Jellem
Én vagyok a lány a buszon
...aki könyvébe merülten fel sem néz, annyira zavarba jön, ha egy fiú ül le mellé, úgy tesz, mintha észre sem venné, pedig csoda, ha nem pirul el mindössze a másik nem közelségétől. Nagyon nehezen engedek közel magamhoz fiúkat. Örök szűz lányként viselkedem és egy kicsit annak is tartom magam. Nem volt még kapcsolatom, hiszen tartok tőle, félek közel engedni magamhoz egy férfit, legalábbis olyan módon.
Én vagyok az a szeplős barna hajú lány
...aki meredten bámul kifelé a szobája ablakából, mert szereti nézni az üvegre hulló esőcseppeket, a hópelyhek táncát, a viharfelhők vonulását, vagy csak a napsütést élvező cicákat a fűben. Elmerengek, elkalandozok, jól láthatóan fejben valahol nagyon messze járok és mindig felriadok, ha megszólítasz.
Én vagyok a lány az életedben
...akitől ha kérdezel valamit, sokszor mosollyal az arcán fog válaszolni. Szeretem a vidámságot, miért lennénk szomorúak, keserűek, ha lehetünk vidámak és lelkesek is? Nehéz az élet, igen, tudom, de ha megemésztjük magunkat, ha siránkozunk, megvonjuk magunktól a kis örömöket is, akkor ugyanazokat a nehéz helyzeteket sokkal rosszabbul éljük át. Engedd, hogy mosolyogjak rád és ne ellenkezz magaddal, hagyd, hogy visszamosolyogj rám.
Én vagyok a lány a kávézóban
...akiről azt fogod gondolni, hogy mennyire bájos és édes személyiség. És igazad lesz, az vagyok. Nem rendelkezek túl sok határozottsággal, mellém kell egy erős ember, aki motivál, biztat és segít, de ha elmélyül kapcsolatunk, igazi, jóakaratú barátod leszek, akire bármikor számíthatsz.
Én vagyok a lány a porondon
...aki macskás mozgásával lenyűgöz, a levegőbe emelkedik és egy teljesen új emberré változik. Ha az én műsorszámom jön, elmúlik a szerény visszahúzódó énem, s élvezem, hogy minden szempár rám szegeződik, jól érzem magam, ha előadhatok és lenyűgözhetem a közönséget. Szeretném, ha hazafele menet azt mondanák: "az a zöldes ruhájú tissues lány nagyon ügyes volt".
Én vagyok a lány a takarójába burkolózva
...aki éjjelente van, hogy kisírja szemeit és nedves párnákat hagy reggel maga után, kinek hiányzik az anyukája, aki álmában számtalanszor újraél egy múltbéli emléket, s ki menthetetlenül sóvárog egy személy iránt, kivel mindössze pár percet találkozott egész életében.
Múlt
She is the victim of that day
Tíz éves voltam. Úgy emlékszem arra a napra, mintha tegnap lett volna. Próbáltam felejteni, de a legrosszabb élményeket a legnehezebb feledni, ott vannak velünk minden nap, démonként megakadályozzák, hogy továbblépjünk rajtuk. Bőrünkbe, elménkbe égnek, kiülnek sok tíz évvel később is arcunkra, sugároznak belőlünk átkaik.
Engem csak elküldött anya, hogy vegyek kakaóport a süteménybe, hiszen két nap óta kérleltem, hogy csinálja meg nekem a kedvencemet. Csak anya volt nekem. Apát ötéves korom óta nem láttam már, akkor még hittem, hogy egyszer majd - remélhetőleg minél előbb - hazajön. Nem engedhettük meg magunknak, hogy minden héten süteményt együnk, nem volt sok pénzünk, amit természetesnek vettem, azt gondoltam, hogy minden család hozzánk hasonló módon él, mivel az iskolában is mindenki almát evett tízóraira, csakúgy mint én.
Odaálltam a pulthoz, hogy kifizessem a kakaóport, a legboldogabb kislányként mentem kifele, mikor mellém ért egy fiú. Akkor sokkal magasabb volt nálam, azt hittem, hogy bácsi, mai szemmel persze nagyjából húsz-harminc közé tudnám helyezni. Azt mondta, hogy neki sokkal több kakaója van és ha elmegyek vele, odaadja szívesen. Abból rengeteg süteményt lehetett volna készíteni, így hát mentem. Melyik kislány ne ment volna?
Levetkőztetett. Nem igazán tudtam, hogy mit akar, de azt igen, hogy ezt nem szabad. Sejtettem, hogy ezt hívják úgy, hogy szex, persze nem szabadott kimondanom gyerekként. Borzasztóan fájt, sírtam, kértem, hogy hagyja abba, de nem tette. Nem hitte, hogy tíz évesen nekem addigra már volt menstruációm és igazából én sem tudtam, hogy mennyi köze van a kettőnek egymáshoz. Ijedten jutottam haza és sírva elmeséltem anyának a történteket.
Tudtam, hogy minden meg fog változni. Anya rémült napokat élt át, míg én többnyire meghúztam magam a szobámban. Össze-vissza rohangált, elment itthonról, telefonálgatott, elvitt orvoshoz, nem is egyszer, aki megvizsgált, nagyon kellemetlen volt. Míg felöltöztem, hallottam anyát suttogva beszélgetni az orvossal, kikukucskáltam a függöny mögül, de remegve visszahúztam és összekuporodva ültem le a székre. Arról beszéltek, hogy kisbabám lesz, de hát az lehetetlen! Legszívesebben elbújtam volna a világ elől.
