Miután Julie magához tért és látta, hogy testvérei, illetve Killian még mindig kába, átfésülte a területet. Amit látott, azok a már kiürült bombák és a majom, illetve a mi hiányunk. Szinte biztos volt benne, hogy az elkövető csak is Rowan lehet, így botor módon egyből ő utána indult. De az igazság az, hogy rossz irányba indult.
Jó pár kilométerrel arrébb egy elhagyatott raktár épületben találhattuk magunkat. Ha nem is a kábító hatás lassú kiürülésének köszönhetően, a hangosan dübörgő k-poptól biztos lekezdett mindenki magához térni. A szemünk már nem volt bekötve, de a kezeinket ugyanúgy szorította a gyors kötöző, plusz egy fentről lógó lánc, ami ki volt annyira feszítve, hogy behajlítani sem tudtuk volna fejünk fölött, csuklónknál össze kötözött kezünk. Mindenki alsógatyára volt vetkőztetve, így még az elrejtett kések, fegyverek sem voltak nálunk. Mondjuk... nem is nagyon tudtuk volna használni. Bokánk is össze volt kötözve gyors kötözővel, amin szintén volt pluszban még egy feszített lánc, csak az a földhöz, hogy rugdosni se nagyon lehessen. 4-4 neon maszkos, bőr kabátos pali állt tőlünk néhány méterre, elől összekulcsolt kezekkel, mint a katonák. Előttünk jóval távolabb pedig volt egy rozoga láda, amin egy telefonnal működő kis hangszóróból dübörgött a k-pop, egészen addig, amíg mindenki el nem kezdett ébredezni. Akkor majdnem teljesen le lett véve a hangerő, miközben a láda mellett ott állt egy 180 centi körüli, vonásaiból láthatóan ázsiai férfi. Haja oldalt rövidre nyírt, felül hátra fésült levendula haja volt. Szemei - vagy inkább kontaktlencséje? - aranysárgák. Véres volt az arca, de az biztos, hogy nem az ő vére volt, szemei körül pedig vélhetőleg fekete festék volt. Fülében és véres nyakában is ékszer lógott, felsőtestét csak egy térdig érő, nyitott, citrom sárga, félig rombuszokkal díszített kabát volt. Nadrágja pink-sárga csíkos, volt benne öv, meg valami láncszerűség. Lábbelije pedig kétségtelenül acélbetétes volt. Először lágy hangon felkacagott, majd izgatottan kezdte el dörzsölni tenyereit minket figyelve, miközben koreaiul mondott valamit a katonáinak. A ládán a kis hangszóró előtt voltak még pengék, illetve neki támasztva egy bizonyosan egyedi, pengével, boxerrel és tudja faszt mi mindennel összerakott baseball ütő. Én már annak is örültem, hogy nem fejjel lefelé lógtunk, de így sem nézett ki túl jól a helyzet. De legalább fejemet tudtam forgatni, és nem voltunk annyira távol egymástól, hogy ne tudjam megnézni kik vannak itt. Jó, a gyerekek remélhetőleg jó helyen. A nyomozó társát sem láttam sehol. A bohóc itt volt, de úgy voltam vele, ha ölni akar, remélhetőleg vele kezdi. Julian viszont vérzett, ami viszont némi aggodalomra adott okot. Ez gáz. Ez így nagyon gáz.
- Ébresztő! - tapsolt párat nevetve, bár elég erősen törte az angolt. - Meséljetek már! Nálatok ilyen egy házibuli? - nevetett, miközben átsétált az egy kupacba összegyűjtött holmijainkhoz és belekotorva kivette belőle Nicky pengéjét és rámutatva mondott valami megjegyzést rá koreaiul, aztán újra elnevette magát Nickyre nézve. Lassan közelebb is lépkedett hozzánk vele.
- Szeretitek a zenét?

