Az Álca: Életigenlő, pozitív személyiség. Ahol megjelenik, szinte valósággal felpezsdül a levegő körülötte. Nem szeret unatkozni, mindig keresi a kalandokat, az izgalmas helyzeteket. Jó emberismerőnek mondanám. Imádja, hogy a külsejével megvezetheti, ujjai köré tekerheti a férfiakat, de ez nem jelenti azt, hogy partnerről partnerre repül. Sőt, inkább az ellenkezője a jellemző rá, bábon rángatja a férfiakat, de a végső kielégüléstől általában megfossza randipartnereit. Egy-két kivétel azért néha akad, de az egy éjszakás kalandoknál szinte soha nem evickél senkivel mélyebb vizekre. Ha netes ismerkedésről van szó, általában álnéven mutatkozik be, s amilyen gyorsan jött, általában olyan hamar el is tűnik a színről, így a másiknak később esélye sem marad felkutatni őt. Mindenkihez akad néhány jó szava, konfliktus kerülő, ám ha valaki megkörnyékezi, ő habozás nélkül oda szúr ahol a legjobban fáj. Mindezek mellett roppant szókimondó (olykor túlságosan is, és hát lássuk be, ez nem mindig szolgál a javára), magabiztos, tipikus feminista, aki minden, a nők jogaiért folytatott tüntetésen az első sorokban állva lázad a tömeggel együtt. Az édesanyja a mindene, tulajdonképpen két élő rokona maradt. Édesanyjánál szokatlanul fiatalon, mindössze negyven évesen diagnosztizálták a rettegett Alzheimer-kórt. A betegség annyira gyorsan progrediálódott, hogy úgy döntöttek, nem várnak tovább, és a hatékonyabb, modernebb kezelés érdekében az államokba költöznek. Sonia ekkor mindössze tizenhét éves volt. Apja nem sokkal a költözés után hunyt el szívinfarktusban, így egy időre a nagynénjéhez költöztek, aki a mai napig haragszik húgára, amiért annak idején egy mexikói férfi végett elköltözött az államokból, szerinte az Alzheimer a büntetése ezért. Bár az anyjának egyre kevesebbszer vannak tiszta, épelméjű gondolatai, Sonia még mindig nagy odafigyeléssel, gonddal ápolja, s hordja orvostól orvosig, hátha valaki talál megoldást.

Az Álca mögött: Betegesen retteg attól, hogy ha egy kicsit is kalóriadúsabban étkezik, megenged magának időnként egy-két kocka csokoládét, meghízik. Annak ellenére, hogy szeret főzni, imádja az ízeket, általában csak csipeget az ételből. De a legtöbbször zöldsalátákkal, fehérje turmixokkal, és nyers zöldséggel sanyargatja a testét, a munkahelyén is általában ezeket fogyassza, persze gondosan ügyel arra, hogy senki ne kérdőjelezhesse meg a "jóllétét", ezért biztonságosabbnak látja, ha az ebédszünetet egyedül tölti. Amarával mindent tudnak egymásról, de az evészavaráról még neki sem beszél. Miért is tenné? Hiszen Sonia szerint nincs semmi kivetnivaló az étkezési szokásaiban, ő egyszerűen csak figyel az alakjára, szerinte ez teljesen normális. Aztán amikor hazaér, és végre letörölheti a felfestett mosolyát, van hogy elszalad vele a ló, és mindent fel él, amit a hűtőben talál, majd meghánytatja magát. De hát ebben nincs semmi rossz... Utálja a magányt, állandóan attól retteg, hogy nem talál egy számára alkalmas, szerető párt, aki úgy és olyannak fogadja el amilyen, akit nem a külleme érdekel elsősorban. Ettől a gondolattól gyakran elkapj a szorongás, ami pánikrohamot generál nála. Bár kifelé nem ezt mutatja, valójában nagyon is érdekli, hogy mit gondolnak róla mások. Az állandó megfelelési kényszer szinte megmérgezi. Mindemellett halálosan retteg attól, hogy anyjának korai Alzheimere öröklődhet, és egyik nap majd úgy ébred fel, hogy fogalma sincs róla, ki ő valójában, és hol van.

