Felvonom a szemöldököm, hát ha tudná, hogy a bátyámmal járok együtt enni és a nővérem sírva fakad kettőnktől, lehet meggondolná ezt a kijelentést. Mindenesetre csak egy vigyorral ráhagyom, meg egy majd meglátjuk nézéssel.
- Mi az, hogy leszel olyan rendes? Tán kitapétáznád kettőnkkel a faladat vagy mi? - nézek rá némileg döbbent arccal, mert remélem ezt azért nem gondolja komolyan. Már a gondolattól is erőteljesen jönnék zavarba, megnézni pedig tuti nem nézném. Sosem értettem azt sem, hogy otthon miért lógott kint anyám portréja nagyban. Tisztára mint valami középkori kúriában, hogy a ház urai és úrnői látszódjanak mindenhol.
Azt viszont nem hiszem el, hogy lyukat beszél a hasamba, komolyan már magamon nevetek lassan, hogy egyáltalán hogyan gondolhattam, hogy nem választhat egyet és teheti oda, ahová akarja. Istenem, a meggyőzési képességei eléggé a helyükön vannak, vagy..magam sem tudom mivel képes kicsalni, hogy erre a képtelen ötletre igent mondjak.
- Jól van, jól van. Vihetsz egy, azaz egy darab képet az asztalodra! - nem mintha odamehetnék leellenőrizni meg ilyenek. Nyilvánvalóan ostobaság lenne a részemről abban a környezetben látni ezt a képet, vagy egyáltalán bármit nála. Neem, nem. Hülyeség lenne.
Kicsit összezavar azzal, hogy most akkor filmet akar vagy sorozatot, vagy rám hagyja, aztán mégis előrukkol egy ötlettel. Meglepetten pislogok rá. - Én láttam az elsőt, nálam az elment egynek kategória. De majd elmesélem mi volt benne, hogy képbe kerülj. - bólogatok, akkor intézze a filmet, de a kaját már végképp nem értem. Édes tőle, ha azt hiszi, csak magok meg saláták vannak itthon. Azt is találna éppen, mert én sem zabálok 0-24-ben édességeket. - Édesszájú vagyok. - felnevetek ezen a furcsa véleményen, szóval 10 kolis sráccal elbírna a szekrényem. Jó tudni, ami azt illeti. Odalépek hozzá, azért látom a csokis keksztől ő is elcsábult. - Szóval felérek 10 kolis sráchoz? Micccsoda bók! - nevetve hajolok a szekrénybe és kiveszek egy chipset, meg persze egy másikból a Lady Godiva csokimat. - De ez a gyengém. - sóhajtok és megindulok a két pohárral pluszban befelé, elénk pakolok a dohányzóasztalra és lecsüccsenek. - Na, írt a haverod? Vagy amíg várunk, nézzünk mást? - ülök törökülésbe - Nyugodtan nyúlj el, ez a kanapé is 10 kolis srácnak készült minimum. - nevetek, de ez annyira magaslabda, hogy nem tudom nem pattogtatni. - Csak kényelmesen. - dőlök hátra.

Bia & Max

Talán egy kicsit túloztam el a tetszésemet a képek iránt, mert egy képről van szó, de igazból az összes tetszik, de azért tapéta, áh annak elég meredek lenne. Így is le kell majd takarnom azt az egyet ha szexelni akarok, mert ha rá gondolok feláll, de ha más lány van előttem helyette, miközben ezt a képet nézem nem fog annyira könnyen menni a folytatás. Ez a baj azzal, hogy egy nő ennyire meg tudja bolondítani az életem, amit direkt nem hagytam eddig, mert ez az eredménye, őt nem kaphatom meg, más meg aligha kell normális értelemben.
- Igazán hálás vagyok hercegnő, hogy ennyire engedékeny vagy szerény személyemmel. - mondom neki artikulálva, szinte hálálkodva. - Amúgy, hogy is van az, hogy neked minden kép megvan és nézegetheted tökéletes összhangunkat, kizárólag a kamera előtt, de nekem csak egyetlen egy kép jut eme csodás alkotásból? - kérdezem szinte sértve, de közben nevetve. Hamar letöri a jókedvemet, vagyis alakítja át valami egészen mássá, amikor elindul a fenekét felém fordítva, ilyenkor bánom ,hogy nem vett fel egy köntöst, vagy valami  jobban takaróbbat, de ez a megbánás elég hamar elmúlik.
- Vaaagy ,tarthatunk egy maratont is belőle, az elsőt végig dumáljuk, és szépen végignézzük a képeket, míg a másikat majd enyhén összecsinálva magunkat nézünk meg. - vetem el egy elég elbaaszott ötletnek, mármint részéről maximum ennyi lesz, mert tudom, hogy nem vágyik annyira a kép nézegetésre, de nekem jobb, mert annál tovább maradhatok itt vele.
- Azt meghiszem. - mondom halkan, amikor feltárja előttem egy kicsit sem elaprózott éléskamráját. - Jó tudni, hogy ennyire oda vagy a csokiért, csak mondom, hogy nekem tele van a lakásom velük, én csak akkor csokizok ha be vagyok szívva, mert akkor valamiért kívánja a szervezetem, szóval ha gondolod ,majd megmutatom nekem mim van. - mint  az oviban komolyan, mire kimondom, már realizálom is a szavaimat, de mellette már elég nehéz olyan komolynak maradni, mint egy buliban, amikor fel akarok szedni valakit, csak egy éjszakára. Ahhoz már túl sok mindent tud rólam látott belőlem, hogy olyan legyek vele szemben, amilyen amúgy nem vagyok.
- Írt, itt van már a telefonon, el tudom neked küldeni valahova, hogy nyomjuk a tévére? - nyilván a telefonomat nem szívesen vetítem ki rá, mert a bolond nőszemély, még mindig írogat, bár már elmentettem a számot, mint BOLOND, így nem fogok vele foglalkozni, de azért zavaró az állandóan megjelenő üzenet halmaz. Elhagyott nő, aki szex után egyedül maradt, annyira nem egyedi eset, de mégis vérig lenne sértve?
A lecsapásán elmosolyodok, mert olyan visszaütés jut eszembe, amit nem biztos, hogy jó ötlet kiejteni, de átfogalmazva is tudok vele pofátlan lenni. - Hidd el fel érek én 10 kolissal, ha gondolod megmutatom. - teszek le mindent a kezemből és felállok, hogy elinduljak felé, elég nyilvánvaló mozdulataim vannak, de végül megfordulok és mint egy nagy gyerek dobom le magam a kanapéra. - Látod, tökéletesen illek ide. - kacsintok rá, mert minden porcikám mondja, hogy menjek már rá, max elutasít, na bumm, de mégsem teszek. Kurva türelmes vagyok és az ő jelére várok, mert el fog jönni, nem erre hajtok, mert tiszteletben tartom az életét, hogy nem szingli, de mégis meddig kell még forrósítani a légkört körülöttünk.

Nem tudok nem nevetni és mosolyogni ezen az egész komikus helyzeten, amit a képek körül teremt. Pedig ezek csak..képek. Mindenki mindenféle hiperszuper telefonokkal szaladgál, tehát nem olyan nehéz igazából lőni pár jó képet, telenyomni filterekkel és kirakni instára. Mi sem természetesebb ennél. Neki mégis PONT ezek a képek kellenek, amik igazából az én tulajdonomat képezik. És nem bánom, egyet megtarthat. - Nem képezte a megállapodásunkat, hogy adjak is a képekből. Abban állapodtunk meg, hogy kérek tőled valamit és te megteszed. - emlékeztetem az elveszített fogadására. - De a képek az én tulajdonom és annyiszor nézem meg őket, amennyiszer szeretném. - mosolygok gonoszan. Most mondhatnám, hogy ha annnyira látni akarja őket, akkor átjön és megnézheti..de miért akarna ilyet és én miért mondanék ilyet?
- Biztoshogynem. - hadarom el egy szusszra - Vagy filmet nézünk, vagy képeket..egyébként is mit kell rajtuk megbeszélni? - csak együtt ne kelljen, olyan...kellemetlen, mintha tényleg valami rejtett kamerás szexfelvételünket néznénk most vissza együtt. Nem vezetne semmi jóra, sem a látványuk, sem a téma, ami valószínűleg előkerülne velük. - Ettől még az első részt megnézhetjük pluszban és akkor narrálok. - ami voltaképpen azt is jelenti, hogy lényegében estig itt marad a kanapémon. Amivel igazából nincs problémám, csak az volt a lényeg, hogy program ne legyen szervezve és senki ne hívogasson, hogy menjek el valahová.
A 10 kolis sráccal felérős éléskamrán jót nevetek, pedig most biztosan szégyellni kellene magam, hogy nálam lehetne forgatni a Charlie és a csokigyár új részét. - Ez most meghívás kívánt lenni? - nézek rá felvont szemöldökkel. Mondjuk most a fű gondolatától is kiráz a hideg, sőt, lényegében mindentől, ami nem valami cukros-szénsavas hideg lötty. - Még csokival sem próbált senki a lakására invitálni, te cukrosbácsi. - felnevetek és...nem tudom mit is felelnék rá, ha komolyan gondolná. Menjek fel a csokijait megenni? Jesszus, meredek ötlet. De menjek fel és nézzem meg a lakását? Az már elgondolkodtatóbb.
- Küldd el e-mailben, rádugjuk a gépet a tv-re. - még jó, hogy ebben történetesen már nem kell segítséget kérnem. Egy időben gondot okozott minden ilyesmi, de mire valók a bátyók? Arra, hogy minden szart megmutogassanak és ezzel kevesebb hisztis telefonhívás tulajdonosai legyenek random időpontokban.
Lepakolok az asztalra és felnevetek a műsorán. - És úgy véled, hogy elég lennél? - ooké, ezt nyilván nem ép elmével kérdezem meg, egyszerűen elvisz ez a buta évődés, amit csinálunk. Már megint. - Ha nem illenél, át kellene öltöztesselek, nehogy rossz legyen. De amúgy, ha kényelmetlen a farmer..a bátyámnak vannak itt még cuccai, kereshetünk valami...itthonit. - remek, micsoda ajánlatokat tudok tenni, inkább megint felállok, hogy megkeressem a hülye hdmi kábelt és beledugjam a gépbe, onnan meg a tv-be és igen, nem túl illedelmes négykézláb a vendégem előtt, de szerencsénkre maximum oldalról lát. - Ah bedugnád a gépbe és szólnál, ha van kép? - mert eléggé a falnál kell matatnom és volt már, hogy rossz lyukba próbáltam erőltetni. Persze magamtól nem tudnék segítséget kérni, de szerencsére most itt van ő.

Bia & Max

Nyilván nem fogok vitába szállni vele a képek miatt, hiszen egyet kaptam, de azért csak cukkolom vele őket és nem veszi nagyon tolakodónak, de persze nem is ez a célom vele, csak jól esik mindennel is húzni az agyát.
Hiába akarom nézegetni azokat a kurva szexi képeket, értem az okát, amiért ő nem akarja, de azért még biztos, hogy fel fogom hozni, ennyivel nem ússza meg, ennyire mr ismerhet. Belemegyek a filmezésbe, mi több ajánlok is, és egészen bele találok a filmbe, mert egy maratonnal kezdünk így rögtön, ami egy kicsit izgalomba hoz, mivel ez nem egy másfél órás film és főleg nem egy. Azt hiszem itt leszek egy darabig, de egyáltalán nem zavar.
- Legyen alig várom, majd a végén alá mondom, hogy narrálta Bianca hercegnő. - kacsintok rá nevetve. Azt hiszem jobb programot nem nagyon tudnék mára elképzelni és nem is vágyom máshova, kényelmes, egész jó a társaságom, mert ha nagyon jót mondanék, akkor megint csak bokán rúgnám magam.
Annyi mindent nem tudok még róla és minden egyes kis dolog egyre jobban tetszik benne, ahogy az is, hogy férfiakat megszégyenítő kis szentélye van a konyhaszekrényben, tele olyan dolgokkal, amiket kevés ember mer otthon tartani, mert fél, hogy megeszi mind. Ha megenné mind is ilyen dögös maradna, amit meg is mutat az ide oda hajolgatással, míg nem visszatérünk a kanapéhoz, ahol már nem kell az idomait néznem, vagyis nem annyira.
- Szerintem annyira nem is fura, kiindulva abból, hogy mi magunk sem vagyunk annyira egyszerűek egy csokis meghívás olyan hozzák hű esemény lenne. - mondom neki teljesen lazán. - De akkor, hogy ne legyek annyira fura, most hivatalosan is meghívlak hozzám, mindenkit elzavarok otthonról és csak mienk lesz a lakás, és majd folytathatjuk az itt elkezdett maratont valami másik filmmel, miközben kifosztjuk az én éléskamrámat is. Addig majd beszerzek neked olyan csokit is dögivel, hogy ne legyen hiányérzeted nálam se. - tényleg beleélem magam a mondanivalómba és már szinte várom is, hogy eljöjjön. Van egy szobám, ami be van rendezve moziszoba szerűnek, bár nem kifejezetten erre használjuk, mert manapság senki nem néz filmet tévén, mindenkinek ott a laptop és társai. - Na mit mondasz? - kérdezem bizakodóan, hogy igent mond, bár semmi sem kötelező, de nem érzem, hogy visszautasítana ez ügyben főleg, hogy a mostani az ő ötlete volt, azután, hogy felerpszakoltam magam hozzá szinte.
Odaadom neki a telefonom, hogy írja be az e-mail címét, majd a küldés gombra nyomok, fogalmam sincs mire vállalkoztam, nem vagyok egy nagy horror párti, de félős kislány sem, így talán nem dobom el az agyam, és nem kell csukott szemmel néznem, és ezzel beégetnem magam előtte.
Már majdnem elég merész voltam, hogy lépjek, de végül a kanapén végeztem és elvicceltük a dolgot, mint mindent eddig, csak azért mert neki pasija van, amit nem tudok elégszer elismételni magamnak. Gát, ami segít valamiben, valami rosszban, mert ez ami köztünk alakul jó lehetne, de visszatartja ez az egész gát dolog, ami az a híres srác, akiről semmit nem tudok, de biztosan ki fogok deríteni egysmást.
- Elég lennék én Bia hidd el. - mondom neki teljes komolysággal a hangomban, mert ebben nagyon is biztos vagyok, hogy ha egyszer megkaphatnám, akkor sosem ereszteném és nem is akarnám, de ő sem, mert nem minden a teljesítmény, bár az is igen kemény a részemről, de a kémia, az ami mozgat mindent, amiből közöttünk nincsen hiány.
A ruhacserére felpattanok és közelebb húzom magam hozzá és a szemöldökömet húzogatva szólalok meg félig már nevetve. - Szóval akkor ez egy pizsiparti kezdete? - kérdezem kacérkodva vele, ameddig el nem indul összerakni a technikát, amihez nem szólok hozzá, csak ha kéri, mert tudom, hogy mennyire önállóak akarnak lenni a nők és ilyenkor jobb nem beleavatkozni.
A szememmel követem őt, ahogy négykézlábra ereszkedik és bár nem felém van a hátsója, azért elég szép látványt nyújt abban a szerelésben és olyan dolgokat indít el bennem, amiket most már tényleg nem fogok tudni takargatni.
- Segítsek? - megyek oda hozzá, mert fogalmam sincs mit kért, csak a hangja zökkentett ki a bámnulásból, mert ez a látvány, amit nézegetnék egész este hülye Apáca helyett.
Oda guggolok mellé, és kiveszem a kezéből a dolgokat, és nagyjából fél másodperc alatt összerakok mindent. Felguggolok és szembefordulok vele vigyorogva. - Fogalmam sincs mit kértél az előbb, mert éppen a fenekedet bámultam, szóval remélem valami ilyesmire vártál. - húzom el a számat, bár megbánást nem tanúsítok a bámészkodásom miatt, mert az nagyon jól esett a lelkemnek. - Na gyere nyomjuk e azt a maratont narrátor hölgy.- nyújtom felé a kezem, a kemény pár centiig, ami a kanapéhoz vezet.

