Esküvőn fogok zenélni. Ez már a pokol? Ha igen, akkor én visszaszállnék a metróra és mondjuk ellenkező irányba két megállót mennék, mert Bon Scott és az AC/DC nem ezt ígérte pokolként... Na jó, egy haver lagzija és annyira nem is rossz zenéket kell játszani éppen ezért, szóval annyira nem halálos a dolog, de akkor is, ez olyan, mint a vendéglátózás, az meg már a zenei prostitúció. Nem mintha a prostitúcióval lenne gondom, a zenei változatáért nem vagyok csak oda. Akárhogy is, rettenetesen hitelesen festhetek kiöltözve, igaz egyelőre nem vittem túlzásba, csak az öltönynadrág, a világoskék ing és a félárbocra eresztett sötétkék nyakkendő. Az ing ujjait feltűrtem könyökömig, és a felső két gomb is meg van oldva, ha már a nyakkendő is lóg, mert leginkább így kényelmes. Nem vagyok én ehhez hozzászokva és kissé úgy is érzem magam benne, mintha a Hihetetlen Hulk-ot öltöztetnék be így, mert egy-egy mozdulatra olykor reccsen a varrás, talán picit elcsesztem a méretezésnél a választást... éppen a gitárt hangolgatom, kis gyűjteményem friss darabját (mert kellett szerezni valami esküvőhöz illő küllemű és hangzású hangszert is), amikor befut az idegen, kissé hebrencs lány, kellően feldúltan és kisebb szóáradatot zúdít rám. - Ácsi! Lassabban csicseregj, akkor hamarabb lesz eredmény. - intem a leányzót, majd kiveszem a cigarettát ajkaim közül, ami eddig ott lógott, meggyújtatlanul. A delikvens most már összeszedettebben vázolja a problémát, meg, hogy menjek vele... - Jó, megoldjuk. - mondom tömören, majd kis sóhaj kíséretében leakasztom a hangszert a nyakamból. - Dave, figyelj az én hangszeremre is, és ha valaki a közelébe merészkedik, annak törd ki a nyakát, főleg, ha ittas! - nézek zenésztársamra, mire ő bólint, majd megindulok határozott léptekkel a kívánt irányba, ahol végül a virágárusok rémálmával találkozom szembe. Legalábbis én így képzelem azt, mert valóban nem "rózsás" a helyzet. - Na, hogy segíthetek virágtündér? - fordulok a hölgy felé, aki a csoportosulásból ítélve központi szerepet játszik és a virágokkal foglalkozik. A helyzet feszültsége ellenére azért szám sarkába kúszik egy mosoly s finoman meg is nézem őt magamnak. Hát, ha ez a pokol, lehet még sem szállok fel arra a metróra, elleszek én itt... - Rettenetesen sajnálom amúgy a történteket, csak egy kicsit hagytam magára, amíg elmentem hangolni, erre meg... - mutatok a szerencsétlenségre egy bocsánatkérő mosoly kíséretében, majd letérdelek mellé a földre. - Rodney, te anyaszomorító! Hallasz engem? - keverek le neki egy kellemesen csattanósat is mellé, hogy Bud Spencer (nyugodjék békében) is bólogatna a hangra. Csak nyöszörög rá, még valamennyire az élők sorában van, nem került alkoholmérgezéses ájult állapotba. Teljesen. Sóhajtok. - Egy kis helyet kérnék... - szólok hátranézve, majd megfogom a részeg ingét egy kézzel és felállok, magammal húzva, mintha ez természetes lenne. Mondjuk Rodney nem is egy termetes jószág, bennem van erő bőven... kilépek a helyiségből és az ajtó mellé támasztom, ahol a fal mellett lecsúszva elnyöszörög, meg majd maga alá vizel biztos, de azt nem én fogom feltakarítani...- Valaki hívna hozzá némi segítséget? Lehet nem ártana neki egy gyomormosás, vagy detox... - nézek az esküvős stáb felé, ahogy visszalépek, majd utána fordulok a virágos hölgy felé. - Segíthetek valamiben még? Bűntudatom van emiatt a szamár miatt. Szóval egy kívánságot teljesítek. - intek fejemmel kifelé. Arról nem is beszélve, hogy Rodney énekelt volna, most meg... azt hiszem, kénytelenek lesznek engem hallgatni...

