Flor

━━━ "Live your life that the fear of death can never enter your heart."

Én magam nem ismerek ki olyan gyorsan embereket, mint ahogy neki sikerült majdnem negyed nap alatt. Csodaszámba mehetne ha valamikor a régmúltban lennénk, ám most csak a sértődés lenne belőle. Ám nem most és nem tőlem, így nem is hozom fel többet, vállat is vonok, felejtse el. Most az egyszer lehet róla szó. Bár az jobban elborzaszt, hogy mennyi időre zárka mögé tehetnek. Inkább nem próbálkoznék azzal, hogy igazak-e ezek a dolgok, tudok nyugton ülni a seggemen. Nem akarok kényelmetlen padon hűsölni hetvenpár óráig...a-a, nem én. Szóval inkább cseverésszünk másról, megejtem a pszichológusom, ami meg is lepi őt és magamat is, hogy elmertem mondani egyáltalán neki, szóval a kérdésére is megejtek egy apró sóhajt. Bár nem mondhatok el mindent neki, de amit tudhat...
- A rémálmaimról beszélek neki. Ugyanazt végig álmodom időnként. Ő megnyugtat, aztán rendben is van a dolog. Valahol azt olvastam, ha sűrűn álmodjuk azt a dolgot, ami nagyon belénk égett, akkor az újra megtörténhet. - csendesedek el, bár a doki megnyugtatott, hogy semmi ilyesmi nem létezhet, de szerintem van valami alapja az egésznek. Tizennyolc vagyok, nem hülye, utána szoktam járni dolgoknak, szóval...jó, betegségeknek nem, hogy mikor mi bajom lehet, mert az buziság lenne. Nem akarok a leányhoz sem bemenni beszélni, biztosan csak a szenvedéssel kapcsolna össze. Ezzel is kibeszéltük párszor a dolgokat, de nem sokra mentünk vele. Anyámék is tudnak róla, velük is beszélétem, egyik sem hatásos, ugyanolyan szar alaknak hiszem magam. Mondjuk inkább csak kibeszélni akarok magamból mindent, főleg mikor a családtagok, főleg mostanában, nagyon elfoglaltak. De ennyi. Keegant sem akarom megijeszteni, így vele ilyesmiről nem igen beszélek. Jól vagyok előtte. Flort figyelem és eszem a szavait, hogy szerencsés helyzetben vagyok, mert sokan állnak mellettem, vagy mögöttem és nem sokan vannak ilyen szerencsés helyzetben. Valóban. Hálás is vagyok az összesnek, aki támogatott ebben a szerencsétlen helyzetben. Nélkülük nem is tudom hol lennék éppen.  
- Persze. - felelem komolyan, persze hogy tisztában vagyok ezzel, attól mert vannak dolgok amiket másképpen szemlélek, attól ezzel tisztában vagyok és komolyan is veszem. Tudok róla, nyitva van előttem a világ ezen része. Elér hozzám mindenki hangja. Csak van mikor süket fülekre találnak, de ez mostanában már nem így van. Tényleg figyelek. Az italkiadás más dolog, meg van mindenkinek a maga kis titka, a maga emberei, nekem is vannak járataim szinte mindenhová. Így somolygok, de választ nem kap. Nem lehet. Nem adom ki a haverjaimat. A felvezetése során lassan tűnik el a mosolyom, is igen, ez valóban igaz. Nem kellene kihasználni. De megtettem és biztosan megteszem még számtalanszor. Bár hogy ebben mi éltet, azt nem tudnám megmondani...talán hogy utálok unalmasan élni. Mi abban az izgalom? De igen, egyszer tuti pórul járok. És a hatalom...újabb magyarázat... felszaladnak a szemöldökeim...tudja hogyan kell puszta kézzel ölni és ezt használná is, akkor ez helyes, ha állandóan ezt tenné?
- De Flor... amiről te beszélsz az gyilkosság. Amit én tettem az csak...ízé...piához jutottam. Nem ugyanaz...vagyis de, a végkimenetel a lényege bizonyos részletekben... de igen...a tudás hatalom. Visszalehet élni vele. - bököm ki végül, hiszen én is ezt tettem nemrégiben. Visszaéltem a dolgokkal és ez lett belőle. Kicsit elhúzom a szám, félre billentem aprón a fejem, kíváncsisággal a hangomban és szemeimben kérdezem Flort.  
- De ugye ez nem igaz? Hogy tudsz ölni? - kinézem belőle? Fene sem tudja. Jó persze nem rémíszt meg azzal, ha bevallja, ha meg nem, akkor nem is faggatom tovább, hogy honnan jött ezzel. Bizonyára olyan téma, amit nem akar feszegetni és csak példának hozta fel, hogy megértsem. De igen, majdnem hasonló a dolog... majdnem. De azért érdekel ez az önvédelmi cucc, hiszen a gyilkosságot is felhozta és hogy milyen gyorsan végezhet az ellennel. Szóval próbálok összehozni egy kérdést, ami kuszaság lesz, végül Flor se ért belőle semmit, így leállít. Meglep vele és az utasítással is. Elfelejtek levegőt venni, hiszen ez a dolog most új nekem, még nem nagyon voltak velem ilyen szigorúak... de csak levegőt kell vennem? Szóval mélyet szívtam be az orron keresztül és ki a szájon... újra. Ahogy a baleset napján az ősök is nyugtatgattak, úgy ahogy sikerült is nekik, de az volt az első alkolom, hogy ilyet kellett csináljak. A pánikgomb akkorról. Most meg? Orron be, szájon ki. A megfeszüléseim alább maradnak, nem érzem magam túlpörgötnek annyira, bár ez sokáig nem fog segíteni. De Flor szerint ha ez elkap megint, akkor ez segíthet. Bólogatok, miközben újabb ismétlést teszek és várok, hogy elmondja a korábban kérdezetteket.