Én jobbára még csendben hallgattam a többieket. Megmondom őszintén, így egyenrangúan, pontosan ugyanúgy kiszolgáltatva egy őrültnek, elég furcsa volt őket vitázni hallani. Az ázsiai fickó megértéséről letettem, mivel minden második mondata vagy hangos nem is nekünk szánt gondolata, megjegyzése koreai volt, amiből még kiszűrni sem tudom mit akarhat. Egyedül akkor húztam a szám nem tetszésem kifejezve, mikor közelebb jött hozzánk a borotvával. Sokat nevetett, miközben egy-egy osztotta az észt a másiknak, de nem biztos, hogy amiatt, mert értette, inkább csak szimplán szórakoztatónak találta a műsort. Leginkább Horatio és Cale vitáját követte nagy érdeklődéssel. Előbbihez oda is sétált, majd mikor Rex felügyelő morgásba kezdett és fejével elbökött Cale felé, a félpucér ázsiai is elmutatott ujjával a monokróm fickó felé kérdőn, mintha azt kérdezné, hogy ő? Oda is sétált hozzá nagy ráérősen, és csak így közelről tűnt csak fel neki, hogy az a zöld valami a testén nem festék, hanem belőle jön. Össze is vonta szemöldökeit, majd enyhe undorra húztam fel ajkait, aztán a borotva lapos részével finoman halántékon vágta Calet, miközben nem tetszését kifejezve, ujjával a vérére bökött és magyarázott. Majd ajkaihoz emelte ujját, amint volt Nicky véréből is, meg akit még előttünk kinyírhatott, annak a véréből is és megnyalogatta, kóstolgatta. Picit fintorgott rá, majd ide-oda illegette fejét. Megint mondott valamit, majd elvigyorodott.
- Muzsika. - felelte, majd kérdőn bólogatott Calenek, de igazából én sem tudtam megfejteni mit akar. Hogy énekeljen neki? Vagy fütyüljön? Esetleg adjon elő valamit a kedvenceiből? De végül értelmezte nekünk, csak épp Nickynek kicsit fájdalmasabb módon. Fogta mutatóujját és a férfi válla közelében lévő lőtt sebébe nyomta, de szinte tövig és lassan, miközben úgy vigyorgott, mint Joker abban a filmben. Nekem pont takarásba volt Nicky Ellietől és Horatiotól, de még a hangjától is kirázott a hideg. Kifejezetten nem perverz gondolataim támadtak a cuppanó hangokra, tudván, hogy valakinek épp a lőtt sebét ujjazzák. Aztán kicsit megforgatta benne és kihúzta.
- Zene. Muzsika. - ismételte el Cale állkapcsára fogva, persze vigyorogva, majd ellépve tőle, kikapta a telefonját a hangszóró tartójából és elindított rajta valami mixet, amin ugyan ment valami k-pop szám, és minden bizonnyal az ő duruzsolása, de közben emberek sikongattak benne. Egy jól esőt sóhajtott a zenét hallva, majd kinyomta.
- Ji-Woon Hak vagyok, a k-pop újító, szexi és nem utolsó sorban legjobb zenésze és előadója. Na meg bandám egyetlen túlélője. Hát... lévén, hogy én öltem meg mindent. - mosolyogta, miközben úgy magyarázott bemutatkozása alatt, mintha totál természetes volna, hogy halál hörgéseket, meg sikolyokat mixelne a zenék alá, meg másokat gyilkolna. Ó, bazd meg, azt hiszem kezdem sejteni, miért vagyunk itt.
- Ide hoztak... - bökött le a borotvával a föld felé, miközben magyarázott, bár ennél részletbe menően nem magyarázta el, mit jelent az "ide". - De megszöktem. Láttam, hogy szerepeltek egy mappában... hmm... nem, nem mappa. Aktában. - lépett az egyik emberéhez, aki elő is húzta bőr kabijából az említett mappát, amiből ő elővett egy vékony aktát, kinyitotta, kikapta belőle az oda csatolt fekete fehér képet és közben odajött hozzánk felmutatni azt. Nickyről készült a kép, amolyan lesi fotó. Aztán újabb képet vett elő és megint felénk fordította, azon éppenséggel Elijah volt. Majd még egyet Julieról, bár ő rá rázta a fejét, hogy nincs meg, nem találták. Nem tudom, hogy ez jó hír e, de remélem jól vannak.