Oké, tényleg nem gondoltam, hogy ez a nap így fog alakulni, de ugyanúgy nem gondoltam a múltkor és azelőtt sem. Mintha Maxi újabban sűrűn bukkanna fel a látóteremben, ami különös, mert mióta érettségiztünk nem láttam. Vagy csak nem kívántam róla tudomást venni, ami mondjuk könnyen megeshet..tekintve a korábbi véleményemet. Azt azonban felülírta azzal, hogy mennyire..más a személyisége, mint ahogy gondoltam. Ettől még képeket nem fogunk együtt nézegetni, hiába viselkedik most jól. Lehet az én agyam van már teljesen kiégve, hogy túl sokszor vándorol rá a tekintetem.
- Hidd el, hálás leszel az élményért. - elmosolyodom, biztos mindketten bolondok vagyunk, erre nincs más magyarázat. Bár emlékeztetem magam, hogy ez csak egy baráti filmnézés és semmi több. Most azt a gondolatot elengedem, hogy mi ketten még nem igazán vagyunk barátoknak nevezhetők, de meglepően sokat megtudtunk egymásról már három találkozás alatt.
- Mmmm, mondjuk ebben lehet igazad van. Ha áthívnál azért, hogy nézzem meg a képet az asztalodon, azt hinném, beteg vagy. - vagy ágytornázni szeretne, amit valljuk be eddig még nem mondott ki, mondjuk nem is volt szükséges. Múltkor kaptam elég szemmel látható bizonyítékot rá, hogy nem lett volna ellenére a dolog...sóhajtok. És tényleg meghív, amire nyilván ha nemet mondok, akkor nem vagyok több, mint egy gyáva liba, aki nem is előle, hanem önmaga elől menekül. Ha meg igent... hát.. - Hívj fel, hogy mikor lenne alkalmas és megbeszéljük. - adom meg magam, ma már másodszor és ezt ideje lenne befejeznünk, mert a végén a fene tudja mire fogok még neki igent mondani, amire nem kellene. Mondjuk egy látogatásban nincs semmi, ő is itt van nálam és a Sátán nem jött nekünk integetni.
Szóval átvonulunk vissza a kanapéra - mi ketten és a 10 kolis képzeletbeli barátunk -, mire már flörtölök vele. Biztos a másnaposságom teszi, vagy a lakásom békéje, fogalmam sincs. De az arcát látva még majdnem kiszalad, hogy bizonyítsa be. Szerencsémre csak majdnem. - Elég, mire? - nézek rá én is komolyan. Egy kis hancúrozásra? Szexbarátnak? Pasinak? Mire lenne elég véleménye szerint? Felsóhajtok, ez most az én hibám, én léptem erre az útra. - Itt akarsz aludni? - kérdezem kíváncsian. Végtére is ÉN ajánlottam fel, hogy öltözzön át, de..én a kényelmi szempontokat vettem figyelembe csupán, meg a saját véleményemet, mert én speciel utálom, ha farmerban kell lennem itthon. Inkább összedugom a gépet, amíg ezen gondolkodik, bár közbejön a segítségkérésem, mondjuk eléggé meglep, hogy már mellettem térdel és megcsinálja helyettem. Némileg értetlen arccal térdelek fel. És most bizonyára rá kellene szólnom, hogy ezt nem illik ilyen baromi nyíltan közölni..de..elmosolyodom. Megint. - Akkor bizonyára kedvedre volt a látvány, mert nem pont ezt kértem, de így is  tökéletes. - fogadom el a kezét és felállok, hogy megtegyük ezt a nüansznyi távot. Leülök és töltök üdítőt mindkettőnknek, bekapcsolom a tv-t és elnavigálom benne magam, bekattintom a filmet is. - Ha felteszek egy kérdést, őszintén válaszolsz rá? - nézek rá előtte komoly arccal - Szerinted, ha lefeküdnénk egymással, oldódna ez a...feszültség? - tudom, nagyon egyenes és profán kérdés, de muszáj hallanom a véleményét, a gondolatait. Mert lehet, hogy csak annyi lenne, egyetlen alkalom, hogy tudjuk, milyen a másikkal. Nem? Nem?! Elindítom a filmet. Talán nem kell ezt nekünk kitárgyalnunk. Nem most.

Bia & Max

Soha nem hívtam fel magamhozmég senkit, legalábbis nem így, amikor jött egy csaj az olyan alapvető volt. Nem kellett hívni ők akartak jönni én csak sodródtam, nekem elég lett volna őket megugni a modsóban is, nem vágytam én az otthon melegére, de sokszor az lett a cél, és nem a szórakozóhely mosdója. Biát mégis meghívom, azt akarom, hogy ott legyen és nem egy gyors szex miatt, ami még engem is meglep, hogy mennyire normálisan gondolkodok vele kapcsolatban. Komolyan meg kellene kérdeznem, hogy mit tett velem ennyi idő alatt, és hogyan tudna visszacsinálni, mert kezd az agyam olyan irányba menni, amerre nem mehetne.
- Holnap este folytathatjuk nálam. - vetem fel rögtön az ötletet, véletlenül tudom, hogy a holnap totál szabad lesz a kéró 2 egész hétig, mert mindenki utazik el valami flancos nyaralásra, amire én is hivatalos lettem volna, de két nap múlva lesz valami nagy megbeszélés az éves fogalmam sincs miről és részt kell rata vennem, mert apám számít rám és nem akarok csalódást okozni. Amúgy is most beszéltem le egy tökéletes társsal a nyaralást, meg egy két töltelék baráttal.
Nem annyira fognám vissza magam, ha nem tudnám, hogy mennyire rosszul volt az imént és hogy mennyire nem kellene már most elvágnom magam nála, így csak visszavágódok a műsor után a kanapéra. - Elég mindenre, amire most azt sem tudod, hogy vágysz. - talán mosolyom huncut és nem tűnik őszintének, belül pontosan ezt gondolom, hogy mi kurvára passzolnánk, ez nem tudom honnan jön, de olyan megérzés féle, amit jó lenne megfogadni, de miért is lenne ennyire egyszerű az életben bármi is.
A kérdése meglep, amire hirtelen nemet kellene modnanom, ugye? Azt kellene, az ördögöm erősen kapálózik hogy vágjam rá, az agyalkám, meg vlahol a, mélyben pihen, mert az ördög letaszította, képzeletbeli pacsi neki. - Miért ne? - vonom eg a vállam, belül persze eléggé ver a szívem, hogy ő ajánlotta fel, mint valami idióta tini, és kurva jól esik, de nem bízom el magam mert azután szokott sokszor ránk szakadni. - Csak szólok, hogy utálok egyedül aludni. - mondom szinte kisfiús arckifejezéssel, bár kétlem, hogy nagyon meg tudnám hatni ezzel.
Ha nem lenne elég az ittalvás ténye, még igen szépen felém mutatja azokat az idomokat, amik amúgy is a gyengeségeim, de mikor az övét látom, azt hiszem mégrosszabbul reagálok,mint illene. Nem meglesem, én konkrétan megbámulom és olyan módon folytatom a sztorit, ahogyan ő nem is várná. Meglepi őt, hogy oda kerül mellé és én csinálom meg amit kért, de nekem meg az arckifejezése meglepő, mert őszintén bevallom, hogy egy szavára sem figyeltem annyira lekötött, amit láttam.
- Őőőő, az nem kifejezés. - mondom megint szemtelenül őszintén, mielőtt elindulunk vissza, hogy végre tényleg nekiesünk filmnek, amit nagy nehezen hoztunk össze, számomra egy kis kínzás formájában, mert nézhetem, de nem érhetek hozzá, ami baszki kurva nehéz nekem. Hiába volt minden estém foglalt, nem tudta egyik sem azt adni, amire vágytam és ettől megőrülök.
Nem veszem annyira komolyan a kérését, hogy legyek őszinte, vagyis a kérdését, hogy az leszek e, csak bólintok, mielőtt megkapom a kérdést. Elég hamar olvad le a mosoly az arcomról és komolyodok el. Szinte érzem, hogy minden gondolat ami eddig lappangott felszínre tör. Ez nem zöld lámpa a folytatáshoz ez semmit nem jelent ez csak egy kérdés, de ezek szerint ő is érzi, hogy valami több van itt, mint beszélgetés egy filmezés közben. Bekapcsolja a filmet és már hallom is a főcímet de én őt bámulom, fogalmam sincs meddig. Odahajolok a kapcsolóért és lenémítom, de hagyom menni a háttérben.
- Tényleg legyek őszinte? - inkább magamtól kérdezem, mintsem tőle, hiszen ő pontosan ezt kérte. - Nem hinném, hogy bármi csillapodna, szerintem még rosszabb lenne, ha utána megint nem történne semmi. - az egész testemmel felé fordulok és egy egészen kicsit közelebb fordulok hozzá. - Soha életemben nem voltam ennyire jó srác senkivel, soha senki nem mozgatott meg ennyire, mint te, szóval nem biztosan nem lenne semmi sem egyszerűbb csak még bonyolultabb ismerve a hátterünket. - nyelek egy nagyot, mert nem az én oldalamról van gond, inkább a pasijával, de ez persze nem baj, mert ő boldog vele gondolom, így nem foghatom fel problémaként, főleg nem beszélhetek így róla.
Hátravetem magam a kanapé támlájának, hogy ne őt nézzem, mert ez kezd kurvára nehéz lenni, még a beszéd is, mert megcsókolnám, hogy megtudjam valban az van e amit érzek, vagy csak a meg nem kapott dolog van a fejemben, amit akar a testem. Nyilván erről szó sincs és csak többre vágynék, de ez megint csak nem az én döntésem. Mint valami mozgáshiányos ember fordulok megint felé és lassan közelítek az arcához, a szemem végig az ajkain van. - Állíts le ha nem akarod, és leállok. - suttogom az ajkaira, de megállok, kénytelen lesz ő lépni, mert bár a kérdéssel ő kezdte, de én akarom befejezni de csak az engedélyével, vele máshogy nem akarom, csak ha ő is akarja. Mostmásra sem vágyok, minthogy folytassuk, nehezen bírnám ha most állítana le.

