Legnagyobb meglepetésemre a mi nap egy Perui üdülőtulajdonos keresett meg engem. A fickó nem volt spanyol, amerikai volt, csak Cusco-ban van a cég. Egy luxus üdülő tulajdonosa, Anthony Moriss, aki ráadásul még bővíteni is tervezi azt a létesítményt, ami már így is hatalmas összegeket hoz neki a konyhára. El nem tudtam képzelni, hogy jutott eszébe pont engem megtalálni, mikor én tizenkét órányi repülőútra voltam tőle. Erre a kérdésre csak félig-meddig kaptam választ. Kiderült, hogy mielőtt kikerültek volna Peruba, a testvérével, Limannel együtt szolgáltam az Iraki háborúba. Ő mesélt rólam sok jót, majd mikor kiderült, hogy magánnyomozó lettem, Liman ragaszkodott hozzá, hogy engem kérjen fel a munkára. Ez nem volt számomra elfogadható válasz, mivel biztosan dolgoztak profi, megbízható nyomozók hozzájuk közelebb is. Igazán kíváncsi voltam rá, vajon mennyi pénzt akar nekem ajánlani azért, hogy elutazzak neki a világ másik végére dolgozni, ám mikor meghallottam az összeget fejben szinte egyből igent mondtam, pedig azt sem tudtam még mi a munka. Kilencszáz dolcsi/nap, plusz a szállás és a kaja. Hát ezért simán megéri! Hosszú idő óta az első igazán jól fizető magánnyomozói munkám. Rövidesen azt is megtudtam, hogy mi a munka. Három nappal ezelőtt nyomtalanul eltűnt két alkalmazottja, akikről nem tud semmit és elérni sem tudja őket. Ez nem is feltétlen aggasztaná őt, de ez eddig nem volt rájuk jellemző, sose tűntek el szó nélkül, pláne nem több napra és telefonon, e-mailen mindig elérhetőek voltak. Hamarosan az is kiderült, hogy a két emberének eltűnése előtt a hotelben furcsa jelenségeket tapasztaltak. Ezt idézőjelben persze. Ismeretlen elkövető általi rongálások, valaki fenyegető üzeneteket hagyott nekik a falba vésve. Tény és való, furcsa eset volt. Nem csak a pénz motivált, hanem az is, hogy egykori bajtársam, Liam ajánlott engem. Már miatta sem szívesen mondtam volna nemet. Az eset nem tűnt túl érdekesnek, viszont ennek ellenére belevágtam.
2023. 06. 03.
A repülőgép végre elérte Perut, hamarosan pedig már Cusco is feltárult alattunk. Már épp ideje volt, kezdtem rettentően kényelmetlennek érezni, hogy fél napig egy repülőgépen nyomorogtam. Tény, hogy nem fapados járaton, de akkor is különösen kényelmetlen volt. De végre elérkezett a perc, hogy a gép leszálljon az Alejandro Velasco Astete International Airporton, én pedig elsők között hagytam el a gépet és vettem fel csomagjaimat. Tony felhívta rá a figyelmem, hogy értem küldött egy bérautót, amit a titkárnője hozott el. Már csak azt kellett megtudnom ki is az ő titkárnője és hol vár rám. Akár csak a filmekben a sofőrök, Tony titkárnője is egy táblával a kezében állt a kijáratok közelében, melyen az én nevem szerepelt nagybetűkkel. "DR. CARTER". Oda is mentem a szőkéhez a jobb kezemben a bőröndömmel, ballban a táskámmal, oldalamon pedig a laptop táskám lógott. -Dr. Carter?-Kérdezte a fiatal kisasszony. -Maga pedig Miss. Adler.-Feleltem neki. -Így van.-Mosolygott.-A kocsi itt parkol a közelben. Induljunk is. Mr. Moriss már nagyon várja. Becuccoltam a csomagtartóba, de bármennyire is szerettem vezetni, nem ismertem a környéket, ráadásul minden vágyam volt, hogy végre leszívjak egy cigit, így az anyósülést foglaltam el. Letekertem az ablakot és már vettem is ajkaim közé egy szál Philip Morrist. -Gondolom nem zavarja, ha ezt elszívom.-Mondtam jóleső füstölve, de a cigit kitartottam az ablakon, mikor éppen nem szívtam. -Ugyan... szívja csak.-Felelte, bár úgy éreztem nem repes az örömtől. Nem baj, nem a saját kocsija, pár percet pedig csak kibír, nem fújom az arcába a füstöt. A kocsi kigördült a parkolóból, majd rövidesen rákanyarodott a hotel felé vezető útra. -Tony remek helyet talált a hotelnek annak idején. -Azt hittem üdülő. -Üdülő, hotel, wellness központ, minden egyben. Igen. Közel a reptérhez, mégis központi helyen a városban, de szinte a Muyu Urqu lábánál. Szoktak nálunk megszállni nyaralni vágyók, turisták, hegymászók, kalandorok... -Kalandorok? -Én így hívom őket, nem tudom ők minek nevezik magukat. -Értem. Ön mennyire ismerte az eltűnt alkalmazottakat? -Egész jól. Zachary és Donna. Három éve dolgoztak nálunk, remélem semmi bajuk. Remek emberek voltak, becsületesek és jó indulatúak. -Pont az ilyenekről szokott kiderülni, hogy derékig gázolnak a mocsokban. -Maga egy rém undok ember, Dr. Carter.-Jegyezte meg savanyúan Miss. Adler. -Sajnálom, csak a rossz tapasztalat. Elpillantottam a hegy felé. -Ott az az építkezés? -Igen. Egyelőre tíz hektár lesz beépítve. -Az igen.-Szívtam bele a cigarettámba.-Jó nagy hely lesz. -Ez így van. Ott lesznek a programok. Lesznek hegymászások, túrák, küzdősport oktatás, hegyi kerékpározás, amihez lesz kialakítva kerékpár út is, lesz termál, sok-sok hotelszoba, több nemzetiségi konyha, jógaoktatás, meditációs központ...-sorolta. -Honnan van erre keret? Te jó ég, ez legalább 900000 dollár. -A hotel remek hasznot hoz, Mr. Moriss pedig több más üzlettel is foglalkozik. Nem egy Bill Gates, de megvan, mit aprít a tejbe. -Abban biztos vagyok. De térjünk vissza kicsit a munkára. Mi történt, mikor Zach és Donna eltűntek? Mi előzte meg? -Semmi. Úgy volt, hogy lemennek kisteherautóval Juliacaba és elhoznak pár kézzel készült bútort, ám nem értek oda. Tony megnézte a GPS-t, a kocsi itt volt Cusco és Urcos határában egy gyorskajáldánál. Senki nem tudja miért álltak meg ott és hová tűntek. Megbízhatóak voltak, tucatszor voltak már beszállításon, sose történt ilyen. -A kocsi milyen állapotban volt? -Ép volt, nem utalt rá semmi, hogy feltörték volna, vagy baleset érte volna. A kulcs is benne volt, mintha csak kajáért szálltak volna ki, csak közben elnyelte volna őket egy fekete lyuk. Ez igazán furcsa, hajmeresztő volt. Belegondolni, hogy csak úgy elnyelte őket a perui vörös köd... Ám ilyen nem történik. Ha igaz, amit Miss. Adler állít, akkor valaki elrabolta őket, mikor kiszálltak a kocsiból. De vajon ki és miért? Hamarosan elértük a szállót, ahol a hordárok egyike köszöntött is. -Dr. Carter. Örvendek!-Mosolygott Benicio nevű hordár.-Javier Benicio. Itt a szobája kulcs. A csomagjait elvihetem? -Köszönöm. -Itt a kocsi kulcs. Én megyek, meglátogatom Mr. Morisst. Ott megtalál. -Hamarosan megyek én is.-Mondtam és átvettem a kulcsot, továbbá slusszkulcsot is, aztán Benicio társaságában elindultam a szoba felé. Menet közben megpillantottam egy furcsa spanyol nyelvű vésetet a folyosó falán. -Ez lenne az egyik üzenet?-Kérdeztem megállva. -Igen. Kedd reggel vettük észre. Éjszaka készülhetett. -Milyen nyelv ez? Nem tudom elolvasni. -Kecsua, uram. -Maga érti? Fel tudja olvasni? -Igen. Dr. Carter. Azt üzeni: "Nona eljő és felperzseli a hotelt, ha nem hagynak fel a hegy gyilkolásával.". -Nona? -Valamikor úgy tartották, Nona a lángok szelleme. A tűz ura. -Tehát az építkezés zavarhat valakit?-Szűrtem meg a lényeget. -Az a hegy szent hely, Dr. Carter. Szent, akár a Titicaca-tó. Az a hír járja, Dr. Carter, hogy a főnök az építkezéssel magára haragította Yupanqui szellemét, akiről a létesítményt is elnevezte. Yupanqui keze pedig messzire elér.
