„Ana a legjobb ember az egész világon. Nagyon szeretem és tudom, hogy ő is engem. Sosem hagyja, hogy szomorú legyen, mert mindig fel tud vidítani. Mindig tudja, mit mondjon vagy csináljon ahhoz, hogy nevetnem kelljen. Szeretem a mosolyát is. Szerintem akkor a legszebb, amikor mosolyog. Sajnos a betegségem miatt vannak időszakok, amikor ezt ritkábban csinálja, de mindig letagadja, hogy sírt, pedig szoktam látni rajta. Rám mindig csak mosolyog, még olyankor is, ha előtte anyával veszekedtek valamin. Ő az én személyes köpeny nélküli szuperhősöm. Remélem, egyszer olyan lehetek, mint ő.”

„Ana Sofía jótét lélek, de meg kell mondjam, néha borzasztó döntéseket hoz. Úgy értem, nagyon sokat áldozott fel az öccséért, aminek nagyon örülök, de azért mégis... Ott volt például az a fickó. Jeremiah? James? Nemt’om. Szóval, akkor először hozott egy nagyon jó döntést, mert feleségül ment hozzá, de aztán tudod, mit csinált? A pasas családjának több pénze volt, mint amiről mi valaha álmodhattunk volna azután, hogy az apjuk meghalt és magamra hagyott velük, ez a lány meg nem fogadott el tőle semmit! Érted? Semmit! Egy árva fityinget sem. (...) Ja, de, igen, tényleg, de azt is visszafizette ám! Aztán meg elüldözte a pasast. Fel tudod ezt fogni? Még feleségül is vette, de képesek voltak elválni.”

„Nagyon furcsa ügyem volt ma. Kezdjük ott, hogy sosem bízott még meg egy egész család válóperes kérdésben, de most többet kellett tárgyalnom az ügyfelem apjával, mint magával az ügyféllel. Tipikus gazdag seggfej, mármint az apa. Bankár család, tele pénzzel. Namármost, az apa elbeszéléséből azt hittem, rendesen vérre menő harcot fogunk majd vívni a válási papírok felett. Nem viccelek! Elkönyveltem magamban, hogy egy kőkemény aranyásó liba jön majd az irodába, aki felkészül családon belüli bántalmazást bizonyító felvételekkel, vagy ilyesmi, hogy pénzt akarjon kicsikarni tőlük. Minimum sztárügyvéddel maga mellett, természetesen. Erre besétál egy megszeppent, csendes, tökre hétköznapi nő, ügyvéd nélkül, kórházi hacukában, mint aki műszakból szabadult el éppen. Én meg majdnem elküldtem, mert azt hittem, rossz címre jött. A végén csak az ügyfelem és az apja veszekedett az asztal mellett, míg ő csendben ült. Nem is értettem, az ügyfelem havi járadékot akart neki fizetni, pedig nem is született gyerekük, meg valami kórházi számláról beszélt... de míg ők veszekedtek, a nő addig csak fogta az ezeket nem tartalmazó papírokat és csendben aláírta őket.”

„Ma véletlenül összefutottam Anával. (...) Nagyon rossz érzésem volt. Borzasztóan fáradtnak tűnt, vagy nem is tudom... Nem értettem teljesen, mit keresett a kórház környékén olyankor, mert már rég túl voltak a műszakváltáson – tudom, mikor szokott végezni, évekig éltünk együtt –, pedig biztosan dolgozni volt. (...) Áh, nem. Azt is alig mertem megkérdezni, hogy van, de erre is csak mosolygott, mint mindig. (...) Nem tudom, haver. Remélem nem megint Toñoval van valami. Esküszöm, egyszer túl fogja hajtani magát, és az anyja akkor is csak le fogja baszni, mert nem tud helyette az öccsével foglalkozni. (...) Tudom. Jogos. Mennem is kell, hazajött Valérie.”

