A jellemem? Hm... Egy fontos szabály: sose hízelegj, inkább légy őszinte, kérdezz. Lenyűgözően tudok másokkal szót érteni, bárkinél elérem azt a szintet, hogy beszéljen velem, holott nem vagyok egy igazi vallató, de még csak nyitott könyvnek sem mondanám magam. Az emberismeretem egészen jó, persze, engem is be lehet csapni. Munkám során igazi kihívásokkal vagyok körülvéve, ami számomra igazán kedvező. Gyerekként is rettentő kíváncsi voltam, mindent akartam tudni, tudom, ez nem minden esetben a megfelelő. amit az apró bűncselekményektől a hatalmasabb, összetett ügyek felé mutattam. Szeretem a kirakós játékokat, a mozaikokat összerakni... Persze, a rendőrökkel is szeretek játszadozni, hogy mondjanak már valamit. Legtöbben felteszik azt a kérdést: milyen gyerekkor az, amikor már akkortól kezdve, mikor olvasni tanítottak egy kislányt, állandóan szeretett belekotnyeleskedni mindenbe, de nem úgy, mint egy idegesítő pletykaéhes vénlány, hanem úgy, mint egy ember, aki benne akar lenni valamiben, ami nem is rá tartozik, amitől távol kéne tartania magát, de épp ez vonzza ahhoz az ismeretlenhez, a félelmetesen nagy dolgokhoz?! Ezzel tényleg baj van? Csupán csak egy nő vagyok olyan családban, ahol a legtöbben védőügyvédek és politikusok. Nekem más kellett. Tiniként is a krimi regényekben találtam meg önmagam, felnőttként pedig megszállottá váltam. Szenvedélyesen rámenős, mégis tisztelettudó és segítőkész. Imádom a munkámat, igaz sokszor igénybe veszi a szabadidőmet is, de azt csak magamnak köszönhetem, mert sosem vagyok képes leállni. Maximum, ha dühít valami, akkor kiadom magamból egy-egy harcművészeti órán, túrán...
Nekem is vannak hibáim, természetesen. Én sem vagyok oly' tökéletes, mint ahogyan azt a legtöbben gondolják. Csak jobb a jó dolgokról mesélni, nemde? Ha megismersz, megtudhatod, közel sem vagyok tökéletes... Klisés, elfuserált élettel, és egy macskával, - Ginger, a színe miatt -, kit egy bűntett helyszínéről hoztam haza. Ennek egy éve... Az életem kicsit feldobta a válás után.
   

Hosszú napomnak vége, vagyis most kezdődik, mert rátudtam magam venni arra, hogy elmenjek egy kicsit szórakozni ma, mert már rám fér némi felfrissülés. Éppen az esti programomra készülök, amire épp ruhát próbálok találni. Miközben kutatom a megfelelőt, mert azért nem szeretnék nagyon ribancosan kiöltözni, hanem kissé visszafogottan, mégis csinosan, azonban megakad a szemem a ruhák alatt azt a dobozt, amit már évek óta elő sem vettem, és csak egyet nyelek, mert okkal nem szedtem elő azt onnan. Hatalmasat sóhajtok, majd leülök a szekrény előtt lévő pihe-puha, szürke kör alakú szőrmés szőnyegre, és nekidőlök a szekrény ajtajának.

"Anya, hiányzol. Nem voltam túl kedves veled az utolsó nap, amikor az történt. Amikor azt üvöltöttem neked, hogy te is csak annyit érsz, mint apa. Egy rohadt karrierista vagy... Ezek voltak hozzád utolsó szavaim, mielőtt beültél a meggyszínű autódba, és utána már csak a holttested láttam viszont, a felborult és kiégett Mercedesed látványa igazán észhez térített. Azután jöttem rá, hogy te sokat tettél azért, hogy igazi anya légy, hogy megismerjem önmagam, hogy eldönthessem, mit válasszak hivatásomul, és hallgathattam volna rád apával kapcsolatban, te kimondtad a pszichopata jellemzőt rá, én meg csak vigyorogtam, s hülyeségnek tartottam... bár ne tettem volna! Úgy sajnálom, hogy nem öleléssel búcsúztam el tőled. Hanem ilyen kegyetlen módon."

