölteni még magának valamennyit. Viszont mivel én még nem ettem és úgy néz ki, hogy a lányok is késnek, kivettem a hűtőből az elviteles dobozt, ami az ebédem másik felét tartalmazta. Mivel anya és apa nincs itthon, egy igazi kalóriabomba volt a kaja, én pedig jelenleg azzal sem fáradtam, hogy kirakjam egy tányérba azt, a csirkémet tésztástul, dobozostul raktam a mikróba.
- Köszi – egyenes háttal foglaltam helyet mellette a bárszéken, és finoman le is simítottam az említett ruhadarabot – Nekem meg tetszik a pulcsid. Puhának tűnik.
Ismét a barátságosabb mosolyaim közül az egyik ült ki az arcomra. Tudtam, hogy összevesznék a testvéremmel, ha hosszútávon bunkó lennék a vendégével, emiatt próbáltam arra gondolni, hogy bármikor betoppanhat, és nem lenne jó, ha azt látná, ahogyan kikészítem az egyik barátját. Attól függetlenül, hogy szerintem még mindig nem létezik fiú lány barátság.
- Marketinget tanulok az NYU-n – mivel középiskolás volt, és eléggé feszültnek tűnt, úgy éreztem, hogy talán ez lehet az a téma, amiben fel tudna engedni – Ha gondolkoztál az egyetemben és kérdésed van, nyugodtan tedd fel, talán tudok segíteni. Te mivel szeretnél foglalkozni a jövőben?
Őszintén, annyira nem érdekelt a dolog, de mivel jó voltam a hazudozásban, könnyen mímeltem ennek az ellenkezőjét. Ezekben a szituációkban jövök rá arra, hogy azért van előnye annak, amit egyes események során tanulok magamról. Egyik ilyen volt az, hogy pályát tévesztettem és Oscar-díjas színésznőket szégyenítek meg néha a saját színészi képességeimmel.

Elég egyértelműen voltak olyan fiúk az életem során, akik nagyon tetszettek nekem. Például az oviban Lucas, akivel úgy kezdődött a kapcsolatunk, hogy nekem adta a délutáni foglalkozáson készített papír virágot, amiből én csak nagyon nehezen tudtam valami ténylegesen tulipánra hasonlítót formálni, míg az övé az egyik legszebb volt az egész csoportban. Akkoriban még könnyű volt kézen fogni egymást és együtt játszani végig azt az időt, amíg a szüleink nem jöttek értünk. Manapság már sokkal gátlásosabbnak érzem magamat, ha bizonyos kapcsolatokról van szó, mert senki nem hisz a fiú lány barátságokban. Holott igenis létezik ilyesmi és nekem is vannak ilyen kapcsolataim. Például Ye Bin is pontosan olyasvalaki, akit a barátomnak tartok, mert vannak közös dolgok az érdeklődési körünkön belül és ezeket rendszeresen tudjuk is együtt csinálni. Sokat segít, hogy ő maga is jó tanuló a saját iskolájában, mert szerintem így könnyebben megértjük egymást. Nem szeretném kihasználni azt, hogy olyan családból származik, amilyenből, mert lehet, hogy helyes, de nekem sokkal fontosabb, hogy barátok maradjunk, mint az, hogy olyan emberrel legyek kapcsolatban, aki segíthet felfelé kapaszkodni. Én sokkal inkább vágyom barátokra, mint arra, hogy ultra jól fizető állásom legyen.
Épp eléggé felnőtt vagyok már ahhoz, hogy tudjam, hogy nem mindenki gondolkodik ugyanúgy, mint ahogy én. Ez pedig azzal is együtt jár, hogy nem mindenki hisz el nekem bizonyos dolgokat, akármilyen őszintén mondom őket, vagy épp akármennyire nincsen mögötte semmilyen hátsó szándékom.