- A  többiek meg ott voltak, szóval... haszon... haszonemberek most. - vonta meg vállát, majd nemes egyszerűséggel odébb hajította az aktákat.
- Ti itteniek nagyon... uhm... buták vagytok. Könnyű elkapni és megölni. Még... a rendőröket is. - bökött Horatio felé, miközben egyik kezében a borotvát forgatta. - De most zenét csinálunk. Ki akar lenni az első? Szavazzátok meg. Amíg az él, a többi is él. De ha az meghal, utána megint más valaki jön. Oké? - mosolyogta bólintva, mint egy tanár, aki éppen most árulta el a szabályokat a kicsiknek és bízik benne, hogy szófogadóak lesznek.
- Szerintem csak nyírd ki azt a kócos szarházit, ő vinnyog a legjobban. Velünk szarul járnál... Nincs érzékünk a zenéhez... - szólaltam meg, mert úgy éreztem itt már mindegy, mit akarunk, de akkor már legalább ne velünk kezdje a kínzást. A többiekre nézet kérdőn, bólogatva, hogy akkor legyen Nicky? És ha többen is rábólintottak úgy odalépett hozzá, megemelte a borotvát és egy-két helyen mélyebben a bőrébe vágott. De annyira bejött neki a zöld vére, újabb két vágást ejtett. Nem olyan mélyeket, hogy a belső szervekig is eljusson - elvégre nem az volt a célja, hogy hamar meghaljunk - de nem csak a bőr felszínét karistolta meg. Igyekezett olyan mély vágásokat ejteni, amikre Cale üvöltött. Ha már a kevésbé mélyekre is hihető, fájó üvöltéseket hallatott Ji-Woon nem erőltette mélyebre a sebeket. S közben persze felvette a mobiljára. Én közben Julianre néztem. Nem hiszem, hogy most van olyan állapotban, hogy hősködjön, de... elvileg kém volt...
- Van... valami ötleted? Esetleg valami pszichés dolog, amivel hathatunk rá? Vagy valami kém nyomkövető a nyakadban bárhol, amivel tudsz jelezni a haverjaidnak, hogy mindjárt ki leszünk belezve? Mert őszintén szólva, ha én elkezdem forgatni a kezeim annak reményében, hogy kiszabadulok, a gyors kötöző előbb vágja le őket, mint, hogy kiszabadulnék. - néztem rá, de ha neki sem volt ötlete, akkor ugyanígy Horatiot is megkérdeztem. Eddig olyan okosnak tartotta magát, szóval.. ha lőni nem is tud... talán kiagyalhat valamit, míg Nicky bírja szusszal és kínozza a faszi.

Így, hogy se Juliantől, se Horatiotól nem kaptam választ rá kellett, hogy döbbenjek, hogy nagy szarban vagyunk. Persze ez eddig is tudtam, de a tudat, hogy hamarosan minket úgy meghámoz majd, mint más a narancsot vagy a répát, nos, ja. Nem csak aggasztott az a kín, míg bele nem halok, de ott vannak a kölykök is. Velük mi lesz? Így még az sincs, hogy majd Julian hébe-hóba bevállalja a felügyeletet, hogy legalább együtt maradhassanak. Hogy a picsába jutottunk el idáig? De legalább a hétvége miatt nem kell már aggódnom. Nem lesz kin elverni a dolgot, hiszen halott leszek, ettől fogva pedig a gyerekeimet sem bánthatják.
Nem tudom mennyire érdemes azért imádkozni, hogy az a szociopata minél tovább húzza, hiszen így maximum csak tovább látjuk miben lesz részünk nekünk is. A mazochista jobban viselte a dolgokat, mindenki bánatára, hiszen így a koreai pasas sem félt maradandó, mély sebeket ejteni testén. Éppen csak nem ontotta ki a szerveit. Én egy idő után inkább oda se néztem. Nem hiányzik ez nekem...