„Ana Sofía rendkívüli teherbírású munkaerő, aki mindig maximális precizitással és szakértelemmel látja el a rá bízott feladatokat. Mindig van egy-egy kedves szava a betegekhez, jól szót ért a páciensekkel, meg tudja őket nyugtatni, ha kell. Nagyon empatikus és segítőkész. Szeretnénk, ha a képességeit még tovább tudná fejleszteni, hogy aztán majd kamatoztathassa is nálunk.”

2008.01.16.
Tehetetlenül figyeltem a kis lakás még kisebb nappaliban fel-alá járkáló anyám alakját. Újra az öcsémre pillantottam, majd sóhajtva kicseréltem a homlokán a hidegvizes borogatást. A kanapén feküdt, én pedig a bútor mellett ültem a földön ujjaimmal megnyugtatóan simogatva a borogatástól és a láztól nedvessé vált sötét hajtincseit. Nehéz volt eldönteni, hogy csak mélyen alszik, vagy a láztól nincs is egészen magánál – idén már másodjára, pedig még véget sem ért a január.
– Alaposabb kivizsgálásra lenne szükség, mamá – szólaltam meg halkan. Nem akartam megosztani vele a lehetőségeket, pedig tudtam, hogy van egy s más, ami szóba jöhet.
– Nem vihetem kórházba! – csattant fel anyánk kétségbeesetten. – ¡Dios mío! Még a végén elvesznek tőlem benneteket! Ezek a gringók még csak el sem látnák! – Hevesen gesztikulálva próbálta a tudtomra adni az ötletem megalapozatlanságát, de engem nem tudott eltántorítani.
– Toñoval állampolgárok vagyunk – emlékeztettem finoman arra, hogy mi már itt születtünk meg. – És még csak egy kisgyerek. Segíteni fognak neki. Majd én elviszem – ajánlottam fel.
– ¡Ay, Ana Sofía! – szisszent fel, de éreztem rajta a bizonytalanságot.
– Por favor, mamá! – néztem fel rá kérlelőn, még mindig az öcsém haját simogatva. – Tudnunk kell, hogy nincs nagy baj. – Remélem, tettem hozzá gondolatban.
Anyám pedig egyszerre idegesen, félve és türelmetlenül intett, hogy csináljak, amit jónak látok.


VIZSGÁLATI LELET
Név: Antonio Luis Gutiérrez de Navarro
Anyja neve: María Isabel Navarro Díaz
Születési dátum: 06-05-2005
Vizsgálat ideje: 19-01-2008

Jelen panaszok:
Nagy kiterj., ism. eredetű véraláfutások. Gyak. spont. nyálkahártya-vérz.
Konst. hasi fájdalom.
Visszatérő felső légúti hur. fertőzés.

Fizikális vizsgálat:
Nyakon megnagyobbodott nyirokcsomók és kóros resistencia tapintható submandibularisan. Torokban bevérzések.

Diagnózis:
További vizsgálat szükséges.

Javaslat:
Vérkép és UH vizsgálat elvégzése jav. Szükség esetén nyirokcsomó v. csontvelő biopszia jav.


