Miután mindenkivel letudtam a kötelező köröket, koccintás, pár mondatos beszélgetés (Vagy több! Lásd Reilly-vel.), viszonylag gyorsan a hajnali órákba és a buli végére értünk. Végül is jól éreztem magam, nem panaszkodhatok egy árva szót sem, de ettől még továbbra sem fogom szeretni a szülinapokat.
Lassan mindenki elszivárgott, és már csak Sierra-val maradtunk. Kettesben. Végre. Igazából legszívesebben az egész napomat így töltöttem volna, bármennyire is imádom a többieket. Az én kis introvertált lelkemnek egy szolidabb nap is bőven megtette volna. Egy pizzázás a legszebb mosolyú nővel, és máris ez lett volna a legboldogabb szülinapom ever még így is, minden extra körítés nélkül.
Ettől még hálás voltam nekik, hogy gondoltak rám, hogy ennyien eljöttek, és csak miattam összehozták ezt az egészet. Örülök, hogy ilyen haverjaim, barátaim vannak, még ha néhány közülük tényleg nem értem, mit is keres a köreimben. Nem is hasonlítunk, de még csak kicsit sem. Az egyetlen közös nyelv, amit beszélünk, a zene szeretete, aztán ennyi. Az meg kevés alap egy barátsághoz, nem? Semmi közös érdeklődés, semmi közös világszemlélet, értékrend, vagy akármi. Talán tényleg le kell építenem a felesleges, már-már enyhén toxikus kapcsolataimból. Inkább legyen nagyon kevés, de minőségi. Mint ahogy régen is, a kezdetek kezdetén. Valami olyasmit én is adnék, mint a "motoros banda", csak mondjuk zenei vonalon. Majd meglátjuk.
De most előbb még Sierrával kell tisztáznunk egy-két dolgot, aztán minden más majd utána következik a sorban. Egyelőre nekem most Ő a legfontosabb, hogy Vele zöld ágra vergődjek, aztán a többi majd szép sorban adja magát úgyis. Az emberi kapcsolatokat úgysem igazán tudom megtervezni előre, mert nem látok a fejükbe, nem tudom, mit gondolnak komolyan, és mik azok, amik csak hangzatos, de üres szavak.
A lényeg, hogy megkértem Sierrát, ő még mindenképp maradjon itt velem kicsit, miután a többiek leléptek. Szeretnék beszélni vele, de előtte még tartogattam neki egy utolsó táncot. El is indítottam azt a bizonyos special song-ot, ami valamiért mindig is sokat jelentett nekem. Ezt Sierra is tudja. Azt éreztem, hogy Ő az, akivel ezt megoszthatom. Végül is így többet mond minden szónál, nem?
A kezemet nyújtottam felé felkérés gyanánt. Amennyiben elfogadta, finom, de határozott mozdulattal húztam szorosan magamhoz. A másik tenyeremet a hátára simítottam. Imádtam ennyire közel tudni magamhoz, érezni az illatát, a bőre forróságát, ahogy átüt a ruháján keresztül is. A jelenléte egyszerre volt mindig megnyugtató és rohadtul felkavaró is. De próbáltam super cool higgadt maradni, amennyire csak tőlem telt.
Amikor a dalban lévő utolsó gitárszóló a záróakkordja felé közelített, szorosabban vontam magamhoz a derekánál fogva, megállva vele szemben, innentől elengedve a dallamot. Csak Ő érdekelt. Az alsó ajkamba harapva néztem le rá. Nem is tudom... ez csak úgy ösztönösen működik. Nehéz szavakkal körülírni. Vártam tőle valami végső jelre, valami megerősítésre, hogy ő is ugyanazt akarja, mint én, mondjuk, hogy igazgassa a haját, vagy nyalja meg az ajkát. Amikor csak... nem tudod honnan, de tudod, és ő is tudja. Amikor csillog a szeme, a szádat nézi, a szemedet nézi, aztán már magad sem tudod, mit néztek. Csak tudod.
A tenyeremet az arcára simítottam, aztán közelebb hajoltam hozzá, hogy megcsókolhassam. Lassan, puhán, röviden. Ha érezhetően nem volt kifogása ellene, ellenem, újra birtokba vettem az ajkait egy hosszabb, szenvedélyesebb, magabiztosabb csók reményében.
Annyiszor hazakísértem már, annyiszor megcsókolhattam volna, de bármekkora is volt a kísértés, bármennyire is a falba vertem utána a fejemet, sosem tettem. Azt akartam, hogy a közös első különleges legyen, ne csak egy a sokból. Nem lehet jelentéktelen valami, ami később mindent megváltoztat köztünk. Ez az első olyan dolog, ami valódi, mély érzelmi jelentéssel bír két ember között, akik valami komolyabbal terveznek tovább. Ez az a pillanat, amikor mindkét fél számára egyértelmű, amit odáig nem mondtak ki, csak éreztettük egymással. Szép és örök emléknek kell maradnia, amire később szívesen gondolsz vissza. Ahogy beleremeg a lábad, és lever a víz, miközben próbálod átadni magad az érzésnek, bár nem könnyű, mert a szíved a helyén és a torkodban is dobog egyszerre, időnként kihagyva néhány ütemet, amíg próbálja feldolgozni, hogy valaki másnak is még nagyobb helyet kell szorítania innentől. Erre nincs bevált recept, ezt nem lehet rutinból csinálni. Az nem is érez igazán, aki ne halna bele egy kicsit, miközben a legboldogabbnak érzi magát. Az a bizonyos felszabadító, mégis megbéklyózó végre érzés. Az a jó fajta izgulás.
Végül elszakadtam tőle, normalizálva a légzésemet, miközben a szám még mindig szinte égett a csókjától. A homlokomat az övének támasztottam.
- Gyönyörű vagy. Kívül-belül. - simítottam el egy kósza szőkés tincset az arcából a füle mögé. Bár széles, boldog mosoly volt a képemen, a tekintetem teljesen komoly maradt.
- El kell mondanom, hogy mennyire nagyon fontos lettél nekem, és szeretném, ha komolyabb szintre lépnénk a kettőnk dolgában. - ha ezt az ismerkedős randizást a kapcsolat fázis váltaná fel.
