Sage & Avia

Gondosan be kellett zárnom a szobám ajtaját, hacsak nem akartam, hogy anya este leharapja a fejemet, amiért akkora rendetlenséget hagytam magam után, mintha valaki felforgatta és kirabolta volna a helyiséget. Az egész akkor kezdődött, amikor rájöttem, hogy "nincs mit felvennem". Ahhoz, hogy meg tudjam cáfolni ezt az állítást és a nyilvánosság számára is prezentálható formában jelenjek meg a randimon Sage-el, legalább tizenhárom kombinációt kellett felpróbálnom. A hajam nem azért lógott egyszerűen leengedve, mert kezdettől fogva így terveztem, hanem mert nem maradt időm felfrissíteni a nemrég beleszárított enyhe hullámokat. Igazából ott kezdődtek a problémák, amikor megtaláltam a piknik kosarak tökéletes mását mintázó apró táskát, ami köré fel kellett építenem egy legalább annyira aranyos outfitet. Ha gyakrabban járnánk piknikezni, biztosan jobban tudnám, hogy mit kell ilyen alkalmakkor felvenni. Kapásból négy outfitet azért kellett kizárnom, mert ha leültem volna bennük a földre, az egész világ láthatta volna a bugyimat - amit igazából csak egy embernek tartogattam, de azt sem a Central Park közepén, nézők előtt.
Rosszindulat, vagy kritika nélkül mondhatom, hogy nekem tulajdonképpen mindegy lett volna pontosan hol találkozunk Sage-el, mert nem a helyszín volt a fontos, hanem az ő társasága - lévén évfordulónk van. Először ugyan nem akart nekem elárulni semmit a helyszínen kívül, de addig kérleltem és rágtam a fülét - képteletesen -, hogy végül a piknik dolgot mégis sikerült kihúznom belőle. Ez több szempontból is jól jött, mert volt elképzelésem arról, hogy mit kellene felvennem, nem utolsó sorban pedig fel tudtam készülni rá, hogy Sage társaságában fogok enni, ezért a reggelit inkább csak csipegettem. Ideális volt, hogy a következő egy hétben nem volt fotózásom, sem pedig egyéb dolgom az ügynökségnél, ezért nem kellett félnem, hogy mondjuk holnap lelepleznek, amiért olyasmit ettem, amit nem lett volna szabad.
"melyik legyen?" Két képet mellékeltem az üzenetem mellé Joynak, aki rövid időn belül segített is kiválasztani a cipőt, aminek a párját már halásztam is ki a dobozából. Indulás előtt még ellenőriztem, hogy a megvásárolt koncertjegyek ott lapulnak-e a táskámban, a Central Parkig pedig nem volt más dolgom, mint sétálni néhány tömböt, amit egyébként is imádtam megtenni. A sétálás az egyik legjobb módja volt annak, hogy közben bármit tudjak csinálni - átgondolni a tanulnivalót, kitisztítani a fejem, hallgatni egy podcastet vagy hangoskönyvet... Amikor volt lehetőségem tehát, sétáltam. Vagy kint, vagy odabent a futópadon.
- Ó, elnézést! - Még épp időben ugrottam hátrébb, nehogy egy őrült biciklis áldozatává váljak, aki vissza sem pillantott, mert valószínűleg nem érdekelte a hogylétem. A szemeimet forgatva léptem a fűre és kémleltem körbe egy szurikáta lelkesedésével, a barátomat keresve. Sokat jártunk ide, megvoltak a kedvenc helyeink, de nem állíthatom azt, hogy végtelen lehetőségünk volt, ezért néha más ide látogatók is pontosan ugyanazokat a helyeket szerették elfoglalni, ahol mi szoktunk letelepedni Sage-el. Kicsi hiányzott, hogy előhalásszam a telefonomat és rácsörögjek a fiúra, hogy adjon nekem valamilyen támpontot a hollétével kapcsolatban, de a körém kulcsolódó karok és a fülemet simogató hangja megakadályoztak ebben. Nevetés tört ki belőlem, a kezem pedig az övére simult.
- Egy nagyon helyes srácot, aki körülbelül olyan magas mint én, barna haja van és barna szemei, amik akkor a legszebbek, ha a tulajdonosuk mosolyog. Láttál erre valaki hasonlót? - Tettem fel a kérdést széles mosollyal az arcomon, miközben belesimultam az ölelésébe. A puszi amit kaptam, jó érzéssel töltött el, úgy éreztem ez az a fajta szeretet amiben jól tudom érezni magamat.
Nem tétováztam, amikor egymással szembe kerültünk, átöleltem Sage nyakát és közelebb hajoltam hozzá, hogy megismételjem a szavait, mielőtt csókot nyomtam volna a szájára. - Boldog évfordulót! - Mosoly húzódott az ajkaimon, amikor a szemébe néztem, majd a füvön kiterített takaróra és a változatosabbnál változatosabb finomságokra siklott a pillantásom. - Sage! Váó! - Finoman megszorítottam a vállát, aztán csak még inkább hozzá simultam, és a nyakába fúrtam az arcomat. - Ezt mindet te csináltad? - A hangom tompán szólt, mert inkább az ingétől kérdeztem ezt, még mindig őt ölelve. Finoman lábujjhegyre kellett emelkednem, hogy kényelmesen tudjak tőle csókot lopni. - Nagyon örülök, hogy ilyen csodálatos barátom van - jelentettem ki széles mosollyal az arcomon. A saját ajándékommal várni szerettem volna még egy kicsit, legalább addig, amíg helyet nem foglaltunk.
- Mi a legfinomabb? - Az övébe fűztem az ujjaimat, miközben a takaró szabad szeglete felé léptem, hogy helyet tudjunk ott foglalni. A válaszára egyenesen a fülemet hegyeztem, hiszen ha tényleg részt vett az ételek elkészítésében, neki kell tudnia, hogy mi sikerült a legjobban, én pedig vele szerettem volna megkóstolni mindent. Mint ahogyan az elmúlt egy évben történt, ha valamilyen újdonságról volt szó. Minden téren.

Avia & Sage