2019.10.27.
Levakarhatatlan mosollyal az arcomon szálltam ki a taxiból. A hatalmas épület üvegtáblái immár negyedik éve ismerős vakítással szórták szét a nap fényét, de nem zavart. Hamarosan csak még több napsütés fogunk látni, és még a hőmérséklet is kellemesen tikkasztó lesz. A táskám pántjába kapaszkodva siettem be a főbejáraton, intettem a portáspult mögött ülő Mr. Parsonsnak, aztán a lakóknak fenntartott liftek felé vettem az irányt. A kártyámat használva jutottam fel a harminckettedik emeletre, hogy aztán szinte besasszézzak a D jelű lakás ajtaján.
– Megjöttem! – rikkantottam vidáman. Kibújtam a cipőimből, felakasztottam a kabátomat a fogasra, a táskámat viszont egyelőre az előszobaszekrényen hagytam. A lépteim rögtön befelé vittek a napfényes lakásban, tekintetemmel Jaredet kerestem. – Letusolok, aztán kezdhetjük is a pakol... – Elakadtam a mondatban, amikor megpillantottam őt. A konyhasziget mellett állt, a zakója mögötte pihent a kanapé támlájára hajtva, míg ő feltűrt ingujjal, zord arckifejezéssel támaszkodott mindkét tenyerével a gránit pultra.
Ezer és egy gondolat futott át a fejemen. Az első persze Toño volt, de ezt rögtön el is hessegettem, hiszen hazafelé beszéltem anyával telefonon. Talán le kell mondanunk az utat?, tűnődtem, aggódva lépve közelebb Jaredhez, míg ő rám emelte a szemeit.
– Beszélnünk kell.
Megtorpantam. Tekintetem Jared melegbarna szemeit kutatta és hirtelen összeszorította a gyomromat egy nagyon rossz érzés.
– El akarsz válni – hallottam meg a saját halk hangomat. Jared arca megrándult, úgy nézett rám, mintha olyasmit mondtam volna, amit ő maga még nem konkretizált a fejében, de én így is beletrafáltam.
– Ana... – tolta el magát a pulttól sóhajtva.
– Mi történt? – ráztam meg a fejem lassan. – Nézd, nem kell elutaznunk, ha te nem szeretnél. Itthon maradhatunk és...
– És te pátyolgathatod tovább az öcsédet?
A szavai szinte arculcsapásként értek.
– Tudtad, hogy Toño a csomaggal jár – jelentettem ki élesen.
– Persze, hogy tudtam. Úgy szeretem az öcsédet, mintha a sajátom lenne – tárta szét a kezeit, de mielőtt még visszakérdezhettem volna, folytatta. – De azt nem tudtam, hogy az életünk ezután is kizárólag körülötte forog majd. Terveink voltak, Ana. Családot akartunk, nem? Te mégis éjt nappallá téve dolgozol, hogy Toño...
– Mégis mit kellene csinálnom?! – vágtam közbe. – Te is tudod, hogy visszaesett. Decemberben be kell feküdnie a kórházba és valakinek elő kell teremtenie a költségeket.
– És miért mindig rajtad áll ez, Ana? – kérdezte nyugodtan, én pedig hiába nyitottam szóra a számat, nem tudtam, mit mondjak. – Nem adtál még fel eleget érte? Nem kezdted el az orvosit a középiskola után, hogy dolgozni tudj és legyen biztosításotok, aztán már nem is kergetted tovább az álmaidat. Még az NYU-t sem tudtad volna végigcsinálni, ha nem támogat a Presbyterian és én is. – Ezúttal az én arcom rándult meg; nem gondoltam volna, hogy az orrom alá dörgöli majd azt az egyetlen alkalmat, amikor elfogadtam a pénzügyi támogatását, hogy ne kelljen újabb hitelre adni a fejemet. – És eközben az anyád mit csinál?! Iszik és nyugtatókon él, hogy aztán az éjszaka közepén is felverjen minket, ha Toño épp elköhögi magát. Nagyon sokszor elhittem már, hogy egyszer majd a sarkadra állsz, hogy változni fognak a dolgok, Ana, mert szeretlek.
– Jared...
– De többé nem tudok hinni ebben.


ZÁRÓJELENTÉS
Beteg neve: Antonio Luis Gutiérrez de Navarro
Anyja neve: María Isabel Navarro Díaz
Születési idő: 06-05-2005
Felvétel időpontja: 20-12-2019
Távozás időpontja: 15-05-2020
Osztály: Hematológia
Kezelőorvos: Dr. Joshua Lawson

Diagnózis:
D5249 Akut myeloid leukémia

Felvételi státusz:
Magas FVS, WBC. PLT alacsony. Csontvelő eredmény poz. 80-90%. Relapszus.

Beavatkozások / leletek:
Kemoterápia. Alacsony HGB helyreállítására transfusio. Trombocyta pótl.
WBC:2 (10^3/ul) HGB:93 (g/l) PLT:50 (10^3/ul) NEUT: 1.62 (10^3/ul)

Elbocsájtási státusz:
Vérkép megfelelő. Láztalan. Panaszmentesen távozik.


