Családi háttere:
Whitney vegyes családban nőtt fel, hiszen szülei közül édesanyja Lengyelországban, édesapja pedig Kanadában született, ezért ez a kettősség végigkísérte a gyerekkorát is. Elwira a konyhában érezte otthon magát, míg férje Samuel vadászatban teljesedett ki. Közös munkájuk gyümölcse a családi étterem lett a város szívében. Tisztes körülmények között nevelték fel a két lányukat, azonban egy hirtelen jött tragédia megváltoztatta a família életét is. Whitney hat évvel fiatalabb húgát elrabolták az iskola udvaráról. Agnieszka-t mindenki szerette egy rendes kislány volt és az egész várost felbolygatta az eltűnésének híre. Heteken át tartott a keresés, több környékbeli mentőszervezetet is bevontak, de nem jártak sikerrel. A Stryker família holttest nélkül temette el a legkisebb gyermeküket a remény utolsó szikráját is a hátuk mögött hagyva. A családfő három hónappal később felakasztotta magát a közeli erdőben, és Whitney találta meg az édesapját. Azóta édesanyja megfeneklett és elvonultan él az emlékek lakta házban. Whitney fiatalon elköltözött otthonról és a saját lábára állt, de édesanyját alkalmakként meglátogatta és teszi is a mai napig.

Örökölt pozitív tulajdonságai:
Makacsságát édesapjától örökölte meg, hiszen bármit is vesz a fejébe, azt biztosan eléri és eltántorítani sem lehet a fejébe vett elképzelésektől. Szabadságvágya hasonló vizekre űzi, mint annak idején édesanyját is. Whitney tizenhat évesen költözött el otthonról és látott világot. A gimnáziumot nem fejezte be, de félteni nem kellett, mert a jég hátán is megélt. Alkalmi munkák mellett végül folytatta a tanulmányait is, de túl sok minden nem érdekelte az íráson kívül. Szókimondó stílusa miatt gyakran kellett munkahelyet váltania, de sosem fordult elő vele, hogy ne állt volna ki magáért. Az igazságérzete ambivalens értéket képvisel, mert nem tudja elviselni, ha a gyengébbeket bántják vagy az olyanokat, akik nem tudják megvédeni magukat, viszont tudja, hogy alá kell vetnie magát a törvényeknek is, ha nem akar bajba kerülni.

Örökölt negatív tulajdonságai:
Whitney nem az a típus, aki elfelejti, ha megbántják, hanem listát vezet róla. Ellenségeit megfontoltan és okosan kezeli, mert tisztában van vele, hogy a bosszú csak akkor sikeres, ha a megfelelő időben és helyen éri utol az embert. Egészen fiatalon tudta már, hogy nem akar családot, mert a karrier az első számára, emiatt sokszor véli úgy, hogy önző. Olykor forrófejű és nem vállalja a felelősséget a tetteiért, inkább elbújik és megvárja, hogy a gond elmenjen mellette, mint egy vihar. Féltékenységét nehezen uralja és hangot is ad neki, simán jelenetet rendez vagy rosszabb esetben ő maga intézkedik a harmadik fél kiiktatása érdekében. Nőként simán beveti a vonzerejét és ebből nem csinál ügyet, mert a cél szentesíti az eszközt. Munkája során nem mindig játszik tisztességesen, mert egy valamit megtanult…az igazság nem mindig a törvényben keresendő. Bizalmatlansága nem ismer határokat és ezt bizony jó, ha tudják a hozzá közel merészkedők.