Ezeket írtam le a naplóm utolsó lapjára, pedig nagyon sok üresen álló oldal tátong még ott benne. Úgy éreztem, ezután többet nem nyúlok ehhez a kis virágos borítással körbeölelt noteszhez soha többé. Most megtaláltam pakolászás közben az egyik gardrób mélyét kiegészítő dobozban. Kesernyés ízű gombóc van torkomban, ezt próbálom leküzdeni, mert még mindig fáj belül, amiért ennyi év után után is hibáztatom magam, hogy miért nem voltam vele jobb és kegyesebb azon a napon.
Nem szabad ennyire lelkiznem, nem való nekem annyira, így tehát az estémet már itthon elkezdem egy üveg vörösbor mellett, aztán pedig eldöntöm hova-merre-kivel. Agyzsibbasztóan hat rám az a főzőműsor a tévében, amikor egy üzenet érkezik a telefonomra, amiit rögvest meg is nézek, mert remélhetőleg valami történt már, amiről írhatok, mert három napja eltiltott az egyik cikkben való nyomozásomtól Frank, a főnököm... Azt mondja: többet látsz ebben az egészben, mint amit és amennyit kellene, nem a te dolgod. Én akkor szót fogadtam, talán úgy annyi időre, míg kiment az irodám ajtaján. Az már elég sok(k). Dehogy hagyom abba a magánakcióimat, akkor nagyon nagy baj lenne velem.
A főnököm üzenetét olvasva kínkeservesen elröhögöm magam. Én készítsek interjút egy politikussal? Olyat, amilyet... mindenki szívesen olvasna? Pff. Én maximum annyit teszek, hogy mélyre nyúlok a múltjában, valamint a jelenében. Mindenki őriz egy mocskos titkot magáról, vagy még többet. Küldtem neki egy dupla szívecskés emoji-t, közben pedig remélem, tényleg elhiszi, hogy nem foglalkozom a másik üggyel.

Épp kilépnék az ajtón, amikor megjelenik előttem az apám nem tudom hányadik védőügyvédje, akit felfogadott, de eddig egyikük sem tudta őt kihozni, de az talán közel van a lehetetlenhez is.
- Miért jött ide? Nem akarok hallani apámról, sem az ő kitalált sztorijaiba, melyek arról szólnak, hogy nem ő ölte meg azt a házaspárt... - vágtam az ő szava elé, mert nem voltam hajlandó ennek a pasasnak a hangját se hallani. - ...meg a többi blabla szöveget sem kívánom végighallgatni, Mr... Mr. Richardson - fejeztem be, majd pedig tessékelve a lépcső felé, mert én biztosan a liftet választom, de nélküle.
- A nevem nem Richardson, Robertson, Ms. Daniels... pedig az apja szeretne Önnel beszélgetni valami fontosról, amit nekem nem akar elmondani, csak Önnel hajlandó megosztani, és szerintem ártatlan az édesapja - jó pénzért bármire képesek ezek, de szilárd bizonyíték volt apám ellen, így csak mosolyogva mutatom neki újra a lépcsőket.
- Először és másodszorra is... Viszlát, Mr. Richa... bocsánat, Mr. Robertson! - kicsit sem vagyok vele pimasz és roppant idegesítő tudok ilyenkor lenni.



   

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Nincs azzal gond hogyha minél többet akarunk tudni a minket körülvevő világról és ezt neked sikerült elsajátítanod amióta csak az eszedet tudod. A munkád sem áll ettől távol hiszen olyan összefüggéseket kell keresned és olyan kérdésekre választ keresned amikre valahol mindenki kíváncsi, mégsem merik feltenni. Te nem vagy ilyen. A végsőkig mész ha valamit észreveszel és van egy olyan érzésem, hogy az eltiltott eset kapcsán sem fogsz nyugodtan hátradőlni.
Nehéz lehetett feldolgozni ami az édesanyáddal történt, főleg ha még valahol hibásnak is érzed magad. A bűntudat pont nem az, amit az ember kíván magának a veszteség érzése mellé, de abból amit olvastam, te benned bőven kavarog mindkettőből. Remélem egy nap sikerül elfogadnod, hogy vannak dolgok amik esetében nem tehettél volna semmit még ha úgyis érezzük.
Az édesapád egy másik olyan eset aki rengeteg kérdőjelet hagy hátra és amiből úgy tűnik a te kíváncsi természeted sem kér. Mégsem tudsz ettől szabadulni, bármennyire is akarsz. Kíváncsian várom hova viszi el ez a te sztoridat és hogy mik várnak rád a folytatásban.
Egy élmény volt. Köszönöm, hogy olvashattalak.  



Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!