Irigyelem azokat az embereket, akiknek van testvérük, mert ők teljesen más életet élhetnek, mint én. Mindig csak anyára számíthatok, őt kellett gyerekként megpróbálnom belerángatni a játékba, vagy épp magam után húzni a játszótéren, ahová egészen keveset jutottunk el együtt, mert mindig dolgozik. Ha viszont ma itt lenne és bejött volna velem ebbe a házba, akkor határozottan élő pajzsként használtam volna Ye Bin nővére ellen.
- Miért tagadna le? - Kissé értetlenül álltam - vagyis tulajdonképpen ültem - a helyzet előtt, mert nem tudtam volna logikus magyarázattal szolgálni arra, hogy a fiú vajon miért is tagadná le a saját testvérét. Ha nekem lenne, én biztosan mindenkinek büszkélkednék vele. De persze az is lehet, hogy tapasztalat híján szimplán csak fogalmam sincs, hogy a testvéreknek hogyan kellene egymással viselkedniük.
- Hát... - A pillantásom ide-oda járt, miközben próbáltam valami épkézláb válasszal előállni. Udvariatlanság lett volna nem válaszolni, holott tényleg nem tudtam pontosan mire gondolhat a lány. - Szoktunk beszélgetni Yebivel mindenféléről. - De legfőképpen mégiscsak azokról a játékokról, amit mindketten játszunk. Mivel ő nem a mi iskolánkba járt, csak a külön francia óra miatt látogatta azt, egyébként is nehéz lett volna állandóan trécselni. - És néha segítek a francia házijában, ha olyan a feladata, hogy meg kell interjúvolni valakit. - Kezdettől fogva tudom például azt is, hogy miért is csináljuk ezt; mert a tanár kitalálta, hogy nem csinálhatják azokkal az emberekkel közösen a hasonló jellegű házi feladatokat, hogy biztos senki ne csapja össze az órák előtti szünetben. Azóta felváltva segítek Ye Binnek és Natalienak is.
- Igen, azt tudom. - Mosolyogva helyeseltem a szavaira én magam is. Tapasztalni ugyan még nem tapasztaltam azt, hogy az emlegetett Elmo pontosan mennyire jó sofőr, azt viszont tudtam, hogy a fiú kedveli az alkalmazottjukat. Ebből pedig nagyon egyszerű volt levonni a következtetést, hogy nem csak emberileg, de szakmailag is jó lehet a férfi. Anya például túlságosan is dinamikusan szokott vezetni, amitől néha hányingerem támad az autóban, de erről is beszéltünk már Yebivel és ő azt mondta, hogy néha még enni is szokott mozgó járműben, ami számomra kész rémálomnak hangzik.
- Köszönöm szépen! - mosolyogva húztam magam elé a poharat, azzal azonban, hogy bele is kortyoljak az italba, még vártam valamennyit, mert féltem tőle, hogy ha most megkóstolom a gyümölcslevet, akkor egyszerűen az túl hideg lesz és agyfagyást kapok. Így sem éreztem túlságosan elememben magamat, mert attól tartottam, hogy ha rosszul válaszolok Yenának, akkor fejbe vág majd a hajvasalójával.
- Tényleg? - Pislogva néztem előbb a lányra, aztán a pulcsim ujjára, amit most rácsúsztattam a kezeimre, hogy elrejtsem benne őket, afféle pótcselekvésként. - Valóban elég puha. És kényelmes is. - A csodálkozásom lényegében inkább annak szólt, hogy nem tudtam volna elképzelni, hogy a lány ugyanilyen pulcsiban jelenik meg valahol, főleg azt az összeállítást elnézve, amiben most volt.
