A taxiban ülve minden egyszerre visszhangzik a fejemben... a zene... a taps... apám szavai... és anyámé... a lányok visítása, hogy mennyire tetszett nekik az előadás... minden egy őrült masszává vált a fejemben, mindenki gratulált... nekem mégis az örvényből egyetlen hang hallatszódott ki tisztán és érthetően. "A spárgádat majd kijavítjuk...".
Ha beleszakadok sem bírok elég lenni neki. Úgy érzem egyre kisebb csomóvá gyűrődik össze a gyomrom és minden másodperccel csak keményebbé válik. Ha ettem volna ma vagy bármit, akkor valószínűleg most felhánynám. De a fellépés előtt csak egy pohár izotóniás italt ittam, hogy még véletlenül se görcsöljek be vagy ájuljak el... de annak már több órája, így esélyem sincs a megkönnyebbülésre. "A spárgádat majd kijavítjuk..."
Miért nem vagyok neki elég. Vagy ő az egyetlen őrült, aki szembe hajt a forgalommal, vagy senki nem olyan szakavatott, mint ő. Miatta jutottam el idáig. Miatta kaptam meg a szerepet. Mégis a lelkem és a testem is szétszakadni készül a tehertől. Nekinyomom a homlokomat az ablaküvegnek.
-Kee! Minden oké?-barátnőm szava ránt vissza.
-Persze! Csak egy kicsit elfáradtam...-mosolygok rá bocsánat kérően.
-Van 10 perced összeszedni magad.. mindjárt ott vagyUUuuuUUuuUnk.-skálázik egyet a hangja tapsikolva. Sírni tudnék. Mégis elmosolyodok, amíg rajtam időzik a tekintete. Manuelt kellett volna elhoznom a premierre. A lányok azonban szét szedtek, hogy elsőként akarnak látni, de ha nem lett volna az egyiküknek szülinapja, amit külön okként használtak fel a jegyekért, akkor biztos nem őket hívtam volna el. A taxi leparkol. Az egyikük máris pittyenti a kártyáját.

-Ünnepeljünk!!-rázza meg a vállam a barátnőm miközben kiszálltunk a járműből.
Oké. Menni fog. Szedd össze magad.
Fáradt vagyok és mindenem fáj egy kicsit.
A ház előtt megállunk egy pillanatra. A lányok ragaszkodnak egy csoportképhez mielőtt teljesen eláznánk. Néhány lépcső vezet a bejárati ajtóhoz, de mi nem oda megyünk, hanem kinyitjuk a kiskaput és a pincéhez vezető lépcsőn megyünk le. Bent már hangzavar van. Néhány ismerős, néhány idegen. Lábujjhegyre emelkedek, hogy körbe nézzek. Sehol sem látom Manolot egyenlőre. Francba. Lehet mégse tud jönni?
Valaki a kezembe nyom egy felest.
-Éljen a mi príma balerinánk..-nevetek és koccintok. Gyorsan lehúzom. Észnél kell lennem. Hamar felborulhatok így.
-Uuuuu sörpongozzunk...-Ránt el a karomnál fogva a barátnőm. Uuuuu csak azt ne, kérlek. Amikor az asztalhoz lépünk a szemem megakad. Manolo.
-Mindjárt jövök..-intem le barátnőm és gyorsan mozdulok, hogy ne tudjon elkapni.
Megkerülöm az asztalt és átfurakszom néhány ember között, hogy mellé tudjak lépni.
-Szia!-lököm meg finoman a vállammal a vállát.
-Elengedtek vagy megszöktél?-órák óta az első őszinte mosolyom az övé.

@ezt vettem fel.

