Bia & Max

Mit csinálnak azok a pasik,akiket hoppon hagytak? Ehhez nincsen valami kézikönyv vagy bármi amivel lehet nyugtatni az agyam, hogy nem egyedül vagyok ennyire szerencsétlen? Már egy hete hagytam ott azt a nőt, aki életemben először volt képes megdolgoztatni olyan szinten az agyam, hogy még mindig folyton rá gondolok, és mindezt szex nélkül. Amikor felkelek eszembe jut, amikor megjelent abban a hülye latinos szerelésében és egész nap bikiniben van a szemem előtt. És igen, megvolt a felejtő szex, úgy nagyjából minden napra egy, de ez nem segített, nem volt egyik sem olyan, hogy átálljak arra az oldalra, amit mindig is képviseltem. Volt egy olyan sanda érzésem, hogy nem lesznek meg az oka képek, de őszintén nem is érdekelt. Nem akartam nagyon találkozni Biával, mert rohadtul elegem volt a játékából, húzta az agyam, és tetszett is, de közben ott a pasija, aki miatt nem kéne ezt tenni. Majd jött egy gondolat, hogy leszarom az egész pasi dolgot és megszerzem magamnak, talán vártam volna tőle egy telefonhívást, hogy te barom készen vannak a képek, de nem történt ilyen. A címemre nem jött levélküldemény, így azt hiszem ő lezárta.
Annyira nincsen kedvem semmihez, az ágyban fekve megint rá gondolok, de mellettem egy másik lány fekszik, barna hajú, Suzienak hívják, ami meglepő, hogy tudok, mert sosem kérdezem meg. A mellkasomon fekszik és nincs erőm  megmozdítani, beszélgetni se vele, mert ha felkel, akkor tudni fogom, hogy nem másért van itt, csak, hogy pótoljon valamit. De nem küldöm el, amikor rám néz, csak szelíd mosolyt veszek elő és kimászok alóla, míg ő megfordul és visszaalszik. Kell egy kis friss levegő, kell kávé vagy akármi, amivel egy kicsit is feldobhatom magam, mert ez a szerencsétlenkedés napok óta nagyon nem jó, ráadásul Lumie is a napokban költözik be. A gyerekszoba már kész van, aminek az ajtajában állva találom magam, bámulva azt a rohadt gyerekágyat. Mikor lett ennyire nehéz az érzelmi része az életemnek?
Gyorsan felkapok magamra valamit és szólók Kiarának, hogy leléptem figyeljen a csajra, megfogok egy kocsikulcsot, amihez már régen nyúltam és a garázsból kihajtva indulok el New York Utcáin, már nem tudom hova, de az első állomáson mindenképpen egy kávézó lesz, valami tucat hely, ahol talán nem futok össze senkivel, mert nincsen kedvem beszélgetni, csevegni, jópofizni csak ahhoz van kedvem, hogy menjek a vakvilágban, erősen gondolkodok egy las vegasi úton, csak a reptérig kell elmennem, ami most eléggé közelinek tűnik, emlékezve arra, hogy ott mennyivel könnyebben telik az idő.
Megállok az utcán és szinte berontok a kávézó ajtaján, ahol nyilván méteres sorok állnak, amit nyilván nem szándékozok kivárni, a türelmem eléggé megfogyasztkozott mostanában, nem nagyon van kedvem ennyi ember felesleges csacsogás végighallgatni a sorban, így inkább sarkon fordulok és elindulok kifelé, de azzal a hévvel bele is csapódok valakibe, erősen szabadkozni kezdenék, de meglátom az arcát és végigfut az enyémen valami egészen érdekes kifejezés és csak ez jön ki belőle. - Bianca? - hogy az élet mi a szarért nem tud csak egyszer jó lenni velem.

Nem túlzás azt mondani, hogy semmit sem értek Mr. Sullivan előadásából, pedig az üzleti pszichológia még érdekes is lenne. Mármint ez egy sötét dolog, hogy ennek pszichológiáját vizsgálgatják. Meglehetősen tetszik általában, most azonban egy szó nem sok, annyi sem jut el a fülemig. Hivatalosan itt sem kellene lennem, ez nyári egyetemi kurzus és én nem járok rá, de mindig beengednek. Egyszerűen tegnap túlságosan későn értem haza és előtte nyilvánvalóan túl sok gin-tonikkal randiztam. Tudtam, hogy nem szabad a bajos csajokkal elmennem sehová, hisz a gimit már végül is lezártuk. De azért jöttek az üzenetek és végül kikötöttünk a Nellben, ahová leginkább azért jár az ember, hogy felejtsen, pasizzon vagy szerezzen egy kis kokót vagy oxyt. Nálunk az ügyeletes, akit éppen vigasztalni kellett volna, Meredith volt. Gondjai vannak a nagymenő cégnél bojtárkodó ügyvédkéjével. Hiába, az a pasi túl szép, hogy normális legyen. Dith szerint csalja őt, de fogalma sincs kivel. Már-már ördögien biztos benne, mégis leveszi a lábáról mindig a drága éttermekkel és persze az utána ajándékba kapott orgazmusokkal. Nem tudom, az ilyen min csodálkozik tulajdonképpen? Amikor azt mondtam neki, hogy csalja meg ő is, csak meredt rám a nagy, zöld szemeivel. Persze 2 üveg pezsgő és pár Finlandia után már megtalálta a táncparketten azt, akivel vigasztalódhatott, Jen pedig nekem sírta el két hányása között, hogy valójában ő dug a sztárügyvéd jelölttel. Imádom, hogy még csak gondolkodni sem kell az ilyesmiken, az infók egyszerűen megtalálnak. A kokót nem vállaltam velük, az egyetem önmagában gonoszan cseng mindenki fülének, így tök érthető volt, hogy még ha hajnal 4-kor is, de végül sikeresen leléptem. (Arról lennének kérdéseim, hogy hogyan másztam fel a lakásomig, de gyanítom, hogy a portás kísért fel a lifttel és illesztette a zárba a kulcsomat. Remélem, megköszöntem neki.)
Persze az egészre azért voltam rábeszélhető, mert Markhoz nem volt kedvem és ugyan a fényképekkel elkészültem már a múlt héten, valahogy eszem ágában sem volt találkozóra hívni Maxit sem. Annyira bőszen igyekezett emlékeztetni a barátom tényére, hogy részemről nincs mit erőltetnünk akkor. Egyébként sem voltunk barátok sosem. Ellenben az inget elküldtem neki. Jobban mondva az anyjának. Ha meg is kapta, nem reagált rá semmit, szóval nem is tudom mit mondhatnék erre. Bár nem ő kérte, az az én hazugságom volt, gondoltam akkor már állom a szavam. Mire már elértem azt a pontot, hogy Maxi gondolata is inkább felidegesített mint nem, nem hívtam fel. Élje az életét, ahogyan eddig. De egy hete nem feküdtem le Markkal. Pedig meg sem csaltam! Pfuh..
Mikor vége az előadásnak kimentem magam a többieknél és az egyik közeli kávézót célzom meg. Igazából művészhely, jobban mondva akik ezt tanulják, azok járnak oda. Ők legalább nem ismernek, nem kérdeznek és én sem akarok belefolyni a beszélgetéseikbe. Épp csak odavonszolom magam az ajtóig, amikor már látom azt az éktelen nyomorgást bent. Ráadásul az asztalom is foglalt - kicsi, kétszemélyes, nem ablak melletti - úgyhogy ebből állós kávézás lesz. Pedig direkt kihagytam a reggelit, hirdratálóztam is pluszban, sőt, még jeget is raktam az arcomra. Na meg szemcsepp is kellett. Legalább olyan szarul érzem magam, mint ahogyan kell. Belenyugvó sóhajjal állok be a sorba és még azt is eldöntöm, hogy lenyomok legalább egy péksütit, amikor valami barom jóformán egyszerűen felborít. Ebbe bele is szédülök egy kicsit, amihez nem kell sok, tekintve az állapotomat. Már bőszen készülném melegebb éghajlatra elküldeni, amikor természetesen Maximmal találom magam szemközt. Ki más, mégis ki más viselkedne így egy kávézóban? - Remek megfigyelés. - nyögöm el szárazon. De mivel, megszédülök újfent, kapok valami után, ami megtart és az történetesen pont a karja. Oké, biztos, hogy ennem kell valamit, mielőtt összeesek. - Mégis mit keresel te itt? - úgy értem ez nem az ő helye és még csak nem is arra az egyetemre jár, aminek ez a közelében van. Elengedem, nehogy megint figyelmeztessen, hogy hát nekem pasim van és összébb húzom magamon a blézeremet. Halálosan nincs kedvem most vele megint vitatkozni. - Feltartod a sort. - aki jelenleg mondjuk velem kezdődik és nekem kávéhoz kell jutnom minél hamarabb. - És úgyis éppen menekülni készültél. - tekintve, hogy olyannak éreztem azt az ütközést, mintha belém csapódott volna egy labda, szó szerint. - Nekem pedig kell egy hatalmas adag kávé, szóval ha nem rendelsz, akkor... - intek oldalra, hogy igen, álljon szépen ki a sorból. Nem akartam vele találkozni, nem álltam rá készen és ráadásul elég szarul is vagyok. Nem pont egy győzedelmes pillanat. Szóval remélem elégedett lesz, kiröhög szépen és távozik.

Bia & Max

Tényleg csak a szex és a pia tudna engem boldoggá tenni? Amikor Lumie-tól azt kértem, hogy ne legyen más pasival addig, ameddig a gyerekem van a hasában, akkor nem gondoltam bele, hogy milyen lesz nekem. Nekem vajon ebben az egyezségben lehet mással lenni, ezen csak akkor gondolkozok el, amikor  a kávézó felé lépkedek. A hetem olyan szépen eltelt, ittam, keféltem és szívtam is, hogy ezzel is kiverjem a fotózás emlékeit, amik szépen lecövekeltek oda, nem akartak eltűnni, minden reggel azzal keltem, hogy arra a lányra gondoltam, akinek a nevét csak törölni próbáltam, nem emlegetni, még fejben sem. Mégis, amikor egy csaj alattam feküdt, nem sok kedvem volt hozzá, jó volt, elment, de szívesebben csináltam volna ha más van ott. Borzasztó így élni, mármint tudom, hogy van valami köztünk, a hülye is látja, ha találkozunk és valaki körülöttünk van megmondja, hogy valami nem stimmel kettőnkkel. De annyira abszurd az egész, annyira érthetetlen, hogy tényleg jobb lenne elfelejteni mindent és újra kezdeni azt ami előtte volt, a felelőtlen, szabad életet, mindenféle teher nélkül az érzelmeim világában.
Az univerzum mégsem áll teljesen az én oldalamra, amikor egészen véletlen nekicsapódok annak az egy embernek a környéken, akivel ma tényleg nem akarnék találkozni, mert csak egyszerűen jobb lenne így nekünk.
A nevét kimondva nézek végig rajta, és megint végigfut rajtam a tudat, hogy offos az egész mi dolog, és jobb lelépni, mielőtt megint bacsapom előtte az ajtót. Amikor a kezembe kapaszkodik, tartom meg szinte automatikusan a másikkal, mintha bármi közöm is lehetne hozzá. Amikor azt hiszem, hogy rendben van mennék is el az útjából, nekünk nem kellene túl sok időt együtt tölteni, mert eddig jó nem sült ki belőle egyikünknek sem. Mégis, amikor olyan hangsúllyal beszél hozzám, hogy nem engednek a lábaim tovább menni, csak rámosolygok, szinte fújtatva és válaszolok neki.
- Kávét? - a válaszom kérdébe fullad, mintha nem lenne elég egyértelmű, hogy miért is vagyok itt. A hely valóban ismeretlen számomra, de ez volt az egyetlen hely, amiről hallottam a környékünkön és kávét lehetett kapni. Nem vagyok nagy koffeinfüggő, maximum az energiaital csúszik, de jobban bízok az élénkítőkben, amikor olyanom van és nem a kávékban, most mégis próbálok egy kicsit felnőttesebb lenni, mégiscsak apa leszek, nem kellene mindig tablettához nyúlni ha valami letör vagy elnyom a fáradtság.
- Ne aggódj hercegnő már megyek is, eszem ágába sincs elállni előled a vágyott kávét. -  mosolygok rá, kaján vigyorral, de nem lépek ki az ajtón csak előre engedem és beáll mögé, mert tudom, hogy ez a legnagyobb hiba, amit mos elkövethetek, de megteszem és nem megyek tovább, eddig az lenne a legjobb, azt érzem ebből sem lesz semmi jó, de nem tud nyugodni hagyni az érzés, ami azóta velem van, amióta vele töltöttem egy fél napot.
Ez a lány szinte mindig jól néz ki, akármennyi közösségi oldalát átfutottam nem találtam benne kivetnivalót, egészen máig, mert ma határozottan nem nézett ki olyan jól, most is dögös, sőt nagyon is az, de olyan törékenynek és sebezhetőnek tűnik, még ha a szavai nem is azt sugallják.
Megcsörrent a telefonom, és feltűnően nyitom meg a beszélgetést, ami attól a csajtól származik, akit otthagytam az ágyamban pucéran, aki annyit sem jelentette nekem, hogy a nevét megjegyezzem és valószínúleg Kiara adta meg neki a számom, ami miatt még számolni fogok vele. Végignézek Biancán, aki most háttal van nekem, mert mögötte állok, a telefonomra pillantok és csak annyit írok, hogy nem megyek haza egyhamar ne várjon meg és vissza csúsztatom a zsebembe. Most fogom egészen szépen keresztbe húzni minden eddigi törekvésem, hogy kiverjem a fejemből ezt a lányt, de amikor ilyen nagyon kedvesen szól hozzám, akkor nehéz nem elfogadni a kihívást az élettől és megtörni azt a jeget, még ha nekem is rohadt nehéz.
- Csak nem megdolgoztatott az urad az éjszaka? - vetem oda neki a háta mögül az ártatlan hangon előadott elég pikáns kérdésem, amire csak egy megvető tekintetet várok, és nulla választ. De őszintén nem is akarom hallani mit tett vele a pasija.

Gondoltam rá, hogy talán el kellene mennem Markhoz, de ott mindig fű és gyorskaja szag van, amire most a legkevésbé sincs szükségem. Kávéra és egy borzasztó erős fejfájás csillapítóra már annál inkább. Bár a legeslegjobb az lenne, ha lenne nálam abból a zöld trutymós lötyiből, amit másnaposság ellen szoktunk inni a csajokkal. Én vagyok a teljesen hülye, hogy elmentem tegnap és nem tapostam bele a fékbe, amikor már bizsergett a tarkóm is a koktéloktól és felesektől. Nem is tudom, pedig egyszerűen csak jó érzés volt kicsit kikapcsolni. Talán a másnaposság Isten büntetése azért, mert tegnap az Ördöggel cimboráltam. Más kérdés, hogy inkább az Ördög ágyasának érzem magam jelenleg, annyira nem vagyok magamnál. Ráadásul ma még nem sikerült ennem sem, valahogy a reggeli joghurt nem tűnt túl meggyőzőnek és egyszerűen elengedtem. Meg persze teljesen késésben is voltam. Ha valaha hazajutok, biztos, hogy bemászom egy kád langyos vízbe, hogy magamhoz térjek. Egyébként colát sem ártana szerezni, bubi és jeges hidegség szintén lélekemelő. Aztán talán sikerül aludnom is egyet.
De először a kávé! A kávé, aminek pont Maxim áll az útjában. Hogy a fenébe keveredett PONT ide? Van egymillió kávézó ebben a városban, sőt ebben a negyedben is. Ihatna valami fancyt a Madisonon 10 dolcsiért és nekem meghagyhatná az egyetemisták vigaszlöttyét itt. Jó, nyilván nem rúghatom ki a környékről, nem is létezne rá olyan indok, hogy ilyesmit megemlítsek neki. Az a szerencse, hogy egyébként sem történt köztünk semmi, akkor mondjuk úgy, hogy kellemetlen lenne most itt állni előtte. Jelenleg csak a hiúságom szenved némi csorbát, ugyanis tudom, hogy le vagyok sápadva és összeesni készülök, de ezt most nem igazán magyarázhatom el neki és nem is szabadkozhatok, hogy miért van a hajam béna kontyban és miért nézek ki úgy, mint aki háborút vívott előző este. Talán az agysejtjeim meg is tették.
- Gondoltam, hogy nem homárt. - ilyenkor egyébként sincs jó kedvem, de miatta főleg. A múltkor zavarba hozott, összekavarta a gondolataimat és majdnem átbillentett egy mentális korláton az elveimet illetően. Nem is tudom mi lett volna, ha nem alakul át annak a napnak a hangulata, hanem csak ott maradunk jelmezezni, szívni és martinizni. Jobb volt így, minden bizonnyal égi jel volt.
- Vagyis fölöslegesen tartottad fel a sort? - szusszanok és előrébb állok, ha már megteszi, hogy kiáll és tényleg közém és a vágyott kávém közé áll. Mondhatnám, hogy szerzek némi megnyugvást, hogy már nem kell ilyen gyorsan vernie a szívemnek, hisz nincs értelme. Maxim bizonyára éppen kisétál az üzletből és minden rendben. Kár, hogy ez egy naiv gondolat, mert az illata történetesen az orromban marad, ami megfordulás nélkül is tudatja, hogy nagyon is itt áll még. Mögöttem. Ha nem akarnék éppen könyörögni azért, hogy adják már ide a kávém és had mehessek haza, akkor ez most némiképp frusztrálna. Egyszerűen jobb, ha előttem van és látom, mintha mögöttem van és csak tudom, hogy ott van. Azért hátrapillantok. Csak megbizonyosodni! Addigra már pittyeg a telefonja, neki még van energiája ezek szerint chatelgetni valakivel valamiről, nekem viszont lassan már állni sincs. Az is kihívás, hogy egyáltalán egyenesen tudjak állni. A roppant indiszkrétnek álcázott, tőr formájú kérdését nehezen tudnám éppen poénra venne, mert jól tudom, hogy nem az. - Szóval te ilyenekről képzelegsz, hogy mit csinálok éjjelente a pasimmal? - kérdésre kérdéssel válaszolok, ami talán nem annyira fair, de a kérdése sem az. - Inkább chatelj a szeretőddel vagy a haveroddal. - zárom le ezt a kérdéskört, amivel gyakorlatilag is leigazolja, hogy szarul nézek ki. Remek. Más sem hiányzott, minthogy ezt a képembe dörgölje. Ő persze bosszantóan majd kicsattan. Illatos, mint egy tavaszi kert, persze, hogy fene mód van energiája nekem beszólogatni. Megfordulok, hogy meg is mondhassam neki, nem szép amit művel és nekem nincs energiám most ilyenekre. - Amúgy meg nem.. - de beleakadok a mondat közepébe, egyszerűen kifut az erő a lábaimból és beleszédülök a helyzetváltásba, ha pedig nem tud megfogni, akkor összeesem a kávézó közepén. Nagyon melegem van, használhatnák komolyabban azt a légkondit.

