Erős, magabiztos, öntörvényű, aki nem fél kimondani azt, amit gondol, és aki ha egyszer a fejébe vesz valamit, akkor abból nehezen hátrál ki. Szeret szabadon szárnyalni, épp ezért képtelen a tartós kapcsolatok fenntartására, legyen szó barátról, vagy épp szerelemről. Független nőnek tartja magát, aki soha nem volt rá szorulva senkire, mégis ahogy a nők legtöbbje, Ő is vágyik néha egy kis figyelmességre, na meg arra, hogy nőként kezeljék. Tisztában van az adottságaival, így egyáltalán nem esik nehezére büszkének mutatnia magát, hiszen valahol legbelül nagyon is élvezi, ha a férfiak megbámulják. Szeret úgy tenni, mint aki nehezen kapható, azonban ezt nem mindig tudja betartani, megesik, hogy néha egyetlen kedves szó, vagy szép gesztus is elég ahhoz, hogy könnyen adja magát, amit azonnal meg is bán reggelre, ha egyedül ébred. Gyűlöli mikor valaki egy ilyen éjszaka után csak úgy lelépik. Az a fajta lány, aki teljesen a mának él, és nem gondolkodik azon, hogy mi lesz holnap, ahogyan azon sem szeret rágódni, hogy mi volt a tegnap. Szereti megélni a pillanatokat, hiszen azokból merít erőt a következő napra. Sosem panaszkodik, igyekszik mindig Ő maga megoldani a problémáit. A magánélete számára szent és sérthetetlen, épp ezért nem beszél soha senkinek arról, ahogyan a családjáról sem. Sosem volt az a fajta lány, akit a pletykálkodás éltetne, éppen ezért mindent megtart magának, mert biza utál Ő lenni a beszéd tárgya. Sosem volt még szerelmes, nem is hisz benne, és biztos abban is, hogy az egész életét ilyen vagányul, senkitől sem függve fogja leélni, mégis az elmúlt pár napban felemészti az a gondolat, hogy az, akivel jól érzi magát - igazán jól -, valaki mást vesz feleségül. Bár a világ összes kincséért sem vallaná ezt be senkinek, mert a büszkeség - ami mindig azt súgta neki, hogy engedni kell azt, aki menni akar - , nem engedi. Na meg valamiért nem akarja elveszíteni a férfit sem. Ez ismeretlen érzés a számára, hiszen korábban sosem érdekelte az, ha valaki ki lépik az életéből. Vagy inkább mondjuk úgy, hogy sosem várta azt meg. Mindig tudta Ő saját magától is, hogy mikor van itt az ideje a távozásra. Néha most is azt érzi, hogy jobban járna ha kikosarazná a férfit, mielőtt az dönt úgy, hogy vége annak, ami el sem kezdődött, de aztán valami mindig történik, ami miatt képtelen rá, így inkább vállalja annak a kockázatát, hogy sérüljön a büszkesége.

- Azok a srácok ott azt akarják, hogy vigyél nekik még egy kört. És a számlát. - lép a pult mögé Sophie, mire felvonom a szemöldököm. Ma valahogyan sokkal nagyobb a tömeg, mint amilyen lenni szokott, aminek kifejezetten örülök, mert így legalább ha szerencsém van, mire haza érek a bátyám már aludni fog. Bár már el telt öt kerek év azóta, hogy anya meghalt, neki még most sem sikerült feldolgoznia, és bár eleinte azt hittem, hogy a viselkedése a gyász miatt  változott meg, de ahogy egyre jobban telik az idő rájövök: hogy csak egy tragédia kellett ahhoz, hogy elő jöhessen a valódi énje.
- Vidd ki nekik te magad! - szólok rá egy kicsit sem barátságosan, hiszen ha valamit utálok az az, ha valaki utasítani akar. A főnököm, akitől a fizetésemet kapom, még egyenlőre nem Ő.
