Hát nem volt könnyű menet. Nekem se, de neki meg pláne. Hosszú perceknek tűnt még nekem is, de nem kapkodhattam, más különben sérülést okozhattam volna mindkettőnknek. Ez olyan, mint a foghúzás, mindenkinek fáj, de legközelebb már talán kevésbé, így, hogy tudja mire számítson. Annyira mocorgott alattam, hogy mikor már nem kellett fognom magam odalent, lefogtam másik kezét is feje mellé, és ha ösztönösen meg is próbált volna fejelni, akkor is elhajoltam volna. Na ezért biztos fogok még kapni, és nem olyan kis pofonkát. Lehet nem is akarja majd hogy vissza térjek. Azért sajnáltam kicsit, pedig tudom, hogy szükségszerű a dolog, hisz anélkül nem tudunk haladni. Bár attól féltem kicsit, hogy pont mikor már majdnem benne vagyok, valaki azt hiszi, hogy megtámadták és ránk töri az ajtót. De mikor végre ütközésig becsúsztam, egy elégedett, és megkönnyebbült nyögés hagyta el ajkaim. Kezeimmel lassan elengedtem csuklóit, és feljebb csúsztatva őket tenyereibe, összekulcsoltam ujjaink. Már ha neki nem volt ellenvetése és inkább megpróbált kinyírni. Ezek után kinézem belőle. - Tudom, tudom... - suttogtam ajkainak, amikre nyomtam is egy rövidebb csókot, amit, ha viszonzott, akkor másodjára már hosszabban, szenvedélyesebben és persze még követelőzőbben csókoltam. S miközben szájában matattam, odalent is elégnek éreztem a szünetet, így lassan mozogni kezdtem benne, idővel pedig fel is vettem egy még megszokáshoz pont jó ütemet, amivel olykor mélyre mentem, olykor kicsit kijjebb húzódtam, de teljesen sosem. Most még biztos érzékeny neki, örülök, ha így elviseli, ha így is érzi a benti kényeztetést. Egy idő után azonban elengedtem kezeit, egyik kezemmel dereka alá, másikkal háta mögé nyúltam és egy kis erő bedobással el is emeltem a kanapéról, nem teljesen fel húzva az ölembe, ahogy egyik kezemmel feneke alá nyúlva tartottam, míg másikkal továbbra is hátánál támasztottam, és mivel így magasabb volt nálam, én néztem fel rá, míg ő tövig ült bennem. Ha nem kulcsolnál át lábaival derekam, akkor is tartom. - A tiéd vagyok... - búgtam félszeg mosollyal, homlokának nyomva enyémet. Fenekébe markoltam kicsit és magamon emelgetve kezdtem el mozgatni farkamon, mind ahányszor tövig bele ültetve farkamba. A szám mindvégig nyitva volt, hol nyögtem a mozgásra, hol sóhajtottam, hol pedig morogtam, mikor egy pillanatra elfogott az érzés, hogy elfogok menni, de még tartottam magam. Közben végig a szemeibe néztem. Ki gondoltam volna akár a következő alkalommal mikor megtalált, hogy a végén idáig jutunk? Hogy a viccből valóság lett, hogy a fenekét végül tényleg beáldozta nekem, röpke két nap alatt, miközben... elvileg csak a barátom akar lenni, némi extrával. Szorosabban öleltem magamhoz néha, ahogy a hangom is mélyült. Nem a fáradságtól, inkább a magas gondolatoktól, amiket mindig csak egy pillanatra sikerült elkapnom. Olyan szorosan öleltem magamhoz, hogy mozgás közben a közöttünk lévő merevedését is lényegében mi magunk kényeztettük. De ha kézzel is ráakart volna segíteni, hagytam neki annyi helyett, viszont egy picit rágyorsítottam néha-néha. Onnantól már engem is levert a víz, és a sóhajokat is felváltották a hangosabb férfias nyögések, kiáltások. A szemeim is összeszorítottam néha, mert éreztem, hogy többször is igen közel jártam a végéhez, de még nem akartam elmenni, még nem akartam, hogy véget érjen, hogy el kelljen engednem. Sok emberkével hozott össze már a sors, sokféle helyen keféltem már, de ki gondolta volna, hogy pont egy ilyen klisés helyen, egy ilyen nagy szájú, kis herceg hozza ki belőlem a legtöbbet.
