Az EPA, mint környezetvédelmi hivatal minden természeti elemmel foglalkozik, ami körbe vesz minket, de ezek mellett hozzánk tartozik még az épített környezet is. Ezek mellett foglalkozunk még a hulladéklerakókkal és szennyvíztelepekkel is, szóval elég sokrétű a munkánk, bár tény, hogy szakosodunk is. Legalább is a legtöbben, mert egy kicsit én kivétel vagyok, hiszen én tartom a kapcsolatot Puerto Ricoval, így minden onnan érkező és oda menő anyag hozzám fut be. Ez pedig valahol azt is jelenti, hogy nekem mindenbe bele kell látnom szakmailag, így sokszor dobnak be különböző munkaterületekbe. Ez pedig, mivel nem régen vagyok a cégnél, hatalmas kihívás, főleg, hogy az előző munkahelyeimen éppen a másik oldalról vettem részt a környezetvédelemben, és nem a hatósági oldalról.
A kollégákkal kijövök, bár most a nyári szabadságolások miatti helyettesítés kicsit mindenkit feszültté tesz. A közvetlen vezetőség nem várja el a teljes körű helyettesítést, de bizonyos feladatok nem állhatnak hetekig, ráadásul a felettes szervünk most kér egy csomó határidős jelentést és kimutatást, meg most van az éves irattározás is, amire már végképp nincs kapacitás. Ezért is örülünk annyira, hogy diákmunkásokat vesznek fel, akikre a nem szakmai feladatokat rá lehet bízni az irodában, vagy a mintavételezésben tudnak a segítségünkre lenni, még akkor is, ha ahhoz személyes akkreditációval is kell rendelkezni. Persze azt tudom, hogy ezt sokan „rabszolga-munkának” tartják, de ennek is lehet a pozitív oldalát nézni. Ha mást nem is, de mi rájuk tudjuk bízni, hogy tegyék sorrendbe az iratokat sorszám szerint, vagy egy meghatározott programban rögzítsék az adatokat, amikre nekünk már nincs időnk, ők pedig pénzt kapnak érte, jól mutat majd az önéletrajzukban, hiszen tapasztalatot szereznek. Jó, a fizetés nem sok, de a semminél több.
A múlt héten a közvetlen főnököm jelezte, hogy én is fogok kapni egy segítséget, mert látja, hogy felgyűlt a munkám, pedig tudja, hogy igyekszek napra kész lenni, csak mennyiségileg sok. Tényleg várom már, hogy legyen valaki, aki le tud venni egy kis terhet a vállamról.
Bár itt sokan a közös térben vannak kis boxokban, én megörököltem az elődöm kétszemélyes irodáját, mert sok az anyagom, aminek hely kell, még akkor is, ha már sok minden digitalizálva van. A digitális világban születtem, de valahogy sokszor jobban szeretem a papír alapú dolgokat, hiszen az nem fagy le, nem lehet feltörni, vagy nem törlődik rendszerhiba miatt, arról nem is beszélve, hogy egy-egy anyagból sokkal többet lát az ember, mint egy képernyőnyi felületen.
Mi nyolckor kezdünk és péntek kivételével fél ötkor végzünk, mert pénteken kettőig vagyunk, de a diákokkal mindig egyedileg történik a munkaidő egyeztetése, és sokkal rugalmasabb, mint a miénk, még nyáron is, bár előttünk és utánunk nem lehetnek bent. Persze ez alól is van kivétel, ha az, aki mellett van, hamarabb érkezik vagy később távozik, mert olyan munkafolyamatban van. Engem viszont most elfelejtettek tájékoztatni, hogy a mellém érkező mettől meddig tud dolgozni. Minden esetre én a munkaidő előtt már fél órával bent vagyok, mert van mire néznem, és egyébként sem tudok igazán aludni. Így a tegnap abbahagyott, Puerto Ricótól kapott levelet fordítom, hogy az illetékes kolléga vagy kolléganő, aki majd megkapja, hogy elvégezze a benne lévő munkát, értse, hogy mit kell csinálni. Nagyon belemerülök a fordításba, mert a kopogástól megijedek, pedig nem is volt hangos, de az irodában lévő csendbe belehasított.
Egy fiatal, tizennyolc év körülinek kinéző fiút kísért fel hozzám, az első emeletre az egyik diszpécserünk. - Köszönöm, Mark! - mondom a kollégának mosolyogva, aki egyből megy is vissza a helyére. - Szia! Én Flor Sánchez Moreno vagyok, de szólíts Flornak. Ha minden igaz, akkor nekem fogsz segíteni. Hogy hívnak, hogy szólíthatlak? - kérdezem kedvesen, ahogy felállok a székből, és elé érve a kezemet nyújtom neki. Az iroda olyan közepes nagyságú, az egyik fal mentén végig, a plafonig érő szekrények vannak, előtte vannak az asztalok, amiken összesen három számítógép foglal helyet. Így két ember szemben ül egymással, a harmadik pedig rájuk merőlegesen, egyelőre az ablaknak háttal, de megfordítható, ha szükséges. Elvileg ez az asztal lenne majd az előttem álló srácé. Ezen kívül pedig van egy kisebb „konyharész”, ahol tudunk készíteni kávét, teák, és van hely egy-egy tányérnak, pohárnak, evőeszközöknek, meg a mellette lévő kis szekrényben van elrejtve egy kézmosó csap. Az irodatársam most egyébként szabadságon van, így egyelőre ketten leszünk.

Flor

━━━ "Live your life that the fear of death can never enter your heart."

A nyári szünet sosem jelent jót. A mai évben meg különösen nem, hiszen a decemberem sem volt ép fenékig tejfel, apámék akárhogyan próbálták elsimítani az ügyemet, nem ment minden olyan zökkenőmentesen, mint hittem. Főleg hogy két dologgal is megkellett küzdenem. A lelkiismerettel és az önbizalmam visszaszerzésével. Az utóbbiról nem beszélnék. A lelkiismeretfurdalásom pedig az elütött csaj miatt van, ki ugyan magához tért, ám az állapota még mindig nem engedi meg hogy lábra álljon. Engem pedig hát látni sem akar, ahogyan a szülei sem. Megértem. Én sem lennék kíváncsi magamra. Nem rúgtak ki a suliból, átengedtek mindenből éppen hogy. Mákom volt, ám nem mondtam le arról, hogy tovább tanuljak. Matekszakon, ahogy elterveztem., Fog rá az agyam, így mindenképp meg kell csinálnom. Igaz, hogy kaptam egy csomó átkozást a személyiségemre, hogy majd ez miatt lesznek nehézségeim ott is. Ám azon vagyok, hogy kicsit változtassak a problémás viselkedésemen. Csak úgy szólok, rohadt nehéz normálisnak lenni. Vagy visszafogottnak, hogy ne menjen senki az agyamra és ne jusson eszembe elsőre a balhé. Vagy a pia és a rongálás. Esetleg a bandázás a haverokkal. Elég sok negatív dolog jut az eszembe, köztük anyám terhessége és az hogy az ő agyára se menjek. Próbáltam betartani az új szabályokat...utálom az ilyesmit. Apám hozta be őket és megint csak a következményekről pattogott, hogy lesznek majd ha telibe szarom a dolgokat. Hát nem szarok le semmit. Két nyári munkát is kinéztem, melyek könnyűek és nem kell megerőltetni sem magam és jól is fizet. Mellette meg ezer meg egy dolgot is tudok tenni majd. Ami a csajozást illeti, hát megoldottam, suliban találkozunk, elkísérem haza, majd utána térek haza...pár perces csúszással, de nem hazudok erről. Nekem fontos és ettől csak jobb leszek (kac kac) ha nem tiltanak el a nőmtől. De most az első napomat kezdem a második munkánál, az elsőt befejeztem, ott már nincs szükség rám, kivégeztük a padlásteret egy hét alatt, meg a többi kacatos helyet is. Szóval kikerestem a neten, hogy hol található ez az irodaház, ahová mennem kell...nincs térkép a fejemben, így főleg hogy telefonon ejtettem meg egy beszélgetést velük...az első találkám lesz majd ott a lényegesebb. Aki mellé beosztanak egy csevej mellett. Remélhetőleg nem kérdezgetnek össze vissza mindenről, mert attól a hideg is kiráz. Már a gondolatától is. Szóval összekészülődtem, felfrissítettem magam és megindultam. A tömegközlekedés mellett a gördeszkám is helyett kapott, hiszen a kocsimat még mindig nem kaptam vissza. Nem szolgáltam rá, Henryk kocsiját meg messziről kerülhetem. Szóval ez az egy lehetőség maradt. Nem nagyon tudtam hova tenni a telefoncsevej alatt a munkabesorolását, jobb ha látom, az jobban megy. Persze eltudtam képzelni a papírok össze mappázását és ilyesmit, de a többi rejtély. Szóval az épület előtt megállva újra rápillantottam a mobil aplikációs térképre és mivel stimmelt, így felkaptam a deszkát is a földről és beléptem az épületbe. Ott aztán egy igazítást is kértem, kaptam is, papírt is töltettek ki velem, pofát is vágtak, de nem zavartak el. Az egyik tag pedig felkísért a “főnök-társamhoz”. Akivel majd a munkákat végezhetem, vagyis akinek a keze alá dolgozhatok. Nem vagyok az az izgulós fajta, de most megizzadt a tenyerem. Ahogy a fickó bekísért az irodára, a deszkát úgy pakoltam le a fal mellé, ahol nincs útban, majd egyenesedtem is fel, ahogy Mark távozott.  
- Helló Flor. Manuel Valderrama vagyok...A Manolo teljesen szuper lesz. Mindenki így szólít. - próbáltam nem pofátlan lenni és bunkó és olyan igazi vadbarom. Közben észbe kapok és kezet fogok vele, kis fáziskésés, megesik mostanában. A tekintetem az iroda belső részére is átsiklott, pár dolgot megnéztem, ajkaimon is kiszökött egy bizonyos wáo szócska. Hogy izgattott lennék, az kicsit túlzás, ám volt bennem egyfajta drukk, hogy vajon megfelelek-e...
- Szóval mit is fogunk itt csinálni? - kérdezem, hogy rátérjünk a lényegre és ne rajtam legyen a hangsúly. Azt nem nagyon akarnám, így inkább jobb ötlet híján csak terelek. Mint mostanában mindig elterelem az elmémet a negatív dolgokról, melyről mostanában elég sok kijutott. A csaj, akit elütöttem, a bohóc, aki elintézett, az anyám terhessége...több szar nem kell, bőven elég ez amiben benne vagyok és örülhetek hogy nem hullámzik.  

Nem vagyok, vagy legalább is nem tartom magam, egy szadista, sztahanovista hajcsárnak magam, de bízom abban, hogy a mellém beosztott diák nem olyan lesz, mint, aki egy másik kolléga mellé került, akit vagy két hétig tűrtek meg, mert szó szerint semmit sem csinált, vagy, ha igen, akkor is hemzsegett a hibától. Persze igyekszek elnézni, ha valami miatt egy-egy nap nem megy úgy a munka neki, mert ez bárkivel előfordul, de nem lenne szerencsés, ha rendszer lenne belőle. Nekem az újoncról valóban alig mondtak valamit, így sajnos azt sem tudom egyelőre, hogy mit is fogok tudni rábízni, ahogy azt sem, hogy mi miatt is jelentkezett erre az állásra. Persze, ha lelkes, és akarja is csinálni, akkor majdnem mindegy, de, ha szakmai indíttatás hajtja, akkor külön örülnék neki, de természetesen nem elvárás. Bár az sem kizárt, hogy megszereti, és egy jövőbeni kolléga lesz belőle. A környezet sajnos katasztrofális állapotban van, és sok hozzáértő kutató úgy látja, hogy már visszafordíthatatlan károkat okoztunk benne. Nos, remélem, tévednek, mert kár lenne egy olyan bolygóért, amiről biztosan tudjuk, hogy számunkra életképes. A levél, amit most fordítok nagyon érdekes, bár valószínűleg nem a mi irodánk fog majd vele foglalkozni, hanem továbbítani kell majd a Floridai irodánknak, mert a Karib-térség vizeit érintő drogszennyezés legújabb adatai, és azok ökológiai hatásai őket jobban érinti, és többet is tudnak tenni a többi, helyi hatósággal együttműködve. Bár nekünk is jó hivatalosan is tudni ezekről, közvetlenül nem tudunk intézkedni. Bár a kutatás leginkább amerikai indíttatású, Puerto Rico nagyban érintett már csak a terület miatt, így részben besegítenek az ottaniak, részben pedig egy kontroll-ellenőrzést is végeznek, és a mostani eredményeiket olvasom. Annyit viszont még extraként sikerült megállapítani, hogy a mellékletek egy részét tengerbiológus vagy valami ehhez hasonló végzettségű személy írta, mert ennyi latin szót ritkán látok egyben. De végre megtanultam, hogy a nagy fehér cápa latinul Carcharodon carcharias, na, nem mintha szükségem lenne rá, de túl sokat olvastam tegnap óta.
Idő közben viszont megérkezett a segítségem is, aki mintha egy kicsit feszült lenne, bár ez simán lehet a fiatalkori tapasztalatlanság miatt, hiszen lehet, ez az első ilyen hely, ahol jár. - Nagyon örvendek Manolo - szólítom most már az általa kért megszólításon. - Egy gyors körbevezetést még megejtenék, ha nem gond - mosolygok rá kedvesen. Ha pedig beleegyezik, akkor bele is vágok. - Az irodában hárman leszünk, csak a kolléga most szabin van, de egyébként szerintem nagyon jó fej. Ő velem szemben ül, így a Te asztalod az ablak előtti lenne, de, ha szeretnéd, akkor átrakhatjuk a másik oldalra. Nem tudom, hogy a fény mennyire teszi láthatóvá majd a monitoron megjelenő dolgokat - adok egy indokot, hogy miért is elfogadható a részükről, ha változtatni akar, de persze ezen kívül más indoka is lehet. - Közben, el is foglalhatod a helyed, ha szeretnéd - ajánlom neki, hogy ne kelljen itt ácsorognunk, mert, ha leül, akkor én is helyet foglalok. Az irodai forgós széket is beállíthatja a neki kényelmes helyzetbe a gyors eligazítás közben. - A szekrényeket kulccsal zárjuk munkaidőn kívül, és ebben a dobozban tartjuk őket - mutatok az asztalon lévő kulcsdobozra. - Ott van egy kis konyha, ahol lehet kávét, teát főzni, ami általában van, de, ha azokon kívül mást szeretnél, akkor Te is hozhatsz majd be, valamint ott elfér számodra is egy-egy tányér, pohár, evőeszköz, vagy bármi, amire szükséged lehet. Ja, és a mikró is szabadon használható. A mosdó a folyosón van, innen kilépve jobbra. Ha minden igaz, a mai nap folyamán egyébként kapni fogsz egy belépőkártyát is, amivel majd be és ki tudsz csekkolni a lenti kapun. A földszinten pedig van egy büfé, ha szükséged lenne üdítőre vagy szendvicsre, csokira, ehhez hasonlóra. Eddig így rendben? - kérdezem, hogy van-e valami, ami érdekli, majd válaszolok a kérdésére is. - Nos, hogy mit fogunk csinálni, az leginkább attól fog függeni, hogy miben tudsz majd segíteni, és, hogy mit mondtak neked, hogy miben kell majd segítened. Engem sajnos most nem igazán informáltak Rólad, csak annyit mondtak, hogy ma érkezik valaki segíteni - vallom be őszintén, hogy miért is kérdezgetem, még akkor is, ha egyébként érzékelem, hogy terelni próbálja magáról a figyelmet. Ezt persze igyekszek tiszteletben tartani, így amennyire csak lehet, kizárólag a szakmai szempontból szükséges infókat szeretném megkérdezni tőle. Kamasz, ami már önmagában sem egy egyszerű időszak, és gyakran túl sok és fölösleges terhet pakolnak a nyakukba, amit összeegyeztetni a vágyaikkal és azzal, hogy most fedezik fel a világ egy új oldalát és részben önmagukat, elég megterhelő tud lenni. - Így szeretném megkérdezni, hogy milyenek a képességeid, miben vagy jó, mi érdekel, például inkább fogalmazni szeretsz, vagy a monoton munkában vagy jobb, esetleg beszélsz-e spanyolul, hogy megy a word, excel, és a hasonló programok kezelése, illetve, hogy miért is jelentkeztél ide. És mielőtt megijednél, nincs rossz válasz - próbálom megnyugtatni, hogy akkor sem történik semmi, ha kizárólag a pénz miatt jött ide, vagy, ha bukásra áll mindenből a suliban, mert semmi sem érdekli. - Ez mindössze csak azért szükséges, hogy minél több, változatosabb munkát tudjak adni, hogy ne unatkozz, és, ha lehet, akkor, élvezd is, amit csinálsz, és az ittlétet - mosolyok kedvesen.

Flor

━━━ "Live your life that the fear of death can never enter your heart."

Nem tudom, hogy milyen találkozóra számítsak, hogy vajon ez az első és utolsó, vagy lesz-e esélyem a továbbiakban is. Igen, borulátó vagyok és igen, látom ennek a helyzetnek a negatív oldalát is, akárhány pozitív dolgot sorakoztatnak fel. Van hogy nem látom az alagút végét, azt hiszem ez pont egy ilyen helyzet. Egy rövid beszámolót azért megejt Flor, nincs ellenemre, legalább tudni fogom mit merre és hogyan, nem pedig vaktába megyek bele valahová az elején. Elpillantok az ablaknál elhelyezkedő asztal irányába, hallgatom a magyarázatot, hogy nem mi ketten leszünk, akad egy szabin lévő kolléga is. Milyen szerencsés...szabi. Bár én nem panaszkodok, nekem nincs szükségem rá, szóval meg is indulok, hogy helyet foglaljak a kijelölt helyen és beállítsam magamnak az ülőalkalmatosságot. Kicsit magasabbra állítom, kényelmesebb, jobb szeretem ha enyhén lóg a lábam, az otthoni is így van beállítva és jobban látom a monitort is. Persze közben figyelek is, a mutatott dobozra pillantok. Remek. Legalább őrizve lesz és nem lesz elhagyva véletlenül sem. Klassz. Ez egy jó ötlet. Akad egy konyha is, majd a csaj felsorolja a bent lévő dolgokat, hogy miket lehet és hozható is be pár dolog ha az úgy adódik. Nálam lehet úgy fog adódni a tejallergiám miatt, hiszen nem ihatom azt, amit mások, így kénytelen leszek alkalmazkodni és behozni legalább egy tejhelyettesítő italt. Van olyan dolog, amihez kell, szóval jó ha van, hiszen nem mindenhol kapható. Otthon akad pár dobozzal, meg anyám is rendesen helyettesíti az ételekbe ahol kell.  
- A belépőkártya ideiglenes, vagy ilyen vendégkártyaszerű? - nem volt még dolgom ilyen kártyákkal, gondolom rákérdezek, meg gondolom elhagynom se kellene...mondjuk megtartani nem akarom, hiszen csak a nyári szünet végéig tartózkodok itt. Mintha erőltetve lenne mindez, holott én akartam ide jönni...majd csak jó lesz. Elmennek a napok és minden remekelni fog. Főleg ha később még érdekelni is fog a dolog. A büfé ugyan felkeltette a figyelmemet, de cikinek tartom a kérdést, így befogom a lepénylesőm és nem érdeklődök, hogy akad-e ott tejallergiások részére fenttartott csoki, vagy tejtermék... majd ráérek és megnézem.  
- Eddig teljesen jó. Belekötni se tudnék semmibe. - villantok egy mosolyt, persze nincs semmi rossz szavam ezekhez, majd úgyis elmegyek felfedezni a helyet, ha szünetem lesz...biztosan lesz szünet, ugye? Őt még nem értesítették, hogy miben leszek a segítségére...remek. Ennyit a kommunikáció hiányáról...
- Papírmunkát emlegettek, de a részletekre nem tértek ki, hogy ez mit is foglalna magában. Meg mintavétel... - a telefonban csak ennyit közöltek és a helyszínt, hogy hova mehetek, kit keressek és majd a papírokat töltsem ki. Mivel 18 vagyok, nem nagyon kellett a szüleimmel kommunikálniuk, bár ami késik az nem múlik. Igyekszem úgy csinálni a munkát, hogy ne legyen panaszuk és ne kelljen a szüleimet értesíteniük. Pont elakartam kerülni őket napközben, így ez piszok jól jött ez a lehetőség. Persze az sem mindegy hogy milyen feladatot tesznek elém, mert van ami leköti a figyelmem és elszöszölök vele, de van, ami nem igazán megy. Oké, elüldögélek egy monitor előtt és a papírhalmazokkal, majd kiderül, hogy mennyire fogom megunni, hiszen nem playstation lesz...a kérdésáradatra nem számítok, fel is szaladnak a szemöldökeim, bár sejthettem volna, hogy lesz egy ilyen is, hogy válaszolnom kell mindenre is...
- Úhhh, ez így egyszerre rengeteg kérdés Flor...de igyekszek mindenre válaszolni... - nyögöm ki kicsit meglepetten, bár tényleg meglepett, főleg a spanyollal, de mivel minden kérdésére figyeltem, így válasszal is szolgálhatok számára egy kis csend után. Amúgy ennyire kíváncsi vagy a munkájához tartozik? Vagy ez csak engem zavar?  
- Öhm...kedvelem a számokat, bármit kitudok fejben számolni, matekszakos vagyok és olyan egyetemet választottam, amely kihívás lehet számomra, szóval... - vonok vállat, hiszen csak őszinte vagyok...elpillantok a plafonra, felidézem a további kérdéseit, majd elkezdek kicsit oda vissza kicsit forgolódni a székkel, nem fordítok hátat, annyira bunkó azért nem akarok lenni. Csak nem akarok frusztrált lenni és ezzel kicsit nyugtatom is magam, elterelem erről a figyelmet.  
- Mondjuk úgy hogy írni nem szeretek...wordot alkalmaztam pár óra miatt, de nem kötött le...szóval a leghosszabb fogalmazásom eddig amit írtam az úgy két oldalas volt. Nem dicsértek meg miatta... - húztam el a számat, hiszen dumálni azt tudok, de mindezt ha lekellene írnom...inkább ne.  
- Amúgy ha egyszer-kétszer megmutatnak valamit, utána már nincs vele problémám, kérdezni tudok, szóval nem vagyok elveszve... - nem akarom hogy egy csődtömegnek gondoljon, még csak azt kéne, buknám az imidzsem...nem lenne jó dolog, és most nem apám miatt, magam miatt. Bár itt nem szükséges tudnia senkinek, hogy apám merre és mit dolgozik. Miért kell amúgy spanyolul tudnom? Mindenesetre spanyol nyelvre váltva szólaltam meg következőre, folyékonyan beszéltem, anyanyelvi szinten, hiszen tulajdonképpen az is az angol mellett.
- A spanyolt egész jól tolom, nem akadály sosem váltogatnom angolról. Hogy miért jelentkeztem...nos leginkább fogalmazzunk úgy hogy elcsesztem valamit, ezzel pedig csak bizonyítok, leginkább magamnak, hogy képes vagyok nem csak akasztanivalóként viselkedni. Persze a pénz is elég motiváló, mégsem ez az első gondolatom...- vallottam meg végül a nő szemeibe pillantva, szavaim őszinték voltak, ám a kérdés is ott volt bennem, ott motoszkált, így ugyanúgy spanyolul tettem fel azt. Hiszen nyilván tud ő is, ha megkérdezte.
- Miért kell a spanyol? - tényleg érdekelt, hogy vajon a munkához lehet köze, vagy bármi más függ tőle. Vagy nem szereti a spanyolt és ezt itt most el is buktam? Oké, hogy változatos munka, de fordítást ne akarjon rám sózni, mondtam, hogy a számokban vagyok jobb.

