Hülyeségnek tűnhet, és mindig is éreztem, hogy ez miatt sokan nem értenek, de én szánt szándékkal igyekszem elkerülni a szerelmet. Mert megijeszt, és félek, ha valakinek megengedem, hogy szeressen, elkerülhetetlen módon sebezhetővé válok. Azt meg mégis miért akarnám? De végül, mindez úgysem az akaratomon, vagy a szándékomon múlik, nem igaz? Hiszen minél több időt töltök el Justinnal, annál erősebben érzem, hogy ő bizony képes hatni rám, bármennyire is próbálok ellenkezni.
Okosabb lett volna nem magammal hívni, elcsalni egy helyre, ahol kettesben lehetünk, de amint megfogta a kezem, elvesztettem a kontrollt magam felett. Ahogyan most is, amikor ennyire közel van hozzám, és valami láthatatlan erővel vonz magához egyre közelebb.
Megakarom ragadni, szájon csókolni, és még sokkal, de sokkal többet akarok belőle. Ami azt illeti, igazán belepirulós gondolatok járják át a gondolataim, mégis mintha nem egyeztetett volna a tetteimmel, úgy történik ennek teljesen az ellentéte. Ahelyett, hogy magamhoz vonnám, és nem ereszteném, távolságot követelve lököm a medence irányába, és csak mire megtörténik a mozdulat, eszmélek fel arra, mit is művelek. Természetesen addigra már tökmindegy, mert mégha próbálnék is utána nyúlni, hogy visszarántsam, - mint aki csak meggondolta magát - ő már a kezem után kap, és húz magával egészen a medence aljáig.
- Talán nem kellett volna megbíznod bennem. Nevetek fel vele együtt, - kínomban, és zavaromban egyszerre - miután feljövök a víz felszínére, és játékosan lefröcskölöm. Nem. Egyáltalán nem ezért hoztam fel ide, vagy ha ott is motoszkált a fejemben a közös medencézés gondolata, az biztos, hogy nem ebben a formában terveztem.
Az estélyi anyaga, amint átnedvesedik, ráfeszül a bőrömre, és kihívóan tapad a testemre, ezzel pedig akaratomon kívül, túl sokat mutató ruha válik belőle. Bár bevallom, az ő kidolgozott felsőtestén is jól áll az a vizes ing. Ezért nem túl hosszasan, de egy kis időre megengedem magamnak, hogy elkalandozzon rajta a tekintetem, és aligha tudom eldönteni, ki a zavartabb, amikor anélkül, hogy mondana valamit, elkezd a medence széle felé úszni. Zavaromban inkább újra a víz alá bukom, mintha csak azzal letudnám hűteni magam, és amikor feljövök levegőért, Justin irányába fordulok. Miközben nézem őt, azon kezdek el agyalni, mi lenne most a helyes döntés. Hagyjam itt, meneküljek el az érzések elől, és felejtsek el mindent holnapra, vagy engedjek a kísértésnek, ami állandóan hajt hozzá. Nehéz kérdés, mégis végül közelebb úszok hozzá.
Valamiért újra zavarba jövök, amikor Justin őszintén, ennyire nyíltan fogalmazza meg, hogy milyen hatást gyakorlok rá, ettől pedig elönt egyfajta gyerekes izgulás. Kicsit olyan ez, mintha elárult volna egy titkot nekem, amitől még közelebb érzem magamhoz. Nem csak fizikálisan, bár amint odahúz magához, és a karjaiba zár, úgy kezd el egyre hevesebben verni a szívem.
- Pedig nem szándékos. Mondom egészen halkan, miközben tekintetem le sem veszem róla. Valóban nem szándékos, annak ellenére, hogy tetteimmel egészen mást sugallhatok. Hiszen én voltam, aki arra kérte, hogy bízzon bennem, és most én vagyok, aki minden egyes vágyán próbál uralkodni, amikor a kezeimet a nyaka köré fonom.
- És hogy tetszik a kilátás? Suttogok a fülébe, mint aki terelni szeretné a témát, és az az igazság, hogy még véletlenül se akarom bevallani neki, és magamnak, mennyire sikerült elvennie az eszemet. Pedig így van. Bármennyire küzdök ellene, és bármennyire nevetséges, hogy ilyen kevés idő alatt ezt érzem, de ettől még valóságos. Szükségem van a közelségére, és itt kezdődik a baj. A szívem, ami hajthatatlan, és bár máskor nem állnék ellen a vágyaimnak, - kérdés nélkül az ajkaira tapadnék a másikénak -, vele ezt is egészen másképp élem meg. Kivárok, mert most van a várakozásban valami fájdalmas gyönyör, ami arra késztet, hogy elvesszek a másik tekintetében, és kapkodás nélkül rábízzam magamat.