Meglep, hogy pszichológushoz jár, így, ha már szóba hozta, akkor kérdezek ezt-azt. Elítélést nem érezhet rajtam, csak érdeklődést. A válasza ugyan csak meglep, és nem a miatt, hogy rémálmai vannak, bár nem egészséges, hogy visszatérőek is vannak, ilyen fiatalon. Nekem is voltak, és most is vannak, de nálam ez a múltam, és a rám leselkedő veszély miatt elkerülhetetlen. Az lep meg, hogy valahol olvasta, hogy az ilyen visszatérő álmok megvalósulnak. - Nos, remélem ez utóbbi nem igaz, mert akkor bajban lennénk - mondom egy kedves mosollyal. - Ha gondolod, akkor engem is beavathatsz ezekbe, bármikor, mert lehet, hogy tudok segíteni - ajánlom fel neki lehetőségként, a nélkül, hogy ez kényszernek tűnjön. - Hallgattam pszichológiát, bár közel sincs olyan tudásom, mint egy szakembernek, de mindig érdekelt, így elég sok tudás próbálok felhalmozni. Az alvásról és az álmokról is - avatom be a dologba. Hogy él-e a lehetőséggel, az rajta áll. Én nem akarok vájkálni az életében, az álmaiban. Bár, ha vannak visszatérő álmai, az a dolog annyira foglalkoztatja, hogy még öntudatlanul sem tud szabadulni tőle. Én a múltamat álmodom mindig újra, úgy, hogy a mostohabátyám megtalált, mert szabadult. Csak ez nálam valóban lehetséges végkimenetel, bár minden megteszek, hogy erre ne kerüljön sor. Ezért járok önvédelmi órára és lövészetre. Bármi, ami esélyt ad vele szemben, azt igyekszek elsajátítani.
Manolo tudja, hogy milyen jó helyzetben van, hogy vannak támogatói, és ennek örülök. Annak is, hogy vannak ilyenek, meg annak is, hogy tisztában van ezzel a helyzettel. Néhányan az ilyen jó dolgokat természetesnek veszik, de Manolo nem ilyen, és ezt el is árulja nekem.
De, amikor kitérek a tudásra, felelősségre és az ezek általi követelményekre megdöbben. Tudom, hogy meredek a példa, de a valóság lényegén nem változtat. Valaki tesz valamit, ami közvetlenül hozzájárul egy másik ember halálához.
- Akkor szerinted helyes, ha valaki visszaél a tudásával, a hatalmával? Akkor is helyesnek éreznéd, ha egy visszaeső elkövető, aki rendszeresen ittasan ül az autóba, és rendszeresen balesetet is okoz, és egyszer csak ő is bekerül életveszélyes állapotban a kórházba, és a dokik vagy már a mentősök úgy döntenek, hatalmukban áll nem segíteni, halljon meg inkább, mert akkor másoknak tesznek szívességet? És mindezt, mert hatalmukban áll, megvan hozzá a tudásuk? - kérdezem kicsit közelebbi példával az ő esetéhez. - Vagy, ha Te is kórházba kerülsz, de inkább a lánynak segítenek, mert hatalmukban áll ezt megtenni, és Te esetleg maradandó sérülést szenvedsz vagy akár bele is halsz a sérüléseidbe. Akkor is helyes visszaélni a hatalommal? - kérdezem még közelebbi példával, hogy a saját bőrén érezze. Haragot nem érezhet rajtam, csak meglepettséget. Dolgoztam kocsmában pultosként, felszolgálóként, még régebben, és ott a tulaj, vagy az aktuális vezető, mindig elvette azoktól a slusszkulcsot, akiket túl részegnek ítélt a vezetéshez. Ha hőbörgés volt, rendőrt hívtak, de vezetni nem vezetett se így, se úgy. Persze már ott is voltak kiskorúak, akik ittak, mert bár tőlünk nem kaptak alkoholt, megoldották, de tőlük is levettük a kulcsot, ami sokszor azt eredményezte, hogy a szülők kérték vissza tőlünk másnap általában hálásan, hogy elvettük a gyerektől.
- Bárki tud ölni, mert bármi lehet fegyver. Ráadásul, ha valaki az anatómiával tisztában van, akkor tudja, hogy mik azok a pontok, amiket veszélyes, ha mondjuk ütés, így nem is kell fegyver. A sajtó tele van a „beszél és meghal” kifejezéssel, aminek bár töredék részét okozza bizonyítottan trauma, létezik, és, ha más által okozott ütés okozza, és nem egy olyan baleset, ahol az illető közelében sincs senki, és nem is csapdába ejtik, akkor már is ölt az illető. Ha ez tudatos is, mert tudja az elkövető, hogy hova kell ezt a, például ütést mérni… akkor gyilkosság is lehet - azt persze nem árulom el, hogy melyik ez a rész a testen, bár utána tud járni, ha akar. - Egyébként aggasztana, ha tudnád, hogy akivel beszélgetsz, egy helyen van, az rendelkezik ilyen tudással? - kérdezem kíváncsian. Ránézésre nem igazán lehet megállapítani, hogy ki rendelkezik ilyen, vagy ehhez hasonló tudással, és, ha belekötnek, akkor használni is fogja-e. Ha mondjuk Manolo belém kötne, csak ártalmatlanná tenném. De van, aki komolyabb veszélyt jelent, kortól akár függetlenül is, és, hogy mi lenne, ha a sima lefegyverzés nem használ? Nos, nem akarom megtudni.
Meglepem azzal, hogy milyen hirtelen állítom le, és lehet az is, ahogyan. Pedig nem kiabáltam, nem használtam erőszakot, csak erélyesebben szóltam. Figyelem, hogy sikerül-e lecsillapodnia, és úgy tűnik, hogy igen. Még várok néhány ismétlést, hogy még lejjebb menjen a vérnyomása, ami az előbb biztos jócskán megemelkedett. - Nincs fix helyem, mert nem csak itt dolgozok, hanem beugrós vagyok egy kávézóban, mint pincérnő, de van egy tanítványom is, akit spanyolra oktatok. Ezen kívül járok táncolni is, és az önvédelmen kívül van még néhány edzés, ahova rendszeresen járok. Mindegyikben próbálok egy olyan összhangot teremteni, ahol semmi nem marad ki, de a fizető munkák önmagukban is nagyban meghatározzák, hogy mikor érek rá. Az önvédelmi órák általában folyamatosak, de én nem tudok ezek miatt mindig ott lenni. Nálam úgy működik, hogy beszélek az oktatóval, megmondom vagy mutatom mit tudok, ő pedig elárulja, hogy az az óra mikor van, és megyek, ha tudok. Egy önvédelmi óra az elejétől úgy működik, hogy először tartanak egy rövid összefoglalót az adott edzésről, hogy miért, mikor, hogyan alakult ki, mire használják, mire lehet használni, majd elkezdik megmutatni az alap mozdulatokat. Az edzéstől függ, hogy egyedül is vagy csak párban dolgoznak a diákok. Ahol van formagyakorlat ott szokott általában lenni egyedül végzett gyakorlás is, ahol nincs ilyen, ott annyira nem jellemző, bár néha oktatója válogatja. Ha párban gyakorolnak, akkor azt is meg lehet tanulni, hogy milyenek a távolságok, magasságok, mert mondjuk, egy olyan magas személy, mint Te könnyebben orrba vág, mondjuk egy közel két méteres támadót, mint én. De ez csak hülye példa volt, hogy értsd mit értek magasság alatt - mosolygok rá. - Én veszélyes helynek tartom a legtöbb nagyvárost, New Yorkot is, és nőként még inkább az. Úgy voltam vele, hogy, ha így esélyt nyerek arra, hogy megússzak egy esetleges támadást, akkor miért ne tanuljam meg? - kérdezem költőien. Ez is a valóság része, mert valóban így gondolom, de nálam ez árnyaltabb. Ha kiszabadul a mostohabátyám, vagy valahogy megtalálja a lehetőséget, hogy felvegye bentről a kapcsolatot valamelyik haverjával, lekötelezettjével, a családja volt emberével, akit még nem kaptak el, és rám küldi, akkor bármilyen tudás jól jön, amivel megúszom. Legalább addig, amíg Tíoék, vagy az FBI-os kollégáik, vagy a helyi rendőrök oda nem érnek. - Válaszoltam minden kérdésedre? - kérdezem kedvesen, mert lehet, hogy az előbb feltett kérdéseiből kimaradt néhány. De, ha felmerül még kérdése, akkor arra is válaszolok. De csak akkor, ha nyugodt marad.