Oké, most akkor komolyan meghívott magához csokit zabálni és filmet nézni, én pedig igent mondtam. Lehet, most megint nem találkozunk egy hétig és kicsit mindketten lehiggadunk, mert akármi is ez a valami, ami összehúz minket, néha jobb, ha pihenőre van téve. Mint látjuk, az elmúlt egy hétben is ügyesen megálltunk mindenféle üzenetváltást és kontaktot, igaz, szarul is váltunk el, ami nagyrészt az én hibám volt. Pedig nem szándékosan flörtöltem vele...vagyis nem tudatos volt a dolog, inkább csak jött és láttam is mi lett belőle.
- Holnap este? - úh na gondolkodnom kell, de tekintve a tegnapot, szerintem most mindenem üres és tudom, ezerrel tudom, hogy Marknál kéne inkább filmet néznem és füvet szívnom vele meg a haverjával, de..az az igazság, hogy már lélekben is igent mondtam, mert hát nincs ebben semmi rossz. Ráadásul Maxi nem életidegen nekem egyáltalán. - Kérek egy pontos időt. - ugyanis nő vagyok és ha nem kapok egy meghatározást, hogy mikorra, akkor valószínűleg sosem fogok odaérni, vagy nem akkor, amikor ő számít rá.
Ráadásul nem tudom megint hogy jutunk el odáig az édességtől, hogy már nyilvánvalóan megint egyéb témák lebegnek közöttünk, amiket újfent nem mondunk ki. A válaszával pedig meglep. - És te talán tudod? - hogy én mire vágyom? Mert én magam nem, sőt sokszor azt érzem, teljesen hülye vagyok, mert a kapcsolatomat kellene megpróbálnom talán felépíteni, nem pedig ezt a ...valamit művelni vele, ami nyilvánvalóan olyan ösvényekre vezet, amik nem jók nekünk.
Evidensen jön ebből a pizsipartis dologból az én kérdésem is, hogy most akkor tényleg itt akar-e aludni és oké, még ebben sincs semmi rossz. Ez a lakás elég nagy sokaknak is, nemhogy két embernek. - Az igazán kár. - felnevetek, remélem nem gondolja, hogy mi együtt aludhatunk édesdeden, az kicsit furcsa lenne talán. De azzal nincs problémám, ha itt akar aludni. Tényleg nincs és minden felhang nélkül mondom. Maradjon, neki is könnyebb. - De akkor most keressek neked ruhát, vagy ne? - mert erre az egyszerű kérdésre, még nem született meg a válasza, helyette meglett a nálam alvás válasza. Néha úgy elszaladunk egymás mellett a válaszokkal és csinálunk a kérdésből valami egészen mást.
Betérdelek a kábelekhez és igen, nem kicsit lep meg, hogy mellettem van. Lehet nem beszéltem elég hangosan. Khm, vagyis mégis...jobban mondva nem a beszédemre figyelt. Lenyűgöző meg az is, hogy mennyire jó ezt hallani igazság szerint. Az önérzetemet simogatja és bár már sokszor szóvá tette, hogy nincs ellenére amit lát, mégis jól esik még mindig. De nem tudok neki olyat felelni erre, hogy az ne legyen táncba hívó vagy épp teljesen lebaszó, úgyhogy csak visszaülök a kanapéra és felteszek egy talán igencsak különös kérdést, ami már ott lappang bennem egy hete igazából. De azért elindítom a filmet, lehet ő sem fog olyan komolyan válaszolni rá, mint ahogy én gondolom.
- Ah.. - hát tehetetlen a sóhajom, szóval ő sem hisz ebben igazából, hogy egy kis ágytorna majd segít mindezen. Kénytelen vagyok már ránézni, mert a némított képernyőt bámulni most elég gyerekes dolog lenne, főleg mert én hoztam fel a dolgot. És döbbenten nézni rá tovább egy enyhe zavartól színezve..mert jó ég, most erre nem mondhatom, hogy nem elégítette ki a kíváncsiságomat eléggé. Nagyot nyelek. - Köszönöm, hogy válaszoltál. És tényleg jó srác vagy. - teszem hozzá, még ha béna és hülyeség is és muszáj visszaadnom a hangot a tv-re, hogy ez a csend ne kezdjen felőrölni engem is. De egyszerűen megérzem, hogy közelebb jön és felé fordulok, hogy szinte csak sóhajtás marad közöttünk. Hirtelen gyorsabban kezd verni a szívem. Álljon le. Állítsam le én. - Olyan hülye vagy. - zárom le a távot és megcsókolom, a két kezembe veszem az arcát és csak elízlelem ezt a csókot, mert első és mert ő Maxi és kapja be, hogy ezt sikerült elérnie, mármint, hogy én is vágyjam és akarjam. És jó érzés, baromi jó..sőt! De még mielőtt ez a csók elmélyülne, elszakadok tőle. - De nem fekszem le veled, ne is gondold. - csókolom meg megint és mikor a nyelvünk összeér, felnyögök halkan.

Bia & Max

Biztos, hogy nem túl gyors a holnapi újbóli találkozó, mivel baráti talákozó lesz, azt hiszem csak annyi lehet, csokival és valami bugyuta filmmel, amivel csak hangzavart csinálunk, hogy ne legyün feltűnően sokak egymás számára, bár egy film ezen nem segít, annyira nyilvánvaló az ami van, de nem tudom nevén nevezni.
- Holnap 7-re itt vagyok érted este, csak mondd meg, hogy a pizzán kívül mit szeretsz enni, mert a maradék kínain kívül nem sok minden lesz otthon. - igazi legénylakás még Kiara sem tart nagyon rendet a konyhában és a kaja is igen csekély, mi inkább rendelünk ha éhesek vagyunk, mint főzünk. - Most megkérdezném, hogy jó e neked, de te kérted, hogy mondjak valamit szóval, holnap 7 itt és folytatjuk nálam. - kacsintok határozottan, hogy még ellenkezni se tudjon, bár a hangjából nem veszem észre, hogy nagyon akarna, ami egy kicsit büszkeséggel tölt el és egy rohadt nagy pacsi jár nekem, hogy ezt elértem.
Azt mondják, hogy a csoki boldogsághormont termel, hát bennem elég sok hormon mozog még csoki nélkül is, így nem véletlen, hogy olyan dolgokat kezdekel feszegetni, amik nem helyesek, de nem feszítem nagyon túl a húrt, és ő mégis belemegy jobban, de csak elmosolyodok, és nem mondom meg a választ, mert pontosan látom rajta, hogy mit akar, néha. Mert máskor nem tudom kivenni a gondolatait, nőből van és pont ez benne a szép, hogy kiszámíthatatlan, de szeretem a kihívásokat és ő egy olyan nő, akin nagyon szívesen kiigazodnék ha hagyná és segítene benne.
Az ittalvás ténye eddig eszembe sem jutott, mármint eleinte fel sem akartam jönni hozzá, nagyon jó okkal magamban, de mégis itt vagyok és nem is hangzik akkora hülyeségnek, de mégis tovább próbálkozok, bár csak vicc formájában, nyilván van mögötte tartalma.
- Mi az, hogy kár? Ketten vagyunk, miért is kellene magányosan elaludnom?-  kiskutya szemek, persze, hogy előkapom, de csak nevetek a saját magam hülyeségén is, mert lehet az már neki nem fér bele, és nem is feszegetem tovább inkább. Annyira jó vagyok, hogy az már fáj, mintha nem is az az ember lennék, aki lenni szoktam egy csaj közelében, aki nyilvánvalóan bejön nekem, csak,hogy ő nem egyszerűen bejön, hanem egyenesen megőrjít. - Öhm, nem köszi, majd ledobom a textilt alsóban láttál már és annál több úgysem kell alváshoz. - vonom meg a vállam, miközben már magamba tolok egy perecet, és legurítok egy pár kortyot, mert érzem, hogy egyre jobban melegedik a levegő, főleg, amikor megjelenik előttem négykézláb és rögtön magára vonja a figyelmem. Nem csoda, hogy totál nem azt veszem ki a szavaiból, amit mond, mert egy szavát sem értem, csak megyek és segítek neki, mielőtt visszaülünk a kanapéra a már elindult filmmel. Nem sokáig élvezzük a mozit, mert olyan kérdést tesz fel, amitől rögtön le is kell némítanom, hogy végiggondolva adjak választ, közel sem mérlegelve azt, hogy mit is lenne szabad mondanom. Olyan őszintén jönnek a szavak, hogy még ő is csalódik egy kicsit. Valószínűleg azt várta, hogy teljesen mást mondok, persze én is ezt akarnám, hogy szex után minden elmúlna, de nem hinném, sőt biztos vagyok abban, hogy velünk ez nem egészen így fog működni.
Nem agyalok olyan sokat és megyek hozzá nagyon közel, most vagy soha, maximum leállít, ami kurvára fájna, de legalább tudnám hánydán állunk. Józan vagyok, nagyon józan, ennél józanabb még életemben nem voltam, de amikor megszólal hirtelen ver le a víz, hogy ennyi volt, mire megcsókol végre. Olyan szinten érzem magam megkönnyebbülve, mint még soha. Amikor a keze az arcomra sikli felbátorodva fogom meg a derekát, hogy még közelebb hozzám. Nem ő az első lány, aki tetszett,úgy igazán, de ő az első, akinél egy csók is olyan érzést tudott kiváltani, amit ezelőtt nem éreztem még. Nem tudom megmagyarázni mi jár a fejemben, mert rajta kívül lehet, hogy semmi.
- Ki gondolt itt szexre? - kérdezem nevetve, mielőtt folytatnánk amit éppen csak elkezdtünk. Az egyik kezemmel a derekát fogom, és úgy húzom magamhoz, míg a másikkal az ölembe ültetem magammal szemben, de nem fogunk ennél tovább lépni. Akármennyire szedném most helyben le róla a ruháját, még mindig nem akarok a harmadik fél lenni egy kapcsolatban sem. De a csóknak nem tudok ellenállni. A nyelvünk összeér, ő felnyög, amire elmosolyodok a csókunk alatt és óvatosan eresztem el az ajkaimmal az övét. - Lehet, hogy hülye vagyok, de ezt nem most akarom utoljára érezni. - velem szembe ül és lesem tudom vakarni a hülye vigyort az arcomról, amit okozott nekem. A haját a füle mögé tűröm, hogy lássam az arcát. - Tudod, hogy mennyire kicsinálsz?- kérdezem nevetve tőle, de csak jó értelmeben. - Kérhetném, hogy sose hagyd abba? - vonom magamhoz egy újabb csókért, mert ha már tovább nem is mehetünk ezt ki akarom élvezni. - Nem akarok ünneprontó lenni, de nem hallottam eddig egy narrációt sem a filmhez és igencsak hiányolom. - búgom halkan az ajkaira, mert ha nem vonom el a figyelmem nehezen fogok megmaradni a nadrágomban, amit lehet márérezhet is, de nem akarom ennyire elbaszni, vele nem.

Elnevetem magamat, na ez már pontosítás. Az este 7 órával még tudok is mit kezdeni, komolyan. És ez annyira megmondás, hogy mosolyogtat. Nem kérdez rá, hogy megfelel-e a 7 óra, csak közli, hogy addigra itt lesz. Oooké uram és parancsolóm, én szegény, földi lány nem mondok neked nemet. - Okés. - próbálom visszatartani a mosolygást és ő is korrigál közben, amire csak legyintek. - Hagyd csak, bár egyébként, ha adsz egy címet el tudok találni odáig. Végtére is nem hinném, hogy annyira messze laknál innen. - a kajára mondjuk felcsillan a szemem és kár, hogy kimondta a kínait. - Most pech, de kedvem lett kínait enni. Dobozból. - nehogy nekem valamit puccolni kezdjünk, mert sírni fogok. Dobozok és sokféle, hogy mindenki tudjon válogatni. És ez most tudom, olyan, mintha randira mennénk, pedig csak filmezés..de hát az evés, mindennek fontos része. Legalábbis nálam.
Kár, hogy nem válaszolt a roppant egyszerű kis kérdésemre, helyette meg haza sem megy, hanem itt marad éjszakára. Nem tudom ettől miért érzem magam különösen, pedig nincs benne semmi nagy dolog, a kanapém elég kényelmes, még én is szoktam aludni rajta. - Miért ne kéne magányosan elaludnod? Félsz a sötétben? - elmosolyodom, sőt el is nevetem magam. Képtelenség, hogy milyen ártatlan arcokat tud felvenni, ha szeretne valamit. De nem tudom mennyire lenne jó ötlet, ha az ágyamban éjszakázna. Veszek egy mély levegőt. - Maxi, én nem az alvásra gondoltam, hanem a filmezésre. Biztos kényelmes full felöltözve fetrengened egy kanapén? - akkor a szájába rágcsálom azt, amiért felajánlottam neki a dolgot egyáltalán és ami kikanyarodott egy éjszakába végül. Férfiak, komolyan..
Lehetne ez innentől baromira egyszerű. Dugdosom a kábeleket, ellenőrzi a képet és ha minden oké, akkor filmezünk, megkapja a narrációját is, ami talán halálra fogja idegesíteni 45 perc után, de bevállalta, úgyhogy hallgatnia kell. És ebből lesz valami teljesen más, egy bók, ami nagyon is őszinte és én visszadobom neki a labdát, nem jövök tőle zavarba - a felszínen legalábbis -, pedig kevesen szoktak igazán őszinték lenni úgy, hogy nem megy át tahóba a megszólalás. Tőle nem hangzik annak. Talán ezért is határozom el magamat arra a kérdésre. Volt már, aki azt mondta, oldódott a feszültség egy kiadós szex után, ezért érdekelne az ő véleménye is. Amit ugyanolyan kendőzetlenül tár elém, mint ahogy szokta. Valahol elképeszt, hogy nem fél kimondani, ami a fejében van. Nekem ez eléggé új és nem ilyennek gondoltam. Igazából, ha ócska frázisokkal jönne elő és látványosan nyomulna, nem érdekelne. Akkor megállítanám és nem megcsókolnám, amiben olyan óvatos vagyok és olyan finom, hogy egész belebizsergek. - Azt mondod nem gondoltál rá? - elmosolyodom és átülök az ölébe, így kicsit felé is magasodom, de a csók könnyedén jön, élvezetesen nyögősen, mert magam előtt már tán nem tagadom le, hogy vágytam rá én is. Zavartan elmosolyodom. - Zavarba hozol a végén. - cirógatok végig az alkarján, amivel a hajamat tolta félre. Azt hiszem most világosodom meg, hogy azt akarom, hogy megérintsen. Hogy átöleljen. A szexet illetően fenntartanám amit mondtam, még úgy is, hogy könnyű lenne. - Bocsi, de úgy tűnik egész hihetetlen hatással van rám ez a te nagy őszinteséged. - vallom be, mert ez is egy tény. Egyszerűen amiket mond, azokat nem lehet félrehallani, másképp értelmezni. - Pontosan mit ne hagyjak abba? - elmosolyodom és belesimulok a csókba, a nyakát simogatva. Nem gondoltam, jobban mondva inkább reméltem, hogy nem fogja ezt kiváltani bennem, de mégis. Komoly arccal bólogatok neki. - Ha narrációt akarsz, akkor le kell engedned magadról. - lehelem az ajkaira és le is szállok róla, hogy rendes lányként szépen mellette dőljek a háttámlának. Köhintek. - Szóval, elindítom az elejéről. - nyúlok el a távirányítóért - De akkor a filmre figyelj! - figyelmeztetem, ha már ő kérte. És igen, maximálisan antiszexuális az ajtó, ami mögött a gonosz lakik és a szegény apáca, amelyik felakasztja magát hirtelen. - Szomorú vég, furcsa is. Azt hittem a katolikusoknál nem mehet a mennybe, aki öngyilkos lesz. Ejj-ejj. - lendülök bele, de azért hagyom, hogy nézd is. Már a filmet persze.