Ha be kéne állnom valamelyik sorba, ezzel eldöntve, hogy én melyik embertípushoz tartozom, valószínűleg az azonnal bizalmat szavazó táborhoz sorolnám magam, akik abból tanulnak, ha már valaki eljátszotta azt. Ezért nem is biztos, hogy mindez felelősségteljes döntés, de én mindig igyekszem mások felé nyitott maradni, és bízni abban, hogy ezt nem használja ki senki. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem tesznek majd nekem üres ígéreteket, nem hazudnak számítóan azért, hogy kihasználjanak engem, és nem törik meg a bizalmamat, amit odaadóan átnyújtok nekik. Ettől pedig naivnak tűnhetek, de ha valamit megtanultam az életem során, az az, hogy a bizalom egy törékeny kincs, és ha az egyszer elvész, olykor lehetetlen visszaszerezni. Így, ha könnyen is adom a bizalmat, pillanatok alatt el is veszítheti az illető, aki játszani mer vele.
Ugyanakkor a szerelem, egy párkapcsolat, és az abba vetett hitem már egészen más kérdés. Valamiért egy férfinak nem tudom csak úgy, egyszerűen a bizalmamat, ezt az érdemet megadni. Falakat húzok magam köré, és nem engedek utat a szívemnek, olyasfajta érzéseknek, amelyek hatalmába keríthetnek. Legalábbis egészen a mai napig így voltam vele. Majd találkoztam Justinnal, és minden egyes alkalommal amikor a szemébe nézek, bizalom ébred bennem. Aligha értem ezt az egészet, de mellette eltűnnek a saját szabályaim. Mintha képtelen lennék kitérni előle, és olyan módon képes hatni rám, mint még soha senki ezidáig.
- Ez a pillanat, ami lélegzetelállító. Fogalmam sincs hogyan lehetséges ez, de egyszerre érzem a veszélyt, és a vágyat, amit a közelsége okoz bennem, közben meg kicsit ijesztő is, amiért nem irányíthatom ezeket az érzéseket. Mégsem akarok már egyértelműen menekülni előlük. Sőt, alig tudom megállni, hogy most ne csókoljam meg, talán képes sem lennék rá, ha most csak magamat nézném. De itt van ő, aki úgy tud rám nézni, hozzám szólni, amibe belepirulok, amiért egészen kicsit úgy érzem magam, mint egy bolondos tinédzser, aki elindult egy felfedezőúton, amit még nem ismer.
- Rémes egy ötlet volt, egyáltalán ezt kérnem tőled. Suttogom pimaszul, szinte már az ajkaira, miután derekamra simuló keze közelebb húz annyira, hogy esélyem se legyen meglógni előle. Elakad a lélegzetem, talán a szívem is kihagy egy ütemet, mielőtt Justin ajkai lángolóan rátalálnak az enyéimre. Fulladás-szorosan simulunk egymáshoz, miközben szenvedélyes csókban forrunk össze, amiben most annyi minden rejlik. De leginkább a szenvedély kifejezése, a hosszasan elnyúló perceké, amit várakozással töltöttünk el.
- Téged a medencébe lökni sem volt éppen udvarias viselkedés. Mondom halkan, egy vágytól teli sóhaj után, miután ajkaink elszakadnak egymástól, és mohón keresem Justin tekintetét.
- Én ezért nem fogok bocsánatot kérni. Értheti most ezt az előző megjegyzésemre, vagy arra, ahogyan beletúrok vizes hajába, és rátapadok az ajkaira, újabb csókot követelve tőle. Átkarolom, a szemeimet behunyom, és egészen átadom magam neki. Talán ez így.. itt.. tényleg nem illő, főleg miután lent egy esküvőn kéne jelen lennünk, mégsem tudok betelni vele. A csókjaival, melyektől a bizsergető érzés csak egyre erősebb lesz, míg végül a józan eszemet már sehol sem találom.