- Még így sem tudunk ugyan mindent, de úgy egy fokkal kevésbé lenne távolságtartó az egész. Szerintem már elég időt adtunk magunknak és egymásnak is. Érzem, hogy ennek van jövője köztünk, és együtt mindent meg tudunk oldani, bármi merüljön is fel. - remélem, hogy ő is így gondolja. Nem akarom letámadni azzal, hogy tudom ám, hogy kétségei vannak, de ha megadom neki a lehetőséget, hogy beszéljünk ezekről, magától megnyíljon, akkor talán nem maradnak ott kimondatlanul köztünk, mint probléma, mikor valójában egyáltalán nem az, csak rémeket lát, mert még sosem volt hasonló helyzetben. Ami azt illeti, én sem. De nem érdekel. Azt tudom, hogy Sierra kell nekem, a többi majd ehhez igazodik.

ZENE: Still Got the Blues | HELYSZÍN: Remy's birthday party, Manhattan

Örültem, hogy sikerült összehozni ezt a meglepetés bulit Remy-nek. Még akkor is, ha Aziel beavatott, hogy amúgy nincs oda ezekért, de ő mégis majdnem minden évben csinál egyet, hátha az majd az igazi lehet. Még Evelyn-t is sikerült idevarázsolnia Los Angeles-ből. Tudtam a létezéséről, és azt is megtudtam, hogy egyébként pár hónapig jártak, elvégre a vele való szakítás volt az egyik utolsó dolog, ami előidézte azt a kényszernyaralást az életében. Egyébként is egy végtelenül kedves, önzetlen, őszintén normális lány volt, szóval nem csodálkoztam, hogy ennyire jóban maradtak az őszinte jófejség férfi megfelelőjével. Szeretem az ilyen szoros, mindent kibíró barátságokat. Sokkal fontosabbnak tartom őket egyébként, mint a legtöbb köteléket, és ha valaki, akkor Remy megérdemli azt, hogy jó dolgok történjenek vele és jó emberek vegyék körül.
Miután mindenki kiszórakozta magát, lassan hazaszivárgott a tömeg, így már csak ketten maradtunk. Mivel beszélni szeretett volna velem, így egyébként sem jutott eszembe lelépni csak úgy, ráadásul... örültem, hogy egy kicsit kisajátíthatom, még ha csak pár órára is.
Meglepve pislogtam rá, amikor bekapcsolta A Dalt, amit már korábban kifejtett nekem egy beszélgetésünk alkalmával. Tudtam, hogy mennyire fontos neki, hogy mennyit jelent számára, így a meglepettségemet hamar felváltotta az izgatott meghatottság, vagy minek is nevezzem az érzést. Amikor azt érzed, hogy nincs más, csak a veled szemben lévő, csak az az adott pillanat, amibe csöppentetek és amit együtt éltek át. Nincs külvilág, nincs zavaró tényező, semmi. Éppen ezért nem is volt kérdés, hogy elfogadom-e a felémy nyújtott kezét. Ahogy magához húzott, a kezem automatikusan a vállára siklott, kiélvezve minden pillanatát ennek a helyzetnek. A közelségét, az illatát, és magát a táncot is. Az egyik, ha nem a legintimebb dolog szerintem, ami nem tartozik a szó általános értelmében vett testiséghez. De itt közel vagy a másikhoz, együtt mozdultok, minden rezdülésetek összhangban kell legyen. Szinte minden érzékedre hat. Amint megállt, hozzá hasonlóan az ajkamba haraptam, hogy előbb a szemeit figyelhessem, aztán az ajkait, majd ismét a szemeit. A résnyire nyílt szám teljesen kiszáradt, így kénytelen voltam egy óvatos, puha mozdulattal megnedvesíteni a nyelvemmel, amíg végre meg nem éreztem a tenyerét, az ujjait az arcomon, majd a száját az enyémen. A kezdeti meglepettség és másodpercnyi hatásszünet után viszonoztam az édes, puha, finom csókját. A határozottan, szenvedélyesebb verzióban is partner voltam, a legcsekélyebb habozás nélkül. Finoman elhúztam a kezemet az övéből, hogy a nyaka köré fonhassam azokat, a jobbom ujjait a hajába futtatva a tarkójánál. Már vágytam erre a pillanatra, jobban, mint talán be mertem volna vallani magamnak. Rengeteg találkozón voltunk túl, és gyakran megfogalmazódott bennem, hogy talán így kellene elköszönni, vagy vissza kellene fordulnom a lakásomat rejtő épület ajtajából, hogy így kívánjak neki jó éjszakát, de egyszerűen egyik pillanat sem tűnt helyesnek, vagy az igazinak. De itt és most, ez után a mindent elmondó és jelentő lassúzás után, végre tényleg úgy éreztem, hogy ez volt A pillanat. Ha eddig a közelségétől és az egész lényétől táncoltak a pillangók a gyomromban, akkor nem tudom, hogy most mi történt velük, de teljesen elöntött az a jól eső... talán görcsös érzés. Amikor szinte belepusztulsz, hogy még közelebb kerülj a másikhoz, pedig már lehetetlen. Ha nem tartott volna a kezeiben, akkor valószínűleg egy ostoba kis tócsává váltam volna, ahogy elemelte az ajkait az enyémekről és azzal a tipikusan édes mosolyával nézett vissza rám, mégis teljesen komolyan.
Lehunytam a szemeimet egy pillanatra, automatikusan harapva be az alsó ajkamat a forró csókja nyomán, hogy aztán egy elvarázsolt mosollyal nézhessek rá tovább. A bókjától teljesen elpirultam és még mindig nehezen vettem a levegőt a korábbi percek történései nyomán.
A szavai aztán egy még szélesebb mosolyt csaltak az ajkaimra. Finoman végigsimítottam az arcán, mielőtt még megszólaltam volna.
-Te is nagyon fontos lettél nekem, és... én is úgy gondolom, hogy bőven adtunk időt arra, hogy jobban megismerjük egymást és tudjuk, mit szeretnénk a másiktól, kettőnktől, a kapcsolatunktól. -mert akkor a szintlépés szerint ez már annak minősül.
