Character - Who She Is
✧ Kissé ellentmondásosnak tekinthető a jelleme. Impulzív, de egyben felelősségteljes és fegyelmezett is. Könnyen elbeszélget másokkal, nem riad vissza attól, hogy beszélgetést kezdeményezzen, mégsem az a nagy társasági ember. Mindig van egy-két jó szava másokhoz és már-már állandóan mosoly ül az arcán. Nyitott arra, hogy megismerje a kortársait, az embereket akikkel összehozza a sors, mégis mindig tartja a távolságot - fizikait és a lelkit egyaránt.
✧ Csak akkor nyílik meg igazán, ha valakiben száz százalékig megbízik, ezt viszont nehéz nála elérni. A családján kívül pusztán néhány barátja van, akiknek mindenről beszámol, így kevesen tudják például annak a valódi okát, hogy miért volt egy évig magántanuló.
✧ Sokan extrovertáltnak gondolják, holott ez nincs így. Néha szüksége van arra, hogy leeresszen és újratöltődjön, hogy olyan dolgokkal töltse az idejét, amelyek megnyugtatják és kikapcsolják. Ilyenkor jellemzően naplót vezet, olvas, filmeket vagy sorozatokat néz a szobája magányában.

Relationships - Who She Knows
✧ A családja az édesanyjából, édesapjából és a bátyjából áll, aki kettő évvel idősebb nála. A fiú-lány dinamika ellenére sosem veszekedtek sokat, manapság is nagyon jó a kapcsolatuk, Lia napi rutinja, hogy vagy megvárja a bátyját az edzése után, vagy fordított esetben a fiú megy elé az iskolájához.
✧ Kevés barátja van, velük azonban annál inkább törődik. Nagyon szívén viseli mások sorsát és érzéseit. Nagyon fiatal még, így megoldási javaslatok helyett, gyakran érzelmi támogatást nyújt a hozzá közelállóknak.
✧ Sosem volt még párkapcsolata. Egyszerre fél attól, hogy lemarad valamiről és ódzkodik is attól, hogy kezdeményezzen, aminek megvan a kevesek által ismert, de nyomós oka.

Knowledge - What She Knows
✧ Beszéli a tagalog nyelvet, amit a nagyszüleitől sajátított el. Valójában jobban otthon van benne, mint a saját szülei. Egyszer szeretné meglátogatni a Fülöp-szigeteket.
✧ Minden létező információt tud a bálnákról. Ezek a kedvenc állatai is.
✧ Ha az a kérdés, hogy inkább a tapasztalataira vagy érzelmeire támaszkodik, nehéz megítélni. A helyes válasz talán az, hogy ugyanúgy ellentmondásos, mint a viselkedése általában. Legtöbbször vívódik, hogy naivan a szívét kövesse, vagy ismerje be saját magának is, hogy a világ nem olyan boldog és békés, amilyennek szeretné.

Intuition - What She Feels
✧ Úgy gondolja, hogy az egyenlőség elérhető cél az egész emberiség számára. Szerinte akkor lehetne igazán jobbá tenni a világot, ha mindenki szeretettel és együttérzéssel viseltetne embertársai felé.
✧ Érzékeny a kritikára, nehezen fogadja, ha valaki éles szavakkal bírálja őt. Ha mégis ilyen helyzetbe kerül, általában könnyes szemekkel próbálja visszanyelni az elkeseredését és akár napokba is telhet, amíg visszatér az általános jókedve.
✧ Nem érzi a saját határait, ha a töréspontjáról van szó. Képes túlhajtani magát, a teljes kimerülésig, amitől rendszerint meg is betegszik.

Experience - Where She's Been
✧ Szexuális erőszak áldozata volt, alig néhány éve. A családja mai napig aggódik érte emiatt és már a kezdetektől fogva minden támogatást megadnak neki, ha a felépüléséről van szó. Ők mindig is azt szerették volna tudatosítani a lányukban, hogy a világ nem érkezett el a végéhez, hogy nem kell teljes mértékben bezárkóznia és magányosan leélnie az életét.
✧ A magántanulóként töltött éve alatt döbbent rá, hogy sokkal jobban szereti és ért a humán tárgyakhoz, mintsem a reál tudományokhoz. Azt azonban még nem tudta eldönteni mivel szeretne foglalkozni, ha vége az iskolának, így komoly továbbtanulási tervei sincsenek még.
✧ Ha nem történik meg vele, ami, egy évet külföldön töltött volna cserediákként. Elnyert egy helyet egy európai középiskolában, de végül nem élt a lehetőséggel.

