Jó néhány órányi gyakorlattal és elmélettel később lett köztünk Travis-el egy olyan kapcsolat, ami ugyan még nem feltétlenül ütötte meg a barát fogalmát, de a bizalmam részben sikerült elnyernie. Persze, minden alkalommal erősebbé vált a gyanúm, hogy ő a Róka, mert ráugrottam ezekre a netes cikkekre, ahol részletezik a gazdagok adományozó nagylelkűségét, de egyenlőre nem tudtam miként is mondjam el neki. Okom se nagyon lett volna rá, ráadásul biztosra szerettem volna menni. Egy szó, mint száz, jó tanár volt, és edzés közben valahogy elterelődött a téma a valódi ok felé, amiért ezeket a fogásokat tanulom. Először azt füllentettem, hogy az exem egy jó kondiban lévő zsaru, akinél ott hagytam valamit, amit nem akar visszaadni. Aztán Travis felajánlotta, hogy segít nekem, legalábbis eljönne velem, hogy biztosítsa testiépségem, míg visszaveszem, ami az enyém. Akkor döbbentem rá, hogy ez azért így mégsem olyan egyszerű, szóval jött az igazság. A részbeni igazság. Reméltem nem csinál belőle nagy ügyet, és nem dobja sutba azt a morzsányi bizalmat, amit nekem szavazott, mikor felajánlotta segítségét, ezért bocsánatot kértem, és bevallottam neki, hogy a dolog ennél kicsit bonyolultabb. Hogy a fickó, jó ideje jár már a nyomomban, és hogy feltehetőleg valami mániákus nyomozóról van szó, aki egy maga akar leszámolni velem, mert úgy gondolja ezzel szolgáltatna igazságot. Csodaországban elég volna csak annyit mondanom: Megakar ölni!!! De itt alapos magyarázattal kell szolgálni, ki mit és miért csinált. Elmondtam neki, hogy őrültségeket állít és azt hiszi, hogy bántottam embereket. Oké, ez igaz, sőt... de szerettem volna, ha Travis csak is az én oldalamon maradna, és nem inogna meg ezáltal hite bennem és állításaimban. Azt is elárultam neki, hogy a megszerzendő tárgy egy családi ereklye egy kés, amit az én oda csalogatásomra tart, hogy elfogjon. Nyilván azt nem árultam el Travis-nek, hogy azért foglalták le bizonyítéknak, mert állítólag megöltem vele valakit, de mint mondtam, így is elég ingatag lábakon állt a bizalmunk. Már ha ő bízott bennem. Végül abban maradtunk, hogy megpróbáljuk "etikusabb" módszerrel visszaszerezni az én tulajdonomban álló családi ereklyét. Ügyvédnek áll. Persze, nem igazából. Maga az egész kitervelése edzés közben egyébként üdítően izgalmas volt, de, mikor eljött a nap és a megbeszélt időben az edzőterem előtt találkoztunk, már nagyon ideges voltam. A biztonságkedvéért rejtettem a hátizsákomba egy ollót. Jó szolgálatot tehet még, ha esetleg verekedésbe torkollana a dolog.
- Tudom, hogy megbeszéltük, hogy tartjuk magunkat a tervhez és nem csinálunk balhét, de tudnod kell, hogy egy igen agresszív szörnyeteghez látogatunk ma el, és ki tudja milyen fegyverei vannak, a technikáiról nem is beszélve. - figyelmeztette, hogy tudja, lehet nem sok ideje lesz ügyvédet játszania, mert egyből valami tűzokádó sárkány ront majd ránk. Már csak amiatt is, mert nem jelentkeztünk be előre. Meglepetés lesz az egész, hogy készülni se tudjon ránk. Gondoltam ez így jó lesz. De előfordulhat, hogy Travis felhívta.
Az utcán állva a több emeletes háztömb előtt nem tűnt túl hű, de parának a hely, de ki tudja mi fogad majd minket a lakásán. A terapeuta irodája sem mutatta jelét, miféle ocsmány dolgokat tett velem és más betegeivel, de attól még megtette. A lépcsőházba belépve még elől mentem, sőt még a liftnél is, ami felvitt minket a másodikra, de a liftből már nem mertem elsőnek kimenni. Mintha a közeledő energiái nehéz súlyként nehezedtek lábaimra. Igen, nos, féltem. Nagyon, nagyon.
- H-ha esetleg meghalnánk, ehm... sajnálom, hogy belerángattalak. - nézek a férfire már most bűnbánóan, mert a Róka sok jót tehetne még a világért, és Travis is jó tanár, szóval... biztosan nyomott hagyna a világon a halála.
Akár hogy is végül elértük a lakás ajtót, ahova jobbára én csöngettem be, de onnantól, mint valami 4 éves kislány, akinek most kellene szembe nézni az ágy alatti mumussal, Travis mögé álltam kicsit. Nem hiszem, hogy őt egyből bántaná, és tudom, hogy kicsit össze kellene szednem magam, hogy a koromhoz mérten viselkedjek, de ez nagyjából olyan helyzet, mintha egy seregnyi katona elé akarnának vetni, úgy, hogy még csak igazából a gáncsolások mennek valamelyest.
Hallatszódott bentről valami neszezés, csörömpölés, mint, amikor valaki épp befejezi a mosogatást és a csepegtetőre teszi a vizes edényeket, aztán meghallottam a közeledő lépteket. Meg ígértem magamnak, hogy mire ajtót nyit némi lelket öntök magamba, hogy legalább szembenézhessek a ellenfelemmel, de mikor megmozdult a kilincs, és résnyire nyílt az ajtó, már akkor szinte teljesen Travis mögé húzódtam, és olykor kicsit kinézve mögüle figyeltem az eseményeket. Semmi baj, semmi baj, ketten csak lenyomjuk, van nálam olló is, szóval még meg is tudjuk ölni, ha nehéz ellenfélnek bizonyulna.
- Igen? - kérdezte eleinte elég közömbös fejet vágva a fickó.
Az ajtó nyitó férfi eleinte csak annyira tárta ki az ajtót, míg kinézett rajta. Sok mindent nem lehetett belőle akkor még látni, de felismertem szürkés kék szemeiről, amik csak látszólag tűntek ártalmatlannak. Dohány szag áradt vagy belőle, vagy a lakásából. Szemeim fáradtak voltak, de nem tűnt különösebben álmosnak. Az is lehet, hogy alapból ilyen tekintete van. Csak akkor húzódtam vissza teljesen Travis mögé, nehogy pánikrohamot kapjak, mikor róla rám nézett. Akkor lökte tágabbra az ajtót, és dőlt neki az ajtófélfának karba tett kezekkel, majd halványan elmosolyodva a mesteremre nézett.
- Miben segíthetek? - érdeklődte meg itt létünk okát. Láthatóan magasabb volt Travis-nél, a könyökig feltűrt, de felkarján már-már feszülő ingben látszódott, hogy valamivel izmosabb a karja nála, de ez nem jelent semmit, ha az ember, nem az erőviszonyokat veszi számításba egy harc során. Vállai is szélesebbek voltak, kétségtelen, hogy ő is sokat gyúr. Ha Travis ellenségeskedés nélkül beszélt, esetleg mutatkozott be, akkor ő is így tett. Az elmondottak ellenére, ő csak azt láthatta, hogy a férfi nem egy gyilkos alkat, és egyenlőre nem úgy tűnt, hogy bárkit is bántani akar. - Ragnar Grimstad nyomozó vagyok.

Csak az ajtónál jutott eszembe, hogy kellett volna B terv is arra az esetre, ha mégsem úgy sülnének el a dolgok. Mármint, ha esetleg háborúba torkollana az egész. Menekülnünk kell, de nyilván két úton. De ahogy nyílik az ajtó rájövök, hogy ez bizony késő bánat. A látszólagos nyugodt bemutatkozást egyedül az én gyanakvó méregetésem zavarhatta volna meg, amit Ragnar felé intéztem, noha ő erre ügyet sem vetett. Legalább is reagálni nem reagált rá. Ügyes, nagyon ügyes. Játssza itt a jó fiút, na de majd, ha becsukódik mögöttünk az ajtó.
- Ügyvéd? - lepődött meg, de annyira nem, hogy leolvassza mosolyát, inkább, mint, aki tudja, hogy ez is csupán egy formája a próbálkozásaimnak, amik... még nem voltak. - Nocsak... - engedte el Travis kezét és egyenlőre nem hívott be minket, távol tartva a késtől, de figyelmesen hallgatta kamu ügyvédem meglátását, ami miatt ide kellett jönnünk. Ez az Travis, jól csinálod! Mond meg neki!
- Ááh! - bólintott lassítva Ragnar, ahogy úgy tett, mintha most esett volna le neki. Néha felsandítottam óvatosan rájuk, de úgy tűnt se Travis, se Ragnar nem félt. Miért csak én érzem, hogy ez nem oké...?
- Tudja mit? Igaza lehet, ezt meg kell beszélnünk. - bólintott egyet, majd félre is állt beljebb engedve minket. - Nézzék el a kupit, nem számítottam vendégekre, bá úgy tudom, erről szokás értesíteni a másik felett is. - nézett le rám a végére, mert akkor is Travis mellett voltam, de már nem mögötte. Sokatmondó tekintetére én csak vállat vontam. De azért bíztam benne, hogy nem buktattam le magunk.
Igazából kupi sem volt, bár ki mit ért ez alatt. Nem voltak elszórva ruhák, vagy chipset zacskók, és sörös üvegek sem sorakoztak a kávézóasztalon. Az ablak nyitva volt, gondolom Jack-hez hasonlóan ő is ott dohányzik, és a fotel háttámláján is pihent egy félbe hajtott farmer. A növények, amit biztos nem ő hozott magával már csont szárazok voltak, de olyan kis cserepes virágok voltak, hogy az ablak párkányon is alig volt észrevehető. A konyhája tiszta volt, már amennyire beláttam. De végül oda is vezetett be minket. Semmi luxus, szimpla lakásba elképzelt konyha volt.
- Kávét tudok adni, esetleg teát. - ajánlotta fel nekünk, miközben jómaga bement a valamelyik szobába, míg mi a konyhában voltunk.
- Tuti megmérgezi őket... - sutyorogtam Travis-nek, s bár volt lehetőségünk leülni az étkező asztalhoz, én nem bírtam ülve maradni. Mire visszajött, egy két kézben kényelmesen elférő, de elég megviselt dobozzal tért vissza, amint volt egy áthúzott kör. Letettem az asztal azon oldalára, ahova ő is ült, de egyenlőre nem vette le a tetejét.
Nem akartam hozzászólni, közvetlenül nem, de tök fura lett volna, ha Travis-nek súgom, amit neki szánok és ő hangosan visszamondja Ragnar-nak. Nem tudom, miért féltem még így is ennyire, de a közelében képtelen lettem volna nyugton ülni.
- Abban van a késem? - kérdeztem összeszűkült szemhéjakkal a dobozt fürkészve, majd kissé rosszallóan rá pillantva a fickóra.
- Nem. Az az egyik szobában van, de nem árulom el, hogy melyikbe, amíg meg nem egyezünk. - válaszoltam, mire én idegesen karba tettem a kezeim és Travis-re néztem, hogy kezdje el a dolgokat. Talán nem is baj, hogy így alakult. Mert Travis-nek jó beszélőkéje van, és tudom, hogy megfogja próbálni sarokba szorítani, ami bizony idő. Az alatt az idő alatt pedig nekem is volna lehetőségem kutakodni. Függetlenül attól, hogy elkezdték e a "tárgyalást", közbe vágtam.
