Alias Lucyfer. A család legkiemelkedőbb fekete báránya talán. Előbb tanult meg mások kínján nevetni, mint, hogy hasára tudjon fordulni. Sosem rejtegeti gonosz szándékait, és a maga módján félelmetesen őszinte. Az állatokkal nincs baja, emiatt az iskola pszichológus sem tud vele mit kezdeni, de az embereket, még a nála idősebbeket is előszeretettel szadizza. Kifejezetten jól ért a lövészethez, és a kémiához. 5 évesen, már deszkán járta a várost és graffitizett mindenfelé. 10 évesen bevettem a drogügyekbe, és a maga bájos trükkjeivel az iskolában seftel, vagy az mellett. Egy igazi szabaduló művész, és folyton csak azon jár az esze, hogy miként rosszalkodhatna. Nincs különösebb félelem érzete, és nagyon úgy tűnik, hogy szeretetre sem vágyik igazán. Piromán, szadista és egy őrült zseni, akinek vagy a barátja leszel vagy... jobb, ha nem állsz az útjába.

Három gyerek után, igazán rájöhettem volna, hogy a nejem nem a kapcsolatunkat szeretné ápolni, és hogy sosem fog megváltozni. Leot és Lucyt már a kórházban ott hagyta, és azóta vissza sem jött hozzánk. Az ikreknek is én adtam nevet, noha éppen én sem úgy készültem a pillanatra. Leonardo talán a legnormálisabb kölyök a kis csapatban, bár ez idővel még változhat. Sosem érdeklődött az eltűnt anyja iránt, de hozzám nagyon ragaszkodik, pedig rá se volt sok időm. Az viszont bizonyos, hogy ő fél a legjobban az elvesztésünktől, pedig aztán nincs is mindig jóban testvéreivel sem. Rosszul viseli, mikor épp elveszik őket tőlem és húgával együtt nevelőszülőkhöz adják, ennek pedig Julian is szemtanúja lehetett az első alkalommal, mikor meglátogatott minket. A család legrendszeretőbb tagja, őt hidegen hagyja a seftelés, a cigi, a pia, ellenben szívesen mosogat, porszívózik és még olyan előre összerakott csokis sütit is tud sütni. Fél a sötétben, az egyedülléttől, az öltönyös emberektől - mert a gyámhatóság emberi jutnak róla eszébe - és alapvetően csak azért nem piszkálják a suliban, mert ismerik a testvéreit, Lucy pedig osztálytársa, így ha valaki akár egy galacsinnal megdobná Leot, akkor aznap mehetnék be az igazgatóhoz, hogy végig hallgassam, hogy Lucy már megint kiszúrta valaki szemét egy ceruzával.

A harmadik a családban. Tudom, sokat szajkózom, de egyedülálló apaként baromi nehéz minden, így rá még annyi időm se jutott, mint a többiekre. Ha dolgom volt, vagy éppen nem tudtam rá vigyázni, fogtam, jobb esetbe etető székbe tettem, amúgy a kanapéra, raktam elé kaját és benyomtam neki a tévét. Nem mindig sikerült mesét találni, de azok közt is bőven akadt szuperhősös. Lényegében ezen nőtt fel. 4 évesen már nem is vágyott a családi programokra - amiket max addig is csak a szomszédból látott -, vagy arra, hogy néha elvigyem a játszótérre, sőt a korabeliekkel sem nagyon értett szót. Okos kislány volt már akkor is. Gyorsan elsajátított dolgokat, legtöbbjét pedig saját maga fedezte fel. A tévéből tanulgatott karatézni, míg a suliba nem került s ott lehetősége volt mindezt tanár mellett csinálni. Persze onnan idővel eltanácsolták, mert sokszor túlzásba esett, plusz már 5 évesen úgy káromkodott, mint egy rossz kamionos. Nem érezte jól magát a világban, ezért aztán egy nap úgy döntött, hogy olyanná válik, amilyenné a szuperhősök és kettős életet fog élni. Még jelmez is csinált magának. Néha mutogatta nekem is, hogy milyen menő cuccai vannak, meg, hogy majd ő megmenti a világot, de hát tudjátok... gyerekek. Álmaimban sem gondoltam volna, hogy estéként vagy a barátokra hivatkozva, esetleg a suliból azért lóg el, hogy tényleg rosszfiúkat üldözzön. Jó, van egy rendőri rádiója, de ez a mi családunkban annyira nem nagy cucc. Minél nagyobb lesz, annál veszélyesebb dolgokba vág bele. Az sem kizárt, hogy már az én főnökömmel is keresztezték egymás útját, csak éppen maszkban. Fitt, kislány, ügyesen harcol, ráadásul fürge is. De a fegyvereket is jól használja, pillangó kést is előbb tanult meg forgatni, mint, hogy befonja a barbie babái haját.
Nagy álma egy hozzá hasonlókból álló bandához csatlakozni, bár ez idáig nem nagyon találkozott olyanokkal, mint ő. Hogy ő is pénzhez jusson, egy Kian nevű tudósnak dolgozik, bár nekem azt mondta, hogy újságot hord ki és öregeknek segít bevásárolni. Na már most melyik a hihetőbb egy 13 éves lány szájából, nem?
S ha ez még nem volna elég, most még itt van nekünk a kis mókus is, akit csak azért ismer, mert sok akcióján személyesen, vagy majdnem személyesen is ott volt, persze inkognitóban. Julian jelenléte viszont felvillanyozta, pláne, mert úgy gondolja, hogy esetleg össze is dolgozhatnának. Mindenesetre nem szándékszik feladni elveit és egyedül vagy társsal, de még mindig a világ megmentésén dolgozik.

