Úgy neveltek, hogy az adott szó kötelez.Mindent elveszíthetsz amid van, de a becsületed, vagy a másiknak adott szavad, amelyet soha nem szegsz meg, az egyetlen olyan fizetőeszköz, amelyet újra és újra igénybe tudsz venni. Csak időnként mintha túl magas lenne a kamat. Nem lehet tudni mit várnak cserébe érte.Ettől függetlenül soha nem hátráltam meg, és bármikor ha szükségem volt arra, hogy kisegítsenek, és nem volt másom, csak az ígéretem, akkor éltem vele. Amikor pedig viszonoznom kellett, akkor a legtöbbet hoztam ki magamból.Elvégre sosem tudhatja az ember, hogy mikor lesz megint szüksége a másikra. Ingoványos talajon mozog, aki kicsit mélyebbre merészkedik, és nem feltétlenül a lelki bizalom a mozgatórugó, sokkal inkább az érdek. Tisztább is, ami azt illeti, mert tudod, hogy mire számíts: magadra egyedül, és a saját érdekeidre. Csak arra kell vigyázni, hogy ezek ne, vagy csak minimális mértékben keresztezzék másokét. Nincsenek túl nagy befolyásos barátaim. A középkategóriás kapcsolataim azonban mindig is ott voltak amikor szükségem volt rájuk. Ugyanakkor megválogattam, hogy kik azok akikhez fordulok, ha esetleg gondban lennék. A russiják, akik közül jó páran hivatali tisztségeket töltenek be,és elsősorban kormányzati körökben érdekeltek igyekeznek valamiféle módon távolságot tartani azoktól, a drog vagy éppen a fegyverek, esetleg az emberi erőforrások, vagy a szervkereskedelemben mozognak.Persze időnként megvannak a metszéspontok, vagy éppen a csendes, esetleg időnként nyílt színi háborúk, lassú csatározások, de az íratlan szabályokat mindenki igyekszik betartani. A saját jól megfontolt érdekében. A mélységben is megvannak az iparágak, talán csak az emberek gyomra veszi be nehezen. Az enyém is ami azt illeti. Talán nem véletlen, hogy lassan tíz éve szinte csak altatóval tudok normálisan aludni. Nem tartom számon, hogy kinek mivel tartozom, de mindig tudom, hogy ha megkeresnek, hogy behajtsák rajtam, akkor abban biztos lehetek, hogy én adtam egykor. Van ami már hosszú ideje pihen valakinek a tudata mélyén, van amelyik hónapok múlva jelentkezik, és néha nem is emlékszem már mit tett értem az illető. Csak abban lehettem biztos, oka volt annak, hogy akkor és ott ígéretet tettem. Tulajdonképpen bármire.Ahogy korábban is jeleztem: megválogattam kihez fordulok segítségért. A bizalmatlanság nem csupán azért égett belém az évek alatt mert olyan közegben mozogtam amiben, hanem mert a múltam egy apró darabkája, amelytől a vérem és a származásom okán nem fogok tudni megszabadulni erőteljes, és elszakíthatatlan pórázon tart. A Geduska nem felejt. Apám vétkét sem fogja, amelyet majd nekünk kellene Jozsával megfizetni. Eddig sikerült elrejtőzni. De vajon ez meddig játszható így? Azért is bújkálok talán ilyen körökben, mert itt könnyebb elmenekülni, elvegyülni. A magam fajtának láthatatlanságot biztosít. A civil közegben azt hiszem messziről virítana, hogy nem passzolok abba a világba.Nekem az túl steril. A Lasszó egy olyan hely, amelyet elsősorban puerto rico-i srácok futtatnak.Még három évvel ezelőtt kerültem kapcsolatba az egyikükkel, amikor fél éven át hajlandó voltam érte hazudni a nyomozóknak és eskü alatt alibit biztosítani neki. Szintetikus drogokkal foglalkoznak, meg néha lányokat csempésznek be, akik aztán eltűnnek elsősorban Bronx és Queens gőzfelhős téglaházainak olcsó és penész szagú lakásaiban. Hogy mi történik velük? Tippem lenne, de nem az én dolgom.Lehet, hogy a lelkiismeretem bántja a dolog, de ha mindent magamra vennék, ami nem feltétlenül könnyen emészthető, már belebolondultam volna.Ne kérdezz, legyél vak időnként, vagy szenvtelenül rezzenetlen tekintettel tűrd ami a környezetedben zajlik, és akkor talán a megfelelő oldalon maradhatsz. Én pedig élni akartam. Bármi áron. Három napja egy üzenetet kaptam arra az email fiókra, amelyet a szívességeim esetében használtam. Rövid volt és tömör.
“Linda. Most.Add meg a helyet és küldöm a kontaktot. Signore Vizzini.”
Nem volt másra szükség, hiszen mindent majd személyesen fogunk megbeszélni. Egyértelmű volt, hogy olyan helyszínt fogok megjelölni, amelyet nem csupán magamra nézve tartok biztonságoknak, hanem a tárgyalópartneremet illetően is. Három ilyen hely volt New Yorkban, és ebből az egyik a Lasszó, amelyet ideálisnak találtam. Nem csupán azt kellett figyelembe vennem, hogy akkor és ott szabad legyen a szeparált részlegem, hanem, hogy akivel éppen találkozni akarok, ne legyen semmiféle feszültségben a puerto rico-iakkal. És a legjobb tudomásom szerint az olaszoknak nem volt.