- Ehm... kimegyek a mosdóba, de addig nyugodtan folytassátok. - szólaltam meg, majd ki is sétáltam a konyhából, természetesen előbb a fürdőbe, mert oda is eldughatta. Travis meg majd úgy is annyira lefoglalja, hogy észre sem veszi, hogy végig kutakodom a házban.
Miután én eltűntem a színről, Ragnar várakozóan Travis-re nézett.
- Ügyvédnek kiadni magát egy vállalkozónak, még ha pénzes is, törvénytelen, Mr. Avery. - szólalt meg, fölényeskedés nélkül, tudtára adva tanáromnak, hogy tudja ki ő. - De szemet hunyok felette, ha elárulja mi folyik itt...

Csak azért mertem lelépni tőlük, mert megbíztam Travis-ben és az ötletünkben. Tudtam, hogy balul is elsülhet a dolog, de azt is, hogy ő okos, és ha bármi baj történne, azt a tudattomra adná és elhúznánk. Ezért nem féltem őket kettesben hagyni. Én csak ott szorongtam volna, ami miatt meg hülyeségeket produkáltam volna. Egyből bukta lett volna az egész. De így, még jól is jött ki a dolog. Persze azért igyekeztem. A kés nem kis darab, de nem tudhattam nincsenek e rejtett helyek a számára. A Hóhérból bármit kinéznék, mert ő ezeken biztosan jót szórakozna, ha látná. Előbb a wc-t és környékét vizsgáltam meg, de különösebben semmit sem találtam. A csempék már nem voltak maiak, de egyik sem mozgott, vagy lehetett levenni. A wc tartály pedig... csak szimplán undorító volt. A csapnál is ugyanígy tettem, s mert kíváncsi személyiség vagyok, lecsekkoltam a vegyszereket is. Nem vagyok kémikus, se bombaszakértő vagy gyógyszerész, de sose tudni, hogy mikor mi jöhet jól. Lehet köztük olyan vegyszer is, ami tisztítószer, de például el lehet vele kábítani valakit. Ahh, basszus, ehhez a Róka kéne, úgy, hogy hagyom is a fenébe. A csap körül sem találtam semmi gyanúsat, de néha azért megálltam, hogy hallgatózzak. Azt nem tudtam volna megmondani, hogy miről beszélnek, mert két helyiséggel odébb voltam és ezek a lakások nem is hallgatózásra lettek teremtve, de azt hallottam, hogy megy a duruzsolás, szóval még biztos nem fogott gyanút. Nem volt kád, zuhany kabin volt, de ott sem találtam semmit, azon kívül, hogy jó illatű tusfürdőket használt. Igen, borzasztó szokásom megszaglászni a boltokban is, ha olyat látok, és kifejezetten szeretem ezeket a férfi parfümöket és tusfürdőket. Lazare-nak és Travis-nek is mindig tök jó illata van, mikor a közelemben vannak. Nyilván a virágos, meg egyéb tusfürdőimnek is illata van, de azokhoz hozzá vagyok szokva, az teljesen más. Szóval a szimatolgatás után, odasettenkedtem a mosógéphez, de egy alapos átvizsgálás után sem úgy tűnt, hogy a fürdőben lehet a kés. Bár még ott volt a többi helyiség, kicsit kétségbe estem, mert nem akartam helyzetbe hozni Travis-t azzal, hogy sokat babrálok a lakásban, amíg ő szóval tartja a Hóhért, de rohadtul kellett nekem az a kés. Szinte hallottam, ahogy hív, csak azt nem tudtam eldönteni, hogy honnan hallom. Már elindultam, hogy kilépjek a helyiségből, mikor a kilincs megérintése előtt eszembe jutott, hogy maga Kalapos mondta, hogy a régebbi lakásokban a mennyezet könnyen szétszedhető, és, hogyha van valami, amit nem szívesen hagynék elől, nyugodtan rejtsem oda. Fel is pillantottam a fürdő mennyezetére, ami ahogy nálam, itt is négyzetekből állt. Először nem láttam nyomát, hogy bármelyik is el lett volna mozdítva valaha is, de ahogy közelebb mentem a wc felettiekhez, megláttam, hogy az egyik néhány milliméterrel a plafon felé van nyomva. Izgatott mosoly jelent meg arcomon, és a tudattól, hogy ott rejtegeti, beharaptam alsó ajkam. Egyből le is hajtottam a wc ülőkét és felléptem rá, de mivel ő majdnem 2 méter, én pedig közel sem, érthető okokból nem értem fel.
- Bazd meg... - morogtam halkan és gyorsan körbenéztem, hogy mivel tudnék feljebb magasabb lenni. Elég meredek ötlet volt, de ilyenkor már nehéz tisztán látni, így végül a szennyes kosárból a tiszta, összehajtogatott ruháiból és egy bontatlan több darabos wc papírból álló tornyot építettem. Hogy ingatag volt e? Az nem kifejezés. Már a felmászásukkor úgy mozgott, mintha bármelyik percben összeomolhatott volna, pedig oldalról még a mosdókagyló is támasztotta kicsit. Óvatosan álltam fel rajta, majd még annál is óvatosabban megnyomva a mennyezet négyzetét sikerült megtalálnom a rejtekhelyét. Elvigyorodva nyúltam be a sötétbe, és kezdtem el tapogatózni. El is értem valamit, de annak nem kés formája volt.
- Mi a...? - húztam ki a kezem a markomban lévő pisztollyal. Töltve volt, mert megnéztem az alját és benne volt a töltény tár. Nem tudom, rejteget e még valahol ilyet, és igaz, nem a késem, de remek módja, hogy ne csupán visszaszerezzem, ami az enyém, de ki is nyírjam azt, aki elvette. Mondjuk sosem használtam még pisztolyt, de nem tűnt nehéznek. Szóval a nadrágom hátuljába rejtettem a pulcsim alá, ahogy szokás, és megpróbáltam óvatosan lemászni az ingatag ruha hegyről.
Mind e közben a konyhában csak hamar komolyra fordult a dolog, noha én ennek se szem, se fültanúja nem lehettem. Ragnar szeretett tisztán játszani, és az elmondottaim ellenére sem úgy viselkedett, mint egy őrült gyilkos. Mondjuk pszichopata még így is lehetett. Mikor feltárt egy információt a sok közül, amit ismert, meghallgatta Travis-t is. Kíváncsiságát pedig csak hamar kielégítette kedvem tanárom, noha mindezt a tudtom nélkül, a hátam mögött. Frissen borotvált arcát simogatta, miközben hallgatta a lebukott ügyvédem, akiről megállapította, hogy nem idióta, csupán túl segítőkész. Nem tartotta manipulálhatónak, de belátta, hogy nekem sikerült lóvá tennem. Nem szándékosan, de ezt Ragnar tudta a leginkább elmagyarázni neki. Úgy gondolta, hogy Travis-t félrevezettem, de megbízható fickónak tartotta, akit a pontos, bizonyítékkal igazolható tényekkel meg lehet győzni a helyes lépésről.
- Igen, nos... már jó ideje a nyomában vagyok. Alkalmat keresek arra, hogy elkaphassam, lehetőleg nyilvánosság nélkül. A kés valóban nálam van, amit anno egy gyilkossági ügy keretein belül lefoglalt az orosz rendőrség. - levette a doboz tetejét, majd oldalt a falnak támasztva az asztal alatt, kivett egy szintén kissé megviselt, angolra fordított, norvég aktát, amit kinyitott és odacsúsztatott Travis elé. Az ebben található adatok szerint a valódi nevem Alisa Dorokhin, és orosz származású vagyok. Le voltak írva az általános adataim, mint a születési adatok, ami nyilván Oroszországot írt, a beszélt nyelveim, a kinézetemre vonatkozó leírások és hogy kifejezetten veszélyes embernek tartanak még norvégiában is.
- Nem akarom bántani, megölni meg végképp. De ne szépítsünk a dolgon, a lány veszélyes. Mindenkire. Az orosz rendőrség nem akart bűnbakot csinálni egy kisgyermekből, aki megölte az apját és a húgát, norvégiában pedig előkerült az ügye, miután többször is iskolatársaira vagy idegenekre támadt, mert ahogy ő mondta "megakarták őt ölni". Segítségre szorul, de a jelenlegi álláspont szerint, csupán gyógyszer kezelés alatt áll. Én viszont utána néztem a kiváltott gyógyszereinek, és több éve már, hogy nem szedi. - magyarázta, olykor elsandítva a konyha ajtó felé, bár különösebb zajokat sem hallott felőle. A gyógyszerekről szintén voltak papírjait, de azokat nem mutogatta meg külön, csupán az orosz újságot, amiben a családom meggyilkolása szerepelt, és az, hogy valóságos csoda, hogy én valami rejtélyes oknál fogva legalább túléltem.
- Őszintén szólva még nem találtam ki, hogy elfogása után mit kezdjek vele, de minden egyes nappal, amit szabadon tölt veszélyes az emberekre. Még magára is. Lehet, hogy képzett kick-box mester, de Alisa még álmában is képes magára törni, ha veszélyesnek ítéli meg. Már pedig, ahogy ön is mondta se a gondolatai, se az emlékei nem reálisak. Minden bizonnyal a tragédiák okozta traumából eredendőek, de ő azt hiszi, hogy egy mesekönyv szereplője, aki a mi világunkba csöppent, és azok, akikben barátra lel, valójában a főhős körüli barátok, szövetségesek. Nehéz kinyomozni, hogy kiben kit lát, de ami bizonyos, hogy egyfajta meséből szedi a szereplőket és azt hiszem jellemük alapján válogatja meg őket. - szedett elő egy másik aktát, majd felnyitva az előzőre tette. Ott az egykori, 90 éves szomszédom szerepelt adataival, az elhunyása idejével, és alá volt írva, hogy Kalapos. Lazare Goldsmith neve mellé kérdőjellel a Kékhernyó és a Fehér király megnevezés szerepelt.
- Össze van zavarodva, és ezek az emberek. - bökött a képeken lévőkre. - Tudtukon nélkül adják alá a lovat. Segítenek neki, pátyolgatják ezt az őrültséget. - lapozott egyet, ahol már a saját arcképét is láthatta benne, egyenlőre kérdőjellel, de a saját adataival, amit eddig sikerült megtudnia. - Azt gondolom, hogy számára a szereplők nem halnak meg, csupán újjá születnek, és ha ez igaz, a maga intelligenciájában, és segítőkészségében egy olyan szereplőt lát, aki a legközelebbiekből kerül ki. Talán a Kalapos, talán a Kék hernyó, aki ellátja tanácsokkal. - magyarázta, igyekezvén úgy, hogy idővel Travis is felvehesse a fonalat vele és segíthessen neki.
- Hazudik, de nem azért, mert kiakarja játszani, hiszen saját magának is hazudik. A világ lemondott róla, hogy segítsen neki, de én nem hagyhatom, hogy veszélyeztesse a világot, vagy önmagát. Keresnék neki egy megfelelő orvost, aki akár illegálisan is, de megtalálja a módját, hogy Alisa gyilkosszándék nélkül élhessen az emberek közt, de addig is... szükség lesz egy helyre, ahol távol van az emberektől, de biztonságban. Ahol senkiben sem tehet kárt. Bármilyen ocsmányul is hangzik, most egy ketrec volna számára a legideálisabb. - csukja be az aktákat, ha már Travis nem nézegeti őket.
- Maga jó embernek tűnik, akit félrevezettek. Szóval azt gondolom meg fogja érteni, ha azt mondom, nem adhatom oda a kést. - nyúlt ismét a dobozba. Hazudott, mert tudta, hogy mindent félretolva rohantam volna le a dobozt. Kihúzta a bizonyítékos zacskóban lévő, 45 centis, nyelén és pengéjén is gravírozott, különleges kést, aminek virág mintájú mélyedéseiben még itt-ott látható volt apám száradt vére. Ezzel döftem torkon, mikor megölte anyám.