Bia & Max

-Te voltál az aki úriembernek titulált az egyik beszélgetüsünk alatt, nem gondlhatod hogy majd hagyom, hogy elvergődj oda. Amúgy sincsen előtte dolgom és pont útba esel a semmi és a randink között. - kacsintok rá, direkt használva ezt a szót, mert tudom, hogy ez mennyire nem lenne szabad, és mennyire ellenkezik a randi miatt, de még ha nem is az lesz, jó sokat fogom ugratni az ellenkezőjével. - Na a dobozos kínai jó ötlet, kicsit meg is könnyebbültem, hogy nem vársz svédasztalt a konyhába, ezüst evőeszköz készlettel, mert van amivel még én sem szolgálhatok. - sosem voltam a nagy puccparádék híve, sőt, mindig a legegyszerűbb módon oldok meg mindent, mert már csak ha a kaját is nézzük, azt sem tudom, hogy van e otthon két ugyanolyan poharam vagy tányérkészlet, bár anyámat ismerve, biztosan készített be, amikor ideköltöztem, csak nem mindegyik maradt életben, olyan emberek között, akik nem szeretnek mosogatni és a takarítónő sem vállal el, már kajától mászó edényeket eltakarítani, így irány a kuka a legtöbb. Kiara az aki a legrendetlenebb ilyen téren, pedig ő az egyedüli lány nálunk, vagyis csak eddig volt az egyedüli. Lumie gondolatára, kicsit mintha öklöst kapnák a gyomrom, mert eszembe jut a tény, ami eddig olyan szépen sumákolt a sarokban az agyam legeldugottabb részében, hogy szinte meg is feledkeztem róla.
Amint visszazökkenen, jön vissza a jó kis Maxim, aki nem annyira hagyja elveszni egy olyan pillanatot sem, amiben csak egy kicsit is nyomulhat, ha nem is olyan nyíltan de mégis megteszem. - Nem félek, de azért jobb lenne ha valaki fogná a kezem. - vonom meg a vállam nevetve, mert azért ennyire már én sem tudok kisgyerekként viselkedni, mert minden próbálkozásom ellenére sem tűnik meggyőzöttnek arról, hogy neki velem kellene aludnia, bezzeg nekem szent meggyőződésem, hogy abban nincsen semmi rossz.
Erősen meglep, hogy mindenáron meg akar fosztani a ruhámtól, ami miatt széles vigyor jeleni, meg az arcomon, őszintén nem gondoltam volna, hogy tényleg ennyire azt akarja, hogy otthon érezzem magam, hozzáteszem én sem. Nem merek elkényelmesedni, mert tudom milyen, amikor én igazán elengedem magam és most nem biztos, hogy olyan jó ötlet lenne mellette. Itt komolyan észnél kell lennem, mert nem lehet, hogy ezt elbasszam, de ha már ő ajánlotta fel akkor csak el kell fogadnom, miatta, én meg majd valahogy észnél leszek, és nem arra gondolok, hogy milyen könnyű lenne innen már letépni a maradék ruhadarabot is magunkról.
- Na mutasd mid van, ha megy az imidzsemhez, akkor lehet átkapnék valamit. - mondom neki viccesen, mert valóban nem a legkényelmesebb filmezős szettemben vagyok, de nem is ide készültem eredetileg. - De Bia, ha ennyire azt akarod, hogy vetkőzzek, mondd meg, nincsen ellenemre semmi. - pimasz mosoly jeleni meg az arcomon, miközben húzogatom a szemöldököm, mint valami perverz.
Miután összeszereljük a tévét és a film is indulásra kész olyan kérdéssel torpedóz meg, amiről talán nem is kellene beszélnünk, mert mindketten tudjuk a választ, de nyilván jó a másiktól is azt hallani, ami a fejünkben van. Azt érzem, hogy ideje kipróbálni valamit, amivel talán mellé lőhetek, de nagyon nagyot és az is lehet, hogy nem. Részemről csak annyi rossz lehet benne, hogy leállít, de nem teszi meg. Ez az a csók, amiben még sosem volt részem, amit szinte sosem hagynék abba, de csak leszakad rólam, hogy figyelmeztessen és én mintha nem is agyalnék azon, milyen lenne, most a kanapéra fektetni felelek neki. - Soha. - nevetek bele a szóba, mert az irónia egészen egyszerűen érződik belőle.
Nem godbolt volna, hogy őt ennyire könnyű zavarba hozni, pedig én sem tudom hova tenni ezt az egészet és én sem értem magunkat, de valahogy minden annyira jónak tűnik, hogy nem agyalok sokat, úgy érek hozzá, mintha természetes lenne, mintha mindig is együtt léteztünk volna, semmi sem idegen vele kapcsolatban, ami jó érés és ugyanakkor elég ijesztő számomra. - Mondtam, hogy nem vagyok annyira szar alak, mint ahogy azt nagyon sokan hiszik. - kérdésére nem válaszolva csókolom meg ismét, majd amikor már érzem, hogy nem nagyon megy tovább egyéb nélkül, akkor sikerül választ adnom neki. - Ezt. - csókolom meg ismét, mielőtt komolyan leállítom magam, hogy ne akarjak tovább menni, mert ő nem akar, akkor itt meg kell állni, a csóknál, de nem fogom csak ennyivel zárnia napot, mert ebbőlkell még.
- Én csak egy narrációt kértem, azt biztos nem,hogy itt hagyj. - nézek rá szomorúan, de tudom, hogy ez a legésszerűbb lépés, amit tehettünk most. Mellém ül, de már közelebb vagyunk mint az előbb. Mint valami nagyon kezdő tini srác ülök mellette és fogalmam sincs mit tegyek, ennyire teszetosza még sosem volt nővel, bár az is igaz, hogy soha nem éreztem még semmit nő iránt, és Bia egész sok minden vált ki belőlem.
Elindítja a filmet, de nem nézek a képernyőre, mert végig őt figyelem, és agyalok, hogy mégis, hogy jutottunk idáig, de most annyira nem forognak a kerekek a fejemben.
- Kérdezhetek is a film közben, vagy csak csendben hallgatni kell majd? - húzom magamhoz közelebb átkarolva a vállát, miután a kezembe vettem a zacskó csokis perecet, amire közel sem vágytam jobban, mint egy újabb csókra, de azért a számba tömök egy nagy adaggal és tele szájjal intek a tévé felé. - Na ezért nem járok én templomba, kurva parák ezek a nők. - nyelek egy nagyot, hogy lecsússzon a perec.

A fejem csóválom és közben bólogatok, iigen, persze, hogy jó lenne, ha nem aludna egyedül, hanem egyenesen az ágyamban, takargassam be és még a kezét is fogjam. Nem gondolja, hogy ez borzasztó rossz ötlet minket nézve? - Mhm, és macit is adjak, amit ölelgethetsz közben? - felnevetek, nem is tudom szolgálhatnék-e olyasmivel. Talán egy cuki plüss unikornis még van valahol, ami nyilván ajándék volt. Ezt megtartottam, valamelyik születésnapomra kaptam még a suliban és annyira jó volt, hogy cukorka illata volt, hogy a végén már egészen hozzám nőtt.
Már csak a ruhás dologra vagyok kíváncsi, nem tudom miért gondolja, hogy egyáltalán pizsamát szánok rá. Tisztában vagyok vele, hogy a legtöbb srác csak egy bokszerben alszik, minden más csak fölösleg. Talán télen felvesznek egy pólót. - Na, juhú! - tapsolok is egyet, így legalább csinálhatok valamit addig is. - Ha azt akarom, akkor azt fogom mondani, hogy vetkőzz. - efelől ne legyenek kétségei egy pillanatig sem. Nyilván megint humorizál és fel is nevetek a képtelen arckifejezésén. Olyan dilis, tényleg. Nem is gondoltam bele, hogy vele egyébként mindig tudunk miről beszélni, jól vesszük egymás humoros beszólásait is. Ritka dolog, hogy nincs semmi...merev csend, amivel nem tudunk mit kezdeni. Ezt így most realizálom, úgyhogy egy kicsit le is fagyok, amíg ezt a gondolatsort végiggörgetem.
Ebből pedig szövődik minden más, aminek a végén én csókolom meg. Annyira lökött, hogy nem tudom nem megtenni és még ha baromi nehezen ismerem is el magamnak, akartam is, hogy megtörténjen. Érezni akartam, hogy milyen ő. Milyen vele. Persze nem én lennék, ha nem zárnék rá rögtön valamire és nem is igazán neki, hanem magamnak. Így is szarul jönne ki, hogy ugyan járok valakivel, mégis valaki más csókjára áhítozom. Ez a vágy viszont most valósággá válik. - Hazudós. - mosolygok a szájára. Meg majd el is hiszem, hogy nem gondolt a szexre. Főleg mert nekem rögtön eszembe jutott, tehát rólam mond el ez valamit pluszban.
Az ölében ülni és hozzásimulni pedig a vártnál is jobb, olyan magától értetődően jó, hogy egyáltalán hogy is gondolhattam volna másképp ezt. - Valóban nem vagy az. - oké én is beskatulyáztam, haragudtam rá olyan valamiért, ami nem is velem történt meg. Egyszerűen leírtam. Bólintanék, de ő a gyorsabb, csókba forrunk és nem tuudom, hogy most pontosan mit szeretne, mit ne hagyjak abba. - Mmmm... - mormogom az újabb csókba és már aggasztom saját magam is, de azt akarom, hogy érjen hozzám. Tényleg jobb nem játszani azzal a bizonyos tűzzel. Erre nyilván ő is rájön és ezért inkább átülök mellé. Még égnek az ajkaim és nagyon nehéz a hülye filmre koncentrálni. - Háttal nehezen tudnék narrálni. - pillantok rá és visszatekerem a filmet. És tudom, hogy engem néz, hát én is ránézek. - A film arra van. - mutatok a képernyőre mosolyogva. Azt hiszem tudom mi van a fejében, valószínűleg az enyémben is az van. - Persze, a kérdezés viszi előre az emberiséget. - közelebb húz és egy megkönnyebbült sóhajjal a vállára hajtom a fejem. Próbálom nem kinevetni, hogy úgy tömi a csokis perecet, mint egy kisgyerek. De gyakorlatilag azt csinálja. - Csokis a szád is. - nézek fel rá nevetve és onnan vissza a képernyőre. - Na meg tudod ki menne be egy ilyen épületbe. Nem tudnának annyit fizetni. - zárda vagy kolostor, vagy mi ez. Kinyújtom a lábaimat és eszembe jut a ruha. Felpattanok. - Hozok neked gyorsban ruhát, addig nézzed csak. - elmegyek a gardrób szobába, igen, átalakíttattam egy szobát. Szeretem, ha mindenem elfér. És a bátyám dolgait kezdem keresgélni. - Hahóó! Kellene egy kis segítség! - mert béna vagyok és nem érem fel a polcot, amire a tesóm cuccait száműztük. Ő feléri, nekem lehetetlen küldetés. Talán nem illő behúzni a ruhatáram közepébe, de szerintem ezeket a formaságokat már régen elhagytuk.