Mexikó után nem gondoltam volna, hogy többet külföldön fogok munkát vállalni és most mégis itt vagyok egy perui üdülőben és egy, a helyi könyvtárból kikölcsönzött könyvet lapozgatok, hogy válaszokat találjak. Sőt sokkal inkább nyomokat, a Muyu Urqu hegy mélyén található kincsekről, vagyis feltételezett kincsekről. Hogy miért keveredem bele én mindig ilyen helyzetekbe? Most legalább nem a dzsungel közepén gyalogolok miközben a hátamhoz egy géppisztolyt szegeznek. Mindezt nem csak az én kalandvágyamnak köszönhetem, hanem egy három héttel ezelőtti telefonhívásnak. Egyszer csak megcsörrent a „munkás” telefonom. - Igen? – Ugyanolyan „nyájasan” szóltam bele mint mindig. Azonban a hangszóróból egy szokásosnál mélyebb, férfihang szólalt meg. - Igen, én vagyok. – Újra a férfi következett, aki úgy mutatkozott be, mint Mister M asszisztense. Ebben a szakmában nem ritka, ha valaki állnevet használ, valahol öngyilkosság lenne, ha nem így tennénk. - Miben segíthetek? – Ekkor olyan választ kaptam amire nem számítottam. - Persze, hogy ismerem a Sagrado Quri legendáját. – Sagrado Quri, vagyis a Szent Arany legendája, milyen régen is olvastam róla először. Állítólag a Muyu Urqu hegységben még a mai napig is található egy hely, pontosabban egy Inka templom, amit még a régészek nem fedeztek fel és annak a mélyén van valahol ez az aranyból készült szobor, mely valamelyik istenséget ábrázolja. A szobor mellett még rengeteg arany ékszer és fegyver lehet. Ám az egész csak legenda, ha ennyi idő alatt nem találták meg, akkor nem is létezik. - Ha még igaz is lenne a legenda, jómagam akkor sem vagyok Indiana Jones, hogy lehozzam. – Azt hiszem mostanában kicsit elvannak tévedve az ügyfeleim. Én csupán értékesítéssel foglalkozom és igen, valóban nagyon sok mindent megszerzek, amit akarnak, de nem én lopom el vagy pedig szerzek róluk információt. Ha úgy tetszik, én csupán kereskedő vagyok, akinek a kezében összeérnek a szálak. - Értem, hogy információt kell csak szereznem a hol létéről, de nem dolgozom külföldön, a mexikói eset is csupán egy félreértés volt. - Sajnálom, mint ahogyan az előbb mondtam, nem utazok el sehova. Fizessen akármilyen bőkezűen a főnöke. – Azonban a következő mondatától leeset az állam. Ha valóban hajlandó lenne érte fizetni 5millió dollárt, csak azért, hogy információt szerezzek neki, akkor hát legyen, de mindennek előtt tudnom kell, hogy mennyire is fontos számára ez az egész dolog. - Ha valóban létezik a kincs, több szász milliót érhet, talán milliárdokat is. Beleegyezzek az üzletbe, ha 15milliót fizet, biztosít szállást és a pénz fele 2 napon belül nálam lesz, természetesen készpénzben. – Ekkora fizetségből talán mégis kitudom spórolni a repjegyemet és az autó bérlést. - Ez esetben 20milliót kérek. - Nem, kérem értesse meg a Főnökével azt, hogy amire hosszú-hosszú évtizedek óta nem találtak rá, arra én sem fogok tudni, csupán két hét alatt. Azt pedig senki nem szeretné, hogy ingyen ossza be valaki a napjainak minden percét. Nos az én időm ezesetben további 5 milliót jelent. Vagy pedig engedi, hogy a saját munkatempómba dolgozhassak és Mister M, pedig készségesen fizeti addig is a felmerülő költségeimet. - Örülök, hogy megegyeztünk. Nos, akkor a 15 milliónak a felét 2 nap múlva szeretném a kezeim között tudni. A maradékot pedig a mielőtt átadom az információkat. Ugyan kimondana nemet ennyi pénznek és még fegyvert sem fognak a hátamnak. Ezért süttethettem magam a Yupanqui Üdülő központ medencéjének a partján. Ahogyan telik az idő, a napozó ágyak megtelnek, a zsivaly növekszik és ezzel együtt egyre kevésbé tudok koncentrálni. Strand szoknyámat magamra kapva, hagyom magára a kipárnázott nyugágyat, hogy a szobám felé vegyem az irányt. A szálloda egyik legexkluzívabb és egyben legnyugodtabb részében kaptam szállást. Tökéletes az ilyen fajta munkához. - Jónapot Javier! – Köszönök a mellettem elhaladó holdár fiúnak, akivel sikerült az itt létem alatt összeismerkednem. Neki köszönhetem a könyvtár felfedezését is és Ő miatta lehetnek nálam most a könyvek is. - Jónapot Miss Dodd! – Válaszol készségesen, azonban el van foglalva éppen egy másik vendég érkezésével. Ügyetlenségemnek köszönhetően, tőlük alig párméterre elejtem a kezemben lévő olvasmányt, ami egy tompa puffanással ér földet. Így akaratlanul is hallhatom, hogy Javier miről mesél az újdonsült vendégnek. Nonáról és Yupanquiról én is olvastam már, de eddig nem is gondoltam, hogy egy üres fenyegetésen kívül, bármi közük is lenne a két eltűnt dolgozóhoz. Talán nincs is, talán igen. Nem az én dolgom ezt kideríteni, míg engem ez az ügy nem akadályoztat semmibe, addig nem is fáj miatta a fejem. Néhány pillanat múlva összekapkodom a könyvet, s most már valóban, minden akadály nélkül, a szobám felé veszem az irányt.