Amikor átkarol és magához húz egy kissé idétlen, de legalább halk nevetés csúszik ki belőlem. Jó illata van. Manolonak mindig nagyon jó illata van. Sejtettem, hogy meglépett a szórakozásért... elég sok zűrbe tud keveredni, így Gaby és Miles nem adnák alá a lovat, hogy még a züllést is engedéllyel csinálhatja. Én azonban rettenetesen hálás vagyok, hogy ezt az estét nem kell nélküle végigcsinálnom.
Már nyújtja is felém a felest, amit persze át is veszek.
Szavaira persze azonnal elpirulok.
-és rád.. mert egyszerűen imádlak..-pillázok rá és igyekszem gyorsan elhessegetni tinilányos zavaromat, ami egy pillanat alatt az egekbe szökött néhány jó szótól. Lehúzom a felest. Egy kis grimasszal megrázom a fejemet, mintha így gyorsabban eltűnne az alkohol íze a számból. A második felestől máris úgy érzem, mintha szivacsossá válna az agyam. Nem szoktam hányni, de hamar beüt általában az alkohol. Egyelőre csak megkönnyebbülök a vállamra nehezedő súlytól. Lerakom a poharat.
Mi a szitu? Olyan egyszerű kérdés nem? Mégis egy pillanatra megszorul a gyomrom. Elmondhatnám neki.. mindent.. hogy mennyire megbántott anyám, hogy egyetlen mondattal elvette minden örömömet és ahelyett, hogy megvédeném magamat minden erőmmel arra koncentrálok, hogy ostorozzam a lelkem olyan hibákért, amit csak az anyám lát.
Gondoltok ezrei szaladnak végig a fejemen, de csak automatikusan elmosolyodok és átölelem a derekánál, hogy a vállára hajtsam a fejem. Így nem tudok a szemébe nézni... így nem tudok a szemébe hazudni... mert NEKI... neki nem akarok hazudni.. mégis meg kell tennem.
-A premier jól ment.. a csajok is imádták, apa is nagyon büszke volt.. minden nagyon gördülékenyen lement..-így végülis nem hazudtam csak anyám hozzáállását hallgattam el teljesen. Felemelem a fejemet és feltámasztom a vállára az államat, hogy láthassam az arcát.
-Jövőhét pénteken lesz a következő előadás.. a legjobb helyet foglaltam neked..-mosolygok rá angyalian.
-a szüleidet is el tudod hozni, ha szeretnéd, van kedvük és ráérnek..-ajánlom fel. Kedvelem a szüleit és tudtommal nekik sincs bajuk velem.
-Veled mi a helyzet?

@ezt vettem fel.