Bia & Max

- Igen mindenképpen egy macira van szükségem. - nevetem el magam a megjegyzésére, de nyilván ironizálok, mert valahogy pontosan tudja, hogy nem arra vágyok, hogy mást ölelgessek. Nem nagyon szoktam összebújva aludni senkivel, ami nem azt jelenti, hogy ne akarnék, csak azért nem mindenki megfelelő rá, azt hiszem ő egészen jó alapanyag lenne estére mellém.
Csalódottan nézek rá, amikor visszautasítja a nem egészen felajánlásomat arra, hogy bármikor vetkőzök, de hiába a kis ellenszenv, vagyis amit próbál mutatni, mert elég hamar kerülünk olyan mértékben közel egymáshoz, hogy már el sem engedném legszívesebben, amikor az ajkai az enyémen landolnak.Talán én erőszakoltam ki a durva közeledéssel az imént, de eddig nagyon jó fej voltam és most ő kezdeményezett és én éltem a lehetőséggel.
Jól esik megcsókolni, hozzáérni, nem is akarom abbahagyni, de azérta mi kis viszonyunk nem merül ki ennyire az érzelmeken, mert közben alkut köt,nincs szex, ez annyira nem nehéz feladat azt hiszem.
- Sosem hazudnék, csak próbálom magammal is elhitetni. - hadarom gyorsan mielőtt megint a szájára tapadok és teljesen magamba szívom az élményt, ami szinte maga alá temet,és bár sose akarna kiásni alóla senki. Szinte fájdalmas, amikor mégis elszakad tőlem, de igaz, hogy én kérem, nem szó szerint, de ha továbbra sem akarom elbaszni ideje egy kicsit vissszanyugtatni magam. Szomorúan nézem, hogy elmegy az ölemből és utána nyúlok, de engedem, hogy mellém üljön.
- És ha mondom mi történik, te meg kommentálod? - kérdezem egy apró reménnyel a hangomban, hogy talán mégis visszkaphatom az ölembe. - Dögös vagy na! - mondom neki nevetve, amikor rám szól. Minden porcikámmal próbálok a filmre figyelni, de azért magamhoz húzom és átkarolom a vállát, nem húzódik el ami megnyugtat, mert jó jel, a fejét vállamra hajtja. Így ülve tömöm magamba a csokis perecet, talán az izgalmamat takargatva vele, vagy a félelmemet, hogy mit fog kihozni belőlem ez a film. - Kérsz te is? - kérdezem nevetve, miközben letörlöm a számról a csokit. Nem tudok olyan lenni, aki csak azért más, vagy jobb, mert egy olyan ember közelében van aki kurávra bejön, régebben azt hittem, hogy majd lesz egy lány aki megváltoztat, talán azért sem akartam eddig senki iránt semmit sem érezni, de ez nagyon nem így van, magam tudok maradni és mégis valahogy jobban érzem most magam. Egy csók volt és tudom, hogy lehet neki semmit nem jelentett, de nekem igen, és ha önző vagyok kérek még, ha becsületes nem, de valahogy meg fogom találni a középutat, mert nem akarok neki rosszat, de magamnak meg akarok még belőle.
A filmre koncentrálva próbálom lenyugtatni a testem, és figyelni a mondanivalójára, mire hirtelen pattan fel és majdnem kiesik a kezemből a zacskó is, de mire szólni tudnék, hogy ráér, már el is tűnik tökéletes alakja egy ajtó mögött. Mély levegőt véve dőlök vissza a kanapén, mert ha utána mennék, mindegy hova már nehezen tartanám magam a megbeszéltekhez.
Hasonlóan pattanok fel mégis, amikor hív és mint aki nem rohan megyek be hozzá, minden önuralmamat összeszedve. - Mondd hercegnő! - lépek oda mögé, majd körbenézek és szinte látom magam előtt, hogy még ebben az óriási szekrényszerűségen sem talál soha semmit amit felvehetne. - Most megkeressük az átjárót Narniába? - kérdezem miközben ráemelem a tekintetem. - Szóval most tényleg csak a ruha miatt kellettem, vagy hátsó szándékod van és máris szegnéd meg a megbeszélteket? - kérdezem miközben közelebb megyek hozzá és hátulról hajolok a füléhez. - Na mondd miben kell a segítségem? - tartom magam a jófiús énemhez de azért egy apró csókot lehelek a nyakára, mielőtt ellépek halkan nevetve.

Nevetek, hát unikornist esküszöm adok neki, ha már macit nem tudok keríteni, de úgy éljek, rendelni fogok neki egyet a netről és elküldetem egy doboz csokis perec társaságában. Magamat meg közvetlen utána a pokolba fogom küldetni, mert ez a csók ez bűn, bűnösen jó és hozzá simulni is az, mert nem hat nekem idegennek. Sőt, inkább izgalmas, mert annyi oldala van, amiről fogalmam sem volt, köztük az, amelyikkel szeretek együtt lenni és amelyik kívánást duruzsol a véráramomba. Igen, baromi könnyű lenne ezt a semmi ruhát ledobni és odaadni magam neki, hogy feloldjuk a feszültséget némi élvezetben, de annyira notóriusan kijelentette, hogy szerinte azzal semmit nem érnénk el, hogy inkább csendre intem mindkettőnket.
- Így azért másképp hangzik. - és nincs duzzogás sem, csak az ajkai és a keveredő légvételeink. Nem is akarom, hogy megszakadjon. Úgy érzem, hogy órákig képes lennék vele ezen a kanapén csókolózni, mint egy 14 éves kiskamasz. De, ez úgy látszik nem működőképes és kicsit lehet nem is árt, ha kitisztul az én fejem is, akkor talán kiradírozódik belőle a rengeteg kép, hogy mégis miként tudnánk ezt összehozni itt. Úgyhogy mellette landolok és elnevetem magam a képtelen ötleten. - És hogyan mondod, ha egyszer eltakarom a képet? - haah, mintha legalábbis meccset nyertem volna, olyan a mosolyom. Pedig nem, csak egyszerűen tudom, ha az ölébe ülök, ő egy percet nem fog nézni ebből az izéből. Persze most sem teszi, mert érzem magamon a tekintetét. Így nem fogja megkönnyíteni a dolgot, márpedig, ha nem tudunk felnőttként viselkedni egymással, mi lesz holnap, ha átmegyek hozzá?! Viszont jó az illatába burkolózni és a fejemet a vállára hajtani, még ha a fellobbantott szexuális feszültség ott is munkálkodik bennünk. Akkor is jó. Persze az édességével együtt kimosolygom, mint egy kisgyerek. Oké ez most gázul hangzik a fejemben, mert akkor történetesen olyan, akinek a súlyát szívesen érezném magamon. - Aham, adj egyet! - nyitom a szám engedelmesen, ha elnyúlok odáig akkor meg kell mozdulnom és végre kényelmes pozícióba fészkeltem magamat.
A film mehet tovább és végre kicsit lenyugszom és elfogadom a tényt, hogy jó a közelében, konkrétan jó mellette lenni, de eszembe jut, hogy csórit meg itt hagytam farmerban, úgyhogy elrohanok a gardróbszobába, hogy keressek neki valamit..ami történetesen marha magasra lett száműzve azért, hogy ne foglalja a fontos cuccaim elől a helyet. Hát...kikiáltok neki, segítsen ki a szorult helyzetből. De észre se veszem, hogy belép, a hangjára és a tényére összerezzenek. - Annyira nem is nagy.. - nézek végig a polcokon, amik ruhákkal, cipőkkel és egyebekkel vannak tele. Egy lánynak tudnia kell öltözni, na! Felnevetek. - Gondolod, ha ez lenne a terv, akkor a szekrényfétisemet szeretném kiélni? - boolond, de megnevettet, nem csak most. Úgy egyébként is. Libabőrös leszek ettől az apró, lehelt csóktól is és már kezdem úgy érezni, hogy nem vagyok normális. Felmutatok a negyedik polcra. - Ott vannak a ruhák, de nem érem fel. Lévén nem használom azt a részt. Szóval.. fel kellene emelned, hogy kipakoljak egy nadrágot meg egy pólót. Már úgyis tudom, hogy elbírsz. - emlékeztetem a múltkori fényképes történetre, ahol ez már lényegében megtörtént. - Nos? - fordulok meg, hogy szemben legyünk. - Kivitelezhető, Mr. Wood? - elmosolyodom.

Bia & Max

Nem tudom mikor történt meg, mikor volt az a pillanat, amikor tudtam, hogy kell ennek a lánynak a csókja, mert amkor végre megkaptam mintha mindig is erre vágytam volna, mintha mindig ez lett volna nekem a sorsom, hogy őt megtaláljam. Nyálas, valóban az, de ez olyan helyzet, hogy belefér, legalább a fejemben. Mert ahogy az ölembe ülve hozzám simul és csókol egyáltalán nem érzem, hogy ezaz első alkalmunk, mintha ezer éve csinálnánk, mintha mindig is erre vágytunk volna. Furcsa tréfa ez, hogy pont olyan lány nem lehet teljesen az enyém, akire vágyok, mert így még sosem akartam senkit, pedig én már nagyon sok mindent tapasztaltam.
- Hidd el szívesebben néznélek most téged. - mondom neki, amikor elkerül előlem és szomorúan veszem tudomásul, hogy most tényleg ennyi volt. Időben hagytuk abba ez nem vitás, de vajon tényleg ezt akartuk mindketten, mert rajta sem érzem, hogy ez annyira jó döntésnek hatott volna számára. Azért hozzám bújik, én átkarolom és folytatjuk, amit elkezdtünk, bár teljesen más hangulatban, sokkal lazább és kényelmesebb érzésem van, így úgy tömöm magamba a kaját, mintha nem lenne holnap. Amikor ő is kér csak a szájába adok egyet nevetve, és úgy érzem, hogy ez a világ legtermészetesebb dolga, mi ketten a kanapén, filmet nézve, perecet zabálva egymást etetve. Már éppen teljesen relasban éreztem magam, amikor szélviharként suhan el mellőlem, de nem kell sok és már utána is mehetek, de csak azért mert ő kéri, magamtól nem mentem volna, mert tényleg kemény és rendes akarok maradni. Mármint jó értelmében kemény, mertamásikkal vele sosem volt gond. Már előre félek milyen lesz, amikor egyszer valaha megkaphatom őt, mennyire fogom bírni mellette, mennyire tudok majd gyengéd lenni vele, mert a fejemben már annyiszor lejátszódott, de tudom, hogy ma nem fog megtörténni, nem tehetem meg akármennyire is akarom és akármennyire is áll egymásra a testünk már akkor is, amikor bemegyek hozzá.
- Nem tudom, nem látok bele a fejedbe. - vonom meg a vállam ártatlan tekintettel. Kap egy apró és ugyanolyan ártatlan csókot, mint az arckifejezésem mielőtt megmutatja mit is kell tennem idebent. Lenne egyéb ötletem is de megtartom magamnak, egészen addig sikerül is jónak mutatnom magam amíg felém nem fordul. A terve egészen izgató, pedig semmit olyat nem kér. - Vagy nem kell póló, sem nadrág, és mehet úgy a parti. - kacsintok rá, miközben egyre közelebb hajlok az arcához, mintha megint egy csók után áhítoznék, és nagyon is akarom, de ennél sokkal okosabb vagyok, mert nem fog menni sokáig a határok megtartása, ha ennyire húzom a saját agyam is. - Kivitelezhető Miss Strayton. - suttogom az ajkaira, majd megfordulok, és leguggolok. - Na ugorj hercegnő. - fogom meg a feneke alatt  és emelem egy kicsit magasba, hogy le tudja venni amit akar. Ha végzett nem engedem el, hanem a lábát a derekam köré mozdítva indulok el vele a kanapéhoz, más irányt nem kockáztatok meg. Leülök a kanapéra, hogy pontosan abban a pózban legyünk, mint az előbb. - Na ez a látvány már sokkal jobban tetszik. - vigyorgok rá önelégülten. - Mielőtt átöltözök muszáj tudnom, hogy nem hagysz ezután a film utne egyedül aludni. - mielőtt válaszolna zárom össze a köztünk lévő távolságot és csókolom meg, kihasználva minden pillanatot, amiből amúgy sem lehet sok, mert képesek lennénk továbbmenni.

Megint repül felém egy újabb kedves bók, valami őszinte, amire még azt se mondhatom, hogy tutira hazugság és csak azért mondja, hogy...mert nem azért mondja. Egyszerűen csak jön, amit gondol én meg már azt se tudom, hogyan reagáljam le. Már így is átszaladtunk pár határvonalon, amin nem kellett volna és az, hogy ő intett előbb józanságra, igazából baromira hálát csihol bennem.
- Azért csak nézd a filmet. - hiszen, ha azt kikapcsoljuk, csak egymásnak maradunk és oké, nem szoktunk feszült csendben üldögélni, de most azért mégis merőben más a helyzet. És szerencsémre végül nézzük is a filmet, nekidőlve pedig az előbbi aggodalmaim is kicsit eloszlani látszanak. Persze, tehetnénk ezt szimplán barátokként is, mert nincs abban rossz, ha...na, szóval nincs. Már majdnem elkezdem biztosítani afelől, hogy van még elég nassolni való a szekrényben, helyette inkább elfogadok egy perecet. A vércukromnak valószínűleg úgysem árt, ha kicsit emelünk rajta.
De mielőtt teljességgel elkényelmesednék a vállán, verem bele a fejembe, hogy ruhát kell neki szervíroznom, ha egyszer már annyiszor megkérdeztem. Persze nyilván elakadok vele és már hívhatom is be segíteni, amit már megint sajátságosan értelmez ugyebár.
- Teljesen igazad van, szerencsére nem látsz. - surmó mosollyal nézek rá, ne is akarja azt a gyalázatot látni, ami most ott bent kavarog és tökéletesen elfelejtkezik Markról, mert csak rá koncentrál. Mindenesetre jóformán rajtakapottként rezzenek össze a meglepődést hozó lágy csóktól a nyakamon. Muszáj vagyok megfordulni, úgy nem jó, ha mögöttem áll, engem meg beszippantanak a gondolataim közben. - Viselkedj, Maxi! - nevetve csóválom a fejem, mert most hirtelen, mintha sokkal magabiztosabb lenne, mint mondjuk egy órával ezelőtt, vagy akár a múltkor. Olyasmi sugárzik belőle, amit még...nem igazán értek, de a kis rándulás bennem azt jelzi, hogy most felkészülök rá, sőt tudomásul veszem, hogy meg fog csókolni..és nem történik meg. Játszik. A kis mocsok. - Igazán kedves. - gáláns válasz, gáláns mosollyal megtámogatva. - Ohóó! - nevetve kapaszkodom a térváltástól és próbálok felkapaszkodni a polcig, hogy találomra kikapjak egyet-egyet mindenből, amikről azt se tudom konkrétan hogyan néznek ki. - Megvannak! - készülnék, hogy letesz, de nem és alkalmazkodom, hogy ne dőljünk el, mint két zsák krumpli. Nos, ha eddig hiányoltam is némi közvetlen kontaktot, most megkapom, mert átölelem a derekát a lábaimmal és a vállaiba kapaszkodom, míg leülünk. - Ejnye, így meglepni...azt se tudtam mi történik hirtelen. - Kicsit fészkelődöm rajta, hogy a lábaim is olyan szögben legyenek, ahol nem jön velük instant zsibbadás két perc múlva. - Ha most az jön, hogy félsz, hogy a gonosz apáca éjjel elrabol.. - nevetnék is, de hirtelen ér a csókja, mint egy áramütés. Az enyém viszont mohó, türelmetlen és mintha mindent el akarnék tőle, belőle venni nagy hirtelen. Kicsit kapkodom is a levegőt, amikor megszakítom és a homlokomat az övének támasztom. - Nem engedhetlek be az ágyamba.. - mármint aludni, nem lenne jó ötlet, sőt, egyenesen veszélyes ötlet lenne. - Bűnös dolog lenne. - meg izgalmas és nagyon tilos, de megcsókolni nem az megint. Jobban mondva ez is az, de ezt már úgy tűnik nem tudom jól kontrollálni. - Miért van az az érzésem, hogy nem érdekel a film? - simítom hátra a hajamat, hogy elmosolyodhassak. És még mielőtt akármire vetemednék már megint, közénk tartom a cuccokat. - Öltözz. Át. Most. - nevetek fel.