Azóta: Oda volt Julianért. Mármint szószerint még az egyetemre is felvetette magát, hogy mellette lehessen, nem csak a veszélyes kalandok végett. A gyerekelhelyezési ügyek végett ő az egyedüli, aki velünk maradt, persze nem miattam. Aztán jött egy kalandos nyomozás a rendőrség néhány tagjával, és hát mint minden lassan felnőtté cseperedő leányzó, alább hagyott rajongása és fellángolása Julian iránt (kész röhej, nem?) és most már nyomozó akar lenni. Olyan, mint Horatio, csak sokkal jobb.

A másodszülött, bár nem feltétlenül jó alapanyaga a példamutató testvérnek, viszont mivel arra nevelem minden kölyköm, hogy elfogadják egymást a hibáikkal együtt, így nem is nyaggatják a kleptomániája miatt. Igen, diagnosztizált. Szoktunk lopni, ez tény, de ő olyasmiket is begyűjt - ráadásul nem kis kockázattal járó helyekről - amiknek vagy semmi haszna, vagy még az előtt lebuktatja, mielőtt kivihetné. Egy komplett karton összegyűlt a számára, mire a rendőrségen valakinek szemet szúrt, hogy zsebre vág egy toll kupakot, és beutaltatták a pszichiátriára megfigyelésre. Kiderült, hogy a szorongását próbálja oldani azzal, hogy lenyúl dolgokat, ami egy részt rossz, mert hát a gyógyszereit meg nem szedi - egész nap zombi tőle -, én meg nem tudok neki másként segíteni, mert épp elég, hogy egyedül nevelem őket és dolgozom. Más részt viszont jó, mert kleptomániája miatt nem büntethető, ha lopáson kapják. Mondjuk engem akkor is elővehetnek miatta.
Ami magánéletét illeti, nem sokat beszél róla, de ki lehet szúrni alkalomadtán egy-két rossz arcú sráccal, lánnyal. Alapvetően hallgatag és igyekszik láthatatlan lenni, legalább is a család számára.

Túlságosan szeretett, ahhoz, hogy anyja pártját fogja, viszont a lehetőség, hogy Franciaországba költözhessen, ahol nem tudnak kleptomániájáról, ki hagyhatatlan volt. Nem haragszom. Örülök, hogy mostmár ténylegesen boldog.

Elsőszülött fiú a családban. Tehát ő volt a gyakorló baba, a szülők szeme fénye, a mindenünk. Egészen két évig, míg meg nem született Lisbeth, a húga. Igazából átlagos, életrevaló, energikus és talán kicsit erőszakosabb - az egykék elkényeztetéséből fakadóan - kölyök volt kicsiként. Már akkor profi linkelő volt, csak ott még fel sem merült bennünk, ahogy pöszézett. Pedig voltak jelei, hogy valami nem oké, valami gáz van vele. Talán a testvére iránti féltékenységből fakadóan lett olyan, mint amilyen. Lisbethet ugyanis nem tudta bántani, mert valaki mindig volt vele. Így aztán a szomszédok állatain és a játszótéren lévő gyerekeken élte ki magát. Nem tudom biztosan, mert az állatok sosem kerültek elő, a kölykök meg ugye... állandóan megsérülnek. Sullivan viszont egy idő után otthon is lázongani kezdett, amik fokozódtak, és ezek egy időben komoly dühkitörésekkel jártak, ami aztán átment ön- és közveszélyes bántalmazásba. Nem ivott, vagy drogozott, azokkal még azt hiszem megbékéltem volna - hiszen az anyjuk addigra felszívódott -, hanem vagdosta magát, a falba verte a fejét, sőt, egy alkalommal azt hiszem képes volt eltörni a saját kezét is, hogy rá legyen figyelve. List nem zavarta volna ugyan, de Sullivan erős túlzásokba esett.
Aztán betöltötte a 16-ot és onnantól mintha kicserélték volna. Csendessé vált, kicsit talán közömbössé is, de a testvéreit nem bántja. Most 23, már jó ideje nem beszél a gondjairól, sőt sokszor igazából semmiről, csupán csendben hallgat másokat. Otthon jól viselkedik, pénzt is hoz a házhoz, de ha lenne rá időm, ha kicsit több időt tudnék vele tölteni, látnám, hogy a javuló helyzet ellenére a lelke menthetetlenül romlásnak indult.
Ha feszült, fogja magát és elindul, sokszor, mintha csak sétálni, máskor a spanjaira fogja, mintha velük találkozna, ám valójában sokkal sötétebb dolgokhoz folyamodik, hogy csillapítsa haragját, amiről már talán maga sem tudja miből fakad.