2022.10.13.
A szívem a torkomban dobogott, a gyomrom pedig kellemetlen görcsbe szorult össze. Hideg veríték ült ki mindkét tenyeremre, ezért megtöröltem őket a sötétkék felsőrészben. A műszakomnak vége volt, én mégsem az öltözők felé tartottam a többiekkel; az éles fényben megvilágított folyosókon a hematológiai osztály felé vittek a lábaim. A célomhoz érve kopogásra emeltem a kezem, de láttam, hogy az ujjaim remegnek, ezért egy pillanatra lehunytam a szemem és megpróbáltam visszanyelni a keserű epét a torkomból.
Eszembe jutott a tegnapi vitánk anyával, és egyedül az ennek nyomán fellobbanó haragom segített valamelyest a hidegrázásomon.
– Nem tudnak időpontot adni neki, csak decemberre...
– ¡Por el amor de Dios, mamá! Azt mondtad, felhívtad őket múlt hónapban. Tudod, milyen fontos, hogy félévente kontrollra járjon!
– Elfelejtettem! De talán megpróbálhatnád bejuttatni hozzátok. Tudod, mint ahogy a legutóbbi kezelésére is, amikor véletlenül elkevertem a papírjait itthon...
Mielőtt még meggondolhattam volna magam, bekopogtam, majd lenyomtam a kilincset.
– Dr. Lawson? – léptem beljebb lassan. A középkorú férfi az irodája asztalánál ülve pillantott fel, a hányingerem pedig újult erővel ébredt fel, amikor megláttam az arcára költöző mosolyt.
– Miss Gutiérrez! Micsoda kellemes meglepetés – dőlt hátra kényelmesen a székében. – Csak nem sürgős időpontra van szüksége az öccsének?
Éreztem, hogy a hátamon futkosó hideggel éles ellentétben elönti a szégyen pírja az arcomat.
– A rendszerben úgy láttam, van néhány szabad időpontja novemberben... – suttogtam az asztal lapjára szegezett tekintettel.
Inkább hallottam, mint láttam, ahogy a gyűrűsujjáról lehúzott aranykarika koppant az asztalon, mielőtt a széke hátrébb gördült volna a csempén.
– Zárja be az ajtót, Ana Sofía.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

A család jelentése mindenki életében más jelentéssel bír. Ők formálnak, jobb esetben motiválnak és mint a te eseted mutatja, ők azok akikért bármit megtennénk. Nehéz lehetett feldolgozni az öcséd betegségét, de számodra egyetlen pillanatra sem tűnt opciónak, hogy ne tegyél meg mindent érte. Még ha ez sokszor azt is jelentette, hogy magadat a háttérbe kellett szorítani. Aki nem tapasztalta meg azt amin te keresztülmész, az sose fogja igazán megérteni, hogy mit és miért teszel. Sejthetik, próbálhatnak együttérezni, de közelébe sem lesz annak, amit te érzel. A történetedből az jött le, hogy bár a feléd intézett tanácsokat legfőképpen a te érdekeid miatt kapod, de olyan nehéz ezeket elfogadni, ha van ami fontosabb és felülír mindent amire neked akár szükséged lehet. Van aminél nem működnek a józan érvek, hiszen hogyan is tudnál lemondani arról, aki nagyon is fontos neked?
Remélem egy nap azért megengedsz magadnak egy kis boldogságot, hiszen annyira megérdemelnéd, akár egy partner formájában, aki megérti a te álláspontodat, akár pedig úgy hogy elfogadsz egy kis jót a magad érdekében. Mindent megteszel ami tőled telik és ez jóval több, mint amit bárki is nyújtani tudna.
Kívánom, hogy szerencsésebben alakuljon az életed a továbbiakban, ahol bűntudat érzése nélkül magadra is koncentrálhatsz és ahol megszabadulhatsz az olyanoktól akik kihasználják a helyzeted nehézségét.  
Tetszett a történeted és köszönöm, hogy olvashattam.    

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!