Bia & Max

Azt kéri, hogy nézzem a filmet, hát könnyű ezt mondani, amikor olyan nő ül mellettem, mint ő. Alig tudom levenni a mosolyomat az arcomról, a tekintetem róla, de engedelmeskedek neki és a filmre pillantok, de nem engedem messze, mert magamhoz húzom, és tetszik, hogy nem ellenkezik, sőt hozzám simul. Minden annyira normálisnak hat, ahogy a perecet a szájába adom, és hogy megy a film, amit elvileg narrálni kellene, de a fejemben minden pörög csak az események nem a tévén. Már éppen koncentrálnék teljesen a filmre, hogy ne lépjünk túl több határt, amikor felpattan és faképnél hagy, de legalább elmondja, miért.  Nem bírja sokáig nélkülem és szinte perceken belül hív is be, segítséget kérni, na persze.
Nem nagyon tudom magam jófiúnak tetteni, vagy inkább csak az agyát húzom, és amikor felém fordul úgy teszek, mint aki meg akarja csókolni. Vagyis nem teszek, mert meg akarom és látom a testtartásán, hogy ő is erre vágyik, baszki, hogy ilyenkor jön elő a legjobb énem, aki talán egy kicsit húzni is akarja, miközben még mindig a felizgatott testemet akarja nyugtatni a normális viselkedése érdekében.
- Éppen azt teszem hercegnő. - mondom neki kacsintva, mielőtt a magasba emelem, hogy le tudja szedni, amit érthetetlen módon rám akar adni, ahelyett, hogy megszabadítani a ruháimtól. De nyilván csak a fejemben akarom ezt és nem fogom neki komolyan elviccelés nélkül mondani, vagy lehet mégis.
Nem teszem le miután megvan a keresett szett, hanem a karomban vizem ki és helyezem magunkat kényelembe a kanapén, pontosan úgy, hogy a szemem kényelmesen pihenjen rajta és a kezem is ott legyen valamelyik testrészen. Elhelyezkedik, hogy neki is kényelmes legyen és megintcsak nem ellenkezik. Megcsókolom, miután megint szóba hozom, hogy eszem ágában sincs egyedül aludni, talán jófiú tudok maradni az este is, de erős a talán fejemben ezen a téren, így nem felesleges a félelme.
Pár centire szakadunk el egymás ajkától, de a homlokunk egymásnak támasztva marad, miközben kiemeli, hogy mennyire bűnös lenne, az az együtt alvás, amin elnevetem magam. - Nem hinném, hogy az alvás az akkora bűn lenne. - ejtem ki a szavakat, halkan, mielőtt egy újabb csók követi az előzőt de túl hamar véget ér, ami jó, mert Bia közelében egyre nehezebben maradok a nadrágomban, mázli, hogy már megint vetkőztetni akar, az már annyira nem, hogy rögtön öltöztetni is.
Elveszem tőle a cuccokat és lerakom magunk mellé a kanapéra, de nem állok fel, csak egy kicsit megemelkedek és leveszem a felsőm, még mindig az ölembe ül. - Szóval most vegyem azt fel? - kérdezem a ruhakupacra mutatva, miközben akezem a derekára rakom, és pimasz arckifejezésemet elővéve húzom közel magamhoz. - Amúgy érdekel a film, csak a testi akció jobban. - vonom meg a vállam, és most csók nélkül hagyom, és a visszahulló hajszálait babrálom megint, miközben nézem őt. - Baszki! - hajolok egy kicsit oldalra, amikor megjelenik a képernyőn valami igazán rettenetes nőszemély. - Na ezután biztos, hogy kelleni fog a plüss maci. - esek ki hirtelen a kanos énem személyéből, mert a ronda apáca rendesen lehangolt, még mázli, mert nem lesz az estének komolyabb folytatása, ő kérte én betartom, addig nem megyek tovább, amíg nem kéri, a csók sem lett volna, ha nem megy bele. Azt hiszem nála képes lennék várni bármennyit, hogy igazán egymásnak essünk, van akiért megéri és ő határozottan az az egy személy, akinél megéri.

Valahogy nem gondoltam, hogy ilyen fordulatot fog venni a szekrényesdi. Már a piszok kis mosolygásáért megérdemelné, hogy elismételjem, viselkedjen már legalább egy kicsit rendesen. Akkor talán nekem sem jutna eszembe minduntalan az, ami a kanapén történt. - Jaaa, látom.. - szemforgatok, annyira viselkedik jól, mint amennyire az én gondolataim szűziesek. Nyilván nem fog köztünk semmi olyan megtörténni, amire tán mindketten gondolunk, mert akkor egy rohadék lennék és nem több. Az lenne a korrekt, ha szakítanék persze Markkal és úgy már szabadon eldönthetném, hogy átadom-e magam ennek a vágynak, vagy sem. Fuh, mégis annyira arra vágyom, hogy nekitoljon a polc szélének és megcsókoljon, hogy...inkább nem mondok semmit. Meg se szólalok, nem szabad.
Vissza sem kapom a menekülő útvonalam, mert a lábaim már a derekát ölelik át és ez nem segít a nagy elhatározásomon egyáltalán. Sőt, csak még jobban megnehezíti azt. Mire leül, már majdnem közlöm vele, hogy szedjen ki a ruhámból. Az ajkai forróak és izgalmasak és annyira jó végre ezt megtenni vele. Talán segített volna már legutóbb is, de akkor sem volt szabad és most sem és idegesít, hogy nem tudom mi van velem. Már szuszogok a homlokának dőlve. Még csak azt kéne, hogy egy ágyban aludjunk! Isten őrizz, hogy akaratlanul vagy épp akarattal egymást simogassuk meg öleljük át egy takaró alatt. Neem, nem. - Az alvás tényleg nem bűn. De te magad vagy egy nagy bűn. - felnevetek, amit belém is fullaszt és jól is teszi, legalább nem nevetgélek, hanem beleolvadok az ízébe. - Igen. Vedd fel. - muszáj, hogy valami legalább kicsit normálisan működjön ma este. Valami, ami a tervezett keretben van és volt akkor is, amikor bejöttünk az ajtón.
Kicsit hátrébb dőlök, amikor megmozdul, de most..komolyan úgy akar öltözni, hogy rajta ülök. Megüt az illata, a sóhajtó bőrének látványa a ruha alól. - Igen, mindenképpen fel kell venned. - már miért lenne neki is jó, ha így maradna?? Nem is akarom érezni a meleg bőrét, nem én, de magához húz és megborzongok. - Nincs itt semmiféle testi akció...chhh - ciccentek, lehetetlen alak, öltözzön csak fel szépen. - Na? - nézek rá, mi a baszki, majd felnevetek és hátra fordulok ültömben, hogy lássam a tv-t. - Odadoblak neki, ha nem viselkedsz. - fenyegetem és másodára is megkísérlem a lemászást az öléből, jobban mondva most én leszek a gonosz, mert vissza is ülök, csak háttal neki, hogy legalább ne lássam. - Én mondjuk a farmeren jobban aggódtam mint a pólódon, de hátt.... - vállat vonok, akkor szenvedjen csak farmerban. Megérdemli a kis mocsok. De így legalább nem látom a száját, őt, hanem előttem van a kép.

Bia & Max

Még ha tudnám mi folyik itt, akkor lennék sokkal nyugodtabb, de abban mi lenne az izgalmas. Egészen furán jó,hogy fogalmam sincs, mi az amit csinálunk, mert teljesen hülyeség ugye? Hiszen ott van neki a pasija, akiről sokat nem tudok, de azt hiszem valamit jobban tudhatok, mint ő, vagy csak a kémia jár köztünk jobban, mint az ő esetükben.
Minden megkérdőjelezés nélkül sietek a segítségére, és már nem tudok annyira jófiú lenni, mint eddig voltam, adott egy kis teret, hogy ne legyek az, látom rajta, hogy már ott folytatná, de én még észnél vagyok, nincs bennem alkohol és ez sokat segít, meg a kávé, amit megittunk, ez tart észnél, hogy ne tépjem le magunkról nagyon hamar a ruhát. De azért egy kicsit mégis többet akarok tőle, így az ölemben viszem ki és telepszünk vissza a kanapéra.
- Ezzel nem tudok vitatkozni. - állapítom meg a csókunkat követően, majd megvonom a vállam és megint megcsókolom. Annyira érzem, hogy ebben a formában nem kellene megtennem, mert lehet másnap megbánja, és akkor szépen el is tűnik majd, hogy még belegondolni  is szar, de legalább segít érzés, hogy ne menjek tovább, pedig annyira dögös, és annyira éget a csókja, ég még a testem is tőle és akarja minden egyes testrészét, érezni akarom, de visszafogjuk magunkat, vagyis igyekszünk. Persze nem hagyom magam annyira gyorsan lerázni, tovább húzom az ő és az én agyamat is, leveszem a felsőm és mint aki nem érti a következő lépést kérdezek rá a teendőmre, ami nekem szánt.  Nem teszek eleget neki, inkább magamhoz húzom, de csók nélkül maradunk, mert csak bámulom az arcát, egészen a nyanya megjelenése a képernyőn, ami rögötn segít átkattani a gondolatmenetemről. Megfordul ő is, és szinte érzem, hogy nevet, még úgy is, hogy nem látom az arcát, rajtam nevet, a szavain még én is felkacagok. - Azt hiszem innentől jófiú leszek.- teszem fel a kezeimet, megadva magam, hogy megússzam a kínzást, amit a film szereplője okozhat nekem csupán a jelenlétével a tévén.
Egy pillanatra azt hiszem megint itt akar hagyni, de lehet ez lenne a legjobb döntés megint, így nem ellenkezek, de nem megy el, csak hátat fordít nekem és még be is szól, amivel csak tovább húzza az agyam. Pimasz a lány, amin elmosolyodok. Előre hajolok, hogy a fülébe tudjak beszélni, kezemet magam mellé támasztom, hogy ne akarjak mindenfele vándorolni velük, mert én jófiú leszek. - Az a farmer most nagyon sok mindent elrejt, szóval lehet ha itt maradsz nem baj, hogy rajtam maradt. De le ne merj mászni rólam ezért. - kulcsolom össze előtte a kezem és dőlök vele együtt hátra a kanapén. Talán ez nem is annyira durva dolog, csak filmezünk, nincsen semmi testi akció, ahogy ő is mondta az előbb, hiába akartam annyira, egymás ölében bámulunk egy cseppet sem romantikus, cserébe elég para filmet.
- Most elengedlek, de csak addig ameddig előre hajolsz nekem a perecért, ha elmész, akkor azt hiszem az apácával alszok, mert odadobsz nekik. Szóval kérlek ne akard kihozni belőlem a rosszfiút. - kérem tőle majdnem szépen az ellátmányt, ami kötelező a filmhez. Lassan nyitom szét a kezeimet, de mielőtt megmozdulna megszólalok. - Hercegnő, ma tényleg nem leszünk rosszak. - mondom neki komolyan, és  tényleg így is gondolom, kivételesen.