1998 nyara
Még mindig libabőrös leszek, ha eszembe jut apu és az elkékült szája. A semmibe révedő tekintet és a tudat, hogy már nem él. Nem kellett orvosnak lennem ahhoz, hogy lássam az életfunkciók hiányosságát. Krimi könyveken és sorozatokon nőttem fel, de élőben sokkal másabb volt. A szeme üveges mivolta nem is volt annyira ijesztő, inkább a lefelé lógó végtagok. A rendőrség a helyszínen tartott és anya is nemsokára befutott. Utána már összemosódtak a történések. Valaki azt rebesgette, hogy sokkot kaptam, de én inkább csak a testemen kívül léteztem. Megbotránkoztató tények ezek a húgom eltűnése óta. Agnit sem hevertem ki, nem bírtam aludni és minden este kijártam a barátaimmal inni és cigizni. Az iskola nem érdekelt, mert a családom darabjaira hullott és ezek a darabok már nem voltak összeilleszthetőek. Anya megpróbált a kedvemben járni, de szóba se akartam vele állni. Minden reggel azt hazudtam, hogy iskolába megyek, de aztán elkanyarodtam és a stégen iszogattam. A tompultság jót tett, mert nem kellett agyalnom. A rémképeket nem tudod leállítani, ez nem olyan, mint egy film, hanem egy végtelenített mozivászon. Anyának azt tanácsolták, hogy küldjön el pszichológushoz, de még magáról sem tudott gondoskodni, nemhogy rólam tudomást vegyen. A húgom eltűnése alapjaiban változtatta meg a hétköznapok ritmusát. Az egyik nap még iskolába megyünk, együtt nevetgélünk, aztán meg a sírja felett állsz és azon tűnődsz, hogy miért nem voltál mellette, amikor elrabolták. A koporsó üres, és ez a kétely úgy kapaszkodik mindannyiunk lelkébe, mint egy rossz parazita. A forgatókönyv nem zárult le és sosem kapjuk meg a végső búcsút, csak egy üres koporsót. A húgom valahol máshol van, és mégis úgy teszünk, mintha ebben lenne. Apa nem bírta feldolgozni, de ha őszinte akarok lenni én sem. Nem volt értelme az életnek, igazából nem láttam magam előtt semmilyen jövőképet. A jelennek éltem és nem számított a következmény. Így esett meg, hogy aznap, amikor megtaláltam az apámat éppen egy terhességi tesztet vettem a város szélén. Ott ültem a mosdóban és csak néztem a két csíkot. Picsába…hogy történhetett mindez? A fű miatt nem foglalkoztam azzal, hogy védekezzek és Steven sem ugrált nagy lelkesen, hogy gumit húzzon a kis micsodájára. Beadagolni a szüleimnek, hogy gyereket várok annyira volt lehetetlen küldetés, mint megtartani a magzatot. Hazafelé már azon gondolkodtam, hogy mikor kérjek időpontot orvoshoz, de ezek a háttérbe szorultak az apám láttán. Az ő temetésén már hat hetes várandós voltam és folyton hánytam. Az anyám azt hitte, hogy az elvesztése viselt meg, de igazából az állandó rosszullétek kínoztak. Kilátástalan lett a jelenem is, mi van, ha szólok Steven-nek? Ez volt az első lépés, de kár volt megtennem. Megvonva a vállát csak annyit mondott, hogy oldjam meg, mert ez nem az ő gondja. Iskolába mégsem járhattam nagy hassal, ezért elhatároztam, hogy lelépek és megszülöm. A neveltetésem vagy mi a fene vittek rá, hogy a kevésbé fájó megoldást válasszam. Összepakoltam és a spórolt pénzemen vettem egy buszjegyet Torontóba, ahol aztán megkezdődött az örökbeadási procedúra.