Csak egy pillanatra figyeltem fel a leeső könyv hangjára, de miközben a londiner beszélt odapillantottam. A nemrégiben megpillantott szemrevaló hölgy volt az. "Miss. Dodd"-ismételtem el gondolatban a nevet. Sokat nem időztünk, amint a férfi befejezte a tűzszellem legendájának feltárását és szent helyek felsorolását tovább is álltunk, hogy birtokba vehessem a lakásomat. Még mielőtt Javier tovább léphetett volna egy pillanatra megállítottam. -Igen, Dr. Carter? -Ha lehet ne reklámozza, hogy nyomozó vagyok. Nem kell a felhajtás, sem a kíváncsiság. Jobb ha senki nem tudja ki vagyok és mi az ittlétem oka. Ha szükséges, majd én beavatom az embereket. -Rendben van, uram. -Köszönöm. Ezt követően mindent kipakoltam, amit szükségesnek láttam az arra leginkább megfelelő szekrénybe, utána a teraszon elszívtam egy cigit. Csuda nagy wellness-szálló volt, ráadásul nagyon szép szobákkal. Azóta nem jártam ilyen kégliben, hogy Bécsben be kellett épülnöm Heinz Fischer egykori ausztriai elnök szervezetébe, akik fű alatt meg akarták dönteni Norbert Hofer akkori államfő hatalmát. Miért is? Ennek a 2006-ban megkezdődött mexikói drogháborúhoz van köze, de hosszú lenne elmesélni. Viszont a hely, ahol most vagyok kellően amerikai, nem spanyolos. Meg üde kis színfolt ahhoz viszonyítva, ahol vagyunk. Szép hely volt Cusco, sőt, ha valaki bement a rendes városi részbe is az láthatta, hogy közel sem elmaradott, ám az a rész, ahol a hotel volt megőrizte ősi mivoltát. Minél közelebb ment valaki a Muyu Urquhoz, vagy a Sacred Valleyhez(Urubamba-völgy), annál több mindent fedezhetett fel. Arra felé még láthatóak voltak régi támfalak, több száz éves épületek maradványai és még ki tudja milyen leletek. Valahogy nem is kételkedtem benne, ha egyeseket zavar az építkezés, ami ott történik, főleg, hogy Cusco lakosságának nagy része még ma is indián eredetű, akik minden bizonnyal tisztelik a múltjukat és a leleteket, továbbá hisznek még bizonyos helyek szentségében. Nem lennék meglepve, ha Cusco törzsgyökeres lakói között lenne a tettes. Végtére is Cusco volt az inka főváros, amíg meg nem történtek a tragédiák.
Hamarosan felmentem a legfelső emeletre, ahol Anthony Moriss irodája is volt. Kopogtam és csakhamar bebocsátást is nyertem. Végre személyesen is megnézhettem magamnak. Jó kiállású, negyvenes férfi. Rövid barna haj, kerek lencséjű szemüveg, sportos alkat, elegáns fekete öltöny. Drága darab, de meg is lepődtem volna, ha valami olcsó dolog lett volna rajta. Aki így harácsol, az nem a kínaiban vásárol. Ahogy jobban szétnéztem az irodában Miss. Adler is feltűnt. A szőke kisasszony rám mosolygott, apró mosollyal viszonoztam, majd leültem Moriss széles, sötét fa asztala elé, melyen egy asztali gép is volt, noha ő mégis laptopot használt inkább. Sok-sok irat, irodaszer, egy polc tele könyvvel, melyek vélhetően a munkájához kellenek. Növények, bár nem sok, néhány dekoráció és sok-sok irattartó a szekrényeken. Egy fénymásoló, mely nyomtatni is tudott, volt szkenner és még pár apróság is. -Miss. Adler már beavatott ebbe-abba. -Ezt jó hallani. Akkor már nem idegen önnek az itteni légkör. -Kezdem magamba szívni a misztikumot. Ide felé jövet sikerült elcsípnem egy szép kis kecsua üzenetet. Valami tűzisten, vagy mi. -Ne is foglalkozzon vele. Csak legenda. Régi babona az inkák korából. Egy isten van, Jézus, aki nem az inkák tüzes szelleme. -Abban biztos vagyok. A rendőrség már nyomoz? -Igen. Francisco felügyelő próbálkozik megtalálni őket, de tudja... ez nálunk nem olyan egyszerű. Ez nem New York, itt nincs minden sarkon öt kamera és az emberek sem bűntettekre van berendezkedve. -Ezt azért meg tudom érteni.-Kipillantottam az ablakon.-Az ott mi? -Az ott az Urubamba-völgy. A Szent-völgy. Az Andok egyik völgye. Pisactól egészen Ollantaytamboig húzódik. A Chanapata civilizáció sajátította ki, mezőgazdasági terület volt, melyet az Urubamba-folyó táplált. Sokkal később pedig a szintén inka Killke civilizáció kezdte el beépíteni a környezetét, így lecsökkent a szántóföldek és más zöld területek száma, de még így is hatalmas. Ha arra jár, nézze meg a Veronica-hegyet. Van ott egy szép kis indián falú a hegylábnál. Kezdtem azt hinni, hogy Cuscoban lassan már minden szent. Lassan félni fogok egy csikket is eldobni, nehogy valami ősi szellem megharagudjon rám. -Arra felé rengeteg a régi rom. Több száz évesek, még a spanyol hódítások előtti időkből is, nem? -De igen. Viszont ha arra gondol, Dr. Carter, mi nem háborgatjuk a völgyet és a hegynél lévő romokra is nagyon vigyázunk. Annál is inkább, hiszen a meglévő romok még több vendéget csalogathatnak majd a komplexumhoz. -Értem. Nos... akkor visszatérve az esethez. Zach és Donna jártak az őslakosok felé? -Nem tudok róla. Igazából ők sem nagyon keresik a mi társaságunk, mi sem az övékét. Más világ vagyunk. Deee... ami azt illeti jártak már nálunk. Háborogni. De nem zavartattuk magunk. Ezek a maradi népek úgysem értenek az üzlethez. -Ezek szerint már kifejezték nemtetszésük. -Dr. Carter, ezek olyanok, mint a kutyák, amikor a csontjukra pályázunk. Morognak. Morognak, ha el akarjuk venni harapnak, aztán ha már elvettük lenyugodnak, hiszen tudatosul bennük, hogy alul maradtak. -Csak nehogy túl nagyot harapjanak. -Ezek primitívek. Nem aggódom. -Ön az egyetlen a környéken, aki ilyen komplexummal foglalkozik? Nincsenek riválisai, akik esetleg elcsábíthatták őket, vagy rosszabb? -Nincsenek. Peruban nincsenek. -Az emberei mind amerikaiak? Spanyolokat nem alkalmaz? -Hát... van egy-két spanyol, de már a komplexum megnyitása óta együtt dolgozunk, sose volt panaszom rájuk, annak pedig öt éve már. Nagyon rendesek és hűségesek. De nem is helybéliek. Pontosabban nem Peruiak. -Az építő munkások? -Több kis cég dolgozik együtt, de az ajánlásaik jók voltak. -Ezek szerint őket nem ismeri? -Nem igazán, de a kollégák gyakran ki járnak ellenőrizni őket. Én csak ritkán.
