Hétvége. Nem mondanám, hogy végre, mert így jóval több a munka, fárasztóbbak az esték, de legalább csurran-cseppen valamennyi a borravalóból is, plusz, a tömegben könnyebb kéz alatt üzletelni, mintha alig kószálna bent egy-két fonott szakállas, tar kopasz munkás. A főnök ilyenkor már nincs bent, így az én dolgom egyengetni az újak és a már betanítottak, de még elég zöldfülűek csoportjának útját is. Ezért magasabb fizu nem jár, de a bizalom elég, mert szopóka volna, ha üzletelés közben toppanna be az ajtón a bár tulajdonosa. Viszont a felelősség is nagyobb, és nem csak a zsebemben és cuccaim közt rejtegetett fehér kis porok miatt, hanem, mert főleg a fiatalabb munkások igen sok fejfájást tudnak okozni a kapkodásukkal, idegeskedésükkel. Nincs hari, de tényleg,. Én is voltam kis pöcsös új munkahelyen, és bár talán nem annyi kétellyel, mint a mai fiatalok, de én is basztam el dolgokat idegeskedés közben, mert megakartam felelni. Nincs ezzel baj. Vagy is baj van vele, csak épp mit kezdeni nem tudunk a helyzettel. A magabiztosságom nekem is a rutinomból fakad. És hogy akkor most miért is állok a pult mögött, mint egy farok, kezemben egy gyűrött kis fecnivel, amire olyan ocsmány írással hányták rá a nevet, hogy abban sem vagyok biztos, hogy fiú-e vagy lány az illető, vagy esetleg valami rendelésre felírt új ital neve. Azt viszont tudom, hogy ma elvileg mostanában bekéne esnie egy éppen csak 18 múlt újoncnak, akire különösképp figyelnem kellene, de egyenlőre azt sem tudom, hogy néz ki.
Fintorom, és gyakorik tarkó vakarásom gondolom szemet szúr a körülöttem mászkáló dolgozóknak is, mert el-el néznek felém, de egyikben sincs annyi segítőkészség, hogy megkérdezze mi a fasz van már. Biztos azt gondolják, én vagyok a pót-góré, mit tudnának hozzá tenni, ahhoz, amihez még én is hülye vagyok. Szóval végül megragadom a legközelebbi vállát annak, aki elsőre úgy tűnik csak néz ki a fejéből. Rémülten rám is néz a srác - pedig aztán sosem bántottam egyiket sem, a kufirc meg mindig közös megegyezés alapján megy -, én meg felé fordítom a kezemben lévő fecnit.
- Te tudod ki ez? - kérdem összerántott szemöldökkel kíváncsian, noha ezt hangomból, aligha lehet kiérezni. Közelebb is hajol, hunyorog, mert ő sem biztos benne, hogy mi van oda írva, de végül némán megrázza a fejét felpillantva rám. Akkor riszál mellénk az egyik konyhás néni kinézetű, idősebb munkatársnőnk, és nem zavartatva, hogy könyököm a mellét szurkodja, konkrétan a papír darabba hajol.
- Az ott Nia. Az új lány. - válaszolta meg végül a nagy kérdést, majd még hozzátett néhány apróságot. - De nem jön. Szólt, hogy mégsem vágyik ide. - vonta meg a vállát, bár tény, sokat nem siránkozunk azokon, akik csak az időnket pazarolják a papírmunkával, hogy aztán az első nap se tolják be a seggüket.
- És kinek szólt? Mert nekem biztos nem. - pillantottam rá, noha ő addigra már ment is tovább, hogy le tegye a kezében egyensúlyzó tálcán lévő nagy, üres sörös korsókat a mosogatóhoz, ahol aztán a mosogató lány neki is állt elmosni őket.
- Candicenek, a másik új lánynak. - válaszolta háttal a tálcát törölgetve - hát, legalábbis szétmaszatolva rajta a foltokat - és folytatta útját a pult másik végében álló vendégekhez, hogy felvegye a rendeléseiket.