- Ha elkapom, és kiderül, nem engem fognak előszedni, hanem őt csukják le vagy küldik intézetbe, amiért valószínűleg kinyírta a terapeutáját, aki megerőszakolta, és a nevelő apját, két fiával. Gondolom ezt maga sem akarja. Ha továbbra is tanítgatja, a tudását nem önvédelemre fogja használni, ahogy eddig sem látta át reálisan a dolgokat. Magában most még megbízik, s bár szívem szerint arra kérném, hagyja itt, és addig bezárom valahova, én már ismerem annyira, hogy elég sok mindenre képes, ahhoz, hogy megszökjön, így, ha ez valamilyen oknál fogva megtörténne, biztos felkeresné magát és... - nem fejezi be, hiszen egyértelmű. A csalódás haragot szít, a harag pedig bosszút kíván.
- Sajnálatosan nem mindegyik "szereplővel" sikerült még erről tárgyalnom, pedig könnyebb dolgom lenne, ugyanis magához hasonlóan vannak, még akik úgy féltik tőlem, mintha valami... szörnyeteg volnék. - tette vissza a kést is a dobozba. - Egy kérdés... mit értett azon, hogy máshogy nézett ki, mikor először találkoztak? - vonta fel kérdőn, és némileg gyanakodva szemöldökét Ragnar, majd még gyorsan hozzátette egy félmosoly kíséretében. - Maga után is nyomoz, tudta?

Bár a kés egyenlőre nem volt meg, találtam egy pisztolyt, ami viszont közel vihet hozzá. Vagy ha a késhez nem is, de, ha megölöm a Hóhért, több időm és nyugtom lesz megkeresni a kést. Bár egészen más fogása volt, és még nem állt teljesen kézre, de anno a borsszóróval is megtanultam lőni, szóval nem gondolnám, hogy ez nehezebb volna. Szerintem Travis még büszke is lesz rám, hogy leszámoltam az ellenségemmel. Persze szóvá fogja tenni, hogy hát nem kellett volna megölni, de végül belátja majd, hogy másképp esélyesem lett volna ellene. Elégedett lesz, megbízik bennem, bevallja ki is ő valójában, én pedig megígérem neki, hogy segítek visszajutni neki az Oriental Grove hegyvidékeihez. Amíg pedig a happy end-ről ábrándoztam a pisztoly társaságában, addig ezek a sátánfajzatok összeesküdtek ellenem.
- Talán nem veregette vállon, mint egy őrült jó barát, aki bíztatja a gyilkolásban, de elkezdte kiképezni. Amit maga tud, azt a legtöbb mezei rendőr nem. De nem csak ők kerülhetnek veszélybe. Alisa nem beszámítható. Ha egy játszótéri gyerekben az ellenséget látja, megölheti. Talán még nem tűnt fel, mert nem kerültek olyan helyzetbe, de a rendőrségtől sem miattam fél. Nincs ugyan bizonyítékuk, hogy ő követte el a gyilkosságokat, de egy hajszál választja el, hogy mindezeket bizonyíték nélkül is ráhúzzák. Egyrészt persze megérdemelné, mert az életük, a családja élete az ő lelkén szárad, másrészt viszont okkal nem adom fel, hiszen nincs tudatában annak, hogy a világ, amit valóságnak hisz, csupán egy könyvespolcról levett mese. Ő tényleg azt hiszi, hogy szörnyeket öl, és hogy ezzel tesz jót a világnak. - nyomatékosítja Travis-ben, hogy bármennyire is hangzik furán, hogy már most a saját oldalára akarja állítani, annak bizony nyomós oka van.
- Nem is, mert, ha rájön, és ráfog jönni, hogy a kés magánál van, biztos, hogy főellenségnek fogja tekinteni. - csóválta fejét, még csak meg sem kockáztatva. Ügyes fiú, nem mintha ne lenne most nálam valami, amivel kinyírhatom. Travis jelmezes válasza azonban elgondolkodtatta a ravasz nyomozót.
- Pontosan melyik nap is volt ez az egész jelmezes dolog? - érdeklődött, mintha már is többet tudna, mint amennyit eddig elmondott. Általában egyedül dolgozott, de a munkáját mindig jól végezte. Ha elkezdett egy ügyet, mindig a végére járt, nem hagyott üres lyukakat, mindenre megtalálta a választ. Ezen túllendülve azonban a drága ellenem dolgozó, kamu ügyvédem felhívta rá figyelmét, hogy kicsit tovább időzöm a mosdóban, mint kellene. Akkor én még nagyban a pisztoly lehetőségeinek gyönyöréről fantáziáltam. Ragnar elgondolkodott, mert valójában tök dugi pisztolya is van a lakásban pontosan azért, hogy mindig legyen egy kéznél. A mai napra érkezett vendégekre viszont nem számított, így bizony igencsak nagy fejfájást okozva maguknak, minek után leesett neki, hogy talán megtaláltam a fürdőben lerejtett pisztolyát.
- A picsába... - morogta halkan, és fel is kelt a helyéről, hogy az egyik pultos szekrénynek belső részének tetejéről leszedje a szigszalaggal odaragasztott pisztolyt.
- Mi...? - fordult erőteljesen megkérdőjelezve a férfi ötletét, mert Ragnar sem volt egy gyáva alkat, aki csak úgy lelép, pláne, ha a kiszemeltje most egyben a foglya is lehetne.
- Valószínű. De használni nem biztos, hogy tudja. Ha még is, és ránk próbálná fogni, tudom hova lőjjek, hogy a pisztolyt eldobja, de ne haljon meg, sőt, még a sérülését is el tudom majd látni. Azért.. én is készültem velem szemben. - magyarázta, és azért magánál tartotta a pisztolyt. Travis-t hallgatva azonban rá kell döbbennie, hogy ez még nem az a pillanat. Még is hová tudna zárni? Még embert sem talált, aki szép csendben kéz alatt átvenne. Ellenben lett egy bizalmasa, aki talán többről is tájékoztathatja, ha úgy alakul.
Az pedig kifejezetten kíváncsivá tette, mi többet tudna mondani a fickó, amit ő ne tudna kideríteni. A dobozra visszatette a tetejét, majd az átnyújtott kis spray-re nézett, amiről ő is tudta, hogy tuti biztos, hogy drága, nehezen beszerezhető és illegális cucc.
- Erről majd még beszélünk. - húzta száját, majd zsebre vágta, noha tudta, hogy erre nem lesz szüksége. - Nem fogom megütni. Mondja neki, hogy leléptem, mikor épp nem figyelt, vagy tőlem mondhatja, hogy megütöttem. De maradjon a bizalmasa, mert ha magától is elszakad, lehet az lesz az utolsó cérna szál. Ha még sem, akkor sem fogja többé megosztani magával még nagy vonalakban sem a terveit. Fontos, hogy lépést tartsunk vele, hogy mindig tudjuk merre jár, és ha már ilyen edzett, próbálja megvédeni azokat, akiket kiakar nyírni, míg nem találok neki valami elzárt helyet és egy dokit. - vette hóna alá a dobozt, igen a késemmel együtt.
- De ha idő közben kicsúsznának a dolgok a kezei közül, vagy isten ne adja talál egy helyet, ahová biztonságosan elrejthetjük... tudja hol keressen. - mert, hogy Ragnar nem volt hajlandó véglegesen elköltözni a lakásból, egyrészt, mert nem milliomos, másrészt pedig nem szokása elfutnia, pláne kislányok elől. Hallotta a fürdő felőli mozgolódást, ezért iparkodott, de adott egy üveg poharat Travis-nek, ha esetleg sérülést is okozna magán. Legalább hitelesebb nyoma lenne annak, hogy Ragnar tényleg egy szörnyeteg. Akárhogy is, mire kiléptem a fürdő ajtón, ő már sehol sem volt.
- Óóó Traviiiis...! - ugra-bugráltam énekelve nevét a konyha felé, miközben félkézzel hátul megmarkoltam a pisztolyt, amit még nem húztam elő a nacimból. - El sem fogod hinni, milyen mázlisták vagyunk. Úgy adódott, hogy még is egy magam intézem a... - értem a konyhába, ahol már ajtóban megtorpanva láttam, hogy Ragnar eltűnt, Travis meg a földön. Még is mi a picsa folyik itt?!?! Elengedtem a pisztolyt, majd odaléptem hozzá és leguggoltam.
- Travis... mi a szar...? MI A SZAR?! - kaptam el vállainál és kicsit megráztam. - Hogy a szarba tudott így felszívódni? Miért nem rúgtad fel, ahogy mutattad?! Kitörhetted volna a nyakát, a karját, bármit! - a végére szinte ordítottam, mert a tudat, hogy a Hóhér halála, a kés megszerzése ismételten szinte elérhetetlenné vált, úgy vágott pofán, mintha egy jégkockákkal teli zacskóval vágtak volna pofán egy kellemes meleg reggel. Annyira közel s még is oly távol. Még is miféle rémség lehet ez az ember, ha még a Rókát is földre küldte. Az ordítozás után sem enyhültem meg, de az érzéseimen nem tudtam úrrá lenni. Nem Travis-re haragudtam, de jelenleg ő volt az egyetlen, akin a haragom kitölthettem, még ha csak kiabálással is. Utána persze, sajnáltam a dolgot, és remegő kézzel megöleltem, miközben zokogtam, egyrészt, mert féltem, hogy elveszítem, másrészt, mert gyászoltam, amiért a kést ismételten elveszítettem. Mintha a világ is ellenünk harcolna.
- Ne aggódj... megfogom ölni... Megtalálom és megbosszulom, amit veled tett... - hüppögtem, és közben már keltem volna fel, hogy azonnal a nyomába is eredhessek.

Úgy haladtam végig az előszobán a konyha felé, mintha minimum most ütnének lovaggá Csodaországban. Úgy éreztem semmi sem állhat már az utamban, hogy végre eljött a pillanat. A Hóhér végül ki leheli lelkét, a kés ismét nálam, a nyakláncom is visszaszerzem, ezekkel együtt megfogom találni a vonatot, visszamegyek Csodaországba és rendet teremtek. Hosszú és kalandos út várt volna még előttem, de végre... most tényleg úgy éreztem, hogy ráléptem erre az útra. Megérte a sok nyomorgás, a bájolgás a városiakkal, közelemben tarthatom Csodaország lakóit, és biztonságban tudhatom őket. Úgy éreztem semmi, de tényleg semmi nem ronthatja el a kedvem. Lépteim nyomán csillámporból keltek életre az azúr kék virágok. A falak mohássá váltak, amiken szintén különleges, nem e világi virágok nyíltak, lepkék repültek elő a szekrényekből és mögülük. Lelkem már nagyon visszavágyott abba a világba és közelebb éreztem magam hozzá, évek óta, kicsit közelebb. Aztán beléptem a konyhába és a látvány elmarta tőlem a csodákat, és megint abban a rohadt városban találtam magam, annak a szörnyetegnek a barlangjában. A barátom vérző sebbel mellkasán ült a földön, talán azt sem tudta hirtelen hol van. Kezeim ökölbe szorultak, és olyan tűzvihar csapott fel lelkem mélyén, hogy félő volt, teljesen felemészt majd belülről. A Hóhér, minden bizonnyal a késemmel együtt, elmenekült. Ki tudja hová. Teljesen kikeltem magamból, ordítozásom mégsem adta vissza azt a hihetetlen haragot, amit éreztem. AZ első pillanatban, mikor Travis-hez fordultam, legszívesebben megütöttem volna, amiért hagyta elmenekülni a báránybőrbe bújtatott bestiát, de úgy tűnt, küzdött ő is. Nem hibáztathatom, hiszen nem tudhattuk biztosan, hogy a Kitsune képes lett volna legyőzni egy ilyen sátánfajzatot. A szégyen, a gyász és a barátom, akit kitettem ennek az egésznek és még szerencsésen meg is úszta olyan erővel ragadott torkon, hogy előbb kezdtem el hiperventillálni, mint sírni. Nem akartam nagyobb fájdalmat okozni neki, lévén, hogy az öleléssel minden bizonnyal így tettem, ha még pluszban nem is véreztem össze magam, de rettegtem attól, hogy elveszítem, amiért botor módon magára hagytam a szörnyeteggel. Lazare-t sem tenném ki ilyesminek, noha akkor ott úgy tűnt, hogy elbírna vele ő is. De Travis-nek sem sikerült.