- Virágtündér Sera, világos. Én pedig Erik. Erik Lindström.- vagyok olyqn pofátlan, hogy a bemutatkozás mellé még egy kézcsókot is kiosszak neki, mert miért ne? Zenész vagyok, értek a színpadiassághoz. Kompenzálni próbálom a morcos megjegyzést megérkezésem után. Ez egy esküvő elméletileg, mégis, már-már ravatal hangulat fogad itt. Oké, látom, hogy a pusztítás nagy, meg bosszantó az egész, de momentán a legkevésbé sem fog segíteni, ha itt ánuszrózsán rózsázzuk egymást, amire a lány utal. Őszintén, akár el is tudnám nevetni magam a megjegyzéseken, ha nem egy minket kevéssé ismerő hölgy tenné ezt, úgy, hogy létezik betyár becsület is. Mélyen szívom be a levegőt, majd emlékeztetem magam arra, ami korábban is átfutott az agyamon: megoldani, nem marakodni. Lehet az enyhén spicces (ami nem látszik rajtam) állapot nyugtató hatása is belejátszik. - Virágot a virágnak, vagy virágba? - mondom, miután kifújtam a mély levegőt és még mindig kicsit felvont szemöldökkel nézek a leányzóra, akin valahogy azért érzékelem, hogy nem szokott így hepciáskodni, talán a periférikus látásomba befurakodó egyének tekintete alapján, mert kékségeim csak is a dühében is tekintetet vonzó nőre figyelnek igazán. - Ne pazaroljunk, meg, őszintén, neked sokkal inkább dukálna. - pimasz disznó voltam mindig is, egy esküvőn dolgozunk, nem vagyunk idősek és közvetlen alkat vagyok, így nyugodt magabiztossággal nem magázódom jelen esetben. Szívja csak fel magát ezen is, lehet egy könnycseppet is elmorzsolok, ha Virágtündér legorombít és még jobban kiesem a kegyeiből... bár egy részem bánná, ha őszinte akarok lenni. - Persze, csak csokor formájában. - állom továbbra is tekintetét, mert gondolom nem fogja a szemkontaktust megszakítani, pláne, hogy közelebb lépek és még egy finom félmosolyt is meg tudok engedni. - És talán még pár tövis is maradhatna, mert... a jelek szerint azért vannak. - ha nem ebben a helyzetben lennénk, csak a sors a megmondhatója, hogy milyen tettekre szánnám el magam, most azonban Rodney bekorlátozza a lehetőségeket, vele kell foglalkoznom. Meg is teszem persze, egy baráti józanító pofonnal, de ez nem elegendő, így tovább intézkedem, már-már rutinosan, hiszen hazugság lenne azt állítanom, hogy nem kellett már részeg emberekkel foglalkoznom. - Valóban nem tudok csodát tenni. - mondom, bár első sorban arra gondoltam, hogy ha van olyan fizikai feladat, amiből ki tudom venni a részem, pakolni való, hát abban állok rendelkezésükre, hogy az értékes, hozzáértő munkaerőt mondjuk ott használja, ahol szükség van rá és ne kösse le fölösleges takarítással. - Rodney már csak gyomormosásra megy és azt hiszem, soha többet nem dolgozom vele. A mikrofont is én veszem majd át. - bár ez Sera-t momentán marhára nem érdekelheti, ez az én személyes "problémám" egyelőre, aztán majd meglátjuk, ki mennyire fogja élvezni, ha az én, más muzsikához szokott orgánumom fog majd a hangfalakon keresztül megszólalni. - Ugyan, ez volt a legkevesebb... és, ha nincs számlád, akkor én majd benyújtom, de igazán semmiségről van szó. - fogalmazódik meg valami a fejemben, de ez még a jövő zenéje, meg aztán neki is lehet beugrik valami. Rühellem, hogy itt állok a pusztulásban, mint egy tehetetlen medve, esetlenül és ez az egyébként kedvesnek látszó hölgy vergődni kénytelen. Hallgatom intézkedését, de nem állom meg, hogy bele ne szóljak aztán. - Sera, ha megengeded... - hívom fel a figyelmét. - az ifjú pár élete legszebb napja ez így is, úgy is, ha ma cseszik is el az elkövetkezendő éveiket... - engedek meg egy mosolyt. - Nem akarom degradálni sem a munkád, sem az eredményeid, mert nekem ez mind nem menne ilyen ízlésességgel és érzékkel, ahogy csináljátok. De... nem fog összeomlani a világ, ha nem lesz minden ugyan olyan, a friss házasok pedig jó ismerőseim és elhiheted, hogy nem fognak egy szót sem szólni azért, ha csak abból dolgozol, ami itt van. Szóval jobban jársz, ha abból hozzátok ki a maximumot ami maradt. - karórámra pillantok. - Mert másra már igazán nincsen idő. Ha pedig bárki valamiért is elő akarna venni téged, akkor nyugodtan hívj, vagy küldd hozzám őket, mindent vállalok, mert az a seggfej most hozzám tartozott. - még azt a pimaszságot is megengedem magamnak, hogy közben nyugtatóan a vállára teszem kezemet. Legfeljebb majd az én alfelembe is virágot akar dugni... akárhogy is, nincs különösebben időnk, ezzel igazat mondtam és csak remélem, hogy a racionalitás hangja elérte tudatát, a házasulók pedig tényleg nem fognak ügyet csinálni belőle, legfeljebb az anyósok kárognak majd.