- A marketing elég menőnek tűnik. - Nem sokat tudtam a dologról, de összességében az igazat mondtam. A középiskolában egészen más dolgokra fókuszáltunk, köze sem volt a tananyagnak a marketinghez, vagy hasonló dolgokhoz. Ezért sem mertem tovább kérdezősködni ebben a témában. - Mindenképpen szeretnék majd egyetemre menni - bólogattam a válaszadás közben. Ha pontosítani akarnék, anyaga akarja, hogy egyetemre menjek, én sokkal jobban ellennék a saját dolgaimmal. Viszont anya épp elég áldozatot meghozott értem, így én szeretném őt büszkévé tenni. Kicsit kihúzom magamat, hogy egyenes derékkal üljek a székemen. - Orvos, vagy ügyvéd szeretnék majd lenni. - Ez a két foglalkozás legalábbis elég nagy társadalmi elismerésnek örvendett és ha a megfelelő szinten űzi az ember, elég jövedelmező is lehet. Mind-mind olyan dolgok, amiket anya kívánt nekem egész életemben. Nekem pedig boldoggá kell tennem őt - és nem utolsó sorban élvezni azokat az órákat, amikor kikapcsolódhatok és elfelejthetem ezeket a terveket.
- Tudnál esetleg... Mesélni az NYU-ról? - Megköszörülöm a torkomat a mondat felénél, mert nem tudom eldönteni, hogy udvariatlanság-e ilyesmit kérni tőle, vagy sem. Amíg válaszol, elérkezettnek látom az időt, hogy beleigyak az italomba. - Na és mindig tudtad, hogy oda szeretnél járni? - Ezt már akkor tettem fel, amikor kaptam valamiféle választ tőle az első kérdésre. Valamelyest fordult tehát a kocka és most nem ő kérdezősködik, hanem én.

ruha * ne egyél meeg * 897 szóban

Magam sem értettem, hogy pontosan mi volt az a műsor, amit lenyomtam a kislány előtt, de ha már valamit elkezdek, akkor azt be kell fejeznem. Anya mindig erre tanított, bár szinte biztos vagyok benne, hogy nem a kislányok terrorizálására gondolt ezzel kapcsolatban. Ugyanakkor, mivel Min vagyok, minden helyzetben meg kell tartanom a tekintélyem – ezt már nem csak anya, hanem apa is így gondolja – emiatt pedig kifejezetten gáz lett volna, megfutamodni egy hajvasalóval a kezemben. Szerintem rendben volt ráhozni a frászt, mivel a továbbiakban nem kívántam őt bántani. Ettől függetlenül tudni akartam azt, hogy milyen kapcsolatban van az öcsémmel, és pontosan mit szeretne tőle. Nem akartam, hogy Yebi egy olyan lányba szeressen bele, akitől idővel elválaszthatják, emiatt pedig én is próbáltam megválogatni azt, hogy pontosan kivel állok szóba. Mivel rengeteg szép és jó ember volt a köreinkben, egyáltalán nem lett volna nehéz olyat találnia, akivel a szüleink meg is engedik, hogy együtt legyen.
Talán ez nagyon felszínes dolog tőlem, de nem volt mit tenni, sajnos figyelni kellett a részletekre. Ott vannak a barátnőim, akik hamarosan ideérnek, hogy el tudjuk kezdeni az alapozást. Egytől egyig gyönyörű lányok és nyilvánvalóan sokakkal ellentétben nem azért tartom őket magam mellett, mert bármi érdek fűzne ehhez.
- Nem tudom – finoman megvontam a vállam – Úgy vettem észre, hogy kamaszodik.
Ettől függetlenül talán tényleg nem tagadna le engem, de azért az utóbbi időben megfigyeltem nála olyan beszólásokat, amiket korábban nem ejtett el felém. A legtöbben nagyon meglepődtek azon, hogy ellenkező nemű gyerekekként hogyan tudunk ennyire jól kijönni. Most sem mondanám, hogy sokat veszekedünk, én változatlanul ugyanolyan aranyosnak tartom őt, mint korábban, azonban egy fokkal többet veszekedünk, mint szoktunk. Ez valami olyasmit takarhat, hogy beszól nekem, én megbántva érzem magam ettől, aztán pedig kiröhög és közli, hogy nem úgy gondolta.