“Vettem. Queens. A Lasszó. A kontakt keresse Vasquez-t, a csapost, ő majd útba igazítja hozzám.Péntek. Kilenc húsz.”
Elküldtem az üzenetet és vártam. Ez volt szerda délután. Nem jött válasz, ebből arra engedtem következtetni, hogy az illető vette az üzenetem, és küldeni fogja a kontaktot. Vizzini. A név hirtelen nem mondott semmit, de abban biztos voltam, hogy én adtam meg neki az elérhetőséget, mert ha meg is volt a cím, a Linda megnevezés kizárólag tőlem, személyesen hangozhatott el. Ez volt az én valutám, ha úgy vesszük. A péntek esti forgalom olyan volt mint valami egybefűzött tekergőző, világító kígyó, alig haladva előre, amikor végül magam mögött hagytam a pulzáló Manhattant, és a dübörgő, monoton morajtól terhes Queens sugárútjain kanyarogtam a találkozóhely felé.Fülledt, kissé talán túlságosan is meleg, az évszakhoz képest is forró nyári éjjel volt, amikor leparkoltam alig egy utcával távolabb, és végül a hely felé indultam. Már messziről hallatszott a a mellkasba vágó, csípőmozgató latin ritmusú zene, amelytől az ember önkéntelenül is a dallamok ritmusához igazítja a lépteit.Lila és káprázatos neonzöld fényekben tekergőzött a fényreklám a homlokzaton, melyen egy csinos, dús keblű, fekete hajú latina a feje felett serget egy lasszót, jobb szemével kacsintást imitálva.A bejáratnál Hector Hernandez állt, aki leginkább arról volt híres, hogy a maga száznegyven kilójával oda volt gyógyulva a Lasszó falai közé, és nem volt nap, hogy ő ne lett volna itt este nyolc magasságában, és a hajnali derengés is itt találta még. Mikor megpillantottam odabújtam hozzá, és átöleltem. Mindenféle ostoba orosz mondatot duruzsoltam a fülébe, amelyek leginkább csak össze-vissza dobált szavak voltak, de neki nagyon bejött. Az idegen nyelvekre gerjedt. Fura gusztusa volt. Pár perccel később Vasquez-el is találkoztam, aki a pult mögött már széles, a lila fényben meglehetősen cringe mosollyal fogadott. - A vörös szeparéd a rendelkezésedre áll, mi paloma.Egy igencsak figyelemre méltó sötét hajú olasz csődört vezettem be neked. Kapott minőségi pezsgőt, és Duarte papa illatos szivarjából egy dobozkával.Remélem megéri a fáradozást.- még mindig olyan szélesen vigyorgott, hogy én is hozzá hasonlóan kivillantottam a fogaimat. Jobb kezem megemelve megpaskoltam az arcát, a ballal pedig a készpénzt csúsztattam a nadrágja zsebébe. - Köszönöm, miel. Azzal elindultam a szeparé felé, amelyet többnyire ilyen és ehhez hasonló tárgyalásokhoz szoktak a rendelkezésemre bocsátani. Persze nem sűrűn fordul elő, de cserébe tudják, hogy örökké az adósuk maradok, ahogy ők az enyémek. Ez véd és dacszövetség kicsiben. Lassú mozdulattal libbentettem el a nehéz bordó bársonyfüggönyt, mely mögött halovány arany fényben, akár egy szövettel borított szívben, ott ült a Vizzini által küldött kontakt. Vasquez nem hazudott. Sötét hajú, meglehetősen impozáns olasz csődör, férfi személyében. - Jó estét. Linda vagyok. Gondolom téged küldött Signore Vizzini.- a valódi nevem az efféle tárgyalásoknál nem fontosak. Még. A későbbiekben meg majd úgyis kiderül. Főleg mert a kontaktok általában csak a részletekkel érkeztek, vagy a további teendőkkel. Ezúttal ez másképp lesz? Beljebb léptem, és a kezem nyújtottam felé. Bizalmatlanság ide vagy oda, ettől függetlenül jól nevelt és tisztelettudó vagyok.Pillantásommal végigmértem őt a feje búbjától a cipője orráig, majd a válla felett az asztal felé biccentettem és csupán annyi időre vontam el róla a tekintetem, amíg feltérképeztem az asztalunk tartalmát. Egy gyümölcskosár, pezsgő jégben és a míves dobozba rejtett szivar, amelyet Vasquez említett. Ha túlestünk a bemutatkozáson magam is kényelmesen elhelyezkedtem a faltól falig kanapén, keresztbe téve diszkréten a lábaimat és a kezemet a térdkalácsomra tettem pihentetve. - Egy szívességet jöttél behajtani rajtam. Nos,hallgatlak. Érdeklődőn biccentettem oldalra a fejem és vártam.