Past Success - What She's Done
✧ Harmadik évfolyamos korában betűző versenyt nyer, amire még mindig büszkén tekint vissza ő és a családja is. Egészen kicsi kora óta szeret olvasni, ezért mindig az irodalommal és nyelvtannal kapcsolatos versenyekre küldték.
✧ Hét éven át tanult hegedülni. Mai napig megvan a hangszere, de már nem igazán van hozzá affinitása, hogy játsszon is rajta. Kedveli az acapella műfajt. Szeret olyan videókat nézni, ahol klasszikus zenészek reagálnak mai dalokra.
✧ Szeret énekelni, habár manapság csak otthon a négy falnak teszi. Amikor fiatalabb volt, énektanárhoz járt és kórusban is énekelt. Egy ideig vonzotta a színház és musical színésznő szeretett volna lenni, de több dolog miatt lemondott erről az elképzeléséről.

Ability - What She Can Do
✧ Nagyon jó a memóriája. Könnyedén megjegyez másokról információkat, ha érdeklődik az illető iránt.
✧ Tud spárgázni. Elég hajlékony, amire szerinte a jóga is rásegít, amit nagyon szeret csinálni, de főleg otthon, különböző online programok alapján. A meditációt is próbálta már, de mindig úgy érezte, hogy nem tudja száz százalékig kikapcsolni az agyát. Olyan is előfordult, hogy bealudt, amíg csendben kellett volna kiürítenie az agyát.
✧ Nagyon szeret sütni és jó is abban, hogy különböző módokon dekorált édességeket varázsoljon hétvégente az asztalra.

Percek óta, talán már egy egész órája is van, hogy az ablak felé fordítottam a fejemet és kifelé bámulok, a napsugarak fényét vizsgálva, amelyek mintákat ütnek az ablak alatt álló fa levelein, sejtelmes zöld fénybe vonva az ágakat. Meg-megrezdülnek a levelek és egymásnak ütköznek, amikor egy fuvallat végig seper a kórház udvarán. Az egésznek kellemes, megnyugtatóan monoton hangja van. Igazságtalan, hogy odakint süt a nap, szép idő van és biztosan vannak ott emberek is, akik jól érzik magukat. Nevetnek és élvezik egymás társaságát, én pedig... Én nem tudom lehunyni a szemeimet, hogy ne jusson eszembe ami történt. Az ablakok zárva vannak, hogy véletlenül se halljam mások vidámságát, de a folyosón el-el sétáló nővérkék párosainak vidám fecsegése még így is beszűrődik hozzám. Sosem voltam jó abban, hogy teljesen kiürítsem az agyamat és ne figyeljek oda a környezetemre.
Ökölbe szorulnak a kezeim, amit édesanyám rögtön észrevesz és közelebb is hajol hozzám, olyan óvatosan véve a sajátjába az én kezemet, mintha egy apró mozdulattal összetörhetne.
- Lia... - A hangja halk, megnyugtató. Nekem mégis görcsbe rándul a gyomrom és a plafonra kell fordítanom a pillantásom, hogy ne csorduljanak ki rögtön a könnyeim. - Mondj valamit, kincsem.
Összepréselem a számat, amikor felé fordítom a fejemet és érzem, hogy hiába küzdöttem ellene, már könnyek nedvesítik az arcomat. Nem tudom mit mondhatnék. Azt sem tudom mi lesz így az életemmel, hányszor kell még elmondanom embereknek ami történt, hány sajnálkozó pillantást kapok még és mikor mondja majd azt valaki, hogy az én hibám volt. Mi van, ha igazuk lenne? Nem kellett volna ott lennem. Ha nem megyek el a helyemről és megvárom a bátyámat ahogy szoktam... Könnyek újabb áradata áztatja az arcomat, amikor arra gondolok, ami leginkább foglalkoztat: vissza tudja ezt valaki csinálni?
- Kinyírom azt a férget, én esküszöm... - A bátyám valamivel távolabb, a sarokban dohog. Az ízületei elfehéredtek, olyan erővel szorítja ökölbe a kezeit. A szemöldökei között egész nap olyan mély árok ül, hogy félő, hogy úgy marad.
- Danilo. - Apám keményen szól rá, a szemével is üzen neki. Tudom, hogy azért, mert azt mondták nekik, hogy próbáljanak ne túl szélsőséges érzelmeket kifejezni előttem, nehogy a végén én is valami szélsőségeset csináljak. Hálás vagyok nekik, amiért mind itt vannak, amikor biztos van jobb dolguk is annál, mint hogy engem nézzenek, ahogyan a nyár ellenére is a kórházi takaróval fedve bámulok ki az ablakon.
Percekbe telik, amíg össze tudom magamat szedni annyira, hogy értelmes mondatokat tudjak formálni akár csak fejben is. Nem tudom abbahagyni a sírást, mert meg akarom szüntetni a mellkasomba költöző érzést, a fájó pontokat a testemen, amelyek újra meg újra emlékeztetnek arra az estére, és azért is, mert a családom mindent megtesz értem, én mégsem érzem jobban magam.
- Haza szeretnék menni. - Hüppögve nyögöm ki. Azt hiszem időgépet nem kérhetek tőlük, de talán azt elhiszik nekem, hogy nem vágyom most másra, csak a saját szobám falaira, a saját ágyamra és arra, hogy mindenki hagyjon békén. Hogy ne kezeljenek úgy, mint egy külön állatfajt, mert attól csak még inkább úgy érzem, hogy valami baj van velem. - Hadd menjek haza, kérlek!