- A-a. Nem szabadulsz ki. Csak simán... tudod... meghalsz. - mosolyogta a sárga szemű, miközben formákat kezdett vágni Nicky bőrébe, majd egyszerűen lehúzta róla a bőrt. Annyira belejött a művészkedésbe, hogy konkrét koreai szövegeket, cicákat meg smilekat vésett a bőrébe. Persze közben hallgatta őt, de nagy részt elengedte füle mellett, amiket mondott. Vagy lehet nem is értette. Ujjairól úgy szopogatta le a vért, mintha csokiba nyúlt volna, majd felegyenesedett, mikor már nem maradt igazán hely több alkotásnak és Nickyre nézett, majd nevetve mondott neki valamit koreaiul és kérdőn elbökött az ütő felé, majd felénk. Elhajította a zöld vértől mocskos borotvát, majd kezébe vette a rá hegesztett boxeren keresztül az ütőre, miközben sejtelmesen elvigyorodva pillantott Nickyről ránk.
- Kurva szádat jártatod folyamatosan! Picsáért nem tudsz meghalni! - mordultam fel, és nagyon reméltem, hogy az utolsókat rúgja Cale, mert ha ezt túléljük, agyon verem a saját karjával, amit puszta kézzel tépek ki belőle. Ji-Woon felnevetett, majd fütyörészve végig sétált a sorunkon, de végül nem Ellienél, hanem Horatio mellett állt meg és fordult vele szembe sarkain. Látta rajta a rosszul rejtegetett félelmet, a gyenge próbálkozásokat, minél mélyebbre tekintett a szemében. Vigyora szinte fültől fülig ért, majd megemelte az ütőt és pengés felét lassan Horatio vállához illesztette, nos, minden bizonnyal azzal a szándékkal, hogy levágja a kezét. El is sandított egy pillanatra Cale felé és halk kuncogásszerűen megjegyzett neki valamit. Talán nem csíptük egymást a palival, de azért nem akartam volna, hogy feldarabolják, szóval sajnáltam és inkább oda sem néztem, mikor az az elmebeteg lassan felemelte a baltáját, hogy, mint valami bárd lesújtson vele hangos szirénázásra kapták fel fejüket a bent lévők. Még Ji-Woon is hátra kapta fejét és káromkodott egyet halkan anyanyelvén leeresztve az ütőt is, majd intve a 8-asnak, hogy mozduljanak és intézzék el a kintieket. Bár ő maga sem volt biztos benne, hogy lefogják tudni gyűrni a kint lévőket, pláne, hogy úgy hangzott kicsivel több kocsival érkeztek, mint amennyien ők lennének. A telefonját aztán nagy duzzogva zsebre vágta, pengéit pedig egy kivételével mind eltette. Azzal az egyel szándékozott gyorsan végezni mindenkivel, s mivel Horatio volt legközelebb, ő akarta elő hasba szúrni vele, hogy aztán felvágva a hasát biztosan oda vesszen. De az utolsó centiknél valaki alkaron lőtte oldalról, ami végett fájdalmasan felmordulva kapott vérző kezéhez, elejtve a pengét, és oldalra pillantott, ahogy én is.
A profilozó állt jó pár méterre tőlünk, remegő kezeiben ott szorongatta a pisztolyt, míg mellette állt egy fiatal, szőkés, Hello Kittys felsős lány helyszínelői sapkában. Már meg sem lepődtem igazán, de mintha a remény egy apró szikráját látnám, noha a gyilkos még itt van előttünk, a másik keze ép és ő maga is él. A szőke lány koreaiul rákiabált a fickóra, feltételezem, felszólította, hogy tegye fel a kezeit és adja meg magát, mert az ázsiai pasas is rájuk pillantott. A lány magabiztosabb volt Killiannél, aki nagyjából pont akkora sokkban volt, amiatt mert meglőtt valakit, mint mi, hogy majdnem meghaltunk. Nem hiszem, hogy másodszorra is sikerülne meghúznia a ravaszt.