Vártam ezt az estét. Amarával már vagy ezerszer elképzeltük milyen lesz, és most mégsem érzem azt a bizsergető izgatottságot, ami akkor fogott el, mikor még csak beszéltünk róla. Azóta nagyon sok minden megváltozott, és nem mondhatnám, hogy a dolgok, a kettőnk dolgai jó iránt vettek. Bár a kiállításnak köszönhetően az utóbbi két hétben több, ismertebb művész is felvette velünk a kapcsolatot. Tegnap például egy elég jól hangzó állásajánlatot utasítottam vissza Chicagoból. Pedig mennyivel könnyebb lenne mindent, és mindenkit magam mögött hagyni, új fejezetet kezdeni. Sose voltam az a típus, aki a könnyebb utat válassza.
Kissé émelyegve teszem be magam mögött a vécé fülke ajtaját. A mosdóhoz érve megengedem a hideg vizet, alaposan kiöblítem a szám, ügyelve arra, hogy sminkem érintetlen maradhasson, s ameddig csuklóimat az enyhítő vízsugár alá tartom, úgy szemezek tükörképemmel, mintha valami idegen nézne vissza rám. Nem a sápadt arcom, a bágyadt tekintetem, vagy az egy árnyalattal világosabbra festett hajszínem miatt... Sokkal inkább a tetteim sugallják ezt az idegenkedő érzést.
Sóhajtva zárom el a csapot, szám sarkában kissé elkenődött rúzsomat ujjbegyemmel letörlöm, újra rúzsozom azt, és minden megint tökéletes, hibátlan. Bárcsak az élet is így működne. Ennyire egyszerűen, és könnyedén semmissé lehetne tenni a hibáinkat. Bekapok egy rágót, csuklóimra visszahúzom a rosegold színű karpereceimet, melyek tökéletes kontrasztot alkotnak királykék, mélyen dekoltált, a testem vonalát követő ruhámmal. Mint valami betörő, lopódzok ki a mosdóból, ösztönösen kerülve Jonast, aki épp büszkén pózol az egyik sajtófotósnak, oldalán pedig Amara díszeleg, olyan arcot vágva, mint aki épp a kivégzésére készül. Aki nem lát a kapcsolatuk mögé, annak ez fel sem tűnhet. Hiszen fogalmuk sincs róla, hogy Jonas már szinte hobbit űz Amara bántalmazásából. Leemelek egy pohár pezsgőt az egyik, a vendégek között lavírozó pincér tálcájáról, a következőéről pedig egy gusztusos szelet kaviáros kenyeret, amit azzal a lendülettel be is hajítok a legközelebbi kukába, hogy az arcom elé emeltem. Kényelmesen elkortyolgatom az aranyló nedűt, majd mosolyogva, kedvesen bájologva bevágódom a gyilkos cápák közé, akárcsak egy mit sem sejtő, védtelen fóka bébi, szedjenek szét!
Mint mindig, ezennel is jól veszem az akadályokat. Beszélgetek a művészetekről, Amarával közös alkotásainkról, a kettőnk kapcsolatáról, közös munkáinkról, politikáról, és intelligensen, burkoltan,  mosolyogva kigúnyolom, megalázom a beszélgetőkör azon férfiait, akik úgy méregetnek, mintha egy drága muzeális darab lennék, akinek a megszerzése nem jelenthet akadályt, ha van elég pénzed. Épp önfeledten hahotázom az egyik alfahím idióta viccén, mikor is egy erős marok a csuklómra fonódik.
-Elnézést uraim! Társaságuk ragyogó csillagát elrabolhatnám egy közös fotó erejéig? - Csendül Jonas hangja, majd udvariasan behajlítja jobbját, jelezvén, hogy karoljak csak belé. Kedves mosollyal magam mögött hagyom a cápákat, hogy immáron a gyilkos bálna társaságát élvezhessem.
-Mit művelsz?! - Hajol közelebb, ügyelve a diszkrécióra, hogy senkinek ne tűnhessen fel kettősünk szokatlan viselkedése. Hangja dühös, számonkérő.
-Kapcsolatokat teremtek. Nem szophatok le mindenkit a plusz figyelemért, még a végén kisebesedik a szám. - Súgom vissza, kedvesen mosolyogva fel rá. Kezemet közrefogó alkarja erre fenyegetően szorít rá csuklómra, ezen a ponton véget ért kettőnk diskurzusa.
A fotós már izzítja a kameráját, mikor meglát bennünket közeledni. Amint közelebb érünk, elenged, én pedig magabiztos léptekkel Amarához igyekszem, egyszerűen leintve a fotográfust, amint az dirigálni kezd, hogy akkor ki, hova is álljon.
-Hola carino[drágám]! - Félkézzel átkarolom Amarát, egy-egy csókot nyomva mindkét orcájára. A pillanatnyi közelségünket kihasználva, észrevétlenül a fülébe suttogok.
-Kézben tartom a dolgokat. - Biztosítom, mert tudom, hogy ettől megnyugszik. Főleg, ha a közelében maradok, és ezt megígérhetem neki. Ma este már semmi, és senki nem fog tudni kirobbantani mellőle. Miért is ne lehetnénk együtt? Hiszen kettőnk munkájáról szól ez az adományest. Jonas zsebre dugott kezekkel, igen jelentőségteljesen megköszörüli a torkát, majd jelzés értékűen megkocogtatja a csuklóját díszítő Rolexet. Bátorítóan megszorítom Amara csuklóját mielőtt eltávolodnék, majd beállunk a képhez. A férje természetesen kettőnk közé furakszik, bal oldalán Amara, jobbján jómagam. Dicsőségteljesen kihúzza magát, Amarához közelebb eső keze felesége derekára simul, míg felém lévő jobbja a seggembe markol. Mindannyian mosolygunk, undorító, mesterkélt az egész, de hát pont ez a lényeg, nem? Fenntartani a tökéletes, boldog látszatot. Hiszen ez az este kettőnkről szól, önfeledtnek, boldognak kell lennünk, végre felfigyeltek ránk. Ezt várjuk évek óta. De nem így. És ez a fotó sem a közös sikerekre fog emlékeztetni elsősorban. Sokkal inkább arra, hogy hányszor kellett lefeküdnöm Jonassal azért, hogy ez a rendezvény megvalósulhasson, hogy a legjobb barátnőm egyszer belehalhat a sorozatos bántalmazásokba, és hogy bennem itt növekszik a férje gyereke. De hát az élet csodaszép, nemde?!