Hihetetlen, milyen rövid időn belül megtud minden kavarodni. Legfőképpen az érzéseim. Az, hogy mennyire nem akartam még csak megkedvelni sem Justint, és hogy egyáltalán nem állt szándékomban több időt eltölteni vele. Pláne nem kettesben! Mégis, ahogy az idő haladt előre, valami egészen megváltozott bennem. Elkezdett érdekelni, nyitottam felé, mostanra meg olyan vágyak hatalmasodnak el rajtam, melyekkel egyáltalán nem számoltam. Ráadásul alig tudom irányítani azokat, oly mértékben uralkodnak rajtam.
Ezért is engedek, már nem ellenkezek, még az a fikarcnyi visszahúzó erő se tud már oly mértékben megálljt parancsolni, hogy ajkai ízét ne kóstoljam meg végre, miután ő is megízlelte az enyéimet. Isteniek! Szívem szerint a szájába nyögném ezt, de talán az már átlépne egy bizonyos határt, és ha már most veszélyesnek tart, még a felét sem látta. Még jól viselkedek, még megállom, hogy lábaim ne fonódjanak dereka köré, amivel közelebb húzhatnám csípőjét az enyémhez, amiért még közelebb akarom érezni magamhoz. Főleg azt a kiszakadó sóhajt hallva belőle, és ahogyan az ajkaimra beszél.
- És ez jó vagy rossz? A nyakába kapaszkodva súgom a fülébe a kérdést, miután puha csókot lehelek a fülé alatt vízcseppes bőrére, és máskor a csókok itt nem érnének véget, de van benne egy olyasfajta udvariasság, ami arra késztet, hogy én se kínáljam fel magamat tálcán, hanem kivárjak, életemben először egy kicsit rábízva magam valakire. Aztán hamar a karjaiban találom magam, talán csak menekül a saját vágyai elől, de szinte egyszerre cseng fel kettőnk könnyed nevetése, miközben a lépcső felé tartunk.
- Ezt még csak kérned sem kell. Hiszen minden a te hibád. Mondom teljes komolyságot kifejező arccal, de nem tart túl sokáig, hamar átváltja egy újabb őszinte nevetés, ami bőven aláássa az előbbi kijelentésemet. Szó se róla, szívesen bemártanám Justint apám előtt, lerántva róla ezzel a tökéletesség mintaképét, de gyanítom hamar átlátna a szitán, hogy ki a valódi bűnbak.
Miután lábaimmal újra a földön találom magam, Justin közelsége aligha segít abban, hogy így is érezzek, ezért ugyan lassan, de kicsit elhúzódom tőle.
- Csak őszintén! Ne kímélj! Válaszolom neki a kérdésére, bár ritkán szokott igazán érdekelni mások véleménye, valamiért az övé igazán kíváncsivá tesz. - Közben megnézem, nincs-e a bárpult mögött pár törölköző, hogy megszárítkozhassunk. Jelentem ki neki, annak a tudatában, hogyha van is, édes kevés lesz arra, hogy emberi formát öltsünk egy esküvőre, de túl direktnek és félreérthetőnek találnám, ha most felajánlanám a lakosztályom. Ráadásul egyelőre aligha akarok visszatérni a többiek közzé. - Gyere! Nyújtom végül a kezem felé, hogy megfoghassa, és ha elfogadja így indulunk együtt el. - Nyugi, nincsenek újabb medencézős szándékaim. Teszem végül hozzá, de ha úgy adódna, hogy megcsúszok a magassarkúban, biztosíthatom, hogy magammal fogom rántani.
- Egyébként nem is kérdeztem. Itt szálltál meg a hotelben, vagy innen még hazamész? Teljes természetességgel kérdezem mindezt, mire leesik, hogy ennek mégis milyen üzenete lehet, de igyekszem lazaságot mutatva a bárpult mögé lépni, miután elengedtem a kezét. Tulajdonképp a legtöbb vendég itt száll meg, mert biztosítva lett a szállás, de ez nem jelenti azt, hogy mindenki él is vele.
- Bingó! Szalad ki a számon a szó, amint kevés keresgélés után találkozok a törölközőkkel, amiből egyet automatikusan Justin felé dobok. - Kérsz valamit inni? Nézek rá kérdő tekintettel, annak ellenére, hogy szerintem már bőven megittuk a magunkét, de az ital akár lehet alkoholmentes is. Mindenesetre az lenne a bölcsebb választás, nem véletlenül próbálom a távolságot is tartani.