- És az ki a tököm? - gyűrtem össze az immáron teljesen lényegtelenné vált papírkát, hogy majd aztán eldobjam, mikor a hallható kérdésemre válaszul a mosogató lány kezdett pillogni felém.
- Oh... Szia. - köszöntem oda, mert ez amennyire neki, úgy nekem is épp elég kellemetlen. Ő szólhatott volna, én meg végre elkezdhetném nem a formák alapján memorizálni az embereket, hanem arcról. - Öhm... ügyes vagy. Így tovább. - böktem el felé megdicsérve, inkább zavartan, mint sem, mert tényleg olyan áldozatos munkát végezne, de láthatóan nem csak, hogy konfrontálódni nem akart, hanem ezek után még levegőt sem hiszem, hogy vesz a közelemben. Szóval egy pillanatnyi, megerőszakolt mosoly kíséretében el is fordulok és ott is hagyom, hogy kidobjam a galacsint. Nem szokásom ennyire szétszórtnak lenni, de ma megint összejöttek a dolgok, és ezerfelé jár az agyam. Az egyik gyereket megint felfüggesztették, a másikért már csak reggel tudok bemenni a rendőrségre, szóval innen majd egyből oda is mehetek. A harmadik mentális egészsége meg pont azért aggaszt, mert még csak néhány hónap telt el azóta, hogy taknyát nyálát egybe folyatva rohant hozzám, hogy kinyírt valakit, és elástuk a kertbe a hullát, ő pedig ma is olyan lelki könnyedséggel szívta fölötte a cigit a kertben, mintha nem épp néhány méterre alatta rohadna egy vélhetőleg ártatlan ember teste. Fasz tudja mi van ezzel a mai generációval is... Mindegy is. Kihajítom a galacsint és a pult felé fordulva pillantok fel a kiszolgálandó vendég egyikére. Az egyből szemet szúr, hogy törzsvendég, mert felismerem a sötét, kócos hajáról, arról a néhány plusz centiről, amivel nem csak engem, de szerintem a legtöbb bent lévőt is lehagyta és persze az ártatlannak ható tekintetéről nem is beszélve. De lemerem fogadni, hogy odahaza perverzebb, mint én kétszer. A jó bartender ismérve pedig, hogy felismerve a törzsvendégeket csupán a jól ismert "A szokásost?" kérdést teszi fel és közben már készíti is az italt. Viszont a mai sok agyfasz után, örülök, ha bárkire is ráismerek, szóval ismét felvéve azt a kényelmetlen arc kifejezést, mint az előbbi esetnél is, megkérdem mit óhajt.
- Mit adhatok? - hajolok közelebb, de csak annyira, hogy a sarokban éneklők és zenétől is hallja mit mondok, és hogy én is halljam majd ő mint mond. Na már most szopás, ha legyintve csak annyit válaszol, hogy a szokásost. De az én bajom, hogy nem tudom klónozni magam és ezer felé menni, megoldani a gondjaim. De ha megszán annyira, hogy elárulja mivel szokott kezdeni, akkor előbb neki is állok.
- Mi járatban erre? Azt hittem a korodbeliek hétvégén a nightclubokban mulatják az idejük. - jegyzem meg, na nem rosszallóan, de tény, hogy nem csak a magasságával tűnik ki a tömegből, viszont fiatalos megjelenése, stílusa, eléggé elüt az itt lévők ,jobbára fizikai munkát végző, pocakos, izmos, szakállgyűrűs és viking sérós fickóktól. A hölgyek a látótávolságban persze így is figyelgetik, mert mind ettől függetlenül sosem tűnt egy elveszett pasasnak.

Talán csak rá érez, hogy szar napom van, és nem vagyok a toppon, vagy kiszűri a kérdésemből, hogy még nem jutottam el arra a szintre, hogy minden egyes törzsvendég ízlését ismerjem, de a lényeg, hogy nem hagy kételyek közt, így nyugodt szívvel kapok elő a pult alól egy whiskys poharat, dobok bele egy-két jégkockát, majd a hátsó pulton pihenő whiskys üveg után nyúlva ki is töltöm a dupla whiskyt és egy szalvétán - mert a tömeg híján pohár alátéttel most nem szolgálhatok - ki is adom neki. Csak aztán állok neki azon a területen letörölgetni a pultot, hogy azért még se ragadjon a piától. S ha már úgy is azon a részen ragadtam, gondoltam az elfoglalt kollégák végett, vele elegyedek szóba.