Bia & Max

Utálom ezt a kettős érzést, egyik részem örül, hogy nem történt köztünk semmi, mert nyomná a lelkiismeretemet még nekem is, hogy van valakije. Ott van a másik oldalam, aki meg visít mekkora hülye vagyok, hogy nem ,másztam rá, ma egészen szarul néz ki, sápadt és olyan fáradtnak tűnik, de azt kell mondanom, hogy még így is kibaszott dögös, ami valljuk be elég beteg és ilyeneket nem is gondolhatnék róla. Emlékeztetem magam a távozásomra, nem éppen váltunk el jóban, bár azt sem mondhatom, hogy rosszban váltunk el, simán csak távoztam egy kicsit magamra haragudva, de mégis rá vetítettem ki. Valószínűleg rossz néven vette, de azért bennem is van némi sértettség. Ha a pasijával akar élni, létezni, és mindent csinálni, akkor miért engem hívott el oda fotózkodni, miért engedte hogy idáig fajuljanak a dolgok, hogy már ne lehessen visszafordítani azokat. Kurvára haragszom rá, végtérre is, de ugyanannyira magamra is. Talán ezért is hagynám ott szinte rögtön, de amikor olyan pimaszul szól vissza egy kicsit elgondolkozok és inkább mégiscsak mögé állok be. Nem fog engem ennyire könnyen levakarni,  ha nekem ennyire szar a tudattal, hogy van valakije, és nem lesz velem, akkor neki is legyen nehéz, mert látom rajta, vagyis láttam, hogy nem volt könnyű neki bikiniben az ölemben, vagy utána bármikor a közelemben.
Szerinte feleslegesen tartom fenn a sort, szerintem meg éppen távozni készültem, szóval nagyon rossz megfigyelő vagy tényleg ennyire nincs ma a topon, aminek az okát nem tudom, talán a szakítás, mert elhagyta a pasiját, de akkor vajon miért ennyire ellenszenves még velem is. A nőket nehéz megérteni, nem is ma fogom elkezdeni azt is biztos.
A nagyon vicces kis kérdésére felnevetek, csak így az orrom alatt, nem túl hangosan majd ahelyett, hogy az ajtót választanám a háta mögötti részt választom, nem annyira bámulom meg, mert a telefonom csörgése bezavar, gyorsan rázom le a csajt, aki valószínűleg folytatást akar, de Bia tett róla, hogy ma ne nagyon akarja más lányhoz nyúlni, pont mint legutóbb. Hozzá nehezen ér fel bármelyik a közelembe, még én sem tudom mi az oka,azt viszont igen,hogy ez kurvára zavar.
Amint elrakom a telefont máris megtorpedózom az első kérdésemmel, látva, hogy nem áll a lábán és tapogatózva a pasija iránt, ami valljuk be elég gyenge és átlátszó, de mégis valami teljesen más felé viszi a viszakérdezét, mert mi nem csapjuk le egymás labdáit, sosem, inkább adogatjuk azokat, ez már két találkozó alatt is kiderült számomra, és baszki eléggé bejön ez az egész.
- Igen, más dolgom sincs csak arról álmodozni.- forgatom meg a szemem mosolyogva, hogy rögtön erre gondolt, de nem éppen ez járt a fejemben. - Már túl vagyok rajta, de köszönöm az engedélyt. - kacsintok rá pimaszul, látta, hogy valami nagyon nem tetszik neki, még nem jöttem rá mi, de lehet, hogy velem van a baja. Legszívesebben most olvasnék be neki, hogy ő hagyta azokat megtörténni ott a kamera előtt, ő szívott be velem és ivott annyit, hogy elszabaduljon valami közöttünk, amit nem lehet visszazárni, de nem teszem. Veszek egy mély levegőt és csak megpróbálom kizárni, sőt az lenne a legokosabb, ha most hagynám itt. Nekem nincs szükségem hisztis hercegnőre, és ő néha nagyon az tud lenni, mégsem mozdulok, mert a lábam menne, de valami mégsem enged.
Erős késztetést érzek, hogy haza felé induljak, amikor megcsapja a fülem a hangja, és látom, hogy felém fordulva indul meg valami nagyon heves mondóka, de pár szó után megszakad, mert hirtelen érzem,hogy a kezem után kap és én szinte rögtön mozdulok, hogy megtartsam mielőtt eldobja magát. Hirtelen sápadok le, mert Lumie is hasonlóan szarul volt amikor kiderült, hogy terhes, nem lehet ennyire nagy balszerencsém, hogy éppen olyan csajt kedvelek meg, aki bekapta a legyet. Nem gondolok semmi rosszra, mégis érzem, hogy minden vér kifut az arcomból nézve őt, szintén sápadtan és gyengén. A karomba kapom és elindulok vele az egyik sarokba egy üres boxba, ahol kicsit távolabb tudom vinni a bámészkodóktól.
- Bia jól vagy?- nézek rá ijedtem, amikor becsúszok mellé és az arcát kezem közé fogom. - Maradj itt hozok neked valamit enni, meg inni. - hagyom ott, de folyton visszanézek rá, ameddig kikérek vagy 4 szendvicset, 3 kávét és egy nagy adag forró csokit, mert azt minden lány szereti, majd tud válogatni. Visszaülök mellé, amikor mindent az asztalra hordtam és csak reménykedni tudok, hogy nem lesz rosszul megint, mert ennyire nem vagyok a toppon ilyen helyzetekben. Főleg nála, hogy amint összeesett szinte fizikailag fájt nekem, hogy valami baja lehet, rohadt szar érzés, soha többet nem akarok így érezni.
- Egyél valamit, hoztam egy csomó szendvicset meg kávét, igyál is.- tolom elé a sok vásárolt kaját és még mindig elég aggódva nézem, ahogy it ül mellettem.

Valamiért abba a naiv hibába estem, hogy elképzeltem, csak akkor fogunk mi ketten megint találkozni, amikor majd láthat valamennyit a múltkori képekből. Pedig egy városban, ráadásul a városnak ugyanabban a negyedében élünk és az ismeretségeink nagy része eléggé közös. Én mégis elhitettem magammal, hogy nem fogunk találkozni. Biztos marha büszke lenne magára, ha tudná, egy hete apácaként élek, mert valahogy nem megy Markkal. Hiába jutunk oda, abból az lesz, hogy eszembe jutnak apró szösszenetek a fotózásról és egyszerűen, leblokkolok. Pedig nem csaltam őt meg, nem a lelkiismeretfurdalás esz, egyszerűen megbolondultam. Ezért jött kapóra ez a belógható nyári kurzus, mert senki sem olyan perverz, hogy ilyeneken megjelenjen.
De pont ez a kettős hülyeség üldözött tegnap el a bárokba és amíg ott voltam, tényleg marha jól éreztem magamat. Kicsit kikapcsolt az agyam, egyikükön sem kellett gondolkodnom, bár Maxin amúgy sem kellene. A srác magára aggathatná a Casanova nevet, nyilván neki a múltkori nem volt egy megterhelő élmény. Az úriemberi oldala ébredt fel és nem akart az a fél lenni, aki szétcsesz egy kapcsolatot. Erre most meg megjelenik itt. Ha hinnék a karmikus dolgokban, most bizonyosan azt mondanám, hogy ez a büntetésem, amiért egyáltalán belementem vele ebbe az egészbe. Teljesen hülye vagyok az az igazság.
Meg baromira másnapos és azzal, hogy ő meg ilyen jó kedélyű, tiszta és illatos, kipihent..hát, nem segít a lelkiállapotomon, ami egyenlő a nullával és fizikailag is úgy érzem, jobb lett volna, ha ma egyszerűen csak nem kelek fel az ágyból. Rendelhettem volna pizzát és nézhettem volna valami zsibbasztóan ostoba sorozatot. Nem, helyette most itt szópárbajozom Wooddal. Néha szeretném mondjuk magamat is megérteni. Néha.
- Ha nem gondolsz rá, akkor meg miért kérdezed? - ciccentek, pontosan tudja, hogy átlátszó a kérdése. Mármint oké, valahol én is hibás vagyok, hogy ez most így alakult. Lehet, hogy csak bepiálva, betépve henteregtünk volna egyet a stúdió padlóján és nem feszengenénk ennyire egymás előtt. De tulajdonképpen valami nagyon nem intim dologból, teljesen intim dolog lett. Akkor is, ha nem történt úgy semmi, de valami azért mégis.
- Gyorsan leráztad. - a haverját vagy a szeretőjét, mert ó, nincs kétségem, hogy ő biztos nem szerzetesként töltötte az elmúlt hetet és ez nem fair. Nekem kéne most ilyen kielégült-kipihent ábrázattal néznem rá, nem? Ehelyett láthat elég szar formában és nyilván azért szólt be, mert észrevette. Csodálatos. Gondolom a múltkor kapott bókok most hullottak alá a pokolba.
És nagy kedvem lenne megmondani neki, hogy egyébként semmi köze hozzám meg a dolgaimhoz és milyen jogon szólogat be nekem, amikor közbejön a végkifejletem. Figyelmeztetett a testem, hogy álljak le enni, ne pattogjak kint ebben a melegben atom másnaposan, de nem figyeltem oda. Úgy látszik nekem semmiféle intő jel nem eléggé erős, nálam történnie kell valaminek, hogy felfogjam, valamit nem csinálok jól. És megijedek, persze. Nincs erő a lábaimban, de mire kitisztul újra a kép, az ő arcát látom. Tehát megfogott, nem hagyta, hogy kiterüljek a nyilvánvalóan túl koszos padlón. Még tiltakozni is képtelen vagyok, hogy ne kapjon ölbe, nincs semmi bajom..mert sajnos nem vagyok jól. Rém gáz.
Közelről nézek a szemébe, megint eltelik az orrom a pofátlanul jó illatával és meglep, de tényleg aggodalmas a tekintete. Francba, nem akartam megijeszteni. Lehet azt hiszi, valami betegségem van. Nyilván nem arra tippel, hogy még hajnal négykor Margaritát ittam valami idióta bárban. - Jól, igen. - sikerül kinyögni, némileg még erőtlen a hangom, de mindjárt jobb lesz. Katasztrófa vagyok, igen és ez történetesen az ő hibája is, a fenébe is.
Mire megjelenik a nyilvánvalóan túl sok kajával, kávéval meg nem is tudom még mivel, csak döbbenten pislogok. - Hű, hát...köszönöm, Maxi. Ez kedves. - és tényleg az. A kávéért úgy nyúlok, mintha instant megoldás lenne a bajra, de utána talán a vérnyomásom meg a cukrom is normalizálódni fog. - Ne nézz ilyen aggodalmas arccal, kérlek.. - esedezve nézek rá. Tényleg megijesztettem volna? Jó, nyilván nem egy lelketlen állat és történetesen ismer, szóval ez biztos csak amolyan alap aggodalom, amit ugyanígy érezne más ismerősével kapcsolatban is. Nem kezdem magamban felfújni a lufit ezt illetően. - Nincs semmi baj, csak a vérnyomásom meg a cukrom ma valahogy nem az igazi. Ágyban kellene lennem. - a harmadik nagy korty kávé betölti placebó funkcióját, mert elhiszem, hogy jobban leszek utána. - Köszönöm, hogy segítesz. - tényleg, ezt őszintén mondom. És igen, ez is pont egy olyan pillanat, amikor neki kellene dőlnöm a vállának, mert kézenfekvően jobb lenne úgy, szóval úgy is teszek és ha be is szól, az jogos lesz. De könnyebb nem tartani a fejem, mint megjátszani magamat most. Eszem egy falat szendvicset. - De ez itt egy hadseregnek is elég kaja. - nyúlok újra a kávéért. És jobban is esik valahogy most. - Szóval? Hogy-hogy nem munkában vagy éppen? - mert hát egyáltalán nem úgy néz ki, mint aki onnan szaladt ki, vagy éppen oda tart (bár nem egy munkakezdős időpontban vagyunk). Ha pedig hajlandó válaszolni is, addig eszek és ez a szendvics most az ég ajándéka. Így lesz bennem elég kraft, hogy kibírjam hazáig.

Bia & Max

Talán a sors akarta azt, hogy ha már ennyire elbasztam mindent eddig az életben ami  a csajokat illetti, hogy egy kicsit bűnhödjek és szenvedjek meg Bia miatt. Pontosan ebben a hullámban érzem magam, nem érzem, hogy nagyon jó kedvem lenne, amikor meglátom, mármint inkább ha belegondolok, hogy semmi esélyem nála, pedig ő az egyetlen olyan nő eddig az életemben, aki tényleg érdekelne is. Valljuk be ez egy elég szar tréfa az élettől, de még ettől függetlenül is érzem, hogy jó hogy láthatom, pedig ezt az érzést el akarom nyomni, ki akarom nyírni odabentről és nem akarok ilyenre még gondolni sem.
Nem véletlenül kerestem más társaságát, vagy mások társaságát, mert amióta nem találkoztunk mindenféle nővel próbáltam elvonni róla a figyelmem, de nagyon nehéz, sőt lehetetlen volt. Azt hittem nem fogunk találkozni, inkább reméltem, max az olyan puccos estéken, mint ami kihozta belőlem ezt az egészet.
Nyilván van bennem egy kis rejtett sértettség nem felé, sokkal inkább  afelé a srác felé, akivel együtt van, mert basszus fáj, de lennék a helyében de akkor is odacsípek neki ezzel kapcsolatban, amire olyan frappáns választ kapok, hogy szinte nekem is rossz rá reagálni. Olyan felesleges dolgokkal húzzuk egymás agyát, amivel nem kellene, ő rögtön rátér a telefonom pittyegésére is, amit én sem tudok szó nélkül hagyni.
Tudom, hogy el kellett volna mennem a kávézóból, úgyis az volt az eredeti tervem, nem tudom mégis minek maradtam ott mögött, hogy olyan beszélgetést folytassunk le, aminek komolyan semmi értelme.
Viszonylag visszafogott magához képest, egyáltalán nem ilyen volt az előző két találkozásunk alkalmával, mintha minden porcikája ellenkezne, hogy beszóljon nekem. Ugyan kapok egy két dolgot, de nem rá valló, a tőle már majdnem megszokott szavak jönnek ki a száján, ami komolyan meglep. Nem sokat kell várnom a fel sem tett kérdésem válaszára, mert hirtelen esik össze és én olyan gyorsan kapok utána, hogy ne essen le a földre, mint aki tudta, hogy mi fog jönni. Azonnal az ölembe kapom, hogy valami kényelmes helyre tudjam vinni és ne itt mindenki előtt próbáljak bele egy kis életet lehelni. Az ölemben a szemembe néz és én olyan hirtelen kapom el a tekintetem egyenesen a boxok felé ahova megyünk, hogy biztosan kiszúrja. Rohadtul nem adott okot arra most nekem, hogy elmenjek, sőt, legbelül olyan érzésem van, mintha ezután, hogy láttam ilyen állapotban el sem akarnám engedni ezek után sehova egyedül, mert olyan végtelennek tűnik és közben egyáltalán nem az, mert annyira már ismerem.
HIrtelen vált át a kis mogorva lányból, amikor viszek neki pár dolgot, hogy igyon és igyon valamit.
- Mi az, hogy ne nézze aggodalmas arccal? Rám hoztad a frászt. - mondom neki egy kis mosollyal az arcomon, hogy az az aggodalmas arc egy kicsit eltűnjön. - Most már el kell mondanod, hogy mi van veled, mert ez így nagyon nem normális. - mondom neki még mindig aggódó arcot vágva, mert a beszédem alatt a mosolyom egyre jobban hervad le, hogy nem tudom mi baja van. Mond valamit, a vérnyomásról meg a cukráról, de azért ez elég nehezen elhihető, egy kicsit sok az IQ-m ahhoz, hogy ezt simán beegyem és ne legyen gyanús, amit mond, de ráhagyom, mert ha jobban belemegyek, akkor tudom, hogy sokáig fogom faggatni és igazából nekem semmi közöm hozzá.
- Azzal köszönd meg, hogy eszel valamit. - próbálom lazán kezelni, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, mert végülis annak is kellene lennie, de nem tőlem, de ezt annyira ő nem tudhatja, hiszen ennyire nem ismer.
- Igen és ez a kaja pont elég lesz kettőnknek egy darabig, mert most biztosan itt fogsz ülni ameddig azt nem mondom, hogy indulhatunk és haza nem kísérhetlek, mert ha az utcán játszod ezt be lehet, hogy elmennek melletted.- na jó ez egy kicsit talán atyáskodó volt, de nem engedek ebből mindegy mennyire fog tiltakozni, akkor követni fogom és onnan figyelem.
- Ma nem megyek be az irodába, ki kellene mennem egy helyszínre az egyik építkezés vezetőjével, mert apám szerint sok mindent lehet ott tanulni, de nem nagyon van kedvem és energiám hozzá. - azt nem mondom, hogy az estét egy kicsit aktívabban töltöttem, mint kellett volna a mai nap előtt. A beszélgetésünket igyekszem olyan tárgyilagosra hagyni, hogy ne menjünk bele doyan témákba, amiket tudom, hogy nem esnének jól nekem. Nem fogok tudni sokáig uralkodni magamon és az érzéseimet ha jobban belemegyünk bármibe,mert vele kapcsolatban nehezen teszem meg.
- Amúgy erre laksz a közelben? - figyelem elterelésnek is nagyon jó és tényleg nem feszegetünk semmilyen kellemetlen témát, nem jön elő a korábbi sértettségünk egymás felé ami könnyíti a helyzetet. Mégis van egy olyan érzésem, hogy ha itt ülök mellette nem sokáig lesz így a dolog, így felállok és szembe ülök vele, hogy még csak hozzá se érjek, mert tisztázta a határokat és nem fogom magamat hülyíteni, hogy feszegetni próbálom azokat, mert megint egy ajtó csapás lesz a vége és talán a baráti kapcsolatunknak is teljesen annyi lenne, amit még talán me tudunk menteni.