Lehetetlen helyzetbe kerültünk mindketten, amint olyan dogok történtek meg köztünk, ami a megismerkedésünkkor még a fejemben teljes mértékben ki voltak zárva. Bevallom, egyáltalán nem akartam utat engedni bármiféle szimpátiának, de ahogy az idő és a beszélgetéseink haladtak előre, minden kezdett nem kicsit összekuszálódni. Mostanra pedig tagadhatatlanul megkedveltem, már csak azokkal a felszínre törő érzésekkel nem tudok mit kezdeni, amik azt súgják, hogy nem szabadna. Mindig ez van, közben mégsem. Mert általában hosszú távon senki sem köti le a figyelmem, Justinban viszont van valami, ami magával ragad. Innentől kezdve meg nem is tőle, hanem a bennem lévő kavalkád okozza a félelmet. Így még inkább érdekes, hogy míg ő engem tart valahol veszélyesnek, addig nekem pont vele kapcsolatban súgják ezt az ösztöneim.
Szinte le sem tudom venni róla a szemem, és amikor a vizes hajtincsemmel kezd játszani, azzal csak újabb tüzet lobbant bennem lángra, amit már nem tudom meddig tudok még eloltani. Főleg miután pimaszkodni támad kedve, és bátorkodik egészen közel jönni.
- Ami a szívemen, a számon. Utalok a kezdeti fogadtatásra, ami tényleg nem tüntet fel túl jó színben, de nem is volt akkor még célom, hogy a kedvében járjak. Ráadásul legyen bármilyen fontos számomra a másik, ez az egyik legjobb és legrosszabb tulajdonságom egyben, amiért képtelen vagyok visszatartani a véleményem.
- Egyébként ilyen könnyű téged kiengesztelni? Simítok végig a hüvelykujjammal az alsó ajkán, amivel újra csak veszélyes vizekre evezek, de érdekel a válasz, hogy egy csók ennyit tud-e számítani nála, vagy csak az enyém okoz benne ilyen érzést.
Tudatában vagyok, hogy a közelsége még bajt fog hozni a fejemre, ezért is tűnök el a bárpult mögött, egy kis távolságot létre hozva ezzel, mielőtt olyan dolgok futnának végig az agyamon újra, amiknek egy első találkozásnál nem lenne szabad. Megszárítkozom, ami erős túlzás, de legalább a vizes tincseimet áttörlöm a törölközővel, miközben állandóan Justin tekintetét keresem. Valahogy egyfolytában odavonz magához.
Azon nyomban együtt nevetek fel vele, amikor felötlik az este eldurvulásának a lehetősége, mert valljuk be részben már ez az egész, hogy itt állunk ruhában elázva, egy közös medencézés után, akár nevezhető annak.
- Említetted, hogy sokat utazol. Szeretsz új helyeket felfedezni. Ez, hogy érinti az itteni életed? Általában mennyi időt töltesz egy helyben? Kíváncsiskodom, mert tényleg érdekel, és valahol vonz is ez a fajta élet. Mindig eltudtam magam képzelni abban a szerepben, hogy állandóan máshol élek, de egy ideje már sok minden bír marasztalásra.
Nem igazán jeleskedem nagy koktél szakértelemmel, ráadásul nem is igazán vagyok abban az állapotban, hogy most bontakoztassam ki, ha mégis van rejtegetett kompetenciám hozzá, így maradok az egyszerűség, mégis a minőség jegyében. Egy igazán jó hírében álló rumon akad meg a tekintetem, amit végül ki is töltök két pohárba, hogy megízlelhesse a már amúgy sem túl szomjas ajkaink. Szerintem egyébként is egészen másra vágynak, de még mindig igyekszem jól viselkedni.
- Itt aludjak? És valahol azt hiszem eddig tartott, alig egy percig, hogy ne kezdjek el kacérkodni, és ne tegyek fel egy kérdést, amire Justin akár zavarba jöhet, de le is csaphatja a magas labdát. Mindezt már úgy teszem, hogy a poharat átnyújtom neki a kitöltött itallal, és egészen közel merészkedem hozzá. Túl közel, ami már mindkettőnkre nézve veszélyes, pedig még le se gurítottuk a rumot, ami még fejbe vághat, és utána már tényleg elmosódhatnak a határok.