Szinte bizsereg az egész testem a közelében. Nem tudom, hogy ő is hasonlóan érez-e ilyenkor, de minden alkalommal ezt váltja ki belőlem. Ha nem ragaszkodtak volna a csajok a bulihoz, akkor most biztos nem ezt csinálnánk, de van amire megéri várni.
A csikizésre felnevetek és gyorsan rásimítom az ujjait az oldalamra, hogy ne tudja megismételni. Csikis vagyok. Rettenetesen és ezzel szeret visszaélni. A szemeibe nézek.
-Igen, megéri. Ha minden jól megy lehet, hogy főiskolára sem kell mennem.. mármint, ha érettségi után felkér egy társulat..-bólintok miközben az egyik kezem a nyakára siklik és elkezdek az ujjaimmal játszani az alsó hajtincseivel.
-Csak amit érdemelsz..-mosolygok rá. Manolo nélkül már biztos megszöktem volna egy vándorcirkusszal, hogy ne kelljen elviselnem a nyomást, amit anyám helyez rám. Ezekért a pillanatokért, amikor így elveszhetek a szemében bármit elviselnék.
A kis vallomásán elpirulok.. már megint. Egek... mit művel velem ez a fiú minden erőlködés nélkül.
-Édes vagy..-adok egy puszit az arcára. Mást is tehetnék, de nem szoktuk mások orrára kötni a dolgainkat, mármint nem mintha jelenlegi helyzetünkből nem lenne egyértelmű, hogy a barátságnál több is zajlik köztünk.
Összekulcsolja az ujjainkat én pedig csillogó szemekkel figyelem ahogyan az ajkaihoz emeli és kapok egy gyengéd csókot a bőrömre. Annyira szeretem, hogy pontosan tudja mit kell csinálnia, hogy teljes mértékig uralja a gondolataimat.
-Az már fél siker, ha nem történt semmi rossz.-mosolyom bíztatóvá válik.
Követem a tekintetem az emberek felé és egy pillanatra elmélázok a sok éhes testet figyelve. Megértem a tomboló érzelmeket, de mi ezt jobban szeretjük privátabb formában művelni. Szinte biztos vagyok benne, hogy mi járhat a fejében. Ha van egy kis szerencsénk, hamarosan leléphetünk feltűnésmentesen. Mivel még csak most érkeztünk, így a türelmetlen hormonok még rövid pórázon maradnak.
Kérdésén nevetek egy rövidet.
-Táncoljunk.-ha már kétszer is benne volt a felkérés a kérdésében, akkor semmiképp sem szeretném kihagyni. Ellépek tőle és mivel az ujjaink még mindig egymásba vannak gabalyodva, így magam mögött vezetem őt az emberek közé. Kicsit beljebb merészkedek, hogy ne mi legyünk a társaság szélén és felé fordulok. Közel lépek hozzá és a kezét átvezetem a derekamra, hogy át tudjam karolni a nyakát miközben hozzá simulok. A csípőm mozdul a zene ritmusára és bár néhány izmom tiltakozni szeretne elkezdek táncolni vele. Csak néhány perc kell, hogy kicsit belemelegedjek és megszűnjön a fájdalom.
-Mit szólsz hozzá, ha szórakozunk egy kicsit és utána lelépünk... csak kettesben?-kérdezem a füléhez hajolva. Szükségem lenne rá, mert pontosan tudom, hogy mit tud velem művelni.

@ezt vettem fel.

Eltűnünk az emberek között. Máris bátrabban ér hozzám, hogy nem találhat ránk annyi kíváncsi szempár. Nincs olyan részem, ami számára tiltott terület lenne. A fenekemre csúszik a keze én pedig válaszként beletúrok a hajába a tarkójánál. Együtt mozdulunk a zene ritmusára, de az én valóságom csak a mi kis buborékunkra korlátozódik. Bármit megadnék, hogy az egész életem csak ránk szűkülhessen, de a világ nem szűnhet meg csak azért, mert én úgy szeretném. Libabőrös lesz a derekam, amikor a keze visszasiklik. Nem terveztem mára semmi mást, de a közelsége felrúg mindent, Együtt mozgunk a zenére. Készségesen simulok hozzá és tekintetem az övébe kapaszkodik, mintha az lenne az utolsó mentőövem, hogy ne szippantson be a végtelen mélység.
Kérdésemre bólint, én pedig finoman az alsó ajkamba harapok. Majd ő feledteti velem minden fájdalmamat. Mint mindig. Ő az én fájdalomcsillapítóm, a hangulatjavítom, az ellenszerem a világ ellen. Ezt sosem tudom majd eléggé meghálálni neki.
Kérdése meglep egy kicsit. Megszökni? Hogyan? Hova? Annyi kérdés szalad végig az agyamon, hogy megszámolni sem tudnám. Anyám meg fog ölni. De apámnak bármit mondhatok úgyis rábólint. De anyám meg fog ölni.
A keze az arcomra simul és abban a pillanatban elcsendesednek kavargó gondolataim. A hajamat a fülem mögé tűri és visszatér a mosolyom. Megtehetjük. Mit tehetnének velünk?
-A tiéd vagyok. Csináljuk.-bólintok rá. Nem tilthatnak el tőle. Rajta és a táncon kívül pedig nincs másom, ami számítana. Ahogy közelebb hajol a tekintetem azonnal az ajkaira siklik. Érzem az illatát és a meleg levegőt, amit kifúj magából. Spanyolul szól hozzám, aminél vonzóbb nincs is a világon. Miatta tanulom egy ideje a nyelvet, de nem beszélem tökéletesen de azt például, hogy hol van a kórház bármikor meg tudom kérdezni. De szerencsére csak egy egyszerű mondatot használ. Ebéd náluk holnap és valami a desszerttel. Ajkairól a szemeire húzom vissza a tekintetem. Gyorsan keresem a szavakat, de az emlékezetem cserben hagy.
-Ott leszek. Gracias por la invitación.-meg akartam köszönni a meghívást. Fogalmam sincs, hogy jól ejtettem-e ki a szavakat.
-Jól mondtam?-kérdezem nevetve, majd megforgat és nevetve pördülök egyet előtte.
Ő iszik, én inkább kihagyom. Az arckifejezéséből ítélve jól döntöttem. Visszahúz magához én pedig félkézzel ráfogok a farmer dzsekijére, hogy még közelebb húzzam. Lábujjhegyre állok és adok egy csókot a nyakára.
-És mondcsak Manolo.. hova fogunk megszökni?-már másodjára belegondolva nem is tűnik annyira ijesztőnek a terv. Majd beadok otthon valami sulis marhaságot. Vagy megkérek néhány lányt az előadásról, hogy náluk vagyunk 'csapatépítésre'. Mindegy. De szükségem van erre.