Tényleg jobb lett volna ma otthon maradnom és egyszerűen nem csinálni semmit. Az, hogy bejárok erre a kurzusra is bizonyosan csak személyes perverzió. Mert NYÁR van, nagybetűsen nyár és nekem éppen valahol napoznom kellene, nem pedig a városban lennem. Biztos nem vagyok normális. Mondjuk elutazhattam volna Los Angelesbe is arra a filmfesztiválra, érdekesnek hangzott. Miért is nem voltam a gépen? Remek kérdés.
Helyette Maximmal sikerül összefutnom, aki nyilván a városban van, mert velem ellentétben dolgozik és nem céltalanul őgyeleg kurzusokon. Szánalmasan szarul nézek ki és még a szóváltásunk is furcsára sikeredik. Egyrészt mert Markkal basztat, másrészt meg mert én basztatom, hogy chatelgessen a szeretőjével inkább. Persze lehet, hogy egy barátjával dumált, nekem meg semmi közöm a dologhoz és csak be akartam neki szólni valamit. Inkább ez a valószínű.
Melegem van, elegem is van és inkább kerülni akartam a társaságát, nem pedig szó szerint kábé belefutni. Ez az én formám és ha mondjuk nem néznék ki ilyen szánalmasan, akkor még érezhetnék némi elégtételt, vagy fairplayt a dologban. De nem teszem, mert tudom, hogy sápadt vagyok, a hajam csak a fejem tetejére van hurkolva egy tákolt kontyban és na. Nem vagyok formában, meg persze össze is esek, az ő arcán meg túl sok aggodalom jelenik meg, amitől hülyén érzem magam. Nem kellene, hogy így aggódjon értem, a francba is. Lehetne nyugodtan rohadék, beszólhatna valamit és miután kitámasztott a falnál, mehetne a dolgára mondjuk. De Maxi nem ilyen. Nem hagy itt, nem szól be, hanem ölbe vesz, mintha legalábbis fontos lennék neki és ettől zavarba jövök.
- Sajnálom, nem akartalak megijeszteni. - motyogom, próbálom egyelőre élesen látni magam körül a világot és persze, szeretné tudni mi van. Nyilván körbe fog érte röhögni és jogosan, bár ki tudja most milyen gondolatok járnak a fejében arról, hogy vajon van-e valamilyen betegségem vagy egyéb problémám, aminek ő most az egyik szemtanúja volt. - Ahj, semmi komoly. Beccszó. Tegnap éjszaka sikerült magamba döntenem a világ összes koktélját és vodkáját, nem ettem ma semmit, helyette beültem a nyári egyetem egyik kurzusára. A meleg és a nem evés meg paffra tett. - vallom neki a problémakört, hátha nem vízionál semmi halálos bajról esetemben, amit most így kellene megtudnia. - Otthon kellett volna maradnom, valami zsírban tocsogó kaját ennem és béna sorozatokat néznem. Ehelyett.. - felsóhajtok és a tengernyi kajára meg kávéra nézek, amiért tényleg és őszintén hálás vagyok neki. Mármint nem kellett volna meg minden.
- Oké, eszem valamit. - nyúlok el egy szendvicsért, miután felhörpintem az egyik kávé felét. Majd a koffein tölt belém egy kis lelket és minden rendben lesz. Beleharapok a szendvicsbe, de kell pár falat, hogy a gyomrom ne tiltakozzon annyira ellene. Otthon majd vár rám a hideg kólám, amit telepakolok jégkockával és jöhet a mennyország. - Azért annyira nem súlyos a helyzet, hogy megegyek ennyi kaját. - nézek rá döbbenten, na meg miért akar hazakísérni? Csak..hívjunk egy taxit, akkor nem kell 50 fokban mászkálnom. - Elég, ha hívunk egy taxit. - mielőtt még komolyan a gardedámommá akar előlépni és ellenőrizni, hogy be tudok-e menni az ajtón. Ha meg bejönne, valószínűleg elképedne. A tegnap összes ruhája széthajigálva, az azt megelőző készülési romokról nem is beszélve. Plusz nálam voltak a csajok, tehát pezsgős üvegek és poharak mindenütt. Azt hiszem nem egy srác fogadására van most az a lakás a létezésben. Egyébként is azt mondta a múltkor, hogy nem akar eljönni hozzám. Eeezt egészen élénken megjegyeztem.
- Miért nincs energiád? Te is bulizni voltál tegnap? - remélem nem futottunk össze semmilyen bárban még csak futólag sem. Bár arra azt hiszem emlékeznék. Szóval biztosan nem találkoztunk, a bepiált vitakörök mindig furcsán sülnek el, nekünk pedig olyanra nincs szükségünk.
- Greenwichben vagyunk. - mondom úgy, mintha legalábbis valami düledező viskóban ülnénk egy mező közepén. - Nem, még mindig az Upper East Side-on lakom, a 73. utcában. - vagyis most már a 73.ban, régen nem ott éltem, de mikor 18 lettem, megkaptam ennek a kulcsait. Hiába, mindennek vannak előnyei. Nekem az, hogy nem kell a testvéreimével összefonnom az életem. Próbálkoztunk, de mindig fura helyzetek kerekedtek ki. Mondjuk az is legalább annyira furcsa, hogy most meg átül velem szembe. Nem értem miért, de most képtelen is vagyok gondolkodni rajta. Végzek a szendvicsemmel. - Képtelen vagyok többet enni. Majd otthonra rendelek pizzát később. - belekezdek helyette még egy kávéba, ami lehet pofátlanság, de a koffeinre is legalább akkora szükségem van most. - Tudod min gondolkodtam? Hogy nyár van, 1-2 éve egyetlen napomat sem töltöttem a városban nyáron, most meg itt senyvedek. Úgy elmennék valami idilli helyre, ahol nincsenek felhőkarcolók és reggeli dugó. - sóhajtok kelletlenül, ez is a szánalmasság csúcsa, hogy neki panaszkodom, mennyire unok itt lenni. Pont neki. - Te hogy összegeznéd a nyarad? - ha már hamarosan vége és ha már úgyis ráérünk itt ücsörögni.

Bia & Max

Amikor két tök közömbös ember találkozik, nem azzal kezdi a beszélgetést, hogy egyből beleáll a másik szerelmi vagy csak érzelmi életébe, mi mégis azt tesszük.Van egy olyan érzésem, hogy itt nem csak részemről vannak elég komoly bajok a másikkal kapcsolatban, de nem fogom feszegetni a témát, mert olyan sokszor tettem már meg vele és állandóan éreztem a kemény visszautasítást, ami már komolyan kellemetlen nekem. Határozottan nincsen a toppon, mégis megfog benne így is valami, tetszik, hogy nem mindig a kemény csaj látszatát kelti, hanem a gyengébbik oldala is színre léphet még az emberek között is. Ritka, hogy egy nő ennyire engedje magát a nagy közönségnek láttatni és ő megteszi, ami elég menő, bár az okát nem tudom mi történt vele, egészen addig ameddig eln em borul, az ölembe. Nem vagyok hülye, nem hagyom elesni, inkább egy eldugottabb helyre sietek vele és feltöltöm őt étellel és itallal, ami mindig jó ha ennyire le van sápadva az ember.
- Baszki Bia, ez rohadtul nem egészséges azt remélem tudod, még én sem tolom ennyire durván a dolgokat sosem, pedig én aztán elég keményen bulizok, de nagyon fontos, hogy mindig hidratálj, ha iszol és egyél másnap. - bele sem akarok gondolni mi lett volna vele, ha nem én vagyok itt, lehet mondjuk kevésbé húzta volna fel magát, és akkor nem esik össze, ezt nem tudhatom már meg, de mindenesetre azért megvan a véleményem róla és az nem éppen jó, de ki vagyok én, hogy beleszóljak.- Jó bocs, nyilván ehhez semmi közöm, csak… - és nem fejezem be a mondatom ,mert a csak féltelek vége nem lett volna annyira helyénvaló, így inkább bekussoltam és lehúztam a kávémat én is.
- Ehelyett találkoztál velem, hogy megmentsem a napod, hogy ma ne legyen unalmas tinilányos sorozatnézős szar. - nevetek fel, egy kicsit kaján vigyorral az arcomon, mert még csak belegondolni is rossz, hogy bulis este után a semmittevés legyen a porondon, uncsi, az régen volt, már megszokhatta volna a másnaposságot, és tudnia kellene orvosolni, de láthatóan nagyon szarul teszi, amihez lenne hozzáfűzni valóm, de nem szólalok meg, megintcsak csak nézem, hogy enni kezd.
- Marad későbbre is, biztos vagyok benne, hogy szükésged lesz rá, a taxi részemről rendben, mehetünk azzal is eszembe sem volt, hogy gyalogolunk veled ilyen állapotban. - mondom neki határozottan, mert egy percig sem hiheti azt, hogy magára fogom ezután hagyni, annyira azért nevelt jól anyám, hogy ezt ne tegyem meg.
Amikor a tegnap estéről kérdez, akkor nem igazán tudok hirtelen válaszolni neki, nem tudom és nem is akarom elmondani, neki, hogy miért fekszem le azóta, hogy találkoztam vele,minden nővel, aki az utamba kerül, hogy elfelejtsem őt, de nem megy. Inkább hallgatok, de választ azért adok, hazugság nélkül, mert az nem nagyon szeretnék.
- Hasonló estém lehetett, mint neked, de én most annyira nem a folyékony boldogító szerek után nyúltam.- azért nincsen fejfájás és másnaposság, és még annyira nem is állok a rászokás szélén, olyan tökre természetesen, határokat betartva szívok és most tényleg csak a zöld csúszott, semmi szilárd tabletta, mert akkor elég hülye leszek és azt most nem engedhetem meg magamnak, hogy égessem magam az egész cég előtt,  okosnak kell lennem, de nem annyira, hogy ne érezzem jól magam. Túl sok a szar a fejemben, a gyerek dolog, Biával kapcsolatos aggályaim a fejemben.
Nem tudom miért érdekel annyira, hogy hol lakik, de egészen pontos választ kapok rá, nem is tudom, hogyan nézhettem ki belőle ezt a környéket, de már manapság ki tudja, mi az ami bejön a fiatal generációnak.
- Akkor berakjuk egy zacskóba és szépen hazaviszed az Upper East Side-ra és megeszed, amikor szükséged lesz rá .-  mondom neki mielőtt felállna és azonnal itthagyna az egésszel, bár nem tűnik nagyon sietősnek most a dolga, aminek nagyon örülök.
Érdekes téma kerül terítékre, amire már vele szembe ülve dőlök közelebb felé, hogy lássa figyelek rá, még ha random jött is a téma, de nekem bejön, hogy legalább beszélgetni akar velem, ahelyett, hogy megint egymást hergelnénk feleslegesen vagy éppen csapkodnánk az ajtót, mert amit mindketten akarunk, azt tudjuk, hogy kurvára nem szabad.
- Azt hiszem nem fogsz ezért szeretni, de én voltam nyaralni Mauritiuson az egyik haverommal, kiötlöttük az önvezető autó ötletét, amiben nincs annyi hiba, mint egy Teslában. Ibiza volt a következő úticél, ami még nincs elvetve, viszont félő, hogy nem egészen úgy fog összejönni, ahogy terveztük. - nyelek egy nagyot, hogy ne vonjam bele Lumie-t és a gyereket, mert Bia nem tud róluk és ez így van rendben. - Most meg megfogták rendesen a grabancom és melózok cégnél, vagyis vezetni próbálom elég kis sikerrel, mert nekem nem való egy ekkora multi elvezetése, de ez van, megbirkózom vele, csak annyira nem szeretem. - és rohadt nagy szükségem lenne egy támaszra, mert Lumie támogat és tudom, hogy mellettem van, de neki nem szabad velem foglalkoznia, neki megvan a saját élete azon kívül, amit együtt kell megélnünk, de most eljött azt hiszem az az élet is, amikor már lehet egyedül nem boldogulok annyira, a sok szar miatt, ami a nyakamba zúdult. Van amit nem mondok senkinek, mert nem megy, fura módon Biának el tudnám, de félek, hogy akkor elveszne az, ami még csak ki sem alakult köztünk. Bonyolult a mi barátságunk, mert nem jellemezhető máshogy, mégis kell valahogy, hogy a fejemet tisztába tegyem.
- De még nem mindenhol ért véget a nyár, ha van időd, egy egyiptomi útra mindig is vágytam. - mondom neki kicsit bizonytalanul. - Barátként én is hozok valakit te is, és akkor nem lesz félreértés. - bár nem tudom kit is vihetnék, igazából senkit nem akarok, ha ő ott van. de ezt miatta mondanom kell, mert neki pasija van, akivel együtt van, akiért valószínüleg egy kicsit odavan, így a buliból sem hagyhatjuk ki akármennyire is rohadt érzés a gondolat is, hogy vele lássam.

Kimondhatjuk, hogy mi ugye nem igazán vagyunk barátok. Mert annak az első fázisa csődbe ment a gimiben, amikor megdugta a barátnőmet és aztán kipattant, persze ez még önmagában maximum valami pletykaféleség lett volna, de ugye nem vállalta vele a kapcsolatát és az egész, hogy valaki elolvasta az üzenetváltásaikat és aztán kipakolta a netre, meg a többi..az ja, baromira gáz volt. Aztán most itt van ez az x évvel későbbi találkozás véletlenül és azok a furcsa dolgok, amiket magával húz. Erre mit lehet reagálni? Ha barátok lennénk, igazából leszarnám, milyennek lát és hogyan lát. A barát akkor is barát, ha gázul nézek ki és olyanokat csinálok, amiket nem kellene. De mégis valahogy nagyon rossz az egész. Bennem rossz. A múltkor azt mondta szó szerint, hogy dögös vagyok és az ő mércéjével mérve eléggé. Kétlem valahogy, hogy erre gondolt. Most leginkább egy hajléktalannak érzem magam.
- Jesszus apa, jól van, jól van! - sóhajtok fáradtan, mert hát ez több, mint rossz. Úgy értem most nem kellene az atyai szöveg vagy mit tudom én. Nagylány vagyok, aki tud magára vigyázni. Lehet, hogy most éppen nem így tűnök, sőt tegnap éjjel sem így tűntem volna neki, de majd magamhoz térek. Csak kellene egy nap pihi. Talán kettő. Nyugodtan eltűnhetek a figyelő szemek elől végül is. - Nézd, szerintem mindenkivel megesett már hasonló.. - iszom a kávém békében, már amennyire nevezhető békésnek a zúgó fejem. - Csak most azt hittem egyszerűen, hogy...mindegy. - nem számít, hogy mit hittem. Zavartan tekergetem a gyűrűm az ujjamon. Inkább frusztrált vagyok ettől, semmint szégyellős.
- Naaa, mi bajod van a bezárkózós sorozatnézős napokkal? - felnevetek. Valóban felülírta a napomat a felbukkanása. Egyébként is szimplán csak úgy terveztem, hogy a kurzus után hazamegyek és nem csinálok semmit. Egyáltalán semmit. - Nem lehetsz aktív a nap 24 órájában és néha csak... - vállat vonok - ki kell vonnod magad a forgalomból a világ elől. - néha kifejezetten ezt szeretem csinálni, de most inkább védekezésből tenném, nem akaratból. Ha eltűnök, nem kell gondolkodnom semmin és senkinek nem kell így látnia, hogy alig élek.
- És ha azt mondom, nem kell elkísérni mert hazatalálok egyedül is? - nézek rá némi kíváncsisággal az arcomon. Persze valószínűleg megnyugtatná a lelkét, hogy tisztában van vele, nem esek az úttestre menet közben vagy rabolnak el, hogy eladják a veséimet, vagy engem prostinak valahol. - Na jó..pizza! Pizzááát akarok enni! Szóval, akkor jöhetsz velem, ha szerzünk út közben pizzát. Egyébként nem. - elmosolyodom angyalian. Ezt veheti akkor ultimátumnak. Mert segítenie kell rossz szénhidráthoz jutni, amit szegény, éhező hasnyálmirigyem gyorsan feltankolhat. Kíváncsi vagyok arra is, hogy vajon ő miért lóg a melóból ma.
- Áhh értem. - mosolygok, nyilván itt nem fogom kikérdeni, hogy mit szívott és mennyit - Egyébként más a kés eset. A tiéd nem tud másnaposságot csinálni. - és attól mindig jókat lehet enni. Piálás közben mégis ki gondol evésre? Na ugye. És bizonyítottan az alkohol több rosszat csinál, mint jót, ellenben mondjuk a fűvel. Már ha, nem valami szintetikus dologra gondol. Bár azok sem csinálnak másnaposságot. - Ezért vagy ilyen.. - mutatok rajta végig, de nem tudok jó szót kimondani. Okés? Csinos? Baromság, nem dobhatok neki bókot. Amúgy is ostobaság lenne, úgyhogy inkább legyintek és a kávémba menekülök meg a szendvicsbe, amit hozott. - Mintha te nem ott laknál. Vagy feladtad és átköltöztél valahová máshová? - nézek rá kérdőn és próbálok nem megsértődni azon, hogy azt hitte, a környéken lakom. Dehogy jövök én el a megszokottból. Az UES azért mégis valami más. Valami olyan, amit sokan szeretnének elérni. Persze, még nem az álom lakásban élek, de az még ráér. Jobb híján támaszkodom a tenyeremen és nem is tudom miért mesélem neki azt, amit. De reagál rá legalább. - Ah.. - nyögök fel tehetetlenül. Szóval Mauritius, meg tervben Ibiza. Most szívem szerint ráborítanék valamit, mert neki persze jutott ideje nyaralni menni. Nem úgy, mint nekem. Vagyis időm lett volna, csak elbalfaszkodtam. - Most nagyon-nagyon utállak. - de felnevetek azért halkan. - Mauritiusra én is elmentem volna. - és azt hiszem Taylorék arra mentek, de lehet tévedek..nem sokszor szoktam odafigyelni rá, amikor beszél. - Ettől függetlenül gondolom már nem léphetsz le akkor, amikor akarsz. - kicsit talán provokatív a kérdés és talán annak is szánom, pedig ő legalább próbál valami felnőttekéhez hasonló életet élni, amit én nem teszek. - Egyébként miért nem szereted? Sokan ölnének egy ilyenért. - harapok még egy falatot a szendvics végéből. Ezt mintha már múltkor is forszíroztuk volna és akkor sem volt túl bőbeszédű a téma kapcsán, amit nem értem, hogy miért van. A kávém majdnem félrenyelem, amikor bedobja az egyiptomi ajánlatot. Hogy mi van? Menjünk együtt nyaralni NÉGYESBEN? Most vagy ennyire meg akarja ismerni Markot, vagy én vagyok teljesen bolond és neki van a háttérben egy nője, akit eddig okosan eltitkolt. - Nem akarok Egyiptomba menni igazából..túl sok látnivaló és hasmenést okoz a csapvíz. - higgye el, gondolom ő is járt már ott párszor. - De van jobb ötletem. - mosolyodom el lassan - Thassos, Görögország. Az a víz valami mesés, az öböl tökéletes és nem kell bejárni a fél ókori világot sem. - de valahogy sírok a tudattól, hogy négyesben akar menni. Az túl sok beszélgetési idő, túl sok...áh, nem lehet. - De hívjuk a többieket is, úgy korrekt. - nem, nem gyújtanék rá most. Beszédülnék, egyébként is ritkán cigizek. Kiábrándító, ha érzem magamon. - Mit szólsz? - dőlök hátra elégedetten.