- Úgy sajnálom... - hüppögtem öltönyének anyagát markolva. Félek, ha a Hóhér öl meg valakit ebben a világban, annak lelke már nem kerül vissza Csodaországba. Óvatosabbnak kell lennem. Talán... nem kellene beavatnom őket a továbbiakba. Ez túl veszélyes. Ez túl halálos. Aztán ahogy eleresztettem, nagyjából megnéztem a sérülését, elég csúnya volt, de talán nem halálos. Nem tudom, nem értek hozzá. Annyi biztos, hogy nem árt, ha egy orvos is látja majd. Gyorsan kerítettem neki egy tiszta konyharuhát és odanyújtottam neki, hogy ezzel fogja el a vérzést, miközben persze figyelmesen hallgattam. Azt gondoltam, abból rájöhetünk merre mehetett a gyáva, de mikor a kaszáról beszélt elkerekedtek a szemeim.
- Ó, ne. - néztem le a ronggyal eltakart sérülésére. Ez több szempontból sem jó hír. Elsősorban azért, mert ezek szerint képesek lehetnek részben, vagy teljesen átváltozni azzá, akik igazából is, ami baj, mert a Hóhér, akkora, mint egy több emeletes épület, kaszája pedig úgy viszi a legerősebb, legkeményebb anyagot is, mint a vajat. Travis-nek valóban szerencséje volt, pláne, mert kinézem a királynőből, hogy mérgezett fegyvert adjon a katonái kezébe. Másrészről pedig, bár elég esélyes, hogy Travis is Csodaországba tartozik, talán mások is képesek meglátni ezeket a lényeket, ami nem tudom, hogy jó e vagy rossz. De szerintem annyira nem jó. Travis elmondása alapján fontos volt a Hóhérnak a doboz, ami lehet a mi világunkban egy kincsed ládika. Biztosan abban volt a kés, mi másért vitte volna magával...? Gyorsan kellett cselekednünk.
- Oké, figyelj én... elviszlek egy kórházba, hogy segíthessenek rajtad, jó? - néztem rá, bár a tervem részletei még nem voltak teljesen a helyükön, s tán nem is lesznek, mert saját gondolataim nem tudtam utolérni. - Én pedig megkeresem a Hóhért és megölöm. - folytattam tovább, s mielőtt közbe vághatott volna, előhúztam a fegyvert, ami jelenleg az egyetlen dolog, ami megvédhet attól a szörnyetegtől. - Ne aggódj, ezzel tuti kinyírom. Tudom, hogy kell használni. Megölöm, visszaszerzem a kést, és visszamegyek érted a kórházba, hogy együtt keressük meg a vonatot, ami vissza visz minket Csodaországba. Ott már nem fognak tudni neked ártani. Bízz bennem... - mosolyodtam el, maradék könnyeim letörölve ruhám ujjával arcomról.

Még mindig úgy repkedték körbe elmém a kusza gondolatok, mint sok száz, színes fal levél, ahogy a kora tavaszi szellő felkapkodja őket egy-egy röpke táncra. Csak én egyet sem tudtam megfogni, értelmezni, túl gyorsan jöttek és mentek. A szívemmel egy ritmusban, mely majdnem kiszakadt a mellkasomból. A nap nem csak, hogy másként történt, de olyan drámai pillanatokat foglalt magában, amit egyszerűen nem tudtam feldolgozni. Nem volt időm rá. Nem akartam ráijeszteni Travis-re, de nem tudtam még is mit mondhatnék arra, amit saját szemével is látott. Nem őrült, csak még nem tudja, hogy nem ide tartozik. Ami azonban most elsődleges volt, hogy ellátást kapjon. Itt én nem tudok rajta segíteni, és Csodaországban is maximum a királyhoz tudnám elvinni vagy Vigyorihoz, aki elárulná mit és hogy tegyek, hogy segíthessek Travis-nek. Itt azonban a kórház az egyedüli hely. Még Jack-re sem merném rábízni, mert lehet, hogy ellátná a sérülését, de félúton meg kiderülne, hogy cserébe elvitte a veséjét vagy máját. Jó, hogy van Jack, de nem áldoznám oda neki a barátaim. Szóval jobb híján fogtunk egy taxit és elmentünk a legközelebbi kórházba.
Kicsit tartottam tőle miként fognak ránk reagálni, de nagy meglepetésemre kevésbé pánikoltak rajta, mint én. Persze megkérdezték mi történt, és bár felvilágosítottam volna az orvost, hogy Travis ellátása után fusson haza és köszönjön el családjától, amíg lehet, megtanultam, hogy olyanoknak erről nem szabad beszélni, akik nem részesei. Főleg nem egy kórházban, és főleg nem egy orvosnak. Bezárnának, őrültnek találnának. Elég volt egyszer is, akkor is a szüzességem bánta. Legközelebb lehet az életemmel fizetnék. Azt viszont elmondtam, hogy egy rendőr nyomozó támadta meg, és hogy veszélyes az ürge. Miután ellátták Travis-t és úgy tűnt nem lesz baja, mert még csak bent sem akarták tartani, úgy döntöttem itt az ideje, hogy elinduljak. Kértem, hogy vigyázzon magára, és ne hagyja, hogy a szemem becsapja, mert szörnyek élnek köztünk, és lehet, hogy pont az az öreg hölgy lesz majd a következő, akit át akar kísérni a zebrán. Ez a világ veszélyesebb, mint Csodaország, pedig ott is van bőven ármánykodás. Aggódtam Travis-ért, de úgy gondolom, most a legnagyobb veszélyt a Hóhér jelenti, akit, ha elkapok, akkor ő biztonságban lesz. A királynő csak addig erős, amíg vannak bábok, akiket kedve szerint mozgathat. Ha azokat kiütjük, egyedül már nem lesz elég erős. Vesszen a nagyfejű!!
Mind e közben Ragnar sem tétlenkedett. A dobozt a késsel együtt elrejtette egy biztosnak remélt helyre, ő maga pedig továbbra is nagy erőkkel kereste a megoldást a... nos ő szerinti jó cselekedeteire, miszerint bezár valahova és rá bíz egy illegálisan munkálkodó orvosra. Mg ő sem volt biztos benne mit kéne tennie, de abban igen, hogy minél tovább húzza az időt, és agyal és keresgél, annál nagyobb az esélye, hogy még több ember hal meg. És valljuk be, igaza volt, mert nem csak az életét akartam kioltani. Nem hitte volna, hogy Travis tényleg felfogja keresni, pláne ilyen hamar. Furcsálta is az ismeretlen számot, de bízott benne, hogy ez nem egy rossz ómen, mint inkább valami semleges vagy jó hír, mert a mai napra épp elég kijutott már belőle mindenkinek. Ami azt illeti, mind eközben ő is talált egy helyet, bár azt még biztosítani és felszerelni is kéne, de az idő sürget, ugye...
Az izgalmak igazán csak most vették kezdetük, ugyanis a város jelenleg a mi játszóterünk, ahogy úgy tetszik terepünk. Mindenki az utcán van, valamerre, ki-ki a maga felszerelésében. Nálam is van pisztoly, és a hitem, hogy megbízhatok a Kitsune-ban. Már csak az hiányzik, hogy kettesben lássam őket. Ragnar civilben volt, de fegyver nála is akadt azért. Vajon ki talál meg kit előbb? És mi lesz azzal, akire előbb rátalál a másik...?
- Igen...? - szólt a telefonba.

Nem szerettem volna Lazare-t is bajba sodorni, noha úgy láttam, ő remekül kezeli az ilyen helyzeteket. Legalább is, míg ember az illető. Ám tanulva az elmúlt pár órából, úgy döntöttem nem avatom be, ellenben küldtem neki egy sms-t, hogy a mai nap nem fogok tudni bemenni dolgozni, és haza is csak később érek. Reméltem nem kezd el kérdezősködni, mert a magyarázkodásban rossz vagyok, nagyon. Neki pedig nem szívesen hazudok. A holnapi napot meg majd kitalálom, ha netán addigra nem kerülnénk vissza Csodaországba. Ragnar lakása körül is jártam párszor, hátha visszament, miután azt hitte lerázott minket, de tévedtem. Vagy teljesen új helyre ment, vagy volt neki máshol is lakása. A pisztoly is kényelmetlen volt, ezért egy idő után már a hátizsákomban hordtam, megkockáztatva, hogy így sokkal nehezebben férek majd hozzá, ha szükségessé válik. Egy közeli játszótérre mentem és jobb híján az egyik fából készült, mászóka belsejébe bújtam. Kisebb eséllyel talál rám, és ha valami csoda folytán rám is lelne, akkor sem volna könnyű dolga, mert még én is alig fértem be. Egy sötétebb sarokba húzódtam, és leülve a fal mentén, arcom kezeimbe temettem. Ez az egész nap, Travis támadása és a Hóhér meglógása a késsel, annyira frusztráló volt, hogy egyszerűen elvesztem.
- Nem tudom, mihez kezdjek... - nyöszörögtem halkan magamnak, erőteljesen visszafogva könnyeim.
- Nem lep meg, de tényleg. Sose tudtad. - szólalt meg egy ismerősen érdes, és hangszínében mindig túlzóan nyájas hang. Vigyori. Talán a környéken járt, talán követett, a lényeg, hogy utána jött, és itt ül velem szemben csapzott bundában, dorombolva.
- Ezzel nem segítesz. - húztam fel lábaim, és térdeimre simította kezeim, úgy figyeltem őt onnan még mindig elég elveszetten.
- Nem mondhatom meg, hogy mit csinálj, csak terelgethetlek egy út felé, ami talán jobb, mint a többi. - válaszolta, miközben valami bőrbetegségtől csupasz mancsaival a kemény fa deszkákat dögönyözte. Sosem láttam benne a jólelkűséget vagy a segíteni akarást, de tény, hogy sokszor többre mentem az ő rébuszaival, mint a Bölcselő jövendöléseivel.
- Milyen a többi? - kérdeztem kíváncsian, mert ha vannak opciók, válogatnék, ha lehet.
- A jobbnál rosszabbak. - felelte, s a dorombolást követően nyalogatni kezdte mancsát, aminek láttán én vágtam egy kisebb grimaszt, mert nem tűnt túl tisztának és egészségesnek.
- Kinek rosszabbak, nekem? - vonta össze szemöldökeim, mert akkor köszönöm szépen nem kell. Aztán sóhajtva ráhagytam. - Travis majdnem meghalt miattam. De így is csúnya sérülést szerzett. - fordítottam el fejem a kör alakú "ablak felé".
- Travis maga miatt sérült meg. - pillantott rám, én pedig kiérezvén a sorok közti mondanivalóját, gyanakodva rá. - Én hagytam magára a Hóhérral. Alábecsültük az erejét. Miért érzem úgy, mintha te még is őt okolnád? Miért ártott volna magának...? Dilis macska.