- Mi? Hát nem lehetsz több 25-nél. Az meg még bőven az a korosztály, akik igyekszenek kibulizni magukat a 30-ig. Nem mintha a felett már ne volna rá lehetőség, dehát kinek milyen a felfogása ugye... - vonok rá vállat, de többnek tényleg nem nézném, vagy csak annyira gondtalan élete van, hogy eddig elkerülték a ráncok. Esetleg a jó gének, mert elég csak végig nézni rajta, és lássuk be, faszán sikerült összehozni. Mondjuk, így első ránézésre, nem is tűnik túl hű, de boldognak. Ha elárulja a korát, ami nem sokkal több, mint amire tippeltem, akkor is oldalra biccentet fejjel ismerem el, hogy jól tartja magát. Nem is értem, hogy miért nem vonult be maga mögött még jó pár csajjal, vagy miért nincs mögötte most is egy, aki masszírozgatja a vállait.
- Ó, az szívás... - állapítom meg a nyilvánvalót, mert még ha munkaügy is, lett volna programja, így meg hirtelen üresben elég necces bedobnia magát akárhol is. Fel sem merül benne, hogy esetleg még nekem is volna esélyem, mert valahogy azt érzem felőle, hogy ő csajozós, mégha nem is teljesen hetero. Az, hogy végül engem talált megfelelő italozó társnak, meglepett, pláne, mert akadtak nők is a bárban, de hülye leszek nemet mondani. Igen, még munkaidőben is. Szóval előkaptam egy újabb poharat, újabb két jégkocka, és megtöltöttem mindkét poharat.
- A jobb napokra... - emeltem poharamon kicsit, majd meg is húztam. Nem fogom felszámolni neki, ennyi pia belefér. Tűntek már el nagyobb értékű dolgok is. Hát igen... ki tudja merre felé járnak most... Így viszont nyitott érzem a lehetőséget, amin kapnék is, csak előbb finoman még kipuhatolom a dolgokat.
- Nézd, ide túl sok cica baba nem jár, de úgy is rám fér egy cigi szünet, szóóval, ha gondolod... dumálhatunk még... - célozgatok finoman, bár bevallom kicsit berozsdásodtam már, mert általában már olyan részegek vagyunk mind a ketten, hogy éppen csak megtaláljuk a megfelelő lyukat, nem, hogy még itt körül is írjam a dolgokat. Kollégákkal meg nem kell egyezkedni. Látszik, ha valakire igazán ráfér, és egy-két kósza pillantás, ajak harapás, esetleg egy sokat mondó nézés utáni raktárba séta, és ennyiből már tudjuk, hogy akar vagy nem akar feszültséget oldani. Józan vendégnél más... Pláne, ha van annyira jó képű, hogy nehéz megindokolni, miért nincs mellette senki.
Ha belemegy, mégha nem is a sorok közti utalásokba, lekapom a derekamról a kötényem és oda szólok a kollégáknak, hogy szünetre  megyek, bár ők annyira el vannak most foglalva, hogy fel sem fog tűnni nekik, mikor lépek le vagy jövök vissza. Aztán, hogy azért cigi is legyen nálam, azt is zsebre teszem. Nyilván a raktárba ilyen kétes kérdés után, nem merném bevinné, mert a végén még én leszek az a perverz, aki a cigi alatt is dugást értett. Persze, ez így is van, csak nem szeretnék kellemetlen helyzetbe kerülni miatta. Szóval marad a hátsó kijárat vagy az illemhelyek előtti kanapé, ami most éppen úgy is üres.