2008 nyara
Tíz éve úgy jöttem ebbe a városba, hogy nem tudtam mit fogok kezdeni az életemmel. A lehetőségek nem jöttek könnyen és laktam egy étterem felett, egyszobás albérletben három másik emberrel, sőt még átmenetileg hajléktalan szállón is, mert bizony nem mindig tudtam, hogy mit hoz a másnap. Küzdöttem és alkalmi munkákat vállaltam a terhesség és az örökbeadás után. Az örökbefogadók rendesek voltak velem, mert pénzeltek a várandósság alatt és megkaptam mindent, amire akkoriban szükségem volt. A szerződés nem kötött ki semmilyen anyagi támogatást, de a végén annak fényében, ha hajlandó vagyok lemondani és nem fogom keresni őket a későbbiekben (a törvény is kötelezett volna rá) akkor kapok tőlük egy nagyobb összeget, hogy el tudjam kezdeni az iskolát esti tagozaton. Betartottam a szavamat és annak a pénznek köszönhetően léptem ki a negatív spirálból is. Nem vágytam a gyerekre és nem is terveztem, hogy meg fogom keresni őt. A névválasztásról is lemondtam a szülés után, mert nem akartam kötődni hozzá. A gimnázium befejezése nem ment egyszerűen, de végül sikerült megszereznem a bizonyítványt és akkoriban még ennél nagyobbat is álmodtam. Sejtettem, hogy bejutni az egyetemre szinte a lehetetlennel lesz egyenlő, de úgy voltam vele, ha összegyűjtöm a tandíjra valót, akkor simán el is végzem. Annabelle lett az én pártfogóm. Akkoriban egy kávézóban szolgáltam fel és ő odajárt írni a laptopján. Az ötvenes évei közepén járt és egyedül lakott. A személyzet ismerte őt és lassacskán én is összeismerkedtem vele. Mellette lestem el néhány trükköt az íráshoz is. A barátságunk inkább hasonlított egy anya-lánya kapcsolathoz, mintsem a barátnők egymás közötti viszonyhoz, de egy cseppet sem bántam meg, hogy a szárnyai alá vett. A munkát még mindig nem fejeztem be, de a szabadidőmben vele tanulgattam és szélesítettem a tudásomat. Később megkért rá, hogy költözzek hozzá és ez bizony az én mentsváram volt. Anyával ismét felvettem a kapcsolatot és telefon kerestem, de arra még nem álltam készen, hogy meglátogassam őt. Írtam neki leveleket és beszámoltam róla, hogy jól vagyok ne aggódjon értem. Bell-nek hála az egyetem már nem volt elérhetetlen vágyálom, mert egy biztos háttérrel megpróbálthattam a felvételit. Micsoda öröm volt, amikor bekerültem és kezdetét vehette az életem új fejezete. Kakaót kortyolgatva merengek ezeken az időkön és lusta mosoly költözik az ajkaimra. Hátulról egy széles mellkas ütközik nekem és a karom alatt öleli át a derekamat, hogy az állát az én vállamra hajtsa.
- Megjöttem… - a köszönés ezen formája a megszokott volt közöttünk. Egy aprócska puszi landol az arcomon és most velem együtt nézi a kinti tájat.
- Hmm…milyen napod volt? – érdeklődöm még jobban belemerülve a karjaiba és neki is dőlök a hátammal. Sosem hittem volna, hogy szerelembe esek, és összeköltözök egy férfival.
- Kész őrültek háza volt az irodában. Megkaptam a Garrison ügyet. – felélénkülök, mert erre vágyott az elmúlt hónapokban. A kakaót is majdnem kilöttyintem a földre amikor megfordulok és a szemébe nézek.
- Ez nagyszerű, akkor a tiéd a legnagyobb hal az ügyfelek közül. – a büszkeség szétterpeszti a mellkasomat is, de valóban így érzek, ha ránézek. Három éve lakunk együtt és ezen időtartam alatt egyszer sem veszekedtünk. A karrierje csúcsa felé tart, akárcsak én…mondjuk még nem vállaltam be olyan igazi kalandot, de belül tudtam, hogy jó úton tartok felé.
- Mi lenne, ha ma este ünnepelnénk? Rendelek pizzát. – szerettem benne, hogy nem vágott fel, pedig simán ehettünk volna kaviárt pezsgővel.
- Legyen…én tonhalasat kérek. – vágom rá és leteszem a kakaót, aztán meg visszamegyek, hogy a nyaka köré vonjam a két karomat és egy csókba invitáljam őt.
- Mennyi idő, amíg ideér a pizza? – érdeklődöm egy kacér pillantás kíséretében.