Tagadhatatlan, hogy sokszor túl őszintén adok hangot a véleményemnek. Hangosan kimondom, amit gondolok, ahelyett, hogy jelentőségteljes pillantásokat vetnék másokra, vagy csak utalgatnék, ahogy azt a köreimben szokás. Ezért persze a jutalom sem jár, sőt előbb szokott visszaütni a dolog, mintsem előnyömre váljon. Azonban hajlandó vagyok bocsánatot kérni is, ha szükségesnek találom, amennyiben az igazság fájdalmas pontot ért valakinél, vagy ha túl nyers vagyok valaki jelenlétében, legfőképp a bizalom hiánya végett. Justin esetében már nehezebb az ügy. Olyan kettősséget váltott ki belőlem, hogy míg az elején még ki nem állhattam, mostanra egészen megkedveltem, és nehéz ezt hova tennem. Természetesen rá foghatnám arra, hogy nem szabadna elsőre ítélkeznem, ameddig meg nem ismerszik az ember, de valami azt súgja, rejtőzik benne valami, amit még meg kell fejtenem. Beismerem.. ezt egész sajátos módszerrel teszem, és úgy tűnik, hogy már nem is a cél lebeg előttem, hanem egész egyszerűen csak magával sodort azzal, amilyen. De még mindig az a kérdés mi rejtőzik Justinban, és hogyan képes belőlem valami új, számomra eddig ismeretlen érzést felszínre hozni. Vagy mindez csupán az alkohol megtévesztő játéka lenne velem? Akárhogy is, de olyan mosoly költözik az arcomra a válaszát ízlelgetve, ami hasonlít egy rosszban sántikáló kisgyerek csibészségére, és valljuk be, van abban valami, hogy tetszik, amilyen hatással vagyunk egymásra.
Igyekszem nem hosszasan elidőzni Justin tekintetében, míg az italainkat töltöm, hanem csak néha "véletlenszerűen" odatévedni, mialatt ő az elnapolt utazásáról mesél.
- Meg kell hagyni.. nem egy unalmas életet élsz. Ez a része pedig még vonzóbbá teszi Justint, és alig akarom elhinni, hogy megfordul a fejemben, hogy szívesen vele tartanék. Balira. Hát nem őrültség?
- Végülis igazad van. Addig kell kihasználni a lehetőséget, ameddig az embernek módjában áll. Gondolom, amint eljön az a pillanat, amikor apád elereszti a gyeplőt, és a cég ügyei a mindennapjaiddá válnak, már semmi sem lesz ennyire egyszerű. Vagy könnyű, de direkt nem boncolgatom tovább, mivel nem látok bele az ő kettejük kapcsolatába, ahogy a jövőbe sem, ami Justinra vár. A magam részéről viszont tudom, hogy én arra vágynék, apám még több felelősséget bírjon rám, de mindez talán sosem fog bekövetkezni. Még az is lehet, hogy a fiatalságom, az a sok élmény, aminek Justin a részese lehet, csak azért szalasztom el, mert nem látok teljesen tisztán, és egy olyan úton járok, ami nem is az enyém.
Már az italokkal a kezemben térek vissza hozzá, és Justin képes hol gondolkodásra bírni az élet különböző dolgairól, vagy épp ellenkezőleg, elvenni minden józanságom, ami még távol tarthatna tőle. Az viszont már nem kérdés, hogy ez jelen esetben a válasza után szinte lehetetlen. Jó nagy korty rum csúszik le a torkomon, szinte már az üres poharat helyezem a pultra, amikor közeledni kezdek Justin felé, és átkulcsolom a kezeim a nyaka körül. Szemtől szembe, aligha tűnik ez egy átfontolt lépésnek tőlem.
- Csábítóan hangzik, hogy levetkőzd magadról az úriembert... Szándékosan fogalmazom így, ha már ő is burkoltan invitált ebbe a kis játékba. - De nem az fogja befolyásolni, hogy itt alszom-e... Persze ezt ő is tudja, de attól még jól esik kimondani, és az utolsó mondatnál már egészen közel hajolok hozzá, hogy a fülébe suttoghassak. - Azt akarom, hogy erről te dönts. Megmaradsz úriembernek vagy,..? Direkt nem fejezem be a mondatot, csak adok egy leheletnyi, finom csókot az arcára, majd eltávolodom tőle annyira, hogy a pulton lévő maradék rumot kiihassam a poharamból.
Valójában számtalan kimenetele lehet még az estének, és általában szeretek én magam dönteni a sorsáról, adott esetben azonban sokkal kíváncsibb vagyok. Érdekel hogyan gondolkozik, vagy épp nem gondolkozik, csak cselekszik Justin. Éppen ezért indulok a lift felé, amiben akár meg is állíthat. vagy éppenséggel pont, hogy beszállhat velem együtt. De még az is lehet, hogy ezzel véget ér az esténk. Bárhogy is dönt végül, az izgatottságom egyre inkább fokozódik.