She is the morning sunshine
Anyám nem bírt megküzdeni az elé kerülő nehézséggel. Ma már tudom, hogy főként a pénz játszott ebben szerepet, nem bírt volna felnevelni egy gyermeket, az én gyermekemet, így azt tette, ami a legjobb lehetőségnek mutatkozott: nevelőszülőkhöz adott. Persze ki az a békés család, akik örökbe fogadnának egy terhes tizenegy éves kislányt?
Lett két apukám. Kezdetben nagyon nehéz volt, nehezen tudtam megszokni az új életemet, de még nehezebb volt keveset találkoznom anyával. Ellenben mindenki nagyon kedves volt, az amerikai apukám és a francia is, bár sokat susmogtam a testvéreimmel, hogy ők most tényleg együtt vannak-e. Amióta oda kerültem hozzájuk, jó sok furcsa dolgot tapasztaltam meg: az új szüleim melegek, lett négy testvérem, akiket szintén örökbe fogadtak, mégis mi öten úgy nőttünk fel, mint egy teljes értékű boldog család. A húgomat még csecsemőként fogadták be, a bátyám családja pedig földrengés áldozatává vált.
Segítettek túltenni magam a szülés traumáján, s közösen úgy döntöttünk, vagyis főként ők, hogy kislányomat örökbe adjuk. Nem bírtam volna el az anyaság terhét tizenegy évesen, és mivel én is jó közegbe kerültem, bíztam benne, hogy az én lányomnak is boldog jövője lesz. Pszichológushoz jártam sok éven át és úgy tűnt, meg is lett a hatása.
Évekkel később az életem viszonylag normálisnak mondható módon folytatódott. Beszippantott a családi cirkusz, a szó legszorosabb értelmében. Apáék ugyanis egy cirkusz, a Circus of Island alapítói, s vezetői. Régen ők maguk is artisták voltak, ott ismerkedtek meg és kötötték össze életüket, majd úgy döntöttek, saját társulatot alapítanak, melynek központja Staten Island, amiről a nevét kapta. Imádtam repülni, mint egy madár, imádtam a súlytalanságot, a trapézokat, tissuekat és karikákat. Az első fellépésem tizenhárom éves koromban volt, akkor még csak bohóc-kisegítő szerepet játszottam, de már korábban a sátrak előtt ajándékokat osztogattam, megtanultam gólyalábon járni és minimális zsonglőri mutatványokkal szórakoztatni az arra járókat, miközben a háttérben folyamatosan tanultam, hogyan kell mozogni a magasban.
Nem tudnám elképzelni, hogy valami mást csináljak, de ha igen, szerintem akkor sem hagynám el a társulatot, az új családomat, az új életemet.
She is the flying butterfly
Két darab kék foltom van a bordáimnál. Nem sikerült elkapnom a trapézt és egy kicsit túlugrottam. Kezd elhagyni az erőm, muszáj pihennem, szóval leugrom a hálóra, majd onnan elegánsan a földre ereszkedem bátyám környezetébe, aki minden bizonnyal látta az utóbbi esésemet, amíg a gyakorlóteremben nyújtott. Leülök a szivacsra és ellazítom a karjaimat.
-
Ma nem vagy formában - ül le mellém, hogy cukkoljon. Nem tudom mit válaszolhatnék erre. Két esés egy órán belül még nem mondható ritkának, viszont ha azt nézzük, hogy ezt a számot holnap elő fogjuk adni, akkor nagyon is kritikus. Műsor alatt nem zuhanhatok le, hiába fogna meg a háló.
-
Csak nem szerelmes vagy? - Felszisszenek és oldalba bököm.
-
Hagyd már abba, csak rosszul aludtam. - Ami igaz. Nincs ebben semmi különös, de ő a partnerem, akivel sok-sok éve együtt lépek fel, jól tudja milyen az, amikor csak rosszul alszok. Van, hogy nagyon izgulok a másnapi előadás miatt, ilyenkor gyakran mellettem alszik, mely valamiért megnyugtat. Kiéget a tekintete, pedig nem is tudok a szemébe nézni, csak aggodalmaktól telve birizgálom a csuklómra kötött gézt.
-
Tegnap egy kislány volt az álmomban - szólalok meg gyengült hanggal. Az elmúlt egy évben sokszor álmodom ezt és egyre inkább azt érzem, hogy mostanra kialakultak az anyai ösztöneim. Újra egy olyan örvénybe kerültem, ami nem hagyja nyugodni lelkemet. Legutóbb huszonegy éves koromban volt ilyen mélypontom, azelőtt pedig tizenkilenc évesen. Látom a sok kisgyereket az anyjuk ölében szerte a nézőtéren és görcsbe rándul a gyomrom, a koncentrációm alább hagy ez pedig rosszabb esetben akár még az életembe is kerülhet. Tesóm némán hallgat. Megértem, nehéz megszólalni ilyenkor.
-
Szerinted őrültség lenne, ha...-
Ha találkoznál vele? -
Ha találkoznék vele...