Mikor Tony irodájában végeztem elhatároztam meg kell látogatnom az építkezés területét. Lecseréltem elegáns cipőmet egy túra bakancsra, ami jobban bírja majd a terepviszonyokat, majd fogtam magam és elindultam a Muyu Urqu hegy felé, hogy saját szemeimmel is lássam az ott zajló munkálatokat.
Bármennyire is szeretnék pihenni, élvezni a szállásom adta lehetőségeket, nem tehetem. Ugyan a munka során nem vagyok időhöz kötve, tehát ha évekig akarnék az ügyön dolgozni, akkor addig csinálnám, de a saját érdekem is letudni ezt a dolgot. Egyrészt teljesen felesleges húzni az időt valami olyasmi miatt, ami 90%, hogy nem létezik, másodszor bárhogyan is nézzük, nem napi bérbe vagyok, a fizetségem így is úgy is fix. Jobb minél előbb túl esni a dolgon. Ennek a gondolatmenetnek köszönhetően határoztam el, amint felértem a szobámba, hogy bizony ma kirándulni fogok. Elsősorban az Urubamba-völgyben megtalálható régi romok érdekelnek, de ha már ott vagyok szétnéznék a tőle nem messze zajló építkezésen is. Nem tudom, hogy mit keresek, talán nyomokat vagy valami alagút szerűt. Hátha a munkálatok során rábukkantak valamilyen földalatti létesítményre, vagy csak azoknak a nyomaira. Igaz régész nem vagyok, csupán egy mű kedvelő lennék, azonban jártam már egy pár ásatáson, felismerem, ha valami régit találtam és akkor lenne egy kiindulási alapom, hogy merre is keresgéljek, attól függetlenül, hogy bizony én semmit nem fogok kiásni. - Jó napot, a Yupanqui Üdülőközpont recepcióját hívta. Adelina vagyok, miben állhatok a szolgálatára? – Emelem a fülemhez a telefont, miközben megpróbálok levetkőzni. - Jó napot! Átadna egy üzenetet az egyik kollégájának? - Természetesen Hölgyem! - Javier Benicionak szeretném üzenni, hogy legyen szíves, jelenjen meg nálam 20 perc múlva az 1050-es szobánál. - Megkérdezhetem a nevét? - Természetesen! Lilly Dodd. - Rendben, máris átadom Neki. - Köszönöm! Viszonthallásra! - Viszonthallásra! Ahhoz, hogy bármennyi esélyem is legyen közel kerülni az építkezéshez, egy belsős ember kell. Remélem újdonsült barátom, majd készségesen a szolgálataimra áll. Miközben várakozok, addig is átöltözöm. A fehér bikini felsőt, egy színben megegyező ing váltja fel, míg a fekete strandszoknya, egy bézsszínű, rövid cargo nadrágra cserélődik. Direkt az ilyen alkalmakra vásároltam, hiszen így nem kell magammal táskát vinni, bőven el vagyok látva, használható méretű zsebekkel. Zoknit húzok, majd egy bőr túra bakanccsal is ugyanezt teszem. Bár alig van 23-25 fok, mégis biztos vagyok benne, hogy a túra végére melegem lesz. Telefonomat és egy digitális fényképezőgépet a zsebeim egyikébe csúsztatok. Egy esőkabáton is vacillálok, azonban ahogyan kipillantok az ablakon, hétágra süt a nap, így helyette, inkább a napszemüveget tolom fel a fejem tetejére. Hajamat pedig, amennyire csak lehet összefogom egy lófarokba. Éppen csak, hogy befelyeztem az öltözködést, már kopognak is az ajtómon, amit lelkesen tárok ki és az előttem álló férfit karjánál fogva húzom be a szobába, majd csukom be mögötte az ajtót. - Miss Dodd, miben segíthetek? - Javier. – Nézzek a férfi szemébe. – Óriási szíveséget kell kérjek. - Hölgyem, sajnálom, de nekem családom van és … - Heves mentegetőzésbe kezd. - Nem, nem félre értesz! Szó sincs semmi ilyenről. – Nevetem el magam és látszik a partneremen is a megkönnyebbülés. - Szeretném, ha elvinnél az most folyó építkezéshez. – Fordítom komolyra a dolgot. - Nem tehetem meg, sajnálom. Nekünk még a közelébe menni is tilos. - Bármit megadok érte. Csak vigyél oda, tegyél ki előtte, nem kell velem bejönnöd. - Esetleg, ha tudna egy kicsit segíteni a családom étkeztetésében. -A szemebe se mer nézni a férfi. Szó nélkül előkapom a telefonomat, aminek a tokjából, 8 darab 100$-os bankjegyet halászok elő és nyújtom felé. - Ennyi elég lesz? – Javier csupán egy lapot emel le a kupac tetejéről és teszi zsebre. - Köszönöm! – A többit vissza helyezem a zsebembe. Távozásom előtt, majd busás borra valót kap, ez a minimum a segítségéért és becsületességéért. Alig 40 perc telt el, mikor Javier leállítja az autót, majd felém fordul. - Ezen az úton, hogy ha halad, úgy 500 métert, fel a dombra, akkor ott is lesz. Én ennél közelebb nem mehetek. - Köszönöm! – Kiszállok az autóból, de mielőtt becsuknám az ajtaját, vissza hajolok. - Ne várj meg. Menj vissza, mielőtt keresnek. Vissza sétálok. Mielőtt a volán mögött üllő férfi bármit is mondhatna, becsapom az ajtót és elindulok a sáros földúton. Kicsivel később meghallom, újra a motor hangját, ami idővel szépen lassan elcsendesedik. Semmi nem látszódik még innen, nem tudom, hogy mire számítsak. Lesznek-e munkások vagy sem, lesz-e biztonsági ember? Lényegtelen, be kell jutnom, valahogyan meg kell oldanom. Alig néhányperccel később, már meg is pillantom az építkezés gépeit és földkupacait. Első láttásra sehol senki, közelebb érve sem. Egyetlen egy árva kontérnel helyezkedik el az út mellet, benne egy mélyen szundikáló, nagy darab biztonsági őr. Úgy tűnik nem lesz nehéz szétnézni. Simán elhaladok az idegilenes őrbódé mellet. Nem tudom mit keresek, talán nyomokat, épület darabokat. Végig a földön tartom a tekintetemet és kutatok. A gondolataimba és a munka feledkezem.