-Viszont... örülök, hogy felhoztad azt, hogy együtt mindent meg tudunk oldani, mert én is szerettem volna beszélni veled. -egyébként is, nem csak mert felhozta ezt az egészet, de nem szerettem volna tönkretenni ezzel a születésnapját, hogy a bizonytalanságaimmal traktáljam.
-A helyzet az, hogy... a táboroztatós dolog kapcsán és annak kapcsán, hogy VIP helyem lenne a más kontinensekre szóló repülőutakon egy-egy koncert vagy fesztivál miatt, eszembe jutott, hogy... hogyan is lehetne ezt hosszabb távon kivitelezni. És nem arra gondolok, hogy ne élj a zenének és ne utazgass ide-oda. -ráztam meg határozottan a fejemet.
-Inkább... azon kezdtem el gondolkozni, hogy én hogy tudnám megoldani azt, hogy veled lehessek, és ne csak videóhívások és telefonbeszélgetések formájában, vagy úgy, hogy maximum két-három nap szabadságot tudjak kivenni emiatt. Nyilván... mindennek nagyon az elején vagyunk, és felesleges ezeken előre görcsölni, de tudod, milyen vagyok... -képes vagyok bármit túlpörögni és túlgondolni.
-Nagyon szeretném, ha ez az egész működne és sikerülne nekünk. Még sosem találkoztam olyannal, mint Te és... nem szeretném, hogy bármi is elrontsa, vagy közénk áljon, pláne nem a saját idióta gondolataim. Egyszerűen csak... egyszerre izgalmas, mégis ijesztő belegondolni abba, hogy a te munkád és életed mennyire szabadszellemű, utazgatós, rugalmas. Én világ életemben eléggé röghöz kötött voltam, mind a lakhatás, mind pedig a munkák tekintetében, szóval ez most egy kicsit... -kerestem a megfelelő szót, de hirtelen nem találtam meg, szóval inkább csak egy sóhajjal lehajtottam a fejemet, finoman megrázva azt. Úgy hangzom, mint valaki, aki kifogásokat keres, pedig pont, hogy a megoldásokon gondolkozom. Már az óta, amióta először feljött a gondolat, hogy akár én is vele mehetnék, ha huzamosabb időre külföldre kell mennie.

Marco "tippje" tényleg bejött Sierrával kapcsolatban, valóban szeretett volna beszélni arról, hogyan tudjuk megoldani a továbbiakat, hogy ne korlátozzuk egymást, de mégse kelljen a szükségesnél több időt távol töltenünk egymástól. Néhány napba nem hal bele senki, nem erről van szó. Én például szeretek egyedül lenni időnként, attól még semmit sem változnak az érzéseim. De hosszú hetekre, akár hónapokra elszakadni egymástól, az már fájdalmasan sok lenne, nem az egészséges "hiányzol" kategória, hanem önkínzás.
Ahogy figyelmesen hallgattam minden szavát, közben a kezéért nyúltam, hogy megfogva azt az egyik székhez sétálhassak vele. Leültem, őt pedig az ölembe húztam.
- Én is sokat gondolkoztam már ezen, hogy lehetne a legjobban megoldani, hogy egyikünk se nyerjen vagy veszítsen túl sokat. Nem baj, ha már előre beszélünk róla, sőt. Jobb tisztázni az elvárásokat, az elképzeléseket, hogy közelíthessük az álláspontokat, ha szükséges. Vagy még időben rájöjjünk, ha mégsincs közös nevező. Bár ettől nem tartok. - pillantottam fel rá egy mosollyal, miközben finoman a hátát simogattam.
- Én személy szerint magam mellé hosszútávon mindig is olyan nőt képzeltem, aki megértő, elfogadó, támogató, és nem mellesleg családcentrikus. Szóval tipikus feleség alapanyagban gondolkodtam. Valahol szerintem te ennek a tökéletes megtestesülése vagy. Szeretem benned, hogy a húgoddal ellentétben elsősorban nem karrierista vagy, és nekem ez nagyon fontos. - aki olyan, mint én, hogy velem párhuzamosan a karrierjét akarná építgetni, az eléggé megnehezítene mindent. Akinek viszont a családalapítás az életcélja, az máshogy lát bizonyos helyzeteket. Remélem.
- Ezekből kifolyólag nem hiszem, hogy neked gond lenne és bántaná az egódat, ha én pénzt keresnék, te pedig otthon vigyáznál a gyerekekre. - néztem rá kérdőn, valamiféle megerősítésre várva. Vagy cáfolatra, ha esetleg tévednék.
- Ettől még nem egy kitartott nő lennél, nem ezt akarom rád erőszakolni. A mai világban persze ez luxus, de remélhetőleg nálunk ez nem jelenthet problémát. Meg tudom teremteni azt az egzisztenciális biztonságot, hogy egy aktív kereső is elég legyen a családban, amíg a gyerekek elég nagyok nem lesznek. - nyilván ha már iskolába járnak, felszabadul az az idő, amíg ott vannak, megint át kell alakítani mindent. Több szempontból is, de az még kibaszott messze van.
- Ha tehetséges vagy, de legfőképpen kurva nagy mázlista, akkor jól lehet keresni a zeneiparral. - ezt kár vitatni. Ráadásul abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ez Amerika, nem valami kis eldugott ország, ahonnan még sokkal nehezebb hollywood-i filmbe illő bravúrt dobni. Már pedig úgy néz ki, hogy a saxo-val rohadtul bejöttek a számításaim. A tiktokos izé óta simán minimum százezret ugrott az instagram követők száma is, ahogy a rádió lejátszás is beindult, és ezekkel arányosan a hallgatottságunk, a megkereséseink és a koncertlehetőségek száma is nőtt. Felfoghatatlan.