Nem fogok mellé nagyon, de elismerően biggyesztem fel alsó ajkam, bólogatva, míg el nem ér odáig, hogy, valójában ő se nagyon gondolja másként. Szomorú, de nem tudom mi baja van ennek a mai generációnak. Felesleges kínoknak teszik ki magukat. Mint mikor azt mondják egy nőnek, hogy 40 felette már ne nagyon gondolkodjon a gyereken. Na és, ha ő addigra tudja összekaparni azt az életminőséget, amiben biztosítani tudja a kölyöknek azt, amire szüksége van? Vagy éppen akkor vágyik rá? Elsőre talán felelőtlenségnek hangzik 50 évesen is gyereket vállalni, és bár valóban elég abszurd így látszatra, még is mi a garancia rá, hogy a 28 évesen nem csapja el az anyát egy busz, míg az az 50 éves még simán elél egészségesen 70-80 éves koráig. Mindkettőre láttunk már példát... Nem azt mondom, hogy mindenki vegye fel ezt a Mának éléses stílust, de sok olyan dolog van az életben, amikor igen is azt mondjuk, hogy én már pedig megteszem. Dolgozhatsz éjjel nappal, hogy gyűjts valami retek drága kocsira, és éhezhetsz addig, de, ha két nappal az utolsó dollárok előtt fűbe harapsz, biztos felteszik majd a túlvilágon azt a kérdést, hogy megérte-e? Nem baj, ha valaki céltudatos, ha tele van álmokkal, amiket sorjában el is kezd megvalósítani, ha ez teszi boldoggá. De mindig minden jótól megfosztani magunk őrültség. Azt gondolom, ő is azért van ennyire magába zuhanva, mert képtelen elereszteni a gyeplőt, legalább egy kis időre...
Becsatlakozom, pontosabban elfogadom a meghívást, amit annak ellenére is megköszönök, hogy előre tudom, úgy se számítok fel neki. A lehetőség itt a lényeg. Ki is töltök magamnak és nagyjából vele együtt le is húzom, bár én egybe az egészet, két szuszra. Nem azt mondom, hogy ez már is felhívás a keringőre, de gondolkodóba ejt, és ennek lehetőségét meg is ragadnám, ha sikerül kipuhatolnom, hogy mi célja vele. Mert, ha még se és úgy esem neki az... nos az kellemetlen. Mondjuk, ha nincs is ellenére a dolog, azt sem ártana egyúttal kideríteni, hogy melyik csoportot gyarapítja, mert én tömni szoktam, és nem általában, hanem mindig. Ami viszont őt illeti, belőle épp úgy kinézem ugyanezt, ami megint csak kellemetlenné tenné a dolgot. Bááár... szeretek a légyottok alatt is küzdeni a domináns szerepért. Felajánlom hát neki a "cigiszünetet", ő pedig mondhatni lazán tudtomra adja, hogy nincs baja az azonosneműekkel való "ismerkedéssel". Egyre jobban tetszik a dolog... Nem is értem, eddig miért kerülgettük egymást, pedig láthatóan ő sem az a ragaszkodó típus, és én is a kötöttségek nélküli kellemes idő töltéseket keresem. Ráadásul mindkettőnk nyitott is rá.
Kimegyünk egy kicsit a levegőre, bár nem szándékszom túl sok időt elütni odakint, de egy - a bentihez képest - kis hűvös, friss levegő sosem árt. Azontúl pedig kiderül, hogy ő sem feltétlen a cigi miatt jött utánam. Alapvetően nem szeretem kerülgetni a dolgot, de nála valahogy nem voltam biztos, hogy jó ötlet-e csak úgy rákérdezni. Pedig akkor már rég a tettek mezejére léphetnénk. Én biztosan. Kérdésére odakint azért elnevetem magam.
- Ami azt illeti, csak azokat, akik vevők rá és az italozáson túli "programokra". - mert bizony nem mindenkinél jelenti a cigi a másik megtömését.
- Felül vagy alul szeretsz lenni? - kérdem kíváncsian elé állva. Nem állítanám, hogy elakadtunk, csak nehezebben megy a lényegre térés, mint gondoltam. Mintha attól tartanék, hogy mellé fogok. Csak nem olyan szégyenlős, hogy válaszoljon, kivéve ugye, ha meg sem fordult a fejében a dolog.