Látom Manolon, hogy sok kérdés motoszkál a fejében, hogy nagyon új neki ez a helyzet, és mintha lenne benne egy erős megfelelési kényszer is, csak még nem tudja, hogy mi a jó válasz és a rossz, ami talán a legrosszabb most a számára. Fiatal, és tapasztalatot kell szereznie, és remélem, mellettem ezt megkaphatja, és végül pozitív élményekkel és tapasztalatokkal fog gyarapodni. Figyelem a reakciót, már csak megszokásból is, meg azért is, hogy, ha enyhíteni akarok a feszültségén, így talán könnyebb. Persze azért arra figyelek, hogy ne legyen túl feltűnő, hogy nézem, nehogy tovább rontsak a helyzetén. Meg egyébként is, nekem is körül kell néha néznem, hogy mit is kell vele megosztanom, így ötleteket kell keresnem. A széket a magyarázatom közben beállítja a neki kényelmesre, és a beszélgetésünk sem törik meg.
- A belépő kártya a miénktől annyiban fog különbözni - veszem elő a sajátomat, és mutatom meg -, hogy a Tiéden nem lesznek rajta az adataid, csak a rendszerben fogják látni, hogy Te léptél be, illetve, hogy az lesz rajta, hogy „külsős”. Ilyen jellegű kártyát kapnak azok a kollégák is, akik másik EPA intézettől jönnek át hozzánk munka miatt. A kártyát Te is haza viszed, nem kell nap végén leadnod, ahogy nekünk sem, hogy reggel gond nélkül be tudj jönni. Én, hogy ne hagyjam el, olyan helyen tartom, amit nem viszek magammal, mondjuk az edzőterembe, de reggel automatikusan felveszem, ha elindulok ide otthonról - adok egy tippet neki. - Nem hiszem, hogy elhagynád, de, ha erre gyanakszol, vagy arra, hogy ellopták, azonnal szólj, mert le kell tiltatni - mondom el a protokollt, de igyekszek biztosítani is, hogy azért bízom benne annyira, hogy ilyen nem fog előfordulni vele. Azt észre veszem, hogy a büfé felkelti az érdeklődését, de nem mer kérdezni, így egyelőre csak egy halvány mosoly fut végig az arcomon, és elraktározom magamban, hogy erre még térjek ki.
- Ez örömmel hallom, de, ha bármikor bármilyen kérdésed, óhajod, panaszod van, szólj, és igyekszek segíteni, vagy útba indítani, hogy merre találsz választ - mosolygok kedvesen. Előfordulhat, hogy olyan kérdés merül fel benne, amit nem tudok, de azt tudni fogom, hogy hol kap pontos választ.
Néha furán megy itt a kommunikáció, és látom rajta, hogy ez meg is lepi, de néha itt is eluralkodik a káosz, és fontos infók nem vagy késve jutnak el egy-egy helyre. Illetve itt úgy vannak vele sokan, hogy oldja meg az illető, mert itt felnőttek vannak, ami részben igaz, de azért néha bosszantó is, ha egyébként lényegi infó veszik el az éterben. Amikor válaszol, hogy milyen munkafolyamatokat is adtak a tudtára, akkor részben meg is világosodok. - Akkor valószínűleg leginkább az iratanyagok rendezése, rendszerezése lehetett a munkakiírás oka, meg, hogy „kislaboros” legyél - mosolyodok el, a kezemmel is idéző jelbe rakva a szót. - Azért lehet, hogy, ha szeretnéd, kicsit változatosabbá tudom tenni Neked ezt a munkát, ha van hozzá kedved - mosolygok rá kedvesen.
Amikor belelendülök a kérdezésbe fel sem tűnik, hogy valóban túl sok kérdést zúdítottam rá, amit jelez is. - Ne haragudj! Ha fontos kérdés marad ki, akkor szólok, de nem egy vizsgán vagy, ahol a kimaradt kérdés pontlevonással jár - nyugtatom meg, hogy ez nem vérre megy, csak kicsit fel akarom mérni a képességeit, hogy kamatoztatni tudja, nehogy unatkozzon. - Szuper! - mondom a matekszakra értve. - Részben azért, mert én nem szeretek számolni, bár a matek logikája megy, részben pedig azért, mert akkor logikusan is gondolkozol, ami kifejezetten előnyös tud lenni - mosolygok rá. A matekban a számtan az, amit nem szeretek, de, hogy egy-egy dolgot hogy lehet kiszámolni, az megy. A számtanra meg ott van a számológép meg az excel, vagy vannak olyan szakprogramjaink, amik már alapvetően számolnak, ha beírjuk az értétkeket, nekünk meg csak egy ellenőrző, nagyságrendi számolást kell végeznünk legfeljebb.
- Ha inkább reálbeállítottságú vagy, nem is csodálom, hogy nem szeretsz fogalmazni - fűzöm hozzá megértően. - Iskolai sajátosság, hogy minden tanár azt akarja, hogy minden diák az ő tárgyából legyen jó, és igyekszik azt erőltetni, de ez csak a középiskoláig van így leginkább. Utána, ha nem akarsz író lenni, akkor mész matek szakra, és jórész elfelejtheted a fogalmazást - hozom fel példának az ő választását. - De, akkor én nem adok fogalmazni valót - nyugatom meg, hogy én ezzel nem fogom terhelni. - Az nagyon jó, ha ennyire gyorsan megérted az új dolgokat, de, tudd, bármikor kérdezhetsz, és inkább kérdezz is, ha elakadsz, vagy elbizonytalanodsz, minthogy rosszul csináld meg. Néha javítani nehezebb, mint válaszolni, így bármikor kérdezhetsz, nem fogok haragudni miatta - bocsátom előre. - Rendben? - érdeklődök lágy mosollyal.
Kicsit meglep, hogy ennyire jól beszélni a nyelvet, de örülök neki. - Örülök, hogy ilyen jól megy a nyelv - mondom lelkesen automatikusan spanyolra váltva, és látszik is rajtam, hogy valóban boldog vagyok ettől a hírtől. Az első válaszából leszűröm, hogy jó nagy bajt csinálhatott, ha saját magára úgy fogalmaz, hogy „akasztanivaló”, de látom rajta, hogy nem akar róla beszélni, így nem is erőltetem. Majd, ha kicsit jobban feloldódik, akkor talán majd magától is megnyílik. - Mindenkit más vezérel, de így, hogy nem a szakma hajt, igyekszek nem fárasztani a szakszavakkal - válaszolok a fel nem tett kérdésére, hogy miért is érdekelt a motivációja.
- Én tartom a kapcsolatot Puerto Ricoval, így rengeteget váltogatom a spanyolt és az angolt, de nem mindig tűnik fel, ha váltok. Ez viszont egy-egy anyag fordításánál vagy megírásánál gond szokott lenni, így szeretem, ha valaki átfutja, hogy maradtam-e az egy nyelvnél. Bár kétanyanyelvű vagyok, és tizenhét évig spanyolnyelvű területen éltem, így sokszor könnyebben jön a számra a spanyol, mint az angol. Szóval, ha lenne kedved, átfutni néhány anyagot ilyen szemmel, hálás lennék. Főleg miután esetlen hosszabban beszélek esetleg spanyolul. De mielőtt megijedsz, nem kell fogalmaznod, és fordítanod sem, csak szólni, hogy hol használtam rossz nyelvet, ha vállalod - nyugtatom meg, hogy nem erőszak ez a rész, és mivel jelezte, hogy nem szeret fogalmazni, így ilyet igyekszek nem rábízni az ittléte alatt. Ráadásul mi egy elég kitekert, hivatali nyelven írunk, amivel a korából ítélve még nem használhatott, és, ha „simán” sem szeret fogalmazni, akkor így pláne utálna.
- Egyébként észrevettem, hogy a büfével kapcsolatban kérdezni akartál valamit. Mi lett volna az? - érdeklődök, és, ha egyéb kérdése is van, azt is felteheti.

Flor

━━━ "Live your life that the fear of death can never enter your heart."

Egész sok minden érdekel, ám kérdéseim is vannak, melyek általában eltérőek ám mindent meg fogok tudni. A belépőkártya fontosságát is megtudom, meg a praktikusságát, hogy miképp nem hagyhatom majd otthon. Nem volt még ilyesmiben részem, így jó ha ellát valaki tanácsokkal. Biztos van olyan hely, ahová eltudom majd tenni ezt a kártyát...a telefonom? Hülye kis nyomógombos izé...még mindig nem kaptam vissza a sajátomat, de eldobni sem dobhatom, mert Keegan csak így érhet el, mintsem az online felületeken. Szóval a kártya és az ellopása...letiltható...menő! Meg is lep a dolog, ez látszik rajtam, nem sejtettem és hát nem is gondoltam bele, hogy az ilyen kártyákat is tiltani lehet egy esetleges nem várt krack miatt. Nem terveztem elhagyni, így ki kell találnom valamit...lehet hogy a bérletemhez teszem, azt hordom mindennap magammal, sose hagytam még el, de majd csak kiötlök rá bármit. Akármit! De legalább kapni fogok egy kis iránymutatást, ami segít mindenben, bár feltalálom magam legtöbb esetben, ide azért elkel. Főleg azon a téren, hogy mi miatt is dobtak be Flor mellé, de ha nem lesz unalmas, akkor még tetszeni is fog a meló. Nem akarok egész nyáron aktatologató kisiparos lenni. És ezt szerencsére ő is felhozza, így mosolyra rándul a szám széle.
- Megköszönném, ha nem csak aktatologató lennék... - bármire vevő vagyok, ami ezen a téren zajlik, így akár szennyvízért is lemászok, hogy elkerüljek egy esetleges unatkozást. Gyülölök tehetetlenül nézelődni és semmit tenni. Az nem vall rám. Szeretek tenni venni, meg hát nem az egy helyben ülős fajta vagyok, akit ha leültetnek valahová az ott is marad. Ilyen embert máshol keressenek! A kérdések zápora kicsit nyugtalanító, ám szavai megnyugvást hoznak, nem a válaszok elmaradása miatt fognak mást keresni a helyemre. Ennek viszont tényleg csak örülni tudok, meg hát bármikor tudok a kérdésekre válaszolni. Egyszerre volt sok...ami pedig a metekot illeti, csak kimosolygom, hogy nem szereti a dolgot, szóval jól jöhetek számára ezen a téren. Persze hogy kihasználom hogy használhatom az agyamat, ennél jobb nem is kellene, hogy bele lendüljek majd a dolgokba. Kell a frissités, rég használtam már sok számolást. Le nem mondok róla, akárhogy tűnik néha úgy, hogy semmi sem érdekel, ez az egy igenis érdekel az oktatási dolgok közül. Úgy tűnik Flor mellett könnyű dolgom lesz, nem fog megkínozni az utálatos dolgokkal, segít könnyebbé tenni az itt létemet, így aztán még azt is mondhatnám, hogy rohadtul kedves mindez tőle. De amúgy tényleg az. Melyik Főnök teszi kényelmessé a beosztottja munkáját? Valószínűleg egyik sem, így ezt ejthetjük is szépen. Talán még jó dolgom is lesz itt és feleslegesen félek...főleg így előre, mikor még Flort sem ismerem...bár eddig egész klassz csajnak tűnik. Ami pedig a gyors megértést illeti...
- Mindenképp... - nyugtatom meg most én, majdnemhogy csak hálásan, hiszen mégsem a haverokkal megyek zülleni, hanem munkahelyi új dolgok lesznek...még ha csak a nyári szünet miatt is lesz mindez akkor is. Csak egy hónap, vagy három hét, akár tovább. Meg fogom csinálni és ez lebeg a szemeim előtt. Ami a spanyolt illeti hamar a nyelvre váltva kezdek vele kommunikációt, ami meg is lepi, de örül is neki. A választ is hamar megkapom, mit meg is értek, helyeslően bólogatok, hiszen nekem is ez az anyanyelvem, bár mivel itt élek így anyáéknak az angolt is meg kellett tanítaniuk. Bár ha választanom kellene, akkor inkább ez, mint az angol, de mit is válogatok ugyebár. Volt hogy én is spanyolul kezdtem el veszekedni valakivel, vagy a tanárnak szóltam be valami frappánsat...de bókoltam is már ekképp Keegannek.  
- Persze hogy segítek. Nem okoz problémát... - nem hagyom abba a bólogatást, teljesen fel lelkesültem, hogy más is beszéli végre a spanyolt és ha nem figyelve úgy szólalnék meg, hát tudna rá válaszolni és nem köhintene le, hogy na ez most nem az a helyzet lenne. Menő nah! Meglep azonban tényleg, hogy érdeklődik, mert látta, hogy kérdeznék, csak nem mertem. Ez is szokatlan, de rendben, akkor megkérdezem.  
- Hát...- kezdek bele, majd tarkót is vakarok, ez időalatt elnézek másfelé, leeresztem a kezem, majd ráemelem a pillantásom.  
-...erősen tejallergiás vagyok...vannak tejmentes dolgok is esetleg? - kérdezek rá immár végleg a dologra, hiszen ez elég fontos dolog. A vaspótlást folytattam az elmúlt időben, az most visszaállt rendesen, de nem hagyhatom abba, különben vissza esik. Ezzel most nagyon nem is tudok foglalkozni, de a tej az elég fontos. Legalább én figyeljek, itt nem ismer senki, hogy figyeljen helyettem. Vannak olyan boltok, cukrászdák, kávézók, ahol jól ismernek és nem kell mondani, hogy mit és hogyan kérek... vagy ha a boltban eltévesztek valamit, akkor szólnak. Szerencsére.
- Dolgozunk ma amúgy? - remélem igen, hiszen nem terveztem ma haza menni, ellógni otthonról meg nem akarok, füllenteni meg végképp nem, így jó is lenne, ha mutatna ezt-azt, hogy teljen az idő is közben.

Új, és még a korából adódóan sem lehetett ilyen helyen, legfeljebb, ha a szülei hasonló helyen dolgoztak valaha, és néha magukkal vitték, de nem hiszem, hogy abból bármi lényeges megmaradt volna benne. Viszont e miatt elárasztom az információkkal, de sajnos ezek tényleg fontosak, hogy fennakadás nélkül boldoguljon közöttünk. Látom rajta azért, hogy jegyzi is a dolgokat, mert érdekli, de, sok mindenre úgyis rájön magától, vagy, ha oda kerül, akkor evidens lesz, de bármikor kérdezhet is. Sok kolléga és kolléganő is tud majd neki segíteni, ha olyan helyzetbe kerül. Például, ha egy-egy itteni irodát, labort keres, és nem tudja a pontos irányt, vagy személyt, akkor is útba tudják igazítani. De akár az automaták használatában is tudnak neki majd segíteni, ha elakadna bármilyen okból.
- Azt a legtöbben nem is szeretik, talán ezért is vagyunk ezzel a legjobban elmaradva - mosolyodok el. Nekem nincs különösebb bajom vele, csak az, hogy néha időhiány miatt tolódik, végül pedig felgyűlik, mert sok az egyéb határidő. - De valóban nem terveztem, hogy kizárólag ilyen feladataid legyenek - mosolygok rá megnyugtatóan.
Látom rajta, hogy a szavaim azért kicsit ellazítják, főleg miután kifejtem, hogy nem ártó szándék vezérel, csak muszáj felmérnem. Menet közben így ki is derítem, hogy mik lehetnek az erősségei és a gyengeségei, és azt is, hogy kiválóan beszéli a spanyolt is, ráadásul lelkes az iránt is, hogy kicsit lektoráljon. - Ezért tényleg hálás vagyok. Gracias! - lelkesedek fel. - Viszont az jó, ha tudod, hogy mi kicsit másabbul fogalmazunk, mint az iskolában vagy ahogy a „normál” emberek beszélnek. Ez egy hivatalos nyelv, ahogy leginkább a hivatali helyek írnak, így először biztosan fura lesz - bocsátom előre, mert ezt legelőször nekem is nagyon nehéz volt megtanulnom, amikor először elhelyezkedtem a szakmában. Valahol ezért sem gondoltam egy pillanatig sem úgy, hogy hatalmas fogalmazásokat bíznék rá, mert idő, mire ezt elsajátítja valaki. Mi egyfajta „kicsavart nyelven” írunk, aminek az értelmére a mai napig nem jöttem rá, de már megszoktam. - Szóval ne lepődj meg az olyan mondaton, hogy „Mellékelve megküldöm az EPA által aláírt határozatot.” És akkor egy kérdés, amire nem fogok tudni válaszolni: miért nem lehet azt írni, hogy „küldöm az EPA határozatát”? - előzöm meg a kérdés. - Erre sajnos nincs értelmes válaszom azon kívül, hogy, mert ez az elvárás - válaszolok őszintén egy mosoly kíséretében. A valóságban pedig ez lenne az igazi felsőfok, amit a nyelvvizsgán kérniük kellene, és, amit egy normál középiskolás sosem fog tudni, hiszen sok felnőtt sem tud, főleg, akik nem dolgoznak ilyen helyen. Igazából én sok spanyol nyelvórán részt vettem már kíváncsiságból, és eddig a tanárok kilencven százaléka azt mondta, hogy ez a nyelv csak a spanyolban létezik, pedig nem, csak ezek szerint ők még nem használták, vagy csak nem tudják, hogy mi az, hogy szinkronfordítás.
Látom, hogy meglepi, hogy észrevettem, hogy kérdezni szeretne, így majd ezt is tisztázni akarom vele, de most türelmesen megvárom, hogy megfogalmazza a kérdését. - Nos, hülyeséget nem akarok mondani, mert bevallom, sosem néztem, hogy miben van tej és miben nincs. De szerintem lennie kellene, és a büfében biztos, hogy tudnak erre igazi választ is adni. Ha nem lenne, akkor meg azt is megoldjuk, ezt megígérem - nyugtatom meg, hogy e miatt nem lesz kellemetlensége. Ha nincs itt tejmentes kínálat, akkor a közeli boltam tudom, hogy van, mert szoktam látni a „laktózmentes” feliratot néhány polcon. - Esetleg nézzük meg most, vagy ráér később? - érdeklődök, és, ha azt mondja, hogy most, akkor már indulhatunk is. - Egyébként tőlem bármit kérdezhetsz, főleg, ha ketten, hárman - mutatok a most üres helyre - vagyunk. Nem lesz rossz kérdés, vagy legalább is nem hiszem - mosolygok rá. - Egyébként szabad megkérdeznem, hogy ezt a kérdést miért ilyen félve tetted fel? - érdeklődök puszta kíváncsiságból. Persze ötletem van, de, ha az, amire gondolok, akkor nagyon szomorú leszek, mert remélem, hogy nem e miatt piszkálják a környezetében. Az ilyen dolgok kellemetlenek, de ez egyfajta betegség, és e miatt nem szabadna senkit sem megbélyegezni. Ráadásul ez is, mint a legtöbb intolerancia, akár anafilaxiás sokkot is eredményezhet extrém esetben, így viszont életet menthet, ha tud a környezete erről az állapotról.
- Természetesen, mert van mire nézni - szélesedik ki a mosolyom válasz közben. - Holnap van egy határidőm, ahol egy programban mérési adatokat kellene rögzíteni, de még hozzá sem tudtam szagolni, pedig pár napja már megvan a mérési jegyzőkönyv. A számítógépet ezzel a jelszóval tudod most elindítani - mutatom meg neki a kis cetlire felírt felhasználó nevet és jelszót, amit az infósaink adtak neki. - Ezt meg is kell változtatnod a belépés után, majd, ha elindul a gép, megmutatom, hogy hol - adom neki az instrukciókat, és természetesen a felületet is mutatom, ahol jelszót lehet változtatni. - A rögzítő programban az én nevemben fogsz dolgozni, mert túl bonyolult és időigényes új embereknek profilt létrehozni, így ez itt bevett szokás, és a vezetőség tudja, hogy a segítség a mi adatainkkal dolgozik - nyugtatom meg, hogy nem egyedi eset. - Ez az én felhasználó nevem és jelszavam - írom le neki olvashatóan. - Ezeket majd elzárva tartjuk azért, hogy ne tudjon róla más - mosolygok rá. Közben pedig előkapom a vérvételi eredményhez hasonló felépítésű jegyzőkönyvet a fiókomból, ami majd három oldal. - Ez egy szennyvízmintavételi jegyzőkönyv, a hozzá való program pedig ilyen - indítom el. - És mutatom, hogy mit hova és hogyan kell rögzíteni - mosolygok rá kedvesen. Megmutatom neki az vizsgálati jegyzőkönyvet, ami leginkább egy vérvételi eredményre emlékeztet első ránézésre, és azt is, hogy a papír melyik oszlopát hova kell rögzíteni a programban. - A komponensek nevét legördülő sávból lehet kiválasztani, de egyszerűbb, ha elkezded beírni, mert úgy szűkül a lista, és ehhez fogja majd szűkíteni a mértékegységet. Nem minden komponens van pont ugyan úgy a papíron, mint a gépben, így, ha valamit nem találsz, szólj és segítek - bocsátom előre. - Ha relációs jelet látsz, akkor a mennyiséget a harmadik aktív oszlopba írod nem az utolsóba, mert oda ilyekor azt írod, hogy „BML” azaz „méréshatár alatt”, vagy „AML”, „méréshatár felett” - én még egy pillantást vetek az eredményre, hogy van-e benne csillagos vagy pluszos eredmény, mert azzal baj van, de így elsőre nem látok ilyet. - Egyébként érdemes fél oldalanként vagy öt percenként mentei, mert utána lefagy, amit nem lehet észrevenni, és az utána beírt dolgok elvesznek - húzom el a számat. - A programozón látszik, hogy életében nem használta még a fejlesztését, így vannak vele gondok - fűzöm hozzá csendesen. - Ne, haragudj, hogy most ilyet tudok adni, de most ez az egyik legégetőbb, és a legkönnyebb megmutatni, és talán használni is - kérek tőle elnézést, mert bár ez nem aktatologatás, de nem egy érdekes terepmunka. - Ha bárhol elakadsz, szólj és segítek - emlékeztetem, hogy nem bűn tőlem kérdezni. - Nekem ezt a fordítást be kell mielőbb fejeznem - indoklom, hogy most miért ezt tudom adni neki.