- Az a tervem, hogy még egy-két évig toljuk aktívan a saxomuch-ot, aztán szépen takarékra kerül, és ritkábban vállalunk fellépéseket. Évente néhány alkalom is bőven kielégíti ezt a fajta vágyamat. Kiélem magam benne, bevételt is hoz, hogy végül a fókuszt teljes mértékben más dolgokra összpontosítsam. A saxomuch-nak és a Wanderers-nek hála lesz elég tapasztalatom és tőkém, hogy alapítsak egy vállalkozást, ami zenei menedzsmenttel foglalkozik. Van üzleti tapasztalatom. - kezdtem bele végül a tervek felvázolásába.
- Illetve neked is! - valahol ez a lényeg.
- Szóval a cégnél is tudunk neked találni valami munkakört, amit még élveznél is. - akár belátható időn belül is, majd meglátjuk, milyen ütemben növi ki magát ez az egész.
- Benne van a pakliban, hogy beüt a gebasz, mégsem jön be valami számítás, de akkor még mindig ott a vendéglátás. Voltam ügyvezető, üzletvezető, szállodavezető, és pincér is. Nekem nem büdös a munka, és bármit bevállalnék azért, hogy a családom ne szenvedjen hiányt semmiben. - ezzel is számolok, mindenre is van Z tervem is.
- Ami meg a turnékat illeti... Jó lenne, ha a leendő feleségem velem tartana, akár majd idővel a gyerekekkel is. Világot látnának, beleszoknának ebbe az életformába. Nyilván nem az iskola mellett, de addigra úgyis ott lenne a menedzsment vállalkozás. - gondolom nem nehéz vizionálni, hogy akkor lenne már egy fix, stabil hely, ahol laknánk, stb-stb.
- Neked ez így megfelelhet, hogy bevállald velem? - haraptam az ajkamba, kérdő bizonytalansággal nézve fel rá. Szerintem ennél jobban ezt képtelenség kivitelezni. Elméletben. A gyakorlat meg... majd adja magát. Nincs mindenre előre forgatókönyv.
Lehet, hogy korai meg rossz ómen ennyire előreszaladni, de egyrészt pont leszarom és nem hiszek az ilyesmiben, másrészről pedig ne húzzuk feleslegesen egymás idejét, ha fullra más irányba tartunk, nem vagyunk már gyerekek. Ezek olyan alap dolgok, olyan jövőképek, amik a személyiségünkhöz tartoznak, és aligha fognak megváltozni. Vagy most összehangoljuk, amink van, vagy ugyanolyan kapcsolat lesz ez is, mint a korábbiak voltak. Pár hónapig, évig elmegy, aztán tovább kell lépni, mert elfásul, ahogy külön utakon járunk. Több kell, mint szimpla rózsaszín köd.

ZENE: Still Got the Blues | HELYSZÍN: Remy's birthday party, Manhattan

Örültem neki, hogy Remy felhozta azt, hogy együtt mindent meg tudnánk oldani, mivel igyekeztem megfogadni Emms tanácsát, és szerettem volna beszélni a kétségeimről. Nem benne kételkedtem, és habár túlgondolós vagyok, nem attól tartottam, hogy a távollétben esetleg megcsalnánk egymást, vagy bármi ilyen gerinctelen húzást bejátszanánk, inkább csak a gondolat zavart, hogy a pár naptól akár a hónapokig is kiterjedő intervallumról beszélünk. Lehet, hogy hamar visszatérnének, de az is benne van a pakliban, hogy több hónapig menne egy-egy turné, ami már baromira nem lenne egészséges távollét. Az nem az a kategória, hogy hiányzol, hanem az, hogy... sosem vagy velem. Szóval ezt minél előbb tisztázni szerettem volna.
Hagytam, hogy az egyik székhez vezessen és amint leült, az ölébe húzzon. Egy jól eső sóhajjal bújtam közel hozzá, magamhoz húzva a kezét, hogy az ujjait, a tenyerét figyelhessem, óvatos, finom mozdulatokkal simogatva azt, összehangolva a hátamat ért, simító mozdulataival.
-Nem, ezt én sem hinném. -hogy ne találnánk közös nevezőt, de tényleg jobb már az elején tisztán látni. Tudom, hogy ez furcsán hangzik, de jobb nem húzni egymás idejét feleslegesen. Nem vagyunk öregek, de már buta, mindent bevállalós tinédzserek sem, akiknek minden mindegy. Komoly elképzeléseink vannak, pontosan tudjuk, mire vágyunk. Ha a másik nem az, aki ezeket meg tudná adni, felesleges egymás idejét, energiáját és életét húzni a saját baromságunkkal.
Csendben, figyelmesen hallgattam azt, ahogy beszélni kezdett és elmondta, hogy szereti bennem, hogy más vagyok, mint a húgom. Ez tény volt. Emma mindig is inkább a karriert tartotta fontosabbnak, azt részesítette előnyben, míg én már kislányként is inkább anyuka szerettem volna lenni. Tudom, hogy ez nem az a tipikus, feminista hozzáállás, amit mindenki szajkóz, pedig ez is hozzá tartozik. Mindenki eldöntheti, mi szeretne lenni. Én valaki felesége, és valakik anyukája.
-Egyáltalán nem lenne probléma, sőt! Úgy is tudod rólam, hogy én tényleg mindig anyuka, illetve feleség akartam lenni, szóval inkább ez amolyan... valóra vált álom kategóriás. -pillantottam rá egy hitetlen mosollyal. Nyilván akárkinek nem szülnék gyereket, de most Remy-ről és rólam van szó, ő pedig a legjobb választásnak tűnik magam mellé.
Arra csak kérdőn, némi bizonytalansággal pislogtam rá, hogy elő tudná teremteni ahhoz a szükséges feltételeket, hogy elég legyen egy kenyérkereső a családba. Manapság ez tényleg elég nagy luxus, de aztán nem tudtam volna megcáfolni azt, hogy tényleg lehet keresni a zenész karrierrel, vagy ha valaki menedzserként dolgozna, mint ahogy ő is tervezi, vagy csinálja is, a Wanderers kapcsán.