Bia & Max

A mi korunkban annyira nem ritkák az olyan partik, ami után az ember azt sem tudja hol van és nagyon szarul tud kinézni. De erre jó a jól bevált aspirin vagy egy csomó víz, vagy az instant folytatása az estének, hogy sose másnaposok, inkább aznaposok legyünk mindvégig. Bár nem tudom mennyire tolta durván a  tegnapot és, hogy volt e neki előzménye, inkább csak egy hirtelen felindulásból mondom, amit mondok, mert tényleg semmi közöm nincs hozzá, hogy mit tesz magával, de azért nem igazán vagyok boldog, hogy ezt tudom, bár én voltam az aki kérdezte.
- Az lenne a fura ha még nem esett volna meg. - nevetek fel egy kicsit, hogy ne legyek én se annyira befeszülve ezen az egészen, pedig talán egy picit be vagyok. -  Azt hitted már vagy elég kemény ennyi piáláshoz? Hidd el sokszor én is azt hiszem. - nem tudom erre akart e kilyukadni, de az ideges kéz mozgásából nem hinném, de jobb ha nem tudom az okát, mert nem tűnik úgy, amint aki be akarná fejezni ezt a mondatot és nem faggatom.
- Most komolyan kezdjem sorolni? Azt azok csinálják, akiknek nincsenek barátaik, akik unalmukban nem tudnak mit kezdeni, agy már túl öregek ahhoz, hogy egy komolyabb este után felkeljenek és szembenézzenek az előző este következményével. Mázlid van, hogy találkoztál velem és nem kell ezt megtenned, mert sem unalmas nem lesz ma a napod, legalábbis egy része, és még a másnap is reméljük hamar elmúlik, meg az a szörnyű rosszullét. - lelkesen mondom neki, mintha valami kihívást kellene teljesítenem, amit sosem kaptam, mégis úgy állok elébe, mintha ajándék lenne számomra. hogy ez mennyire szánalmas kívülről, azt nem tudom, de van egy érzésem, hogy egy kicsit az lehet.
- Hát nem tudom, igazság szerint vannak napok, amikor a nap 24 órájában pörgök, mert egyszerűen nincsen időm aludni se, és akkor semmi problémám vele, de persze kell a pihenés, de nem állhat az egész nap abból. Fiatal vagy, dögös, és okos, na meg elég makacs ahhoz, hogy ne engedd magad egy napra se eltunyulni, hidd el lesz rá elég időd ha idősebb leszel . -kacsintok rá, gyorsan hadarva a bókokat, mert tudom, hogy nincsen rá szüksége, de azért nem tartom magamban, mert ezt sosem tenném és ezt már azért valamennyire tudja.
Az egyedül haza találás, annyira nem jön be nekem, a részéről, így összehúzott szemekkel kapja meg a válaszom, amiben nem nagyon tűröm a nemet, főleg most, bár nem akartam felmenni hozzá, és megvan rá a tökéletes okom, most ez nem olyan helyzet, hogy ezzel élhetnék és nem leszek most önző, majd valahogy megemberelem magam. Úgyis elég húzod hete volt a kis fickónak, talán a gatyámba marad ameddig biztonságban nem tudom őt.
- Hát azt kell mondanom, hogy nagyon ügyes nagylány vagy, hogy hazatalálsz egyedül, de ma nem kell és nem is fogsz egyedül hazamenni. - a pizzára már felnevetek, de főleg azért mert hallom a hangjában a hajlandóságot és olyan dolgot kér, amit még én is szívesen teljesítek neki, így bólintok. - Amit csak akarsz ha ez az ára, hogy biztonságban tudjalak otthon, akkor a pizza nem nagy ár érte. - vigyorogva válaszolok, majd az arcomhoz kapok, mint valami idióta, hogy szinte levakarjam azt a vigyort, próbálva ezt feltűnésmentesen tenni, nyilván kisebb sikerekkel.
Jó ötlet volt vele szembe ülni, nincsen érintés, nincsen semmi véletlen mozdulat egymás felé, ami az én dolgomat megkönnyíti és talán az övét is, ez így helyes, mert most kurvára jó fiú vagyok, pedig tudom, hogy szinte sosem ment nekem és nem is akarok az lenni bassza meg.
A tegnap estémről nem annyira számolnék be neki, a lényeget inkább kihagyom, bár amennyire lényegnek vettem az egyenlő a nullával az a csaj, inkább a fű és a felejtés volt a lényeg, hogy mindent kiverjek a fejemből és ezt el is mondom neki.
- Másnaposságot nem, viszont rohadt nagy étvágyat és szomjúságot igen, de még mázli, hogy a mai napra olyan társat kaptam, aki enni akar. - nevetek fel hangosan, mert amúgy nekem is kilyukad a gyomrom, de eddig nem vettem észre, mert végig rá koncentráltam. - Ilyen mi? - kérdezem kíváncsian fürkészve az arcát, de van egy olyan érzésem, hogy nem fogok rá választ kapni, szóban nem a tekintete sok mindent elárul, ami miatt az a hülye mosoly fennmarad az arcomon. Érzem a gyors terelést a lakásokkal kapcsolatban, és én folytatom azt a dolgot, nem forszírozva az előbbit, pedig komolyan érdekel, mit akart mondani. - Dehogy adtam, van amiről Max Wood sosem fog lemondani, még akkor sem ha a szüleitől kapta. - mondom neki büszkén, mintha az a kurva nagy lakás azzal a nagyon sok szobával az én érdemem lenne. Mondjuk félig az enyém is, hiszen ha nem tolom a hármast anyámék ágyában, amin szépen rajtakapnak nem kaptam volna meg azt a lakást olyan hamar valószínűleg, de talán ez nem a legjobb sztori most.
- Az hiszem nem lett volna jó ötlet ha velünk tartasz Mauritiusra, kötöttünk egy hülye fogadást, hogy egy hétig, ameddig ott vagyunk egyikünk sem nyúl nőhöz, képzelheted, két pasi, akik minden nap másra se vágynak, csak arra, még azt is eljátszottuk, hogy melegek vagyunk, amikor megközelítettek minket, nem modnom, hogy ne volt baj, de ha ott vagy akkor azt hiszem még rosszabb lett volna. - nem mondom, hogy nekem, mert Caesar is ugyanolyan nagy nőfaló, mint én, bár mostanában láttam, hogy megállapodott, de régen beszéltem vele, ha már ő is becsajozott ideje lenne nekem is agyalni ezen erősen, mert ő még nálam is keményebben tolta ezt a témát. - Igazából már annyira nem vagyok szabad, mint eddig, de még mindig a magam ura vagyok, így csak az előre megbeszélt dolgokon kell részt vennem, amit lassan már pakolgathatok, mert egyre több szabad kezet kapok, szóval. - kacsintok rá bizakodóan, hogy egyszer tényleg eljutunk valahova együtt, főleg, hogy látom mennyire tetszett volna neki a ki kiruccanásunk amint a haverommal voltunk.
Az életemmel kapcsolatban teljesen elégedett vagyok, hellyel közzel, vannak dolgok, amik nehezen emészthetőek számomra és vannak, amik egyáltalán nem, de ez kinek nem része az életének.
- Lehet én is ölnék érte, ha nem ebbe nőttem volna fel, és nem lenne egy tökéletes elképzelésem arról, hogy mit is akarok az élettől, és az nem az, amit ez nyújtani tud nekem. Persze megteszem, mert egy részem szereti, hiszen az volt eddigi életem legmeghatározóbb terve, de nem könnyű átállni és én sosem leszek annyira kemény és határozott vezető, mint apám, akit mindenki imád, és nem félnek tőle, hanem istenítik. - egy mély levegőt veszek és a kezemet kezdem bámulnia, közben törögetem őket idegesen. Tudom, hogy menni fog nekem, nem úgy, mint apámnak, de menni fog, erre neveltek már baba korom óta, anyám határozottsága megvan bennem, de nem vagyok annyira kemény és hatásos, mint apu. Félek, hogy elbaszom, amit felépítettek és azt nem akarom, de ezt inkább nem mondom ki, mert nem akarok beszarinak tűnni.
Hálás vagyok, hogy terelődik a téma, már a hasmenés annyira nem a legideálisabb, így fel is nevetek rajta, de felcsillan a szemem, amikor Görögország jön szóba, mint közös nyaralás, vagy inkább szenvedés, hogy megint bikiniben láthatom és nem nyúlhatok hozzá. Legszívesebben Lumiet vinném magammal, mert ő pontosan tudja mi folyik köztünk és nem lenne sértődés ha nem ő lenne az akivel egész héten foglalkozok, és legalább jól érezné magát, mert ő megérdemli ameddig nem jön ki belőle valami visítós kopasz manó.
- Hívjuk a többieket is. - nyugtázom az ötletét, és mosolyogva bólogatok minden szavára. - Várj mármint milyen többieket? - nézek rá kicsit kíváncsian, de gondolom a baráti társaságra utal, de nem biztos, hogy jó ötlet ha minden barátnőjét elhívja, mert egészen biztos van köztük olyan, akivel már megcsavartam a lepedőt, és az több lenne, mint kínos.
Előveszem a telefonom, és írok az asszisztensemnek, hogy mikorra tud nekünk repülőt bérelni, van magángépünk, de nem tudom mennyire foglalt most, hogy apám olyan sokat utazik, így biztosra megyek, hogy meg legyen mire Bia úgy érzi mehetünk.
- A repülő intézve már csak az időpont kell. - lelkesedek be, de nyilván nincsen kőbe vésve ez az egész, de én komolyan veszem és hogy érezze, hogy így van már szervezem is, amiben igazából elég szar vagyok, így az asszisztensem fog mindent csinálni, akinek először veszem tényleg hasznát, mert eddig túlságosan is urasnak véltem a létét.
- Jobban vagy amúgy? - kérdezem, miközben lerakom az asztalra a telefonom, ami hirtelen villan fel, egy üzenettel, amit a tegnapi kalandom írt. Csak a tekintetem kapom oda, de nem kapok érte, remélem, hogy hamar lezár, mert azt nem akarom elolvasni mit írt.

Komolyan meglep ezzel a gondoskodó oldalával. Mármint nem akarok én annyira feltétlen mindenféléket gondolni Maxiról, de azért élt a fejemben egy kép róla és minden mondattal, cselekedettel ami elhangzik, történik, ezt a képet egyre jobban szedi darabokra. A lehullók között pedig ott állok én, a tengernyi kérdőjellel. Meg persze ezzel a béna helyzettel, ami szerint én még le sem tudom magamat inni tisztességesen úgy, hogy másnap ne kerüljek egy ilyen szituba. Fantasztikus, de tényleg. És még azt gondoltam, hogy csendben eltűnhetek Maxi látómezőjéből, hogy ő is eltűnhessen az enyémből.
- Na látod, nem halálos ez. - még ha most nem is így gondolom, de ez tény. A másnap csak másnap nehéz, de reményeim szerint este már újra ember lehetek a kanapémon fetrengve némi chips és fagyi társaságában. Persze, miután felfaltam azt a pizzát. - Neem.. - nevetek fel - inkább csak nem gondoltam végig, hogy miből iszom és mennyit. - sőt, nem néztem semmit, nem akartam gondolkodni sem, azt akartam, hogy az agyam egy nagy, hatalmas nulla legyen. Azt hiszem, ezt sikeresen össze is hoztam. Tényleg nehéz felidézni többek között azt is, hogy mikor értem haza. A hogyanja még nagyjából megvan. Talán a portás segített is lentről. Még jó, hogy nem hagyott a liftben aludni.
Megrökönyödve nézek rá. - Maxim, csak semmi aktív program ne járjon a fejedben. Már ahhoz is erőfeszítés kell, hogy ne feküdjek ebben a boxban. - azért a végére elmosolyodom, na..nem tudom megállni. - Akkor most kiábrándítalak, mert ÉN szeretek bezárkózni, egész napos sorozat maratonokat tartani és nem beszélni senkivel. Kifejezetten szeretem ezt csinálni. - ezek szerint ő nem a bezárkózós típus, bár nyilvánvalóan lenne olyan program, ami őt is a négy fal között tudná tartani, de azt nem az én tisztem felajánlani neki. - Pedig most kifejezetten úgy tűnik, hogy te a nap 24 órájában képes vagy pörögni. Most is úgy festesz, mint aki megaludta a legalább egészséges 8 órát és közben nem küzdött semmiféle démonokkal, amik a szervezetében éledeztek. - bólogatok is a szavaim nyomatékosítására - Már miért ne állhatna?? - pislogok rá nevetve - Nem ördögtől való a semmittevés. - és én igazán jó vagyok benne. Persze az, hogy másnaposan nem akarok emberek közé menni, talán annak is köszönhető, hogy szarul nézek ki. Borzasztóan. Hiába bókol...mert azt csinálja és nem kellene pont most bókolnia, amikor a tükör felsír, ha a közelébe megyek, de azért valahol jó hallani, hogy ez a véleménye nem változott, annak dacára sem, hogy gyakorlatilag egy hete nem kívánok tudomást sem venni a létezéséről.
- Ugye tudod, hogy nem kell ezt csinálnod? Elkísérni meg minden. - meg egyáltalán ilyen kedvesnek, törődőnek lennie velem, amikor még azt sem mondhatjuk, hogy akkora barátok lennénk. Bár láttam őt Casanova jelmezben...ő engem másnaposan, szóval mondhatjuk akár, hogy ráléptünk valamiféle útra, ami tart valamerre. - De nem valamilyen pizzát szeretnék ám, hanem konkrétan egyfélét és a kedvenc helyemről. - mosolygok én is és ahogy így egymásra mosolygunk, megint mintha lenne egy kattanás a világ kerekeiben, hogy ez így teljesen természetes és rendben is van. Kísérjen haza és egyen velem pizzát, teljesen normális dolog, nyilván. NYILVÁN.
Felszusszanok, szóval éhes. Legalább nem azt kívánja, hogy valóban én egyem meg ezt a sok, nem is tudom milyen szendvicset. - Talán nem túl úrilányos, de kifejezetten szeretek enni. - ismerem be, pedig ugye úrinő csak annyit eszik mások előtt, mint egy kismadár. Esetemben jó nagy ragadozómadárról van szó. Mondjuk, hogy genetikailag szerencsés vagyok, nem igazán vagyok hízásra hajlamos, tehát nyugodt lélekkel bűnözöm. Gondolom ő is valami hasonló lehet, de az is lehet, hogy gyakran látogat konditermet. Nem mintha ezen kívánnék most merengeni, hogy hogyan festhet edzés közben. Hahj, a másnaposság néha kifejezetten nem tesz jót az agyamnak. - Nett. - válaszolok mentőszóval inkább és így nem kell furcsaságokba botlanom nála. Szerencsére közbejön a lakhatási kérdéskör, úgyhogy nem kell bővebben fejtegetnem neki sem. - Akkor miért feltételezted, hogy én megtenném? - szívesen az orromra tenném a napszemüvegem, hogy ne legyen már ennyire világos, de az megint olyan menekülés lenne és én nem feltétlenül ezt teszem vele..csak bizonyos dolgokban.
- És az nekem miért is lett volna olyan rossz? - felnevetek, ő meg a haverja mint meleg pár. Istenem, hát ők is tudnak ám baromságokban fogadni, szó se róla. - Lehettem volna a húgod, vagy hát akár egy átlagos lány, aki két meleg barátjával ment nyaralni. NEKEM tök jó lett volna. - ismét felnevetek, tökre lehettek volna érdekes és vicces helyzetek, pláne, ha fogadásban vannak. - Nem piszkálni akartalak a dologgal, csak...érdekelt, hogy mégis mennyire tudod magadat szabaddá tenni. Ugyan nem sok emlékem van a szüleimről, de a testvéreim szerint apa örökké dolgozott és alig látták. - én meg még annyit se, aztán meg történt ami történt és egyáltalán nem volt már lehetőségem találkozni vele. Elgondolkodva figyelek rá. Szóval neki is megvannak a maga félelmei és talán erre célzott a múltkor. Ez volt az, amiről annyira nem akart akkor beszélni. - Szerintem..nem is kell olyannak lenned. Tisztelhetnek téged pont azért, mert más vagy, mint ő. Két vezető sosem egyforma. - befejezem a második kávét is. Talán ennyi koffein elég lesz hazáig. Ott meg már vár rám a mélyhűtött üdítőim rengetege. - Egyébként meg úgyis kivárják a betanulási idődet és ott van mögötted a családod is. Tehát inkább pozitívan keresgéld a saját vezetői stílusod és ne apádhoz mérd magad. - ezt komolyan mondom neki. Ezt nem csinálhatja magával. Más világból jön mint az apja, igen, neki már nem kell felépítenie a céget és ez nem az ő hibája. De amilyen komolyan áll hozzá, előbb-utóbb rátalál majd magára.
A nyaralással komolyan meglep, bár Egyiptomot és a menjünk négyesben dolgot megvétózom már most. - Na milyen többieket, hát a régi csapatot. Tegnap a csajokkal voltam és egyébként jól sikerült meg minden. Biztos benne lennének egy görög kiruccanásba. - mondom lelkesen, mert az felejtős, hogy Mark eljöjjön. Nem lenne rá pénze és soha nem hagyná, hogy kifizessem neki. Főleg mert nem igazán világosítottam fel arról, hogy milyen anyagi helyzetben is van a családom. - Komolyan? - meglep és szívből mosolyodom el. Hát mégsem lesz akkor kuka itt az egész mindenség. Irány Görögország! - Úúúú, te vagy a legjobb! Máris küldök egy körüzit! - és valóban teszem, mindenkit csoportba hívok és megírom a nagy tervet, na meg, hogy egyeztessünk időpontot. Szállodai szobát mindenki tud magának fizetni. - Naná, hogy jobban vagyok! Ilyen hírek után...uhh el kell mennem venni új fürdőruhákat, a régieket mégse vihetem. - csillan fel a szemem, persze nem most fog megtörténni, mert előbb esnék össze bármelyik üzletben. Kicsit mondjuk furcsa, hogy ő maga nem reagál a telefonjára, mikor lehet részletek miatt keresik. - Meg se nézed ki írt? Lehet csak kérdéseik vannak. Amúgy biztos akarjuk, hogy mindegyik hozzon partnert? Az egy csomó idegent jelentene és az nem annyira jó. - húzom a számat - Mehetünk lassan a pizzáért, fogjunk egy taxit. - mert ez New York és elég sok mászkál kint. Bár semmi kedvem a napon ácsorogni, de már ettem-ittam valamennyit, csak túlélem.