Flor

━━━ "Live your life that the fear of death can never enter your heart."

Nem akarom újra megtörténté tenni a dolgot, a rémálmaim jelenthetnek bármit. Szóval túl nagy figyelmet a pszichodoki után nem nagyon szoktam szentelni neki. Bőven elég, hogy nem történhet meg, ha odafigyelek a dolgokra. Rajtam ne múljon. Nem nagyon akarok megint iszákos állapotba kerülni és ellógni az órákat...ami meg a bulikat illeti, mostanában hiába kerestek, nem járultam eléjük. Ami meg ezeket és a segítséget illeti...csendben maradok. Nincs nagyon szükségem a segítségre, bőven elég, ha kibeszélhetem egyvalakivel. Nem akarom anyáékat ilyennel zaklatni, van elég bajuk és lehet a kistesó is okoz fejben galibát nálam...amennyire nem akartam 18 éves fejjel kistesót, úgy dobták fel a labdát. De nem bánthatom, nem okolhatom őt ez miatt. Flor is segítene, ám csak egy mosollyal hálálom mindezt meg. Bőven elég amiket mond és jelenleg tesz értem. A rémálmokkal magamnak kell megbírkóznom, csak az érzésemet adom át másnak, ha sok telítődik el bennem. Ez minden. Nagyjából. És vannak a váratlan helyzetek, melyet Flor is felhoz. A hatalommal való vissza élés...valóban, igaz amit mond. A hatalommal nem lehetne játszani. Bár ha én is kórházba kerültem volna, mert nem kötöttem volna be az övet...a lányt mentsék helyettem, hiszen én okoztam neki a bajt. De jobb is hogy nem hozom ezt fel. Lenne párunknak véleménye erről.  
- Igen...ez egy valóban kényes helyzet. - vakarom meg a tarkómat, hiszen attól ha meg van valamihez a tudásod, akkor nem kellene azt mindenáron kijátszanod. Mások ellen a tudtukkal vagy anélkül. Van elég bajuk sokaknak...főleg hogy akár egy ütéssel is ledarálhatják, ha olyan ütést kapnak. Ez pedig igaz. Egy jó helyre kapott ütés halált is okozhat, akár önvédelem volt, vagy csak egy ütés bármi miatt. Ez meg is lep, mert olvastam már róla ezt azt, de látni még nem láttam. Szóval hiszem ha látom alapul bármit elhiszek. Addig meg csak a levegőben lóg. Apa is tudhat ilyet, bár nem nagyon faggattam ki ilyen téren mennyi tudása van...valahol nem is nagyon érdekelt, eddig. Főleg most hogy Flor felhozta, kattoghatok is rajta. Kérdésére csak vállat vonok.  
- Nem aggasztana, ha nem vagyok a bögyében, nem ártottam neki és a hozzá közel állóknak, felőlem ott lélegzik, ahol akar. - felelem őszintén, hiszen ez miatt nem nagyon kellene ítélkezni. Bőr alapján se, de mégis akadnak olyanok, kik megteszik. Vagy ha egyszer csinált valamit, amit pont nem kellett volna...na azért is rátudják húzni rendesen a vizes lepedőt. - Akinek meg a bögyében vagyok, az álljon elém és a szemembe pofázzon mi baja... - az úgy fair, a többi meg lényegtelen, szóval a véleményem az egészről ennyi. Szent már sosem lehetek, annyi hibám van, mint a fene, jóvá tenni sem tudom, csak jókat tenni az eddigieken túl. Ezen vagyok. Meg azon, hogy ne pörögjek túl, ha rákattanok valamin, most is megtörténik, azonnali válaszokat akarok, ráálltam a dologra ám Flor képes arra, hogy figyeljek rá és a szavaira. Levegőt kell vennem, hogy elmúljon a dolog, ismétlek, ő pedig figyel. Nem sűrűn teszek ilyet, mert ez idáig nem történt ilyen, hogy megálljt parancsoltak volna. A szüleim már tészta...ez megint csodaszámba megy. És végre beszélni kezd, hogy ez itt a fix munkahelye, de kávézóban is dolgozik és oktat is. És van ideje mindenre is? Baró! Táncolás és önvédelmi oktatások...hogy képes úgy rendet tartani a fejében és másutt, hogy ennyi helyen van? Mikor hova kell mennie...hogyan lehet nem elfelejteni egyet is? Beszél a kérdésemről is, így fixen figyelek rá. Egy bemutatóedzés. Párban is lehet edzeni...a hülye példája megmosolyogtat, de nem szólok bele, csak csendes hallgatóság vagyok. Ami megint csak plusz pont, hogy nem kotyogok bele. Veszélyesnek tartja a nagyvárost...miért nem hord fegyvert? Vagy gázsprayt...vagy büdösborzot? Vagy fogadjon testőrt...de elég bátor ha önvédelmet gyakorol. De amúgy csak az az oka, mert veszélyesnek tartja? Akkor minden nőnek kellene ilyet oktatni, nem? Kérdésére fejet ingatok, lehajtom a fejem és megvakarom a tarkóm.
- Köszönöm. - hálás vagyok, hogy beszélt velem erről és hogy beszélhettem kicsit magamról és ő is magáról. Igazán jól esett az érdeklődése, hogy semmi miatt nem tud elítélni. Vagyis de... de nem magamat szolgáltam ki, így ez mellékes tudás. Szép lassan helyre fogom hozni a dolgaimat, nem lesz több zűr...bár hogy ez mennyi idő lesz azt a fene tudja. Felpillantok Florra.
- Ugye...nem leszek így első blikkre kitéve innen? - kérdezem, hogy megnyugodhassak, hogy holnap is jöhetek-e melózni, vagy keresek más elfoglaltságot magamnak?  