Flor

━━━ "Live your life that the fear of death can never enter your heart."

Nem vagyok az a fajta legény, aki képes egyhelyben ücsörögve pecséteket nyomogatni és olvasni egy halom papírt. Mindig is úgy gondoltam, hogy ennél többre vihetem. Bár mivel ez egy nyári munka és egy hónapig kell csak elviselnem, így bármit elviselek, ha nem kell hosszútávon. Főleg egy ilyesmit. Nem szeretek semmit csinálni, bár volt egy rohadt hét, mikor arra sem voltam vevő, hogy kimozduljak a szobámból. Történtek dolgok nah, amikre nem vagyok büszke és megingott az akaraterőm. De szerencsésen túl vagyok az összes szaron, majdnem, új erőre kaptam és emelt fővel megyek tovább. Nem sokat változtam, de annyiban igen, hogy nem okozok több balhét. Sokat. Túl sokat nem. A többit ami illeti szerintem egész fair vagyok...én segítek neki, ő meg nekem. Főleg hogy egy nyelvet beszélünk...bár ez lenne a legutolsó szempont, nem lenne lényeg, de most rohadtul tudok örülni egy közös nyelvet beszélőnek. Nem mindenhol futok bele spanyol nyelvűbe. Ez pedig most megnyugvást hozott kissé a lelkemnek. Ami pedig a fogalmazást és a hivatalos dolgokat illeti...nah igen, az utóbbitól tartok is, mert rohadt mód nem tudok hivatalos nyelven megszólalni. A sulim dirijével is olyan másabb voltam, bár most majd az új suli végett nem árt majd ezt is megtanulnom. Hivatalos...apám kiröhögne ha most hallana...
- Előre is parázok tőle. - ejtem meg az aggodalmaimat. - Az a fajta srác vagyok, aki sose használt normálisan és tisztelettel egy mondatot sem. De most majd kiderül, ha oda kerül a sor, hogy ez mennyire fog menni. - nem ágálok ellene, hiszen ez ez munkahely, ha azt kell tenni, amit a főnök mond, akkor emelt fővel menni kell tovább és megcsinálni. Valderrama vagyok és ők nem nézhetnek hátra. Feldob egy példát is, amin egy másodperc alatt átrágom magam és Flor azt a kérdést teszi fel, ami bennem is megfogalmazódott. Meg is mosolygom a dolgot. Spanyolul csak anyámékkal kommunikáltam, nagyon nem folytam bele hivatalosan a nyelvbe, pedig tudnék, hiszen folyékonyan beszélem oda vissza. De nem volt még szükség hivatalos beszédek miatt. Érdekes lesz az biztos. De ha már fel kell nőni, akkor 18 és fél évesen tegyem meg...hivatalos nyelv tanulással... de mindegy is, tökre ráér, bár vonz a kérdéskör, hogy mire is lehetek valójában még képes ha nagyon akarom. Ami pedig a kérdést illeti és a tejallergiát a büfé miatt, hát feldobom a kérdést, Flor pedig elgondolkodik rajta. Választ is kapok, melyre bólogatni kezdek aprókat. A város ezen részét nem ismerem, szóval ha otthonról kellene kaját hoznom...még abban is benne lennék.
- Teljesen ráér. Nem sürgős részemről. - vonok vállat, a szavaim is őszinték, hiszen ennél fontosabb dolog is akad mára. Ráadásul meg tudom nézni egyedül is a dolgot, főleg hogy nem régen mondta el, hogy merre is találom a büfét. Megint felhozza, hogy bármit kérdezhetek tőlük, az üres helyre pillantok, ott is ragadok kis időre, csak akkor tekintek rá a nőre mikor megérdeklődi a dolgot.  
- Tudod...az elmúlt pár évben túl nagy volt a pofám, bocs a szóhasználat miatt, tényleg. Nem voltam mindig ilyen, de mikor bekerülsz egy olyan közösségbe, mikor a nagymenők rád szállnak a származásod miatt...teszel valamit ellene. Én az öklömet és anyámtól örökölt temperamentumot használtam. Másom nem volt... A tanárokon kívül senki sem tud az érzékenységemről...és ez így van jól. Nem akarok több cikizést ez miatt is, elég volt az a pár hét, mikor a származásomért álltam ki. Szerencsés voltam. A középiskolai éveknek vége... - vonok vállat egykedvűen. -...talán az egyetem majd jobb lesz egy fokkal. - nem biztatom magam ezzel annyira, de a középiskola és én nem voltunk túl jóban. A kicsapás szélén álltam és egy hajszál választott el tőle. Meg talán a szüleim közben járása, meg hogy letehettem egy újabb vizsgát...szerencsés vagyok miatta, de több ilyen esélyem már úgysem lesz. Megmondták az ősök, hogy magamnak tanulok...vagy megyek utcasepregetőnek a tanulmányi eredményeim miatt, vagy összekapom magam és jobb lehetnék. Jó persze Flor biztos nem cikizne ilyenek miatt és nem nézne le...hiszen örült hogy egy nyelvet beszélünk. De még mindig akadnak olyanok, kik a származást nézik és nem azt, hogy milyen ember vagy. Azzal meg csak hergelnek, csak sajnos nem vagyok az a nyigton hallgató tipus, mindig van alkalom mikor oda csapok. De felejtsünk el engem, szerintem akadna mára munka bőségesen, fel is hozom, Flor pedig veszi a lapot és már dolgozunk is keményen. Figyelem a cetlit és azt, hogy hova megyünk a gépbe. Szóval itt és most ez az enyém. Az én munkafolyamatom lesz nyomon követve és akkor használom amikor akarom. Persze nem internetezésre akarom, hiszen azt megoldom máshogy...még mindig tart a büntetésem, nem enyhűlt, hiszen az ősök látni akarják a fejlődésem...mely lássuk be, nem igen mozdult nagyon előre, de vissza esésem sem volt. Max az aktámba bekerült őrültségek olvashatóak. Flor nevében fogok dolgozni, erről mindenki tudni fog, erre pedig bólintok, mert sejtem mennyi munkával járna egy új feleslegesnek tűnő profilt létre hozni, főleg egy havi munkáért. Bár kitudja mit hoz a jövő, most megelégedek ennyivel és azzal, hogy helyes lépéseket hozok majd. Bólogatok az adataira, ahogy leírja azokat, meg hogy elzárva tároljuk bizonyos okok miatt. Bár az biztos, hogy sokáig nem fog kelleni, az agyam, mint a szivacs...még ha olykor nem is mutatom. Figyelem a vékony adatfüzetet, melyet elővesz.  
- Szennyvízmintavétel... - ismétlem meg, ám majdnem belegabalyodik a nyelvem mire kimondom. Szerencsére nem, de érdekes a szóhasználat. Nem használtam, ami azt illeti...de a figyelmem ez miatt még nem lankad, így könnyedén veszem az első akadályt, annak terén hogy mit hova kell gépelni. Azt hiszem ezzel nem sok gondom lesz. Főleg így hogy meg is mutatta. Bólogatok ahogy hallgatom, bár biztosra veheti, hogy kérdezni fogok, hiszen ilyen téren azért a tudatlanságom meglátszik. Kezeltem már számítógépet, de nem ilyen módon, szóval jó lesz feleleveníteni a számítógépes iskolai tudásomat. Bár a “BML” és a másik rövidítésre felhúzom a szemöldököm és a nőre pillantok a gépről és füzetről.  
- O-ké. - pillantásom a tollra siklik, fel is kapom és jegyzetelek, találtam egy üres cetlit a tartóában, így arra fel is vésem ezt a két rövidítést a hozzá tartozó jelentéssel. Érdekes és fontos, nem biztos, hogy elsőre megjegyzem, jó ha elől van ilyen formában is. Leteszem a tollat, nem túl szép az írásom, de én pont eltudom olvasni és ez a lényeg. Sosem mások miatt írtam vagy akartam szépen írni, de már egészen hozzászoktam ehhez az alig olvashatóhoz.  
- A sűrű mentések a számítógépes játékokban is fontosak...néha lefagy... és eltűnik a játék, melyet 10 percig nyomtál mentetlenül. - tárom szét a kezeim, kicsit azért képben vagyok, szóval ezeket is érdemes sűrű mentésekre fogni. Ami pedig a többit illeti újra rápillantok.
- Ne parázz Flor, ez is munka. - nyugtatom meg sajátosan, hiszen ez vagyok én félig. - Ráadásul elém tártál egy kihívást... - nevettem el magam, majd megroppantottam az egymásbafűzött ujjaimat. - Nem rohanok előre. Kérdezni fogok ha bármi baj van. - újabb nyugtatás, de ez inkább egy megerősítés magamnak, hogy nem egyedül kell végig mennem ezen, hanem segítségem is akad, szóval nem cseszhetem el. Mint sok minden mást...így kénytelen vagyok én alkalmazkodni, ha Flor is megtette mindezt az irányomba. Ez nem a suli, hogy mindenkit ócsároljak, vagy gannyé jegyeket szerezzek, hogy haverokat szerezzek, vagy velük lógjak. Itt megbecsülik a magamfajtákat is.  
- Köszönöm. - adok felé egy kis kedvességet, ha már ő is nyújtott felém egy határozott segítségnyújtást, ami több is volt bármi másnál. A tekintetem a papírra vetül és végig gördülök a számokon.  
- Nagyon fontossak a legkisebb számok is? Mindegyik számot le kell írni kerekítés nélkül? - érdeklődök, hiszen magamból kiindulva máris más vizek felé eveznék. De ahogy ő neki lát a saját dolgának, úgy én is neki látok a pötyögésnek. Az ujjaim alatt kopog a billentyű, tudom mit mikor kell nyomnom, hogy lejjebb, vagy oldalra menjen a kurzor, így nem okoz gondot az első pár rész sem. Csak néha pillantok a jegyzetfüzetre, hogy milyen értékek vannak és “részletek”, az előbb elhangzottak alapján munkálkodom. Ahol szükség van rá ott fejben számolok, bár van előttem számológép, pont nincs szükség rá sehol sem. Utánam számolhat később...mindegyiket helyesen számoltam és írtam le.  

- Ne aggódj! Jelezted, hogy ebben nem érzed magad a legjobbnak, így nem kell önállóan fogalmaznod - mosolygok megnyugtatóan. - Átolvasod, és, ha máshogy nem, a beépített sorkiemelővel kihúzod, hogy hol van hiba. Ha esetleg egyértelmű, hogy csak gépelni nem tudok, és javítod az elütéseket, azért külön hálás leszek, de még ez sem elvárás - fejtem ki neki, hogy nem határozatok és egyéb szakszövegek megírása a feladat. - Viszont, ha magadtól ki akarod próbálni, akkor nyugodtan szólhatsz, és igyekszek könnyebb fogalmazásokat adni. De e miatt tényleg ne aggódj. Rendben? - kérdezem. Minek stresszeljem fölöslegesen? - Viszont, ha szeretnéd, megpróbálok segíteni azon, legyen tapasztalatod a „normálisan és tisztelettel” használni mondatokban, bár eddig én túl nagy gondot nem hallottam - nyugtatom meg a részemről. Az viszont igaz, hogy elég hirtelen természet vagyok, és néha hamarabb jár a szám, mint, hogy átgondolnám, ami néha átok, mert már kerültem bajba miatta, de néha jó is. Latin-amerikai vagyok, legalább is annak tartom magam, még akkor is, ha a biológiai apám, akit sosem tekintettem az apámnak, amerikai, és Miamiban születtem, így hivatalosan kettős állampolgár vagyok. Mondanám, hogy nem félek semmitől és senkitől, de ez annak a fényében, hogy egy szociopata csak azért nincs (még) a nyomomban, mert börtönben van, ezt nem merem kijelenteni. Viszont a szakmai tudásom megvan, így ész érvekkel, sőt, szükség esetén jogszabályokkal is alá tudom támasztani, ha valaki baromságot mond. Ezen felül évek óta rendszeresen edzek, önvédelmi órákra és lövészetre járok, így a százhatvan centim ellenére, fizikálisan sem vagyok nagyon elmaradva. Csak arra vigyázok mindig, hogy sose én kezdjem, és, hogy az önvédelemhez használt eszköz „alacsonyabb rendű” legyen, mint a támadóé. Tehát, ha késsel fenyegetnek, akkor ne pisztollyal védjem meg magam.
- Rendben - felelek, amikor a tudtomra adja, hogy nem sürgős neki a büfés látogatás. - Ha, hamarabb nem, akkor dél körül úgy is ebédelni szoktam, utána meg életbevágó egy csoki és egy kávé, amit a büfében is megejthetünk - tudatom vele. - Bár van, hogy tízkor is lecsúszik nálam egy fekete - teszem még hozzá elgondolkodva, és egy kicsit elhúzva a számat. Igen, koffeinfüggő vagyok, bár én már a hatását külön nem érzem, de a hiányát nagyon. Ráadásul talán ez nálam egyfajta „elegem van, kell egy szünet” cselekvés, és, amíg valaki cigiszünetet tart, én kávézok. - De tényleg szólj, ha Neked is kell valami - bocsátom előre.
Jókedvűen elmosolyodok, amikor elkáromkodja magát, de nem zavarom meg a beszámolóját. Úgy tűnik, kezd egy kicsit feloldódni, és valahol ez is volt a célom. - Itt e miatt nem kell aggódnod, senki sem fog kinézni. Egyébként tudom, miről beszélsz, de ezt valahogy meg kell tanulni kezelni. Én gyakran azzal vágtam vissza, hogy „igen, igazi amerikai, akiknek az őseik európaiak, akik kiirtottak az itteni őslakókat, mert képtelenek voltak az otthoni szabályoknak megfelelni” - mondom egy egészen enyhe dühvel és nem neki szóló lenézéssel, amit biztosan észre is vesz, hogy egyik sem neki szól. - Ha jó közösséget találsz a fősulin, akkor ezzel már nem lesz baj. Ott már egy alapvetően értelmesebb társaság van, ráadásul ott tényleg közös lesz az érdeklődés, ami jó alap szokott lenni a barátkozásra - nyugtatom meg, hogy van remény.
A program magyarázásánál már áttérek az angolra, mert bár nem okoz gondot egyből spanyolul mondani, saját magamon azt tapasztaltam, hogy, ha spanyolul hallok valamit, amit meg kell keresni egy felületen vagy szövegben, automatikusan a spanyol szót keresem, és értelem szerűen nem szoktam megtalálni. A netezést figyelni szokták, és a belső programok hiába internet alapúak, belső hálózatról működnek, így, ha külső oldalt akar valaki megnézni, akkor személyes felhasználónévvel és jelszóval léphet csak be. Legfeljebb annyi csúszik át rendszeren, hogy a keresőbe beírt kifejezésre még hoz találatot, és az első lapon végig lehet futni, de, ha bárhová át akarunk lépni, már kéri az belépési adatokat. Ez jó, mert, ha csak egy cég telefonszáma vagy pontos címe kell, esetleg a nyitva tartásuk, akkor az még látszik. Látom, hogy Manolonak most sok újdonságot mondtam, és van, amit nem is rakott össze hirtelen. - Nyugodtan jegyzetelj, de van nagyobb lap is a nyomtatóban - mutatok az egyik sarokban lévő közepes méretű gépre. - A BML a „below measurement limit”, méréshatár alatt rövidítése, az AML a „above measurement limit”, méréshatár alatté - diktálom úgy, hogy fel tudja írni. Egy rossz gondolatom sincs ezzel kapcsolatban, mert néha még a mai napig felhívom a labort, hogy „ez… mi ez?”, mert a lapon szereplő komponens neve még véletlen sincs köszönő viszonyban a programban lévővel, és nekem is van puskám ezekre. Bár ez nem ez a fajta mérési jegyzőkönyv.
- Lehet, ugyan azok a fejlesztők, és sosem használták még élesben a kreálmányukat - vigyorodok el a játékos megjegyzésére. -Sokat szoktál egyébként ilyen netes játékokat játszani? - érdeklődök kedvesen. Nem lepődnék meg az igen válaszon, mert ez már a generációjának a… sajátossága, hogy szépen fogalmazzak.
- Akkor megbeszéltük - zárom egyelőre a dolgot. - Lesznek még bőven kihívások - mosolyodok el. Ha elakad, kérdez, én meg nyugodtan tudok tovább fordítani, legalább is egyelőre, amíg be nem fejezem, utána meg jöhet a következő határidős.
Köszönetére csak hárítóan megrázom a fejemet. Ő segít nekem, mert egyedül nem boldogulok. Ha bármit meg tud csinálni, nekem már jó.
- Pontosan azt kell írni, ami ott van. A program majd kerekít, ha szükségesnek érzi. Jelentősége lehet a százados értéknek is, ha például a hígítási arányt kell majd számolniuk, mondjuk egy toxikus anyagnál - válaszolok példával a kérdésére. Ha valaki nem érti egy-egy dolog lényegét, akkor jobban hajlamos lehet elbagatellizálni.
- Hogy állsz? - kérdezem egy idő múlva, amikor már nekem is csak pár mondat van hátra.

Flor

━━━ "Live your life that the fear of death can never enter your heart."