Bia & Max

Ez a másnaposság téma mindenkinek máshogy landol az életében, vannak olyan haverjaim, akik nem is nagyon érzik meg, bár lehet azért mert mindig ráisznak, így nincsen másnap. Én azért nála sokkal jobban kezelem ezt az egészet, de lehet, hogy azért, mert sosem a pia az ami kiüt, ha kiüt. Nem vagyok rá annyira büszke, mégis a mai napig szoktam csinálni, hogy a tablettákat kapkodom befele, ha lazább estét akarok és nem a piát húzom le vagy a füvet szívom.
- Szóval van egy antiszociális éned, ami másnaposan jön ki vagy alapvetően vannak napok, amikor mindenki menjen a picsába? - kérdezem kíváncsian. Valahogy nekem ez sosem volt opció, de biztos lehet benne valami jó, mert egyre több embertől hallom eztafajta kapcsolódási módot, főleg lányoktól. Én 2 barátommal élek a lakásomban mióta külön költöztem, én akartam így, imádok így élni, most még Lumie is beköltözött, így egyáltalán nincsen nyugi otthon, de valahogy nekem ez annyira jól fekszik, hogy sosem vágytam másra. Lehet egyszer eljön az az időszak, amikor nem egyedül fogok élni a szobámban, mert lehet komolyodás erre a részre is elér, és akkor kelleni fog egy kis privát szféra, de szerencsére, nem annyira nehéz lakást vásárolni, ha egy épitkezési vállalkozása van a családnak, sőt, akár meg is tervezhetem magamnak a kis zugot, amit majd valakivel belakok, meg persze a gyerekkel. Kicsit megrázom a fejem, hogy ezek a jövőre szőtt dolgok kimenjenek belőle, mert olyan lehetetlennek tűnnek számomra, mint, hogy ma összefussak vele, olyan bájos elválás után, mint a miénk volt, és mégis ennyire jól elbeszélgettünk most.
- Anyám mellet sosem volt igazán nyugtom, mindig tolta már kiskoromtól kezdve a különböző foglalkozásokat, még hétvégén is, gitároztam is egy évig, mire rájöttek, hogy tehetségtelen vagyok hozzá. Szóval ez a punnyadás otthon nekem sosem volt jelen az életemben, mert anyám nem hagyta, de végtéren én szeretem ezt. De egyszer nem mondom, hogy nem próbálnám ki a semmittevést, igazad van, hogy nem ördögtől való, de anyám néha maga az ördög és ha rájön, hogy nem csinálok semmit napokig,akkor rám törné az ajtót és adna feladatot. - anyám sosem volt egyszerű eset, szinte mindig meg akarta mondani, hogy mit tegyek a napjaimmal, erről már szerencsére leszokott, de még mindig előszeretettel szól bele abba, hogy mit tegyek, vagy éppen mit ne.- Ami a fittségemet illeti a mai napra, arra nem tudok mit mondani, csak jó kedvem lett és úgy látszik, ez feldobott annyira, hogy ne nézzek ki szarul. - vonom meg a vállam, pedig pontosan tudom mi okozta, de nem fogom még csaka fejemben sem kimondani, gondolni sem, mert hülyeség is lenne magamat pumpolni vele, ideje leállni.
A hangja egy kicsit megváltozik,amikor a tudtomra adja, hogy nem kell azt tennem vele, pedig nekem alapvetően ez nem esik nehezemre, sőt, igazából az esne nehezemre, ha most végig kellene néznem, ahogy kisétál azon az ajtón nélkülem.
- Tudom, hogy nem kell, de van időm és annak ellenére, hogy nem éppen sikerült normálisan elválni legutóbb, azért ennyit igazán megtehetek érted. Már ha neked ez nem probléma? - mert ez itt a jogos kérdés, hogy neki mennyi fér bele, én részemről nincsen akadálya semminek és ezt ő is tudja, a gátak nála vannak és nem fogjuk áttörni, csak ameddig ő engedi, és kész.
Felnevetek, amikor a pizza a téma kerül elő, mert olyan lelkesedéssel beszél róla, hogy szinte engem is felvillanyoz és az a sok szendvics az asztalon hirtelen elveszti értékét amellett a pizza mellett, amellett az egyfajta pizza mellett, amit ő szeretne. - Na és melyik lenne az, amit te annyira szeretnél és hol? Mindegy mit mondasz, felőlem jöhet egy igazi olasz is, Olaszországból, tudod, hogy elég elvetemült vagyok mindenre. - kérdezem lekönyökölve az asztalra, hogy a távolság ellenére azért egy kicsit közelebb kerüljek hozzá, és fürkészem a lelkesebb arcát, ahogy a sápadságból egy kicsit talán élénkebb lesz. - Ki akar úrinőt látni benned? - kérdezem ciccegve a fogam között. - Unalmas ha mindig mindenki meg akar felelni az elvárásoknak, szóval szeress is enni, én is szeretek és mindig leszarom, amikor anyám olyan szemmel néz, hogy szinte le kellene süllyednem de én olyankor csak ránézek és toltam magamba tovább két kézzel a csirkecombot. - nevetek fel a gondolatra, mert ez az eset tényleg megtörtént többször is, ráadásul volt amikor fogadás kellős közepén állva játszottam be a könyöklőnél állva, miközben valami fejes beszédet tartott.
A rólam feltett kérdésre nem válaszol, hárít, és én csak felnevetek, és a mosoly az arcomon marad, mert az ő kérdése is olyan hirtelen, de persze jogos, amire nem is tudok válaszolni, mert fogalmam sincs miért is érdekelt, hol lakik, amikor eddig fel sem akartam menni hozzá, elég jó okom van rá, nem is egy, de mégis rákérdeztem.
- Jogos, én voltam a hülye, hogy a hercegnőről ilyet feltételeztem. - mondom neki a szívemre téve az egyik kezem, szinte szabadkozva, majd elnevetve magam ettől a mutatványtól.
A nyaralásunkra kitérve Caesarral, már egy kicsit szorsabb téma is szóba jön, igaz, hogy csak elvétve és nagyon árnyaltam, de amikor azt mondja, hogy lehetett volna a húgom, azért felugrik az orrom egy elég erős grimaszba, és a gondolattól még a hideg is kiráz.
- Ahha a húgom, a húgom, akire még a tulajdon báttya sem úgy néz bikiniben ahogy tisztességes lenne, meg annak meleg barátja sem. - mondom neki felhúzott szemöldökkel, mert itt igazából az lett volna baj, hogy egész nap velünk lett volna. Mármint bajnak azt nem mondanám, de annak viszont igen, hogy a fogadást buktuk volna, mert ő felhergel rendesen mindkettőnket, még akkor is ha kikel az ágyból és akkor onnan nincs visszaút.
A nyaralás, a felejthetetlen élményekkel addig kell gyűjteni ameddig van időnk, igaz, hogy apám elég sokat járt el így is anyámmal, de neki már minden ment és nem kellett tanulnia, egyszer nekem is ennyire fog menni, bele fogok rázódni, de még nem vagyok annyira komolyan benne így szabadidőm van, kevesebb de van.
- Remélem én olyan apa leszek majd, aki sokat lesz a gyerekével, mindegy mennyi a munka. - egy mély sóhaj mellett mondom ki ezeket a szavak bele sem gondolva abba, hogy ő még mit sem tud arról, hogy ez az idő pár hónapon belül el is kezdődik számomra. Elmosolyodok, és ránézek. - De minden szülő olyan áldozatot hoz, és azért hozza, hogy a gyerekének jó legyen, apámmal mázlim volt, de van amiért olyan döntést kell hozni a szeretteinkért,ami nehéz,de tudjuk, hogy értük megéri. - ha nem lenne Lumie terhes én még nem öltönyben mászkálnék az irodában, hanem azon lennék, hogy Zuckerberg szintjére lépjek abban a világban, amiben ő benne van. Az élet olyan dolgokat tartogat számunkra, amiket csak meg kell ugrani, nem lehet elmenni mellette,mert ki tudja, kinek az élete függ tőle.
- Ez az a téma, amiről nehéz beszélnem, nem azért mert ne tudtam volna már évekkel ezelőtt is, hogy ez vár rám, de még az én egomnak is sok, hogy ennyi minden nem megy nekem és ennyire igyekeznem kell. Azt várná el tőlem mindenki,hogy legalább olyan jó legyek, mint apám, mert egész életemben tanultam, de ez nem ilyen, pedig még én is azt hittem, hogy ez nem lesz vészes. - sóhajtok egy nagyot, és örülk neki, hogy ez a téma le is záródott, és a lelkesedésével kell szembenéznem, ami ezt a lesújtó hangulatot a lelkemben eléggé feldobja.
- Baszki Bia, tudod, hogy én abban a csoportban nem biztos, hogy annyira népszerű leszek? - kérdezem kicsit félve, de végül is nyomjuk, miért ne, majd iszunk szívunk és mindent elfelejtenek, amit tettem velük, bár akkor egyik sem siránkozott.
Nem telik sok időbe, míg írok egy gyors üzenetet az asszisztensemnek, hogy intézze nekünk a gépet, amire váratlan lelkesedést hallok magammal szemben. Őszinte mosollyal nézek rá, ahogyan kapja elő a telefont, hogy mindenkit beszervezzen. Azt hiszem ennyire még sosem voltam boldog egy ilyen pillanat miatt, és le sem tudom tagadni mert a mosolyom, mindent elárul.
- Fürdőruha választásban jól vagyok, csak mondom. - dőlök hátra nevetve, tudva erre a válaszát, mert nyilván nem én leszek az akivel elmegy. Egy kicsit összeszorul a torkom mert gondolom nem egyedül fog érkezni, egészen addig, ameddig a telefonom fel nem villan és láthatóan nem látta ki a feladó, ami megkönnyebbüléssel tölt el, és főleg, az, hogy az üzenetet nem látta, a tetőfoka a dolognak csak akkor következik be, amikor közli, hogy nem kellene párokban jönnünk, amire előre dőlök és visszanyerem a mosolyom vele szemben.
- Akkor osztálykirándulás luxus kivitelben? - kérdezem kacsintva, és a telefonomért nyúlok, hogy bezárjam az üzenetet, amit nem az asszisztensem küldött, mert ő pontosan tudja mit kell tennie, nem amatőr már.
- 5 perc múlva itt a taxi, már megrendeltem korábban, szóval akár indulhatunk is. - állok fel a helyemről és felé nyújtom a kezem, vagy elfogadja vagy nem, de nem vagyok biztos benne, hogy nem esik össze újra hiába néz ki sokkal jobban mármost pizza nélkülis.
- Na mondd hova akarsz te egész pontosan menni? - kérdezem mosolyogva, miközben elindulunk a kijárat felé.

Elgondolkodtat a kérdése egy kicsit. Máskor nem szoktam nagy ügyet csinálni egy másnaposságból, de ez a mostani nagyon durva. Mármint remélem, hogy csak szimpla másnaposság és senki nem dobott semmit az italokba azért, hogy kicsit felhúzza a bulit. Ezt inkább mondjuk nem említeném meg neki, ahogy jobban nem is szeretnék rajta elgondolkodni sem.
- Szimplán csak vannak ilyen napjaim. - ettől nem érzem magam mondjuk ufónak, mert szükségtelen, nem tudom miért hangozhat neki ez különösen. Szerintem egyszerűen kellenek napok, amikor "énidő" van mindenkinél és nem kell senki más társasága. Ehhez az időhöz pedig még különleges esemény sem szükséges. - Másnaposan csak...nem is tudom, ki akarja, hogy ilyenkor zsongjanak körülötte? - most a lehúzott redőnyök és a nehéz sötétítő függönyök bunkerében merenghetnék a semmin. Itt pedig nyilvánvalóan sok a zaj, az ember és ugye itt van Maxim, akin csodálkozom, hogy még nem rettent el tőlem. Muszáj vagyok felnevetni, ahogy elképzelem Mrs. Woodot berontani egy szem fiához egy végeláthatatlan listával, amit csinálhatna a semmittevés helyett. - Gyerekként rengeteg a fölös energia, azért foglalnak le. Na meg, hogy jól mutasson az iskolai meg egyéb jelentkezéseknél a széles skálájú tevékenységi kör. Én például lovagolni jártam, tornára, gyephokira... - legyintek, most nem foglalkozom ilyesmivel. Sem. Basszus, de gáz..ha végiggondolom, mit csinálok..jóformán a semmi jön ki. Tehát baromi sürgősen össze kellene magamat szednem.
- Ja, a jelek szerint eléggé feldobott. Melletted úgy festek, mint a csóró a sarokról. - fintorgok, még azon se strapáltam magam reggel, hogy normálisan felöltözzek. Bár talán jó pont, hogy nem melegítőben jöttem el. A napszemüveget meg baromira hiányolom. Amögé legalább elrejtőzhettem volna, de ehhez már késő. Már látott mosott szarként és azt hiszem ennél rosszabb akkor lehetett volna, ha tegnap éjszaka összefutottunk volna. Helyette kedves, aggódó és haza akar kísérni, nem is értem miért. Most röhögve távozhatna innen győztesként, mert nagyon visszavágózni sem lenne lelkierőm. Nem, ő itt marad és haza akar velem jönni, mert aggódik. Nem vagyok én ehhez hozzászokva... - Nem, nem probléma. - csak nem értem, összezavarsz vele, miért vagy kedves dolgok kavarognak a fejemben. Az pedig igaz, hogy a múltkori lezárásunk nem volt épp szép. A hangulat túlságosan átalakult másmilyenné, olyasmivé amivel már én sem voltam képes küzdeni. Egyszerűbb volt elküldeni és nem tudomást venni az egészről. Jobban mondva megpróbálni. - Uh, az Emmybe, tudod ahol a négyszögletű pizzákat lehet venni. Valami mennyei a Colony pizzájuk! - jó kis üres szénhidrátbomba, de az az igazság, hogy arra van szükségem. - Bár lehet, hogy neked más tetszene az étlapról.. - ezt nem tudhatom, azt se tudom mit eszik meg és mit nem. Újkeletű ismeretségünk idáig nem terjedt ki. Felnevetek. - Jó, de te srác vagy. Nálatok kábé elvárás, hogy minél többet egyetek és abból tudjatok izmot építeni. Nekem társaságban lényegében minimális adagnál meg kéne állnom és annak is a nagy részének salátának kellene lennie. - sóhajtok fájón, nyilván a süteményekért bezzeg senki nem szól. Igazából van kétféle aminek nem tudok ellenállni, de na..sosem volt bajom az evéssel. Illetve minimálisan, de az még kilencedikben volt.
Egymásra mosolygunk és a mosolygás majdnem folyamatos, kivéve a kis ziccerét a feltételezett lakhelyemről. Még jó, hogy nem feltételezte mindjárt Brooklynt. Phuh.. - Most az egyszer megbocsátom a tévedést. - nevetek én is az esküdöző mozdulatsorra. Furcsa, de tőle a hercegnőzést nem érzem sértőnek. Mondjuk, akkor magát is hívhatná hercegnek, de az meg milyen lenne.
Tovább mosolygok a Mauritiusos történeten és én állítom, hogy lehettem volna a húg vagy az egyszerű lánybarát, aki a két meleg haverjával utazik. Az arckifejezését látva pedig nevetnem kell. - Pont ez lett volna a lényege a fogadásnak, hogy a tulajdon fivér is viselkedjen rendesen és fogja szépen a pasija kezét a strandon meg minden. - nevetek - Ne már, szerintem tök vicces lett volna! - sőt, kifejezetten az lett volna! Kár, hogy akkor még nem beszéltünk és így esélyem sem volt a dologra. Na de, még bármi megtörténhet! - Biztosan olyan leszel, ha tényleg azt szeretnéd. - én mondjuk nem tudom magam anyaként elképzelni, sőt, az utolsó utáni gondolatom a gyerek kérdése. Úgy értem, biztosan nem. Jaj.. - Nem is tudom. Mármint oké, a mi köreinkben inkább az a ritka, hogy valakivel tényleg töltenek időt a szülei. Persze mindig akadnak kivételek, lásd pont te. - de tudjuk mindketten, hogy az átlag azért nem ez. A legtöbb apa üzletember, és vagy állandóan úton van, vagy bent van az irodában. Az anyák meg? Ilyen egylet, olyan szervezés, ilyen jótékonysági gála, olyan művészpártolás..és tök érdekes, mert mindegyikük szinte egyetemet végzett nő, tehát nem kellene csak ebben kimerülniük..és tessék. Na, ilyen sem szeretnék lenni. Bólintok neki, tehát erről nem akart beszélni. Mondhatnám, hogy megértem a helyzetét, de nem vagyok hasonlóban sem. - Szerintem nem adsz magadnak időt, Maxi. Még egy kis céghez is évek kellenek, nemhogy egy akkorához, mint apádéké.. - átnyúlok az asztalon és biztatón megszorítom a kezét és tudom, hogy nekünk távot kell tartani, amibe a fizikai kontaktusok nem férnek bele, de na. Ez most éppen megengedett. Visszahúzom a kezem.
Elgondolkodva nézek rá. Mégis miért ne lenne már népszerű abban a csoportban? Oh, várjunk. - Hány csajjal kavartál onnan? De vetítés nélkül. És mindent vegyél ide, kérlek..a pettingelést is. - nem tudom akarom-e a részleteket tudni, de hát ez olyan dolog, hogy már elvileg régebben történt, nem frissek az élmények..szóval. És még a mai napig szokott mindenki mindenkivel találkozni. - Ja és mikori onnan a legfrissebbnek mondható eset? - hogy tudjam már mire számíthatok. Bár nyilván, az üzenetet megírtam. Végtére is, gondolom a helyzetek el lettek rendezve már akkor...tehát, max megejti a kötelező bocsánatkérő kűröket.
Felpillantok rá a telefonomból. Már megint a veszélyes vizeken kíván evezni? Nem tanult az esetből? - Nem kétlem, de szerintem nem akarsz te elkísérni. - a hangom csak félig komoly, hát emlékezzen mi lett a múltkori bikinis dologgal is. Bár jó, nyilván úriember lenne és nem próbálkozna be két próbafülke előtt. Sőt, tutira nem tenné. - Egyébként meg legyen meglepetés, hogy miket viszek. - na ezt talán nem kellett volna. Mintha direkt neki kívánnék parádézni, most kicsit kedvem lenne elsüllyedni vagy elfordulni, de segít, hogy rezeg a telefonom és válaszolnom kell az időpontot érintő kérdésekre. - Vagy inkább osztálytalálkozó, a lúzerek nélkül. - mosolyodom el újra és remélem, hogy azt a labdát fenn is hagyja a levegőben, mielőtt még elkezdek zavarba jönni. - Oh! Oké.. - lenyűgöző, meg is rendelte a taxinkat és alapesetben nem fogadnám el azt a felém nyújtott kezet, de most igen. Ülve más a világ, mintha a lábaimnak kell engem totálba elbírniuk. Felállok és kicsit idiótán is, de megkapaszkodom benne. - Oké, talán most már nem akarok összeesni. - és annyira valóban nem, jót tett az a kávé és a szendvics is, ez tagadhatatlan. - Az étterem az Upper East Side-on van, döbbenet, hogy sosem jártál még ott.. - csóválom a fejem és kilépek vele az étteremből, hogy beszállhassunk hátra a taxiban. Mondjuk az ott terjengő dögmeleg és a sofőr szaga nem annyira bizalomgerjesztő, de gyorsan lehúzom az ablakot és bemondom a címet. - Addig ránézhetnél az étlapra, ha esetleg nem ugyanarra vágysz, mint én. - nyújtom felé a telefonom, miután megnyitottam az étlapot. - Míg odaérünk el is készül és vihetjük is.