Mindeközben a Travis és Ragnar sem tétlenkedett, bár nem az én javamra. Ragnar a telefonos beszélgetés alatt elmondta jelenleg hol tartózkodik, bár nem tudta hova tenni Travis laza stílusát, már ami a találkozásukat illette. Ő ideges volt, mert szinte biztos volt benne, hogy a mai napi dráma minimum egy életet követelni fog a paranoiás problémáim miatt. Tudta, hogy nem támaszkodhat naivitására, miszerint, maximum a tükörképemre lövök, vagy egy kirakat üvegére. Még csak arra sem, hogy egy gyilkosra vagy valakire, aki jobban megérdemli a halált, mint mondjuk egy házaspár vagy egy gyerek a játékbolt előtt. Neheztelni fog rám, akárhány áldozatot is gyűjtök a pisztoly által, de tudja, hogy a fejem játszik velem, és, hogy nem az életfogytiglan a megoldás mind erre. Arra viszont nem számított, hogy Travis is magánakcióba kezd. Ragnar elég nehezen kezelhető típus, ha felhúzzák, és ezzel bizony igen csak idegessé vált. Csak azért nem ugrott a Róka torkának, mert az altató lassan távozott a szervezetéből, gyengének érezte magát, hiába cirógatta arcát és orrát a meleg kávé kellemes illata. Jelenleg nem egy másik őrülttel kéne foglalkozni, az ráérne utána is. Fejét fogva tér magához nagy nehezen, de elég morgós hangulattal.
- Erre meg még is mi a fene szükség volt...? - morogta a zavaró fények végett kézbe temetve arcát. Szegény bár nem sok emberrel került kapcsolatba, mióta elhagyta országát, de abban kezd biztos lenni, hogy a norvégokkal ellentétben, itt minden második ember flúgos. A doboz biztos helyen volt, amiatt nem aggódott, és miután a fegyvere után nyúlt, már annyira maga miatt sem. nehéz volt még normálisan nyitva tartva szemeit, de igyekezett.
- Most vele vagy velem van? - kérdezte, majd szép lassan leesett neki, hogy egészen más helyen vannak, mint egy kávézó, egy lakás... Ez valami új és egyáltalán nem bizalomgerjesztő. Aztán megpillantotta a maszkot, és a jelenleg szemeinek tényleg majdnem vakító fehér öltönyben lévő férfit.
- Kérem, világosítson fel. Maga most megint farsangra megy, miközben egy őrült gyilkos rohangál az utcán? - nézett rá kérdőn, fejfájósan, de már éberebben. Az altató kiürülésével, majd a morcossága is alább fog hagyni, amennyiben megkapja a válaszait.

Nem tudtam hová tenni Vigyori kétségeit Travis-t illetően, de, ha most szimplán leinteném, lehet egy fontos dologról hallgatna. Tudnom kell mit gondol, mit láthatott vagy hallhatott. Még ha kertel is, ha sosem mondja ki a lényeget, akkor is lehet olyan információk tudatában, amiknek én nem. Amik hasznossá válhatnak majd később.
- Nem magának, neked. - válaszolta, de még mindig nem tudtam hova akar kilyukadni. Travis nem csupán a barátom, de a mesterem is. Az, hogy a tervünk nem vált be, hogy alul maradt a harcban, nem az ő hibája. Ismételten értetlenkedve vontam össze szemöldökeim.
- Nekem nem okozott sérülést. - mutattam magamra és egyre inkább kételkedtem a macska hitelességében. Vigyori Csodaországban sem volt egyik párti sem. Gyáva volt, ahhoz, hogy bárki mellé is álljon, de az biztos, hogy velem többet társalgott, mint mással. Más őt nem értette meg úgy, mint én.
- Még nem. - jött közelebb és lábamhoz dörgölőzött. Hízeleg, de nem tudom mire fel.
- Azt gondolod később bántana? - kérdeztem vissza hangomban teljes mértékben elutasítva eme felvetést.
- Hol van most ő? - mászott az ölembe, amit hagytam is neki, annak ellenére, hogy kicsit büdös volt szegénykém. Bármennyire is macska, ebben a világban bizony kutya élete lehet...
- Tudnom kéne...? - vontam vállat kérdőn, mert se erre, se arra nem tudtam volna felelni. Talán otthon. Talán nem.
- Kivel van? - folytatta, amire megint csak csendben vállat vontam. Kivel lehetne? Őszintén szerintem az edző barátain kívül nincs más társasága, csak én. De kétlem, hogy most velük lenne. Akkor meg ki mással? - Arra célzol, hogy...? - be sem fejezem, ő rám néz.
- Nem célozgatok. Csak rámutatok valamire, amit te nem vettél észre. - kezd el fészkelődni az ölemben, ami alatt én ideges leszek az "észrevételére", és egyszerűen kilököm az ölemből. Szegény rossz oldalról kapja az ölelést, mert ki esik a mászókából, én pedig ijedtem mászok utána. Nem lett baja, de most már ő is fúj rám.
- Travis, sosem árulna el! - háborogtam rá mutogatva.
- Csak egy baráttól várhatsz árulást. Ő sosem volt a barátod. Sosem volt a tanárod. Hallottad kiabálni? Csörömpölt valami? Színjáték. Ő a báb, a királynő bábja. Te meg a néző, akit becsaptak a láthatatlan zsinórok. - fújt rám és olykor hátrált is. Nem tudtam volna őszintén felelni neki, de a félelem, hogy Travis a rossz oldalán áll könnyeket csalt a szemembe.
- Fogd be a szádat! Csak hazudsz! - rúgtam felé, de nem akartam bántani, csak elijeszteni. Nem is tudtam volna, hiszen messzebb volt.
- Ahh, te bolond. Nem tűnt tollasnak a hátad. Még is pali madár lett belőled. - nyávogta, mire én újra elrúgtam felé.
- Takarodj! Takarodj! Sicc innen!! - ordítottam rá, bár ő egy percig sem mutatta jelét, hogy félne. Neheztelni neheztelt, amiért véletlenül kireptettem a mászókából, de úgy tűnt ő most is tisztábban láthatja a dolgokat, mint én. Ráadásul Vigyorit már régebb óta ismerem, mint a Kitsune-t, így egyből a bocsánatáért esedezek. Ekkor tájt érkezhetett a hahotázó, akit egészen addig figyelmen kívül is hagytam az ingatag lábakon álló barátságunk miatt, míg arcomba nem hajolt. Ösztönösen adtam neki egy pofont. Nem azért, amit mondott, hanem mert már így is teljesen kész voltam. Utána viszont már a megjegyzései által keltem fel a földről mérgesen.
- Ez a macska egy mondatban is sokkal értelmesebbnek bizonyult, mint te, mióta itt megjelentél. - jegyezte meg sértően, és csak lopva pillantottam Vigyori felé, aki időközben el is bújt a mászókában. Haragszik. Megértem.
- Egyébként meg. Oroszországban a hozzád hasonlókból készül a cserkész kolbász. - egy-egy, mert biztosra veheti, hogy nem hazudok.
- Egyáltalán ki vagy te? És miért nem vagy a gazdád mellett? - tettem karba kezeim még mindig morcosan. Lila öltönye általában a bohócoknak van, a bohócoknak pedig gazdája van. Egyedül Kalapos az, aki úgy hord cifrábbnál cifrább öltönyöket, hogy nem bohóc. Viszont ő kalapot is visel. Bár a nap ismét elég különös pillanatokat hozott a számomra, Ragnar sem volt épp a helyzet magaslatán.
- Mert gondolja, hogy be van poloskázva a lakásom? - vonta fel kérdőn egyik szemöldökét, hallgatva Travis-t, miközben elvette a kávét és belekortyolt. - Maszk nélkül is odaállíthatott volna, és elhozhatott volna. Jelenleg elég egy labilis emberrel is foglalkoznom. Nem, hogy kettővel. - tette hozzá egy újabb korty után.
- A kormányuk épp elég korrupt, hogy ilyesmivel foglalkozzon. Ha meg még is felfigyelnének magára, nem csak én volnék tanú. Gondolom nem trabanttal jár, hanem valami egyedi kocsival, amiből, jó, ha van 3 a világon. Nem lesz nehéz beazonosítani már ebből, és a többi dologról nem is beszélve. Nem egy jó város ez, de néhány nap után magam is rájöttem, hogy minden sarkon vannak kamerák. Mindegy... - intett egyet, fegyverét pedig a tokjában hagyta. Nem volt rá szükség, de azért bosszantotta a helyzet kényelmetlensége, hogy itt van ki tudja hol, és miért. A kávét gyorsan megitta, amúgy sem szerette hidegen.
- Ebben nem feltétlenül értek egyet. - tette le a csészét, majd Travis-re nézett, hogy mindezt meg is magyarázza. - Ha Gyda... Alisa jobban bízik a civil énjében, mint ebben, akkor neki vesszük több hasznát. Nem tudom, hogy azon a farsangi napon, őt is ide hozta e, de minden bizonnyal oka van annak, hogy nem a róka fazont, hanem "Travis"-t kérte, mint bizalmast. Persze nem tudhatom, de ezt gondolom. A nyomozásaiból ítélve, már közel járt az igazsághoz, talán tudja is. Még sem mondta magának, hogy az öltönyös pasast akarja. - nézett rá erősen kételkedve a helyzetük hatékonyságában. Már az is elég őrülten hangzott számára, hogy egy alapból is gazdag fickó, jelmezben járja az utcákat, mint Batman, és egyik pillanatban embereket ment, másikban meg ékszereket lop. Akárhogy is vesszük, ez büntetendő. Ám mivel Ragnar nem feltétlenül dolgozik együtt az itteni rendőrséggel, így igazából nem tud mit hozzá szólni. Az biztos, hogy Norvégiában nem mászkálnak jelmezes szuperhősök és úgy is gondolja, hogy az itteniek túl sok képregényt olvasnak.
- Kösz. - dörzsölte meg szemeit a már kellemesebb fényben, majd csendben hallgatta tovább a Rókát. - De ha ilyen jó helyzetben van, és mindene meg van hozzá, eddig miért nem fogta el? Miért tanítgatta még ölni is? - vonta össze szemöldökét, mert valahogy még így is nehéz volt elhinnie, hogy a fickó az ő oldalán áll. Nagyot szusszant, mert ugyan nem volna példátlan, hogy egy kevésbé jófiúval áll össze a jó ügy érdekében, még nem tudott megbízni a fickóban. Azt viszont belátta, ahogy olykor körbe nézett a helyiségen, hogy ez a hely jó ideiglenes börtön lehetne, ahol jó eséllyel sosem találnának rám. Igaz a továbbiakra is gondolni kellene, arról nem is beszélve, hogy Travis-nek felkéne áldoznia a "barátságunk". Gondolkodás közben ujjai a csésze mellett koporásztak az asztalon. Nem akart ő hetekre, hónapokra bezárni, de az esze, s a szíve is azt súgta egyaránt, hogy már így is ki tudja hány embert öltem meg ez alatt az idő alatt. Travis-re, azaz a Kitsune-ra nézett.
- Jól van, de... tudnia kell, hogy bárhogy is lesz az elfogása után, ellenségnek fogja találni, vagy az álcáját, vagy mindkettőjüket, attól függően, miként jelenik majd meg előtte. Ez sajnos minimum ezzel az áldozattal jár. Nem tudom milyen szoros a kapcsolatuk, csak ezért mondom. De ha sovány vígasz is, gondoljon arra, hogy segíteni akarunk neki. Talán egy nap majd ő is belátja. Így is benne van? - kérdezte, s ha Travis rábólintott, akkor Ragnar a lényegre is tért.