Megnyugtat, hogy nincs szigorúság jelen Flor körül és a munka sem lesz gyötrelmes. Nem akarok olyan helyre járni, ahol szó szerint erőt kell bele vinni a munkába. Nem vagyok elkényeztetett, meg o.c.d. sem, de azért vannak elveim és óhajaim ha úgy mondjuk. Igaz bajkeverő vagyok és nagy pofájú, de a munka ami kosszal és teherrel jár, azt általában másra szoktam hagyni. Ez egy egyszerű munkamegosztás, melyet a nő kér, szóval simán megteszem amit kér, nem okoz fejfájást és terhet se ró rám. Milyen szerencse. Ami pedig az ő részéről segítség, hogy a gorombaságomat jelezni fogja és javítunk a dolgokon. Sokszor nem veszem észre ha káromkodok, szóval finom lesz. Elég régóta tolom, a leszokás vagy elhagyás talán lehetetlen küldetés lesz. Ez van. A büfés dolog meg ráér, nem terveztem enni semmit, csak annyiban fontos, hogy tudjam hogy hozzak majd magammal valami kaját, vagy akad itt is valami nekem való és nem a sürgősségire kerülök a következő munkanapomon. Még csak az kellene. Nem vagyok kávés, ittam már, de nem érzem jelentőségét az életemben. A cigi...a szüleim előtt titkolom, bár tuti jó érzékük van kiszagolni, de nem egyet szívtam már el. Nem láncdohányos vagyok, megvagyok elég jól nélküle. Persze ha megkínálnak elszívok egyet-egyet, de ennyi.
- Persze. - hagyom ennyiben az egész témát, hiszen tényleg mindegy a dolog a mai napra, hogy mikor megyünk megnézni, nem tartom fontosnak. Csak azért kíváncsi vagyok ezen a téren, hogy kis “üzemben” is árulnak ilyesmit, vagy csak nagy szolgáltatásban. Nem okoz problémát bevásárolni máshol, de ha úgy adódik, hogy mégsem, akkor jó lenne itt hamar túl esni rajta. Ami meg a nagy szám illeti kicsit mesélek a származásom körül forgó rosszról, hogy kiutáltak, így megvertem pár arcot, így egyből baromkodhattunk együttes és közös erővel. Nem kellene dicsekednem vele, de hát nah...ez van, ez is én vagyok lényegében. Az iskola következő foka már könnyedebb menet lesz, én is ezt vallom, ám még ott van bennem mélyen a kisördög... ami soha nem alszik. A munkát figyelem és hallgatom az oktatást erről, persze jegyzetelek is, hiszen van amit még én sem tudok fejben tartani. Mindegy mekkora a jegyzet, eltudjam olvasni, a többi nem számít. Megjegyzek ezt azt a program hibáról és a játékokról is, erre a kérdésére nem számítok...a játékok...bólintok.
- Elég sokat tolok igen...- bár múlt időben kéne beszélnem neki erről, mégsem érzem fairnek hogy beszéljek erről neki. A szüleim letiltottak róla, mióta elgázoltam a lányt, így hónapok óta nem játszhattam semmilyen kütyün sem.  
- Általában a haverokkal együtt, van hogy egymagam...a tanulás rovására vagy a családi programokéra... - húzom el a szám, szinte már aprón röhögve magamon kínosan, mert hát mit szépítsek rajta, ha nem lehet? Tényleg ez volt a helyzet, igaz más is fent állt, nem csak a játék, de jelen pillanatban a kérdés erre várt választ. A munka egyszerű, csak gépelni kell mi a jegyzetben van, de a kérdésem fent áll és a választ is megkapom rá elég hamar, melyre csak bólintással nyugtázom. Akkor majd a gép teszi a dolgát, ennyi. Semmi extra. Az ujjaim sebességre kapcsolnak, hiszen innen már tudom mit merre találok, az internet és a számítógép, vagy épp laptop előtt nevelkedtem úgy félgőzzel. A kérdésre először hümmögök, átfutom tekintetemmel a feladatot, a számokat, a jegyzetet, majd hátra dőlök. Nem elégedetten, de problémamentes volt ezidáig a dolog.
- Meg vagyok. Mindet átgépeltem. - futom át még egyszer, fő az óvatosság, így lehetek biztos a félsikerben is. Bár fingom sincs mennyi idő telt mióta elkezdtem, de hát ha új dologgal néz szembe az ember, akkor repül az idő egész rendesen.  

A büfét én csak pár órára tervezem elhalasztani, hiszen képtelen vagyok túl hosszú időt egy helyben a fenekemen ülni, és fel kell állnom. Ha pedig úgy is megszakítom a munkát, akkor mehetünk a büfébe is. Az más lenne, ha itt készülne éhen halni, mert akkor mehetünk máris, de állítása szerint nem erről van szó. Most jött ide, igyekszik felmérni a terepet, ami érthető. Az intoleranciájával kapcsolatban pontos segítséget nem tudok adni neki, de szüksége esetén megoldjuk ezt is, ha a büfé erre nem lenne felkészülve.
A szükséges infókat, amik az elején az eszembe jutottak megosztottam vele, ő pedig a nem nyilvánvalóakat, vagy, amit meglátása szerint nem tud megjegyezni, felírja. Teljesen normális, és felelősségteljes reakció. Főleg, ha utána használni is fogja. Sajnos ismerek olyat, aki még erre sem veszi a fáradságot, és újra meg újra megkérdezi ugyanazt, a másikat feltartva ezzel.
- Persze nincs közöm hozzá, de… nem lehet, hogy érdemes lenne még most változtatni ezen? - érdeklődök őszintén, de, ha nem akar, akkor nem válaszol. Az tudom, hogy bizonyos játékok növelik az agressziót, valamint súlyos esetekben a játékosban annyira elmosódik a játék és a valóság közti határ, hogy egy idő után már azt sem veszi észre, hogy nem a játékban van, hanem a valóságban. A világ ezzel kapcsolatban száznyolcvan fokos fordulatot vett, mert míg régen, egy olyan gyereket, aki sokat ült a gép előtt pszichológushoz vittek, ma könnyebb a gyereket leültetni a TV vagy a számítógép elé, ahelyett, hogy foglalkoznának vele.
- Óh, ez gyors volt. Köszönöm! - lepődök meg, és köszönöm is meg a segítségét - Ha mindent mentettél, akkor látnod kellene egy olyan gombot, hogy „Tovább a hatóságnak” - nem félek attól, hogy valamit nem mentett esetleg, mert akkor úgy is jelzi a program, hogy valami elmaradt. - Ezzel be is küldhetnéd a társszervünknek - mosolygok rá kedvesen. Persze, ha igényli, én is átnézem az anyagot.
- Nekem még kell pár perc, de utána lemehetünk a büfébe. Én iszok egy kávét, Téged pedig meghívlak bármire, amit szeretnél, közben pedig felderítjük, hogy fel vannak a készülve a különböző allergiások kiszolgálására - mosolyodok el kedvesen, egy kis türelmet kérve.
Már az utolsó szavakat írom le, és alig volt eddig három perc, amikor kopogtatnak. - Sí! (Igen!) - kiáltom ki fel sem nézve a munkából, és még az sem tűnik fel, hogy milyen nyelven.
- Sziasztok! - köszön a főnököm titkárnője egy doboznyi papírt tartva a kezében, amit az üres asztalra tesz. Ő már nem akad fenn, hogy nem mindig jó nyelvet használok, csak, ha fontos, akkor szól, hogy nem érti.
- Szia! - köszönök vissza most már angolul.
- Baj van! Emlékszel a múlt héten kirúgott csajra, aki a számlákkal foglalkozott? - kérdezi kíváncsian, és érzem, hogy jelentősége van, így el is gondolkozok rajta.
- Igen. Mi történt? - kérdezem lényegében gyanútlanul.
- Nos, most végre átnézték a szekrényeit, és egy csomó rendezetlen számlát találtak. Több doboznyit, és most mindenki beszáll, hogy rendezzük, mert rengeteg partnernél el vagyunk ezek miatt maradva a kifizetésekkel - vázolja fel a helyzetet.
- Mit kéne csinálni? - kérdezem elkeseredetten, és felállok a helyemről, hogy belenézzek a papírokba.
- A számlák mögött lévő dokumentumokat kellene összehasonlítani a számlával, hogy egyezik-e. Ha igen a mögötte lévő lapnak ezt a részét kell kitölteni, és, ha több területünket érinti, akkor megbontani a számlaösszegeket. Ha nem egyezik, akkor a hibát rá kell írni egy kis lapra, hozzátűzni, és majd utána járunk, hogy miért van eltérés. Amik jók, azokat meg majd kifizetik - mondja el a feladatot. - Te írsz alá - néz rám válaszolva a ki nem mondott kérdésemre. Ez számomra egyértelmű volt, de azért jó tisztázni.
- Rendben - vágom rá, bár túl hamar. - Mármint nem az, hogy ez előfordult - helyesbítem a dolgot, és látom rajta, hogy egyet ért velem. - De most lemegyünk a büfébe, meg lehet, ki kell ugranunk a közeli kisboltba - teszem hozzá tájékoztatásként, ha már egyszer megígértem Manlolonak. Azon a fél órán nem múlik semmi, ha már heteket, lehet hónapokat vártak a cégek.
- Hajrá! - mondja mintegy jóváhagyásként. Ha kimentünk volna, úgy is kellett volna neki szólni, hogy tudja, hol vagyunk. Ez nem igazán ellenőrzés, de, ha ügyfél, vagy bárki keres, akkor tudjon mit mondani. Ha mindent tisztáztunk, akkor veszem a pénztárcám, és megindulunk a büfé irányába, ha Manolonak is megfelel.

Flor

━━━ "Live your life that the fear of death can never enter your heart."

Igen, a bandázás és a videojátékok sok minden rovására megy és ezt már párszor beláttam, elfogadtam, de még mindig űzöm. Megszokás. Hiány. Unalom. Fogalmam sincs mi okozhatja, talán a hiperaktivításom, hogy nem tudom lekötni sok mindennel magam. De ezt hogy mondjam el másnak, egy tök idegennek, aki nem ismer...valószínűleg nem értene meg, vagy kinevetne, hogy ezen csak én változtathatok...igaz. De fogalmam sincs hol kéne elkezdenem mindezt.  
- Őszintén? Leszokóban vagyok és rohadt nehéz... - mosolygom ki magam a végére, mert hát tényleg teszem a dolgomat, össze akarom kapni magamat, de mocskos mód nehéz. Főleg a történtek után. De nem állhatok meg, nem lehet visszatáncoló erő, az túl unalmas lehet, így nagyobb erőbedobásokat kell elérnem ezzel kapcsolatban.  
- A sok veszekedés a szüleimmel sokszor az őrületbe kerget...vagy én őket kergetem oda, de tudom hogy csak jót akarnak, bár későn jöttem rá...talán ez miatt is kerültem bele abba a mocsokba, ahová decemberbe pottyantam... igyekszek apró lépésekbe viszonozni nekik a jót és jóvá tenni a bűnömet... - elhallgatok a csendes szavak után, aprót vállak vonok, kicsit odébb fordítom a fejem is, mert nem akarok visszaemlékezni a balesetre és a kitekeredett lányra, aki a motorháztetőre csapódott fel. Arra az autóra, melyet én vezettem. Sokszor vagyok ez miatt a bőgés határában, de hánytam már miatta pont eleget...szóval megtanultam ezt kicsit félre tenni. A lány életben van, igaz miattam jár terápiára, hiszen elvesztette a mozgásának örömeit...vissza fogja szerezni, igaz? Egy idegennek erről talán könnyebb mesélni, de pocsékul érzem magam miata így is. A feladatot idő közben el is végzem, szerencsére tudtam rá figyelni és pontos voltam. Szóval az utasításait követve végzem tovább a munkát, megtalálva a küldés szót és annak gombját, már bólogatok is és a szavai végeztével nyomok rá, hogy elvégezzem, a feladatot, melyet megkaptam.  
- Megvan. - jelzem a dolgot, meg hát mivel nem jelzett semmi problémát, így kitűnően elvégeztem a számokat. De hát matekzseni vagyok, nem kell ezen csodálkozni. Kiderül közben, hogy ő még nem végzett, de utána megindulhatunk a büfébe is körül nézni, így ezzel kicsit könnyebb lesz. Mondjuk a gyomorgörcsön a kaja nem sokat segít, de kideríthetek bármit az ott lévő dolgokkal kapcsolatban. Sajnos vagy sem, de vigyázok magamra, ez a szaros allergia ezzel jár...van mikor ez nem jön össze, erre ott az adrenalin injekció... nem vagyok türelmetlen, így várakozok, de az időt felhasználom és ismerkedek a dolgok hollétével. Egyszerűbb most így, mint később kapkodva. A kopogásra a tekintetem az ajtóra siklott, Flor már be is utasította a kint lévőt. Egy dobozt tartva lépett be, intettem neki, ha már beköszönt. Egy kirúgott csaj miatt érkezett és a számlái miatt. Felkeltette a kíváncsiságomat, így oda fókuszáltam, hagytam a többi dolgot. Felszaladtak a szemöldökeim a szavai hallatán, mondjuk eleve nem értem, ha kirúgnak valakit, akkor miért nem nézetik át vele a szekrényét? És ha lop valamit? Nonszensz. Felkeltem a helyemről és közelebb mentem, hogy megszemléljem magam is a dobozt. Igaz, elsőre nem esett le, hogy mit szeretnének ezekkel a papírokkal, de majd egy általam is értett mondatba összezsúfolva, talán segítségükre lehetek.  Rohadt kódnyelvek! De ezt így akkor sem értem, hogy miért engedik el úgy az embert hogy nem nézik át a szekrényt? Ez tök logikus lenne...vagy mindenki szekrényét kéthetente ellenőrizni... ez csak nekem lenne logikus? Mindegy is. Kussolok, mert rohadt csúnyát tudnék most mondani erre, de nem az én dolgom ez...most legalább. Mindenesetre van plusz fél óránk, hisz büfélátogatásba megyünk, így felkapom a cuccomat, persze azt nem engedhetem meg az első napomon, hogy valaki meghívjon, de megsérteni sem akarom...szóval majd lesz ami lesz. Nem mosolyogtam rá a titkárnőre, komoly voltam, hiszen most nem engedhettem magamnak semmilyen komolytalanságot. Most nem a haverjaim között voltam, így ezt nem felejthettem el.  
- Sűrűn előfordulnak ilyen bakik? - érdeklődöm meg azért, hogy kicsit feltudjak készülni egy ilyen szintű meglepetésre, amely káoszhoz vezethet. Mondjuk ezekhez már hozzá vagyok edződve....

Én teljesen tisztában vagyok azzal, hogy a függőségekről milyen pokoli nehéz lejönni. A mostohacsaládom engem nézett kísérleti nyuszinak, vagy próbálta „bizonyos” szerekkel kikényszeríteni belőlem a számukra megfelelőnek tartott viselkedést, így elég sok illegális szer került már belém úgy, hogy sosem akartam önszántamból kipróbálni. De lejöttem róla, és mivel ezeknél én nagyon rosszul éreztem magam, főleg utána, így talán nekem könnyebb volt, mint másoknak. Már évek óta tiszta vagyok, és csak néha-néha jut eszembe, inkább gondolatfoszlányként, mit valódi gondolatként, hogy milyen lenne, ha… De a koffeinfüggőség megmaradt, de inkább ez, mint bármi más. De erre nincs alternatívám, mert aludni nem szeretek a rémálmok miatt. Így tudom, hogy akár egy játékfüggőségről is milyen nehéz lehet lejönni, főleg, ha nincs mivel helyettesíteni a kezdeti időszakban. - Azt nem csodálom - értek egyet. - Mit csinálsz helyette, vagy van egyáltalán alternatívád a játékok helyett? - érdeklődök kíváncsian.
- Nem foglak elítélni, így nyugodtan elmesélheted, hogy mi vagy mik ezek a bűnök. De, ha most nem akarsz erről beszélni, akkor később is, bármikor meghallgatlak, ha szeretnéd. Persze azt is megértem, ha nem akarod elmondani. Ez Rajtad áll - mosolygok rá kedvesen. Nem kényszeríteni akarom, csak azt, hogy tudja, meghallgatom, ha arra van szüksége. Sok mindent láttam és átéltem már. Sok baromságot is megcsináltam, mint, amikor rendszeresen kiszöktünk az árvaházból, hogy elmenjünk éjjel táncolni. Vagy, amikor tudtam, hogy, mint koronatanú, a nyakamban vanna olyanok, akik el akarnak hallgattatni, én mégis kiszöktem a védett házból, ahol nem éreztem magam biztonságban, és éjjel önkényesen „átköltöztem” az FBI ügynökhöz, akit azóta Tíonak (Nagybácsinak) hívok. Ráadásul, amikor Miamiból menekültem északnak, és az utcán éltem, ettől jóval több törvénytelen dolgot megcsináltam, hogy életben maradjak.
- Köszönöm! - mondom ismét, amikor beküldi a jelentést a programon keresztül. Ezt követően megosztom vele, hogy mit tervezek, ha én is végzek, és addig nem is adok neki más feladatot. Terveim szerint ugyanis perceken belül végzek. Addig pedig azt csinál, amit szeretne, és úgy tűnik, felfedezi kicsit az irodát.
A főnök titkárnője viszont első pillanatra úgy tűnik, bezavar a tervekbe, de vagyok olyan makacs, hogy ne tudjanak eltántorítani a dolgoktól. Persze a feladatot meghallgatom, és nem is bújok ki alóla, de úgy vagyok vele, ha eddig várhatott, nem ezen a fél órán fog múlni. Látom, hogy Manolo is figyel, de nem hiszem, hogy meg is érti, hogy miről is van szó. A mi rendszerünk túl bonyolult, hogy egy annyira új ember, mint ő átlássa, ehhez hónapok kellenek. Én sem vagyok itt túl régen, de elég sok feladatba bele láttam már, így én már egészen jól átlátom a dolgokat. Ezt is megértem, de még nem akarok foglalkozni vele. Ehhez önmagában is kellene egy erős fekete. Miután minden megbeszélünk a kolléganővel, magamhoz veszem a szükséges dolgokat, és Manoloval indulunk is kifelé az irodából.
- Bízom benne, hogy nem, de őt pont ezért rúgták ki. Amikor felvesznek valakit egy munkahelyre, akkor nem mindig lehet kiszűrni, hogy ki lesz jó munkaerő és ki nem. Bár rengeteg féle interjú van, mindig előfordul, hogy a nem megfelelő embert veszik fel. Ideig, óráig bárki bármit el tud játszani, és egy interjú nem hetek, hónapok kérdése, hogy kiderüljön, alkalmas-e egymás számára a munka és a munkavállaló. Most ellapátoljuk utána a szemetet, és bízunk benne, hogy a következő jobb lesz. Az meg, hogy most ennyire ránk gyűlt, a nyárnak is köszönhető, mert felváltva vagyunk szabin, és ilyenkor a munka is tűzoltó jellegű. Mindenki a sajátját csinálja, a helyettesítés pedig csak addig terjed, hogy a legégetőbbeket igyekszünk megcsinálni. A vezetőség is el van ilyenkor havazva, mert ők is nyaralnak, és a bent maradók nyakában landol minden. Ilyenkor nincs arra kapacitás, hogy mindent ellenőrizzenek, illetve, elvileg mindenkinek tudnia kellene, hogy mi a feladata, és azt a legjobb tudása szerint megcsinálni - avatom be a dolgokba. Közben le is érünk a büfébe, ami a földszinti aulában van, a bejáratnak pont az ellenkező részén, mint ahol mi vagyunk.
- Szia! - köszönök a büfés lánynak, aki körülbelül velem egyidős. - Ő az új kolléga, Manolo, és nyári munkán van nálunk. Manolo, ő Krissy a büfésünk - mutatom be őket egymásnak.
- Szia! Nagyon örvendek Manolo - köszön a lány a pult mögött. - Mit adhatok? - kérdezi mindkettőnktől, de én átadom a kezdés lehetőségét a mellettem állónak.

Flor

━━━ "Live your life that the fear of death can never enter your heart."