- Tényleg? Mikről például? – talán túlzottan kíváncsi voltam, de kartávolságon belül volt a hajvasalóm. Egyelőre azt akartam kideríteni, hogy tetszik-e a lánynak, mivel nem voltam biztos benne, hogy az öcsém ezt viszonozza. Próbáltam jól az eszembe vésni azt, hogy ma annyira nem rúghatok be, mert őt is ki kell majd faggatnom. Az utóbbi időben mintha egy kicsit elkezdett volna titkolózni előttem. A lányokhoz kapcsolódó témakört határozottan kerülte, engem pedig ez eléggé zavart. Szerettem volna tudni, hogy hirtelen honnan lett ennyi barátnője és mit gondol róluk. Aranyosnak találtam azt a gondolatot, hogy az öcsém talán szerelmes lehet.
- Te is jársz külön franciára? – mivel még egyszer sem hallottam a lány nevét, kezdett a szituáció egyre furcsább lenni. Amikor utoljára Natalie nálunk tanult, akkor meglepődtem azon, hogy összeért a térdük az asztal alatt, illetve mennyit nevetgéltek együtt a semmin. Addig a pillanatig meg voltam győződve arról, hogy ő tetszik neki… Viszont Hollyról nem mesélt. Sunnyogna? Talán Bray tényleg rátette a kezét az öcsémre? Erre az eshetőségre gondolni sem akartam. Szinte biztos voltam benne, hogy nem történt meg azok után, amin keresztül mentem a fiú miatt.
Talán nem az volt a legjobb döntés tőlem, hogy felvont szemöldökkel kezdtem el hümmögni arra, hogy valamivel kapcsolatban úgy reagált, mint aki tényleg ismeri a testvérem. Mivel a telefonom pont a kezem ügyében volt, írtam Rachelnek, hogy nyugodtan késhetnek, mert akadt egy kis dolgom. Csak ezek után vágtam le magam a székre, és döntöttem el, hogy talán barátságosabbnak kellene lennem ezzel a lánnyal. Mégiscsak egy középiskolás, akit konkrétan úgy hozok kellemetlen helyzetbe, hogy jóban van a testvéremmel.
- Szívesen – én magamnak inkább nem töltöttem semmit, mert a későbbiek során terveztem elcsenni egy üveg alkoholt apa vitrinjéből. Mivel alapvetően nem iszik túl sokat, valószínűleg fel sem tűnne neki, a lányok pedig biztosan nem érkeznek üres kézzel, majd valami mást a helyére rakunk. Lényegében csak azért tartjuk azt a szekrényt, hogy ha valaki olyan vendéget fogadnánk, akkor tudjunk adni neki valamit… Illetve én szoktam kifosztani az ilyen alkalmak során.
- Tényleg – ezen a ponton a lányt már egészen aranyosnak találtam, emiatt halkan el is nevettem magam – Ráadásul illik hozzád.
Én is viseltem hasonló ruhákat abban az esetben, amikor mondjuk nem bulizni, vagy valami elcseszett eseményre mentem. Mondjuk általában nem így szoktam összeállítani azokat az öltözékeket, amiket én kedveltem, de a lánynak határozottan volt stílusa, még ha az enyémtől távol is állt. Nem lehetett rámondani, hogy egy unalmas kis liba lenne, mivel valamit tükrözött az öltözködése, ebből pedig arra következtettem, hogy a személyiségével sem lehet gond. Sosem kedveltem azokat a lányokat, akik a saját jellemtelenségük mögé bújva játszották a next-door girlt és várták a hercegeiket. Az ilyenek azok, akik minket, jó csajokat ribancoknak tartanak pusztán féltékenységből.
- Az elméleti háttér unalmasabb, mint gondolnád – óvatosan mosolyodtam el – A gyakorlattal már más a helyzet. Viszont, ha valami olyan érdekel, ami fix tudást igényel és azon a területen szeretnél mozogni, akkor semmiképpen sem ajánlanám. A marketing az a terület, ahol folyamatosan megújulnak a dolgok. Könnyen elavulttá válik a tudás.