- Nem tudom mennyire hajlandó beáldozni ezt a helyet, annyi időre, amíg kitaláljuk hová máshová szállíthatnánk, de itt nagyobb az esély, hogy nem találnak rá se ismerősök, se illetéktelenek. Mert amit én találtam helyet egy városi garázs, oda még a biztonsági felszereléssel is elég kockázatos lenne "tárolni". Ráadásul számításba kell vennie, hogy borzasztóan manipulatív. Ezt csak azért mondom, mint férfi a férfinak, mert Alisa is tisztában van az adottságaival, és pár a pénz fontosságával még ismerkedik, ahogy a számláit láttam, de azt tudja, hogy másként is elérhet dolgokat. - figyelmeztette, mert már csak az hiányozna Ragnar-nak, ha valahogy eltekerném Travis fejét és a végén őt zárnánk be helyettem. Mondjuk az nagyon vicces volna.

Fura egy fickó volt, nem is értettem mit keres a játszótéren. Bemutatkozott, de még így sem mondanám, hogy hallottam volna róla. Pedig egy oldalnyi szakmát felsorol, noha nagy részük nem az a fajta, amivel mindennap találkozik az ember. Azt viszont megkockáztatnám, hogy talán Jack ismeri őt.
- Ha nem vagy herceg, nem hívlak annak. - jelentettem ki még mindig karba tett kezekkel. Még, hogy komikus. Egyedül az öltönyén lehetne nevetni.
- Ha sorozatgyilkos lennél, bár börtönben ülnél. - jegyzem meg tudálékosan. Mikor visszakérdezett én is felvontam egyik szemöldököm. Nem tudtam eldönteni, hogy most komolyan kérdi, vagy csak viccel. - A gazdád, igen. A bohócoknak van gazdája, aki mindig a cirkusz vagy a saját közelében tartja. - bár így elmagyarázva egy kicsit elbizonytalanodom. Nem tudom itt szokás e udvaribolondot tartani, hiszen erre felé nem sok udvar és király van. A Fehér király pedig nem tart ilyen együgyű embereket. A macskás kérdésére nem válaszoltam, mert komolytalan volt hozzá. Nem csodálom, akik nem Csodaországból származnak még sosem láttak vagy hallottak beszélő állatokról. A papagájon kívül. Ő is pontosan úgy viselkedik, mint a diliház orvosai, csak saját magát sem képes komolyan venni. Leengedem kezeim és ismételten felvonom egyik szemöldököm kérdéseire. Végül megforgatom szemeim. Képtelenség komolyan venni.
- Ami azt illeti, az illeti valóban egy szörnyeteg gyilkos. De neked esélyed sem volna. Még egy képzett harcost is sikerült földre terítenie, te pedig... - nézek rajta végig. - Még kolbásznak is kevés lennél. - csóválom fejem. Bár úgy tűnik a lila a színe, nem tartom kizártnak, hogy a Vörös királynő saját őrültje.
- Miért vagy itt? Miért jöttél a játszótérre, ha ilyen elfoglalt ember vagy? - kérdeztem gyanakodva, noha egy szavát sem hiszem. Nem tűnik többnek egy túlzottan jó kedélyű, öltönyös fickónál.
Ragnar-t nem kellett győzködni a tovább lépésről, bár azt megjegyezte magában, hogy a fickóval is óvatosnak kell lennie. Sokszor kételkedik Travis szavaiban, ugyanakkor azt látja, hogy a férfinek meg van a kellő "hatalma" és felszerelése, hogy egy időre kivonjanak a forgalomból, ám mivel csak részben tudott megbízni benne, tartott tőle, hogy a karmai közt rosszabb helyzetben volnék, mint szabadon.
- Az előbb mondta, hogy meg van a felszerelése az ilyen dolgok lenyomozásához. És amint látom, valóban van rá némi esély, hogy egymaga kiderítse ezeket. Azokat az aktákat, akár én is csinálhattam volna. De örülök, hogy hisz nekem. Ettől függetlenül a bíróság csupán egy gyilkosságról tud, ami bizonyított, s mivel fiatal volt még, azt is ejtették. Ahhoz, hogy bezárják, olyan gyilkosságot kell elkövetnie, amivel lebukik. Ügyes kislány, mert a nevelő családját és a terapeutáját is nyom nélkül elintézte. És szinte biztos vagyok benne, hogy senki nem segített neki, mivel, hogy jórészt állatokkal beszélget. - magyarázta meglátásait az én állítólag módszereimről. Igazat adott Travis-nek, hogy túl sok lehetősége nem igazán lett volna, ha már elkapott. A rendőrség valószínűleg bezáratott volna egy-két éjszakára, mert elég sok van a rovásomon, de nem tarthattak volna bent a semmiért. Azt meg már hozzá sem tette, nehogy Travis azt gondolja, hogy ennyire utálja a gazdagokat, hogy függetlenül attól, hogy ő ki nekem, elég lett volna az arcát adnia. Gazdag, és népszerű. Felismerték volna, és neki hisznek, pláne, ha még meg is keni őket pénzzel. Úgy volt vele, Travis megér egy próbát, noha tolvaj szakmája ellenére elég segítőkész, jó lelkiismeret ide vagy oda. A probléma már csak az elhelyezésem és még egy nem is annyira aprócska gond volt. Ugyanis nem csak munkahelyem van, ahonnét érdeklődnének utánam, de ott van Lazare, aki biztosan nem hagyná annyiban, hogy felszívódjak, pláne, hogy vele lakom néhány napja, mióta kilakoltattak. Ha fel is mondanak a nevemben, Lazare akkor is furcsállná, hogy haza sem járok. Azt viszont talán még ők sem tudhatják, hogy vagyunk olyan kapcsolatban vele, hogy gyanakodna.
Ragnar nem örült neki, hogy Travis tanítgatott, de tény, hogy a pisztolyt nem ő adta a kezembe. Ő is épp úgy hibás. Sőt. Elhitte Travis-nek a történetet, már csak amiatt is, mert a végére ő is odaért, viszont védelmező szavaiból úgy vette ki, hogy bár az ő oldalán áll, meg lehet kétségei támadnának a terv bizonyos pontjainál, ami viszont baj. Attól félt a nyomozó, hogy rászedés nélkül elengedne Travis. Hiszen ő maga mondta, hogy sokszor kételkedett benne, hogy gyilkos volnék.
- Az a baj, nem tudom, mennyire van már tisztában, hogy a két figura egy és ugyanaz. Elrabolni azért volna könnyebb álruhában, mert maximum ehhez az álarcához köthetnék, de a helyet nem ismerik. Travis-ként viszont tudni fogják, és könnyen a címlapokra kerülhet, viszont... lehet, hogy Alisa jobban bízik magában civilként. Nem tudom... - vallotta be, mert bizonytalan volt és a tervbe hiba nem csúszhat. Tudta, hogyha kiszimatolom, hogy valami nem oké, akkor Travis-t is simán lelövöm. Egyikünk sem tudhatja, hogy milyen jól lövök, és ha netán nincs rajta maszk, kétlem, hogy olyan ügyesen elhajolna. Pláne, hogy egy "őrült" kezében sokkal veszélyesebbek a fegyverek.
- A kés mindennél fontosabb számára. Azért használtam csalinak. Lényegében, az a végzete. Bár egy pisztollyal sokkal veszélyesebb, és nem vagyok orvos, de azt gondolom, hogyha végre kézbe veszi ezt a gyilkos eszközt, teljesen eluralkodik rajta az őrület és semmit sem fog észlelni a valóságból. Akkor pedig... - ki sem meri mondani, pedig tudja, hogy akkor már nem tudna rajtam segíteni.
Nem volt biztos Travis szavaiban, mikor rábólintott, s elfogadta, hogy ez az egész némi áldozattal fog járni. Még mindig úgy érezte, hogy véd annyira, hogy az utolsó pillanatban visszakozzon. Félt, hogy ez megtörténhet. Amikor Travis döbbenetét fejezte ki, Ragnar csak laposakat pislogott. Nem magából indult ki. Nem feltétlenül, de ismerte a felső szinteken lévőket, a luxusban élőket, a pénzen ülőket. Általam, ha nem is személyesen, de ismerte Jack-et is, aki nyakig volt az illegális dolgokban. A klubja pedig nem csak nőkkel, de drogokkal, ritka italokkal és egyéb másutt nem beszerezhető dolgokkal üzletelt. Oda csak is az olyanok jártak, akik egész életükre felszedték magukat. A felsőbb rétegeknél nem számít, hogy öreg, dagadt és csúnya, van az a pénz, amivel mindent megvehetnek. Másrészt pedig Ragnar is férfiból volt és bár maga előtt sem merte bevallani, idővel, annak ellenére is, hogy személyesen alig találkoztunk s akkor sem épp bájcsevegtünk, megtetszettem neki. Most még sem a féltékenység szólt belőle. Vagy még is...?Végül Travis intésére felkeltek és követte a fickót, az én állítólagos barátomat, aki tőrbe akar csalni.
- Igen, tudom. Nem is szeretném sokáig bezárva tartani. Hiszen akkor, ugyanott van, mintha diliházba kerülne, maximum a gyógyszerektől kímélnénk meg. - sóhajtja, mert itt jön az újabb kihívás. Találni valakit, aki illegális körökben mozog, és nem fél a hatóságok és egészségügy háta mögött cselekedni, de ártalmatlan, ha a kezelésemet nézzük. - Szükség lesz egy orvosra. De ennek még utána kell járnom, mert legálisan működő nem jöhet szóba, a többiek pedig okkal dolgoznak feketén. Majd konzultálok egy ismerősömmel, hogy egyáltalán mit javasol és úgy keresek specialistát. - vágta zsebre kezeit, miközben azért ő is nézegette a szobákat. A többsége igazából alkalmas volt egy személynek, maximum, ha nem volt az ajtón olyan rész, akkor egy étel ajtó, illetve néhány kamera, ha nem üvegből voltak a falak. Ugyan megkérdezte volna, miért vannak neki ilyen helyiségei, de jelenleg bíznia kellett Travis-ben.
- Nem tudom vannak e ilyen kapcsolatai, de ha körbe kérdezné, hálás volnék... - szólalt meg, miközben megállt az egyik szoba előtt és jobban szemügyre vette. Jobban örült volna, ha nála vagyok, akár a radiátorhoz bilincselve, mert úgy állandóan szemmel tarthat, itt pedig maximum felhívhatja Travis-t, de ide furikázni nem fog tudni csak úgy. Bizonytalan, de mindig eszébe juttattja, hogy ezt mindenkiért tenné. Travis-re nézett.
- Mit gondol, ide tudná csalni? Vagy mindenképpen el kellene kapni?

Arra a válaszára, miszerint neki már nincsenek kötelékei, felvonom egyik szemöldököm. El elgondolkodtató, noha ő nyilván a láncokra gondolt, amivel pórázon tartotta a gazdája. Nem tartottam hasznos társaságnak, pedig a leglehetetlenebb emberekben is megszoktam találni a lehetőségeket, így inkább próbáltam kitalálni, hogy rázzam le. Legalább is mindaddig, míg szét nem tárta a zakóját, mint egy pucér, maga mutogató fickó. Végülis... valahol még illet is rá. Ám onnantól, hogy a kukaca és cicije helyett érdekesebbnél érdekesebb dolgok bukkantak fel ráerősítve, láttam némi reményt, és nem csak egy gyümölcsöző barátságra, de egy jó lehetőségre is. Láttam már hasonlókat... de élőben még nem. Már épp nyúltam volna az egyik gránátért megérdeklődve, hogy az mire is való, mikor ő maga mutatta be. A robbanás nem ijesztett meg, ám a gránát egyszerű és nagyon is hatásos használata már sokkalta inkább lenyűgözött. Talán kissé hitvány vagyok, de a kárt látva, remek ötletem támad, és ezáltal az eddig rejtegetett mosolyom is szélesedni látszik.