Szabad mozgásomtól megfosztva jobb híján csak rángatózni, vonaglani tudtam, bár kezeim is megpróbáltam használni, sikertelenül. Alaposan lefogott, legyűrt, de jól tette, mert ki tudja mi történhetett volna, ha nem teszi. Akkor, ott, miközben megtörtént nem gondolkodtam, csak az ösztönök dolgoztak bennem, hogy valamit tennem kell ellene, mert fájdalmat okoz. Ha kérdeztek volna sem tudtam volna megmondani, hogy történhetett ez meg. Hogy alig ismertem, hogy heteronak hittem magam, erre most alatta fekszek, miközben ő kiéli magát rajtam és ki tudja mi történik holnap. Csak megtörtént. Megtörtént és nem tettem ellene semmit. Ezek szerint akartam. Ha nem akartam volna, rég a földbe döngölhettem volna, mint azt a szökött rabot a rendőrségen. Talán végig megvolt bennem a vágy a férfiak iránt, csak eddig elnyomta, vagy eddig lappangott és nem mutatkozott meg. De erre nem kérdeznek rá. Nem fog megtörténni. Nem mondom el soha senkinek és ő sem mondhatja el. Ha ez kitudódik, akkor neki annyi. Senkinek nem beszélhetünk róla. Most még biztos nem, arra nem lennék felkészülve. Ez a lakásom titkának kell maradjon. Egyelőre biztosan, amíg nem leszek tisztában a helyzetemmel. Engedelmesen fontam össze ujjaink, közben hallgattam Roman megnyugtató suttogását és viszonoztam csókját is. Mindet, amit adott. Csillapította háborgó lelkem, közben pedig a fenekemben tomboló kellemetlen érzések is tompulni kezdtek a kis pihenő ideje alatt. Mozgása beindult, de éreztem, türelmes és óvatos. Figyelmes volt, pedig biztosan nehezen tudott uralkodni magán. Tudom, nem ehhez van szokva. Talán még némi bűntudatom is volt, amiért miattam nem tudott úgy belendülni, ahogy szeretett volna, ahogy szokott. Lehet hibát követett el, mert nem olyan élményt kap, amit megszokott, amit elvárt. De lehet nem bánja. Lehet ezt is élvezi. Nem úgy tűnt, mintha panaszkodna, vagy látnám rajta, hogy kellemetlen. Pedig biztos az. Egy kicsit biztosan. Az önkontroll miatt. Fájt, de tudtam, lehetne rosszabb is. Sőt. Ahhoz képest, amit behatoláskor éreztem, ez már tompább volt és egyre tompább lett, bár el nem múltak. Teljesen nem szűnt meg a rossz érzés, de már tudtam élvezni is. Nem tudtam komolyan gondolja-e, hogy az enyém. Talán csak jobb kedvre akart deríteni egy kegyes hazugsággal. Talán csak azért mondta, hogy jobban érezzem magam a tudattól, hogy leköti magát velem, amit továbbra sem kértem. Az is lehet csak átvitt értelemben értette. Tényleg meleg kapcsolatban szeretnék élni? Egy alkalom után úgy döntenék, hogy felhagyok a nőkkel és az ő párja leszek? Na nem mintha olyan sok nővel kavarnék, vagy attól kellene tartani ránk nyit a barátnőm, aki nincs. Egy ideje már nem foglalkoztam nőkkel, igaz, férfiak felé sem kacsintgattam. Egy dolgot tudtam, Roman mellett biztos és jó kezek között lennék. Most is jó kezek között voltam, hogy itt volt. Amennyire csak tudott, vigyázott, óvatos volt és tényleg tudott nekem sok élvezetes percet nyújtani és a bárban is, ismeretlenül is, de megvédett, kiállt mellettem. Eddig még nem akart rosszat. Igaz, nem szorultam védelemre, de attól függetlenül jól esett. Erős, jó kiállású férfi, aki talán tényleg érdeklődik irántam. Nem tudtam mennyire lehet odaadó, a hűséget pedig főleg nem. Talán semennyire. De lehet egyszer megváltozik miattam. Istenem, de előre szaladtam, hát korai még a közös jövőnket tervezni, nem? Megbolondultam. Lehunyt szemekkel karoltam át karjai alatt átvetve karjaim, közben lábaimmal is magamhoz vontam, ahogy annak idején velem tették ezt a nők. - Azt hiszem... örülök, hogy ezt mondod... - motyogtam két nyögés között. Azt hiszem... nem. Tudtam, hogy örülök, de ezt nem mondhattam csak úgy ki. A tempó igen csak fokozódott, de most már tényleg élveztem. Fogalmam sem volt róla, hogy ekkora élvezetet tud nyújtani egy ilyen együttlét, de most már tudtam. A jó érzések, az izgató érzések, amik kéjt tudtak okozni fokozatosan szorították háttérbe a kellemetlen érzéseket, melyek ott voltak, mint az enyhe fájdalom, nem múltak el teljesen, de mégis mintha ott sem lennének. Nyögésem, kéjes sikkantásaim belengték a szobát, bár egyszer-egyszer még felsejlett egy-két fájdalmasabb szisszenés is, de elenyésző volt. Olyan szorosan vontam magamhoz, hogy talán egy nyomtatópapírt sem tudtak volna közénk nyomni, miközben elégedett nyögés kíséretébe elmentem.