Mivel a platformok és az igények is folyamatosan változnak, elég nehéz volt lépést tartani a trendekkel. Lényegében ez egy olyan terület volt, ahol nagyon kellett figyelni mindent, és nyomon követni a dolgokat. Ezt a részét annyira nem szerettem benne, mert ezer dolgot csináltam volna szívesebben a kutatásban, de kiegyeztem vele. Onnantól kezdve, hogy konkrétan a fenekem alá tolnak egy pozíciót, nem kellene panaszkodnom.
- Hogy jön össze a kettő? – óvatosan elmosolyodtam, de a feltételezéseimet egyszerűen magamban tartottam. Nem vagyok én senki, hogy az ő életével kapcsolatban közöljek olyan dolgokat, amik eszembe jutottak – Persze, teljesen rendben van és a te döntésed. Viszont, ha majd egyetemi nyílt napokra mész, akkor légy nyitott.
Lehet, hogy nagyon jól bírja a vért ez a kiscsaj, de ettől függetlenül képtelen voltam őt elképzelni mondjuk a tárgyalóteremben. Nyilván nem kell mindenkinek a leggonoszabb bűnözőkkel foglalkozni, viszont valahogy nem tudtam volna elképzelni neki a jogi pályát. Ettől függetlenül tényleg nem ismertem, szóval elengedtem sztereotípiáimat, mert semmi értelme nem volt azon agyalni, hogy neki mi lehet a tökéletes választás.
- Jó egyetem, erős az oktatás, viszont nincs benne a borostyánligában – ez nyilvánvalóan inkább nekem volt hátrány, neki talán annyira nem számít a dolog. – Eredetileg a Columbiára akartam járni, de nem vettek fel.
Soha nem érdekelt annyira a tanulás, meg az egyéb közösségi tevékenység, amit azért kellett csinálni, hogy bekerülhessek az egyetemre. A tanulmányi eredményem egy hajszállal kevesebbet hozott, mint ami oda kellett volna, de igazából most már örülök, hogy így alakultak a dolgok. Csak azért akartam oda járni, hogy Brayt többet láthassam, meg Rachel is oda jelentkezett. Így most a többi barátnőmmel lógok a saját egyetememen.
- Igazából rengeteg épülete van az NYU-nak, a legtöbben nem jártam. Könnyű eltévedni a campuson, de jó a diákélet. Sok bulit tartunk. Érdemes tapasztalatokat olvasni egy-egy szakterületről az interneten, de a jogi meg az orvosi kar mindenhol erős – egyiken sem könnyű bent maradni, szóval előre sajnáltam a lányt az áttanult éjszakák miatt. Talán ő nem fog annyit bulizni, mint amennyit én tudok a tanulmányaim mellett.
- Miért akarsz orvos vagy ügyvéd lenni? – nyilvánvalóan nem volt célom őt ezzel kapcsolatban megtéríteni, de érdekelt a motivációja. Sokan csak a szülői nyomásnak nem mernek engedni. Ezzel kapcsolatban pedig pont nekem nincs jogom őt kioktatni, mert én is pontosan ilyen vagyok.