- Hű! - adtam hangot is csodálkozásomra, bár a nevetést hanyagoltam. Nem vagyok őrült, csak aktiválódott a problémamegoldó készségem. - Ez nagyon állat! - ismertem el és vissza is fordultam a bohóc felé, akiben már-már inkább az őrült Kalapost véltem felfedezni. Pénzt akartam neki ajánlani a gránátokért cserébe, ami szerintem már is jobb helyre kerülne, mint egy béna edzés, de ez így... még jobban hangzott. Kezet nyújtottam neki az alku megkötése és a bemutatkozás miatt is.
- Gyda vagyok. - mosolyogtam szélesen, alig bírva visszatartani a vigyorom. Ha Travis valóban át is vert és ellenem fordult, az sem számít, mert ezekkel a cuccokkal őt is távol tudom tartani.
- Indulhatunk. - léptem mellé még egy utolsó pillantást vetve a roncsokra.
Ragnar nem akart ártani nekem, de egy percig sem habozott elárulni rólam dolgokat, amikkel jobb, ha Travis is tisztában volt. Nem hazudott. Gyerekkorom óta beszélgettem négylábúakkal vagy épp hernyókkal, mert több értelmet láttam bennünk, mint bármelyik másik emberben. Nem kell elhinni, elég beülni néhány napra egy nevelőintézetbe. Ők megbízhatóak voltak, nem árulkodtak és idővel... ők is hozzátettek a beszélgetéshez.
- Nem feltétlenül ritka eset. A mai álláspont szerint ezt paranoid skizofréniának hívják. Általában a betegek nem jutnak el a gyilkosságokig, mint inkább az öngyilkosságig, de mivel a családi háttere is elég necces volt, szegénység, alkoholista, erőszakos apa, hűtlen feleség, így ezek összességében remek táptalajt adtak ennek a pszichés zavarnak. Abban sem vagyok biztos, hogy a szülei nem voltak e rokonok, de ebben már nem igazán akartam beleártani magam, hisz a család leredukálódott Alisa-ra. - magyarázta Ragnar, bár ő sem örült a helyzetnek, de így legalább nem kell engem hibáztatnia azért, amivé váltam. Igazából ő is tudja, hogy a terv első fele kész, és nincs is igazán min rágódni. Az első pár lépés úgy is Travis-en múlik, így abba nem tud beleszólni, ha élesben megy majd az akció. Még is bűntudatot érez amiatt, mert úgy beszélnek rólam, mint egy elszabadult állatkerti tigris volnék, akit kikell lőni, vagy elkábítani, hogy aztán bezárják. Travis jelenleg a felbérelhető vadász, vagy állatorvos, aki bevállalja, hogy elkap, Ragnar pedig az óvatlan állatkerti szakértő, aki most lohol utánam és adja ki a parancsokat.
- Nem, igaza van. - adja be végül a derekát, bár nagyon nincs is más választása.
- Minél előbb túl kell esnünk ezen az egészen. - áll meg végül a folyosón és Travis-re néz.
- Ha elkapta, értesítsen, esetleg, ha megoldható, idejönnék, csak, hogy lássam minden rendben zajlott e le. - nem csak, mert értem aggódott, hanem mert még mindig nem tudott megbízni Travis-ben. - Nem tudom, én addig miképp tudnék segíteni, esetleg a kivitelezésben, mert azt gondolom, ez egy emberes feladat.

Le a kalappal. Nem telt el tán 10 perc se, és a következő pillanatban már úgy jártunk az utcákon, mint két iskolás öribari, akiket vár a nagy világ, és állnak elébe minden kihívásnak. Most én is így éreztem. S minél inkább magam előtt láttam, miképp robbantom fel őket, annál inkább eluralkodott rajtam egy bizsergető érzés, ami egyszerre volt ijesztő és jó érzés. Szerettem volna megvédeni Travis-t, de ha Vigyorinak igaza van, akkor ő is kiakar majd játszani. Még is, hogy tudnék rájönni, mielőtt csapdába csalna? Sehogy. De bizonyosságot azt tudok szerezni, hogy a következtetése a macskának helytálló-e. Az újdonsült barátomra pillantottam, aki jóval magasabb volt, mint én. Bár Csodaország energiái nem lengték körbe, hogy megbizonyosodjak róla, hogy ő is közénk tartozik, de ettől függetlenül számon közös vonása volt a Bolond Kalapossal. Egy ideig ő is a fehér királyság közelében lakott, de egy ponton úgy döntött üzemet nyit a fellegekben. El is nevezte gyárát Kalapos övezetének. Aki nem újonnan érkező volt, mind jól ismerte a helyet és a gazdáit, ő ugyanis nem egyedül építette és irányította a helyet. Régi jó teázó cimboráival ötletelték ki közösen mindezt, a márciusi nyúllal és a mogyorós pelével. Ők építették a vonatot, a síneket és az utazó eszközöket, melyek inkább robotikusak voltak, mint élőek. A dodók pedig örültek, hogy dolgozhatnak. Legalább is, míg a Vörös királynő le nem csapott rájuk. A Kalapost "darabokra szedte" és kiűzte a világból, míg a két jó madárt az őrületig kínozta, és félig fogaskerekekkel pótolta lényüket, amik gyakorlatilag teljesen átvették felettük az irányítást. A dodók pedig... amelyik tudott, elmenekült, a többi pedig ment a sütőbe.
Talán Liam is ezért ilyen szétszórt, ellenséges és maga sem tudja mikor mit gondoljon, mondjon vagy érezzen. A királynő kikészítette ott, és itt ebbe az őrült világban már alkalmazkodni sem képes. Kár, hogy a kalapja nincs meg.
- Hah...? - kérdek vissza, mert igazán sikerült elmerülnöm a gondolataimban, mikor feltette kérdését. - Ó, öhm... orosz vagyok. De a családommal ide költöztünk, aztán én meg el. Szívás a család, folyton csak bekorlátoznak. - csóválom a fejem, mert a játszótéri szavaiból úgy ítéltem meg, hogy már neki sincs senkije. - Ritkán járkálok nappal. A... szörnyeteg miatt... állandóan a nyomomban van. De estéként gyakran mászkálok. Pláne a Kék Cicák klubnál, mivel ott dolgozom. - válaszoltam, majd elgondolkoztam újabb kérdésén. - Igazából mindegyiket szeretem, a csokit és a cukrot is. - vonok végül vállat, mert sehogyan sem tudnám toplistázni őket. Édesszájú vagyok, mindegyiket szeretem.
- Hmm... talán epres tejszínhabosat... - hunyorogtam magam elé elképzelve a választékot. - Te dolgozol valamit? - kérdeztem vissza én is, mert bár sokféle szakmát felsorolt, s szerintem azokat is csak hasraütésszerűen, igazából azt nem árulta el, mivel foglalkozik most.
- Te milyen sütire gondoltál? - pillantottam fel kíváncsian, hátha még az ízlése is egyezik Kalaposéval. A tea mellett ugyanis ő is édesszájú volt, bár csokisat ritkán evett, ellenben a gyümölcsös és karamellás dolgok nagy kedvencei voltak.
Az ötlet, miszerint ott lehet majd Ragnar, mikor engem... kilőnek, valamelyest megnyugtatta. És akkor még én vagyok az őrült... Ugyanakkor a túl közeli részvételt visszautasította.
- Nem. Jobb, ha csak magát látja, akkor talán megértőbb lesz. Nem kell a maszk, beülök egy taxiban, vagy egy kocsiba ideiglenesen, és onnan figyelem az akciót. Csak akkor avatkozom bele, ha valami közbe jön, vagy a tervünk nem úgy alakul, ahogy kéne. Ha el is kábítja, de engem nem lát, talán még ki is tudná magyarázni valahogy, de ha ott állnék maga mellett vagy a kocsiban, tudni fogja, hogy csapda. Idővel persze így is... de inkább később, mint most. - magyarázza, majd hátat is fordít és lassan elindul vissza a folyosóról. - Ha nem muszáj, ne ártson neki, de mivel fegyvere van, tudom, hogy le is kell majd fegyverezni. - szólt még hátra, bár kimenni csak akkor tudott a földalatti helyiségből, ha a Róka kiengedte, vagy egy részen elfurikázta.

Köszönöm! - köszöntem meg a bókot. Végre valaki elismer valamiben. Oké, jó, Lazare is megszokott dicsérni, de ő a barátom. Akkor is megdicsér, mikor tudom, hogy nem is volt jogos, csupán jó kedvre derít vele. Annak is örültem, hogy a család témában is egyetértettünk.  Esküszöm, egyre szimpibb a fickó. Igaz, akkor némileg fájdalmas képet vágtam, mikor az apja csúfos tragédiájáról beszélt, ám miután bevallotta, hogy általa történt és nevetett is rajta, így feltételezem az ő apja sem volt szent. Biztos megérdemelte. Én pedig ki vagyok, hogy Liam felett ítélkezzek ebben?
- Honnan volt oroszlánod? - kíváncsiskodtam, mert nehéz elképzelnem, hogy van, aki cica helyett oroszlánt tart a lakásban, pláne ketrecben. Lazare-nal is csak egy oroszlán van, én miután megszárítottam a hajam, de még nem fésülködtem meg. Ha szóba hozta a cirkuszt, ami elég valószínű, akkor nagy valószínűséggel elé ugrottam, kicsit utunkat állva.
- Van egy cirkuszod?! Egy igazi?! Ez nagyon menő! Egyszer esetleg elvihetnél megmutatni. Ha lesz rá időd persze. - léptem vissza mellé, folytatva utunk. - Én még sosem voltam, de a képeken, filmeken jól néz ki. Láttam, hogy van sátor, meg fókák, akik labdáznak. Kukorica, meg emberek különleges képességekkel és persze ott vannak a varázslók. Nem is értem, miért hagytad ott és jöttél ide... egy kocsiktól hemzsegő, zajos és büdös városba. - csóválom fejem méltatlankodva, amiért elhagyta a cirkuszt.
- Bűvész? Mármint, olyasvalaki, aki nyuszi húz elő a kalapjából, meg embereket fűrészel el? - néztem fel rá, bár abban nem voltam biztos, hogy ez a szakma nem húzza keresztbe a varázslók munkáját, akik nyilván igazi varázslatokkal kápráztatják el a nézőket. Aztán valahogy rátértünk a világ szemléletére, amivel... egyet kellett, hogy értsek.
- Én is. - vágtam rá idegesen, egyetértően. Akiket felsorolt, szinte mind okozott már kárt nekem, és mindig én jöttem ki belőle rosszul, csak mert máshogy látom a világot, nincs annyi pénzem, és hírnevem. - Meg az orvosok is! - tettem hozzá, hasonlóan nyomatékosítva a dolgot. - Rohadjon meg mind!
Elcsodálkozva hallgattam történetét, bár nem kételkedtem szavaiban, elvégre nem Csodaország az egyetlen világ. Sőt, ha úgy vesszük, más világot képvisel az Oriental Grove hegyvidék és Deluded Depths is. Arra viszont összerándultak szemeim, mikor egy orvos vélemény változtatásáról beszélt. Megint elé álltam, pont a cukrászda előtt és kiraktam elé mindkét kezem, hogy ezzel is csendre intsem és megállítsam.