Ha jobban belegondolok ez az egész kicsit olyan, mintha egy tiltott kapcsolat akarná elejét venni, ami egyikünk sem mer felvállalni még maga előtt sem. Ha hinnék ezekben a természetfeletti dolgokban, azt mondanám, én biztosan az ördög vagyok, de minimum valami démonszerűség, aki lazán, egy váll vonással átcsábít bárkit a rossz oldalra, míg ő inkább a jó dolgokért harcol, feltételezhetően... mert hát kinek mi a jó? Az nem is kérdés, hogy teljes ellentétei vagyunk egymásnak, és óhatatlanul - na meg akaratlanul is - próbáljuk megtörni a másikat. Nem azt mondom, hogy végérvényesen betörtem azzal, ahogy meglovagoltatom magamon olyan élvezeteket nyújtva neki, amiket eddig elutasított, de abban is lehet valami, hogy ő is próbál - mindenféle hála nélkül(?) - segíteni itt is és ott is, amivel próbál útra terelni. De legalább is elterelni arról, amin most vagyok. Nem tudom van-e aranyközép út, ahogy azt sem, hogy végül melyikünk fog engedni a másiknak, de valahol azért rettentően érdekel ennek az egésznek a kimenete. Az előzetes kínlódások ellenére végül elértük azt a pontot is, ahol már inkább az élvezetek végett voltunk hangosak, semmint azért, mert fájdalmas lenne. Persze voltak mozdulatok, amik kicsit még felidézték, hogy milyen volt az első pár pillanat, és lehet az olajból is kevesebbet használtam, de ennyinek bele kell, hogy férjen. Nem élvezhetünk folyton, néha szenvednünk is kell hozzá. Onnantól viszont maga volt a mennyország. Amikor csak tehettem megcsókoltam, még akkor is, ha folyamatosan nyögésekkel kellett megszakítani, közben pedig élvezettel néztem, őt, ahogy a teste is egyre inkább közeledik ahhoz a ponthoz, ahonnan már nincs visszaút. Én sem voltam másként, de igyekeztem húzni az időt. - Hováh lehtt... ahz ah mahgah bihztohs kahtonaah...? - kérdeztem elvigyorodva, bele-bele nyögve, szuszogva, ahogy fel-le mozgattam lüktető farkamon. Idő közben - bár aligha érezhette - kapott is az előcseppekből, de akkor már tudtam, hogy nem fog ez olyan sokáig tartani. Össze is ráncoltam kicsit szemöldökeim, és fenekébe markolva haraptam be alsó ajkam, hogy az utolsó pillanatokban még kellően gyors tempóra váltsak. Akkor már éreztem, ahogy a közöttünk lévő, mozgás közben hasunknak dörgölőző merevedése megadta magát és mindkettőnket alaposan ellepett az örömből fakadó cseppjeivel, de én sem bírtam sokkal tovább. Egy utolsó emelés, és ahogy ütközésig magamra ültettem megtöltöttem magommal, miközben nyögve férfiasat nyögve hajtottam fejem nyakába. Még egy pont, hogy miért jobb férfival kefélni. Mert lőhetsz bele akármennyit, nem kell tartanod a porontyoktól. Úgy ziháltam, mintha azt a távot, amit kocsival tettünk meg, futva csináltam volna. El is döntöttem lassan, kibontakozva öleléséből, még egy csókot nyomva nyakára, majd finoman kihúzva belőle magam, még ki masszíroztam magamból az utolsó cseppeket, rá a hasára. Aztán elengedtem, és combjain simítottam végig, még lihegve, kipirulva és kicsit megizzadva, ahogy lenéztem rá. - Na mit gondolsz... - mosolyodom el már most nagyképűen. - Három kielégítendő diáklány vagy én mindenestül...? - vigyorgom, s közben elnyúlok a poharáért, amiben még volt néhány korty, az enyémmel ellentétben, és el is húztam. Aztán oldalt fordultam, hogy normálisan ülhessek a kanapén, de ezúttal én raktam lábait az ölembe. Ciccentve nyeltem le az utolsó kortyot és tettem vissza a poharat az asztalra, majd ránéztem. - Na... most hogy már tudod milyen... és már szépen elő is vagy készítve... egy pár perc pihi, aztán mehet a második kör... - simogatom meg a hasát nevetve. - Majd én kondiban tartalak...
Kezdőlap
Hát nem volt könnyű menet. Nekem se, de neki meg pláne. Hosszú perceknek tűnt még nekem is, de nem kapkodhattam, más különben sérülést okozhattam volna mindkettőnknek. Ez olyan, mint a foghúzás, mindenkinek fáj, de legközelebb már talán kevésbé, így, hogy tudja mire számítson. Annyira mocorgott alattam, hogy mikor már nem kellett fognom magam odalent, lefogtam másik kezét is feje mellé, és ha ösztönösen meg is próbált volna fejelni, akkor is elhajoltam volna. Na ezért biztos fogok még kapni, és nem olyan kis pofonkát. Lehet nem is akarja majd hogy vissza térjek. Azért sajnáltam kicsit, pedig tudom, hogy szükségszerű a dolog, hisz anélkül nem tudunk haladni. Bár attól féltem kicsit, hogy pont mikor már majdnem benne vagyok, valaki azt hiszi, hogy megtámadták és ránk töri az ajtót.