- Húsz perc…az alatt sok mindent csinálhatunk. – mondanom se kell, hogy a pizza kihűlt már mire megettük ezek után…

2018 nyara
Nyolc év házasság után az ember már nem csodálkozik rá a másik szokásaira, kinézetére sem. A mézeshetek elmúltak és lassacskán beszippantott minket a hétköznapok szürkesége. Az ügyvédi és újságírói karrier lemondásokkal jár, ha az ember hosszabbtávú kapcsolatban létezik. Elmaradnak a reggeli üdvözlő posted-ok a hűtőn, már nem vár meglepetés fürdő, ha egy fárasztó nap után hazaesek, sőt az is előfordul, hogy a munka miatt hosszabb időintervallumokra utazok el. A megszokás nagyúr és a kényelem még annál is nagyobb. Megvolt mindenünk, egy szép ház…mindenkinek kocsi, megtakarítások külön-külön, de még közös befektetéseink is voltak. Minden annyira tökéletes volt a külső tekintetek számára, de ugye mindenhol vannak problémák? A mi házasságunk sem működött hibátlanul. A férjemnek én voltam a második házassága, az előzőt meg nem nagyon lehetett elfelejteni. A múltam sötét titkát sosem fedtem fel előtte, nem beszéltem a gyerekem meglétéről vagy az apám haláláról. A húgom más tészta volt, róla minden egyes évben megemlékeztem és ekkor ő is részt vett velem a kis emléknapomon. A testvérem elvesztése jobban megviselt, mint az apámé…ezért is emlékeztem meg róla. Sosem hagyott nyugodni az eltűnése még ennyi év elteltével sem. A fájdalom enyhült, de a hiánya mindig ott volt. Ezeken a napokon elővettem a régi képeket és megnézegettem őket, néha sírtam vagy újraéltem a gyászomat. A férjem a támaszom volt és szeretett is ebben biztos voltam, amíg egy nap nem találtam egy foltot az ingén. A rúzs árulkodó tud lenni, ha nem tőlem van. A közöttünk lévő vágy csak hamvaiban volt meg, valahol meg kellett volna értenem, hogy akadt egy kínálkozó lehetőség. Nem tűrtem jól, ha becsaptak és hazudtak nekem. Elfogadni, hogy egy félrecsúszott házasságban voltam…hogy is mondjam, de kiborított. Nyomozgattam a férjem után, mert ehhez értettem. Bár ne tudtam volna meg, hogy ki az…de semmi nem marad titokban. Másnap kértem a főnökömet, hogy adjon egy olyan ügyet, ahol el kell utaznom. Így jött a lehetőség, hogy Denverbe repüljek egy időre. Összepakoltam és reggel felkeltem, hogy elbúcsúzzak tőle. Nem vetettem a szemére, hogy tudok a szeretőjéről…simán fogtam magam és a munkába temetkeztem. Szerintem sejtette, hogy tudom, mert nem tartott vissza, és azóta ezt az ördögi kört csináljuk. Minél távolabb legyek tőle és minél hosszabb időre…de a válást sosem fogom kezdeményezni.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Szörnyű tragédiák sora ért téged nagyon fiatalon és viszonylag rövid időn belül, amikkel egyedül kellett megküzdened. Nagyon erős vagy, hogy képes voltál minden nehézség ellenére újra és újra talpraállni, viszonylag kényelmes és boldog életet biztosítani saját magad számára. Az élet egyáltalán nem volt kegyes hozzád, a kishúgod eltűnése már önmagában hatalmas teher lehet, mindezt megfejelve édesapád halálával és a nem kívánt gyermek örökbeadásával igazán nagy lelki terhet róhatott rád. Fiatal voltál, és nem adatott meg, hogy a tinik és fiatal felnőttek gondtalan, bulizós életét éld, neked fel kell nőnöd, erősnek maradnod és kimászni a lemélyebb mocsárból is. Bevallom, hogy ezért a hatalmas erőért, ami benned lakozik még én is irigykedem.
Nem szeretnék kéretlen tanácsokat adni, de talán még megmenthető lehet a házasságod, ha megpróbálsz őszintén kommunikálni a férjeddel. Feltéve, ha még szeretnéd megmenteni persze. Egyébként jobb elengedni azt ami már nem működik.
Remélem, hogy minden megoldódik a magánéletedben, hogy újra egyenesbe kerülsz kicsit, nagyon megérdemled, hogy végre fent is legyél kicsit azon a bizonyos hullámvasúton.
Színt és rangot admintól kapsz, addig is írd be magad a foglalókba és mehetsz is felfedezni New York rejtett ügyeit.

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!