(...)

Hideg futott végig a hátamon, ahogyan az elém táruló homályos folyosóra szegeztem a pillantásomat. Nincs itt senki. Ezzel győzködtem magamat, a lábaim azonban így sem akartak mozdulni. Csak álltam ott, nagyokat nyelve, a táskám pántjaiba kapaszkodva, és kicsit talán még azt is kívántam, hogy nyíljon meg alattam a föld, én pedig tűnjek el örökre. Minél többet gondolkodtam rajta és minél inkább vonakodtam végig sétálni az egyébként ismerős folyosón, annál inkább pánikba estem. Talán nem kellett volna eljönnöm otthonról, nem vagyok még kész erre, sosem fogom tudni elfelejteni ami történt, sosem tudok már egyedül sehová menni, mert állandóan attól fogok rettegni, hogy valaki rejtőzik az árnyékok között, és ami a legrosszabb: újra meg fog történni. Észre sem vettem és máris levegő után kapkodtam.
Kétségbeesetten kutattam az agyamban valamilyen opció után. Meg is fordulhattam volna, mégis ott álltam, és továbbra sem mozdultam. Végül eszembe jutott, amit a terapeutámtól tanultam. Nézz körül, és nevezz meg három dolgot. Alig fél méterre álltam egy szertár ajtajától. A folyosó közepén kukákat helyeztek ki. A szemközti falon pedig egy kép lógott. Azt is tudtam, hogy mi van rajta. Nevezz meg három hangot, amit hallassz. Távolról, nagyon távolról szűrődött át a folyosóra ahol álltam, mégis hallani véltem a jeget súroló korcsolyák hangját. A fejem fölött a plafonon elhelyezett lámpában a neoncső ismerős, monoton zizegéssel jelezte, hogy még bírja, hogy addig csinál fényt amíg nekem szükségem rá. A folyosó végéről, a lépcsőház felől lányok nevetését hallottam. Ők már biztosan befejezték az edzést. Hamarosan a bátyám is be fogja, és keresni fog. Vissza kellene érnem. Mozdítsd meg három testrészedet. Mindegy melyiket. Az ujjaim begörbültek, a kezeim pedig immár ökölbe szorulva nyomódtak a combjaimnak. Sűrűn pislogva préseltem össze az ajkaimat, majd fújtam ki a levegőt, újra elernyesztve a kezeimet is. Végül megmozdult a lábam. Előbb az egyik, aztán a másik is, egymás után, újra meg újra.
Már-már boldog voltam, amikor elértem az üvegajtóig, ami mögött már fényárban úszott minden, és ahonnan pár lépés volt csak a lelátó, ahol mindig vártam Danilot. Senkivel nem oszthattam meg, de nagyon büszke voltam magamra. Úgy éreztem valami olyasmit győztem le, ami akár örök időkig okozhatta volna azt a szorító érzést a mellkasomban, nekem most mégis sikerült túllépnem rajta. Nem elfelejteni, de dolgozni rajta. Talán... Talán nem lesz baj, ha többször is eljövök majd otthonról. Ha időt adok magamnak és megpróbálom elfelejteni ami történt. Nem is, inkább új emlékeket szerzek magamnak. Nem vagyok még kész rá, hogy egyedül menjek haza, de legyőztem a homályos folyosót. Talán lesz még olyan, hogy nekivágok egyedül valaminek. Nem leszek vakmerő és nem fogom azt mondani, hogy mától nem félek a sötét sarkoktól és az ismeretlen helyektől, attól, hogy bárhonnan előugorhat valaki. Csak azt mondom, hogy időt adok magamnak. És szép lassan minden jobb lesz.

(...)