Tudtam jól, ha végére akarok járni az esetnek, annak, hogy mi történik itt Cuscoban, mik a rejtélyes rongálások és hová tűnt Zachary és Donna fel kell térképeznem a területet. Elsőnek mindenképpen az inka "szent helyeket" kellett megnéznem, hiszen elvileg ebből áll a balhé a környéken, nyilván ez a fő konfliktus forrás. Aztán majd megnézem azt a helyet is, ahol a két alkalmazott eltűnt, de előbb a környező területekre kellett koncentrálnom. Mit mondjak, az építkezés nem pont a szomszédban volt, gyalog több, mint egy óra, ha az ember tudja merre érdemes elindulni, én viszont a könnyebb megoldást választottam és egy használható úton elkocsikáztam bárautómmal a Muyu Urqu felé, majd a romok mellett leparkoltam. Tulajdonképpen már a hegynél voltam, de nem az építési területnél, hanem valamivel kintebb, ahol nem dolgoznak gépek. Ősi épületalapok, megrongált, de szépen kidolgozott tradicionális falak, melyeken még ott voltak a régi vésetek, szövegek, melyekből-lévén, hogy antik nyelven íródtak-semmit sem értettem és nem is volt velem senki, aki fordítani tudna, így elengedtem. Ilyen is van-, állapítottam meg magamban. Többre nem tellett, sem történész, sem nyelvész nem voltam. Szétnéztem az ősi maradványokon, melyeket nem most, hanem már több mint egy évszázada rongáltak meg. Vélhetően a spanyol hódítások idején történhetett, amikor Pizarro Gonzálezék meghódították ezt a birodalmat, melyet egykor inka indiánok, őslakosok lakták. Nem is az én dolgom volt ezzel foglalkozni, mármint a romokkal, végtére is nem voltam erre szakosodott kutató, de meg kellett néznem magamnak, hiszen, ha friss rongálásokat találok, vagy itt dolgozó embereket, akkor már alapos gyanúja lehet annak, hogy az őslakosok keze lehet minden itt történő rossz dologban. Folyamatosan nézelődtem, miközben az építkezés felé haladtam. Tudnom kellett mi van erre, tudnom kellett tettek-e kárt bármibe is errefelé a munkások, de nem. Tényleg ügyeltek rá, hogy a műemlékek ne sérüljenek, ahogy pedig elnézem, be se tették ide a lábukat.
Elértem az építkezés határát, majd átlépve annak jelképes határát elindultam a gépek és munkások felé. Valaki olyat kerestem, aki itt főnöki pozíciót tölthet be. Meg is akadt a szemem egy felíró táblát tartó, láthatósági mellényes férfin. Nem csak az írótábla, az egész megjelenése vezetői beosztásról ordított. Spanyolnak tűnt, reméltem tud angolul. Bronzos bőrű, fekete rövid haj, de láthatóan jó kondiban is volt. -Buenos tardes! Habla inglés?-Kérdeztem a férfit, aki ennek az építkezésnek az egyik vezetője lehetett. Művezető, műszakvezető, vagy minek nevezik őket. Megnyugodtam, mikor angol szavakat hallottam tőle. Spanyolul is el tudtam volna vele beszélgetni, de sokkal kényelmesebb az anyanyelvemen. -Buenos tardes! Igen, beszélem az angolt. Amerikában tanultam.-Mondta a spanyol férfi.-Mikel Bisbal, én vagyok a műszakvezető. Miben segíthetek? -A szállóból jöttem, Tony egyik barátja vagyok. Julian Carter. Dr. Carter. -Á a jó öreg Tony, igen. Csak nem ellenőriztet, hogy minden rendben megy-e? -Hát tudja aggódik az eset után. Esetek után. Ami ott történt utóbb. -Megmondtam már neki, a romoknak nem esik baja. Amúgyis, hetek kérdése és végzünk a tereprendezéssel, utána már kezdjük az építkezést. Ott meg már tényleg nem eshet baja semminek. Arról nem tehetek, hogy ő pórul járt, Dr. Carter. Itt minden szabályosan, a feltételeknek megfelelően zajlik. Bólintottam, hogy megértettem. -Ez itt a Muyu Urqu?-Néztem a hegyre. -Igen. Az ott pedig a hegy folytatása, az Araway Qhata.-Mutatott a hegyvonulat irányába.-Innen nem látja, sok különbség nincs is, de ez a hegy több részből áll. Sok sok kilométerrel arrébb. Arra is zajlanak a munkálatok. Továbbá az Urubamba-völgybe is belemegyünk kicsit, de az megbocsátható. -Mások szerint is az?-Kérdeztem vissza kissé bizalmatlanul. -Csak nem babonás? -Én ugyan nem. Körbe nézhetek? -Persze. Jöjjön. Elindultunk bejárni a munkálatok helyét. Sok érdekeset nem láttam, tipikus előkészítés egy nagy volumenű beruházáshoz. -Gondolom Tony teljesen idegroncs. -Közel áll hozzá.-Értettem egyet valamennyire.-Bizonyára aggódik, nehogy a vendégek kárára menjenek az események. Szerencsére semmi komoly nem történt, leszámítva két ember eltűnését. -Donnáék? -Ezek szerint hallott róla. -Itt is érdeklődött. Az én szememmel nézve semmi érdekeset nem láttam, ami okot adna arra, hogy bárki is ellenséget lásson bennük. Tény, hogy nem szép dolog, amit ezzel a hellyel művelnek, ezen bárki kiborulna, de emberrablást nem követnék el érte. Sem rongálást. Bár ki tudja. Lehet a helyi őslakosok vissza akarják nekik adni, amit kapnak?
Hamarosan megpillantottunk egy fiatal hölgyet is a terepen vándorolni. Mikel fel is kapta rá a fejét, én is arra néztem. Én felismertem a hotelből miss Doddot, de Mikelnek fogalma sem volt ki lehet ő. -Bocsánat kisasszony, de ez nem túra terep. Kérem távozzon.-Szólt oda neki a művezető, én pedig közben rágyújtottam egy cigire. Igazán érdekelne mégis mi vonzotta ide a hölgyet a komplexumból. Azt tudtam, engem mi, nade őt? A ruhájából ítélve biztosra vettem, hogy tudatosan ide készült, vélhetően Tony üdülőjébe sem pusztán nyaralni jött. A napozó ágyak nem erre vannak. Ráadásul azt is észre vettem, míg Mikel le nem szólította, igen csak nagy erőkkel keresett valamit, nézelődött. Dodd felé pillantottam. -Velem van.-Mondtam Mikelnek, mielőtt még kirakatná az embereivel. -Tessék? -Miss Dodd a kolléganőm. Együtt jöttünk.-Léptem oda a hölgyhöz. Jelentőségteljesen pillantottam rá, hogy próbáljon meg szerepet játszani, ha nem akarja, hogy két erős férfi visszafordítsa. Megszívtam a cigit és füstöltem egyet. -Megbeszéltem vele, hogy míg én megkeresem magát, addig ő nézzen szét, hogy minden rendben zajlik-e. Nem mintha nem bíznánk önökben, de tudja, Tony nagyon fél. Szeretné, ha nem történne semmi, ami miatt magyarázkodnia kéne, vagy kára lenne. Egészen kis gyanakvást láttam a férfi szemeiben, de végülis úgy láttam hisz nekem. -Az a pasas kezd bedilizni. Mégis mi oka lenne ennyire parázni?-Morgolódott. Nem miattunk. -A helyiek fenyegetik, fenyegető üzeneteket vésnek a falaira, két embere pedig eltűnik. Szerintem ez elég ok. -Biztos nem a mi hibánkból. De ha ennyire aggódik, akkor szóljon és mi leállunk. De addig is, Tony baja nem a mi bajunk. Nem magunktól jöttünk ide rombolni, ő fizet minket érte.