Nem emlékszem rá, hogy más gyerekekhez hasonlóan én túlságosan kérleltem volna anyát arra, hogy szerezzen nekem egy kistestvért. Talán amiért egészségügyben dolgozik, jóval hamarabb is tudtam arról, hogy nem a gólya hozza a babákat és nem úgy szerzünk kistestvért, mint ahogyan bemegyünk a boltba édességekért. Nem gondoltam anyát rossz szülőnek, akire nem bíznék rá még egy gyereket, de azért voltak pillanatok az életünkben, amikor én magam is érzékeltem, hogy mennyire nehéz neki az, hogy egyedül próbál engem felnevelni, olyan körülmények között, mint azokat a gyerekeket szokás, akiknek megvan mindkét szülője. Egyszerűen nem volt mindig elég türelme a munkáját végezni és anyának is lenni. Egy olyan lánytestvérrel viszont biztosan kijöttem volna, mint amilyennek Ye Na tűnt. Lehet, hogy az öltözködésünket tekintve egészen más stílust képviseltünk és tény, hogy a kezében lóbált hajvasaló olyasmi volt, ami elgondolkodtatott azt illetően, hogy szeretnék-e valaha újra a lakásukba jönni. De attól még tudtam őt csodálni amiért olyan tökéletes volt a sminkje, hogy azt egy modell is megirigyelte volna és hogy olyan csinos volt, hogy még azok is biztosan öltözködési tanácsokat kértek volna tőle, akiket egyébként nem érdekeltek annyira a ruhák és a legújabb divat. Ennek ellenére nem bántam, hogy előbb Yebivel barátkoztam össze és most is hozzá érkeztem. Tetszett a fiú - annyira, amennyire egy jó tanuló, helyes fiú bárkinek tetszhet. Nem azt mondom, hogy annyira a megszállottja lennék, inkább csak kellemesnek találtam azt, hogy őt is legalább annyira érdeklik a jegyei, mint engem és hogy ugyanolyan dolgok szórakoztatnak bennünket. Ha ezek a dolgok igazak lettek volna arra a fiúra, aki önvédelmet oktatott nekem, akkor lényegében ő is tetszik nekem. Ez ilyen egyszerű. Anya miatt úgysem lehet ezekből a "tetszésekből" semmi, kábé az egyetemig.
- Én ezt nem igazán vettem észre... - Az egyik vörös tincsemet csavargatva vontam meg a vállaimat. mivel Yebi meg én nem egy iskolába jártunk, nehéz lett volna megállapítanom, hogy vajon változott-e, vagy sem. - Szerintem Yebi nagyon aranyos. - Csak utólag jutott eszembe, hogy talán nem kellett volna elárulnom a véleményemet éppen a nővérének, nehogy gyanút fogjon. Mondjuk azt akkor sem tagadhatná le, hogy az öccse tényleg aranyos.
- Hm, hát... - csücsörítve gondolkodtam néhány másodpercet, aztán kihúztam magamat és úgy feleltem. - Ha mondjuk olvasunk valami érdekeset, vagy ha új játékot találunk. Ő is szokott streameket nézni, meg én is... - Elbizonytalanodtam, mert fogalmam sem volt, hogy tovább kellene-e sorolnom, vagy hogy egyáltalán kész vagyok-e így lebuktatni a barátságunkat a fiúval.
- Én nem - feleltem egyszerűen. Nem kezdtem el magyarázkodni azzal kapcsolatban, hogy akkor pontosan hogyan is ismerkedtem meg a fiúval, elvégre nem kérdezte. Nem kellett Ye Na orrára kötnöm, hogy a diákönkormányzati gyűlések akkor kezdődnek, amikor a külön francia Natalie számára és volt már, hogy ott tartózkodtam a teremben, amíg el nem kezdődtek ezek az elfoglaltságok. Akkor ismertem meg Yebit, amikor egyszer kifelé menet láttam, hogy mit játszik a telefonján és megdicsértem a karakterét.
Magyarázkodás helyett inkább az ivással foglaltam el magamat és kifejezetten szerencsésnek tartottam magamat, amiért sikerült megbeszélnem a lánnyal, hogy mire vagyok allergiás. Kellemetlen lett volna a kórházból hívni anyát. Igazából ez az egész beszélgetés vallatásnak tűnt volna, ha a lány nem enyhül meg láthatóan. Azt mégsem mondhattam meg neki csak úgy a semmiből, hogy nem kell tartania attól, hogy ellopom Ye Bin-t, mert tudom, hogy másnak tetszik. Ugyanakkor ezt sem osztanám meg vele, ami legalább olyan veszélyesnek tűnt, mint a forró hajvasaló.
- Köszönöm. - A ruhámon megkötött masnit kezdtem birizgálni, miközben lepillantottam a kardigánomra. Nem kifejezetten tartottam extrának a stílusomat. Rengeteg ruhával és világos színű dologgal rendelkezem, amelyeket évszaktól függően tudtam variálni. Ha lehet ilyet mondani, akkor kifejezetten elégedett vagyok a gardróbom tartalmával.