-Ez az egyik legfontosabb kérdés. Én az a fajta ember vagyok, aki biztosan nem adná le a gyerekét bölcsibe, hanem otthon lenne vele az első három évben, és mivel én két gyereket szeretenék, nem túl nagy korkülönbséggel, max 2-3 évvel, így ez lehet akár öt, vagy hat év is. Szóval fontos, hogy akkor is meg lehessen élni valamiből, és ne csak egyik napról a másikra, ha az egyik szülő kiesik a munkaerőpiacról. -nyilván, ha már nincsenek otthon a gyerekek, akkor lehet mit kezdeni magaddal, kereshetsz ezzel kompatibilis állást, de az tényleg messze van még, és bármi történhet.
A terveit hallva arról, hogy pontosan hogy szeretné alakítani az életét, mit gondol a turnézós időszakról, mit szeretne ezzel, illetve a jövendőbeli párjától és a gyerekeiktől, úgy néztem rá, mint aki egy kicsit most azon tűnődik, hogy igazi-e, vagy csak ideképzeltem. Mindig is hasonló gondolkodású párra vágytam, akinek vannak fix elképzelései, nem akar korlátozni, de fontos neki a család és hagyja, hogy kibontakozhassak az imádott és annyira vágyott anyuka szerepemben. Szerettem volna, ha olyasvalaki van mellettem, aki nem úgy éli meg, hogy ki kell tartani engem, hanem úgy, hogy gondoskodik rólam, a gyerekeinkről. Ez számomra nagyon fontos volt.
A kérdésére hozzá hasonlóan az alsó ajkamba harapva néztem rá, elgondolkozva fürkészve a zöldjeimmel a barnászöld szemeit. Megnedvesítettem az ajkamat egy picit, hogy végül megszólalhassak.
-El se hiszem, hogy ezt én mondom, de... be. Minden felesleges gondolkozás és habozás nélkül. Mindig is arra vágytam, hogy valaki mellett kibontakozhassak, mint feleség, mint anya, és mint támasz. Ha pedig jobban beindulna a szekér, de még nem lenne meg a vállalkozásod, viszont a turnékra már el kellene mennem veled... vannak távmunkák. Ideiglenes megoldásnak azok is jók. Rengeteg dolog van, amihez nem kell a személyes jelenlét, vagy elég, ha videóhívásban kommunikálunk egymással. Szerintem feltalálnám magam, és... boldog lennék, ha veled lehetnék, ahogy fokozatosan valóra vállnak az álmaid a zenei karriert, és a családtervezést illetően is. -húztam végig az ujjaimat finoman az arcán.
-Nagyon féltem tőle, hogy hogyan gondolkozol erről, mik a terveid, hogy állnál ahhoz, ha a hosszabb ideig tartó turnékra veled szeretnék menni, de... felesleges volt. Tényleg mindent meg tudunk oldani, csak akarni kell. -pislogtam rá egy elvarázsolt, elismerő, lenyűgözött mosollyal, még mindig az arcát simogatva, a másik kezemmel pedig a tarkóját cirógatva.

Végighallgattam Sierra álláspontját, elképzeléseit. Győztes, elégedett, boldog mosoly kúszott az arcomra, amikor végül összeállt a kép, hogy lényegében mindenben egyre gondolunk. Felesleges volt mindkettőnk minden félelme. Összetákolt válasz vagy esetlen szavak helyett inkább közelebb vontam magamhoz, hogy újra megízlelhessem a finom, puha, forró ajkait. Imádtam a gondolatát, hogy mostantól ezt bármikor megtehetem, és nem kell magamat kínozva sóvárognom utána. Részemről ez egy hatalmas "oké, juhú, szuper" helyettesítő reakció volt a jelen helyzetünkre. Nem tudom, hogy mit kellett volna mondanom, hogy ne hangozzon tök idiótán, nem elég lelkesnek. Nem akartam egész, hosszas monológba kezdeni, amiben csak ugyanazt az egy tényt ragoznánk. Ez a csók részemről többet mondott minden szónál, és talán neki is egyértelmű volt, mit közvetítek vele felé.
Tovább nem szerettem volna a közös jövőképen agyalni, elvégre az még elég messze van, és amúgy sem irányíthatom az események teljes kimenetelét. Befolyásolhatjuk, de nem mi döntünk el mindent előre. Egy irányba tartunk, ez a lényeg. Az érzéseimről nem igazán szeretek beszélni, főleg még... most... ennyire az elején. Csak zavarba hoznám és összezavarnám saját magamat, ha megpróbálnám kifejteni és szavakba önteni őket. Aztán a bizonytalan bénázásom valószínűleg rá is kihatna, és mindenféle őrült képzelgés cikázna végig a fejében.
Az egyik kezemet a dereka köré fontam, a másikkal a combját simítottam, miközben a fejemet a felkarjának döntöttem.
- Egyébként egy fokkal valószínűleg kevésbé lesz bonyolult a dolog, mint amikor egyáltalán belevágtam. - sóhajtottam.
- Úgy néz ki, a stinky shit kikerül a képből. - de nem a banda a fő probléma ezzel.
- Aziel gondolkodik rajta, hogy lelép Amerikából. Szeretne visszamenni Angliába és tök új életet kezdeni. Vagy bárhová, csak el innen... - amit megértek...
- Visszakapta a testvérét, itt meg egy csomó szarság történt vele. Csalódott minden nőben, emberekben. Ott volt neki az a szektás ügy a családja körüli mizériával. A testvére is veszélyben volt, a te húgod is. Meg közben ott volt az a szarság Alex Freling hullájával. - hihetetlen, hogy ilyen fiatalon meghalt, és soha többé nem fog egy új könyvet sem kiadni, pedig szerintem még annyi jó sztori volt benne.
- Ez bárkinek sok lenne, nem még olyannak, mint Aziel, akinek egyébként is akadnak labilis pillanatai, amiket csak nehezen tud kezelni. - ha Redmond nem lenne, ki tudja, mi lett volna belőle ezek után.
- Szóval valahol nagyon is megértem őt. Csak... pont az utóbbi időben kezdtem azt érezni, hogy ennyi év után most ismerem meg őt igazán. Egy normálisabb, emberibb, szerethetőbb, érzelmesebb oldalát. Simán lehettünk volna nagyon jó barátok, akik számíthatnak a másikra. - vagyis reméltem. Garancia nem lett volna rá.