- Alternatívák? Flor? 18 éves vagyok, éjjel nappal ezeken lógtam. Házibulik, piálások, lógás a suliból...Az okostelefonomat és a kocsimat is elszedték. Az egyetlen alternatívám a nőm...de vele se lehet 0-24-ben lógni. - halkulok el a majdnem sértettség után. -Kosarazás. Ez még le is köt. - azért csak elmondom, hogy ez még úgy ahogy eltereli a figyelmemet a hiányoságaimról. De az, hogy nem mehetek és nem tarthatok házibulikat...nos, ez kicsit elkeserít. - És jó is vagyok benne. - vontam vállat, ám az, hogy lényegében mi miatt is szedtek le a szüleim az eddigi megszokásokról, inkább csak hallgatok. Mégis hogyan mondhatnám el egy idegennek, hogy mit műveltem ezelőtt sok-sok héttel? De ki kell beszélnem magamból, különben mindez össze fog préselni. Azt meg nem hagyhatom.  Így aztán a gondolataimat is eltereli az érkező munkatársnő is, így az ő szavait hallgatva furcsálom az egész történést. Nonszensz, ám mégis megtörténhet ilyesmi, amit épp hallok. Én nem akarok ilyen munkatárs lenni a későbbiekben, hogy ilyen szarok miatt kellene futkosnia másnak. Pont elég volt a sulis időszak alatt az ilyesmi. Mikor ellógtam, vagy épp a tanárok idegeit cincáltam. Nagyon éltem azt az időszakot, de ahogy apa is mondta, fel kell nőnöm... ez van. Nehezen fogok nemet mondani a hülyeségre, de igyekezni fogok. Ide is beértem időben, szóval el sem aludtam, a kihívás pedig elvégezve...persze ez csak az első napom, előttem van még kitudja mennyi nap. Szóval majd meglátjuk. Lent persze körül nézek, tudni akarom, honnan merre tartok, utálok eltévedni, persze van szám, tudok kérdezni, de az tök ciki. A büféhez érünk, egy csajszi a kiszolgáló, Flor pedig egész jól ismeri már. Ez remek.  
- Helló. - köszönök én is, ahogy Flor bemutat, majd enyém lehet az elsőbbség, hogy kérjek valamit... egy Úúúúhhh-t ejtek ki hosszasan és kicsit halkabban, mert azt sem tudom honnan kellene kezdeni. Az elejéről, de ez most lényegtelen is.  
- Foglalkozol tejallergiások számára fenttartott élelmiszerekkel, vaaaagy bármi mással? - kezdem egyből az elején kicsit hivatalossá téve ezt az egészet. Sose szoktam nagyon hivatalos lenni, de a megfogalmazásom bunkó stílusba csapna át. Azt meg inkább hagyjuk is. A büfés csaj kis türelmet kér és körül néz, maga sem tudja száz százalékban ezt a dolgot...Florra pillantok. Elidőzök az arcán, a szemein, majd elfordulok a büfétől is, hogy az itteni falakon fussak végig.  
- Ostobaságot követtem el Flor. Részegen autót vezetni majd’ két hónappal a születésnapod előtt őrültség...ráadásul balesettel végződve...majdnem halálos kimenetelű lett. - kezdtem el a sztorit csendesen, figyelve a falakat, majd Florra is ránéztem, de nem mertem, vagy csak nem akartam a szemeibe nézni.  
-  Elütöttem egy járókelőt...még mindig a kórházban ápolják rehabilitáción... - fordulok vissza a büfé felé, hiszen a lány is megérkezik újra, hogy felsorolja, hogy mit is tud számomra nyújtani. Persze egyből lecsapok egy kiadósabb (számomra az) ételre és ásványvizet is kérek, kólát most nem, az nem fekszik jelenleg. Fizetek, majd átadom Flornak is a vásárlási lehetőséget. Közben megbontom a szendvicset és beleharapok. Iszok a vízből is, majd zsebre teszem a csipszet is, melyet rágcsának tituláltam el. Mindenmentes, nem lesz bajom tőle, de majd fogyasztás előtt átnyálazom a címkéjét. Mondjuk 2-3 darab nem a világvége...pfff, én meg a 2-3 darab...az egész zacskó...ami pedig Flort és a balesetet illeti...elmondtam, igen. Nem mintha sok köze lenne hozzá, de szeretek új tanácsokkal gyarapítani az eddigi tudásomat. Hátha csak egy kicsivel de jobb lesz. Már azzal is nyugodtabb éjszakáim lehetnének. De így...rohadt lelkiismeretfurdalás. Bár ez több annál.

Meglep a sértettség a hangjában, amikor visszakérdez, de nem teszem szóvá, csak hallgatom, hogy milyen életet is él. Vagy pontosabban csak élt. Ha a szülei régen ezt engedték, és most hirtelen bekeményítettek, akkor valami nagy gebaszt csinálhatott, de egyelőre én nem akarok rákérdezni. Szeretnék neki időt hagyni, hogy magától mondja el. Az, hogy a szülei egy tininek miért nem néznek a körmére, és fogják szigorúbban… sok lehetőség van erre a dologra, és igyekszek nem trehány, elhanyagoló és/vagy felelőtlen szülőnek beskatulyázni őket. Nem tehetem, mert nekem nagyon más volt az életem. A tini korom jó részét árvaházban töltöttem, utána bűnözőkhöz kerültem, és már majdnem tizennyolc voltam, amikor egy felelősségteljes FBI ügynök vett magához, bár kezdetben nem jószándékból. Viszont ekkorra én már túl sok mindent átéltem, és így én egyáltalán nem voltam összehasonlítható egy normál tinivel. Ráadásul, mivel ugye nem voltam vérrokona, és csak az ügy miatt tűrt meg kezdetben maga mellett, de túl jól éreztem magam nála, már a háttérkörülményekhez képest, úgy igyekeztem a segítségére lenni, ahogy csak lehetett. Ráadásul, ha róla levettem bizonyos terheket, jobban oda tudott figyelni a biztonságomra, de így lényegében vezettem a háztartást, és dolgoztam is a suli mellett. Én hamar felnőttem. - Az nem is biztos, hogy egészséges lenne, ha éjjel-nappal, megszakítás nélkül együtt lennétek. Néha kell a magány is - kezdek a barátnős dologgal. A kapcsolat elején persze más, de hosszú távon… kell az egyensúly. - De igen, ilyesmi alternatívára gondoltam, mint a sport, főleg, ha azt élvezed is. Bevallom, gőzöm nincs, hogy most egy New Yorki középiskolában milyen hobbi-sport lehetőségek vannak, de, ha van lehetőséged, akkor lehet félkomolyan is kellene a kosarazással foglalkozni - mondom neki lehetőségként. - De ezen felül akár olvashatnál is, amit a mostani fiatalok egyre ritkábban csinálnak, de neked ez a rád kényszerített életmódváltás jó lehetőség lenne erre. De akár fejleszthetnéd is magad, akár matekból is, ha már ez érdekel. És bár a szüleid bekeményítettek, nem hiszem, hogy elleneznének mondjuk egy matekfakot, vagy valami ehhez hasonlót. De, amit nem tudsz, hogy iszonyat jó alapod van nyelvtanuláshoz is azzal, hogy angolul és spanyolul is beszélsz. Ezzel rengeteg nyelvet meg tudnál, valószínűleg játszva tanulni, mint a francia, az olasz, vagy bármelyik latin nyelv, de az angol miatt, nem áll túl messze a német, és az egyéb germánnyelv sem. Ez a nyári munka is egy ilyen alternatíva. Tudom, hogy Te most iszonyú büntetésnek éled meg, hogy elvették a telefonodat, de ezt inkább fogd fel lehetőségnek, amivel kinyílik előtted egy világ, amit eddig nem is láttál. Az elmúlt évekig minden ember meg volt telefon nélkül, és sokkal egészségesebbek voltak, mint a mostani generációk. Az autóvezetés pedig… - tartok egy kis szünetet, hogy kulturáltan meg tudjam fogalmazni a mondandómat - én úgy vélem, itt túl hamar, túl könnyen lehet jogsihoz jutni. Nem a tinik hibája, hanem élettani sajátosság, hogy ilyenkor vakmerőbbek vagyunk. Ha rajtam múlna nem csak az alkoholfogyasztást kötném huszonegy éves korhoz, hanem a vezetést is. Néhány ezer font (néhány ezer kg) súlyú gépeket mozgattok, amik már kisebb sebességnél is elképesztő lendületet ad egy ütközésénél, és, még egyszer mondom, hogy élettani sajátosság miatt, tiniként ezt a felelősséget még képtelenek vagytok felfogni. Ez az élettani sajátosság körülbelül huszonegy éves korra múlik el, szó szerint ekkora nőjük ki. Felnőtt kísérő nélkül én nem engednék huszonegy éven alulit vezetni - mondom komolyan, de semmilyen feléje áradó rosszallás, elítélés nincs bennem. Ezzel nem személyeskedni akarok, nem az életstílusa miatt mondom, hanem, mert magamon érzem, hogy mennyit változtam még én is tizenéves koromhoz képest. Én nagyon nagy problémának látom, hogy nem tanítják, nem hangoztatják eléggé, hogy a tinik agya ilyenkor ugyan úgy nő, mint a testük, azaz hol ez a rész nagyobb/hosszabb, mint a másik, hol az, így bizonyos részek fejletlenebbek, mint a többi. A szülőknek kellene ilyekor bizonyos esetlekben szorosabbra venni a gyeplőt, hogy a gyerekük ne keveredjen akkora bajba, amit lehet, egy életen át sem lehet helyre hozni, és most nem csak a vezetésre gondolok.
A munkát halasztjuk, és elsőbbséget élvez a büfé, nálam pedig a kávé. Lent bemutatom egymásnak a két ismeretlent, és hagyom, hogy Manolo is körbe nézzen, és tájékozódjon az épületben. Valamint engedem, hogy előadja az óhajt-sóhaját a büfésünknek, mert nem akarok tolmács lenni. Viszont úgy tűnik, hogy a pult mögött álló lányt megfogta, így elmegy körül nézni, nehogy fals infót adjon. Amíg várunk, én is körül nézek kicsit a felhozatalban, mert nem tudom eldönteni, hogy a kávé mellé kérek-e valami mást is. Azért közben érzékelem, hogy Manolo engem vizslat, de nem tudom hová tenni a dolgot, így nem is firtatom. Végül kiböki, hogy mi is nyomja a szívét. Meglep, de nem szólok közbe, de figyelem az arcának minden rezdülését. Türelmesen megvárom, hogy összeszedje magát, a gondolatait, és befejezze a történetet. Komolyan meglep, és ez meg is látszik rajtam. Sejtettem, hogy nagy bajt követett el, de azt nem, hogy ekkorát. Válaszolni egyelőre nem tudok, mert a büfésünk visszaér, és tájékoztat, hogy milyen lehetőségek vannak most és lesznek később. Elég nagy a választék, mert ilyen tejfélét tartanak, így kávét, tej alapú italokat tudnak laktózmentesen is készíteni, de szendvicseket is, csak azt nem sokat gyártanak előre, így előnyösebb, ha előre szólnak ilyenkor. Viszont vannak gyárilag laktózmentes ételeik is, mint bizonyos kekszek, piskóták, egyéb édességek, rágcsálni valók. Ha pedig Manolo választ, rajtam a sor, hogy előadjam a kérésemet. - Nekem a szokásos presszó, egy édesítővel és egy egészen kicsi tejjel. Meg kérek egy ferércsokis müsliszeletet is - adom le a rendelésemet. Ha mind a ketten megkaptuk, és fizettünk, akkor megköszönjük a kiszolgálást, és elhagyjuk a helyszínt. - Gyere, menjünk vissza az irodába - mondom a mellettem lévő srácnak. - Ott nyugodtan tudunk beszélni - intek a fejemmel a büféhez most érkező kollégák felé, akiknek köszönünk is.
- Tudsz valamit a lány jelenlegi állapotáról? - kérdezem, és áldom az angolt, hogy a személyes névmások elárulják az illető nemét, mert így nem kell az „áldozat” szót használnom. Látom Manolon, hogy megbánta, így nem akarom rontani a helyzetét. Egyelőre viszont mást nem akarok mondani, mert ezen is sok múlik, hogy mit is reagáljak a dologra, még akkor is, ha máris tudnák mit mondani. Felelőtlen volt, és örülhet, hogy még nem volt tizennyolc, amikor történt. Viszont a rendőrök is nagyban attól függően szokták az ilyet kezelni, hogy milyen sérüléseket okozott. Ha a reahab „csak” annyit takar, hogy szilánkosra tört a lába, és most újra kell az izmait építenie az más, mintha mondjuk élete végéig, deréktól lefelé megbénult az balesetet elszenvedő személy.

Flor

━━━ "Live your life that the fear of death can never enter your heart."

Nem azt mondom, hogy nem szeretem Keegant, szinte mondhatjuk úgy is hogy fülig szerelmes vagyok bele, de beláttuk azért mi is, hogy 0-24-ben nem lóghatunk. Ott vagyok, mikor szüksége van rám és fordítva, ez bőven elegendő. Főleg hogy volt időszak, mikor suli után és még éjszaka is egymás karjaiban voltunk. Ez az idő elmúlt, de akkor is szeretem és viszonzásra talált általa. A sportban akadnak játszópajtások, értékelem a testmozgás örömeit, bár az izzadságszag annyira nem vonzó. Flor szerint is jó ötlet mindez, bár mondjuk én nem komálom az iskolai tevékenységnek és sportnak titulált kosarat, semmi kihívás nincs ezekben és az oktató lószart sem tud a szabályokról. Betanulta, de egy rohadt kosarat nem tud dobni egy aktuális helyről. Ennyit erről, így marad az utcai kosár. Ott legalább lehet állatkodni, vadulni és a szabályokra is lehet tenni magasról.  
- Olvasni nagyon nem...nem tudom magam beleélni az aktuális kalandba...van egy Kongo című könyvem Michael Crichtontól...nagyjából 3 éve olvasom és a huszadik oldalnál járok vele. - vallok színt, hiszen nem szeretek olvasni, főleg ha nem köti le a figyelmem. Állandóan pedig feladatokkal nyúzni magam, az sem egy nyerő ötlet. Szóval...hoppon maradtam. Könyvből sokfélét a kezembe vettem már tényleg, hiszen voltam 1-1 napokat szobafogságban, bár általában nem maradtam a helyemen. Olvasni kezdtem, ez tény, de egyik könyvel sem jutottam tovább. Nem kötött le, nem hozott lázba, így ez bukta. Persze amúgy végig hallgatom Flort ezekkel kapcsolatban, a matek nem rossz ötlet, ám ezer meg egyet oldottam már meg, ráadásul kaptam már nehezet is, meg amin tényleg agyalni kellett. De most hiába egy mondjuk 2-3 oldalnyi matek, ha fél óra alatt megvagyok minden számítással. Utána mi a tökömet csináljak megint? Kezdjem előrről úgy hogy tudom, tökéletes lett? A nyelvtanulás megint csak necces, utálok tanulni. Örülök az eddigi eredményeimnek, elegek a kötelezőek, plussz dolgokat nem akarok bevetni. Jó persze, biztos simán menne, de amíg magamból nem merítek ebből erőt, hogy igenis neki ugrok és csinálom...addig ez el van cseszve, addig ott rohad meg alapon szarni fogok rá.  Majd ha felkelti valamiért valamivel a figyelmem, esetleg akkor. A telefon elvétele és ez a nyári meló pedig büntetés...tulajdonképpen csak a telóm elvétele az, mert ezt a melót én választottam. Persze nem kotyogok közbe, végig hallgatom, hiszen jól nevelt vagyok, mikor akarom. Szerinte még ez a vezetés nagyon korai, mert nem értjük meg mit is jelent vezetni és alkoholt inni. Szülő nélkül meg nem is lehetne...igen, valami hasonló poszt a neten is keringett elég sokszor. Bele olvastam és kiröhögtem őket. Talán most, hogy megtörtént mindez, kicsit komolyabban tudom venni ezt az egészet. Főleg hogy el is mondom neki, hogy mi miatt is lettem szigorúbbra fogva. Őt meg lepi a dolog, de nem szól semmit, hiszen visszatér a büfés csajszi, hogy a kiszolgálást folytassa. Én megkapom a kívánságomat, szóval kifizetem, Florra várok, figyelek hogy ő mit vásárol, mihez van kedve. Evészet közben hümmentek egyet, ahogy visszainvitál az irodába, így megindulok utána és elhagyhatjuk ezt a helyszínt is.  
- Az orvosok nem mondanak semmit, nem vagyok a rokona, de az egyik rendőr, aki apám ismerőse, ő szokott tájékoztatni róla időnként. Mikor megtörtént a baj...megműtötték...belső vérzése volt, csontjai törtek, sok vért is vesztett, az arca fel volt püffedve. - két kezem ujjait behajtom és beszívom a levegőt, hogy puffi arcom legyen és a kezeimet az arcom két oldalához helyezem, hogy értse mekkorára gondoltam. Kieresztem a levegőt, majd ha visszatértünk az iroda nyújtotta levegőjébe, csak akkor folytatom. Persze előbb még bekapok egy falatot és leteszem a seggem is.  
- Újra járni tanul. Meg a kezét is meg kell tanulnia használni...- válaszolok röviden a dolgokról. Nem voltam még bent nála, hogy beszéljünk...valahogy...mintha a szülein túl ő is utálna. És hát hiába érdekel a helyzete, az sem biztos, hogy szívesen látna...A szüleivel egyszer összefutottam és hát nem voltak túl kedvesek...a lányuk sírt az állapota miatt, teljesen el volt keseredve.  
- Utálnak. A szülei. A kiscsaj is. - egyidős velem, de se gáz. -  És fogalmam sincs hogyan hozzam helyre mindezt... - túrok a hajamba, majd ott tartom kis ideig, végül szusszanok egyet. - Ráadásul a legjobb haverom autójával történt... majdnem őt is sikerült bele kevernem ebbe az egész szarba, a szülei...haragszanak érte a mai napig. És talán ő is... - ered meg újra a nyelvem, ám megosztom, hátha akad neki is tanácsa felém. Amit megfogadhatok, végig hallgathatok és tehetek is valamit ezeknek a tanácsoknak segítségével.  
- És ez ezerszer rosszabb érzés, mintha csak simán elgyepáltam volna valakit brahiból... - keserűen felnevettem, bár nem volt ez hosszú, inkább csak egy valami...de hogy ne csak beszéljünk, hanem a kezünk is járjon, így újra Flor felé figyelek.
- Közben dolgozzunk is. - ejtek egy apró mosolyt is, hiszen ezért jöttem, hogy őt kisegítsem és közben még adhat ezt azt jótanácsnak, márha megszánt.

Nincs hozzá közöm, de szerintem nagyon nem jó úton halad. Nekem ennyiből úgy tűnik, hogy valahogy a játékon kívül más nem köti le igazán, és ez nagyon nem jó. - Ez nem feltétlen jelenti azt, hogy nem neked való az olvasás. Lehet, hogy nem regényeket kellene olvasnod. Én például nagyon el tudok merülni egy-egy természetkönyvben, és sokszor jobban leköt, mint egy regény. Persze most nem azt mondom, hogy Te is természetkönyvet olvass. Én a helyedben megpróbálnék esetleg egy olyan könyvet, ami a matekkal kapcsolatos, és nem iskolai példák gyűjteménye. Ebben a fajta könyvtémában nem vagyok otthon, de régen volt egy olyan műsor, ahol az emberi tetet, szervezetet modellezték matekkal - vetítem előre a dolgot - és, ha van ilyen ismeretterjesztő műsorban, akkor szerintem könyvben is kellene lennie. Fizikából tudom, hogy van ilyen. Azt a Kongó című könyvet én meg elfelejteném a helyedben, hiszen úgy sem köt le - tanácsolom neki. - Neten kicsit szerintem nehezebb ilyeneket keresni, így én a helyedben bemennék egy könyvesboltba, hogy legalább ötleteket keressek. Ott általában egy helyen vannak a hasonló könyvek, így egyszerűbb ötletet szerezni még akkor is, ha nem veszel semmit. Én is úgy szoktam, hogy boltan megnézem, ötletet szerzek, utána megnézem, hogy elérhető-e a neten olcsóbb formában - adok még egy tippet, ami nekem bevált. Bár, amennyit én olvasok az időhiány miatt… Erőltetni persze nem fogom, mert, ha benne nincs meg az elhatározás, akkor semmit sem ér az egész.
Úgy tűnik, hogy megint jók a régi megérzéseim. Itt túl gyorsan szereznek az emberek jogsit, hiszen Manolo is egy ilyen, úgy tűnik, nagyon súlyos balesetet okozott. Egy dolognak viszont örülök, hogy hamarabb jött ki arra a szó, hogy én mit gondolok az itteni vezetés-oktatásról, mert fordított helyzetben ez máshogy jönne le. Nem miatta mondom, vagy gondolom úgy, ahogy, hanem a tapasztalat miatt. Viszont ez kényes téma, így jobbnak látom, ha nem nagyközönség előtt ejtjük meg ezt a beszélgetést. Bosszant, hogy megint az az álláspont erősödik meg, amit én képviselek, pedig sokan, akik nem találkoznak nap, mint nap ilyennel, pont ellenkezőleg gondolják, és ők vannak többen. Az ilyenek gyakran mondanak engem vészmadárnak, pesszimistának, az elvakultak pedig azt állítják, hogy én vonzottam be. Nem, ez nem így van, mindössze én látom az ok okozati összefüggést, és nem fordítom meg a kettőt. Én úgy gondolom, hogy a környezetvédelemmel, ahol minden összefügg mindennel, én kaptam egy olyan látásmódot, amivel észre tudom venni, hogy milyen cselekedetnek milyen következményei vannak, vagy lehetnek. Az emberek csak azzal foglalkoznak, ami pozitív, a negatív dolgokat meg igyekeznek a szőnyeg alá seperni, így teljesen váratlanul éri őket, ha megtörténik, és, aki szól nekik, hogy ez így nem lesz jó, vagy ebből baj lesz, azt okolják, ha megtörténik a baj.
Az irodám csendességében kérdezek tőle, így a válasz is ott érkezik, ahol senki sem hallja. Figyelmesen hallgatom, hogy milyen sérülései lettek a lánynak, amiket ő megpróbál be is mutatni, bár azt nem kötöm az orrára, hogy fölösleges, mert tudom milyen egy összezúzott arc. Az, hogy újra kell tanulnia a végtagjait használni, az lehet az izmok elgyengülése, de akár idegsérülés is, de nem vagyok orvos, és ennyiből, lehet, még ők sem tudnák megmondani. Próbálom beleképzelni magam mind a két fél helyzetébe, de egyik sem könnyű. Mármint, amin átmennek. Látom Manolon, hogy vissza szeretné forgatni az időt, vagy valahogy helyre hozni.
Majd kis idő után azt is bevallja, hogy ráadásul nem is a saját kocsijával követte el, hanem a haverjáéval, így lehet, ő is és a szülei is haragszanak rá. Megértem őket is, bár a haverja, helyzete lehet nem feltétlen jogos. Én soha nem adnám oda a kulcsot olyannak, aki ivott.
A záró mondata viszont ledöbbent. Az, hogy balesetet okozott, az is elég gáz, mert nem egy rossz autó vagy rosszullét miatt történt a baleset, hanem a sofőr hibájából. Vezetek, és tudom, hogy vannak olyan balesetek, ahol nem a sofőr a hibás. Persze ilyenkor mindig a sofőrt hibáztatják először és leginkább, de van, hogy képtelenség megelőzni a legnagyobb figyelmesség mellett is. Még, ha a megengedett sebességgel hajtasz is a városban, de valaki pár méterrel előtted úgy ítéli meg, hogy átszalad előtted, idő mire meg tudsz állni, és lehet, az már az illető mögött van. És bár itt nem ez történt, van ilyen. Baleset mindig lehet és van is. De az, hogy miért brahi az, hogy valakit megver, azt nem tudom felfogni. Ez nem normális dolog, még akkor sem, ha fiú, akiben tombolnak a hormonok. - És, akit brahiból elgyepálsz, az tőled erősebb vagy gyengébb? - kérdezem. - És logikailag mi visz arra, hogy ezt megtedd? Verbális bántalmazásra adott reakció, mint, hogy beszólt, sértegetett, vagy hasonló? - kérdezem. Ha nem így van, azok nagyon súlyos személyiségbeli gondokra is utalhatnak. És simán lehet, hogy a számítógépes játékok által okozott probléma.
Csak ez után a válasz után térek vissza ismét a baleset-témára, de a munkához most nem szeretnék visszakanyarodni, amíg ezt kicsit nem beszéljük át. - A balesetre visszatérve - kezdek bele. - Ha Te lennél a lány és a szülei helyében, akkor mit éreznél, és mit várnál el, hogy mit tegyen a baleset okozója? De komolyan gondolj bele, és nem úgy nézd, hogy Neked, mint okozónak, mi tenne jót - kérdezek ismét, mert nem vagyunk egyformák. Szerintem a lány és a szülei reakciója teljesen normális, de megértem Manolot is. A lány még él, így viszont még van esély, hogy megbeszéljék, de óvatosan kell ezt megközelíteni, mert az áldozatoknak idő kell, mire elkezdik feldolgozni a dolgot.
- A haverod egyébként a kocsiban volt? Vagy, hogy került hozzád az autója? - kérdezek ismét egy fontos dolgot, mielőtt saját véleményt formálnék erről is.