Tiszta szerencse, hogy ezzel nem tud vitatkozni. Legalább elismeri, hogy valóban bűn. Már az is bűn, hogy az ölében ülök és élvezem a helyzetet, sőt, olyan mélyről fakadóan bűn, hogy még sosem keveredtem hasonlóba sem. Mármint, ha vagyok valakivel, akkor nem nézek másra. Nem? Nem ez lenne a normális? Erre berobban ő és máris minden a feje tetejére állt. Ráadásul most meg bennem állít minden fejjel lefelé azzal, hogy csókolózunk, mint két tini és bevallom, nekem ez kifejezetten tetszik is. És önmagában azért, hogy még a vállát is vonogatja két csók között, már meg kellene legyintenem, de igazából jól áll neki. - Na, legalább bevallod. - nem lehet valahogy felcsörögni Lucifert, hogy elmondja, melyik Főbűn lakik Maxi testében? Mindjárt könnyebb lenne valahogy normálisan kezelnem a szitut.
Erre jön ez az átöltözöm és mégsem dolog és tudja, hogy ezzel nem könnyíti meg, erre magához is húz. Ez az Maxi, nem azt mondtuk, hogy jók leszünk? A félmeztelen ölelésed ezen pont nem segít. Megilletődöm egy kicsit, mert oké nem ez az első, a múltkor kevesebb ruhában is megtettük jóformán ugyanezt, de ez most akkor is merőben más helyzet. Mert tettünk egymás felé egy újabb lépést, pontosabban most én tettem meg azt, amit ő nem mert...vagy nem akart. Nehéz vele, most én mondhatnám neki, amit ő nekem legutóbb. - Cserkészbecsszó? - nevetek, hát valóban nem szép látvány a nő, de hát...ez elvileg egy horror film. Nem lehet a gonosz szép. Bár persze, pár valódi esemény kapcsán ezzel vitatkozhatnánk, de most engedjük el azt szépen.
Most tényleg megtehetném, hogy átülök megint mellé, vagy ne adj isten valami tisztességes távolságot ékelhetnénk be kettőnk közé. Nem, helyette csak háttal ülök az ölébe, ami ugyanúgy valami izgató élmény, de legalább nincs csókgondolat közelében sem. Beleborzongok abba, amit hallok, de most nem tudom tényleg eldönteni, mi lenne a jó lépés. - De nem lenne, nem is tudom, kényelmesebb? - nyilván muszáj rákérdeznem, és ha most valami teljesen alternatív részben lennénk a filmünkben, akkor nyilván iszonyatosan jót...hagyjuk, hagyjuk. Én zártam rá a mai este ilyen irányú kimeneteleire, hát így is kell maradnia a dolognak.
Kényelembe helyezkedem a mellkasán, jobban mondva a feje mellett, de kétlem, hogy ez sokáig olyan baromi kényelmes lenne majd akár neki, akár nekem, de most jó így. Felhúzom a lábaimat és a kanapén támasztok velük. Elég illetlenül kitárulkozó póz, de nem szemben vagyunk, tehát nem látja. Elmosolyodom a szavait hallva. - Aham, és ha mégis elmegyek akkor...megküzdesz az apácával a lakásban? - és már mozdulnék, hogy felegyenesedjek, de még megtart, megállít. - Tisztában vagyok vele, emiatt ne aggódj. Nem erőszakollak meg álmodban. - megpaskolom a kezét és ha nyit, akkor leteszem a lábaimat és felállok, hogy odaadjam a perecet, de mivel nem vagyok annnnyira szemét, így nem hajolok be előtte terpeszben állva, hanem kilépek és úgy nyúlok el az asztalon hagyott dobozkáért. Megfogan bennem a gondolat és sétálok is tovább a dohányzóasztal mellett. Kiveszek egy perecet. - Na és, ha nem adom oda, akkor mi van? - és ha mozdul, hát messzebb megyek, vigyorogva nézek rá. - Lehet, hogy nincs kedvem odaadni. - gondolkodom hangosan, de még mindig vigyorgok. - Mi van, ha azt mondom...vedd el, ha akarod. - megrázogatom a dobozt, van még benne. Gyere Maxi, játsszunk egy kicsit! Végtére is közöttünk van egy asztal, na meg a kanapé is mindjárt.

Bia & Max

Miért ne vallanám be, igazából veszteni valóm ugyan van, ha róla van szó, de nem fogom olyannak akkor sem beállítani magam, amilyen nem vagyok.
- Nyitott könyv vagyok, csak most már legalább akarsz olvasni belőlem. – eddig nem voltunk ennyire nyitottak egymással kapcsolatban, mert nem is volt miért. Valahogy mindig is volt bennem egy olyan mély tudat, hogy nem lesz soha kapcsolatom, és addig ameddig nem találkoztam vele ez nem változott meg. Most mégis úgy érzem vele el tudnék képzelni többet, benne van annyi minden ebbe az egészbe, amiről azt sem tudtam, hogy létezik, mégis van egy fal, ami miatt egymásnak teszünk olyan ígéreteket, amit nem akarunk betartani. De ettől függetlenül be fogunk, mert ez a helyes.
Burkolt, bár enyhe, fenyegetést kapok, mire nem lehet máshogy reagálni, mint eleget tenni a kérésének és tényleg jónak lenni, a mai napon. – Becsszó, inkább leszek veled jófiú, mint rossz azzal. – mutatok a képernyőre felhúzott orral, egy kicsit tényleg megrettenve még csak a gondolattól is.
Egy kicsit mégis ellene megyek ennek a jófiús dolognak, és amikor lekerül a pólóm húzom magamhoz még akkor is, amikor háttal lesz nekem. Legyen csak kurva nagy a kísértés neki is és ne csak nekem. De persze a férfi éhség nem csak a szexualitásban merül ki, hanem a normálban is, így kajáért kiáltok, de nem akarom elengedni, csak egy kicsit, ameddig eléri nekem a perecet.
- Dehogy küzdök, ha itt hagysz elbújok az ágy alá, ha ez megjelenik itt. – mondom neki teljes komolysággal. Hirtelen elégedett mosoly jelenik meg az arcomon. – Kár, pedig azért azt eléggé élvezném. – mérek rá egy szomorú pillantást, mielőtt mégiscsak itt hagy, pedig megígérem neki, hogy jó leszek. Nem is tudom, hogy gondoltam, hogy majd pont egyszerű lesz vele bármi is, de az a baj, hogy rothadtul bejön, hogy folyton tornáztatja az agyam.
- Éhen maradok. – felállok, hogy a perec és utána nyúljak, de ő velem együtt mozdul, amire lefagyok és szemöldökeimet felhúzva nézek rá, gondolom nem lesz könnyű megszerezni a kaját, de ha harc hát legyen harc. – Lehet, hogy nincs kedvem jófiúnak lenni. – vonom meg a vállam, és elindulok felé, de megint megtorpantanak a pimasz szavai. – De ha elveszem nem csak a perec lesz az enyém. – nézek rá miközben még mindig vele eszembe állok, nem indulok, mert várom a megfelelő pillanatot. Elég nagy a távolság köztünk, de elindulok felé. Kicsit úgy érzem magam, mint egy gyerek, amit régen éreztem és nagyon felpezsdít, hogy nem kell figyelnem arra mit csinálok és hogyan viselkedek, mert neki nem számít mennyire vagyok komolytalan mert pont ezt élvezi.
Mozdulok felé és amkor velem mozdul, amire számítok kicselezve kapom el a derekánál fogva és húzom magamhoz az egyik kezemmel, a másikkal kiveszek egy perecet és a számba tömöm. – Szóval most mi is lesz a jutalmam? – kérdezem szembe fordítva magammal egy pillanatra elengedve őt.

- Eddig sem voltam veled elutasító. - úgy mondja, mintha nem lettem volna vele valami fura oknál fogva tök nyitott az elejétől kezdve. Sőt, őszinte is voltam és nem húztam..na jó egy kicsit talán mégis, de alapvetően nem. Igazán szórakoztató volt mindkét alkalom, ráadásul tényleg beszélgettünk is, úgyhogy meg sem mukkanhat. Persze, tudom, mi a véleménye a kapcsolatokról és úgy általában véve arról is, hogy meddig van szüksége lényegében egy nőre, de valahogy annyira elindult ez az egész, hogy rájöttem, nem is blamálhatom le érte. Az ő módija sokkal egyszerűbb, például, ha most nem lenne Mark, akkor...pfu, de van. Mark létezik, lélegzik. Na meg, ahhoz már túlságosan alaposan megismertük egymást, hogy egyáltalán letaszítsam őt valami alkalmi kufirc szintjére. Ha kevesebbet láttam volna a személyiségéből, más lenne. De most...magam sem tudom már, hogy mi van.
- Nocsak-nocsak, ki hitte volna, hogy egy nő fogja rád hozni a frászt.. - felnevetek, oké talán ez gonosz, mert mindenkinek van valami olyanja, amitől irtózik. Én néha elgondolkodom, hogy meg tud-e rettenteni még egyáltalán bármilyen film. Bár mondjuk egy megtette és ott naggggyon szurkoltam a csajnak, hogy ölje meg az összes bunkót.
Próbálok neki háttal kényelmesen elhelyezkedni, legalább valameddig, mert sokáig ezt így fenntartani sem lehet. De hát ugye perecet kér, hát még ez nem is lenne nagy kérés, már ha elengedne persze. - Oh és gondolod az ágy alatt nem találna meg? - felnevetek, mert noha sosem üldözött semmi démoni és nem démoni lény sem, de mindig megtalálnak mindenkit. Az ágy alatt is. - Nahááát, ezen most tökre meglepődtem! - újra nevetek, persze, biztos érdekes jelenet lenne, ha rápattannék, amikor alszik. Azért akárhonnan nézzük, tutira meglepődne. Több okból kifolyólag is. De azért felállok azért a perecért és nagyon is kis hülye ötletem lesz, jobban mondva ez nem is ötlet, inkább csak felindulás, de már ez a film...totálisan esélytelen amúgy is. A hangulat sincs meg hozzá valahogy... - Aham, éhen. - nevetek és elhúzom a dobozt, hogy hátrálhassak. - Oh dehogynem. - hát megegyeztünk és elmondta legalább kétszer, hogy jófiú marad. Akkor maradjon is, én meg egy csúfondáros mosollyal lépkedek hátrébb, hogy közénk kerüljön az asztal. - Ezt vegyem fenyegetésnek? - hohó, hát mindjárt még meg is fog itt lepni igazság szerint. Kicsit eltáncolgatjuk itt a lépéseket és próbálnám bemérni, hogy tudnám teljesen kikerülni a kanapékat, hogy azok is közöttünk legyenek. De nem vagyok elég gyors és szinte izgatottan nevetek, amikor utolér és elkap. Kicsit felpezsdít ez a közjáték, ami jó, mert rég nevettem már ennyit. Belop egy perecet míg én meg szabadulni próbálnék. - A pereced maximum. - nézek fel rá nagy, várakozó tekintettel és jobb ötlet híján csiklandozni kezdem, hátha lazul a fogás és megléphetek tőle.

Bia & Max

Elutasító valóban nem volt, sőt gészen nyitott volt afelé, hogy megismerjen engem. Őszintén melyik kamasz fiúban nem tomboltak a hormonok a gimi alatt és viselkedett úgy, mint valami szent? Hát én nem voltam olyan én akkor amikor mi az ismeretségünk hajnalán voltunk még igencsak cserfes kissrác voltam és akkor elég kedvesen gondolkozok magamról. Ahhoz képest, viszont egész jól fogadta az újratalálkozást és bár tudom, hogy nem kellett volna ennyire közelednem tudva, hogy a jövőm eléggé bizonytalan, főleg, hogy ott a gyerek és a munka, de nehéz lett volna kihagynom őt az életem további részéből, de ezt már az első percben tudtam azon a hülye grillpartin.
Nem nehéz felfogni az éppen aktuális helyzetet, ahogy a kanapén ülünk, igazán kényes pózban, ami jól esik, de csak ideig óráig, és nem tartjuk furának, pedig az előző találkozásunk igencsak rosszul ért véget. Nevetünk, eszünk, szórakozunk, és ami a legjobban meglep, hogy egyre jobban enged magához közelésén okosan lépek hozzá mindig egy lépést, de nagyon lassan, magamhoz képest.
Pasi mivoltomból fakadóan szeretek enni, na meg eléggé leköt ha tömöm magamba a szénhidrátot és nem állandóan arra gondolok, hogy mennyire letépném róla szinte azonnal a ruhát. Nem akarom elengedni ezt a helyzetet, de mégis megteszem bízva benne, hogy hamar kapom vissza. Ismerem már annyira, hogy kétszer mondjam el, és tudhatom, hogy mindezek ellenére ő pontosan az ellenkezőjét fogja tenni.
- Sosem fenyegetlek én semmivel, csak közlöm a tényeket, valamit valamiért. - mondom neki nevetve miközben már emelkedek, hogy részt vegyek a játékban, amit éppen hogy elkezdtünk. Tetszik ahogy nevet, olyan boldognak tűnik, és önfeledtnek, de nem hagyom sokáig ebben az érzésben, mert egy gyors csel után máris a kezeim közé kapom, meg persze a perecet is, hiszen nem ő volt az elsődleges zsákány. Ja de…
Próbálkozik egy kis meneküléssel, de nem engedem csak hangosan ropogtatom a perecet, egy rövid ideig. - Szóval a perecem, pedig meg küzdöttem én a jutalmamért, és csak ezt kapom. - mlem felszomorúan a pereces dobozt. - Nem vagyok csikis! - vetem oda hozzá megfeszített testtel, próbálva beigazolódni hagyni ezt az állítást, de elég hamar bukok le, amikor majdnem kiejtem a kezemből az édességet és engedem el ezzel együtt. Azt hiszi menekülhet, de a csuklójánál ragadom meg és húzom magamhoz, bezárva minden rést közöttünk. A haját a füle mögé simítom és egy pillanatig egész kedvesnek tűnhetek, de hirtelen nyújtom ki a nyelvem, mint az ovisok és diadalittasan  emelem magasba a perecem. - Egyszer a lányt is meg fogom szerezni. - mondom vigyorogva háttal neki, majd az asztalra teszem a perecet és a korábbi kérésének eleget téve dobom le a nadrágot, hogy felvegyem a másikat, meg a pólót is. - Na látod, ki itt a rossz kettőnk közül, én felöltözök ahelyett, hogy téged vetőztetnélek, jól jegyezd meg Bia, mert ilyet sokszor nem látsz Maxim Wood-tól. - húzom ki magam, mintha egy hős lennék.