Mikel a hátunk mögött észre vett valakit. Egy sötét bőrű, színes népi ruhát viselő alakot. Szemein láttam, nem éppen tette boldoggá a látvány. -Jaj ne... ne már megint...-Morogta halkan, szörnyülködve.-Már megint kezdődik... -Mikel! Ott maradjon!-Szólt a férfi a hátunk mögül és felé mutatott. Megfordultam, majd vissza a műszakvezetőre. -Ismeri? -Hogyne ismerném. Bolond vénember. Szinte heti szinten itt fáraszt minket... A férfi a közelünkbe ért és mogorván Mikel felé intett. -Megmondtam önnek, hogy fejezzék be! Megmondtam Anthonynak is, hogy állítsa le magukat! Nem hallgatnak rám! Maguk felzavarják az ősök békéjét! -Önnek is szép napot senor Roca. Már azt hittem elfelejtett minket.-Mondta a főnök gunyorosan. -Ennek nem lesz jó vége! Mélységesen meg fogják bánni, amit itt tettek! Fejezzék be! A maguk érdeke! Manco Cápac ezt meg fogja torolni! -Tán még félnék is, a pasas úgy nyolcszáz éve meghalt. Önnek jobban kéne tudnia. -Most még viccelődik, senor Mikel! De ha az ősök szellemei bosszút állnak majd, akkor nem fog ennyire vicces lenni. Mert meg fogják torolni minden gaztettüket! Maguk tönkre teszik a birodalmukat, a hegyet, ami egykor menedéket nyújtott a hódítókkal szemben! Itt vér hullott, hősök haltak meg, diadalokat arattak, maguk pedig feltúrják a békés nyugalmukat adó földet! Letarolják a szent völgyet, lerombolják a hegyet és beszennyezik a birodalmat! Figyelmesen hallgattam, közben arra gondoltam a csikket lehet nem itt kéne eldobni. Majd keresek neki egy kukát a városban. Dodd felé néztem, majd Mikel felé és füstöt fújtam. -Utoljára szólok önnek: Fejezzék be, amíg nem esik komolyabb bajuk. Mert kegyetlen megtorlás veszi kezdetét, senor Mikel! Akár az életükbe is kerülhet! És ha egyszer elindul a lavina, már semmivel sem fogják tudni kiengesztelni a napistent! Manco Cápac vissza fog jönni és Nonaval meg fogják büntetni magukat! Halál vár önre is, Anthonyra is és mindenkire, akinek a keze ebbe benne van!-Mutatott végig az építkezésen, tekintetéből pedig sütött, hogy nem viccnek szánja és nem is esti mesének.-Égni fognak! Szent fegyverekkel és tűzzel fognak harcolni maguk ellen! Láthatóan az öreg miatt majdnem mindenki halálra sápadt. Mikel dühödten marta el a férfi népi ruháját. -Fejezze be, maga habókos öreg! Halálra rémíti az embereimet!-Mordult rá fenyegetően az őslakosra, ki az inka nép leszármazottai közé tartozott. -Jobb is ha félnek!
Nem tudtam volna rá magyarázatot adni, hogy mi történt pontosan, vagyis inkább mitől, de az egyik munkagép meghibásodott. Valami hiba lépett fel a hidraulikában és a markoló egyik csövét tartó csapágy eltört, a cső pedig a nyomás hatására kilőtt, majd öt métert repült és egy földkupacba zuhant. Egy erős csavar szintén eltört, a markoló hosszú karja pedig törmelék rakodás közben zuhanni kezdett. Az emberek menekültek a több méter magasból hulló masszív szikladarabok elől, melyet a gép át akart pakolni, a kar pedig hangos robbanásszerű hanggal csapódott be a sziklás talajba, mint egy sárkány hosszú nyaka levágás után. Csak a csodán múlt, de néhány karcolásnál komolyabb sérülést senki sem szenvedett. Mikel is, én is és még jó pár munkás is a balesethez sietett. -Én megmondtam! És ez csak a kezdet, Mikel! -Távolítsák el ezt az embert az építkezésről!-Kiáltott haragosan Mikel, két biztonsági őr és még két munkás is megindult felé, de az öreg végül magától távozott. Arra gondoltam le kell majd mennem a faluba és meg kell őt keresnem, ha lesz rá időm és lehetőségem. Biztos hasznos beszélgetés lesz. -Ez a vénembernek az átka!-A kiáltotta a fiatal munkás, aki a markolót vezette.-Meg fogunk halni!-Mondta sápadozva. -Egy fenét átok! Pedro! Csak eltört a csavar. Biztos öreg volt már és túl nagy súlyt emeltél! Megnézetem egy szerelővel és olyan lesz, mint régen!-Mondta nyugtatóan Mikel, mikor felismerte a hibát.-Átok nem létezik! A törött csavar felé néztem. Valóban nem mai darab volt, ezek a súlyos kövek meg nagyon megterhelik a gépet. Őszintén reméltem, csak ennyi történt és nincs benne emberi kéz munkája. Vagy szellemeké...
