609 ✰ twice - cry for me ✰ megmentettél   ✰ öltözék ✰ Ⓛ

Avia & Xavier

Én sem voltam teljesen biztos abban, hogy megfontolt döntést hoztam a terapeutámmal együtt, amikor arra gondoltunk mind a ketten, hogy jó lenne olyan irányba orientálódnom, mint a pszichológia, azon belül is pedig a drogprevenció és kábítószert fogyasztó emberekkel történő terápia. Egyelőre nagyon féltem. Rengeteg olyan pont volt az életemben, amikor csak szimplán elfogott a szorongás, de ez egy olyan mellékhatása volt az életemnek, ami már gyerekkorom óta üldözött. A családom túl szigorú velem… A húgommal is azok lettek volna, ennek ellenére minden alkalommal könnyek gyűltek a szemembe, amikor a szőke kis fejbúb jutott eszembe, amit gyakrabban láttam, mint az arcát. A testvérem állandó jelleggel körülöttem sertepertélt, én pedig mindig magas fiú voltam, így gyakorlatilag az emléke csak úgy van meg bennem, hogy a kislány, aki a térdemig ér… Pedig, amikor eltűnt már kényelmesen tudtam a puha tincseire könyökölni. Mert ahogy idősebb lett hercegnő státuszból valami olyanná lépett elő, amit folyamatosan piszkáltam. Nagyon hiányzott nekem, ugyanakkor hálás voltam Santinak, akivel az évek során közelebbi kapcsolatom lett, mint bárki mással. Mert ő volt az, aki ott állt mellettem és az ökölbe szoruló kezeimet addig simogatta, amíg kiengedtek azok. Akinek a tekintetében mindig csak aggodalmat, boldogságot és kedvességet láttam, emiatt képes voltam új életet kezdeni egy nagyon sötét időszak után.
Nem volt elég önbizalmam ahhoz, hogy komolyan belegondoljak, hogy mivel járhat az, hogy fiatal gyerekek lelkivilága lesz rám bízva. Nyilvánvalóan nem fogok elsőévesként praktizálni, szimplán ez csak arról szól, hogy akár a kortársuk is lehetnék, ezért kapok egy irodát az iskolapszichológus közelében. Lehet valaki akármennyire jó szakember, ha látszólag az emberek azt gondolják, hogy nem értené meg a gondjaikat. Emiatt fontos szerepet töltött be az én munkám is, mert átmentem valamin, ami miatt gondolhatják azt, hogy egykor én is olyan tinédzser gyerek voltam – vagy talán vagyok még mindig – mint amilyenek ők is. Soha nem volt jellemző rám a nyilvános ítélkezés, ezért nem féltem attól, hogy valami rosszat mondanék nekik. Mégis volt némi aggodalom bennem minden alkalommal, amikor világos ruhákba öltöztem, és kifejezetten visszafogott színeket válogattam ki, mielőtt megszárítottam volna a hajam. Azért egy iskola még akkor is hivatalos környék, ha Spanyolországból származik valaki, és ahhoz van szokva, hogy a lányok miniszoknyában és melltartó nélkül mutogatják magukat. Amivel persze semmi baj nincs, támogatni kell a nőket és azt, hogy önbizalmat meríthessenek a külsejükből. Én mégse örültem túlzottan, amikor a barátnőm mellbimbóját nézte az egész évfolyam, de ha ő így boldog volt, akkor egyszerűen csak ráhagytam a dolgot.
- És egyébként – a kérdésre egy széles mozdulattal fordultam meg, de az arcomon már ott volt egy halvány mosoly, amikor megkerestem Santi fekete tekintetét – Mit csinálsz, amikor meglátod a lányok bugyiját a túl rövid szoknyájuk miatt? Tudod, amikor a lépcsőn mész felfelé.
Ezt a kérdést mindennap feltette nekem valamilyen formában. A tegnap éppenséggel az érdekelte, hogy mi a protokoll, ha lehajolnak, hogy kivegyék az automatából az italukat. Korábban, amikor még csak az első napomat vártam, jövő időben érdeklődött a hogylétem felől.