Az álmok fura dolgok, és még nagyon keveset tudunk róluk. Talán ezért is van, hogy nem szívesen beszélünk róluk. Nem tudhatjuk, hogy kinek mit árul el rólunk. Az viszont biztos, legalább is egyes kutatók, orvosok szerint, hogy, ha emlékszünk az álmainkra, akkor nem alszunk elég mélyen, ami nem jó, nem egészséges. Én tudom magamról, hogy nem alszok mélyen, és nem is szeretek aludni, éppen a rémálmaim miatt. Bár néha előfordult már, hogy az álomnak csak a hatása maradt meg, de, hogy pontosan mi volt, azt az ébredés pillanatában el is felejtettem. Ez talán már jobb egy fokkal, mint, amikor mindenre emlékszünk, és a bőrünkön érezzük, pontosabban érezni véljük a történéseket. Nem lep meg, hogy Manolo sem akar ezekről beszélni velem, és nem is erőltetem. Viszont, ha ez is kibukik belőle, mint a többi téma, akkor is itt leszek, és meghallgatom, ha szeretné. Ha beszél róluk, az egyéb gondjairól, amik foglalkoztatják, és tanácsot is kap, hogy hogyan oldhatja meg, akkor talán nem fog rossz úton járni, és a mostani cselekedetei nem fognak az egész életére kihatni. Kicsit olyan a számomra, mintha káosz lenne a fejében, és a legtöbb dologra nem lenne megoldása, még annyira sem, hogy merre induljon, még akkor sem, ha egyébként az alapok megvannak nála. Tudja a dolgokat, de mégsem tudja a saját életére alkalmazni, bár valóban ez a legnehezebb dolog; hogy nem tudjuk a saját életünket megfelelő távolsáról szemlélni. Én ebben próbálok neki segíteni a az útmutatással, és nem megmondani, hogy mit tegyen pontosan. Rávezetem, hogy merre indulhat, és igyekszek rábízni a választást.
„Azért, mert megtehetem.” Rengeteg ember viselkedik így, és a következmények nem érdeklik, mert lehet, hogy megússza, de mindenféle karma, isteni büntetés, és hasonló ellenére vagy mellett, előbb utóbb a tetteknek következménye kell, hogy legyen; és lesz is. Hogy valaki mikor és hogyan szembesül ezzel, az sokszor kérdéses. De sokszor meglepően hamar érezzük a bőrünkön a következményt. Manolo most szerencsés, hogy saját magán nem érezte teljes valójában a dolgot, de benne volt a pakliban, hogy nem száll ki sértetlenül, vagy a rendőrök éreztetik vele a tettei súlyát. Persze nem túlkapással, hanem csak a jog betartása mellett. A példáim pedig úgy tűnik célt értek, mert belátta, hogy az alapfelfogás, „mert megtehetem” nem a legjobb út. Válaszára pedig csak aprót bólintok jelezve, hogy hallottam a reakcióját.
Szélesem elmosolyodok a válaszán. Nem zavarja, hogy valaki rendelkezik azzal a tudással, amivel én is, feltéve, ha azt nem ellene akarja használni. - Ezek szerint nem zavar, ha valaki megmondja a szemedbe az őszinte véleményét - gondolkozok el a válasza másik részén. - Ha ez valóban így van, és ezért nem lépsz fel vele szemben támadólag sem, akkor emelem a kalapom előtted - hajtok jelképesen előtte fejet. Gúny nincs bennem, csak játékosság. - Ritka az, akinek meg lehet mondani, hogy mit gondolnak róla - teszem még hozzá. Fájni valószínűleg fájni fog az igazság, de, ha ezért nem lesz adok kapok, akkor az nagy előnyt jelentene neki, mert fejlődési lehetőség lenne benne. Bár valamiért nem ezt érzem rajta. Inkább állna bele egy verekedésbe egy ilyen helyzetbe a meglátásom szerint. Bár tévedhetek is.
Tío csendes ember, aki leginkább akkor beszél, ha nagyon muszáj, és akkor is keveset. Ezek ellenére képes olyan fegyelmet tartani, amit senki más. Egy szóval képes szinte bárkitől átvenni az irányítást, és ehhez van, hogy meg sem kell szólalnia. Határozott fellépése van, és olyan nézése, ami a legtöbb embert meghátrálásra kényszeríti. Az évek alatt pedig valahogy eltanultam tőle. Legalább is egyre jobban úgy tűnik. A „csúnya” nézését már biztosan, mert az már többen mondták, akik mindkettőnket ismernek. De nem sok ilyen ember van, és talán ezért is lepi meg Manolot a dolog.