Talán túlságosan is magamba mélyedtem, mert nem vettem észre, hogy veszélyes terepre érkeztem. Ahol bejutottam az építkezésre, ott csend és nyugalom volt, így könnyű volt magamba elkönyvelni azt, hogy nem dolgoznak ma a munkások. Nem is figyeltem semmire, még a gépek álladó, egyenletes zúgása sem tűnt fel. Körülbelül 40 perce nézelődhettem már, mire a gondolatataimból egy idegen férfi hangja rángatott ki. „Bajban vagyok, nem is kicsiben„Járt az agyamban. Nem erre számítottam, nem tudom, hogy mit mondhatnék. Szóra nyitom a szám, azonban mielőtt hang jöhetne ki a torkomból, valaki megelőz. Az a férfi, aki az építkezésen dolgozó mellett állt, igen ismerős volt. Néhány másodpercig nem is tudtam, hogy honnan, mikor hírtelen bevillant, hogy Javierrel Ő beszélt ma a hotelben, mikor leejtettem a könyveket. Vajon mit kereshet itt? Egyáltalán ki Ő? De még fontosabb kérdés, hogy miért hazudik miattam? - Buenos tardes! Senor…. – Pillantok a munkás névtáblájára. – Bisbal. – Mosolygok, úgy teszek, mintha igaz lenne, amit a mellettem álló férfi mond. Persze munka miatt vagyok itt, de nem az övé miatt. Bár kitudja, hogy mi is, most az ő feladata. - És úgy láttom, hogy minden rendben. – Egy pillanatig gondolkodom, hogy a következő információt megosszam-e, de talán így nagyobb lehet felém a bizalmuk – Kivéve egy dolgot. A biztonságiőr, az út mellett lévő konténerben, éppen alszik. Így nem nehéz ide bejutni. – Remélem ezzel minden gyanakvását eltudjuk oszlatni az itt dolgozónak. Akiről ugyan nem derült számomra ki, hogy kicsoda, de az biztos, hogy nem csak egy sima munkás, hanem valószínűleg a feletessük, hiszen, normál esetben nem viselne névtáblát. A beszélgetés többi részében csak figyelek, csendben. Hátha megtudok valami izgalmasat. Azonban semmilyen számomra releváns információ nem hangzik el, egészen addig míg meg nem jeleni egy helyi férfi. Jól láthatólag nem örülnek neki és első blikkre én is csak egy bugris helyi lakosnak tartanám, aki csak félti az otthonát. Viszont a fenyegetéseiben hangoznak el olyan nevek, amelyek fontosak lehetnek, az ügyem kapcsán. Így előveszem a telefonomat és elkezdek jegyzetelni: Senor Roca (később felkeresni); Manco Cápac (utánanézni ki volt Ő). A jegyzeteimből egy hatalmas puffanás szakít ki. Ijedten nézek körbe, hogy mi lehet ez. Még rá sem jövök, mikor fémcsorgás, majd szintén egy hangos reccsenés, végül mély puffanás következett. Ezt most én magam is láthattam. Egy markológép csavarja tört el, ami pont a kanál részt tartotta, így az a földön landolt a tartalmával együtt. Úgy, mint sokkan mások, én is oda siettek a földön lévő munkások egyikéhez. - Todo está bien? - Sí. – Csodával határos módon, mindenki megúszta a balesetet. Valóban úgy tűnt ez az egész, mintha egy átok lenne, pedig átkok nincsenek. Legalábbis ilyen fajták biztosan nem. - Senor Bisbal, nem tudom, hogy a kollégám, még szeretne-e Önnel beszélni, azonban nekem most mennem kell. Adiós! - Adiós! – Nem problémázott rajta a férfi, talán még örült is, hogy eggyel kevesebb ember felügyeli Őt és a dolgozóit. Nem tudom, hogy a „Kollégám” velem tart-e, vagy egyedül folytatom az utam, de sietős léptekkel indulok el romok felé. Ha esetleg velem tartana a férfi, lenne hozzá pár kérdésem, ha nem így tesz, akkor pedig megpróbálom feldolgozni a látottakat és azt, hogy tényleg régi volt-e a csavar.
Olybá tűnt Miss. Dodd gyorsan kapcsolt és felvette a kollegina szerepet, még ha nem is igazán tudta mi történik, ki vagyok, ki Bisbal és a többi. Egész hamar beilleszkedett az éppen zajló események sorozatába, így a műszakvezető gyanakvása is hamar elűlt. Ez jó, nem szerettem volna ennél is jobban elmerülni holmi mesedélutánokba. Senor Bisbal értőn bólintott tudomásul véve, hogy a portaszolgálat nem működik úgy, ahogy kéne. El is fog vele beszélgetni, minden bizonnyal csak több finom friss perui kávét kéne innia és máris élénkebb lenne. A portaszolgálat újabb kudarca lehetett, hogy az alvó férfi mellett valami hóbortos indián is bejutott, aki úgy kezdte feltálalni a rémmeséit, mint a bibircsókos, csontos ujjú boszorkányok az átkaikat. Apropó átok. A veszekedés után igen csak furcsa esemény történt a JCB kotró-rakodógép markolójával, ugyanis pillanatok alatt lett működésképtelen szabadult el a törmelék, na meg a kanál, a kanalat tartó kar és okozott majdnem komoly sérüléseket, rosszabb esetben halált. Minden bizonnyal jézus akarata még erősebb volt, mint az inka szellemek, ugyanis mindenki ép bőrrel megúszta, maximum kisebb sérüléseket szerezve. Szerencse, nem isteni akarat. A baleset okai minden bizonnyal az elöregedett alkatrészek voltak. Legalábbis a helyszíni vizsgálatok erre engedtek következtetni. Úgy véltem még nem igen történhetett erre hasonló baleset, legalábbis a megrökönyödött arcok arra utaltak a pasas annak ellenére, hogy volt már itt párszor, még nem nyertek szavai bizonyosságot. Most viszont igen. Érdekes egybeesés. A cigarettám ugyan elszívtam, nem dobtam el a csikket. Bár nem voltam spirituális beállítottságú, úgy tűnt a helyi szellemek és istenek harapnak az itteni környezetért. Nem volt kedvem egy kis csikkeldobás miatt magamra haragítani az itteni hitvilágot. Így is megvolt már a baj.
Egy-két rövid szóváltás után Lilly máris útnak eredt, szemmel láthatóan a romok felé. Tehát vagy vissza akar jutni a komplexumba, ahol a szállásunk is van, vagy el akar jutni az Urubamba-völgybe kicsit szaglászni. De még az is megfordult a fejemben, hogy kérdőre vonná Rocát az eset miatt, ám ezt elvetettem, mert a férfit már nem láttam semerre. Talán kerékpárra ült és elment a környékről vissza a faluba, noha az nem volt túl messze, ugyanis az Urubamba-völgy és a hegységrendszer lábai környékén voltak a falvak, ahol ez a Roca is lakhatott. Nem kizárt, hogy Miss. Dodd fel akarja keresni. Hamarosan én is csatlakoztam hozzá, ott én már sokat nem tudok és nem is akarok segíteni. Bár volt mérnöki tudásom, sem szándékom, sem eszközöm nem volt a javításhoz. Amúgyis nyomozó vagyok és fizikus, nem szerelő. Ahogy senor Bisbal mondta, majd a szerviz intézi a JCB sorsát.
Tehát Lilly után mentem. Az első útba eső kukába kidobtam a csikket, így a szemetelésért már nem órolhat meg rám a helyi napisten és a baráti köre, aztán elhagytam az építkezés területét és mikor beértem a hölgyet menetelés közben bemutatkoztam neki. -Julian Carter. Dr. Carter. De hívjon csak Juliannek-mondtam legmegnyerőbb mosolyommal, közben azon kezdtem el gondolkodni, mégis milyen magyarázattal álljak elő az ittlétemre. Ez a gondolkodás csak nagyon rövid ideig tartott. Arra gondoltam semmi gondom nem származhat belőle, ha neki esetleg elmondom az igazat. Kellemetlen lenne, ha össze-vissza beszélnék neki, ő pedig nem hinne nekem, vagy később kiderülne, hogy hazudtam. Jobb a bizalom. Talán még ő is a segítségemre lehet. -Magánnyomozó vagyok, Anthony Moriss megbízásából vagyok itt, hogy fényt derítsek néhány különös eseményre, ami az üdülőhotel és az építkezés környékén történik. Mint, amit ön is tapasztalt az imént... Továbbá megbízásom része, hogy kiderítsem két ember nyomtalan eltűnésének az esetét. De legyen szíves ezt tartsa titokban, nem kell, hogy a hotelben mindenki tudjon róla. Az autóm itt parkol a romok melletti út szélén. Azzal vissza tudunk majd menni a komplexumba. Gondolom ön gyalog van.