- Abból gondolom, hogy ez már csak halogatott, de valójában eldőlt dolog nála, hogy a Luciferre már akadt is vevő jelölt. - valami nő, annyira nem mentünk bele, végül is semmi közöm az üzleti ügyeihez.
- Talán lehet abban valami, amit Reilly mondott. "Lehet, hogy eddig a környezeted nem volt neked való." - szerinte nem kellene ilyen "seggfejekkel" lógnom, mert túl értelmes vagyok ahhoz. Inkább hívjam fel, ha társasági élményre vágyok.
- Nem is tudom... az, hogy Azi el akar cuccolni, akár valami jel is lehet, hogy ideje váltanom és tovább lépnem a korábbi életem szereplőin is. - pillantottam fel rá kérdő tanácstalansággal.
- És bár a bakancsos rocker motoros stílus távol áll tőlem, de gondolkodásban mégis közelebb éreztem őt és elmondás alapján a barátait is magamhoz, mint a sajátjaim közül bárkit valaha. Azi-t imádom, kb tíz éve vagyunk haverok, de valahogy mindig csak azok is maradtunk. A világnézetünk meg talán sosem egyezett, nem véletlenül nem lógtunk annyit együtt. Más körökben is mozogtunk. Neki is meg kell találnia önmagát, a neki való közeget, mint ahogy most én is ezen dolgozom. - Sierra pedig messze az egyik legjobb és legfontosabb változás az életemben.

ZENE: Still Got the Blues | HELYSZÍN: Remy's birthday party, Manhattan

A mosolyát látva analizáló alaposággal kezdtem el a tekintetét, a szemeit fürkészni, hogy kiolvashassak belőle valamit, de nem tartott sokáig, mivel közelebb húzott magához egy újabb forró, vágyott, édes csókra. Nem vagyok egy állandóan másokat taperoló, túlságosan fizikai kontaktust teremtő nő. Mint mindenkinek, nekem is fontos, hogy minden téren passzoljunk, de eddig még sosem éreztem azt, hogy az adott ölelés, csók, vagy simogatás különlegesebb lenne, mint bármelyik korábbi, de Remy-vel minden ilyen akart volt, és villámcsapás szerű. Így nem is volt kérdés, hogy viszonoztam és készségesen olvadva simultam a karjaiba. Ez ezerszer többet elárult annál, hogy mit gondolunk a közös irányról, ami akár egy tényleges, közös jövőt is eredményezhet majd számunkra. Leírhatatlanul boldog voltam már csak ennek a gondolatától is, így amikor elhúzódtunk egymástól is levakarhatatlanul ott volt az arcomon a boldog, lelkes, elvarázsolt mosoly.
Legalábbis addig, amíg meg nem szólalt egy sóhajtással kísérve, és elég gondterheltnek tűnt, vagyis első körben így tudtam volna a leginkább körbeírni azt az érzést és benyomást, amit kiváltott belőlem.
Kíváncsian vizsgálgattam őt, az egyik kezemmel finoman az arcélét simogatva, épp csak érintve azt az ujjaim hegyével.
-Sajnálom, hogy pont akkor veszítheted el őt, legalábbis fizikai értelemben, amikor igazából elkezdődhetett volna köztetek valami tényleges barátság. Bár attól, hogy nincs itt, mármint személyesen, még tarthatjátok a kapcsolatot videóhívásban, vagy telefonon, esetleg üzenetekben. A haveri viszonyt fent tudjátok tartani, ha szeretnétek. -pillantottam le rá némi bizonytalansággal. Mert szerintem inkább az a kérdés, hogy akarják-e ezt az egészet még erőltetni, vagy azzal, hogy Aziel elköltözik, vége szakad ennek a lazább, bár elég régóta tartó haveri viszonynak. A ritkább beszélgetéseket tudják folytatni így is, és érdeklődhetnek egymás dolgai iránt. Aziel nagyot nőtt a szememben azzal, hogy azonnal riasztotta Dave-et a húgommal kapcsolatban, illetve azzal, hogy Remy hiába utálja az ilyen szülinapi valamiket, ő akkor is szervez neki, hátha egyszer majd az igazi lehet az a parti. Ezek egészen kedves, rendes dolgok, de megértem, hogy úgy érzi, itt már nincsenek kellemes emlékei, és szeretne egy teljesen új életet kezdeni. Végül is... valahol talán a most velem lévő is pontosan ezt csinálta és csinálja. Új munka, új közeg. Magánélet és karrier szinten is tovább lépett.
Csendben hallgattam végig, magam elé bámulva azt, hogy igazat adott Emma "csodálatos" álompasijának a nézeteit illetően. Nem akartam beleszólni, mivel én is úgy gondoltam, hogy Aziel költözése lehet talán az utolsó jel, vagy löket ahhoz, hogy megfontolja ezt az egész "eddig rossz közegben mozogtál" dolgot.
-Nem gondoltam volna, hogy valaha ezt mondom, de... szerintem Reilly-nek igaza van. Beszélgettem az itteniekkel, beszélgettem a jelenlegi zenésztársaiddal, Reilly barátaival is. Ismerem a húgom ízlését, így tudom, ha Marco egyébként tényleg akkora idióta seggfej lenne, mint amilyennek eladja magát, sosem kezdett volna vele, mert nem tolerálná. Nekem nincs jogom beleszólni, hogy kikkel vedd körbe magad, kikkel barátkozz, de... szerintem kinőtted a közegedet. Azzal, hogy komolyabban szeretnél foglalkozni a zenével, hogy menedzseri babérokra törsz, hogy neked fontos a család, már egy sokkal érettebb, felnőttebb szintbe léptél, vagy... micsoda. A lényeg, hogy szerintem gondolkodásban, életvitelben... mármint nem a bakancsos-rocker-motoros részében, hanem a családos, összetartó értelemben vett életvitelben egy felnőttebb, érettebb közeg való neked. Ez nem azt jelenti, hogy mindenkit le kell építened, és soha többé ne beszélgess például Aziel-el, de szerintem te sokkal érettebb, "öregebb" gondolkodású vagy, mint a legtöbb veled egykorú. Ugyan én nem vagyok tizenévekkel öregebb nálad, de ettől még köztünk is ott van az a 4-5 év, és ha nem tartanálak sokkal érettebbnek, komolyabbnak, mint a legtöbb mai, friss harminc évest, valószínűleg én sem lennék most itt veled. -pillantottam rá egy mosollyal, finoman emelve fel a fejét, hogy ránézhessek.