- Azt akarják, hogy te menj. - dühösen fújtatva dobom le kezemből a rongyot, amivel a poharakat törölgettem, majd töltök nekik egy újabb adag whiskyt, rá rakom a tálcámra, és megpróbálom nem kimutatni magamon, hogy mennyire elegem van már belőlük. Már egy ideje szinte mindennap ide járnak, én pedig az elmúlt két évemben, mióta itt dolgozok megtanultam, hogy bármennyire is nem tetszik valaki pofája, mindig mosolyognunk kell. Én pedig úgy is teszek, miközben elérem az asztalukat. Le rakom eléjük az italokat, majd a számlát. Az egyikőjük, egy nagyobb darab épp, hogy nem dobja a képembe a pénzt, így ismét kénytelen vagyok venni egy mély levegőt, egy újabb erőltetett mosoly öltök magamra, és úgy nyúlok a csípőmön lógó táskámban, amiben a pénzt gyűjtöm, hogy vissza adhassam, ami vissza jár neki. Nem akarja elvenni, így le rakom az asztalra, de ő egy óvatos mozdulattal taszítja nekem vissza.
- Kösz. - nyúlok a borravaló után, mire rá teszi a kezét az enyémre. Az ember azt hihetné, hogy hozzá lehet szokni az ilyen öntelt tuskókhoz, kik az alkoholtól bűzölögve érzik magukat vagánynak, de aztán mindig rá jövök, hogy hiába minden igyekezetem, még mindig a gyomrom fordul fel tőlük.
- Ha megengeded, hogy benyúljak a bugyidba, adok még többet is. - kacsint rám, mire a többiek egyszerre mondják, hogy ó, meg mit tudom mi, az egyikük még fütyül is, én pedig ebben a percben érzem azt, hogy elegem van. Egy erőteljes mozdulattal kapom el a kezem a férfi keze alól, és még annál is határozottabban nyúlok a vele szemben lévő teli pohár után, amit gondolkodás nélkül öntök az arcába. Egy pillanatig néma csend telepszik az eddig vidáman fütyülgető társaságra, majd a másik percben hangos nevetésben törnek ki. Kivéve azt az egyet, akinek segítettem, hogy minél gyorsabban elfogyjon az itala. Ő csak kifejezéstelen arccal figyel, minden bizonnyal váratlanul érte ez az egész. Magabiztosan rakom mindkét kezemet az asztalra, előre dőlök annyira, hogy a dekoltázsommal egyenesen szembe találhassa magát.
- Ahhoz, hogy valaki a bugyimba nyúlhasson, ennél azért kicsit tökösebbnek kell, hogy legyen. Bunkó! - miközben az utolsó szót is kimondom, kezemmel megcirogatom az állát, majd a korábban nekem szánt borravalót a dekoltázsomba rakom és úgy egyenesedek ki, hogy aztán végül magukra hagyhassam Őket. Hallom még egy ideig ahogy nevetgélnek, de többet nem vágytak arra, hogy én vigyem ki az italukat. Szó nélkül állnak fel, és sétálnak ki a bárból.