- Liam, Liam, Liam... egy dolgot jól jegyezz. Sok orvost ismerhettem meg életem során, és amelyik a kezdetekben kételkedik benned, majd később a szemedbe mosolyog, az mindig hazudik. MINDIG! - emeltem fel mutató ujjam figyelmeztetve rá. - Nem hiszik el utána sem, amit mondasz, csak eljátsszák, hogy a bizalmadba férkőzhessenek. Te pedig, mert azt hiszed megkedvelt, megbízol benne és te is megkedveled. De soha, ismétlen SOHA nem változtatja meg egy orvos az első véleményét rólad. Ne dőlj be neki. Mert bántani fog, megerőszakol, kihasznál vagy egyszerűen csak hülyét csinál belőled. - intettem óva, majd ismét elálltam az útjából és bementem vele a cukrászdába. Az asztalnál is elmélyülten, de egyre több életkedvvel hallgattam meglátásait. Nem lett volna rossz, ha kicsit megregulázza a világot. Valószínűleg én és a barátaim addigra már itt sem volnánk, de talán látogatóba átjönnénk azért.
- Ámen!! - kiáltottam fel nevetve "szónoklatára". Ha nem is ő Kalapos, szinte tuti biztos, hogy rokonok. Amint kihozták a rengeteg sok finomságot, ami alig fért el egy 4 személyes asztalon is, ami nem mellesleg így aztán tényleg a híres, neves tea partira hajazott, felkaptam az egyik bögre karamellás tejet is a magasba emeltem.
- Az új világra! - emeltem rá poharam, és ha ő is, akkor koccinthattunk is. - Remélem ezentúl már nem kerüljük el egymást... - mosolyogtam egy sütibe harapva. Ragnar erős norvég fickó volt, de amikor meglátta Travis távcsöves puskáját és meghallotta a fogalmazását, noha előzőleg mindketten ugyanígy fejezték ki maguk, kissé meghűlt az ereiben a vér. Nem csak azért, mert kedvelt, hanem, mert minden értelembe véve is le akartak vadászni, amit feldolgozni hát... még neki is elég nehéz volt. De próbált túllendülni rajta.
- Ha minden jól megy. - bólint a kérdésre, mert, mint egy féltő apa, azért a vészesebb részeknél szeretne ott lenni velünk a biztonságom érdekében, s mert szíve szerint még mindig inkább a saját fürdőjébe zárna, semmint, hogy rábízzon valakire, akit még csak ma ismert meg személyesen, az én oldalamon állt és azon túl, hogy tolvaj, nagy eséllyel nálam sem épp úgy működnek a fogaskerekek, ahogy kellene. Norvégiában is vannak őrültek, akik gyerekeket öldösnek, vagy különböző totemeket állítanak emberek részeiből, de mióta idejött, úgy érzi egy épelméjű amcsival nem találkozott még.
Magához vette a kendőt.
- Jó lesz a kendő. - válaszolja, de mielőtt bekötné szemeit még egyszer odanyújtja kezét Travis felé. - Kérem vissza a telefonom is. - nézett rá, anélkül ugyanis tájékozódnia és informálódnia is nehéz lenne. Ha ezek megvoltak, nem állt ellent, és egy része örült neki, hogy visszakerül a városba, mégha ideges is volt a tervük miatt.

Ha én is egy a város lakókhoz hasonló reményvesztett, mindenkivel bizalmatlan élő volnék, azt mondanám, Liam-et a Hóhér vagy a Kitsune küldte, ám Csodaország lakói pontosan tudják, hogy léteznek véletlenek, csodák, amikre nem kell keresni a választ. Liam pedig pont ilyen. Egy véletlen. A szemlélete csak egy kis része hasonlít a vörös királynőjéhez, de Liam magának akarja a világot és szabadságot ígér. Lehet, hogy túl naiv vagyok, de hiszek neki. Miért barátkozna és hívna el sütizni, ha meg is ülhetnek, ha meg is mérgezhetne? Még a gránátjait is felajánlotta, ami már nagyobb segítség, mint Travis harci tudása, ami láthatóan nem vált be, sőt... kis híján tragédiába torkollott. Ha csak... Vigyorinak nem volt igaza, mert lássuk be, egyre kevésbé érzem elutasítani meglátásait. Travis-t ki kell iktatnom az eseményekből. De a megölésére gondolok elsősorban, noha bizalmam elvesztésével már nem okozna szív fájdalmat a halála. Most azonban még békés úton szeretném lerendezni. Lehet csak túl gondolom, és teljesen ártalmatlan, de a szerepe a kalandban ma véget ért, ezért holnap elbúcsúzom tőle. Ami meg a Hóhért illeti, ha Liam nem is szövetségesem, segítségemre lehet még, hiszen, ahogy ő mondta a világban, amit teremt nem tűrné meg a rosszat. Egy újabb korty után a karamellás tejből rá nézek.
- Te Liam, ehm... mondtad, hogy értesz a mérgekhez. Akkor gondolom valamennyire a bénító, altató és nyugtatószerekhez is konyítasz, ha nem tévedek. - szólaltam meg, finoman felvezetve, ami megfogant gondolataimban. - Ha mondjuk leakarnék bénítani, vagy elakarnék kábítani, hát mondjuk egy fél napra egy hozzad hasonló, de jó kondiban lévő, plusz 8-10 kilóval több fickót, mit és mennyit használjak, hogy tuti sikerem legyen? Olyas valami kell, amit, ha italba keverek sem veszi észre, vagy nagyon végső esetben a testébe szúrom. - forgatom szemeim. Lehet nem egy olyan téma, amit egy cukrászdában beszélnének meg az újonnan ismert barátok, de Liam már a kezdetektől sem olyan embernek tűnt, mint, akit egy ilyen kérdés felzaklatna, vagy gyanakodna. A válaszát követően írja le a számát, amin először meglepődök, utána viszont örömmel veszem el és egy gyors rápillantást követően el is teszem. Magamtól nem mertem volna ennyire nyomulni, de örülök, hogy ad annyi bizalmat, hogy a továbbiakban is feltudjam keresni.
- Ez... kedves tőled... - jegyzem meg még mindig kissé talán zavarba jőve, de tényleg örülök. Fura módon nem zavart a tudat, hogy épp Travis kiiktatásáról beszélgetünk, mintha csupán a csoki torta alapanyagairól csevegnénk. Megjegyzem, nem akarom bántani, de, ha egy pillanatra is elbizonytalanít, simán elvágom a torkát. Majszolás és merengés közben felrémlik, mikor betörtem a terapeutám lakásába és kinyírtam. Már az első szúrás után elkapott az a fojtogató függés érzet, amit csupán a testébe szúr kés tudott csillapítani. Persze utána bepánikoltam, hogy mit tettem, mi lesz velem, de miután lehiggadtam, átgondoltam mindent és olyan szépen eltűntettem minden nyomot, hogy maximum gyanúsítgathatnak a többi nővel együtt, akit megdugott, bizonyítékot sosem fognak találni.
- Te emlékszel még az első gyilkosságodra...? - néztem fel rá kíváncsian. Féltem, hogy talán tényleg az őrület szakadékának szélén táncolok, és azért érzem, hogy a friss vér látványa, a másik szemében kihunyó fény, a bosszú, örömöt okoz, sőt mi több, eufórikus állapotba kerülök tőle. Hallanom kellett tőle, hogy ő sem érez másként. Lehet, hogy ez a világ őt sem találná épelméjűnek, de én tudom, hogy azok vagyunk. Annak kell lennünk.
Ahogy azonban a nap közeledett a végéhez, rá kellett döbbennem, hogy az újdonsült Kalapostól is búcsút kell vennem mára, hiába élvezem a társaságát, és tudnám talán még órákig.
- Nem hittem volna, hogy ilyet mondok, de... megkedveltelek. És nem, most nem a cukor-mámor beszél belőle, amitől szerintem most két napig biztos nem alszom. - nevetem el magam, majd vissza fogom azt mosolyba. - Mindenféle nyomulásos hátsó szándék nélkül szívesen találkoznék veled mondjuk hétvégén. - ajánlok fel egy újabb találkozót, mert tényleg élvezem a társaságát, még ha az első 10 percben ki is tudtam volna nyírni.
- Addig kinyírom a szörnyeteget, és elintézem... az edzőm is. - teszem hozzá, igazán nem is nagyon tudva, miként is hívhatnám Travis-t, mert Vigyori bogarat ültetett a fülembe, és képtelen vagyok így barátnak hívni. - Így is tartozom neked. Bár pénzbeli támogatással nem szolgálhatok, de minden másban talán igen. - noha úgy tűnik, ő inkább magányos farkasként dolgozik, ami érthető. Én sem tennék másként, ha meg volnának hozzá a felszereléseim, hátterem. Aztán felkeltem a székemből és odaléptem hozzá.
- Ha nem jelentkeznék, valószínűleg börtönben ülök, de ez kurvára nem fordulhat elő. - nevettem egyet legyintve is rá, mert vicc az egész, eddig sem kaptak el, eztán sem fognak. - Köszönöm mindent, te pokolfajzat. - öleltem át nyakánál és még egy puszit is nyomtam a kobakjára... biztos az az átkozott sok csokoládé. Köztudott, hogy a csokoládé fokozza az emberi szervezetben az endorfin termelődését, amitől lényegében "szerelmesnek" érezzük magunk. Még a szomszéd Álteknőc mondta valamikor. Aztán elengedtem és elindultam haza. Igazából már ő sem tud sokáig ott maradni, mert lassan zárnak. Miközben pedig mentem haza, írtam egy sms-t Travis-nek, hogy találkozzunk holnap az edzőteremnél. Alapból is lett volna edzés, de a sérülése miatt nem tudom mennyi ereje, kedve van. Nekem viszont most kell leépítenem.
Ragnar épp olyan zavarodottnak érezte magát, mint jelenleg Travis vagy én. Nem volt biztos a dolgában, és a körülötte lévőkben sem, ami nem meglepő. Viszont örült, hogy legalább lesz egy hely, ahová, ha be is zárnak, senki nem talál rám. Abban bízott, hogy néhány nap múlva orvost is talál, és végtére is napok alatt elrendeződik minden. Szeretné ezt nulla áldozattal megoldani, de tudja, hogy ez csak is rajtam múlik. Én pedig biztosan nem fogom hagyni, hogy ártsanak nekem.
- Jó lesz a lakásom. Még el kell intéznem pár telefont, aztán, ha lesz valami fejlemény, úgy is értesítem magát. Illetve, ugyanezt fordítva is elvárom. Ha bármi van, értesítsen. Nem kell egyből a vesztünkbe rohanni. Ha a dolgok másként alakulnak és változtatni kell a terven, akkor változtatunk. A lényeg, hogy kerüljük a halálos áldozatokat. - vette le a kendőt Ragnar és visszaadta a Travis-nek. Majd mikor elfuvarozta a lakásig, ki is szállt, de mielőtt ott hagyta volna még behajolt az ablakon.
- Amennyire tudom, figyelni fogom még a napokban, de mivel magában nagyobb a bizalma, kérem, hogy ön is tegyen így. Magával talán bizalmasabb információkat is megoszt. Az sem volna hátrány, ha esetleg visszaszerezné a pisztolyom. Elég paranoiás, és kinézem belőle, hogy az edzésekre is magával vigye. Oké, egy női öltözőbe beosonni egy forgalmas napon, elég necces, de ha van más módja, szerezze vissza tőle, mert jelenleg azzal tudna a legtöbbet ártani. - kérte rá Travis-t. A fegyver elkobzása egyébként Travis érdekeit is szolgálná, bár ezt ő még nem tudja. Amennyiben nem volt több mondanivalójuk egymásnak, el is köszönt tőle Ragnar, és visszament a lakásába.