Nem fognám az italra, de magam sem tudtam eldönteni, hogy félénk vagy csak óvatos. Nyilván részben józanul nem feszegetünk komoly határokat, nekem se nagyon menne, ha nem olyan személyiség volnék, ráadásul nem mindenki homlokára van rá írva az azonosneműek közül mire vevő, ami pokoli nehézzé teszi a dolgot, pláne, ha pont olyanra nyomulsz, aki még ráadásul gyűlöli is a fajtád. Úgy tűnt ő sem biztos a dolgában, ami mondjuk számomra igen is jelenthetné, hogy mindketten ugyanarra gondolunk, de azért ott volt bennem az a kis félsz, hogy mi van, ha mégsem...? Távol álljék tőlem, hogy bárkit is zaklassak vagy molesztáljak, Eve rá a tanúm, hogy értek én az első szóból is, de nem mindenki olyan bátor, hogy tudtomra adja mi az, amire nem vevő. Ha nem is a szexualitásban, de a köztünk lévő kétes eredetű kapcsolat is ilyesmi a kis mókussal. Nem látok bele a fejébe, így bizonyosan nem tudhatom milyen célok vezérlik, de azt látom milyenek nem, és ez totál összezavar vele kapcsolatosan. Kétlem, hogy a kezdetektől fogva a barátságom kereste, de még én sem vagyok olyan cukifalat, hogy akárkit kitámogassak egy klubból, ha alig áll a lábán, pláne, ha volt is vele összetűzésem. És ő sem, mert kétlem, hogy azzal a lóvéban úszkáló ellenfelével is így tett volna. Pláne, ha előtte lenyúlod a tárcáját és elköltöd a pénzét. Nem mondanám, hogy én volnék a legjobb barát alapanyag, de tekintve, hogy ő is a határokat súrolja bizonyos dolgokban, egyikünk sem kezdhetne normálisabb emberrel. Na de visszatérve az elsőre félénknek tűnő srácra, a kérdésem nyomán bebizonyosodik, hogy nem lőttem mellé a dologgal, sőt, így, hogy végre kettesben vagyunk, ő sem fél kinyilvánítani, hogy nem a cigiért jött hátra. A bevállalóssága pedig külön öröm, mert ő sincs rossz kondiban, szóval birkózhattunk volna, ki legyen felül. Félszeg kacér mosolyra is húzódnak ajkaim, ahogy közelebb lép. Elmosolyodom stírőlésén, mármint inkább azon, milyen látványosan teszi.
- Hát a lányok már nem okoznak nagy kihívást, szóval váltottam... - válaszolom a végére lassan elhalkulva, ahogy végül megteszem az első lépéseket, és derekára simítva kezeim, onnan egészen a hátsójáig hirtelen közelebb vonom magamhoz annyira, hogy megvonjam magunk közt azt a néhány centi távolságot is, és megcsókolhassam. Nem kint szándékozom leteperni, de idekint szépen megadjuk a kezdő lökést, hogy legyen min izgulni, míg visszatáncolunk majd a hátsó bejáraton, mondjuk a mosdóba, raktárba, ami éppen útba esik és legalább arra is van lehetőségünk addig, hogy felmérjük a másik tempóját. Ebben a magam részéről nincsen kikötésem, de, ha nagyon eleresztik a pórázom, szokásom bevadulni.
Ha a csókot viszonozta, függően attól miként, úgy idomultam hozzá én is tempójában. Kezeim pedig idővel minden bizonnyal elengedték formás hátsóját és két oldalt tincseibe fúrva ujjaim fülénél csókoltam tovább. Követelőző vagyok, ezért nem félek irányítani, ha a partnerem esetleg kevésbé domináns bizonyos pillanatokban, így megeshet, hogy a falig sétálok vele, ahol a téglás falnak nyomva vetem be nyelvem is. Valamivel magasabb a srác, de még éppen nem okoz kényelmetlenséget, ráadásul, ha a lényegre térünk, azt már vízszintbe tesszük, így nem is lesz problémás.