- Hát a lépcsőt figyelem – vontam meg a vállam, és mielőtt feltette volna a következő kérdését, egyszerűen megelőztem a válaszommal – Tudom mit akarsz mondani, de nem akarok úgy viselkedni, mint egy perverz nagybácsi. Ezek kiskorú gyerekek még akkor is, ha már mellük van, meg bokorugró szoknyában járnak iskolába.
Teljesen más lett volna a helyzet Európában, ahol már egyharmada tizennyolc évesen nagykorúnak számított. Mindenesetre a kérdései minden alkalommal eszembe jutottak, amikor feltette őket, emiatt pedig egy kicsit otthonosabban éreztem magam nélküle is. Tudtam, hogy limitáltan tölthettük csak együtt az időnket, mert a terapeutám attól tartott, hogy hajlamos vagyok gyűjteni a függőségeket és Santi lenne a következő, ha pedig őt elveszítem egyszer, akkor vagy az alkohol, vagy a drog, rosszabb esetben pedig mind a kettő kopogtatna az ajtómon.
Annyira azért nem kötöttek le a gondolataim, hogy ne vegyem észre a folyosón a kisebb csoportosulást, szóval sejtettem, hogy valamelyik diákkal történhetett valami. Finoman tolakodtam oda, majd küldtem hátra a bámészkodókat, akik miatt szerencsétlen lány nem kapott volna levegőt.
- Elviszem a gyengélkedőre, ti pedig mehettek órára – ezzel meg is volt oldva a lógás kérdése, én pedig titkon egy kicsit élveztem, hogy ezúttal én játszottam a Führert és zavarhattam el a kicsiket valahonnan. Egy pillanatra elkezdtem érteni a tanárok attitűdjét. Nem húztam tovább az időt azzal, hogy az egomat fényeztem, amiért sikerült a sarokba raknom egy csapat húsz év alattit, inkább óvatosan a lány tarkójához értem, majd finoman vettem a karjaimba és vittem el a gyengélkedőre, ahol a nővértől megtudtam, hogy valószínűleg a vércukorszintje eshetett le. Ezekután még némi hibáztatást elviseltem, hogy ezek a lányok az olyan fiúknak próbálnak tetszeni, mint amilyen én is vagyok – miért, milyen vagyok? – aztán magunkra hagyott.
„Kemény egy iskola ez – mivel az üzenetemnél a pipa nem lett színes, arra tudtam következtetni, hogy Santi figyel az egyetemen… Vagy meccset néz? – A lányok kiájulnak a folyosó közepén, az iskolanővér pedig férfigyűlölő.”
Nem tudtam elküldeni az üzenetet, mert a szemem sarkából tűnt fel, ahogy mocorogni kezd, emiatt finoman, a bőrét alig érintve fogtam meg az alkarját és nyúltam ismét a tarkójához, hogy stabilabb lehessen. Soha nem voltam egy vadállat típusú férfi, de ez a lány annyira vékonynak tűnt, hogy minden mozdulatom suta volt. Féltem, hogy összezúznám már csak azzal, hogy megérintem.
- Lassan. Várj, inkább segítek – gyorsan felálltam és a tenyerem a háta közepére csúszott, majd a párnát felhúztam, hogy rendesen megtámassza – Úgy tudom, hogy leesett a vércukorszinted. Emellett a lelkemre lett kötve, hogy itassalak meg ezzel.
A cukrozott langyos víz valószínűleg undorító lesz a számára, de ha ájuldozik, akkor kénytelen leszek valahogy letuszkolni a torkán azt, amit a nővér itt hagyott. Én mondjuk próbálkoztam volna valami reggeliszerűvel és kólával, de kettőnk közül nem én rendelkezem egészségügyi diplomával, szóval nem kérdőjeleztem meg azt, amit mondott. Végülis velem is ezt itatták anyámék, amikor részegen kihánytam még a tegnapi napot is.

öltözék || 951 szó || Labrinth - Sexy MF || ez a dolgom, Kincs    || ☐