Bia & Max

Nem tudom pontosan mikor is zökkent át az agyam arról az igencsak bunkó emberből, aki mindig si voltam a nőkkel olyanra, aki törődni kezd valakivel. Már csak a tudat megváltoztatott volna, hogy lesz egy gyerekem, vagy inkább Bia volt rám ilyen hatással? Azt kell hinnem, hogy a gyerek, mert Biának nem lehet hozzám köze, pedig ő az, aki nem én sem ellenkeznék, de magam sem értem miért. A maga modorával, a másnapos gyengeségével annyira más, mint bárki számomra.
- Gyerekkorunkban még tudtunk rajongani ezért a sok szarért, amit ránk tukmáltak. - bólintok felé, mert én akkor lehet tényleg szerettem a gitározást, de mindenki érezte, hogy nem nekem való, aztán azt is szerettem, amit utána anyám rám aggatott, de soha semmi nem volt olyan, mint a programozás, de bezzeg arra sosem íratott bel. - Nekem most is túl sok felesleges energiám van. - már mondanám tovább az ötletem, hogyan tudnám a legkönnyebben levezetni, de mély levegőt veszek és nem teszem csak elnevetem magam, miközben kifújom magam, azelőtt, hogy felhúznám magam odalent azonnal csak a gondolattól is.
A saját magára tett sértésen is csak nevetni tudok, de ezt nem tudom szó nélkül hagyni és ránézek miközben beszélek, értheti barátinak is, nem vagyok annyira rámenős most.
- Azért csövesnek elég szép példány lennél, szóval ilyenre még ne is gondolj. - tényleg barátilag mondom neki, mert most, hogy nincsen mellettem, nem érek hozzá nem érzek olyan nagy késztetést iránta. Az agyam elfogadta a tényt, a farkam néha ellenkezik, de neki nem olyan nehéz parancsolni, így uralom a testem, amennyire csak tudom, hogy ne érkezzünk meg oda, ahol legutóbb abbahagytuk, mert az nem annyira jó nekünk. Nyugtázom, hogy nem akarja, hogy ne legyek az útitársa, amíg haza nem ér, az is lehet, hogy az ajtaja előtt elválnak útjaink, hogy én biztonságban legyek, önző vagyok, mert lehet akkor lennék a legjobban ha bent látnám a lakásában, de nem biztos, hogy ennyi önuralom lesz, főleg, hogy most nincs és sosem volt még ennyire összeszedett az agyam, így csodát nem nagyon várok most sem magamtól.
- Hát nem vagyok valami nagy pizzás, de hiszek neked, és én tényleg bármit megeszek, polipot is ha arról van szó, szóval kíváncsi vagyok mennyire lesz igazad. - mondom neki, miközben lazán dőlök hátra és nevetem el magam, mert miért is lenne különb, hogy mi srácok többet ehetünk, mint a nők. - Amúgy, ugyanolyan elvárások vannak felénk is, csak nálunk a kockahas kell és ahhoz sem mindegy mit eszünk, és hidd el vannak olyanok, akik rossz szemmel nézik, hogy tolom magamba a nachost vagy a sushit egy elegáns fogadáson. - voltam mexikói témájú estén, hát nem maradt tiszta az ingem, amiért anyám rohadt dühös volt, de én csak jót nevettem rajta és bosszantottam tovább, hogy át sem vettem. - Hülyeség, annál jobb látvány nincs, mint az, hogy egy lány tömi magába a hamburgert minden szégyenérzet nélkül, de abban igazad van, hogy csak azért, mert ez nem elvárt tőlük és kurva szexi ha valaki mégis bevállalja és nyomja magába a kaját nevetve,. tele szájjal élvezi az ízeket. Még a hideg is kiráz a nyúl csajoktól, akik salátán élnek, bár egészségükre, meg minden ha azt szeretik, de miért nem önmaguknak akarnak csak megfelelni. - vonom fel a szemöldököm magam miatt, és komolyan gondolkodóba esnék ha érdekelne a sok önbizalomhiányos lányka, akik azért sanyargatják magukat, mert hozni akarják az elvártat. Unalmas!
Szinte hálásan fújom ki a levegőt, amikor elnyerem a bocsánatát eme óriási bűnömért, de csak mosolygok és nem hagyom abba, mint valami idióta baba a kirakatban. egy kicsit azért elszörnyülködök, amikor a húgos témát benyomja, amit megtehettünk volna, de elég gáz lett volna és biztosan nem tudnék olyan jól játszani. - Azt hiszem jobb, hogy derült ki mennyire lett volna vicces. - próbálok nevetni, de csak kínos mosoly jelenik meg az arcomon és a gondolat, amit ki akarok onnan űzni. Nem akarom őt a húgomnak, még viccből sem, mert nem viccből akarom őt másnak, de ez annyira mélyen belém szorult, hogy nem tudom elűzni, pedig nagyon jó lenne.
Az apás témára már nem reagálok, így is olyan sok mindent fecsegek ki, amit nem kellene, csak be kellene fognom a szám és nem beszélni ilyenről.
- 24 éves vagyok, időm volt mint a tenger, a nagyapám már sokkal többet várna el tőlem, nehéz megfelelni a Wood familiának. - intek a kezemmel, mintha ennyire könnyen kezelném én is pedig nem.
Az utazás téma feldob mindkettőnket, és ő már viszi is tovább a szervezést, ami miatt nekem is kicsit kiugrik a szívem a helyéről, még magam sem tudom miért, mert elég sokat utazok, és sosem voltam ennyire izgatott, mint ettől. Elhúzom a szám a kérdésére, de nem agyalok túl sokat, mert az feltűnő lenne, inkább csak rávágom ami először eszembe jut, úgy az őszinte.
- Túl sokkal Bia, de egyszer meg kell bocsátaniuk, és amúgy volt, aki maga hagyott faképnél, nem én őt, lehet nekem kellene haragudnom, de mázli, hogy nem vagyok haragtartó. - nem titok, hogy a gimiben sem voltam teljesen normális, de utána amikor már nem volt sok közöm hozzájuk sokkal merészebb voltam és sokat “nyertem” ami most a károm lehet, de ha ez az ára annak, hogy Biával nyaraljunk, legyen. Boldognak tűnik, ami nekem jól esik én meg majd még küzdök a démonjaimmal. - Szerencsére a gimi után 2 évvel már nem kerestem őket, így elég régi sztorik ezek. - ez igaz volt, a gimi után akit akartam megfektettem, majd mentem a nehezebb kalandok felé, sikeresen, bár nem annyira nagy dolog ez nekem.
- Meglepetés? - húzom fel a szemöldököm elég félreérthetetlen kaján vigyorral az arcomon, mert szinte éreztem a hangjában egy kis huncutságot, amit kivételesen engedett, hogy halljak. Nem is maga a dolog izgatott fel, hanem az, hogy ő mondta és ilyen bátran, minden szarozás és finomkodás nélkül. Azt hiszem nincsen minden veszve, bár ameddig pasija van, nem lehetek tahó, nagyon.
Elindulunk kifele, amikor megjön a taxi, de azért a kezem nyújtom neki és ő meg fogja az enyémet, így indulunk el, bár már annyira nem inog, mégsem fogom elengedni, ha egyszer megkaparintottam. Mindenféle rossz dolgokra gondolok, hogy a piszkos fantáziám egy kicsit se lángoljon fel, bár most nem sok oka lenne rá, mert a kocsira figyelek és arra, hogy beüljünk, amíg elmondja a címet és a kezembe nyomja a telefonját. Gondolkodás nélkül adom neki vissza. - Legyen, amit te kérsz, nem vagyok válogatós kaja terén. - pontosan tudom, hogyan működik ez a rendelősdi, de ráhagyom, nem tudom miért van rossz érzésem, amikor a telefonja a kezemben van. Nem akarok látni semmilyen üzenetet, képet a pasijával, jobb ha nem hergelem magam.
- Amúgy, ha nálad vagyunk, már igazán megmutathatnád azokat a képeket, azt hiszem igazán kiérdemeltem. - bököm meg a vállát, barátilag, kicsit cukkolva, mert korábban valamilyen feladathoz kötötte a megtekintésüket. Most azt hiszem minden érme az enyém az én mércémmel, még ha nem is volt alapvetően megerőltető, sőt, hogy segítettem neki.
- De ha akarod előtt táncolok a pizzéria pultján, vagy kiállok és kiabálok valamit az ablakból, megkérdezek bárkit arról, hogy a jobb vagy a bal fenekem a feszesebb ha akarsz még kihívás elé állítani, de érdekelnek a képek, ahol életembe először álltam modellt. - kihúzom magam büszkén, de lehet a képek olyannyira nem azt az érzést fogják visszaadni, amit elképzelek, hanem azt, amit ott éreztem. Nem tudom, hogy jó e, de akarom érezni, mert jó volt, ismeretlen de jó.

Felnevetek, hát igen. Gyerekként azt a rengeteg energiánkat le kellett valahogy kötni a szüleinknek úgy, hogy lehetőleg nekik ne kelljen ott lenni. Anyákat sokat láttam mondjuk versenyeken, de a családok férfi képviselői elég ritkán mutatkoztak együtt a csemetéikkel. Az enyémekre eljöttek a testvéreim, gondolom nem akarták, hogy úgy érezzem, kevesebb vagyok a többieknél azért, mert nincs velem a családom. Egyébként volt egy tök kedves bejárónőnk, nagyon szerettem és kicsit második anyámként tekintettem rá.
- Akkor nem csoda, hogy ha le kell téged foglalni. - jegyzem meg egy vidám mosollyal. Néha én is úgy érzem majd kicsattanok, hogy aztán semmihez ne legyen kedvem. De hát, nem vagyunk egyformák. Bár valószínűleg ha hajnalhasadáskor hívna fel bármikor, hogy menjünk nem tudom..futni, biztos kinyomnám a hívást és még ki is kapcsolnám a telefont.
- Pedig pont úgy nézünk ki együtt, mint a jómódú srác meg a hajléktalan lány, akit megszánt pár szendviccsel, hogy éhen ne haljon ebben a melegben. - nevetek magamon, igen, bizarrul gáz, ahogy most kinézek mellette, jobban mondva vele szemben és éppen bárki hihetné ezt, hogy csak segíteni próbál rajtam..ami mondjuk igaz is. És megint rám köszönt a társaságában ez a furcsa fesztelenség, amit a legutóbbi két alkalommal is éreztem. Maxi előtt nem kell alakoskodni, igaz az egóm azért megsínyli a látványomat. Mármint a bókok alapján, amiket kiosztogatott korábban, most láthat szar formában is.
- Azért polippal nem tömnélek. - fintorgok, mármint bizonyos szintig semmi bajom a tenger gyümölcsei kínálatával, de valahogy a polipok nekem túlságosan ijesztőek és nem vágyom rá, hogy megegyem őket. Brrr.. - Miféle fogadás az, ahol van nachos? És én miért nem voltam ott? - felnevetek, de egyébként kifejezetten aranyos a gondolat. Szinte látom a lelki szemeim előtt, ahogy jó kedélyűen tömi magába a sushit, az anyja meg vasvilla szemekkel méregeti, mert tudja, hogy nem csinálhat jelenetet mindenki előtt. Néha a sok szabálynak is megvannak az előnyei. - Nos..a legtöbbünk a tükörképének akar megfelelni és hidd el, nincs kiábrándítóbb, mint mikor az álomruhád szarul áll rajtad a hájad miatt, ami ráadásul mindenki másnak is fel fog tűnni. - és attól mert szeretek enni, én is járok tornázni, hogy lehetőleg ne kússzon fel rám minden zacskó chips és minden szelet pizza. Hiúk vagyunk mi lányok. - Őszintén, mikor láttad, hogy összeesem, mit hittél? - merő kíváncsiságból kérdezem, mert lenne aki rögtön drogokra tippelne, terhességre, de semmiképp sem arra, hogy egyszerűen csak emberesen berúgtam tegnap.
- Én azért egy kicsit sajnálom a dolgot. - remekül szórakoztam volna rajtuk meg velük, az biztos. És a jó színjáték miatt, neki is meg a haverjának is tökéletesen jól kellett volna viselkedniük végig. Kit nem szórakoztatna? - De egyébként miért egyeztetek ki ilyenben? - mármint ebben a no nő dologban, hisz mindketten szinglik és az ember ilyen helyeken kiegyezik a forró nyári kalandokkal. Vagyis én azt hittem. - Azt hallottam, hogy a nagyapád meglehetősen kemény személyiség. - személyesen nem rémlik, hogy ismerném, bár talán már találkoztunk egyszer-egyszer futólag. - Nem volt még szerencsém megismerkedni vele. - pedig elég legendás hírnévnek örvend a köreinkben. Aki az idősebb Mr. Woodnak megfelel, az a világnak is megfelel.
Nekem viszont Maxi ötlete felel meg, hogy tényleg menjünk és lazuljunk egy kicsit Thassoson. El sem hinné, mennyire felvillanyoz a dologgal, szinte beteges izgatottság szállja meg az agyam. Végre nyaralás és úgy, ahogy nekem is igényem van rá. Mark kedves srác, de..ide nem hozhatom el. Kellemetlen lenne több szempontból is mindkettőnknek.
- Oh, meglep, hogy faképnél hagyott valamelyik. - kissé szarkasztikus a válasz, mert a gimiben nehezen tudom bármelyikről is elképzelni, hogy kipasszolta volna a randizást és az ingyen fotókat Maxival. Érdekes. - De akkor semmi gond nem lesz, maximum a gondolat lesz ott, hogy hánynak jártál a bugyijában. - oké, nem érdekel a dolog, sem az ügyei. Tisztában vagyok vele, hogy nem egy aszkéta szerzetes és pont eleget hallottam is a sztorikat róla még középsuliban.
- Az. Meglepetés. - a mosolya meg nem sok kétséget hagy afelől, hogy hogyan is hallatszott ez tőlem. Nem a pasim, hogy meg akarjam lepni valami olyannal, amitől kedve támad majd nem elhagyni a szállodai szobát. De egyszerűen ez jött a számra. Ráadásul, ha együtt mennénk nekem fürdőruhát venni, nos az...kicsit különös lenne. Nem csak nekünk, másoknak is.
Hazamenni viszont nem gáz, de még ha az is, most pont teszek rá. Elfogadom a kezét és kimegyünk a taxihoz, amiben nagyon meg sem próbálok elkényelmesedni, helyette lehúzom az ablakot és a kezébe nyomom a telefonomat, hogy rendeljen. Kicsit meglep, hogy vissza is kapom. - Ooké.. - ez határozottan fura, mármint azt hittem, legalább megnézi a menüt. De ha nem, hát nem. Rendelek kétfélét, ki tudja, talán felezésekkel mindketten eszünk mindkettőből. - Jól van, megnézheted a képeket. - pedig nem akartam neki megmutatni kábé soha, mert úgy voltam, hogy ha az elmúlt években elkerültük egymást, akkor talán így lesz ez később is. Bemondom a taxisnak mindkét címet, hogy tudja, két utas a történet és úgy kalkuláljon. Felnevetek, hát mindegyik jól hangzana igazság szerint, de most én tartozom neki és nem fordítva. - Ez most az én köröm, mivel lovagiasan megmentettél, megetettél, hoztál kávét és még haza is kísérsz, így megmutatom neked a képeket. - ez azt jelenti, hogy nála a labda gyakorlatilag, illetve, hogy pontosítsunk, ha megnézte a képeket, akkor már nem tartozunk egymásnak semmilyen fogadással, pedig...izgalmas volt mindkét játékunk. A táskámba ejtem a telefont miután leadom a rendelést és próbálok valami kényelmes pózt felvenni, de csak azt érzem, hogy a kocsi koszos és ragad a meleg miatt és igazából inkább szabadulni akarok innen. De mivel jól neveltek, hangosan nem megjegyzésezek, csak írok neki egy üzenetet: Büdös a kocsi és ragad az ülés. Remélem beletapos.. - lefordítom a telefont és kifelé nézek az ablakon addig, míg meg nem állunk a pizzériánál. - Hagyd, majd én. Ismernek itt. - nehogy nekem kiszálljon, megoldom. Besietek az étterembe és mosolyogva üdvözlöm a pincéreket. Ja, azt hiszem sokat járok ide csak úgy. Felkapom a rendelést és visszatérek a taxiba. Bemondom a címemet, igazából csak pár utca táv és ott is vagyunk. - Ahhhh hát ez most nagyon kell. - megérkezünk és kiszállok, megvárom míg utolér. - Nos, a legfelsőn lakom. - ami gondolom nyilvánvaló, a tetőtér a legjobb. Belépéskor intek a portásnak, aki nem kiabál utánam, hogy kerestek, úgyhogy a bátyám nem járt erre, hála az égnek. Belépünk a liftbe és rájövök mi bajom van. Izgulok. Mármint ettől, hogy csak úgy feljön. Csak úgy az életterembe lesz pár pillanat múlva. Ráadásul lelki szemeim előtt látom a kupit, ami itt maradt tegnapról, de amikor nyílik az ajtó, az enyhe citromos illat felvidít. Maryanne itt járt. Oh! Akkor ma van a napja. Jó, hogy tisztában vagyok vele... - Nos..érezd magad otthon. - nyögöm bénán és kibújok a cipőimből. Még a klíma is megy, tehát legalább nincs 8000 fok. A két dobozt leteszem a nappaliban. - Csüccs. - hívom a kanapéhoz és próbálok nem zavarban lenni, ahogy a dolgaim között látom. - A laptopom az ágyamon van - mutatok a hálószobám felé - de nekem most ..muszáj lezuhanyoznom. - hogy kicsit kitisztítsam az agyam és örüljek a létnek. - A képek az asztalon, Maxi nevű mappában. - végtére is nincsenek azon a gépen államtitkok és na..jobb, ha elsőre legalább belepillant. Magában.