Mesélek neki egy kicsit magamról, de a lényegi okokat nem árulom el; nem kell tudnia. Viszont nem kerüli el a figyelmemet, hogy mennyire figyel rám, és úgy érzem, hogy ez nála nem mindennapos dolog. Látom bizonyos esetekben a meglepettségét, de még így sem vág közbe. - Igazán nincs mit - válaszolok neki kedvesen. Ha pedig még akar kérdezni az elhangzottakkal kapcsolatban, megadom neki rá a lehetőséget. - Mit szólnál ahhoz, ha azt mondanám, hogy később is számíthatsz rám, ha beszélni szeretnél valamiről? - kérdezem a jövőre utalva. Érzem rajta, hogy kicsit megkönnyebbült, hogy beszélt velem, de szerintem ilyenre még szükséges lesz, szüksége lenne. Ártani nem akarok neki, és szerintem ezt ő is érzi. Kicsit olyan a számomra, mintha egy falat emelt volna önmaga és a családja közé, ami miatt nem tud nekik ezekről beszélni. A haverjai, akikben bízik, viszont nem a legjobb tanácsokat adják, adhatják, mert a gondolkodásul az övéhez hasonló lehet, és még nekik sem lehet mindenre megoldási terve, mert nem hiszem, hogy lenne köztük sokkal idősebb személy.
- Már miért lennél? - kérdezem kicsit nevetve a meglepettségtől. Bár ez is hatóság, és a rendesen itt dolgozóktól kérnek igazolást, hogy nem követtel el törvénytelen dolgot, az olyanoktól, akik csak pár hétig vannak itt, mert diákmunkát vállalnak, vagy hasonló miatt jönnek átmenetileg, azoktól nem kérnek ilyet. Ők nem adnak ki engedélyeket, és az ellenőrzésekre is csak segítőként jönnek, így lényegében nem csinálhatnak olyat, ami szabályokban ütközne. Mint egy tanulmányi kirándulás, gyarkorlat. - Ezek köztünk maradnak - intek a fejemmel az ajtó felé, hogy a többi munkatársa nem fogja megtudni.
- De most már neki állhatnánk ezeknek a dobozoknak. Rendben? - kérdezem kedvesen, és magam elé veszek egyet, amiből kipakolva a számlákat, kettőnk közé teszem. Van benne bőven, és így egyelőre elég, ha eggyel végzünk egyszerre; nem kell több papír az asztalra most.
- Ha minden igaz, akkor máris egy igazán számolós feladat - mosolyodok el, hátha kedvet kap hozzá. - Emlékszel még a feladatra? - kérdezem, bár nem hiszem, hogy megragadt volna sok minden belőle a fejében. Sok minden volt a gondolatai között, ami elterelhette a figyelmét, és valószínűleg még nem is találkozott ilyen feladattal. Vagy legalább is nem szembesült vele, hogy az is ilyen. Ezért, ha kell, megismétlem a feladatot. - Le kell ellenőrizni, hogy a számla megfelel-e a megrendelésnek és ezek a teljesítésnek, amiket valamilyen szállítási vagy egyéb dokumentummal igazolnak, és elvileg mindkét fél aláír, és lepecsétel - kezdek bele, és, ha szükséges, jobban belemegyek a részletekbe. Bele nézek néhányba, mert van, ami megrendelő alapján készül, van, ami szerződés alapján, és lehet ez utóbbi nincs is nálunk, bár szerencsés lenne, mert én azt most biztos félre teszem. - Ha jól látom, mindegyikhez van megrendelő, ahol tételesen fel van sorolva, hogy pontosan miből hány darabot, litert igényeltünk és azok összege egységárban, nettó összegeben, ÁFÁ-ban és bruttóban, néha pedig az alegységünk is, ahova kérték. Ezen felül van hozzájuk szállítólap, ahol fel van tüntetve, hogy ténylegesen miből mennyit hoztak, és ezt a ténylegest számlázták ki, elvileg. A számlához van tűzve egy lap, amin van egy táblázat. Mi ezt töltjük úgy, hogy egy sorba egy alegységhez rendelt… dolgok összesenje nettóban, ÁFÁ-ban és bruttóban. Érthető voltam? - kérdezem bizonytalanul, de, ha nem, akkor megpróbálom még jobban elmagyarázni. Ha igen, akkor kezdhetjük is a munkát, mert bőven van mire nézni.