@ezt vettem fel.

Talán sosem fogom tudni meghálálni neki, amit értem tesz. Talán azt sem tudja igazán, hogy mennyi mindent tesz értem. Minden érintése, minden szava olyan akár az oxigén. Életben tart, a józan eszemet őrzi meg, miatta nem válok azzá a porcelánbabává, aminek anyám szeretne látni. A tökéletes kis táncos, akit dobozba zárhat. Manoloval azonban önként töröm fel a lakatot a szelencén, hogy megszökhessünk együtt.
-Fogom is.-pillantok rá kihívóan. Megpörget, magához húz elolvadok azonnal. Az ajkai a nyakamra tapadnak, majd a kulcscsontomra és azonnal gyengének érzem a térdeimet. Az ajkamba harapok és egy pillanatra félredöntöm a fejemet, hogy jobban hozzámférjen. Amikor újra meghallom a mély hangját libabőrös leszek. Csak a szemeit figyelem miközben felegyenesedik ezzel kicsit fölém magasodva. Miért van az, hogy egy másodpercig sem tudok erős lenni a közelében. Elég egyetlen pillantás és kenyérre tudna kenni gondolkodás nélkül. Mégis mindig szerettem, hogy sosem élt ezzel vissza.
-Te extrañé.-ismétlem a szavait, de alig hallhatóan, mert semmi más nem fér be most a fejembe csak a tekintete. Megcsókolom a nyakát és szinte érzem ahogyan egyből változik az energiája. Még talán feltűnő lenne lelépni úgyhogy muszáj vagyok elütni a témát, pedig egyszerűen imádom azt a pillanatot, amikor a szemei elsötétednek és mintha az egész teste nőne egy számot a szexuális feszültségtől úgy úgy magasodik fölém.
-Magunknak.-helyesbítek. Tudom, hogy neki is szüksége van erre. Ha magáért kérné akkor is boldogan megtenném. De szükségünk van erre.. együtt. Egyedül egyikünk sem tud gyógyulni, de együtt valahogy mindig valami a helyére kerül. Mindig megjavítunk valamit egymásban, amit nem is mi tettünk tönkre. Én sosem ítélkeztem fölötte a döntései miatt, nem csesztettem, ettől függetlenül örökké aggódok érte és mindig vigyázni fogok rá. Akármivel hívna fel hajnalban biztosan számíthatna rám.
Lesz miről beszélnünk... bőven. Szeretném megosztani majd vele az összes problémámat az anyámmal.. mindent amire eddig nem volt lehetőségem.. mindent amihez eddig nem voltam elég bátor, hogy hangosan kimondjam.
A kezem szépen lejjebb csúszik a mellkasáról egészen a nadrágja derekáig. Bedugom a zsebébe a kezemet, így kevesebb ruhán keresztül megsimogathatom a combját egy kicsit. Szeretem húzni az agyát.. annak mindig olyan jó vége lesz.
Félrebillentem egy picit a fejem és kap egy apró csókot a szája sarkára.
-Bírod még vagy lelépjünk?-kérdezem egy halvány mosollyal.