Flor

━━━ "Live your life that the fear of death can never enter your heart."

Flor felhozatala felkeltette a kíváncsiságom. Persze nem a természeti hülyeséggel kapcsolatban, sokkal inkább, ami összeköti a testet és a matekot. Hallottam már róla, utána nézni azonban még nem volt rá lehetőségem, de utána fogok járni ez biztos. Addig úgy sem nyugszok, míg meg nem lelek belőle valami apróságot. Szóval megnyalom az ajkaimat és elmosolyodok. Abban már biztos lehet, hogy ezzel megvett kilóra. Így aztán kíváncsian fűrkészem, hogy szerinte mit kellene felhagynom olvasás terén...amúgy meg jah, igaza van. A Kongó...pedig milyen élvezettel kezdtem el olvasni és mi lett belőle mégis? A szüleimet sosem keresem ilyesmikkel, hogy szerintük extrán nehéz matekot, vagy ezzel hasonló dolgokkal merre kutakodjak, merre érdemes keresgélni, így aztán egy idegen tanácsát meghallgatva valószínűleg érvényesítem is majd mindezt. Hogy félek-e a szüleim véleményétől? Vagy csak attól félek, hogy másokat lepem meg-e azzal, hogy az érdeklődési köröm kicsit másabb, mint az övék? Vagy kirekesztetnek érezném magam a “flúgosságommal”, mert rávagyok kattanva az ilyesmikre? Miért baj ez? Az én szememben az, hiszen a baráti és ismerősi köröm máshogyan ismert meg, bajkeverőnek, nagyszájúnak, rendbontónak és aki felkavarja az állóvizet is...pedig belül igenis más lakozik. A némaságomba burkolózva jegyzek meg minden információt ezekről és ezzel magam is biztos lehetek ezekben. Megfogom tenni a lépéseket ezen könyvek felé. Főleg így... az unalom csodákra képes. A kényes téma is felmerül, de legalább kettőnk között marad. Tanács kell és úgy hiszem hogy egy idegen is adhat értékeset. A rendőrök és a szüleim is elláttak minden földi jóval etéren, így aztán kellene még hogy jobb legyen ez az egész. Sose lesz, de ez van. Az orvosokhoz nem értek, sok mindent nem mindig tudok meg, de amit igen, még mindig nem elég hogy nyugodt legyek. Megbélyegezve lenni sosem szerettem, azt általában én osztom másnak, de most fordult a kocka. Amit meg is értek, de szerencsére vannak még akik teljes vállszélességgel mellettem állnak. Jó persze ez most érzelmileg amúgy is betett, rosszabb, mintha valakit elvernék csak úgy. Flor rá is kérdez erre, ráemelem a pillantásom.  
- Is-is. Attól függ mennyire van benne a bögyömben. - válaszoltam kérdésére őszintén. De aztán folytattam. - Tavaly egy nálam szélesebb és izmosabb kortársamat gyepáltam meg...mert kikezdett a haverommal... kezet emelt rá, nekem meg elszált az agyam ettől. - nem vagyok büszke rá, de arról sem tehetek, hogy heves vérmérséklettel áldott meg a sors. Bárkinek a képét beverem, aki rosszul áll hozzá a családomhoz. Henry a családom. Nem engedhetem, hogy neki is baja essen. Bár a feltett kérdéseit nem értem, hiszen nem pszichológus...de ki kell beszélnem magamból a dolgokat ebben igaza van. Ha bennem marad az egyszer fel fog őrölni. Ezzel pedig sok problémám volt. Mármint a verekedések, a nagy pofám...  
- Ha kezet emel azokra egy illető, akik számomra fontosak, ha szidják őket, vagy engem, holott semmit sem tudnak rólam...ezekre képes vagyok ugrani...a nyugton maradás nem az erőségem, nem egyszer hivatták be a szüleimet ez miatt. - bár ennek más oka is van, a nem tanulás, vagy a beszólás, az órai rendbontások, vagy hogy ellógok az órákról. Vegyes a felhozatal. - Hamar felhúzom magam minden kis szarért, szóval nem mondom magam nyugis típusnak. Előbb ütök és utána kérdezek típus vagyok... - vakarom meg a tarkóm, bár azt sem mondhatom magamról, hogy egy vadállat lennék, mert most is milyen jól elvagyok és a szavaimat is megválogatom. Vagyis hát nem vettem még észre, hogy káromkodtam volna.
- Sokszor nem tudok csak hátat fordítani és elsétálni olyanok mellett, akik sértegetnek... pedig elég sűrűn csak azt kellene. - kínosan felnevetek bár elég rövidre sikerül, bőségesen elég és hát magamról is kifejtek mindent Flor felé. Nem mindig sikerül megnyílni mások felé, főleg magamról beszélni...ám némi hallgatás után már ő szólal meg visszatérve a balesetre. Én pedig fürkészem őt, figyelem, hátha tudna valamit mondana, amiből meritkezhetek. Ám a kérdése és szavai meglepnek. Hogyha fordított helyzetben lennénk, mit várnék el attól, aki okozta a balesetet...milyen érzéseik lehetnek nekik. Vajon fordított helyzetben miképp...miképp lehetne jobb a helyzet neki és nekem is? Ezzel most teljesen megzavart. Milyen érzéseink lennének fordított helyzetben és hogyan segíthetnénk...erre nem is tudok mit felelni. Ehhez idő kell.
A másik kérdésére fejet ingatok.
- Nem. Egyedül voltam, ő a buliban maradt. - feleltem határozottan és folytattam azt, amiben biztos voltam. - Ha ő is velem van, akkor soha a büdös életben nem indítom el a kocsit. Ő a lelkiismeretem! - szólaltam meg határozottan megint csak, ami pedig a kulcsot illette...
- Nálam volt a buli alatt. Ő mindig elhagyja a zsebéből és nálam volt megőrzésre, csak aztán a dolgok elfajultak... vagy hogyan is mondják? Kicsúszott az irányítás a kezeink közül? - ujjaimat jártatom meg az asztalon, melléktevékenység és hát Florról is elpillantottam, még csak véletlenül sem akartam ránézni.  

Amikor Tíohoz kerültem igyekeztem ott segíteni neki ahol tudtam, így a suli mellett is dolgoztam. Aki árva, az megtanulja, hogy semmi sincs ingyen, és mindenért meg kell dolgoznia. Kezdetben azt hittem, Tíoval is ez a helyzet, de valószínűleg ő sosem dobott volna ki csak úgy, viszont így legalább tiszta a lelkiismeretem. De a munka és a suli egyszerre nem könnyű. Viszont a fősuli kaotikus órabeosztása és kötelezően szabadon választható órák összessége lehetőséget adott, hogy pszichológiát hallgassak. Persze nagyon messze vagyok attól, hogy az legyek, mert csak pár félév volt, de adott rálátást, és, ha van időm, akkor sok mindennek utána olvasok a mai napig ebben a témában is. Ráadásul ez nekem az életemet menti. Hogy igyekszek bele látni mások fejébe. Nem akarok Manolo életében vájkálni, nagyon elemezni sem akarom, de látom rajta, hogy rossz úton jár, és talán ezt valahol maga is látja. Viszont változtatni nehéz. Kitörni a saját világunkból, amiben már boldogulunk egy ideje nagyon nehéz. De most a környezete rákényszerítette, hogy változtathasson. Hogy a könyvet hogy találta, arra nem térünk ki, de nem köti le, így az előzmények talán lényegtelenek is. Viszont már elárult nekem annyit magáról, hogy tudjam, mi az, ami lekötheti. És bár matekból egészen jól elboldogultam, különösebben sosem érdekelt, így csak irányt tudok neki mutatni, de ahogy elnézem az arcát, felkeltettem az érdeklődését. Nem hülye gyerek, és lehet, hogy pont az a gond, hogy okosabb, mint a kortársai. Így viszont a hagyományos suli nem biztos, hogy le tudja kötni a figyelmét, és a legtöbb ilyen helyen tanító tanár nem tud ezzel mit kezdeni. Vagy, ha mégis, akkor azt szajkózza, amit ő is tanult, a nélkül, hogy tudná, valóban bevélik-e, vagy valóban hasznos-e a diákjának.
Balhés kölyök, ahogy hallom, de, hogy mi vezet ide, azt most elsőre nehéz megmondani. Sok minden lehet a háttérben, a hormonoktól kedve, valami súlyos, gyerekkori traumáig bármi. Legalább is jelen tudásom szerint. Bár azért bízom benne, hogy nem ez utóbbi. Ahogy viszont hallgatom, egyre inkább az az érzésem, hogy hormonok és a „latin” vére. Nekem sem egyszerű vele, pedig már nem vagyok a pubertás korban. - Akkor Te amolyan védelmező jelleggel verekszel? - kérdezem kedvesen, egy mosoly kíséretében. Ha így van, akkor én nem érzem túl nagy problémának, bár az „előbb ütök, aztán kérdezek” még komoly gondokat eredményezhet az életében. De talán, ha szeretné, akkor ebben tudok neki segíteni. Muszáj önvédelemre járnom, és a leghatásosabbat választottam, ami eredetileg minden szabálytól mentes, mert az életben maradás a cél extrém helyzetekben, de itt is alapfeltétel, hogy megtanuljuk mikor kell használni és milyen erővel a megszerzett tudást. Amit én tanultam… tanulok nem harcművészet, hanem taktikai és önvédelmi technika, de, mint minden harcos műfajnál, itt is vannak olyan egy-egy ütésből, rúgásból álló mozdulatok, amik akár halálosak is lehetnek. Hogy ezt mikor jogos használni, azt nagyon meg kell tanulni, mert nem mindent lehet helyre hozni. Én még sosem használtam igazán a tanultakat éles helyzetben, de nem is akarom, és minden ebben a körben magasan képzett személy ezt a felfogást vallja. Attól, hogy Manolo képes megverni valakit, nem kell megtennie. De, hogy ezt megtanulja, ahhoz még idő, tudás és tapasztalat kell. - Félre ne érts, de Te még túl fiatal vagy ahhoz, mindig tudd, mikor kell elsétálni, és mikor kell beleállni egy vitába. De én mindenképpen jó ötletnek találnám, ha eljárnál valami olyan helyre, ahol önmérsékletet tanulhatsz, vagy pontosabban, egészséges keretek között tanulhatod meg, hogyan maradj nyugodt éles helyzetekben. Heves vérmérsékletet örököltél, legalább is szerintem, és ez később nagyon komoly bajokat is okozhat az életedben. Tapasztalatból mondom, hogy nem egyszerű, de nem is teljesen lehetetlen - mosolygok rá kedvesen. Nekem az övdédelem adta meg ezt a tudást, de neki nem biztos, hogy ez lenne a jó út. Mondanám neki a meditációt és a jógát, de ehhez nem hiszem, hogy elég komoly még a gondolkodása, hogy ezt belássa. Ha most kezdene el valamilyen önvédelmet vagy harcművészetet tanulni, akkor lehet, csak az agressziója nőne legelőször. Bár, ha megfelelő tanára lenne… - Nem foglak elítélni. Eddig sem tettem. De mesélnél egy kicsit bővebben erről az esetről, verekedésről? - kérdezem kedvesen. - Hogy történt? Néhány kötekedő kipécézte a haverodat, és rendszeresen megverték, bántották, te meg megelégelted, és egy verés után, amikor megtudtad, elgyepáltad őket? Vagy, verés közben állítottad meg őket? - kérdezek kicsit kitérve arra, hogy mire is gondolok. A lehetősége pedig megvan most is, hogy ne válaszoljon, ha nem szeretne.
A kérdésem, miszerint ő mit várna el áldozatként az elkövetőtől, látom, hogy megzavarja. Nem számított rá, de ezek szerint így még bele sem gondolt, de nem csak ő nem, hanem a közelében élők sem, mint a szülei. Nem erőltetem a választ, de majd később rákérdezek, hogy mire jutott. Kíváncsi is vagyok, meg, ha valóban segítséget vár tőlem, akkor csak ez után tudok neki segíteni. Nem fogom a szájába rágni a megoldást. A suliban sem adtam oda a jegyzeteimet, a megoldást, annak, akinek valóban segíteni akartam, és tudtam arról, csak lustaságból nem csinálta meg. Persze, ha valódi oka volt, amiért nem tudta megcsinálni, akkor az más volt, és segítettem. Most viszont Manolonak úgy segíthetek, ha valóban belegondol a másik oldal helyzetébe. Jobban elmélyül benne az egész, és később még kevésbé fogja ezt elkövetni.
- Értem - bólogatok, de ezt nekem is át kell gondolnom. Két piás fiatal, akik kocsival mentek a buliba. Én Manolo helyében őszintén bocsánatot kérnék a barátomtól és a szüleitől, és felajánlanám, hogy ledolgozom náluk a kárt, vagy, hogy valahogy visszafizetem. Bár jogilag mind a ketten felelősek, az is felmerül kérdésként, hogy ki szolgálta ki őket alkohollal, hiszen nincsenek még huszonegy évesek. Illetve, a szülők miért nem tudták, már, ha nem tudták, hogy hol vannak, de, ha tudták, akkor miért engedték el őket autóval? - Azt nem kérdezem, hogy hogyan szakadtatok el egymástól - mosolygok rá sokat sejtetően. Fiúk, így sok ötletem nincs arra, hogy miért bontották a bandát, ha nem egy lány van a háttérben. - Ha visszamehetnél a bulit megelőző készülődéshez, induláshoz, mit csinálnál másképpen? - kérdezek újfent. - A szüleitek egyébként tudtak arról, hogy elmentek valahová? - szúrom be mellékesen, bár fontos ez is. Nem ítélkezek, mert sok mindenki hibás, vagy hibás lehet ebben a dologban, de a megfelelő segítséget csak a részletek ismeretében akarok adni. Simán lehet, hogy a barátja szüleinek Manolo felé irányuló haragja mögött is jócskán van önvád vagy a felelősség hárítása. Sajnos ez utóbbi nem csak a fiatalokra, hanem az idősebbekre is jellemző. Érdekelnek a válaszok, mert látom Manolon, hogy szeretne változtatni, csak nem tud. A büntetés nem haszontalan, de szerintem, az iránymutatás, hogy merre induljon, hogy jóvá tegye és/vagy mit változtasson, hogy soha többé ne kerüljön ilyen, vagy ennél rosszabb helyzetbe, legalább ilyen fontos.

Flor

━━━ "Live your life that the fear of death can never enter your heart."

Kérdésére automatikusan vállat vonok. Egy reakció, amelyet nem tudok kitörölni, reflex csupán, hiszen egyszerűbb így, mint azonnal választ adni. Önvédelem, más védelme, vagy csak brahiból. Mind ugyanazt képviseli, az öklömet, a fejemet, a lábamat és a szétgyepált ellent. A nő mosolyára kedvesebb mosollyal felelek inkább, mintsem kimondva a gondolataimat. Ezzel már sejtheti a dolgokat. A szüleim nem is mindig csak ezek miatt mentek be a dirihez, vagy bármelyik tanár felhívására. Verekedés, órai zavargások, bukás ténye, bár sorolhatnám még, ezzel előrébb egyikőnk sem lesz. És nem is ez a lényeg. Részemről. Bár ezt is kifizetik, szóval felőlem beszélhetünk erről is, meg a munkáról is, de úgy tűnik Flort teljesen elvarázsolta a személyem. Persze, értékelem, hogy mint vadidegen, felkeltettem a kíváncsiságát és próbál a segítségemre lenni...én figyelek rá, szóval elmondhatom, hogy próbálkozom. De ha a jedik bajnokát kellene idéznem... tedd vagy ne tedd de ne próbáld... jah. Figyelmesen hallgatom szavait, melyekkel ellát, amolyan tanács, finomított dorgálás jelleggel. Persze nem zavarnak szavai, az apró csepp kioktatása, melyet csak az én védelmem miatt tesz meg. Nekem akar jót, ezt tudom, így nem is harapok miatta. Csendben tűrök és anyámék megirigyelhetnék mindezt most. De félretéve mindezt, inkább Flor szavaira fókuszálok erősen, hogy felfogjam miről is beszél. Értem én persze, csak... megérteni és érteni elsőre sajnos nem ugyanaz. Hogy mit is akar ebből kihozni...  
- Szóval azt mondod, hogy jógázzak? - persze, nem gondoltam komolyan, de eszembe jutott ez a módszer, mondjuk ezzel kimozdulni sem kellene otthonról, de akár az egész brancs is művelheti. De akkor maradjunk komolyak, ha már segíteni akar. A brancs tuti nem mozdulna meg efelé és Henry is csak mosolyogna egyet, mintsem hogy beszállna.  
- Önvédelmi órákra gondolsz, vagy valami küzdősportra, ezekre a jiiiuuuu...azokra? - komoly kérdés, ám nem jut eszembe eme küzdősport neve, így nyitva hagyom neki, bár biztosan nem ilyesmire gondolt, hiszen ezek nélkül is simán laposra verek bárkit. Igen, az egóm a helyén van még mindig. De ha az önvédelemre gondol...akkor ott más szabályok fekszenek. Szóval a kérdésére is felfigyelek, hogy mi miatt járt el az öklöm. Mászkálni kezdek kicsit az irodában, az egyhelyben ücsörgés nem az én világom hosszú távon, így már Florhoz közelebb hallgatom a szavait és közben a szemeim is elkalandoznak. De figyelek amúgy minden elhangzóra. Képben vagyok.
- Henry-vel sűlve főve együtt vagyunk, mint valami kicseszett öregvén házaspár. Ovi óta össze vagyunk nőve és hát aki őt bántja az engem is bánt, szóval... - felelem őszintén, mert hát Henryről van szó és nem csak magamról. Szóval sejtheti innentől a dolgokat. Henry olyan számomra mintha a testvérem lenne.
- Arról nem beszélve, hogy ő nem az a harcikakas típus, ő inkább beszéddel próbálja oldani a dolgokat, ha nem megy akkor jövök én... - apró mosoly kerül az arcomra, ezzel kicsit felvezettem a kettőnk kapcsolatát, bár elég sokszor választottak szét minket különböző okok miatt...nem használt számomra semmit.
- A sulimban pedig elég sok harcikakas van.... - tárom szét a karjaimat lassan felé fordulva, magamra is célozva ezzel. Jó, nem válaszolok mindenre, de a lényege benne van, az hogy ki miért és hogyan generálja bennem a feszkót az teljesen mindegy. Megteszik. Van mikor én állok bele a másikba, mert ez boldoggá tesz. Megesik az ilyen is. Amivel mélyen elgondolkodtat, amibe magamba fordulok kicsit az a következő kérdése, de már a balesetre térünk át. Ha fordított helyzet állna fent, akkor mit várnék el attól, aki ezt tette volna velem. Igen, ebbe így nem gondoltam még bele és fel sem merült, de azt hiszem meg van a következő téma apával. Talán ő kicsit ki tud segíteni ezzel, hogy rálássak a dolgokra ekképpen is. Talán megfogom tudni lelni a válaszokat és legközelebb ha érkezem, akkor Flornak is megválaszolhatom. De mi van ha mostanra várja a választ? Hát most biztos nem fogok ezen rágódni, itt van a munka, amihez fókuszálni kell, ide kell tennem magam teljesen. Nem baszhatom el!  Ám kitérünk a baleset bizonyos pontjaira, ám nem hajtom el melegebb éghajlatra miatta, segíteni akar és különben is...én hoztam fel a dolgot. Segítséget keresek szinte bárhonnan, bármiféle mentsvárat, hogy könnyebb legyen. Bár megmondom az őszíntét, ez sosem lesz könnyebb. Elemelem róla a pillantásom, a falakat nézem végig, mintha válaszokat kutatnék rajtuk a kérdésére. Meglelem egész hamar, apró mosoly kúszik az arcomra.
- Nem kelnék ki az ágyból és nem néznék rá a mobilomra... akkor nem indultak volna be a hangyáim sem... - más megoldásom nem lenne erre, mert reggel mondtam anyámnak még indulás előtt, hogy este Henrynél leszek és reggel érkezek, vagy délután...de nem jelentkeztem, sem mobilon, sem online felületeken. Így anya fingom nincs mihez kezdett magával és mikor kezdett el kutatni utánam. Mert hogy a mobilommal mi volt akkor...valószínűleg taccsra vágtam, nem tudom.
- Anyámék nem tudtak róla. A bulit megelőző nap reggelén szóltam, hogy délután Henrynél leszek, nála alszok, videojátékozunk és reggel, esetleg délután majd érkezem. De nem jelentem meg se reggel, se délután... - anyám gondolom este ért haza, mikor én már javában a buli közepén voltam, vagy már akkor akartam meglépni a kocsival... szóval egyik ős sem tudott erről. Henry szülei vacsorázni mentek délután, róluk tudni érdemes, hogyha ilyen van, akkor éjfélig távol vannak. Szóval ezen alkalmon mi is kaptunk és leléptünk a “hívásra”. Nem szép emlékek kötnek hozzá ahhoz az estéhez, az azt követő naphoz sem, dehát mit vártam úgy őszintén? Ki volt akadva rám szinte mindenki. Főleg az éjszaka a kórházban...vért venni, vizelet vizsgálat és akkor ott volt az is, hogy a kórház nem épp csendes hely. El is akarom felejteni, ami persze sosem fog menni, de közben meg azon vagyok hogy mindent helyre hozzak úgy hogy fingom nincs mit kellene tennem.  