- Nem teszi, amit kérünk... - csóválta fejét tanácstalanul Trixie Killiannek, de úgy tűnt senki sem akar igazán mozdulni, ami... még talán jó is lehet. Talán azért nem kezdett el futni a morbid zenészünk se, mert attól tartott lelövik. Killian öltönyben volt, nem tudhatta, hogy köze sincs a rendőrség ezen részéhez és hogy életében most lőtt először. De mikor a lány lassan előhúzott egy bilincset a hátsó zsebéből, Ji-Woon végül még is meglódult és rohanni kezdett az ellenkező irányba, ki egy másik kapun.
- Elszökik! - kiáltotta a lány, és már eredt is volna utána, mikor Killian rémülten rákapott karja felső részére. - Megőrültél?! Ez egy gyilkos! Sérültjeink vannak, nekik segítsünk. - szólt rá a férfi, mert aggódott ő most éppen mindenki miatt, de az biztos, hogy esze ágában sem volt még ezek után kergetni egy láthatóan vadászatra született gyilkost. Mázli volt, hogy eltalálta, ő így érezte. A lány nem örült, de végül nagy nehezen belement és megkereste a kart, ami által a láncok is lejjebb ereszkedtek, így Killiannel együtt kiszabadítottak minket. Odakint közben már leverték azt a néhány maszkost, és már a  mentősök is jöttek befele. Nyilván Calet nem engedték el, őt rábízták a rendőrökre, hogy szigorúbb körülmények közt, de megkapja a maga ellátását, míg Killian természetesen előbb Horatiohoz ugrott oda aggodalmasan, hogy kiszabadítsa.
- Jöttünk, ahogy tudtunk, de többször el kellett magyarázni ezt az őrületet és... így sem igazán akartak hinni nekünk... Ha Trixie nem követi le a telefonod és a másik két fickóét. - utalt itt Ellie és Julianre - ...akkor bebizonyítani sem tudtuk volna, hogy nagy a baj... - hebegte, mert még ő is kicsit az adrenalin hatása alatt volt. Mindenkire terítettek törölközőt, Juliant pedig egyből hordágyra is tették, hogy elsőként szállítsák kórházba, de én is mentem vele, csak én ültem mellette. A többieket is beszándékozták szállítani sorjába egy alaposan kivizsgálásra, már csak a tűz miatt és a kábító gázok miatt is. Azért mielőtt még elhajtott volna velünk a kocsi, megérdeklődtem Killiantől mi van a kölykökkel. Julieról nem tudott semmit, de azt mondta, hogy a többieket ideiglenesen elszállásolták, mert hát ugye a kecónak annyi... Nem nyugodtam meg, de Cale már távol van a lányomtól, remélhetőleg bele is döglik a sérüléseibe, ami meg a koreait illeti, bízom benne, hogy őt meg Julie kerüli el. Ha Ellie jönni akart, ő is beülhetett a kocsiba, de külön is tudták szállítani. Ahogy Horatiot is, csak ott Killian volt a kísérő. Trixie inkább maradt helyszínelni.