Flor

━━━ "Live your life that the fear of death can never enter your heart."

Ha megmondják az őszintét a szemembe, az általában jó dolog, mert tudom, hogy akkor van még hová fejlődnöm. Ráadásul attól is függ a dolog, hogy milyen passzban vagyok, az esetek 97%-ban az ilyenek megússzák, hogy egy újjal is hozzájuk érjek. Ez minden. Szóval igen, ez egy dicséretre méltó tett. Amit meg is kapok Flortól, így aztán mosolyra görbül a szám. Igen, ez nagyon jól esett. Főleg így egy idegentől, aki a vesémig látott és képes volt arra, hogy kiadjam magamból a bajomat. Amúgy legtöbb esetben egy hajszál választ el attól, hogy használjam az öklömet, szóval szerintem ez egy szerencsés fordulat, hogy Flor beszélt az önkontrolról. Levegő be és ki. Türelem. Szóval ez egy remek módszer lesz, ha tudom is majd alkalmazni, leginkább hosszú távon. Ez lenne a legjobb. Még magamat is megleptem amúgy azzal, hogy némán figyeltem rá, így buksi-simit is érdemelnék, de Flor eltereli a figyelmem a segítségnyújtással a továbbiakban.  
- Tényleg? - lepődök meg rajta, majd még szélesebb mosolyt varázsolok elő. - Baromi szuper lenne! - őszintén? Kevés olyan ember van, kikkel csak úgy elbeszélgetek a nyavajáimról, vagy minden másról. Ez pedig egy olyan elért eredmény, melyet fel kell majd vésnem valahová.Ami pedig megkönnyebbülés, hogy nem leszek kibaszva a helyről és köztünk maradnak ezek a beszélgetések. Ezt jó hallani. Nem akarom mindenki felé kiteregetni, mert utána fingom sincs, hogy ki miképpen fog viszonyulni hozzám. Nem kellene megfosztanom magam semmitől sem, ha a falnak is füle lenne. Ez pedig egy remek esély, hogy itt lehetek, dolgozhatok, hogy pénzem legyen...ha már anyámékat nem akarom lehúzni bizonyos okokból.  Van elég bajuk így is. Még akkor is, ha ők nem így gondolják. De térjünk csak vissza a mai felkadatunkra, amit nemrégiben hoztak be, hogy megoldjunk egy kényes problémát.  
- Naná. - vágom rá egyből, majd úgy állok oda, hogy rendesen rálássak és Flornak se legyek útban és mindketten elférjünk. Kérdésére fejet ingatok, már nincs meg a probléma forrása, hogy mi is volt a galiba és hogy mit is kellene vele csinálnunk. Szóval jót fog tenni az ismétlés, így Flor egyből oktatást indít ez ellen. Hogy tudjam a dolgom, hogy ne csak egyedül oldja meg mindezt. Nem is hagynám, hiszen nem csak állni és nézni jöttem, majd más megcsinálja a munka nagy részét. Nem...kikell vennem a munka rám eső részét, már amihez értek és konyítok is valamit belőle. Mikor bővebben belemegy a magyarázatba, csak felugranak a szemöldökeim és úgy figyelek. Bólintok is időnként, hiszen tisztában vagyok ezekkel az alapdolgokkal, még akkor is, ha van körülötte egy az ehhez kapcsolódó munka körítve. A lényegét értem, a többi meg csak hab a tortán.
- Érthető... de azért egy példát had nézzek rólad. - nem az elméleti síkon mozgok, gyakorlatban többet tudok teljesíteni, még akkor is ha fejben számoló vagyok és nem kell feleslegesen számológépekkel bajlódnom. De csak egyszer kell megmutatnia, utána már neki állok én is egy második kupacot csinálni a dobozból elvett papírokat magamhoz véve. Nem kevés van belőle, egyedül talán az egész napja elmegy vele, bár az én segítségem nem lesz túl nagy eredmény, igyekszem azért normálisan hozzá állni a dologhoz. Alaposan átnézek mindent, hogy hol bukott el a mutatvány és hol érdemel tapsot a dolog. Az első összetűzött papírokkal nincs is probléma, odébb teszem, de a másodiknál már első blikkre eltalálom a hiba faktorát, persze nem elsőre szólok, olvasom tovább, de az egész el van csúszva... szóval azt egyből le is teszem Flor elé. Nézze meg ő is, de ennél nyilvánvalóbb dolog nincs is.  