Nem érzi a finom különbséget a dolgok között, pedig fontos. Fontos társadalmi megítélés szempontjából, és főleg jogi szempontból. Ha ő kezdi a balhét, ha brahiból kezdi, akkor a felelősség az övé, őt fogják negatívan megítélni, és hogy ennek milyen következményi lesznek, az csak attól függ, hogy mi a végkimenetele a dolognak. Ha azért bocsátkozik bele egy verekedésbe, mert magát vagy mást véd, kvázi mindenféle következmény nélkül megússza, mert életet és/vagy testi épséget véd, ami itt kiemelten fontos. Tudok esetről, amikor egy verekedés halállal végződött, és az „elkövető” simán megúszta a dolgot felmentéssel, priusz nélkül, mert egy barátnője életét védte. Tehát nem mindegy ki miért verekszik, milyen körülmények között.
- Akár - vigyorodok el szélesen, hogy azért érezze, ez csak, mint lehetőség van benne a pakliban, mert koránt sem biztos, hogy ez Neki való. Nekem nem jön be, de valakinek igen, és ezt mindenkinek magának kell éreznie. Rengeteg előnye van, de én nem érzem át, viszont a nyújtásaimhoz veszek belőle át elemeket, amiket a neten találok, viszont sosem lennék képes ilyen órára hosszú távon járni, legfeljebb egyre elkísérve egy barátomat/barátnőmet. De hagyom, hogy befejezze a gondolatmenetét az enyémre építve, mert így látom, hogy mennyire jártas vagy nem jártas ezekben. És azt is, hogy mennyire gondolkozik el komolyan a dolgon.
- „Dzsúdzsucu” - ejtem ki helyesen -, és akár - ismétlem megint önmagam. Persze ez nem segítség egyenlőre neki, de tudni szeretném, hogy ő milyen, milyen helyzetekbe és, ha lehet, miért bocsátkozik, valamint, hogy milyen lehetőségekről tud. Ezért is várom meg azt, hogy kifejtse, hogy milyen a kapcsolata a haverjával, és a két személyiség milyen együtt és külön-külön.
Figyelem, hogy mit mond a barátjáról, a suliról, és végső soron önmagáról, ahogy a testbeszédét és a hanglejtését is. Az, hogy felállt, az is egyfajta jelzés számomra, hogy milyen is Manolo. Manoloban túlteng az energia, a feszültség, és, hogy melyik volt előbb, azt nehéz megmondani, de mind a kettőt le kell vezetnie, hiszen ez a kettő kéz a kézben járnak.
- Én megértem, hogy véded a legrégebbi és egyben legjobb barátodat, mert azt veszed észre, hogy az ő módszere a legtöbb esetben kudarcot vall, a tiéd pedig eredményre vezet, legalább is rövidtávon. Jól mondom? - kérdezem, és bár várom a reakcióját, ahogy ez megvan, folytatom is. - Ha jól vettem ki a szavaidból, akkor ti egy érme két oldala vagytok, de, itt a legnagyobb gond, hogy két külön testben. Az ideális eset, a személyiségetekből adódóan bár sosem lesz meg teljesen, hogy önmagatokban hozzátok egyensúlyba a két oldalt, törekedni lehet rá. A Te szavaiddal élve, nem kell, hogy ő is harci kakas legyen, de neked sem kell ezt az életet élned, hogy helyette is verekszel, mert ez sokszor rövid, és mindig fájdalmas élethez vezethet. Mondanám, hogy tanuljatok egymástól, de inkább azt mondom, hogy találjatok valami olyat, ahol együtt tudjátok fejleszteni önmagatokban a másik fél erényeit. Neked ki kellene fejleszteni önmagadban azt, hogy első körben szavakkal próbálod jobb belátásra bírni a beléd állókat, és, csak, ha ők ütnek először, akkor kizárólag védekezőleg levinni őket a földre - ezt utóbbi beszólás pedig a részemről véletlen, mert én leginkább ezt tanultam, hogy az ellenfelet eltolni magamtól, kibillentve az egyensúlyából, időt nyerjek, amíg lelépek. - Henrynek pedig azt az oldalát kellene erősítenie, hogy, ha nem boldogul a beszéddel, és mégis megütik, akkor esélye legyen önmagát megvédeni. Az pedig, hogy ezt a jógával, egy harcművészettel, egy önvédelmi órával éritek el, azt Neketek kell érezni, tudni. De, ha csak arról beszélünk, hogy benned kell levezetni a feszültséget, a mozgáskényszert, az agressziót, akkor ennek még rengeteg módja van. Nagyon végső soron vannak olyan helyek, ahol ellenőrzött keretek között lehet törni-zúzni, és ezeket a helyeket pont ezért hozták létre. Hogy itt van-e ilyen, azt nem tudom, de szerintem lennie kell. Ezek, amolyan „dühöngők”, és azt tudom, hogy a fővárosban van ilyen. Nem voltam ott, de gyakran elmentem egy előtte, és szerintem itt is lennie kell ilyennek. - Ez New York, ahol minden elérhető, már, ha azt ember alkotta. Legalább is én még olyannal nem találkoztam, amit itt ne lehetne elérni, megszerezni. - Amit én tennék a helyedben, hogy végig gondolnám, hogy ezek közül mi az, ami első körben megfogta a kíváncsiságomat, az érdeklődésemet, és az egészet, beleértve azt is, ami első körben nem érzem magamhoz közel. Ezeket pedig nyíltan megbeszélném a szüleimmel, a családi barátokkal, ha ők másabb körben mozognak, és így másabb a dolgokra való rálátásuk, és megbeszélném Henryvel is, hogy Ő mit gondol. És természetesen az ő szüleit is belevonnám. Mind a kettőtök életében a mostani életviteletek, a személyiségetek rengeteg belső feszültséget generál, ami előbb-utóbb ki fog törni, és ez a legtöbb esetben a legkárosabb módon szokott megtörténni, mert ez lehet az, hogy másoknak ártotok, akár magatoknak, és most nem arról beszélek, hogy véletlen, hanem, hogy elkeseredettségből és/vagy dühből. És nem biztos, hogy az ilyen tettek helyre hozhatók, a dolog elszenvedője helyre jön, és, ha testileg helyre is jön, a lelki sérülés lehet, sosem gyógyul be. Mit gondolsz azokról, amit most elmondtam? - kérdezem továbbra is nyugodt hangon, kedvesen, de komolyan.
Látom rajta, hogy komolyan megfogtam a baleset megfordításával, és, hogy tényleg elgondolkodott a dolgon. Persze azt is, hogy most nem fog válaszolni, de a célom elértem, mert belegondolt. Hogy ne érezze kényszernek, hogy mostanra várok választ, így én töröm meg a szemkontaktust, ami felállt közöttünk, jelezve, hogy egyelőre részemről lezártam a dolgot. Ha nem hozza szóba, akkor nem fogok rákérdezni, szóba hozni, hogy mire jutott. Majd pár nap múlva esetleg.
A baleset megelőzésére feltett kérdésemre azt hiszem megkaptam a gyerekes választ. De ebből is látom, hogy még koránt sem annyira felnőtt, mint ahogy sokszor azt érzheti önmagáról. Reakcióként összeharapom a számat, hogy visszafogjam a mosolyomat. - És, ha azt csináltad volna, hogy taxival mentek, vagy egy ismerős felnőttet kértek meg, hogy vigyen el benneteket, ha nem is a szüleidet, Henry szüleit, vagy bárkit, aki elérhető? Vagy mint egy ott bulizó hozzátartozóját, aki egyébként is megbízható, például egy felnőtt nagytestvért? - kérdezem mosolyogva, hogy rávezessem a szerintem legjobb megoldásra, ahol úgymond a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad. A példát a sofőr személyére pedig tényleg csak, mint példát hozom fel, hogy kik is jöhetnek ilyenkor számításba, de ugye bár nem ismerem a baráti körét, és azok hozzátartozóit. Ha én megyek bulizni, vagy bármikor mentem, mióta Tíohoz kerültem, ha ittam is, mindig volt egy sofőrséggel megbízott személy, aki vagy ott volna buliban és nem ivott, vagy bármikor hívhattam, de, ha ezek nem voltak, akkor maradt a TAXI. Mert bár lehet, hogy itt nem zéró tolerancia van az alkoholra vezetés tekintetében, de nálam az van. Ez alól az egyetlen kivétel, ha egy összeülős, közös vacsoránál/ebédnél, ami több órás is, és a sofőr az étkezéshez megiszik pl. egy pohár bort, és azt sem az indulás előtt közvetlenül.

Flor

━━━ "Live your life that the fear of death can never enter your heart."

Vannak dolgok igen, amiket nem akarok, vagy nem tudok megérteni, hiszen a magam igazát hajszolom. Mert tudom, hogy milyen vagyok és enélkül eltaposnának. Szóval valahol hálásnak kellene lennem ennek a temperamentumnak. Valahol pedig átkozom azt. Ám hogy eltereljem a gondokat, a balhét, a haragvást, elkell terelnem mással a figyelmem, a felgyűlt energiámat. Jóga. Dzsudzsutzcu. Bármi hasonló gondolat jó dolog lenne. De hatása is lenne? Amíg ki nem próbálom, addig nem tudhatom, nem igaz? Elérhetek vele valamit, vagy csak még jobban felpörgök miatta? Sokszor úgy hiszem, hogy végtelen az energiám, aztán kiderül, hogy még sem mert reggelente ki sem lehet robbantani az ágyból. Figyelem Flort, a segítségemre van sok szempontból, már nem is bánom, hogy megosztottam vele pár dolgot, hiszen tanácsokkal lát el. Mint mindenki más az életemben, de ez más. Ezt egy idegentől kapom szinte úgy, hogy alig ismer és mégis olyan, mintha mégis ezer éve ismerne. Nem zavar a dolog, nem is agyalok ezen sokáig. A suliról és Henrikről magyarázok bővebben, hogy megértse a verekedéseimet, hogy mit miért teszek legtöbb esetben. Kérdésére azonnal bólintok, hiszen ez így van. Ő ha azt vesszük túl sokat magyaráz, hogy lenyugtasson valakit és simán bemószerol anyáméknál ha úgy van és az én biztonságomat szolgálja. Van amikor ez elmarad és később kapjuk a fejmosást, nem számít. Én vagyok a kiskirály, a kiskakas, a valaki New Yorkban. Hiszem ezt én magamról. Más csak egy kölyköt lát bennem, akinek túl nagy a pofázmánya. Ez minden. Megszoksz vagy megszöksz. Mint valami rohadt gettóban. Le sem veszem Florról a szemeimet, míg magyaráz, hihetetlen, de nem veszem okoskodásnak mindezt –ami azért valljuk be, hogy ez rohadt nagy szó- inkább erőt merítek belőle és tanulni próbálok. Egy vadidegentől igen...talán a közös nyelv az oka, nem tudom, de rohadt mód figyelek rá. Szinte iszom a szavait.  
- Szóval annyi lenne az egész a te szemszögedből, hogy ő önvédelmet tanuljon, én meg tanuljak meg “szusszá” módba lépni? - billentettem oldalra a fejemet enyhén. - Az enyhe kifejezés lenne a káosz szóhasználatra, de nem mondom az, hogy ez lehetetlen...csak olyan...érdekes lenne. - emeltem a tarkómhoz a kezem egy simítás erejéig, hiszen nem vagyok az a tipus aki leülne jógázni, vagy első blikkre meghallgatna valami nyugi zenét. Zen mester stílusban vagy hogyan is kell?
- Nem azt mondom, hogy reménytelen, mert egy próbát biztosan megér, csak így elsőre ez...ijesztő. - próbálom menteni a menthetőt, hiszen nem mindig kapaszkodhatok az igazamba, így ez mondhatni patthelyzet. Maradást akarok a hangulatomnak, de azt sem akarom, hogy teljesen káosz legyen ez az évem is. Így se úgy alakult eddig ahogy akartam. Tavaly se az lett, mit szerettem volna. Ami pedig a tomboldákat illette...ismertem egy helyet, bár még bent nem voltam, kívülről ismerkedtem meg vele talán kétszer.  
- Igen, az akad...még nem jártam benne, csak kívülről szemléltem meg, nem volt alkalmam megnézni és kihasználni. - húztam el a szám enyhén, a szemem is levettem Florról erre a pillanatra. Szerintem is ez egy jó ötlet lenne...majd...majd apát megkérem hogy jöjjön el velem és...majd meglátjuk. Egyedül biztosan be nem teszem a lábam oda. Igen, akad bennem visszatartó erő, de ez minden. Mi lenne ha Flort hívnám el oda? Ha egyedül tombolok ott, lehet megszívom...de részletkérdés hogy mi okozna bennem ott kárt egymagam. Saját magamon kívül. Bár Flor szerint ezeket megkellene vitatnom a többiekkel is, nem csak beledobni magunkat a forró vízbe. Meglepetten tekintek rá megint.  
- Mindent megbeszélni? - kérdezek vissza, ami leesett ebből a dologból. Értettem persze a mondanivalóját, csak azt nem, hogy miért kellene megbeszélnem dolgokat... mondjuk Henry szüleivel. Jó, persze, szuper lenne velük tárgyalni, beszélgetni, hogy ne legyenek pipák rám, de...beszélni. Egy esélyt adhatunk neki, nem? Szóval meg kell vitatnom anyuval mit gondolna egy jógáról...vagy egy önvédelmi óra. Apát is vonjam bele? Szóljak neki, hogy vigyen be a börtönbe és...tudom is én...eresszen össze velük? Áh ez hülyeség. Flor kérdésére gondolkodóba esek.
- Változtatnom kell ez biztos, szóval otthon majd felhozom ezt, hogy mit gondolnak egy önvédelmi óra eshetőségéről, vagy jógáról. Nem lesz jó vége annak, ha ittasan kerülök olyan helyzetba, ahol dulakodásra kerül a sor....ilyenre még nem volt példa, vagyis hát de volt, de addig jutottunk, hogy taszítottam rajta egyet és ment mindenki a maga dolgára. - vallottam meg a bűneimet csendesen, mert hát nem vagyok könnyű eset. Régebben sem, most sem...
- Mivel betöltöttem a 18-at, simán kijön értem a rendőrség és bent is tarthat 24 órára ha úgy tartja jónak, szóval mióta ez megtörtént, azóta egy kicsit meghúzom magam ám...vannak, akiknek túlságosan is benne vagyok a kurva bögyében. - mormogok az orrom alatt, ám későn veszem észre a nyelvhasználatot, de attól még kicsúszott.  
- Bocsánat. - szólalok meg végül, hiszen nem biztos hogy sűrűn elnézné ezt nekem, így jobb a békesség.  
- Deeee...mi van akkor ha hiába hozok fel egy csomó érvet hogy miért lenne jó neki lódulni önvédelmet tanulni és jógázni, ha mondjuk az ő szülei nem mennek bele ezekbe...ők amolyan kiskirályok, utálják ha a körmük alá kosz kerül...vagy megkellene mozdítani a kisujjukat bármiért is. - szemet forgatok, de aztán legyintek, erre majd kitalálok én valamit, ez az én problémám részben, ahogy az is, hogy a leánnyal mi is lesz majd a közeljövőben. Annak viszont örülök, hogy mindezt elmondhattam és meghallgatásra került. Piszok mázlistának érzem magam ilyen téren azért. Ami pedig a többit illeti, hogy mit kellett volna másképp tenni kérdéskörben győzött ő...taxit hívni, vagy barátot, aki haza visz. Mondjuk nekem az jobban tetszik ha ki se szálok az ágyból aznap. De vele hogyan érthetném meg az én álláspontomat? Hogyan érthetné meg a kiskakas és kiskirály fogalmát?
- Ahhoz túl makacs vagyok...vannak elképzeléseim, amiből sosem tudok engedni. Ha nekem fixen bennem van, hogy nah most autóba ülök, akkor ha kutya kutyát is eszik, senki sem beszél le róla...és hát...nem is volt tervben, hogy ennyit vedelek...fogalmam sincs hogyan történt... - fordulok vissza az asztalhoz, hogy háttal annak támasszam meg magam. - De igen, értem mire gondolsz, de ez egy hirtelen jött ötlet volt ez a buli, akkor nem volt semmi más gondolat, csak hogy megyünk. Nem volt helye taxinak, vagy bárki másnak. - színt vallottam újfent, miközben magam elé bámultam, majd óvatosan Florra emeltem íriszeim.  
- Neked van fix helyed az önvédelmi óráknak? - nyomta a bögyömet a kérdés és hát megkérdeztem, hát csak nem titok, max lerázza a dolgot annyival, hogy nem osztja meg velem a tudományait.