@ezt vettem fel.

Az édes szabadság ábrándjával kecsegtet minden szava és mozdulata. Ő az én menedékem, a hősöm, a levegő a tüdőmben és talán az egyetlen támaszom, ami miatt még nem omlottam össze akár egy kártyavár. Ha idősebbek lennénk talán vissza sem akarnék ide térni ha már egyszer elszökünk. Csak távol akarok lenni a mázsás súlyként rám nehezedő terhektől, az örökös bizonyítási kényszertől és a fájdalomtól, ami napokon át égeti a testemet miután anyám a maximumnál is többet présel ki a testemből. Mintha csak az utcán állva nyújtózkodnék a Hold felé és ő közben kiabál, hogy magasabbra... magasabbra.. magasabbra. Sokszor sikítani szeretnék vagy zokogni és ököllel csapkodni, hogy segítséget kérjek. Mégsem teszem. Soha. Csak mosolyogva fojtom magamba a kínt, amitől csak az ilyen lopott estéken szabadulhatok meg. Mintha az érintése felperzselné a szenvedésemet és a közelsége burokként oltalmazna mindentől, amitől én rég óta nem bírom megvédeni magamat. Még csak nem is tud róla.
Azt szeretném, hogy tegye rendbe a világomat és csitítsa el bennem tomboló káoszt. Minden porcikám lángol az érintéséért. Gyors csókot lop az ajkaimról és csak remélni tudom, hogy neki is elég volt ebből a hangzavarból. Kérdése mosolyt csal ajkaimra és amikor elkezd vándorolni rajtam a keze lehunyom a szemeimet, hogy minden mást kizárhassak rajta kívül. Ő vette el a szüzességemet, így ismeri már a testemet és azóta sem érhetett senki más hozzám így csak ő.
Hozzásimulva követem a mozgását kifelé a tömegből. Nem tűnik fel senkinek, de igazából az sem érdekelne ha nem így lenne. Csak menekülni akarok. Vele.
Nehéz a szavaira koncentrálnom miközben ajkai a nyakamat járják végig.
-Nálunk..-bólintok egyet. Anyáék el is utaztak a fellépés után és csak 2 nap múlva jönnek vissza a városba, a bejárónő pedig csak reggel jön, addig pedig Manolonak úgyis vissza kell szökni a saját ágyába.
-Gyere!-csúsztatom a kezébe a kezemet miközben ellépek tőle akármennyire is jól esik a teste melege az enyémnek. Ügyesen vezetem ki az emberek közül és a barátnőim is annyira elfoglaltak, hogy nem tűnik fel nekik ahogyan távozok. Az utcára érve megcsap az este hűvös levegő. Nem lakok messze innen. 5 perc gyalog. Kint sem engedem el a kezét, ha ő sem teszi.
-Na futás.-nevetek egyet és már húzom is magammal kocogva ha engedi. Kicsit ki is fulladok mire hazaérünk, de nem bánom legalább így gyorsabb volt az út. Már az előkertben előtúrom a zsebemből a kulcsot, hogy gyorsan jussunk be a házba. Az előszobában felkapcsolom a villanyt és lerúgom a cipőmet majd bezárom az ajtót, hogy ne felejtsem nyitva.
A ház biztonságában már nem kell tartanunk semmitől így átkarolom a nyakát és végre úgy csókolhatom meg az ajkait ahogyan eddig is akartam. Hevesen. Kissé türelmetlenül..

@ezt vettem fel.