A baleset igen különös volt, valahogy tényleg úgy tűnt, mintha az a helyi lakos intézte volna el, vagy pedig az általa emlegetett istenségek. Bár az előbbi nem lehetettlen. Bárki bejúthatott az őr mellett, még nekem is sikerült, pedig nincsen tapasztalatom ilyen téren, egyszerűen csak besétáltam. Ha éjszaka is ennyire jól őrzik a területet, akkor bárki könnyedén hozzáférhet a munkagépekhez és bár nem túl terjedelmes a műszaki tudásom, azt sejtem, hogy a megfelelő eszközzel, elég gyorsan ki lehet cserélni ezt az alkatrészt egy gyengébbre, vagy csak meglazítani valami rögzítő csavart, hogy ez történjen. Bárhogyan is történt és bármi is volt ennek az egésznek az oka, jobbnak láttam eljönni. Illedelmesen távoztam a helyszínről, nem csak úgy mint aki elakar tűnni, így talán jobban illeszkedik a távozásom, abba a kis mesébe, amibe belecsöppentem. Nem is értem mi volt az. Nem tudom ki az a férfi, vagy egyáltalán azt, hogy miért akart nekem segíteni, de érzem a zsigereimben, hogy még fogunk találkozni, másnem a szállodában. Remélem, hogy lesz esélyem ezeket megkérdezni tőle. Az eredeti terv szerint haladok, vagyis az építkezés után az inka romok felé veszem az irányt. Kíváncsi vagyok, hogy találok-e valami érdekeset, esetleg valami vésetet, amiről készíthetek képeket, majd elküldhetem őket egy szakértőhöz, aki letudja nekem fordítani. Még jobb lenne, ha valami olyan helyen találnék valamiféle írást, ami nincsen látványos helyen. Csak a romok átkutatása után szeretném magamat belevetni a helyiek világába és falvaikba. Még csak pár perce jöhettem el, mikor arra leszek figyelmes, hogy valaki elég sietősen jön mögöttem, majd utol is ér. Azonban nem azt kapom, amit vártam. Kedves mosollyal mutatkozik be, majd pár pillanat múlva el is meséli, hogy miért van itt. Én mégis ehelyett arra számítottam, hogy majd kérdőre von. Talán nem sikerül jól megítélnem az embereket elsőre. - Lilly Dodd. – Mosolyodom el végül én is és megállok egy pillanatra, majd felé nyújtom a kezemet. Ha elfogadja a kézfogást akkor utána, ha nem akkor várok pár másodpercet, majd anélkül indulok újra meg. - Oh, gondolom, akkor a hotel falain megjelenő fenyegetésekkel kapcsolatban is Ön nyomozz. – Tartok néhány másodpernyi szünetet. – Természetesen nem mondom el senkinek. Bár engedje meg, hogy azt azért megjegyezzem, hogy mindenki tud mindenről. Mind a vendégek, mind az itt dolgozók körében gyorsan terjednek a hírek … és persze a pletykák is. – Mosolyodom el újra. Illene nekem is megmagyaráznom az itt létem okát, ha már a beszélgető partnerem ilyen őszinte volt hozzám. Azonban én ezt nem viszonozhatom. Nem tudom hogyan lett magánnyomozó, de a legtöbb ebben dolgozó, volt rendőr vagy valamilyen ehhez hasonló szervnél dolgozott. Nem tehetem meg, hogy esetlegesen valami bajom történjen, pedig most nem is csinálok semmi olyasmit, amit nem kéne. - Én pedig csak egy eltévedt turista vagyok, aki csak a romokat kereste, és igen, valóban gyalog vagyok. – Annak azért mégsem örülnék, hogyha a romok felfedezésénnél is ott lenne velem. - Köszönöm a felajánlást, de igazán nem szükséges megvárnia míg szétnézek, nem szeretnék kellemetlenséget okozni. – Ha nagyon erősködne, akkor nem fogom mindenáron elküldeni, az valahogy túl gyanús lenne és talán még annyi előnyöm is lenne belőle, hogy nem kell vissza sétálnom a szállodához. Aztán kitudja, lehet, hogy még a végén sikerül valami olyan kapcsolatot kialakítanunk, ami mind a kettőnk számára előnyös lehet. - Köszönöm szépen, hogy az előbb kimentet abból a szituációból, de azt meg kell kérdeznem, hogy miért tette? – Nem is kellett olyan sok időt várnom, hogy választ kapjak a kérdéseimre.
Kezet fogok vele és bólintok. - Ez így van, igen. A fenyegetések és a többi rejtélyes eset is az én hatásköröm lett. Feltételezem... illetve alapos okom van rá, hogy azt gondoljam, a hotelben történt események és a két alkalmazott eltűnése erősen összefügg. Megigazgattam zakóm, majd folytattam. - Igen, tisztában vagyok vele. Az alkalmazottak egy része tudja ki vagyok valójában, a vendégek még nem. Lehet ki fog tudódni, de minél később, annál jobb. Szeretném a többség előtt a lehető legtovább megőrizni az inkognitómat. Zsebre tett kezekkel figyelmesen, hallgatom ittléte okát. Természetesen nem hittem el elsőre. Ezt be is kell bizonyítania. Nem lovagolok ezen sokat, az azonban szerencsés véletlen, hogy egy az utunk. - No fene. Én is terveztem oda menni, akkor mehetünk együtt. Tervezem végig járni a környéket, sokat segítene a munkámban. A romok is az érdeklődési körömbe estek, főleg, mivel úgy gondolom, hogy az események összefüggésben állnak a környék történelmével és annak maradványaival. A munkagép meghibásodása és a munkások elrettentési kísérlete is azt a meggyőződésem erősíti, hogy valaki nem szeretné, ha a környéken, a romok közelében és a hegy körül tevékenykednének. Ráadásul most úgy vélem elég veszélyes is lehet erre, jobb, ha maga sem kóborol itt egyedül. Elindultunk a romok felé, a kisasszony viszont feltett egy kérdést. Sejtettem, hogy rá fog kérdezni, nem ért váratlanul. - Nem szerettem volna, ha bajba kerül, főleg nem, ha emiatt meg kellene szakítani a helyszínelésem. Nem jött volna jól, ha ön miatt "felfordulás" lett volna és a nyugodt kis nyomozgatásom félbe szakadt volna. Ráadásul nekem is jól jönnek a "szövetségesek" és elég rutinos turistának néztem. Amolyan... tipikus világjáró, aki sokat tapasztalt már az útjai során - utaltam rá azért finoman, hogy "sejtéseim" szerint nem egy tipikus ártatlan, eltévedt turista, de nem mondtam ki így nyíltan. - Az pedig sosem árt. De ha nem is így van, akkor is jól jönnek a kapcsolatok. Nem jó, ha teljesen magára van hagyatkozva az ember, Morissra és Javierre pedig nem igazán támaszkodhatok. Ki kell alakítanom egy kisebb kört és úgy vélem magában megbízható szövetségesre lelhetek. Én is segítek, amiben tudok, de ön is segíthet néha nekem. Nem tudom miben, de már az is nagy segítség, ha néha tudunk váltani pár mondatot - mondtam szolid mosollyal. A többi meg úgyis adja magát.
Kezdőlap