Bia & Max

Most is kifejetten aktívan igyekszem lemozgatni magam, az agyam de főleg a testem az elmúlt napokan, mert azt gondoltam, hogy ez majd segíteni fog az elfajzott agyamon, de nem tette meg a várt hatást, így talán nem ez a legmegfelelőb módszer arra, hogy kiverjem belőle, aminek enne sem kellene lennie.
- Azért erős kifejezés, hogy jómódú, ez volt az első szett, ami a kezembe került mázli, hogy nem valami szakadt pólóban jöttem el, ami már ki van nyúlva és a takarítónő takarít vele, szóval ez csak a látszat lehetne maximum, de őszintén mikor foglalkozik az ember azzal, mit gondolnak róla vadidegen emberek? - nézek rá kíváncsian, mert engem köztudottan hidegen hagy ha valaki olyan néz rám ferde szemmel, aki nem ismer, de még csak nem is beszélt vele, csupán csak azért mert kint szívom a suli előtt a cigit egy napszemüvegben, vagy egy jótékonysági esten nagyban öntöm magamba az egészen erős rövid italokat, hogy kibírjam azt ép ésszel. - De eléggé kétlem, hogy téged bárki is csövesnek nézne, mert nem minden a ruha. - és már határozottan nem annyira sápadt, mint amikor összeesett, szóval semmit sem kell láttatni ennek a képnek senkinek, mert senkinek semmi köze nincs ahhoz, hogy itt mi történik, a nagy semmin kívül.
- Látszik, hogy mennyire keveset jársz ilyenfajta érdekfeszítő dolgokra.- nevetem el magam. - Tavaly nyáron az egyik polgármester rendezett valami fingom nincs milyen fogadást, ahol mexikói kaját tálaltak fel, nem volt nagy sikere a sznob népség között, így talán az volt az utolsó ilyen eset, de nekem kifejezetten bejött, hogy nem csak ilyen szar falatocskák vannak, amit bekapsz és éhes maradsz, és még az alkoholt sem szívja eléggé. - imádtam a menüt akkor, bár egyedül voltam vele, mert a sok nagyúr, nem akart enni belőle, nehogy koszos legyen az ing, amit valószínűleg nagyon sok pénzért varratak maguknak és a nők sem engedhették meg, hogy disznó módjára egyenek meg egy ilyen csoda ételt, hiába kopogott a szemük. Én meg nevetve néztem a sok szerencsétlent és faltam magamba, amit tudtam, hiszen így sokkal több maradt nekem és anyám idegrendszerének, meg annál kevesebb.
- Az mondjuk már egy jó jel, hogy magatoknak akartok tetszeni és nem másoknak, bár szerintem ebben egész kevés az igazság, de elfogadom, ha valaki így érez, mert ennek kellene normálisnak lennie. Ha nem megy rád az álomruha, akkor az nem is álomruha, mert nem a te alakodra lett szabva és ha meghízol egy kicsit, amiért már nem megy fel a cipzár, akkor az nem a te ruhád, mert amikor eszel boldogabb vagy és azért sanyargatni magad, hogy beleférj valamibe az baromság. - ezt sosem értettem a nőkben, persze elég mutatós, ha valakinek olyan alakja van, hogy szinte a nyál kifolyik a pasik száján, amikor meglátják, de ha van egy kis plusz, ami alig észrevehető, na az ami igazán szexi számomra. Bián persze egy ilyen kis rész sincsen, mert a csaj majdnem tökéletes, a hülye pasija a zavaró az egész képben csak, akit nem is ismerek és tök jogtalanul hülyézek le, de ezt érzem.
- Hogy terhes vagy! - jelentem ki tök határozottan, kertelés nélkül, mert már komolyan minden gondolatom akörül forog, és már csak az csinált volna ki még jobban, ha minden nő körülöttem bekapja a legyet. De nyilván Bia estében nem így volt, így erős megkönnyebbülés, volt, amikor elmondta az okát. Nem is nagyon firtatom tovább ezt a kérdéskört, mert valójában csak magamat pumpolom vele, hogy ennyire rágörcsölök valamire, amit nem tudok elodázni, mert a bébi jönni fog és nem kell rémsztorikat kreálni ezen felül még az életembe.
- Komolyan hallani akarod az okát? - kérdezem bízva benne, hogy nem mondja hogy igen, mert akkor le kell mesélnem neki nagyvonalakban, hogy eléggé sok nőt fektettünk meg mindketten és ideje volt pihenni, egy kicsit elvonni magunktól azt ami az életünk hátha segít az agyalásban a melóval kapcsolatban. Lehet kihagynék pár részletet, ha mégis hallani akarja.
Amikor a nagyapám jön szóba kiráza hideg, érzem, hogy egyesével állnak fel a hátamon az apró szőrszálak és az arcom is elkomorul szerintem. - Az öreg egy bolond vénember, akinek soha semmi nem elég jó, de komolyan, addig vagy szerencsés ameddig nem ismered, mert csak egy ideig kedves, de utána már azzal is igen kemény tud lenni, akihez nincs köze csak már x ideje ismeri. Nagyon durva szöveg van és néha én is becsinálnék ha nem tudnám, hogy csak a szája nagy és igazából semmi hatalma nincsen senki felett. - tényleg csak a határozottság az, ami miatt annyira nem bűvöl el olyan sok embert ha valaki sokáig ismeri őt. Eleinte nagyon kedves, de hamar elmúlik és szinte mindenki felett uralkodni akar, pedig neki aztán semmi joga nincs hozzá.
Komoly megkönnyebbülést okoz a korábbi témákat követően jövőben tervezett nyaralásunk Görögországba, ahol mr ugyan jártam, de nem rossz hely, sőt, többször látogatandó és ha a társaság is már lesz, mint előzőleg, akkor teljesen más élményt fog nyújtani még nekem is.
- Gond nem lesz, azzal viszont valószínűleg igen ha előttük jelensz meg bikinkben, amit még meglepetésnek is szánsz. Nem gondolod, hogy a gyenge szívem így is kezd kiészülni? - kérezdem nevetve, miközben kezdek egyre jobban belelkesedni a dolgok miatt, főleg, hogy még számomra is van valami amit tartogat és aza dolog nem is akármi, még ha nem is egy közös háló, bár addig elég sok minden történhet és én sosem foglalok magamnak olyan szobát, ahol többen vagyunk, így még ott is változhatnak a dolgok, de persze fejben van, hogy foglalt, de álmodozni néha csak szabad, úgyis ritkán teszem.
A taxiba kerülve már indulunk is a pizzériába, amit a gyomrom nagyon is díjaz, de most az egyszer nem akarok válogatni, főleg nem az ő telefonjában, így inkább ráhagyom a választást és bízok a döntésében, amit elég furán értelmez az egyetlen okból kivéve, de nem foglalkozok vele, így elenyészik a pillanatban.
Amikor beleegyezik, hogy megnézhetem a képeket egy hanogs öröm rikkantást kap és a kezemet diadalittasan húzom magamhoz, mire a a taxis hirtelen fékez be, és elnevetem magam, de látja, hogy nincs baj, így csak fintorogva folytatja az utat.
- És én ezt olyan pofátlanul ki is használom, mert volt egy olyan érzésem a búcsúnk után, hogy sosem fogom látni viszont azokat a képeket, amin életem legjobb arcát mutattam. - utánzom a modell beállást, amit enyhén, na jó nagyon, eltúlzok. - Szóval akkor most jövök én majd következőleg? - kérdezem felhúzott szemöldökkel, mert eszem ágában sincs máris elengedni a témát vele, jó ez a kis játék, amit űzünk, nem kell máris befejeződnie ezzel. Megint pittyeg a telefonom, és automatikusan veszem elő, és zártam le, amikor látom az ő nevét a képernyőn. Rápillantok, majd elolvasom az üzenetet és hangosan felnevetek, de mint egy rendes úriember, azért válaszolok neki, amikor már látok a nevetéstől.
“Valld be, hogy csak alig várod, hogy kettesben legyél velem.” - miután elküldöm rákacsintok, de már nem azzal a nagyon macsós, mindenképpen el akarok kápráztatni stílusommal, hanem sokkal viccesebb, mert eddig a másik módi nem jött be neki.
- Akkor azt hiszem én itt várlak. - a telefon a kezemben van megnyitom a rengeteg üzenetet, amit kaptam. Visszaírok a csajnak, hogy ne várjon meg, menjen haza, ma már nem fog viszont látni, és remélem soha többet, de ezt persze nem fogalmazzuk bele. Nem szeretem az ennyire nyomulós lányokat, nehéz velük és tudom, hogy úgysem lesz jövője, mert a nevét sem tudom már.
Nincs már messze a lakása, és ennek tudattól egyre jobban kezdek izgulni, még én sem tudom miért, pedig elég gyakran járok fel másokhoz, és máskor sosincs ilyen érzés bennem. Bólogatva nyugtázom, hogy a legfelsőn lakik, már nem is lepődök meg, mert nyilván az a legjobb hely, szinte mindenhol, így nem is vártam tőled mást. Amint felérünk, követem a példáját és leveszem a cipőm és apulcsim is ledobom, bár megy a klíma valószínűleg kényelmetlen lenne és van alatta póló, így nem fogok itt pucérkodni neki, nyilván nem is lenne jó. Na jó inkább nem gondolok ilyenekre.
Leülök a kanapéra, és nyelek egy nagyot, amikor azt mondja fürdeni kell mennie. Ennél jobban nem tudná húzni az agyam azt hiszem, gyorsan ülök le a kanapéra veszem az ölembe a laptopot, hogy lekössem magam valamivel, mert különben végig rá fogok gondolni, hogy egy fal választ el tőle, és én nekem kint kell várnom, nyilván kint kell.
- Saját mappám van? - úgy teszek, mintha letörölnék egy könnycseppet az arcomról, szinte meghatódva a tudattól, hogy szerepelek a gépén. Bár lehet mind rohadt szar kép, mármint miattam, és csak nevetni lehet rajtuk, mindegy mennyire volt a fotós. - Na menj amíg itt tudom tartani magam. - rá sem nézek mert akkor csak nehezíteném a dolgom, inkább bekapcsolom a gépet és amíg betölt hátradőlök és elkezdek bámulni valakit magammal szemben. Egy ideig így ülök, pedig már régen meglátom a Maxi mappát és csak rá kell kattintanom, de nem teszem, csak bambulok. Az zökkent ki belőle, hogy meghallom a víz folyását, és hirtelen kapjam össze magam és kattintok rá a mappára.
Minden képet egyesével kattintok végig, újra és újra, nem tudom meddig van távol, de vagy ezerszer pörgetem le a képeket és nem értek valamit. Hogyan nem ismertük mi eddig egymást ilyen jól, mert elég jól mulattunk, szinte az összes képen, amin együtt vagyunk, ijesztő felfedezés, de biztosan neki is feltűnt, mert kizárt hogy nem. Jobb ha ezek a mi titkaink maradnak, mert egy két pillantás többről árulkodik, mint ami valójában történt.

Nem gondoltam, hogy ez a nap ilyen fordulaton fog átmenni igazából. Teljesen meglepett a felbukkanása, az is, hogy végül emberi hangot találtunk megint és mi keveredett ki az egészből? Közös nyaralás, meg a lakásomra feljövetel. Biztos a fejemre estem és bevertem, mert már ő elutasította egyszer a dolgot, most meg mintha mi sem lenne természetesebb annál, hogy hazajön velem, pizzázunk és nem is tudom, a kanapén fekszünk valami film előtt. Még az üzenetével is képes volt megmosolyogtatni a taxiban, tehát biztos, hogy nem jó az ötlet, de a jelek szerint az ördögöm a vállamon, nagyon határozottan lerúgta azt az angyalt. Legalábbis egyelőre így áll a meccsük.
Kicsit felgyorsul a mindenség azzal, hogy ki kell jönni a kávézóból, kocsiba ülni, elmenni az étteremig, kijönni onnan, hogy néhol próbálom magunkat egyszerűen követni, ami jóformán teljesen képtelenség. A liftben felnézek rá és felnevetek csak úgy. - Szóval te tényleg azt feltételezted, hogy vagyok olyan szerencsétlen, hogy felkoppintottak? - csóválom a fejem. Persze, hallottam már én is ilyenekről, de nem hiszek a tablettában. Az injekció elég jól bevált és még sosem volt belőle probléma a nyilvánvalóan béna stresszelgetésen túl, ami szerintem minden lány sajátja, aki él nemi életet.
Beengedem magunkat és nem kicsit vagyok hálás Maryanne-nek, hogy szorgos angyalként eltüntette a tegnapi romokat. Sehol semmi bizonyíték arra nézve, hogy bármi agypusztítót csináltunk volna itt vagy nyolcan. A klímától egyből jobb a kedélyállapotom is, csak kicsit érzem magam furcsán. Már attól, hogy Maxi az ÉN lakásomon van, az én kanapémra ül le. Erre tényleg nem voltam felkészülve. - Persze, különben honnan tudnám, hogy mi van a mappában? - biccentem oldalra a fejem kíváncsian. Viszont le kell zuhanyoznom. Olyan, mintha ragadnék és taxi szagom is lenne, amit nem szeretek magamon érezni. - Jó legyél addig is. - amíg ott tudja magát tartani. Nem is tudom mit tennék, ha egyszerűen besétálna hozzám a fürdőszobába. Jobban mondva nem akarok gondolni rá, hogy mit tennék. Képtelen és buta ötlet lenne. A képeket is jobb, hogy ő látja először egyedül, utána normálisabban tudunk majd róluk beszélni. Belépek a zuhanyzóba, mert nyilván nem fogom magam áztatni a kádban, amíg itt van. Modortalan lenne. Jó langyos vízzel zuhanyzok és a hajamat is megmosom, annak dacára is, hogy megtettem ma reggel. Mire végzek, egyszerűen új embernek érzem magam. De a vendégem kedvéért, eltekintek az egy szál törölközőben való sétálgatástól és az itt tárolt "jó lesz az itthonra" darabokból felveszem, ami szimpatikusnak tűnik. A hajam csak megtörlöm. Ő pedig még a kanapén ül, látszólag még mindig a képeket nézi, bár nem feltételeztem, hogy most kezd kutatni az üzeneteim és egyebeim között, hogy megtudja ki a titokzatos barátom. Ennél azért egyenesebbnek gondolom. - Húúh, szia! Bocs, ha sokáig tartott. Siettem. - szabadkozom és leülök hozzá. - Na, mi az ítélet? - hogy egyáltalán tetszik-e magának, tetszünk-e neki azokon a képeken, vagy sem és inkább egyet sem akar többet látni. De az is meglehet, hogy tetszenek neki. Fogalmam sincs. - Öhm, kéred a pizzád? - valamiért úgy érzem, hogy kell valami pótcselekvés és az evés elég jó dolog.

Bia & Max

Fel sem tűnt, hogyan repül az idő, mert egy csomó minden történt velünk és mégsem éreztük az idő műlását, én biztosan nem. Elég hamar kilyukadtunk azon a helyen, ahova én eredetileg nem is akartam menni. Valljuk be a korábbi találkozásunk után már ez csak hab a tortán, és nem tudom miként fogok megbirkózni vele, mégis annyira egyszerűnek tűnik most. Vagyis tűnt, ameddig meg nem szólalt a fürdésről és mára  lelki szemeim előtt volta a látvány, aminek az eredményét a laptop tökéletese takarta. Nem vagyok erre szégyenlős, de nem történt semmi és szinte érzem, hogy már nem férek a gatyámba. A nőszemély rendesen kicsinál, és nem tudok neki olyan könnyen ellenállni, mint ahogy bármelyik másik nőnek igen.
- Azt nem tudom, hogy mennyire vagy szerencsétlen, de most őszintén elsápadtál, összeestél, mire asszociál egy pasi, hogy a csaj terhes még ha biztos, hogy köze sincs hozzá. Ez ilyen férfi reflex, szóval csak nézd el nekem.  - mentegetőzök, bár a terheséggel lehet nem is kellene annyira viccelnem, mivel a nyakamon van egy egészen véletlen az én hibámból.
Egy kicsit meglepettnek hat a mappás megjegyzésem, és jogos a visszakérdezés, amire már nevetve válaszolok. - Nem tudtam, hogy te ennyi pasit fotózol, hogy mindegyiknek külön nevet kell adni. Azt hittem különleges voltam. - a kis megsértődött fej és szinte azonnal nevetés már annyira a játékunk része, mint az, hogy adok kapok az egész amit csinálunk, szívatjuk egymást, nem kicsit, és mégis élvezzük, mert vagyunk annyira elbaszottak.
- Nem ígérhetek semmit. - mondom neki, amikor otthagy és én mást sem csinálok csak bámulom a szemben lévő nagy semmit, a víz csobogásáig, amikor is nekiesek a képeknek. Vadak, ijesztőek, a legtöbb olyan pillanatokat örökített meg, hogy nyomnám a törlés gombot, mert még csak fel sem ismerem magam ahogy ránézek Biára rajtuk.
A hangjára szinte megrezzenek és szakad ki a tekintetem a képernyő mögül és siklik egyenesen rá. Azt hittem ennél nem lehet szemetebb velem,e tud még rátenni egy lapáttal a dolgokra.
- Wao. - mondom eléggé megbámulva őt, majd hirtelen kaom a szemem a képekre és mintha annak címeztem volna folytatom. - Nagyon jók lettek, már mint maga a kép ha jobb lenne a modell nagyon adná, de azért ezt lehet nem nagyon kellene mutogatni senkinek, még félreértik. - fordítom felé az egyik bikinis képünket, amikor leül mellém. Ez talán még csak nem is az a kép, amit legjobban takargatni kellene, vannak sokkal, nem is tudom, hogy fogalmazzak, maradjunk inkább az intimnél,szóval intimebbek.
- Hm? - nézek rá a képből, mire leesik mit kérdezett. - Aha köszi, éhen halok. - teszem le a laptopot magam mellé és odamegyek a dobozokért, ahelyett, hogy neki kellene ugrálnia, bár most határozottan felfrissült az én legnagyobb kínzásomra, de kemény leszek és bírom a látványt, bár szűk gatyában ha így folytatja de bírom.
- De nem úszod meg, hogy együtt is megnézzük őket, és kiválasszam, hogy melyik menjen a szobám falára. - ülök vissza mellé a két nagy dobozzal a kezemben és már ki is veszek az egyikből egyet és sebesen tolom az arcomba.

Eléggé hibátlannak tűnő érvelést mond, bár én lehet nem erre gondoltam volna először. Mondjuk nem tudtam sosem férfi aggyal gondolkodni. De, ha náluk minden rosszullétes csaj terhességi parát okoz, akkor nem irigylem egyiket sem. Vagy talán kicsit sokakat fektetnek meg gumi nélkül, aztán van min aggódnia mindegyiknek.
- Én előbb gondolnék valami étkezési zavarra, netán gyógyszerekre. - vonom fel a szemöldököm. Persze, az egyik barátnőmmel én is eljátszottam már, hogy én néztem meg a tesztjét, mert nem merte és végül csak vaklárma volt. Részemről csak túlaggódott gondolatként jelent meg eddig, még sosem használtam terhességi tesztet. Katasztrófa lenne, a világ összedőlne igazság szerint. Végül elmosolyodom, hát mii az a szomorú kisfiús ábrázat? Ahh..
- Ha azt mondtam volna, keresd dátummal, meg sem találtad volna. - felnőttesen dobok neki egy puszit a nyelvnyújtogatás helyett és inkább nem reagálok arra, hogy különleges volt-e vagy sem, mert nem szabad. Egyébként ilyen fotózást még én sem csináltam. A kis szórakozásokon nem voltam egyedül a kamera egyik oldalán és sosem álltam be csak úgy. - Naa! - szólok rá és már suhanok is zuhanyozni. Tudom, valószínűleg csak képzelem a ragadást és a szagomat is, de akkor is érzem és ezen muszáj változtatnom. Némileg hálás vagyok az itthoni-cuccot-a-fürdőszobában rutinért, mert most nem kell kisunnyognom mögötte egy szál törölközőben, de mégis frissen-üdén, törölközőszáraz hajjal mehetek vissza hozzá. Persze az, ahogy rám néz, kicsit feledteti a klíma hűvösét, mert ez megint olyan pillantás, ami legalább egy kanapé hancúrhoz vezetne alap esetben...És most hülyén is érezném magam, ha elnézést kellene kérnem, mert hát..nem fogok nyilvánvalóan. De leülök mellé azért és várom az ítéletét a képekről.
- Mondtam is, hogy senki más nem fogja látni őket. - a második sorozatnál ezt eléggé tisztáztuk és az is nyilvánvaló persze, hogy miért nem. Vele ellentétben nekem volt időm aprólékosan megnézni az összest, rájuk nagyítani és tudom, hogy más nem láthatja. Ezért hozom fel a kajálás témát is, meg mert persze éhes vagyok és nagyon nem merem vele nézegetni ezeket a képeket, mert nem is tudom..intimek, mintha legalábbis valami házi erotikus videót néznénk meg közösen. Meglep, hogy ő áll fel a pizzákért, pedig hát ő a vendég, tehát most a minimum, hogy hozom neki meg ilyenek. De nem. Elveszem a saját dobozom és nagyon-nagyon óvatosan nézek rá. Remélem, csak viccel. - Öhm, csak olyat választhatsz, amin egyedül vagy. Vaagy átalakítom az arcom és elfedem. Úgy nem kell megmagyaráznod senkinek, hogy ki van a képen veled. - és nem fog kettőnket nézni minden ébredéskor és lefekvéskor, akkor, mikor hazavisz valakit. Meg egyáltalán, nem kerülhetnek ki a falra, ezek nem profi munkák és...ajh. - Most tényleg együtt akarod őket megnézni? - nézek rá kíváncsian, mert remélem nem gondolja komolyan. Kiveszek egy szeletet a pizzából és elgondolkodva kezdek enni. - Nézhetünk helyette filmet is. - aminek mondjuk nem mi vagyunk a képi főszereplői.. - Hmm?

Bia & Max

- Túl egészségesnek nézel ki ahhoz, hogy étkezési zavarjaid legyenek, vagy gyógyszertől legyél rosszul. - de lehet, hogy ezzel pont azt mondtam neki, hogy ahhoz nem néz ki elég felelősségteljesnek, hogy ne legyen terhes, pedig nem így gondolom. Inkább csendben maradok és a kezembe veszem a laptopot.
- Azt ugye tudod, hogy elég hamar meghackelek bármit a gépeden, egy mappát megtalálni rejtett néven nagyjából annyi lenne, mint neked a fésülködés. - vonom meg a vállam lazán, sokan nem hiszik el rólam és nem is nézik ki belőlem, hogy elég eszem van az ilyenekhez, de amúgy nem is nagyon látszik ez rajtam. A négy fal között vagyok inkább aktívabb ilyen téren, de akkor elég keményen bele tudok feledkezni a programozás rejtelmeibe és olyan dolgokat tanulni, amik másnak nagyon kínaiak.
Amikor puszit dob inkább csak egy mosolyt engedek meg magamnak, többel nem reagálhatom le, és persze ígéretet nem teszek nekki, hogy jó leszek, ameddig ő odabent van, de mégis mit tudnék tenni.
Nekiesek a képeknek, aki hát, elég durvára sikerültek, tetszenek, de aki ezekre ránéz nem mondja meg, hogy kettővel ezelőtti találkozásunkig nem is bírt a csaj. Az arcán azért észreveszem a képeken azt a nevetést, ami még nekem is jólesik, és amikor visszaemlékszem rá jó érzéssel tölt el.
Nem segít sokat a helyzetemen, amikor megjelenik egy nagyjából szál semmiben és odalejt mellém. Nyilván megfogalmazódik bennem egy kisebb vélemény, amit röviden adok a tudtára, és úgy mérem végig, hogy szinte meztelenre vetkőztetem közben, de ezt mind másodpercek alatt teszem meg, mert hirtelen kapom le róla  a tekintetem, ahogy azt egy rendes fiúnak amúgy is kellett volna, de jó, hogy sosem voltam rendes és sosem leszek.
- Tudom, tudom, de vannak olyanok, amikért kár, hogy csak mi látjuk. - heccelem egy kicsit, bár nyilván ez nem fog kikerülni sehova, maximum a falamra, amit fel is hozok neki, mielőtt a pizzáért megyek, hogy azokkal együtt üljek vissza mellé. - Mégis kinek kellene magyarázkodnom? - nézek rá kicsit értetlen fejjel, mert aki a szobámba bejön, annak pontosan annyi köze van az életemhez, mint nekem az övéhez, és akkor ha ezt tisztáztuk, akkor az illető pont leszarja mi van a falon, vagy a barátom és pontosan érti, vagy nem, de akkor meg nem fog rákérdezni. - Nekem nincsen senki, aki szóvá tehetné, hogy egy bomba csajjal pózolok, szóval marad a fejed és te is a képen. - kicsit kérlve mondom ezeket a szavakat mert tudom, hogy a beleegyezése nélkül úgysem fogok ugrani. - Csak egy kis kép az asztalomra? - alkudozok tovább, mielőtt megakadok a kérdésén.
- Filmezzünk! - mondom neki boldogan, a kanapén kettesben, és ő mondta, de nyilván közben vagy utána nem fogja megúszni a képeket sem. - De azért át kellene elemezni azokat a képeket nem? - már éppen tenném le a laptopot, amikor mégis visszarakom az ölembe és megnyitok egyet, amikor latin nem tudom én minek öltöztetett és az ölembe kapva kapott le minket a kamera. - Ő lesz az asztalomon. - mondom büszkén, mielőtt lecsukom a laptopot és hagyok a kérésének, egyenlőre. - Na és mit nézünk meg? - kérdezem miközben tömöm a fejembe a pizza szeletet.