-Szerintem jobban járnál, ha te is elkezdenél kiépíteni egy olyan masszív, értelmes emberekből álló kört, mint ami Reilly és a barátai között van. Ők nagyon fontosak egymásnak, bármit megtennének egymásért. Ehhez jó kezdet lehet mondjuk az átalakult Saxomuch. Másabbak lettek a tagok, idősebbek, érettebbek, felnőttebbek. Máshol tartanak az életben, mint a korábbi tagok, másképp is állnak hozzá. Egyiküknek sincs olyan feje, mint aki rosszban sántikál, vagy csak a pénzt és a bulit, a hírnevet látja a zenész titulusban. Gondold át, hogy kik azok, akiknek mindig is lesz az életedben hely, és kik azok, akik kártékonyan hatnak rád, vagy arra, ami neked fontos, amit képviselsz. Szerintem... ez természetes. Ahogy az ember komolyodik, felnő, mindig változik a közege. Szerintem ritka, akinek mondjuk megmaradnak a középiskolás barátai. Nyilván akadnak ilyenek is, de az élethelyzetünk meghatározza azt is, éppen kiket akarunk látni magunk körül. Ahogy a ruháinkat, a bútorainkat, a munkahelyünket, úgy néha kénytelenek vagyunk leszelektálni a barátainkat, ismerőseinket is. Vannak, akik egyszerűen egy idő után már nem hatnak ránk építőleg, sőt. Csak lehúznak és hátráltatnak abban, amit csinálunk, vagy amit el akarunk érni. Bármilyen kegyetlennek, vagy fájdalmasnak tűnik is ez a hozzáállás... valahol... szükséges ahhoz, hogy fejlődni tudjunk. -azért a tekintetemben volt némi bizonytalan bocsánatkérés, elvégre nem szeretném megmondani neki, hogy mit csináljon, hogy kellene élnie, ráadásul ez csak az én véleményem, de olykor elkerülhetetlen az, hogy új közegbe lépjünk és magunk mögött hagyjuk a régit. Ezt viszont én is megtanultam már.

- Ha szeretnénk... - ezen van a hangsúly.
- Nem tudom, hogy Aziel kér-e majd az itteni életéből, vagy teljesen tiszta lappal akar indulni, amibe semmiféle new york-i kötődés nem fér bele. - köztük többek közt velem.
- Abban sem vagyok biztos, hogy én tartani szeretném a kapcsolatot bárkivel is, aki nem egy újonnan felépített, szorosabb közeg része. Ettől még nem mennék el mellette csak úgy az utcán... - ahogy Evivel sem teszem, továbbra is fontos nekem, ahogy az is, mi van vele.
- ... de... kell a jótékony távolság, minden értelemben. Más világ vagyunk, ez sokakkal szemben bebizonyosodott. Valakivel gyorsan, valakivel évek után derült ki, hogy nem passzolunk. - mindkettőre tudnék példát hozni, nem is egyet.
- Sem az életvitelünk, sem a gondolkodásunk, szinte semmi nem köt össze minket. Ami nem megy, kár erőltetni. Ráadásul én olyan vagyok, hogy az elején hajlandó vagyok erőfeszítéseket tenni, aztán ha valaki nem keres később magától, én minek erőltessem!? Ha nekik nincs szükségük rám, nekem meg aztán végképp nem. Ne csak akkor kelljek, amikor kihasználni akarnak. Jól vagyok egyedül is. - sajnálom, de ilyen vagyok.
- Azt meg nem is mondom, hogy most már Veled lehetek. Nem kell több kamu indok, hogy mi a francot keresek az étteremben záráskor. - vigyorogtam rá ártatlanul.
- Amúgy az ilyen online, telefonos kapcsolattartásokkal nincs túl sok jó tapasztalatom hosszútávon. A személyes jelenlét híve vagyok. - nem véletlenül nem vállalnék be távkapcsolatot sem senkivel. Egyszerűen nem az én műfajom. Igénylem, hogy mindketten jelen legyünk a kapcsolatban, legyen bármilyen jellegű.
- Reilly nem egy közvetlen fickó, akivel két nap alatt legjobb barátok lesznek az emberek, de messze az egyik legjobb arc, akivel valaha találkoztam és beszéltem. - néztem rá komolyan. Szerintem tök jól eldumáltunk. Akármiről. Olyan témák is felmerültek, amire nem is számítottam volna.
- Az idióta és a seggfej jelzőtől is rohadtul fényévekre van. Nagyon szereti a húgodat, teljesen odáig van érte, szóval a legkomolyabban mondom, hogy szerintem egy percig sem kell aggódnod miatta. - bármit megtenne Emmáért, ez gyorsan átjött.
- Reilly jófej, még egy titkos közös üzleti bizniszünk is lesz, sőt, még a kocsimat is ő szervizeli majd. - végül is nekem ez volt a lényeg.
- Az biztos, hogy a lelkem, mint egy vénemberé. - bólintottam megadó egyetértéssel.
- Szóóóóval ki kell ábrándítsalak, kislány. Szerintem én jóval "öregebb" vagyok nálad. - futtattam bele az ujjaimat a hajába. Imádom, hogy végre hozzáérhetek, amikor csak akarok. Legszívesebben végigtapogatnám minden egyes porcikáját, a legapróbb részletekig. Khm. Szedd össze magad, Fellowes!
- Aha. Majd átgondolom és... kiépítek. De... baromi lusta vagyok hozzá. Komolyan. Inkább az a kör épüljön hozzám magától, ne fordítva. - beleadom a saját részemet, nem erről van szó, csak nincs kedvem még ebbe is energiákat ölni.