Ritkán találkozok olyannal, akinek meg lehet mondani a szemébe az igazat, és kapja fel a vizet, vagy nem sértődik meg mélységesen. Manolo reakciójából viszont arra következtetek, hogy ő ebbe az igen kicsi csoportba tartozik. A mosolyára így én is egy mosollyal reagálok. Hogy mennyire nagy szó az, hogy nem szól közbe, amíg én beszélek, és elemezgetem a tetteit, azt nem tudom. De talán ez is ritka, mert tudom milyen a vérmérséklete, mármint amit eddig megosztott velem, az alapján elég vérmes a mediterrán származása miatt. Az önkontroll módszer, amit elárulok neki, úgy tűnik, működik nála. Ha már ezzel is célt ér, főleg hosszabb távon, akkor jók az esélyei. Bár én lehet, hogy mégis ajánlanám neki, hogy ezt a vonalat próbálja tovább vinni olyannal, aki ennek a szakértője. Sok olyan „harcművészet” is létezik, aminek egy csepp gyakorlati haszna sincs az önvédelemben, de a formagyakorlatok átmozgatnak és az önkontroll technikájuk is fejlett. A sérülés lehetősége pedig minimális, egy valódi küzdősporthoz képest, de egy sima futásnál is megsérülhet valaki, így biztos módszer nincs.
Azokból a dolgokból, amiket eddig megosztott velem, úgy érzem, hogy hiányzik az életéből egy olyan, aki a megfelelő útra tudja terelni, de nem úgy, mint egy szülő vagy egy tanár. A felelősség alól persze mellettem sem bújhat majd ki, de hiszem, hogy közösen a legjobb utat fogja majd választani, ha arra kerül a sor. Arról nem is beszélve, hogy lehet, velem el is fogja tudni kerülni az igazán nagy balhékat. - Persze - mosolygok rá kedvesen. - Senkinek nem adhatod ki ezt a számot. Megígéred? - kérdezem nagyon komolyan. És csak akkor tartom felé a telefonomat a számommal, ha a szavát adta. - Ez a privát számom, amit csak nagyon kevés embernek adok meg. Ha nem veszem fel, akkor se aggódj, mert visszahívlak, amit tudlak - tájékoztatom, hogy ne essen kétségbe, ha nem veszem neki fel. Vezetés közben nem telefonálok, de van, hogy más miatt nem tudom felvenni, meg olyan is, hogy szimplán nem hallom meg a csörgést. De eddig még mindenkit visszahívtam, ha ismertem a hívót.
Az, hogy ez a beszélgetés kettőnk között marad, az számomra egyértelmű volt. Ráadásul nem követett el olyat, ami ne fordulhatott volna elő sokakkal. Jó, részegen volán mögé ülni, és balesetet okozni, pont az a dolog, ami megelőzhető, de nem úgy tűnik, mintha ki akarna bújni a felelősség alól. Hallottam itt már olyan pletykát is, hogy kolléga verekedésbe keveredett részegen, mégsem rúgták ki. Szóval nincs olyan, ami miatt Manolonak mennie kellene. Legalább is ezek miatt nem. Bár, ha akarjuk, felfoghatjuk társadalmi munkának is.
- Ne vedd zokon, de inkább húzd ide a széket, és arra ülj, mert frusztrál, ha mögöttem állnak. A főnököm az, akitől muszáj ezt elviselnem, de az is mindig nagyon idegesít - kérem kedvesen, és csúszok arrébb a székkel én is, hogy jobban ide férjen. Nyomasztó érzés, ha mögöttem állnak, és úgy nézik a munkámat. Ha neki nem kell majd ehhez gép, akkor tőlem maradhat az én asztalomnál is, és úgy fordulok, hogy mindenkinek minden kényelmes legyen, de álljon mögöttem. Akkor még a nevemet is hibásan szoktam leírni, szóval tényleg nincs rám jó hatással a dolog.
Nem lep meg, hogy már nem emlékszik a feladatra, amit behoztak, így nem esik zokon még egyszer elmondani. Látom, hogy néha felugrik a szemöldöke, de nem tudom, hogy mit nem értett meg. Ha kell, inkább tényleg elmondom neki még egyszer, másabbul, csak kérdezzen. Sosem szerettem az olyanokat, akik mindent csak egyszer mondanak el, és utána elvárják, hogy a másik tudja is. Én inkább mutatom, mondom el többször, akár jobban belemenve a részletekbe, megpróbálva gyakorlatibb példát hozni, mint hogy a másik rosszul tanulja meg. Ha utána, a lehetőségekhez képest, egyszerűsít, lelke rajta. Szóval nem győzött meg, hogy minden világos a számára, így csak bizonytalanul méregetem, hogy, hátha rájövök, mi nem volt világos. Nyilván új neki ez, így nem a képességeit vitatom, és inkább azt feltételezem, hogy „nem beszéltünk egy nyelven”, így inkább megpróbálok az életből hozni neki egy példát, amivel ő is találkozhatott már személyesen is. - Ez olyan, mintha egy baráti társasággal rendeltek mindenki ízlése és éhsége szerint kaját, aminek az ára közös számlán érkezik, de mindenki a saját részét fizeti. Itt a megrendelő az, amit eredetileg szerettetek volna kapni. A szállítólap pedig, amit végül kihoztak, de most hiba, ha nem azt hozták, vagy többet hoztak. A szállítólapon ki van pipálva az, amit átvettek, és elvileg a többletet nem vették át, de ezt is ellenőrizni kell. A számlát pedig ezekhez kell hozzá ellenőrizni, és azt is nézni kell, hogy ugyan azon az áron számláztak-e, mint a megrendelőn. Ha minden jó, beírod alegységenként, nálunk alegység például… a „vízműlabor” - keresek egy példát a megrendelőről, amit meg is mutatok neki. - Az is jónak fog számítani, ha tízet rendeltünk, de ötöt szállítottak, és ötöt is számláztak, de fordítva már nem jó - emlékeztetem még egyszer, hogy rögzüljön neki. Ha bólint, hogy most már minden világos, a kérésének megfelelően megcsinálok előtte egyet, hogy lássa, pontosan mit hogyan kell, mit hová kell írni. Persze így elsőre mindent én sem tudok elmondani, így lehet, hogy van benne olyan, ami megakaszthatja, de már ismerhet annyira, hogy merjen kérdezni. Én is találok olyat, hogy más néven van a megrendelőn és a számlán, de tudom, hogy ugyan az a kettő, mert ismerem azt a kémiai keveréket, és tudom, a megrendelőn a „köznyelvi” megnevezés szerepel, mint bórsav, a számlán pedig a hivatalos, Acidium boricum.
Mind a ketten belemerülünk a munkába, de látom, hogy valahol elakadt, és elém is teszi, de addig nem foglalkozok vele, amíg annak a végére nem érek, amit éppen számolok. Én excelt használok, mert úgy könnyebb, és nincs kedvem ennyit számolni, és tudom, hogy nem vagyok ennyire jó számtanból. A matek megy, legalább is a levezetések, de nem számolok csak géppel, vagy legfeljebb írásban, de arra most végképp nincs időm. - Mit találtál? - kérdezem kedvesen, Manolo felé fordulva, ha beírtam az utolsó számokat is a papírra.

Flor

━━━ "Live your life that the fear of death can never enter your heart."