A ház oltalmában már csak magunk vagyunk. Ő és én. Nyakát karolva ölelem magamhoz. Elég volt a színjátékból. A gátlásaim csillogó lepelként hullanak a porba. Letépi rólam az éhség, ami a közelségétől lángol bennem és csak általa csillapíthatok. Simulok. Akár egy macska, ami hízeleg és én is ezt teszem miközben a hajába túrok ujjaimmal, hogy elmerülhessek a csókban ami egyszerre állítja meg a lélegzetem és jutok tőle az éltető oxigénhez. Karja erős oltalom a derekam körül amikor a nyelvünk már páros táncba kezd és a fejem a bódulat határán lebeg.
Ez már nem a szavak ideje. Üres locsogás lenne csupán. Sokkal kifejezőbb a mozdulatok kommunikációja. Erős és határozott. Nincsenek kérdések a mozdulataiban és én boldogan mondok le az irányításról vele szemben. Hagyom uralkodni, hiszen a forróság ilyenkor már szinte éget, hogy egyre többet engedjek neki és magamnak. Csak egy pillanatra eresztem, akkor is csak addig, amíg segítek neki, hogy eggyel kevesebb ruhadarab válasszon el minket egymástól. Újra egymásnak feszülünk, de már csak az egyik karom ölel a nyakába, a másik a pólóját feljebb emelve belekapaszkodik a farmer szélébe, hogy könnyebben vezessem magammal miközben hátrálok.  Ki az előszobából, el a konyha bejárata és a lépcső között hátra a szoba ajtajához, ami régen apám dolgozója volt, most már az én birodalmam. Elég nagy és tágas ahhoz, hogy az egyik falat végig tükör borítsa előtte egy korláttal az otthoni gyakorláshoz. Az ablakkal szembe a falhoz tolva középen áll az ágyam.
Már a folyosón érzem ahogyan a melltartómmal vív harcot és győzedelmeskedik, így a felsőmmel együtt kerül a földre és hagyjuk magunk mögött. Nem tudom hány lépés van még hátra, csak akkor amikor a sarkam szoba ajtajához ér és így kicsit megbillenek. A hátam az ajtónak koppan magamra húzva Manolot. Halk nevetés szökik el az ajkaimról. Kezeim a pólója aljához siklanak és kihasználva a pillanatot, hogy az ajkaimról a nyakamra vált le is húzom róla majd félredobom az ajtóban. Meztelen felsőtestünk forrón talál egymásra és egy pillanatra lehunyt szemekkel élvezem ajkai becézgetését a bőrömön miközben egy halk sóhaj elárulja minden gyengeségemet neki.
Kezem a kilincsért nyúl és amikor lenyomom egy pillanatra megfeszítem magam, hogy ne essünk be a kinyíló ajtón. Belépve megfordítom magunkat a súlypontom ügyes áthelyezésével, így már nem húznom kell az ágy felé, hanem tolnom. Kigombolom a farmerját és lehúzom a cipzárt, hogy enyhítsek szenvedéseim és derekáról lejjebb is tolom mielőtt átsimulnak a kezeim a mellkasára és a megfelelő pillanatban hanyatt lököm őt az ágyamra. Szemérmetlen mosolyra húzódnak az ajkaim miközben lerángatom róla a nadrágját, majd a sajátomtól is megszabadulok. Négykézláb mászom fölé apró csókokkal borítva a felsőtestét. A 16. születésnapomra fogamzásgátló tablettát is kaptam mindenre felkészült anyámtól, így a védelemmel nem kell foglalkoznunk. Az az én felelősségem.
Lassan ereszkedek rá kissé féloldalasan, hogy az egyik kezem zavartalan ösvényt járhasson be rajta finoman utat találva az alsónadrágjába hogy ujjaim körbeölelhessék keménységét. Ajkaim a füle tövénél kényeztetik leheletnyi csókokkal miközben a kezem mozdul. Nem mintha nem állna már teljesen készen a következő lépésre.

@ezt vettem fel.