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Mindenkinek megvan az az arca, amit az emberek látnak belőle, és mindenkinek van egy másik oldala, amit nem szívesen mutogat. Más helyeken, más emberek között másként viselkedünk, akár tudatosan így alakítjuk, akár nem, hiszen más hatások és ingerek érnek bennünket. A te esetedben viszont többről van szó; szándékosan felhúztál magadra egy álarcot, amivel szeretnéd mindenkivel elhitetni, hogy minden rendben. Közben pedig egyértelműen szorongsz, problémáid vannak, magányos vagy, csak még nem tartasz ott, hogy ezt az embereknek - vagy talán magadnak is - beismerd.
Szörnyű dolog, ami veled és Amarával történt, történik és gondolom még történni is fog. Itt van két kedves, fiatal nő, akik előtt ott van még szinte az egész élet, erre egy ember képes mindkettőtökben akkora kárt okozni, hogy egymásban kell tartanotok a lelket, különben valószínűleg mindketten összeroppannátok. Irigyellek, amiért ilyen erősnek tudod mutatni magad még egy ilyen helyzetben is, és kívülről tényleg az jöhet le a szemlélőnek, hogy minden rendben. Nagyon remélem, hogy idővel nem csak ahhoz leszel elég erős, hogy ezt a látszatot fenntartsd, hanem ahhoz is, hogy véget vess ennek az egész borzalomnak.

Színt és rangot hamarosan admintól fogsz kapni, de én addig sem tartanálak fel.

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!