Bevallom, nem számítottam rá, hogy meg fogok pillantani valakit a lelátón, amikor az esetek úgy nyolcvan százalékában én vagyok az egyetlen ember, aki ott üldögél, egy átlagos edzős napon. Nem volt számomra fáradtság eltölteni valamivel az időt. Néha a házimmal készültem el, néha csak az állandóan magammal cipelt aktuális olvasmányaim egyikének ültem neki. Olyan is volt, hogy összeraktam egy komplett pinterest táblát, a hangulatomtól függő tartalommal. Az edzések után a bátyám mindig megkérdezte kérek-e valamit és sokszor látogattuk meg gyorséttermek, vagy egy közeli Starbucks drive thruját. Én mindig kiakadtam, amikor egyben ette meg a sütinyalókáját, ő meg undorodva nézte a sütőtökös lattémat. Most bevallom, mégis teljesen elfeledkeztem a bátyámról, amikor megpillantottam a fiút.
Még megvan az érem, amit először ki akart dobni, majd az én nyakamba akasztott. Nem tudtam mire vélni a gesztust, de még mindig jobb volt, mintha a kukában landolt volna a második helyért járó, ezüstösen csillogó díj. A zenélésért nem adtak hasonlót és különben sem tanulok már hegedülni évek óta, ezért mondhatjuk, hogy különleges volt az az ezüstérem a szobámban. A valódi tulajdonosa pedig azt hiszem a legnagyobb kérdőjel, akivel jó ideje találkoztam.
- Elfoglaltad a helyemet. - Rövid ideig pillantottam rá, miközben helyet foglaltam tőle nem messze, de nem a tövében lévő ülésen. Manapság már oda sem kellett figyelnem arra, hogy távol maradjak másoktól, egyszerűen belém kódolódott, hogy tartsam azt a bizonyos egy lépés távolságot.
- Nem volt ráírva a neved. - Olyan könnyedén szól vissza, hogy mosolyoghatnékom támad.
- Legközelebb nem felejtem el ráírni. - Butaság lenne kisajátítani valamit, amikor pontosan elférünk így is, egy ülést kihagyva, de nem messze egymástól. - Te nem edzel ma? - Kérdőn néztem rá, amikor azonban ő is rászánta magát, hogy felém nézzen, elkaptam a pillantásomat. Nem féltem tőle, épp ellenkezőleg. Nem esett nehezemre ide jönni és leülni mellé - na jó, a közelébe. Egyszerűen csak nem tudtam mit kellene kezdenem a figyelmével, még ha én is indítottam el ezt a beszélgetést.
Nem válaszolt, én pedig nem firtattam a dolgot. Helyette élveztem a kettőnkre telepedő csendet, ami nyugodtságot sugárzott és egyáltalán nem feszélyezett. Csak jó pár másodperccel később jutott eszembe, hogy az én táskámban maradtak a Starbucksból szerzett sütinyalókák, amiből ugyan az egyiket Daninak szántuk, de mivel ő nincs itt...
- Kéred az egyiket? - Felé nyújtottam a logós papírzsacskót, hogy jobban lássa mire gondolok. - Egy nem fog megártani. Dani is állandóan ezeket eszi, és nem tűnt még fel senkinek. Most még választhatsz - ránevettem, majd finoman oldalra billentettem a fejemet, várva, hogy mit felel az ajánlatomra.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Mindig olyan nehéz sajnálkozó szavakon kívül ilyen támához bármi értelmeset, hasznosat vagy építő jellegűt hozzászólni.
Az élet sajnos sokszor nem fair, és olyanokkal esnek meg a legrosszabb dolgok, akikkel szemben a legigazságtalanabb. Még most is gyerek vagy, amikor pedig az a szörnyűség történt veled, ennél is fiatalabb voltál. El sem tudom képzelni, mennyi fájdalmat és szenvedést kellett átélned, csak sejteni tudom.  Remélem, az a mocsok megkapta, ami neki jár. Már a lapod elején nagyon kíváncsi voltam, mi lehetett az, ami miatt egy ideig magántanuló voltál, ami miatt le kellett mondanod dolgokról, de nem számítottam olyan szörnyűségre.
A gyógyulás biztosan sokáig fog még tartani. Idővel remélhetőleg minden jobb lesz, hiszen a családod teljes mértékben támogat téged. Ők is türelmesek veled, neked is türelmesnek kell lenned saját magaddal. Azért azt is remélem, hogy sikerül találnod valakit, aki mellett teljes biztonságban érzed magad és ha teljesen nem is felejted el a történteket, legalább egy időre eltereli a gondolataidat.
Egy nagyon kedves fiatal lánynak tűnsz, aki a történtek ellenére - vagy éppen ezért - a korodnál érettebnek is látszol. Irigylem a bátyáddal való kapcsolatodat, az ennyire szoros testvéri kötelék azért nem mindennapos szerintem.
A lapod amennyire sokkoló és szomorú volt, annyira tetszett. Szívesen olvastam volna még tovább - persze csak jobb hangulatú részeket -, mert nagyon tetszik a stílusod.

Színt és rangot hamarosan admintól fogsz kapni, de addig is utadra engedlek.

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!