Még így már a kórházban, az ágyon ülve, és hagyva, hogy megvizsgáljanak jól vagyok-e is nehéz volt elhinni, hogy véget ért ez az örök időkig tartó őrültség. Ma már nem először hittem, hogy megfogok halni, hogy árván maradnak a kölykök, de a lelkem mélyén éreztem, hogy még nincs vége. Julienak is elő kell kerülnie, és nekem is ki kell agyalnom, hogyan tovább. Nem csak miatta és az őrültségei miatt, de a házunk is faszán leégett, szóval el kél majd egy úgy kecó. Minden esetre, miután letudták a vizsgálatokat és már csak az eredmények végett tartottak bent, hisz láthatóan kutya bajom, átmentem Julianhez. Fura, utoljára Lisbethel voltam kórházba néhány hónappal ezelőtt, bár akkor a pszichiátrián, míg kikértük a friss papírjait. Most még is sokkal feszültebb voltam. Nem esik nehezemre bocsánatot kérni bárkitől, ha megérdemli, de ez most kicsit más. Itt majdnem kinyírtam az illetőt, ráadásul ezernyi alkalom lett volna, hogy meghaljunk anélkül, hogy tisztáztuk volna a dolgokat. Tévedtem. Noha még nekem is nehezemre esik elhinni. Nem azt, hogy tévedtem, mert szoktam. Hanem, hogy tényleg semmi köze nincs egy kémnek a kislányom kémes ügyeihez, amiket mint kiderült, nem most kezdett. Mikor beléptem, először megtorpantam az ajtóban, függetlenül, hogy aludt vagy ébren volt e. A nyaka így is be volt kötve, és ha olyan állapotban volt, úgy is volt rajta maszk, vagy a nyakán oxigént adagoló cső, de nem is szándékoztam beszéltetni, biztos elég szar lehet, bár nem tudom milyen mély a seb.
- Szia kis mókus... - léptem végül oda ágya mellé, magam alá húzva egy kis széket és leültem hozzá. - Megkérdezném, hogy érzed magad, dee... - pillantottam a kötésére, majd le a kezére, ami, ha nem volt takaró alatt, akkor rá is tettem a kezem, hogy megfogjam neki. - ...látom, hogy nem a legjobban... - nyúltam át másik kezemmel is, hogy hajába simíthassak. Így belegondolva, elég balszerencsés, hogy mindenki a nyakára ment. Én sem finomkodtam akkor túlzottan, szóval annak is nyoma maradt volna, amit persze mostanra már milliószor megbántam.
- Ne haragudj, hogy olyan csúnyán beszéltem veled és megvádoltalak, csak ez... - ne Roman, ne is védekezz, mindenki tudja, hogy ez őrültség volt, és mindannyian hibáztunk, csak én fizikailag is elvetettem a sulykot. - Sajnálom. - ismételtem el, miközben ujjaim közt, hajával babráltam. - Nem akarlak elveszíteni és tudom, hogy a magad módján csak segíteni próbáltál...
- Pihenj kicsit. Én addig elugrom ejtek egy-két telefont a kölykök meg a kecó miatt, meg iszom egy kávét, aztán vissza jövök. Te meg ne erőltesd a torkod, mert így sose gyógyulsz meg, ami nagy kár lenne, mert imádom hallani, ahogy egyre hangosabban nyögdécselsz miközben elélvezel... - húzódnak ajkaim egy széles fél vigyorra, majd fel kelek és nyomok egy csókot a homlokára, aztán felkelek és kimegyek előbb egy automatát keresni, hogy ébren tartson, mert munka után is jó lett volna ágyba dőlni, de egy ilyen nap után... uhh. Ehhez képest, félúton belépett elém és mögém is néhány rendőr. Na gondoltam, biztos Horatio szórakozik, pedig ki tudja nem-e műtik éppen. De nem. Nagy meglepetésemre még csak nem is az eredmények miatt álltak körbe, hanem, mert a tűzoltást követően nem kevés illegális dologra bukkantak a romok közt, ami már önmagában is elengedő volt, hogy letartóztassanak, de akkor még a mai is. Hiába voltam jobbára elszenvedője, így sem állt jól a szénám. A kölykök sem rosszat akartak, de Leo és Lucy is kicsi, nem fogták fel, hogy mikor arról beszéltek, milyen hősiesen próbáltam leszedni magamról Killiant és ütöttem meg a nyomozót, ezzel végül pontot is tettek a dolog végére. Szóval kávét nem kaptam, ellenben a kórházból egyenesen a rendőrségre kerültem, hogy még a reggel át tudjanak szállítani valamelyik börtönbe, amíg nem lesz bírósági tárgyalás.