Mert minden szerelmet megírtak előre, nálam nem feltétlen a sors akarja úgy, és nem is mondanám szerelemnek, sokkal inkább az apám és Fab apja az, aki kitalálta a mi történetünket, űgy, hogy minket erről nem igazán faggattak ki. Nem vagyok házasságpárti, sosem leszek az, de meghajoltam apám kérésének és belementem ebbe az egész hülyeségbe. Tudom, hogy a másik fél mit sem tud erről, nekem kellene ledobni a bombát, robbantani azt a nőt, aki magában is elég tökös, nem szükséges neki egy férfi aki megköti a kezét. Gyerekeket várnának el tőlünk, de elég csak ránk nézni, és megmondja az ember, hogy egyikünk sem olyan ember, akinek gyereket kellene nevelni, igaz nem sok közünk lenne hozzá valószínűleg, akár egy francos királyi háznál, lehet már az unokákkal is meg van a terv. Jézusom még belegondolni is egész rettenetes, hogy mindent kitaláltak. - Adriano, intéztem neked találkozót, tudod mi a dolgod már beszéltünk róla, ne kelljen megint elmagyaráznom miért fontos ez számodra. - szól bele apám olaszul a telefonba. Már a nevét látva tudtam miről lesz szó, már rá kellett állnom elkápráztatni, ahogyan ő akarja magamba bolondítani a leendő arát, hátha így könnyebb lesz mindkettőnknek. Mondtam, hogy nem, de nem vagyok olyan, aki sokat ellenkezik, mindig sikerült elérnem az ellenkezőjét mások akaratának, ha nincsen ellenemre. - Küld hova menjek! - elköszönök tőle, mert minden tiszteletem megvan vele szemben, még ezzel a hülye ötletével is megmaradt, hiába akar valami olyat rám erőltetni, ami ha reálisan nézzük is értelmetlen a mai világban, de nem a mi világunkban.
Pontosan érkezem a megírt helyszínre, két testőr tart velem, mint mindig ha hasonló helyre vagyok hivatalos. Megtudom védeni magam, de ritkán hagyom a helyzetet odáig elfajulni, hogy ezt nekem kelljen megtenni, jobb ha az embereim intézkednek. belépek a helyre és keresem Vasquez-t, aki a kontakthoz fog vezetni, higgadtam viselkedek, pedig lenne sokkal jobb dolgom is. Elő kell vennem a tárgyaló képességem, mert most olyan dolgot kell teljesítenem, amit nem csak apám vár el tőlem, hanem Fabiola apja is. Elindul előttem a csapos és mi követjük, az egyik emberem bent áll meg a függöny mögött a másik előtte, hogy mindenhol legyen szemem és ne érjen váratlan esemény. Helyet foglalok és meg is kapom azt a kiszolgálást, amit megszoktam, nem sok mindennel élek, kérek egy whiskyt, és meghagyom a többit a társaságomnak, aki egészen biztos erre vágyik, én egy kicsit más vagyok egy kicsit makacsabb és sokkal jobban szeretem a saját zokásaimt megtartani, még ha nem is hazai pályán mozgok, mert ez most idegen pálya, elméletben és fizikailag is. A szivart viszont elfogadom és szinte azonnal rágyújtok egyre és hátradőlve várom az illetőt, hogy egy olyan üzletet üssük nyélbe általa, ami az egész életemet befolyásolni fogja. A függöny libben és lustán felé lesek, amikor belép rajta egy elég mutatós nő. Meglepődés fut végig bennem, de az arcom nem rezzen, lassan lerakom az asztalra a poharam és a hamutartóba helyezem a szivart, majd felállok köszöntöm a hölgyet. - Buonasera Linda! - veszem el a kezét, hogy egy kézcsókkal köszöntsem, illedelmes vagyok, mindegy, hogy üzletről van szó, az udvariasság erősen belém lett nevelve, így itt sem hagyhatom el. - Szóval mit sem tudsz miért is vagyunk itt. - nevetek egyet az orrom alatt, mielőtt visszaülök a kanapéra és várom, hogy is így tegyen. - Azt hallottam apámtól, hogy nagyon tehetséges ékszerész vagy Linda! - nem tudom pontosan mit tud ő nekem nyújtani, a fél találkozásunk kilétét homály fedi, csak egy időpontot és helyszínt kaptam, hogy valami olyan szerezzek itt Fabiolának, amitől elalél. - Adriano Vizzini vagyok, az apám küldött ide, sokkal inkább vagyok én az ügyfél, mintsem a kontakt, tesoro. - a laza kedveskedés benne van ilyenkor a hangulatban, semmi több, bár eléggé csinos a hölgy, nem ezért vagyunk itt, és ő úgy fogja tudni, hogy az arámnak lesz a becses darab, amit majd ő fog nekem megszerezni. - Egy konkrét darabra lesz szükségem! - térek a lényegre, de még nem mondom meg egészen pontosan mire, meg kell lennie a bizalom felé, legalább az üzlet erejéig. - Úgy gondolod te leszel a megfelelő személy aki segíteni tud vagy van egy főnököd? - nem tudom milyen erőviszonyok vannak itt és ezt sem árt felmérni.
Kezdőlap