Látom rajta, hogy elgondolkozott a dolgon, a hallottakon, és ez nagyon jó. Bár, ez még csak az első lépés a változás felé, és ez még az a kritikus nullás állapot, ahol a megszokás könnyebben csábít, mint az indulás. Még nem kapta meg a kellő energiát, amivel mozgásba lendül, mert itt, a fizikával ellentétben, nemcsak egy másik erőt kell legyőznünk, hanem saját magunkat, ami a világ legnehezebb dolga. Manolonak kiszakadni a saját maga, és az ösztönei által kreált megszokásokból olyan, mint leszokni egy függőségről; szinte lehetetlen, és bár nagyon kevés embernek sikerül, azért mégis vannak sikersztorik. De akkor is, ez egy lépés előre. De állítom, hogy kell a segítség, hogy a legnehezebb helyzeteken, a legnagyobb megtorpanásoknál valaki átlökdössön minket a holtponton. A két fiú dinamikája jónak tűnik, de nem lehetnek ott egymás mellett non-stop, és ezt valahol ők is tudják. Ezért is lenne jó, ha kicsit tanulnának a másik vérmérsékletéből. Érzem Manolon, hogy azt hiszi, legyőzhetetlen, vagy sokszor ezt hiszi, de egyszer nagyon csúnyán meg fogja járni, és lehet szerencsés lesz, ha annyival megússza, mint az a lány, akit elütött. Magasabb nálam, még úgy is, hogy rajtam magassarkú van, de mégis tudom, hogy pár egyszerű mozdulattal a földre tudnám vinni, úgy, hogy még mozdulni sem tudna. Persze nem fogom ezt megtenni, hiszen nem fenyeget, és én sokszor szeretek magamra úgy gondolni, mint azok a karatemesterek, akiknek már tilos a civilek ellen harcolni, mert maga a testük a fegyver. Jó, én közel sem vagyok ezen a szinten, de szinte már ösztönösen tudom, hogy kit mikor hol kell megütni, hogy leszereljem, de azt is, hogyan tudok, tudnék maradandó kárt okozni neki, amit nagyon nem akarok.
- Lényegében igen - értek egyet, majd figyelem a további reakcióit. - Nem igazán van olyan, ami lehetetlen, de ez nagyon nehéz, mert mondhatni gyökeres változás. De mindenképpen érdekes - mosolyodok el bíztatóan.
- Ez természetes. Hatalmas változás, és a változás mindig ijesztő. Ijesztő egy suliváltás, egy költözés, hiszen a dolog mögött mindig az ismeretlen van. Viszont nem véletlen, hogy most szigorúbbak lettek a szüleid, mert ők látják, hogy az az út, amin most vagy, sokkal rémisztőbb, mint az, amit most felvázoltam előtted. Te részben túl közel vagy a dologhoz, részben pedig még nincs elég élettapasztalatod, hogy lásd a következményeket - világítok rá lényeges dolgokra, de úgy, hogy ne érezze sértőnek vagy támadónak. Azt már párszor említettem neki, hogy sok mindent azért nem tud, lát, tapasztalt még, mert a korából adódóan még erre nem kerülhetett sor, így ezt már nem akarom neki megismételni, csak utalni rá. Nem buta. Sőt! De valószínűleg még nem rakta össze a dolgokat úgy, mint én. Meg hallani és gondolni nem ugyan az.
A dühöngő megfogja az érdeklődését, és bár lehet, nem ez a legjobb módszer, sokat tanulhat belőle, lehet, hogy a legtöbbet önmagáról. Próbálja ki, és csak abban bízok, hogy nem egyedül megy oda, hanem egy felelősségteljes kísérővel. Ha minden kötél szakad, és megkér, lehet, bevállalom a kísérő szerepét, de úgy vélem, jobb lenne, ha egy hozzá közelebb álló felnőtt menne vele.
- Igen - válaszolok neki őszintén a szemébe nézve. - Ha jól látom, akkor én is mondtam neked olyan dolgokat a beszélgetésünk alatt, ami megfogott, pedig csak most ismertelek meg. Ők pedig sokkal jobban ismernek. Ráadásul, ha odaállsz a szüleid elé, hogy változtatni szeretnél a harci kakas éneden, és kaptál tippeket ennek a kezelésére, de szeretnéd őket is bevonni, kikérni a véleményüket, jeleznéd nekik, hogy elkezdtél megérni. Ráadásul, így biztosan nem kerülnél bajba előttük, hiszen ez plusz idő lenne, amit nem otthon és a suliban töltenél, ráadásul még kiadásokkal is jár, amit részben biztosan nekik kellene, főleg iskolaszezonban finanszírozni - mutatok rá néhány nyilvánvaló dologra.
Amikor bevallja hangosan, hogy változtatnia kell, és beszél a szüleivel, én csak kedvesen, és egyetértően bólogatok. Talán a legnehezebb lépést megtette ezzel, hogy bevallotta magának, hogy változtatnia kell. Persze, amit utána mond, az már annyira nem pozitív, de legalább abból nem lett baj. - És, ha hanyatt esik és beveri a fejét például egy asztal szélébe, vagy a földbe? - kérdezem költőien. Választ nem várok, mert biztos vagyok benne, hogy érti mire gondolok. Nem csak autóval lehet komoly sérülést okozni.
- Szerintem inkább 72-re - húzom el a számat. A fülem jó, így csak elmosolyodok a káromkodáson. Egyébként is bizonyított tény, hogy ez is jó stresszlevezető. Bocsánatkérésére pedig csak legyintek egyet. - Köztünk marad - mosolygok rá.
- Ha olyan szülők, amilyennek gondolom őket, hogy szeretik a fiúkat, így szeretnék, ha sikeres lenne, akinek nincsenek lelki sérülései, hiszen a folytonos iskolai piszkálódások súlyos lelki és mentális sérüléseket okoznak, akkor nem hiszem, hogy nagyon sokáig ellenkeznének. A pszichológusok is tudják, hogy néha a beszéd kevés, mert kell a kezeltjeiknek valami, amivel növelhetik az önbizalmukat, és az önvédelmi óra határozottan ilyen. Vagy bármelyik küzdősport. Bár a tánc is az, de azzal most nem sokra mennétek - vigyorodok el egy kósza gondolatom után, ami kicsúszott a számon. - De erre való a beszéd - válaszolok egy másik feltett kérdésére. - Ráadásul, ha előtte beszélsz erről a barátodnak és a saját szüleidnek, akár közösen is, akkor lehet, hogy az apukád vagy az anyukád is be tud segíteni Henry szüleinek meggyőzősébe - adok egy tippet, és lehet, nagyon mellé is lövök, de, ha meg sem próbálják, nem lesz változás.
- Úgy tűnik, fogsz Te még néhányszor fejjel rohanni a falnak, mire benő a fejed lágya - mosolyodok el szélesen, de nem bántóan. - Az, hogy tizennyolc éves lettél, nem csak arról szól, hogy már sok mindent megtehetsz szülők nélkül, hanem, hogy Te tartozol felelősséggel a saját tetteidért, és nem más. Bár, hogy ki szolgált ki alkohollal, amikor még nem vagy 21… - komolyodok meg, és a befejezetlen mondatomat nem is akarom befejezni. Meg lehet találni a kiskaput, de ennek most súlyos következménye lett, hiszen elütött egy valakit. Ezt jelenti a felelősség: csak mert megtehetem, vagy meg tudom tenni, nem kell meg is tennem, mert a következményekkel számolnom kell, lehetőleg előre.
- Lenne, de maradjunk annyiban, hogy az én életvitelem mellett nem működik az egy fix hely - mosolygok vissza rá. Az, hogy nekem életveszélyes, ha kiszámítható vagyok, azt nem kell tudnia. - De mindenki másnak azt ajánlom, hogy legyen egy fix helye, ahova jár - teszem még hozzá. - De mit szeretnél tudni ezzel kapcsolatban? Mire vagy kíváncsi? - kérdezek rá, mert szerintem ez csak egy bevezető kérdése volt.

Flor

━━━ "Live your life that the fear of death can never enter your heart."

Gyökeres változást hozni a saját vagy a másik életébe. Az ősök is ezzel jöttek már korábban, persze akkor nem igazán figyeltem rájuk, most meg újra ezzel jönnek. Ám most nem fogom leseperni magamról mindezt, hiszen ez a célom. Az a rohadt változtatás magamban, amiről fogalmam sincs hogyan fogok bele kezdeni. Valahol el kellene és azt is tudom, hogy az elejé, de hogy pontosan min és mit...az kész rejtély. Mint a Rubik kockák. A változás pedig ijesztő. Pontosan. Anyám terhessége is az volt...nem akartam kistesót, mégis belecsöppent az életembe. Ijesztő volt a tudat, hogy nagytestvér lettem. Ahogy az is ijesztő volt, hogy mennyi olyan dolog van a világban, amire ráaggatható eme szó. Vannak félelmeim, még akkor is ha sokszor nem mutatom ki őket. Félek egész sok mindentől. Ám amit Flor mond...igaza van. A következményeket még nem látom, ha beállok a sorba verekedni, vagy ittasan kocsiba ülni. Nem agyaltam túl akkor, de felforgatta az életemet ez az egész. A szüleim annyiszor szigorítottak már, ám semmire sem mentek vele. Ez lett belőle, de nem hibáztatom őket, ez az én szennyesem. Flor rávilágított a dolgokra, megismert annyira, hogy kiismerjen röpke 2 óra alatt és ez nem kis teljesítmény. A képembe tolta a valóságot és csak nyelem magamba az információkat. Nincs evés belőle és emésztenem kell némelyiket.
Kiismert és ezt ő is elmondja. Egész sok mindent mond, amiből táplálkozhatok, így aztán mindent észben is tartok. A kérdés az, hogy mikor mondjam el. Mikor lesznek otthon végre együtt, hogy ne külön-külön keljen megbeszénem mindkettővel. Utálom ismételni magamat, így kell egy szuper időpont...mondjuk ez rajtam múlik leginkább, hogy mikor nem leszek egy dühöngő őrült és mikor lehet velem dumálni. Bár a plusz kiadást nem igazán akarom, de nem halok bele, ha kevesebb cigit szívok -amiről nem igazán tud senki-, vagy kevesebb piát döntök magamba...mindent vagy semmit. Vagy valami ilyesmi.  
- Hamar kiismered az embert egy kis bemutatkozás után... - mormogom az orrom alatt mosolyogva és nem, nem sértésnek szántam és ráadásul magam sem sértődtem meg rajta. Kurva nagy szó, ezt el kell ismerni! Bevallom, hogy részegen is volt ökölharcom, de nem volt nagy balhéról szó. Kérdésére csak pillázok egyet, választ nem is tudok azonnal visszadobni, replikát se. Ha beveri a fejét, hát megismerte közelebbről. Tudom, hogy mivel jár egy ilyesmi élmény, volt már szerencsém hozzá. Nem kellemes elveszteni az eszméletedet másodpercekre és úgy felkelni, mintha semmi sem történt volna. Nem akarok rácsok közé kerülni, ám nagyobbra cseréli az általam kimondott számokat, így nyelek egyet.  
- Az kicsit sok... - szólalok meg, hiszen az tényleg rengeteg idő, ellehet gondolkodni addig is, hogy mit tettünk, vagy épp mit nem. De inkább elkerülném ezt a helyzetet, nem akarok nagyon ilyen helyeken semmittevésekkel foglalkozni. Unalmas lenne és bele őrülne az ember. De az biztos, hogy beszélni kell erről, hiszen sokáig nem maradhatnak így a helyzetek. Pár önvédelmi óra után meglátjuk, hogy érdemes-e folytatni. Csak előbb...érdemes lenne egy őszinte bocsánatkérés.
- Ezt én sem tagadom...van pszichológusom és ő is tanácsolta mindezt. - szólaltam meg, hiszen nem tagadtam, hogy járok egyhez, illetve kettőhöz, hiszen az egyik szabadság miatt távol van és ő javasolt egy ilyesmit, csak akkor nem igazán hittem neki, vagy foglalkoztam az üggyel. Most azonban túl fontossá vált, amolyan hamar gyorsan kellene tenni ellene valamit, mert csak veszélyesebb lesz a dolog és kitudja mi törtéhet még. Abban pedig igazat adok neki, hogy sok minden fog még velem történni és ki is mosolygom, hiszen nem egy nap alatt építették meg Rómát sem és az égi öreg sem egy nap alatt hozta létre ezt az egész mindenséget, kellett neki pár nap ehhez is. Szóval ehhez is kell idő, talán nem vagyok elkésve és remélem nem kell évekig viaskodnom magammal, hogy letehessek valamit az asztalra. Hogy elismerjenek a nagy pofámon kívül.  
- Igen...felelőség... - húzom el a szám, igaz számíthatok még valamennyire a szüleimre, de meg kell tanulnom ezt az egész önkontroll dolgot. - Néha visszasírom a 15 éves lényemet...akkor sem voltam piskóta, de még hallgattam a jó szóra...nem tudom, hogy hol siklott ki minden, melyik résznél...- figyeltem az ablakokat, az azon túli világot, ám nem mozdultam el a helyemről, mozdulatlanságba taszítottam magam és Flor kérdésére csak somolyogtam az orrom alatt. Vannak kapcsolataim, megvannak a módszereim, hogy extrém piát vegyenek számomra, vagy bemehessek olyan helyekre, ahová közöm sem lenne. De persze mindezt nem köthetem az orromra. A legutóbbi nagy piálásom elcsúszott valahol, akkor már tényleg nem gondolkodtam semmin, haladtam előre. Kiakartam tisztítani magamból a káoszt, ám még több zavaros vizekre eveztem és a saját csapdámba estem. Önvédelmi órák fix helye. Biztos akad pár hely ilyesmire, hiszen ő sem véletlen hozta fel mindezt, hanem mert ő is jár ilyenekre. A kérdés az, hogy miért és melyiket mondja arra, hogy jó, vagy épp oda jár állandóan. De neki nincs állandó fixe az életvitele miatt. Ez mit jelent nála? Felpiszkálta a hangyáimat, szóval rá kell kérdeznem...
- Hát... - akadok el egy pillanat erejéig, hogy összeszedjem a gondolataimat, hiszen megint máshol járok...pár gondolattal előrébb, mint kellene. - Miért nincsen fix helyed ahová lecövekelsz? Gondolom tök zsír, ha új fogásokat tanultok meg minden...vagy ha máshol akad egy mást fogást alkalmazó kripli és azt alkalmazod az eredeti helyeden. És azt oktatjátok az újonnan érkezőknek. Fingom sincs hogyan működnek az ilyen oktatások. Csak mész, elregéled mi a helyzet, megmutatod, hogyan esel neki, ő meg magyaráz, hogyan tartsd a kezed-lábad, azok összehangolását, vagy a kések kivédését, vagy egy húrok a nyakba... - megszaladtam, túlságosan előre haladtam, hála a korábbi gondolatoknak, szóval hamar oda értem amire jelenleg kíváncsi voltam. Igaz, szinte azonnal átugrottam oda és rohadtul nem kerteltem.  
- Neked mi okod volt az önvédelmi órára való járás? - kérdezem meg mindezt szinte azonnal, ahogy ledaráltam az előzőt egy szusszanásra, esélyt sem hagyva, hogy megeméssze mindezt. Túlpörögtem. Persze hogy észrevettem magamon, de már késő. Követelőző lennék? Lehet. Azonnali választ akarok. Meglehet. A megszokások rabjának lenni szar dolog.  

Nekem életmentő volt, hogy megtanuljam hamar kiismerni az embereket. Ha ezt nem sajátítom el, akkor valószínűleg már halott lennék. Bár nekem úgymond volt időm erre, és, amikor elkezdtem ezt megtanulni, még azért volt egy kis védelem a hátam mögött. Az árvaházban ránk felügyelő felnőttek bár sosem kényeztettek minket, és tartottunk is tőlük rendesen, azt igyekeztek nem engedni, hogy a legkisebbeket a nagyobbak ne tudják nagyon bántani, és mindenkinek próbálták védeni az életét, testi épségét. De már ott meg kellett tanulni, hogy kiben bízhatunk, és kiben nem. A mostohaszüleimnél ez annyiban változott, hogy ott senkiben sem bízhattam, ott egyáltalán nem volt olyan, aki bármiben is vigyázott volna rám, vagy támogatott volna. Mindössze arra vigyáztak, hogy külsérelmi nyomai ne legyenek a tetteiknek, mert az bizonyíték ellenük. Ezekkel a tapasztalatokkal vágtam neki a szökésnek, amikor hosszú hetekig, bár inkább hónapokig éltem az utcán, mire Miamiból Washington DC-be jutottam úgy, hogy kerültem a forgalmas csomópontokat, ahol kamerák vannak. Szinte ránézésre kellett tudnom, hogy kiben bízhatok, és mennyire, és ki az, akit messzire kerülnöm kell. Ezzel a tudással Manolot kiismerni nem volt túl nagy gond, főleg, hogy én is voltam már annyi idős, mint ő. Én is megcsináltam a magam balhéit, a magam rosszaságait. Csak kezdetben mögöttem nem voltak olyanok, akik védőhálót képeztek volna, ha zuhanok. Ezt a hálót, majdnem tizennyolc évesen kaptam meg Tío személyében, és örökké hálás leszek érte.
- Perdón! - mondom zavartan, és még az ajkam egyik oldalát is lehúzom. Látom rajta, hogy nem vette nagyon zokon, de tudom, hogy zavaró, ha ennyire gyorsan átlátok valakin, és ez ki is derül számára. Manolo tinédzser fiú, az átlagnál hevesebb vérmérséklettel. Ezért nem igazán tudom elítélni. Egyszer láttam egy filmet, ahol a Bibliában lévő dolgok előkerültek, bár nem misztikusan, de kiértek arra, hogy mi a halálos bűn feltétele. Elvileg ebbe tartozik, hogy tiszta tudattal, előre megfontolt szándékkal tegye meg valaki azt a bizonyos súlyos dolgot. Nos, én nem vagyok hívő, de a büntető eljárásokban ezt is mérlegelik, és nem hiszem, hogy Manolora ezek érvényesek lennének. Nem aggaszt, hogy előre megfontolt szándékkal, tiszta elmével állna bele egy verekedésbe, vagy szándékosan akarna elütni valakit. Az már inkább aggasztó nála, hogy miért száll le az elméjére olyan gyorsan az a bizonyos vörös köd, amitől képes azonnak ütni, vagy részegen volánhoz ülni. De szerencsére úgy tűnik, hogy ez már őt is kezdi aggasztani.
- Bizony - értek egyet azzal, hogy a hetvenkét óra sok. - És ekkor még elég a közvetett bizonyíték, és még vádemelés sem kell - egészítem ki a fogva tartás feltételeit. A körülményekről pedig nem is beszélek, mert az sokszor attól is függ, hogy milyen rendőrt kap, vagy, hogy ő miként ítéli meg az adott tettet. Lehet, a kemény módszerek „elnyeréséhez” elegendő, hogy az adott rendfenntartónak egy hozzátartozójával az a bizonyos dolog megtörtént. Vagy csak helyileg kiemelten megszaporodtak azok az esetek, és kifogja, hogy rajta mutatják meg a többieknek, hogy mivel is járhat ez, milyen büntetésre lehet érte számítani.
Meglepődök egy kicsit, hogy já pszichológushoz. Én is jártam, és bár van, amiben segített, de tudom az ott folyó dolgok működését, így én annyira nem pártolom a dolgot. Személy szerint sokkal hasznosabbnak tartom, ha az illetőnek van olyan családtagja, barátja, akivel meg tudja beszélni a dolgot, és segítséget tud az adott illető nyújtani, vagy egy olyan beszélgetést, mint, amit mi folytatunk most. Ha valakinek azt mondják, járj ehhez a pszichológushoz, már önmagában is egy ellenszenvet vált kis sok esetben. Megbízni egy vadidegenben, és a legbelső dolgokról beszélni vele, nos… a kényszer nem a legjobb módszer. - Ha nem akarsz, nem válaszolsz, de Te mennyire érzed hatásosnak az ottani beszélgetéseket, mennyire tudsz vele őszinte lenni? - kérdezem érdeklődve a pszichológusra értve mindezt. Nem akarom lebeszélni a dologról, csak érdekel, hogy Neki mi a tapasztalata. New Yorkban a legtöbben járnak pszichológushoz, de az, hogy „egymillió legy mondja a sz*rra, hogy jóízű…” az nem biztos, hogy így is van, hogy ez a normális.
Bár vannak az egész életet meghatározó döntések, én hiszem, hogy az után még vissza lehet terelni a megfelelő útra az életünket, vagy egy ahhoz nagyon közelire. De ez nem egyszerű, sőt! Iszonyú kemény is olykor. De Te abban a szerencsés helyzetben vagy, hogy vannak mögötted olyanok, akik szeretnek, támogatnak és segítenek, mert nem akarnak rosszat neked, és mindent megtennének azért, hogy jó és boldog életet élhess. Nem mindenki ilyen szerencsés, és ezt Te is tudod - nézek rá komolyan. - Legalább is remélem, hogy így van, és hogy Te is tisztában vagy ezzel - egészítem még ki. Én sem voltam mindig ilyen helyzetben, de úgy vélem, hogy szépen kialakult az életem, még akkor is, ha egy olyan árnyék van a nyomomban, aki a fájdalmas vesztemet akarja. De erről Manolonak nem kell tudnia. Őt ez nem fogja veszélyeztetni.
Ahogy elejtem azt a kérdést, hogy ki szolgálta ki alkohollal, meglátom az a bizonyos somolyt az arcán, amit, ha a szülei lennék, vagy egy rendőr, akkor kiszednék belőle, és azt a bizonyos személyt is lecsuknám, lecsukatnám. - Tudom, hogy tudod, hogyan kell hamis személyit szerezni, vagy a nélkül is piát, hogy hogyan lehet belógni olyan helyre, ahova nem szabad, de attól, hogy ezt tudod, nem lenne szabad ki is használnod. Közhelynek tűnik, de a tudás hatalom, és hogy ezt a hatalmat mire használod, az tőled függ, de a következmény is a tiéd - vezetem fel a dolgot. -A saját példádon is láthatod, hogy hová vezethet, vezetett ez a tudásod. De mit gondolsz, ha valaki, ha mondjuk én, azt mondanám neked, hogy tudja, tudom, hogyan kell kevesebb, mint fél perc alatt puszta kézzel megölni valakit, akkor helyes ezt a tudást kihasználni bármikor, csak, mert meg tudja tenni? - kérdezem tőle amolyan elgondolkodtató kérdésnek szánva. Azt már nem akarom az orrára kötni, hogy én bizony tudom ezt a módszert, bár sosem alkalmaztam, és soha nem is akarom, és bízom benne, hogy soha, de soha nem fogok olyan helyzetbe kerülni, hogy ezen akár csak el kelljen komolyan gondolkoznom.
Meglep egy pillanatra a hirtelen jött hevesség, és meg is rázom egy kicsit a fejem, hogy fel tudjam venni vele a lépést. - Mély levegőt! Orron be, szájon ki - mondom neki erélyesen, hogy esélye se legyen nem megcsinálni. - Első lecke: ha így felpörögsz, vegyél néhány mély levegőt. Hidd el, használ, mert ezt úgy képzeld el, mint egy kapcsolót, ami visszakapcsolja az irányítást a Te kezedbe az ösztöneidtől - magyarázok neki. Addig viszont nem vagyok hajlandó válaszolni, amíg el nem kezdi a légzéseket, és meg nem nyugszik egy kicsit. Részben szeretném megtanítani neki, hogy az önkontroll jó és hasznos, mert hamarabb ér vele célt, mint az előzővel. Részben pedig úgy kell megfogalmaznom a választ, hogy ne avassam be az életembe, de ne is legyen teljes hazugság a dolog. A féligazságok a legjobbak az én esetemben, mert azzal nem lehet lebukni, de nem is sodrok veszélybe senkit. De nem sértődtem meg, nem haragudtam meg rá, csak nem engedem át neki az irányítást; hogy az ösztöneivel megint célt érjen.