Éreztem én, hogy ez a mai nap tele lesz szopással...

Ami Killiant illeti, végig Horatio mellett volt, csupán akkor kellett kint várakoznia, amíg az orvosok sürögtek forogtak körülötte, és ellátták a sérüléseit, amiket még Cale okozott neki. Amikor viszont bemehetett, Romanhoz hasonlóan ő is leült egy székre az ágy mellé és onnan nézett Horatiora. Igazából ő maga sem tudta mit is mondhatna, vagy, hogy akar e beszélgetni Horatio, mert azt sem erőltetné. De örült, hogy életben és jól van. Illetve azt is elhatározta, hogy bár a lövés után majdnem elrókázta magát ijedtében és annak tusatában, hogy ártott valakinek, úgy érzi meg kell tanulnia lőni, mert ha nem is pont ilyen, de hasonló helyzetek történhetnek, így nem árt, ha ő is képes használni a pisztolyt. Bár nem ismerte Horatio magánéletét, sejtette, hogy nem igazán lesz, aki majd ülljön mellette a nehezebb, sokkosabb pillanatokban, ő pedig - ha csupán kollégák, vagy annál valamivel kicsit többek is - úgy érezte neki sem okoz gondot, sőt örül, hogy úgy látja rendben van nyomozó kollégája. Ha pedig pánikrohamot kapna, itt akar lenni vele, hogy átsegítse rajta, bár talán pont amiatt kerülik majd el, mert ott van vele.
- Hogy érzi magát? - kérdezte meg végül.

Trixie szóra se méltatta a nyomozót. Nem azért, mert haragudott a múltkori miatt, hanem Horatio tisztán és érthetően tudomására adta, hogy nem csípi a stílusát, nem a barátja, innentől kezdve pedig nincs is miről beszélniük. Úgy fogalmazta ezt meg Killiannek a nyomozás lezárta után, hogy ő egy növésben lévő kis fa, aki tudásra szomjazik és szüksége van rá, hogy tapasztalhasson, de Horatio fájának árnyéka nem szolgál számára se napfényt, se vizet, ergo mellette nem fog fejlődni, csupán akadályozva lesz, sőt mi több, idővel a magánéletére is kihathat. Éppen ezért úgy döntött, egyszerűen elkerüli azokat az ügyeket és helyszíneket, ahol összefuthatnak. De az bizonyos, hogyha ő nem adott volna hitelt bácsikája számára és nem mérte volna be a telefonokat, senki sem segített volna Killiannek, hiszen valljuk be, ezt a sztorit még a jövőbeli unokáim sem hinnék el.
- Ez érdekes... Ezt nézd Ellie! - kiabált oda a férfinek, miközben felvette az elhajított aktát. Fél füllel hallotta, hogy valaki így becézte a gyerekek közt, de már mikor bemutatkoztak a helyszínen is egymásnak, pontosan úgy kezelte, ahogy Horatiot is. Mintha régi barátok volnának. Ha csak Elijah le nem teremtette őt is. - Ez különös. - állapította meg ismét, mikor már a férfi mellett volt és a képekre bökött. - Julie és a te dns-ed is megtaláltuk az erdei helyszínen, ahogy Nickyét is. Még is azt állítjátok, hogy nem ismertétek a tagot. De mi van, ha ő ismert viszont titeket? Volt ott még egy gyilkos, aki szintén mindannyiótok ellensége. Szerintem ő küldhette rátok, vagy...vagy talán általa talált meg bennetek. - pillantott elgondolkodva a férfire. - Még próbálják megtörni, de koreaiul se nagyon sokat tudnak, és nem is egy árulkodós fajta. Esetleg te, mint tapasztalt kém, és én, mint koreai fordító és helyszínelő, plusz nagy k-pop rajongó, megpróbálhatnánk valahogy kijátszani és kiszedni belőle az infókat. Mit szólsz?