Ismét felvonom a szemöldököm. Értem én, hogy mire akar kilyukadni, de..talán kicsit naivan nézi a dolgoknak ezt az oldalát. - Kedves tőled doktor úr, de hacsak valaki nem fekete piaci oxyt szed és huzamosan sokat, a legtöbb tabletta egyszerűen nem látszik. Ezért van annyi sunyi függő. A quaalude, a prozac és társai is mind piacokon vannak, csak más nevekkel. - vonok vállat - Egy ügyes étkezési zavaros pedig meglepően erős kontrollt tud tartani. - sajnos ismerek ilyet és engem is sokkolt, amikor a pszichológusa valahogy mégis rájött, hogy kicsit mélyebb problémák vannak nála. Nem kicsit. Még az sem látszódott, hogy hánytatta magát évek óta. Úgy értem a fogain sem. Durva. Bizarr. - Egyébként már javasolta anno doki, hogy szedjek fel pár kg-t. - nem mintha érdekelt volna a véleménye, én így teljesen jól érzem magamat. Szerencsére a nővérem nem aggódta túl a kérdéskört, mert látta, hogy egyébként normálisan eszem mindenfélét, de utólag azért elmondta, hogy egy ideig hallgatóztak a fürdőszobánál.
- Nem kétlem, de a képek csak sorszámozottak, tehát akkor is csak egy dátumod lenne, te drága lélek. - elmosolyodom, férfi, tehát biztos nincs jóban a dátumokkal és ez a fényképezős nap nem valami házassági évfordulónak tekintendő. Úgyhogy attól még kereshetné egy ideig. Bár nem tárolok semmi érdekfeszítőt a gépen, a számlaszámomra nincs szüksége, mert van elég saját pénze, tehát...maximum az üzeneteimen csámcsoghatna, amit nem nézek ki belőle.
A zuhany alatt sem aggódom azon, hogy esetleg mit csinál a lakásban, míg én áztatom magamról lefelé a meleg ragacsát és a taxi bűzét. Nevezzünk sznobnak, királylánynak, de akkor is jobban szeretek ilyenkor inkább napi többször zuhany alatt állni. Reggel még bűzlöttem, mint egy kocsmaraktár, amin már az a zuhany is segített valamelyest. Ez meg a többin fog. Mire kimegyek, valóban elismerő tekintetet zsebelhetek be és ez persze, hogy jó érzés. Melyik nőnek lenne rossz, ha így néznek rá? De, mivel nem mond semmi olyat, sőt, nem is felejti rajtam sokáig a tekintetét, sikerül magam lenyugtatni és leülni hozzá.
- Szóval azt akarod mondani burkoltan, hogy tehetségem van hozzá? - vigyorgok nagy örömökkel. Lehet, hogy nem pont erre próbált kilyukadni, de hát dolgoztam a képekkel. Nyilván szerkesztettem háttereket, eltüntettem az ilyen-olyan hibákat is, amikbe sok volt a belemozdulás, azok pedig nincsenek közöttük. - Bárkinek? - nézek rá értetlenül, végtére is az Ő meg az ÉN arcom virít ezeken a képeken, sokszor elég félreérthető helyzetekben. És persze, minden modell megjátssza magát, de ebben nem volt megjátszás. Nem mindegyiken. Ah, hát remélem megérti, miért NEM szabad. - De hát úgy nézünk ki, mint akik... - nyögök egyet, pontosan tudja, hogy festenek kívülről a képek. Mint akik utána minimum az egész napot átmulatták meztelenül egymás társaságában és a fotózás volt hozzá az előjáték. Vagy szerepjáték, ki honnan nézi. Felnevetek. - Az asztalodra? Meggondolom. - és inkább ráterelem a filmezésre a gondolatait erről a képnézegetésről, nyomtatásról meg ilyenek. Még, hogy az asztalára! Jó, hogy nem viszi be az irodába, had találgasson mindenki. Megnyugszom, amikor beleegyezését adja. Huh...elég nehezen meggyőzhető szerzet! - Mi? Nem! Ne most! - most együnk és nézzünk filmet, ami mondjuk nem softpornó kategória és akkor jók leszünk véleményem szerint. - Mi? Dehogy lesz az asztalodon! - nevetek, semmiképp. A telefonján maximum, de onnan is ki lehet már bármit nyomtatni. Lehet mégis megtartom mindet. - Én mostanában sorozatokat nézek csak, tudod, az antiszoc napjaimon és szívesen nézek veled, de ha film kell, akkor tiéd a választás. - felállok, hogy közelebb tudjam hozni a távirányítót. - Jöhet horror is, nincs gyenge gyomrom és az új filmek mind bénák. - mármint már rég nem félelmetesek meg ilyenek.

Bia & Max

Inkább nem lepődök meg nyiltan azon mennyire tisztában van a tableták hatásával, és ezt nem olyan jó hallani, remélem nem tapasztalat, sem az éheztetés, mert már most rossz érzésem kezd ezzel kapcsolatban lenni és inább nem is folytatom a témát, csak bólintok egyet.
- Szerintem dögös vagy és szeretsz enni, ne csináld ki ennél is jobban a férfi nemet. Mert… - nyelek egy nagyot, nem mondom végig, inkább a képekbe temetkezek a vallomásom helyett, hogy amúgy én is nagyon pengeélen táncolok vele kapcsolatban és olyan dolgok fordulnak meg  fejemben, amik nem szoktak normál esetben.
Csak felhúzott szemöldökkel, majd én megmutatom tekintettel meredek rá, komolyan nem néz ki belőlem olyan sokat. Ha annyira akartam volna, akkor máshogy is meg tudtam volna oldani, hogy megnézzem a képeket, nem lehet nehéz valahogy feltörni a gépét távolról, csomó haverom csinált már ilyet, bár nekem még sosem volt okom hasonlót tenni, és valószínűleg nem vele fogom elkezdeni.
Megvárom, hogy elkészüljön, aztán azt is, hogy lenyugodjon a pulzusom, amint meglátom kijönni a fürdőből és nem feltűnően végignézni, nyilván sikertelenül, majd lovagiasan odahozni a kaját, amire már olyan régen áhítozunk.
- Mikor voltam én burkolt hercegnő. Valljuk be, hogy kurva jól mutatunk a képeken egyrészt, mert jó vagy másrészt, mert olyan kémia van rajtuk, amit ritkán lát az ember. - mondom neki miközben én félig rápillantok, hogy mit hoz ki belőle ez a mondat, mert belőlem egész sok mindent vált ki és persze a határokat feszegetem, de most valamiért helyénvalónak érzem, így nem biztos, hogy ennyinél abba fogom hagyni. Ezek csak szavak, nem mennek tettek mellé, egészen addig ameddig ő nem akarja azt.
- Úgy nézünk ki, mint akik éppen szexelni készülnek, de mi pontosan tudjuk, hogy semmi ilyen nem történt, akkor meg? - kérdezem megint csak a reakcióját várva, próbálom lazán venni, de egyre nehezebben megy. - Ezek csak képek, emlékek, jó emlékek és igen akarok egyet az asztalomra. - határozottan jelentem ki, mielőtt belemegyek a filmezésbe egy kis csavarral, mert én már pontosan tudom, hogy mit választottam ki kedvencemnek és rögtön vissza is veszem a gépet a kezembe, hogy neki is megmutassam.
- Ne legyél ilyen, én álltam modellt, ennyit csak megérdemlek, és magamat nem akarom nézegetni, viszont téged már annál inkább. - kacsintok rá nevetve.
- De, de pontosan ez fog az asztalomra menni,nyugi senki nem fogja látni csak én. - meg a takarítónő, aki pont nem nézegeti a képeket annyira, hogy feltűnjön neki.
Valamit magyaráz a filmről, de nem igazán figyelek, mert abban a pillanatban áll fel és a tekintetem addig nem tudom levenni a fenekéről, ameddig le nem ül mellém vissza. Nem előnyös számomra ez a fehér szett, bár mondjuk rajta nagyon jól mutat, az én legnagyobb káromra.
- Aha, jó lesz a sorozat, amit te szeretnél. - szinte tök értetlenül ejtem ki a szavakat, mert a vér már határozottan távozott belőle. - Van az új apácás film, még nem jött ki a moziba, de a haverom megszerezte valamilyen oldalról ha gondolod átdobatom vele, és akkor azt meg tudjuk nézni. Nem tudom milyen, de elvileg para. - veszem elő a telefonom, hogy dobjak Mattnek egy üzenetet, hogy nagyon gyorsan küldje el nekem a filmet, ha Bia félni akar akkor félni fog.
- Popcorn, üdítő? - kérdezem megnyitva a rendelős appot, és már böngészem is az oldalt, mit lehetne rendelni, ami nem alkoholtatamú, hogy ő is bele tudjon inni, enni és még a filmhez is kellemes legyen.

Valószínűleg a homlokom ráncolva nézek rá, annyira megkönnyítene mindent, ha felaggathatnám rá a friendzone címkét, de képtelen vagyok. Mert, ha tényleg csak barátok lennénk, akkor semmilyen hatást nem váltanának ki belőlem a pillantásai, vagy éppen a bókjai. - Kieszlek a vagyonodból sajnos. - elmosolyodom, talán beülhettem volna mellé valami bővebb ruhában, de az az igazság, hogy jól esnek azok a pillantások, amikről talán azt hiszi, nem veszem észre, vagy nem tartanak elég sokáig ahhoz, hogy észrevehessem. Ettől persze még nem feltételezem, hogy olyan könnyen megtalálta volna a képeket, vagyis azért így lényegesen meggyorsítottam neki. Vaagy, talán csak annyira nem értek ehhez a szekcióhoz, hogy nélkülem is megoldotta volna gyorsan. Ez mondjuk már nem fog kiderülni.
- És te ezt szeretnéd közszemlére tenni? - még csak le sem tagadom azt, amit állít. Valóban látszódik rajta a nyilvánvaló vonzás, vagy valami hasonló, az arckifejezéseket és a pillantásokat nem tudnám lecserélni..és itt nem is kellett. - Ha szimpla modellek lennénk, elégedett lenne velünk a megbízónk, annyi biztos. - mert fotózásokon is valamit meg kell, hogy jelenítsenek és sokan ezen szoktak elhasalni, hogy szépek-szépek, de nulla érzelemmel az arcukon. Én meg próbálok nem zavarba jönni attól, ahogy rápillantok az éppen megnyitott képre. Pedig a nyilvánvalót nem lehet ugye letagadni.
- Ahhh, Maxi! - sóhajtok fel - Egy csomó haverod ismer engem is, elég, ha egy meglátja a képet és gondolod elhinnék, hogy nem történt semmi? Ebből? - mutatok a képre, mert ha én látnám ezt bárkiről, hát nehezen lennék meggyőzhető arról, hogy a világon semmi nem történt. Amolyan, aha, akkor ti lesztek a jövő új színészei témájú szkeptikus beszédek sorozatával.
- De miért pont az asztalodra? - egyáltalán miért akarja a képet? Nem értem. - Igen, emlék, persze, ezt értem is..csak.. - nem is tudom, arról tárolnék kint ilyen jellegűt, akihez van is valami közöm. - Ha egy sima képünk lenne, azért nem szólnék. Nem szólhatnék, de ez olyan nagyon... - intim? Szexi? Bensőséges? Franc se tudja, de azzal, hogy elképzelem keretben az asztalán, mintha valahogy közelebb vonna magához. Nem tudom, nem értem. - Aaah.. - nevetek fel, amikor meglátom azt a huncutnak elmenő pillantását. - Javíthatatlan vagy. - de nem tudok rá valahogy haragudni érte, végül is tényleg normális a kérése. - Tudod mit? Legyen. Tudtam én, hogy nyerő volt a latinos ötlet. - diadalittasan elmosolyodom és próbálok NEM belegondolni abba, hogy ha kinyomtatja azt a képet, akkor minden áldott nap ránk nézhet az asztalán.
Felállok a távirányítóért és lélekben felkészülök, hogy véégre punnyadós délutánom lehet. Azért van ez a nagy tv és az U alakú kanapé, hogy minden adott legyen az ilyenek kényelméhez. Felnevetek, mintha...nem igazán tudná ő sem, hogy éppen mit akar. - Na most akkor film vagy sorozat? - húzom fel a térdeimet és kérdőn nézek rá, aztán jön a filmötlet. - Részemről rendben, bár többet vártam az első résztől is, hátha most meglepnek. - aztán kérdőn nézek rá - Maxi, itthon vagyunk és van itthon mindenem. - felállok - Gyere! - indulok el előtte a konyhába, amit én nyilvánvalóan túl keveset használok eredeti funkciójára és lehajolok az édességes szekrényhez. - Parancsolj, most lebuktam, hogy egy konyhamalac vagyok, de válogass kedvedre. - egyenesedek fel egy mosollyal. - Üdítő meg a hűtőben. - az üvegezett szekrényhez sétálok - Poharak pedig itt. Ne félj Wood, nem halsz nálam sem éhen, sem szomjan. - veszek le két poharat nevetve.

Bia & Max

Nagyon sokszor kell arra gondolnom, amikor nagyapám elmesélte a nagyanyámmal töltött nászút részleteit, hogy ne akarjak mindenáron ágaskodni odalent. Nem nagyon segít ő sem abban, hogy higgadt maradok és tényleg be tudjam tartani azokat a szabályokat, amikor le sem fektettünk, de igazából tök egyértelmű, hiszen neki pasija van, nekem meg csekély esélyem nála, főleg, hogy igazából azt sem tudom miért is akarok tőle egyáltalán bármit. Mármint egyértelmű, hogy miért ő az, aki igazán megfog, de pont engem igen példátlan eset ez az életemben, amit fel kellett ismernem és igen nem rossz érzés, de így, hogy nagyjából csak a fantázia marad, így talán a legrosszabb számomra, de még így is jobb,mint a semmi.
- Na arra nagyon kíváncsi lennék. - nevetem el magam azon, hogy ez a törékeny lány, hogyan tudna annyit enni, hogy még az én vagyonom is igencsak megcsappanjon.
- Szó sincs arról, hogy ezt szeretném közszemlére tenni, csak egyet választok a nagyon sok közül, ami bejön és leszek olyan rendes, hogy csak ezt akarom kirakni. - igazából lenne egy nagyobb keret is, amibe több kis képet tudok rakni, anyám imád vásárolni és egy rakat ilyet vett, amit nem tudok használni, de ezek elférnének benne, de nem vagyok ennyire mohó.
A fejemet vakarva gondolom végig a kérdését, ami a kép nyilvánvaló jelenlétére utal. Jogos, hogy szinte senki nem hinné el, hogy úgy távoztam errőla fotózásról, hogy egyátalán nem történt semmi. De ha igen akkor az sem érdekel, mert én elmondom az igazat, ilyenben nem hazudok, és baszki azért elég jó a csaj nekem csak büszkeség, ha azt hiszik, de tudom, hogy ő nem egy trófea, hogy mutogassam, így igazából mindkettőnknek valamilyen téren igaza van.
- Az asztalom az én szentélyem, amikor dolgozok, amikor játszok ez mindig ott lenne előttem és meg elég üres szegény asztal, csak a gépeim sorakoznak rajta és legalább kicsit otthonosabbá tenné a hobbim helyszínét. - mondom neki mosolyogva, mint egy kisgyerek. Tudom, hogy bele fog menni, a gödröcskéimnek és a szar érveléseimnek szinte sosem lehet nemet mondani. Próbál mindenféle indokot felhozni, de az arckifejezésem szinte változatlan, változatlanul kérlelem a szememmel, hogy menjen bele, mert enélkül nem tehetem ki az asztalra és én egy sokkal szomorúbb ember leszek akkor.
Amikor beleeggyezik,szinte örömtácnbakezek a kanapén ülve, mit el tudok érni még egy olyan nőnél is mint Bia, aki ennyire makacs mégis enged nekem, lehet nem a cuki arcom volta kulcs, de végül is valami mégis meghozta az áttörést, pont mint ahogy köztünk is, bár nem tudom hova vezet és pontosan mi is volt az.
A pizzát már magunkhoz vettük, amikor feláll,hogy a következő programokat is elindítsuk, miért kell neki állandóan háttal lennie nekem és nekem miért kell folyton a fenekét bámulnom ilyenkor. Ez a ruha.. legszívesebben leszedném róla, de csak makogok valamit, amikor visszaül mellém, majd próbálva realizálni a dolgat indítom be az agyam, hogy a film után járjak.
- Én egyik részét sem láttam, de elvileg ez elég para és pont nemrég beszéltek róla, szóval ey pár perc és itt is lesz a telefonom. - a hacker barátok előnye, na nem csak ez, sok minden másért is jó, hogy vannak.
Lerakom a pizzás dobozt az asztalra és követem a konyhába, telefonomat a kanapén hagyva.
- Úgy néz ki magamból indultam ki. - ámulok, miközben végignézem a kínálatot a szekrényben. Nem vagyok nagy csoki zabáló, de most az ott lapuló csokis perec igencsak meghozta a kedvem így magamhoz is veszem, majd a pohár nélkül fogom meg az egyik üdítős üveget és viszem a kanapéhoz. - Még mindig tartogatsz meglepetéseket, egy ilyen szekrény ennyire megpakolva legalább 10 kolis srácnak elegendő, komolyan ki nem nézné az ember, hogy te ilyen vagy. - bóknak szánom, nem olyan agyat eldobós, belepirulósnak,mert ez sokkal jobban hangzik, mint a hülye dumák. Sok nő tényleg salátát és teljes kiőrlésű cuccokat tart még otthon is, azt hiszem egyre nehezebben fogom tudni takargatni, hogy mennyire elbűvöl ez a csaj és egyre jobban leszek oda érte.