Megkapni egy idegen telefonszámát akit megkedvelsz egy pillanat alatt és tisztelni is elkezded...maga a megtiszteltetés. Szerencsésnek éreztem magam, így bólintottam, nem adom ki a számát senkinek sem. Mikor felém fordította a készüléket, megnéztem a számot, majd elő véve a saját készülékemet pötyögtem be a sajátomba. Halk köszönömmel csörgettem meg a másikat, hogy ő is eltudja menteni, majd nyomtam is ki az egészet, tettem is vissza a mobilt a zsebembe. Most nem érdekelt. Hiszen más fontossági sorrendem volt, dolgozni kelleltt, így mikor felmerült a munka lehetősége, más figyeltem is. Persze lelettem cseszve, így egyből első szóra le is telepedtem az ide húzott székre, valóban kényelmesebb rálátásom volt mindenre. Miért is nem gondoltam erre hamarabb? Elmondja újra a feladatot, majd kezdhetjük is. De inkább felhozakodott egy példával, ami igen csak jól jött most, így ez alapján igyekszem felmérni mindazt, amit elsőre nem értettem. De miért is nem értem? Elsőre találkozom ilyen feladattal gyakorlat nélkül, így jó lenne valamit látni is ebből az egészből. Szerencsére Flor nem rest tanítani és magyarázni egyszerre, így remek tanár és példakép a számomra, sokszor csak őt nézve mosolyodok el, de térek is vissza a munkára. Bővebb magyarázatát sikerül értelmeznem és egyből látom is amit kell, hogy mi a hiba és mi is jelent jót ezúttal. Tovább nézek minden adatot, számlát, papírt, találok benne ezt-azt, voltak helyesek, de találtam hajmeresztő dolgokat is. Az még nekem is feltűnt elsőre. Na de egy jobban benne lévő munkatárs elsőre kiszúrja az apróságokat, ami nekem nem sikerül. Pedig igyekszem. Nem megfelelni persze, hanem segíteni. Inkább így mondanám ezt a mozgalmat, ezt a hajtást, ami jelenleg bennem van. Matekos dolog amit találtam, a számok nem egyeznek, kevesebb van az egyik papíron és nagyon sok jelentkezik a másikon. A harmadik számla pedig érdekes, oda nem tűntettek fel sem számot, sem pedig azt, hogy mire is írtak ki számlát. Ráadásul a nevek sem stimmeltek, szóval lehet összekeverték a papírokat...bármi előfordulhat, már semmin sem lepődnék meg. De ezzel így el is fog menni egy egész nap. Lefogja kötni a figyelmemet, megmozgatja az agytekervényeimet és nem fogok másra gondolni, mint erre az egészre. Elég izgalmas feladat, szívesen fogom csinálni az itt töltött szünidőm alatt, főleg ha bele jövök rendesen is a dolgokba. Akkor aztán tényleg nagy segítség leszek majd. Így elsőre még botladozok inkább, de hamar felállok és megyek tovább, mert nem mutathatom meg, hogy kifog rajtam egy ilyesmi, mert nem. Én átrágom magam rajta simán! Minden nap egy új cél, apró lépésekben fogok előre haladni és simán kinézem magamból, hogy az itt léteim alatt nagyobb ász leszek mint ezelőtt bármikor! Hogy ki lesz rám büszke? Számít az? Én ezt élvezem és ez itt a lényeg, nem is más! Nekem csak ez számít, főleg hogy letudtunk egy csomó dolgot. Legközelebb is szeretnék jókat beszélgetni, hogy ne csak a savanyú munka jusson osztályrészül, persze dolgozni is kell, melybe örömmel ugrok bele. Flor mellett még ez is mókás lesz! Aztán kitudja majd hogy mit fog hozni ránk a jövő!

// Köszönöm szépen a játékot, egy igazi élményt kaptam, nagyon imádtam!!   //

Amikor bólint, hogy nem adja ki a számomat, felé fordítom a készülékét, hogy le tudja olvasni, és el tudja menteni. - Igazán nincs mit, és köszönöm - mondom halkan én is, ahogy elkezdem elmenteni a számát a telefonom memóriájába. Megkedveltem Manolot, mert egy nagyon érdekes és értékes embert ismertem meg a személyében, és az, hogy most ennyire vad, nem feltétlen kell, hogy sokat jelentsen a jövőre nézve.
Bár nagyon fontosnak éreztem, hogy kibeszélje magából azt, ami a szívét nyomja, és igyekeztem neki útmutatásokat adni. De mégis csak egy munkahelyen vagyunk, ahol a feladatok végrehajtása elvileg a legfontosabb. De szerencsére ezt Manolo is teljesen megérti, így gond nélkül áll neki dolgozni. Számomra pedig az nem tartozik a „gond” kategóriába, hogy kérdez egy új feladat láttán. Ezzel most csak egy gondom van, hogy megáll mögöttem, és, amikor a kérésemre egyből le is ül kicsit elgondolkozok: ennyire kimutattam volna a feszültségemet? Nem akartam, hogy meglássa, de úgy tűnik, hogy mégis megtörtént, így egy még kedvesebb, még megértőbb mosollyal köszönöm meg neki, hogy megtette a kérésemet.
Figyelek Manolora is miközben magyarázok, mert szeretem látni a reakciókat, amikor valakinek válaszolok a kérdésére, mert azt tapasztaltam, hogy sokan restek kétszer is ugyan azt megkérdezni. Lehet, én vagyok a kivétel, de engem ez sosem zavart, ha az illető nem arra utazott, hogy ezzel bújjon ki a munka alól, mert tudom, hogy vannak olyanok, akik más példán keresztül értik meg az adott problémát. A feladat ismertetőjének, a tanárnak a feladata, hogy megtalálja azt a közös nyelvet, amin a másik fél, a tanuló megérti a dolgot. Én valahol komoly gondot érzek ott, ahol a „tanár” csak egy féle képpen képes elmagyarázni valamit, mert akkor bennem felmerül az a gondolat, hogy a valóságban ő maga sem érti rendesen a dolgot. Majd azt hiszem, hogy megtaláljuk a megfelelő nyelvet, és utána munkához is látunk. Persze továbbra is válaszolok, ha van kérdése, hiszen nagyon szerteágazó munkákat végzünk itt, így nem lehet mindennel tisztában még akkor sem, ha az alapokat elsajátította, ha, egyébként jók a képességei, hiszen még nekem is van olyan ebben a feladatban, amit én is félre teszek, mert nem tudom, hogy jól gondolom-e.
Sok feladat vár ránk ma, és a hét további részében is, de ennek a munkának legalább látom a végét, és most már van segítségem is, így már bizakodóbb vagyok. Ráadásul úgy látom, hogy Manolo nagyon lelkes, és tényleg akarja ezt a munkát. Úgy gondolom, hogy szuper, hogy felvették, mert ez a lelkesedése ki fog tartani addig, amíg itt van. Én pedig igyekszek olyan feladatokat adni neki, amik lekötik, érdekesek a számára, és úgy állítja kihívás elé, hogy ne vegye el a kedvét, mert van sikerélménye. Ha megtaláljuk a későbbiekben is ezt az egyensúlyt, hogy a rengeteg munka mellett a gondokat is meg tudjuk beszélni, vagy azt, ami éppen foglalkoztatja, akkor pedig kétlem, hogy gond lenne.