Nem vagyok szégyellős. Ez a tánccal jár. Nem rezzenhetek össze ahányszor valaki hozzám ér, de teljesen csupaszon lenni valaki előtt kiszolgáltatottság és ez olyan privilégium, amit nem adok meg akárkinek. Az ágy felé haladva kicsivel bizonytalanabbak a lépteim, de kezei még mindig határozott ölelésben tartanak egészen addig, amíg az ágyra nem küldöm a testét. Távolságunk azonban csak pillanatnyi átmenet, hogy könnyedén szabaduljak meg még néhány ruhadarabtól mielőtt újra egymáshoz érünk.
Először csak óvatosan közelítem meg a férfiasságát, nem akarok nekiesni, hiszen ez is egy olyan lopott alkalom, amikor sietség nélkül kiélvezhetjük fiatalságunkat. Nyögése azonnali endorfin löket az agyamnak, hát még a kezei, amik azonnal birtokba veszik a testem legérzékenyebb pontjait. Bőrére sóhajtok mielőtt egy újabb csókban forrunk össze. Keze ügyesen dolgozik rajtam, aminek a hatása azonnal látszódik és érződik. Kipirulva kűzdök, de nem ellene, hanem a közös célért. Könnyedén szabadít meg az utolsó ruhadarabomtól is.
Finoman harapok az alsó ajkába egy pillanatra mielőtt újabb táncba kezdenek a nyelveink így szinte teljesen elnémítva a sóhajaimat. Csupán egyetlen rövid pillanatra kerít hatalmába a meglepettség amikor minden erőlködés nélkül fordít maga alá. Ösztönösen mozdulok feljebb húzva a lábaimat. Mosolyától azonnal zavarba jövök, pedig nem először látom már ezt a kifejezést az arcán. Csak akkor nyerem vissza a magabiztosságom egy részét amikor ajkai csókokkal kezdik el végigborítani a testemet.
Már nehezen bírom keze szorgos munkáját és ezt sűrűsödő nyögéseim is elárulják a számára. Tartani szeretném magamat még egy kicsit, de az elkerülhetetlennel harcolok. Amikor felegyenesedik tekintetem végig tudja mérni az egész testét és egyszerűen észvesztően néz ki. Összeakad a tekintetünk és végem lesz. Elsöprő hullámként terít maga alá az orgazmus minden szilánkosra tört részemet simára csiszolva miközben megfeszülök keze alatt. Lassan csitul bennem az élvezet, de amint levegőhöz jutok lábaimmal körbeölelem a derekánál így közelebb húzva magamhoz, hogy újra megcsókolhassam miközben körmeim finoman siklanak végig a hátán egészen az alsónadrágig, amitől gyorsan meg is szabadítom, hogy tényleg ne álljon semmi közénk. Még néhányszor végigsimítom a férfiasságát, de nem akarom túlfeszíteni a húrt, így óvatosan mozgatom csak a kezem rajta. Innentől már az ő döntése, hogy mikor akarja megtenni a következő lépést.

@ezt vettem fel.