Akkor most kellene azt csinálni, hogy mérlegelés. Odaadhatnám neki egyszerűen azt a kekszet és maradhatnék szépen a helyemen, hogy aztán átüljek mellé, amikor már kellően nehéznek érez magán. Megnéznénk az első részt, aztán pedig a másodikat és béke, szépség, szeretet mindenfelé. Aztán meg aludnánk egyet, mert reggel nekem ennyi evés után biztos, hogy valami tornával kell kezdenem. Na meg ugye ott a holnap este, így teljesen hülyeség nekünk filmnézést tervezni, ha egyébként nem is nézünk filmet. Mármint holnap kizárt, hogy ez így lemehet, szóval talán mégsem volt olyan jó az az ötlet. Kicsit össze kell szednem magamat nekem is vele kapcsolatosan, mert ez így tudjuk, hová vezet.
Tudom, hogy nem az ő hibája. Az elejétől leadott róla annyi jelzést, hogy válogathattam is. És igen, ma megtörtük a jeget egymás felé. Már tudom, milyen a csókja, az ölelése és legalább megtehette volna azt az univerzum, hogy szar lett volna, akkor nem lenne bennem ez a görcs. De ahogy ő is mondta meg én is megmondtam, viselkednünk kell. Nem mehetünk el a szexig. Mert nem lehet.
De nekem mindig olyan idióta ötleteim vannak, mint ez is, hogy nem adom neki oda a hülye kekszet és csak vigyorgok, mint akinek elmentek otthonról. Nem mintha annyira küzdenem kellene a figyelméért, mégis mintha ezt csinálnám. Néha elgondolkodom, hogy biztos normális vagyok-e, vagy ez valamiből fakad.
- Jó szöveg, tényleg. - gonoszba vált a mosolyom, de legalább befékezem a nyelvem, hogy de ez csak szöveg, barátom. De menekülhetnékem van, nem tudom miért és már annyira nevetek az izgalomtól amikor megmozdul, hogy csoda, hogy nem esem össze. Amikor elkap, annyira nevetek, hogy szinte meg se tudok mozdulni. - A perec a jutalom! - két nevetgélés között és mivel nem tudok szabadulni, elkezdem csiklandozni. Már-már arra jutok, hogy ő bizony vasból van, amikor megmozdul a kezeim között és én szabadulhatnék is, amikor újra visszaránt. Legyőzöttségemből semmi nem látszik, mert még mindig mosolygok, mint egy idióta. Ő meg a nyelvét nyújtogatja, szóval a jelek szerint, semmivel sem vagyok lejjebb iq-ban nála. Öröm a tudat! Megkaphatja a pereceit, megküzdött érte mondhatni. És leáll vetkőzni is persze, pont most. Bár ebben semmi kihívás, felhívás nincs, még udvariasan hátat is fordít. Legalább én is megnyugszom egy kicsit, mielőtt megint valami hülyeség jutna az eszembe. - Most ezt úgy mondod, mintha én téptem volna le a ruhád. - fáj az arcom a nevetéstől, de ez jófajta fájdalom legalább. Már csak annyi van hátra, hogy szépen leüljek és megigyam végre a pohár üdítőmet, amit kell. - Elölről kell kezdenünk a filmet, mert ebből semmit se láttál. Szóval mostantól Mr. Wood, én a kanapé másik végén fogok ülni. - és oda is húzódok, félig felfekszem a karfára, hogy kényelmes legyen és intek neki is. - A másik végén is van egy ugyanilyen. Messsterien el lehet így feküdni. - és akkor se simogatás, se csók, se illatok, se semmi. Csak a film. - Újraindítod kérlek? Lusta vagyok megmozdulni. - mondom elesettnek ható hangon. Egész elnyújtózom, de még így is maximum a lábfejeink érhetnének össze, vagy hát mivel magasabb...oké, max térd alatt. - És mostantól viselkedünk. Én is. - becsszó meg minden, bele kell magam helyezni ebbe a filmezéses dologba. Muszáj.

Bia & Max

Azt senki nem vetheti a szememre, hogy túl komoly vagyok, sosem voltam az, és most van egy területe az életemnek, amikor annak kéne lennem, de még  a munka sem tud eléggé azzá tenni. Most vele, mikor állandó játszmákból áll minden találkozásunk, még jobban azt érzem, hogy sosem komolyodunk  meg, de ameddig vele kell ennyire gyerekesnek és őrültnek lennem, addig azt hiszem nem is akarok.
Nem fogom csak úgy szó nélkül hagyni, hogy túszul ejtette a perecem, ami az éltető elemózsiám, ami talán valamennyire el tudja voni a figyelmem, de persze nem akarom annyira levenni a lényegi részről a figyelmem. Még akkor sem tudja elkerülni a szemem a teste, amikor éppen valami egészen komolytalan dologra készülünk, fogócskázni egy nappaliban, mégha nem is olyan kicsi. Elkapom és a kezeim közé zárom, megszerzem a perecet, amit a jutalomnak állít be, de nem tudja, hogy nekem ennél sokkal több minden fog kelleni.
Magamhoz vonom, kész lennék arra,hogy most magamhoz húzzam és megint egy csókba végezzük, de nem teszek ilyet, hiába akarom, van ami tilos és jó, de ez annyira mégsem tilos, pedig annak kellene lennie, legalább elvből is ha más miatt nem. Csak kinyújtom rá a nyelvem és boldogan a zsákmánnyal a kezemben, egy elejtett megjegyzéssel vonulok vissza, hogy valóban átvegyem a szerelésem és magama vegyek valamit. Végig hallom a nevetését, amikor szemben vagyok vele, úgy nézem és nevetek vele, mintha sosem láttam volna ennyire boldog embert, akiről átragad a nevetés.
- Na látod hercegnő, ez a legnagyobb baj, hogy saját magamnak kellett megszabadulni tőlük. - rázom meg a fejem, kifejezve nemtetszésemet ezzel kapcsolatban neki.
Visszatérünk a kanapéra, meglepetten figyelem, ahogy nagyon de nagyon messze helyezkedik el tőlem és közli, hogy ő most a másik oldalon is marad. Nem kérdés, hogy meredten pillázok rá, és nem értem mégis mi történt a korábbi dologgal, szóval egy játék része volt az a csók is? Be kell nyelnem, mert nem erőszakokodhatok, hiszen itt ő az, aki megálljt parancsolhat, mert ő veszíthet valamit ezzel az egésszel, ráadásul a pasiját és nem én.
- Ahha, szóval itt jó leszek, jó messze tőled, nehogy véletlenül megint olyat tegyünk, ami esetleg mindkettőnknek jó? - kérdezem kifejtve azt amit tényleg érzek, most nem is akarok itt alakoskodni, nem akarom elviccelni, de nem vágok mellé komoly arcot, csak engedelmesen huppanok le a kanapéra, de nem nyúlok el, csak a karfának dőlök és unottan indítsam el a filmet, pont ahogy kérte, mert most rohadt rendes vagyok és amíg ezt kéri tényleg viselkedni fogunk.
- Nyilván, ha már egyszer maratont akarunk tartani ebből a filmből, nem fér bele több kikacsingatás, hosszú este lesz.- vonom meg a vállam, kicsit megjátszva a sértődöttet, de közben egyszer egyszer elnevetem magam, mire megint bevillan a korábbi kép, ahol a csodás hívő asszony rémisztgeti a nézőket. - Na bassza meg! - szalad ki a számon, miközben megint van benne vagy 4 csokis perec, lassan jöhet az utánpótlás, de kénytelen vagyok valamivel lekötni a kezem és szám. Ránézek, ahogy kinyúlva fekszik a kanapén és rohadtul leszarva mit mondott az előbb tápászkodok fel és megyek oda hozzá.
- Nem fogunk! -mondom határozottan, majd a háta mögé kezdek el furakodni, mint egy kutya próbálva felvenni a nagy kanapén egy kényelmes nagykifli pózt, a film felé fordulva. A kezemmel átkarolom ameddig hagyja, van egy érzésem, hogy nem sokáig fogja, ha tényleg viselkedni akar, de ennél többet úgysem engednék meg magamnak sem.
- De csak azért nem mert ez ijesztő film és így legalább téged öl meg először az a valami.- suttogom a fülébe, majd megint átszelve minden szabályt adok egy csókot a füle tövére, és így folytatom a filmnézést, erőteljesebb vigyorral az arcomon.

Lassan a hasfalam is fájni fog a sok nevetéstől, pedig ez tényleg csak valami hülye játék, amit az agyam nem tudott kinullázni valahogy a ma estéből. Tűnjünk felnőtteknek, hát nem megy a jelek szerint és...valahol nem is bánom. Szeretem, hogy tudunk együtt nevetni és még egymáson is, de persze nem felejtem el azt sem, amikor úgy néz rám, hogy kíván..és azt sem, amikor aggódva nézett rám a kávézóban. És most ugyanígy benne van egy ilyen nyilvánvalóan idióta játékban. Mindig meglep és nem csinál olyan tipikus "pasis" húzásokat sem. Nem állít be virággal, nem hívogat hülyeségekkel telefonon sem. Tényleg különleges valaki és nekem ezt nem kellene észrevennem, csak hát sajnos már megtörtént.
- Nahát, ki a fene tud rajtatok, pasikon eligazodni... - csóválom a fejem látványosan, de még mindig nevetek. A hangsúlyán, ahogy mondja és amit mond. Vicces, meg még dolgozik egy kicsit az iménti adrenalin is. De ez egyben azt is jelenti, hogy nem szabad kitérőt tennünk, nincs semmi egyéb, csak a film van. Persze, egyen, benassolhatja az egész szekrényt - bár, azt bevasalom rajta - bármit, csak ne közeledjünk egymáshoz. Engem is már csak a cérnaszálak tartanak meg és egy elv. Bár technikailag már az imént megcsaltam Markot és bevallom, még élveztem is. Ezért mondom azt, amit és remélem, elfogadja. Muszáj, mert ha ő rendes én is tudok az lenni. Akkor az ördögömet letaszítjuk a vállamról és minden rendben lesz. Persze eléggé vesén talál ezzel, amit mond. Ha azt mondom nem igaz és nem is élveztem, rögtön rávághatja, hogy aljas kamus vagyok és igaza lenne.
- Pontosan. Jelen helyzetben ez egy bölcs döntés. - és direkt nem nézek rá, mert érzem, hogy ő teszi és akkor a végén megint hülyén fogom érezni magam, pedig minden annnyira kézenfekvő most. Csak ki kellene nyújtanom a kezemet érte. Ehelyett inkább a karfán pihentetem a fejem és elnyújtózom. Hallom a hangján, hogy megsértődött, még ha talán nem is komolyan. De, ha most erre a vonatra megint felülök, annak nem lesz jó vége. - Miért, kikacsintásokkal nem lenne még hosszabb? - sóhajtok, mert tudnánk ezernyi dolgot csinálni helyette egymással mondjuk, de maradnak a démoni apácák. Kinek mi jár, ugyebár. Próbálnék az első jelenetekre figyelni - ismét - és ő már vígan nassol. Így kell, ez jó dolog. Tényleg sima filmezős dolognak tűnik, mintha az ezelőtti események le sem zajlottak volna. Elmosolyodom a felhördülésén és csak abból tűnik fel, hogy valami zajlik, hogy mozdul alattam a kanapé.
- Mi az, hogy nem fogunk? - és mögém mászik, ami szintén előhoz bizonyos gondolatokat. Mert ugyebár oldalt fekve sem okoz problémát, ha...jééézusom, dehogy. De ha már befurakszik, csinálok neki egy kis helyet. Átkarol, hát a karjára fektetem a tenyerem. Már csak párnák kellenének és elég idilli lenne. Pont ezért mondtam, hogy maradjon a kanapé másik végén. Poont ezért. Meg mert így eléri mindenemet és borzonghatok az ajkai alatt. Köszi, Maxi..így sokat fogok látni a filmből. - Szóval odadobsz a démonnak, mi? Csodás vagy.. - de azért próbálok kényelembe helyezkedni. - Nem kedveled a szabályokat, mi? Szóval valld be, hogy csak hozzám akarsz simulni. - hátra is néznék, de akkor fordulnom kell. - Erre inkább ne mondj semmit, te őrült. - és akkor nem kell arról tudomást vennem, hogy hány ponton érünk most össze. Valamikor biztos lesz olyan, hogy nem fog a szex eszembe jutni. Addig csak önkéntelenül cirógatom az alkarját, ugyanis az én kezemnek is kell valami elfoglaltság. - De most már figyeld a kísértődet. - nevetek halkan, lehet a banya végül szóó szerint álmai nője lesz. Rémálmai nője. - Amúgy, ha a szádba lógna a hajam, csak tedd arrébb. - mert én már kényelmesen vagyok és a lábujjaimmal a bokáján rajzolgatok semmis mintákat. Az végül is belefér. Vagy mi.