Abban a percben ahogy be lépek a házba, a magabiztos vadóc énem eltűnik, és felszínre tör egy sebezhető, szinte már kiszolgáltatott énem. Anya a halálával nem hagyott ránk semmi mást, csak ezt a házat és melléje egy jókora adósságot, na meg egy őrjöngő testvért, aki képes bármire azért, hogy pénzhez juthasson, amit újabb drogokra költhet. A munka természetesen nem fér bele az elképzeléseibe, így nekem sincs más választásom, mint tűrni. Szeretnék persze saját lakásba költözni, de azt hiszem, hogy a fizetésem elég kevés lenne a lakbér kifizetésére, így még egy ideig kénytelen vagyok elviselni mindent, amit a sors rám szab. Mielőtt a nappaliba érnék, gondosan húzom le a blúzom ujját, hogy Kevin véletlenül se vehesse észre a karomon lógó ékszert. A vásárlás nálam nem csak egy fajta kikapcsolódást jelent, hanem szinte már a hobbimmá vált, olyannyira, hogy képtelen vagyok elmenni úgy egy üzlet előtt, hogy ne vegyek rá. Persze van, hogy nincs épp elég pénzem, de olyankor csak be megyek, felpróbálok mindent, amiben megakad a szemem, és úgy teszek, mint aki nincs megelégedve egyik kollekcióval sem, így anélkül, hogy bárkinek is feltűnne a valóság, csak ki sétálok. Egy mély sóhaj kíséretében lépek be a nappaliba, ahol a bátyám a kanapén ülve, lábát kényelmesen elnyújtva az asztalon nézi a tévét. Észrevétlenül akarok a szobámba osonni, ahol aztán magamra zárhatom az ajtót, de a másik pillanatban már mellettem terem.
- Pénzre lenne szükségem. - szól miközben a tekintetével végig mér. Én meg annyira szeretném, hogy elő bújjon belőlem ilyenkor is az a merész énem, aki mindig velem van, amint ki lépek a lakásunk ajtaján. De valamiért nem jön.
- Nincs pénzem. - hazudom a tekintetét kerülve, és bár jól tudom, hogy nem hiszi el - jobban tudja, hogy mikor kell fizetést kapjak, mint én magam-, mégis reménykedek abban, hogy elég lesz neki ennyi.
- Akkor kérj valamelyik szeretődtől. Mondjuk attól az olasztól. Nehogy már ingyen kúrják a húgomat. - a harag egyre jobban átjárja az egész testem, a mai nap, már kétszer néznek kurvának. Először a munkahelyemen, most meg itthon, a saját bátyám. Fogalmam sincs, hogy honnan tud Adrianoról, vagy úgy egyáltalán a magánéletemről, hiszen nem vagyunk olyan viszonyban, hogy ezeket a dolgokat vele firtassam meg, de kedvem támadna arcon vágni Őt jól. Annyira, hogy az esze a helyére kerüljön végre. Hiszen nem volt mindig ilyen. Amíg anya élt, és nem kezdett el a drogokhoz nyúlni, addig egészen jó volt a kapcsolatunk. Mielőtt bármit is tehetnék vagy mondhatnék, elkapja a csuklómat, amelyiken a karkötőm díszeleg, és már le is kapja onnan, hogy aztán a zsebébe vághassa.- Addig megteszi nekem ez is.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Nem is tudom, hogy melyik gondolatomat írjam le előbb, amit a lapod olvasása közben olvastam. Először is, nagyon imádtam ahogyan a részeg, bunkó idiótákat kezelted a bárban. Be kell vallanom, hogy lenyűgöz, hogy milyen sok türelemmel viszonyulsz a munkád során felbukkanó barmok felé, azt hiszem, hogy nálam már sokkal hamarabb elszakadt volna a cérna. Nagyon tetszik, hogy a temperamentumos, lázadó ifjú hölgy képes kiállni magáért és a becsületéért. Legalábbis addig, amíg nem a saját otthonában van.
Mindenki életében van egy hely, ahol kevésbé érzi magát biztonságban, ahol nem tud önmaga lenne, sajnálom, hogy számodra ez a helyszín a saját otthonod Borzalmas tragédia történt az életetetekben, és ahelyett, hogy titeket ez összekovácsolt volna, még jobban eltaszított. A testvéred beteg, és szüksége lenne segítségre, olyanra, amit te már nem tudsz megadni neki Rmélem, hogy minél előbb rendeződnek a dolgaid vele, megérdemled, hogy biztonságban érezd magad a saját házadban.  
Színt és rangot admintól kapsz majd, de addig is foglalózz és menj, hódítsd meg az olasz csődör szívét.

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!