Elintézi mindkettőnk védelmét mielőtt tovább haladnánk. Így legalább nyerek néhány másodpercet amíg rendezem a légzésemet és addig is rajta legeltetem a szemeimet. Amikor újra felém mozdul már sokkal türelmetlenebb amitől csak még jobban kívánom teste minden egyes részletét. A lábaim szétnyílnak és már én sem akarok várni, hiszen szinte ketté szakadok azért, hogy magamban érezhessem. Nem hezitál, nem finomkodik hanem a hatalmába kerít és egyetlen határozott mozdulattal tölt ki teljesen. A fejem hátrabillen miközben hangosan nyögök fel. Lábaimat ösztönösen húzom feljebb oldalán, hogy jobban hozzám férjen miközben a csípőmet megemelve kezd el mozogni. Forró bőre az enyémhez tapad minden levegőt kiszorítva testeink közül.
Kezeim hol a hátába kapaszkodnak hol a hajába túrnak miközben igyekszem viszonozni csókjait és elegendő levegőhöz jutni mégsem akarom, hogy akár milliméterekre eltávolodjon tőlem. Úgy érzem magam tőle akár egy felrobbanni készülő csillag. Minden mozdulatommal igyekszem közelebb engedni magamhoz miközben már szinte teljesen eggyé válunk.
Hosszan csókol és én boldogan adom át magam neki teljesen miközben ő pontosan annyira lángol értem mint én érte. A nyögéseiből tudom, hogy már közel jár, így minden erőmet előveszem, hogy át tudjam fordítani őt magam alá és befejezhessem amit ő kezdett el. A mellkasára támaszkodva mozgatom fel és le a csípőmet. Nem finomkodok és nem lassúzok, hiszen tudom, hogy közel jár és ettől nem szeretném megfosztani. Csak látni szeretném az ő arcán is a mindent elsöprő élvezetet amit ő nekem már megadott egyszer.
Az övével együtt azonban saját testem is a tűréshatár peremére kerül teljesen megbódítva. Az ő öröméért mozgok egyre kitartóbban teljesen kihasználva az adottságait, de azt hiszem én lépem át elsőként a célvonalat talán magammal is húzom őt miközben minden izmom megfeszül ezzel lelassítva a mozdulataimat. Hálát adok az égnek, hogy üres a ház, hiszen hangos nyögések jelezték szinte minden mozdulatunkat. Levegőért kapkodva dőlök a mellkasára és végre jóleső fáradtságot érzek az egész testemben.

@ezt vettem fel.

Sóhajaink szinte egymásba olvadnak ahogyan a testeink is, miközben egyre elszántabban hajszoljuk a gyönyört, amit csak egymástól kaphatunk meg. Szeretem ahogyan hozzámér, a határozottságát, szinte sugárzik belőle és a mozdulataiból, hogy mennyire tudja már, hogy mit tehet meg velem... bármit. Vele sosem ismertem határokat, hiszen feltétel nélkül bízom benne. Szükségem volt rá, hogy a mázsás terheket leszakítsa a vállaimról és elcsitítsa háborgó lelkemet. Most pedig ahogy a mellkasára dőlve igyekszem uralni a légzésemet békét érzek. Csak azt kívánom, hogy bár ne kellene elmennie. Ha itt van velem, akkor minden nyugodt és kevésbé tűnik elcseszettnek, de tudom, hogy mit kockáztatnánk azzal, ha nem menne haza, így nem is kérhetem erre. Az önzőség lenne a részemről és vele sosem tenném ezt.
Mintha csak olvasna a gondolataimban kimondja a szavakat, amiket tényleg hallani szerettem volna. Elmosolyodok. Gyengéden és megkönnyebbülve.
-Én sem akarom, hogy elmenj..-válaszolok neki csendesen. Sosem vettem a lelkemre, amikor egy-egy légyott után mennie kellett. Tudtam, hogy maradna és sosem kellett attól tartanom, hogy másnap kerülné a tekintetem vagy úgy tenne, mintha semmi sem történt volna közöttünk.
Halkan felnevetek mikor maga alá fordít és viszonzom a csókját mielőtt eleresztem, hogy fel tudjon kelni. Lustán pihentetem rajta a tekintetem. Egyetlen rövid pillanatra megfordul a fejemben, hogy most nekem kellene okosnak lennem és azt mondanom, hogy menjen haza, hogy ne kerüljön miattam bajba, de őszintén nem akarok lemondani arról a lehetőségről, hogy összebújva aludhassak ma vele. Amikor visszafekszik mellém az oldalamra fordulok és a mutatóujjam gyengéden cirógatni kezdő a mellkasát.
El tudnék olvadni a tekintetétől ahogyan végigmér. Kimondhatatlanul szeretem minden apró részletét.
-Adj még pár percet és mehetünk.-még nem bírok felkelni vagy inkább nem akarok. Csak hozzábújok, hogy kiélvezhessem a bőrének melegét és illatát.

@ezt vettem fel.