- Van elég gyakorlati óra és lehetőség, hogy valaki mindig frissen tartsa a tudását? - Elvégre az emlegetett elfoglaltságok jelenthették a kulcsot ahhoz, hogy az ember tudása ne avuljon el. Én annyira nem szerettem volna az anya által kiválasztott foglalkozások egyikét választani, hogy különösen utána sem néztem hasonló információknak.
- A termetem miatt nehéz lenne a sürgősségi munka. - Ez egyértelmű. De persze az orvosi hivatás sem csak abból áll, hogy betegeket kell cipelni. Vannak egészen más területei. - Különben egészségügyi jog is létezik. - Ami sokszor rettenetesen nehéz terület lehet. Láttam már hasonló sorozatokat, de tovább nem terjedt a tudásom, nem kutattam túl sokat a témában.
- Köszönöm a tippet. - Mosoly jelent ugyan meg az arcomon, mégis elég kimértre sikerültek a szavaim. Jellemzően mindig inkább anyára hallgattam és nem szinte idegenekre. Mindenesetre talán örülnöm kellett volna, hogy már nem akar senki meglegyinteni egy hajvasalóval. Szimplán csak kellemetlen volt, hogy az egyetem témáját feszegettük, még ha fel is kellene arra készülnöm, hogy hamarosan minden erről fog szólni - és nem csak nálunk, otthon.
- Vannak olyan szakok, amikről lehet tudni, hogy nem érdemes ott végezni? - Akkor sem bántam, hogy feltettem a kérdést, ha nemmel válaszol majd. Lehet, hogy egy olyan szintű egyetemen, mint az NYU már csak olyan szakok vannak, ahol tényleg megéri tanulni. Nem tudhattam, hiszen nem voltam részese ennek a világnak.
- Igen, de a legjobb jogi egyetemek nem New Yorkban vannak. - Megvontam a vállaimat. - Legalábbis az első három. - Ami az igazat illeti, nem voltam biztos az aktuális sorrendben, de a Yale, a Stanford és a Harvard beleilletek abba a kategóriába, amit felvázoltam.
- És a gyakorlati lehetőségek..? - Korábban feltettem már egy nagyon hasonló kérdést, de az kicsit másra vonatkozott. Most lényegében úgy csináltam, mintha ez az egész találkozás egy nyílt nap lenne és azért kérdezgettem ennyire részletekbe menően Ye Nát, mert tényleg szerettem volna többet megtudni az egyetemi létről.
- Nem igazán szoktam olyan sokat bulizni. - Megráztam a fejemet. Gondolom az nem érdekelte volna túlzottan, hogy én a középiskolás bulikban inkább a szervezői szerepet töltöm be, nem pedig résztvevőként vagyok ott. Ezért általában nem pont úgy élvezem ezeket az összejöveteleket, mint egy szimpla vendég. Sokkal többet aggódom közben.
- Anyukám az egészségügyben dolgozik - feleltem némi gondolkodás után. - Szeretnék segíteni más embereknek, de nem tudom, hogy megfelelnék-e a feladatra. - Túl könnyen megbetegszem, alig bírok cipelni pár kilónyi cuccot és talán pont úgy működik ez, mint a zongora óráknál. Ha valakinek nem elég hosszúak az ujjai, akkor szenvedés az egész. - Jogászként is lehet segíteni, ha olyan területet választ az ember. - Ezek voltak a legegyszerűbb és legjobban begyakorolt válaszaim, ami a tanulmányaimat illeti.
- Te miért választottad a marketinget? - Kíváncsian vontam fel a szemöldökeimet. Neki biztosan jóval nyomósabb oka van, mint nekem, elvégre nekem lényegében más választotta ezt az utat. - Yebi végül beadja a zeneművészetire is? - Nem akartam leleplezni a fiút, de mivel a testvéréről volt szó, biztosan tudott is róla. Akár beszélnek-e hasonlókról akár nem, egy egyetemi jelentkezés nagyon fontos tudott lenni.

ruha * ne egyél meeg * 1095 szóban