Sierra még nálam is durvábban nyomja ezt az előre megtervezős, rend a lelke mindennek, túlgondolós, kisakkozós dolgot. Ami tök jó, mert legalább nem fogunk összeveszni az ilyen húzásainkon, és közben én lehetek az a lazábbik fél, aki kirángatja ebből. Tetszik a felállás. Jobb, mint ha fordítva lenne. Ha gyökeret növesztek a kanapén, a faszom se tud onnan elmozdítani. Ő pedig valószínűleg nem is akarna. Jobb, ha nem fut bele a kibírhatatlanul makacs énembe.
- Nekem most bőven elég, ha a saxomuch és a Wanderers tagok vesznek körbe. Ennyi embertől instant lemerülnek a szociális igényeim. Aztán jössz Te a képbe, hogy feltölts. - néztem fel rá lelkes, átható szemekkel.
- Lehet, szar önreklám, de inkább otthon punnyadós remete típus vagyok. - nekem nem kell ahhoz sehová mennem senkivel, hogy feltaláljam magam. Vele meg aztán pláne lennének program ötleteim.

ZENE: Still Got the Blues | HELYSZÍN: Remy's birthday party, Manhattan

-Hát ezt meg tudom érteni. Én sem tartom a kapcsolatot az FBI-os kollégákkal. Már nincs igazán közös témánk, és egyébként is csak a fájdalmas múltra emlékeztetnének, valamire, amire nem szeretnék visszagondolni. Szóval megérteném, ha Aziel sem szeretne túl sokat megtartani ebből az életből, ahogy nálad is értem, miért szeretnél szelektálni. Hiába van egy közös pont, ha semmi más nem köt össze. -húztam el a szám egy sóhajjal.
-Ejnye! Hát csak kifogásként használtad az Aunt Marie's-t?! Ki hitte volna. -húztam hitetlen mosolyra a szám, amit eleinte megpróbáltam megjátszott rosszallás mögé rejteni. De nem igazán sikerült. Eleinte tényleg igyekeztem nem figyelni arra, mennyire jól kijövünk egymással, hisz eleinte ott volt Evelyn, de aztán amikor szakítottak, egyre inkább reménykedtem, hogy a társaságomért jár be, és nem azért, mert mondjuk felügyelni akarja a zárási műveleteket. És éppen emiatt esett rettentően, zavarba ejtően jól, amikor előbb hazajött a nyaralásról. Kicsit... átlátszó volt egy idő után. És nagyon-nagyon édes is, egyébként.
-Én sem vagyok ezek híve. Jobban szeretem a személyes interakciókat, és egyébként is utálok telefonálni. Nagyon. -ráztam meg a fejemet a szemeimet meregetve.
-Ott hiába hangsúlyozok, ha a mimikám meg mondjuk mást mondana és fontos lenne, hogy lássa az illető. De még a videóhívások is csalókák tudnak lenni, szóval... a személyes kommunikáció sokkal jobb. -ebben egyet tudtam érteni vele.
-Tényleg nagyon jól elvoltatok, ha ennyire pozitív véleménnyel vagy róla. -mármint Reilly-ről.
-Azt nem kétlem, hogy fontos neki a húgom. Nagyon is. Gondolkodás nélkül rohan miatta a vesztébe, szóval... szerintem ez mindent elmond. Hiába nem értem őket, azt tudom, érzem és felfogom, hogy a kettejük közötti viszony nagyon különleges, és szerintem nincs még egy ilyen. -ami nem baj, minden kapcsolat más, de mázlijuk van egymással.
-Még titkos, közös bizniszetek is lesz? Az nem semmi. Ugyanarról a Reilly-ről beszélünk? -vontam fel a szemöldökömet egy játékos mosollyal.
-Kislány? Nahát, papa. Micsoda szleng. -pislogtam rá egy meglepett mosollyal, amíg el nem nevettem magam. Élveztem a hajamba futó ujjait, egy pillanatra le is hunytam a szememet miatta.
-Hát... végül is, a mostani közeged lehetővé is teszi, hogy melléd épüljön egy ilyen kör. -azt hiszem. Én biztosan beleőrülnék, hogy nem tudom irányítani ezt is. Jobban szeretem azt, amikor én kereshetem az embereket és eldönthetem, hogy mellém szegődjenek-e.
Hitetlen mosollyal, felvont szemöldökkel néztem le rá, finoman húzva végig az ujjaimat az arcán egy apró mozdulattal ingatva meg a fejemet.
-Micsoda haszonleső hozzáállás. De... hmmm... egye fene. Bármikor szívesen leszek a személyre szabott töltőd, ha már túl sok volt másokból. -vagy micsoda. Nem tudom, hogy ennek a mondatnak volt-e bárminemű értelme. Nem ittam annyira sokat, de a koccintásokból kivettem a részemet én is. És nem biztos, hogy ennyire... nyíltan fogalmaztam volna nélkülük.
-Hát ezzel nincs baj. Én is szeretem az ilyen programokat. Jól elvagyok én otthon egy hosszú póló-rövid nadrág szettben, vállalhatatlanul magasra kötött konttyal a fejem tetején. Nyilván jó, ha néha az ember kimozdul és elmegy ide-oda, de összességében... nem igénylem, hogy állandóan menjek valamerre, vagy csináljak valamit. Mármint... aktívan. -szóval ezen nem vesznénk össze. Bezzeg a húgom. Emmalynn imád menni, csinálni valamit, beszélgetni, új emberekkel ismerkedni, főleg, ha érdekesek. Elég durván ellentétesek vagyunk, kvázi mégis barátnők. A legjobbak.
-Oh, és biztos lehetsz benne, hogy az otthon punnyadós remete létedet kihasználva egyszer be foglak fogni magam mellé sütni. Nem pizzát. -ezt azért fontosnak tartottam leszögezni, mielőtt még azt gondolná, hogy ennyire könnyű lesz.
-Szerintem ez egy nagyon jó program egyedül is, de akkor még inkább, ha olyasvalakivel csinálod, akit kedvelsz. Lehet közben zenét hallgatni, beszélgetni, énekelni, táncolni. Úgy is azt mondtad, hogy a privát karaokéhoz képzeljelek egy cutie pie cinnamon roll-nak. -haraptam be egy mosollyal az alsó ajkamat, az arcát fürkészve.