Kedveltem a korán reggeli ébredéseket, mert akkor mindig úgy éreztem, hogy hasznosan és tevékenyen fogom tölteni a napomat. Az mondjuk igaz, hogy ma nem önszántamból keltem fel zöldhajnalban, hanem egészen egyszerűen azért, mert képtelen voltam visszaaludni. Felébredtem az éjszaka kellős közepén arra, hogy a gondolataim nem hagynak pihenni normálisan, és onnantól kezdve kútba esett az összes próbálkozásom arra, hogy még pihenjek egy kicsit. Ha pedig így esett, hát nem akartam haszontalanul tölteni az időt. Mire Theo felébredt, már ott várta a reggeli az asztalon, és egy üzenet tőlem, miszerint korábban jöttem el az üzletbe. Nem fűztem hozzá különösebb magyarázatot, mert azt mégsem vallhattam be neki, hogy miatta nem tudtam aludni, mert körülötte forogtak a gondolataim, igaz? Még mindig dühös voltam rá a füves cigi miatt, amit a nadrágjában találtam, még ha fel már nem is emlegettem. Azért a félelem újra és újra összeszorította a szívemet, mert attól tartottam, hogy ismét vissza fog esni, és újra függővé válik. Ezt a gondolatot gyorsan igyekeztem is kiverni a fejemből, és inkább próbáltam elfoglalni magam a napi teendőkkel, amiket nyitás előtt el kellett végeznem. Utána pedig már arra koncentráltam, hogy a vevőimnek mire van szüksége. Az én roppant egyedi kis kávézóval összekötött virágüzletem nemrég kezdett el szárnyalni. A vállalkozásom jól ment, és én erre roppant büszke voltam. Ugyan az egyetemen is business szakirányon tanultam, de azért kellett némi érzék is hozzá, hogy mindezt elérjem. Az elégedett mosolyom igazából akkor hervadt le az arcomról, amikor megláttam a belépő nőt. Nem sokat kellett gondolkoznom azon, hogy ki is ő, és miért fogott el szorongó érzés attól, hogy itt volt. Egyrészt soha nem jött ide, másrészt nem is az a típus volt szerintem, aki virágboltba járna. A hozzá hasonlók szoktak csokrokat kapni, nem pedig vásárolni. Mindenesetre szusszantam egyet, és egészen addig odáztam el a megszólítását, amíg csak lehetett, vagy amíg egyáltalán illő volt. Alapvetően barátságos személyiséggel áldott meg a sors, nem nagyon szoktam ítélkezni, és nagyjából mindenkivel jól ki szoktam jönni, de kivételek mindig akadnak. A szőke hajzuhatag tulajdonosa pedig pont egy nehéz esetnek minősült még számomra is. Sosem érzékeltettem vele, hogy néha már az agyamra megy a lehetetlen ötleteivel és a lekezelő stílusával, de a szálloda, ahol dolgozott, állandó megrendelőm volt. Muszáj kibírnom, mindig ezt mondogattam magamban, és már ott is pihent a jól ismert mosoly az ajkaimon. Most, hogy az én terepemen voltunk, valamiért csak még kellemetlenebbnek éreztem a rám váró találkozást, ennek ellenére megindultam felé. - Jó reggelt! – szólítottam meg. Nem olyan mosolygósan, mint általában, de azért elég barátságosan ahhoz, hogy ne érje szó a ház elejét. – Tudok segíteni esetleg? – kérdeztem udvariasan, ahogyan bárki mással szemben tettem volna.
A baleset óta akárhányszor a tükörbe nézek, mintha egy idegen tekintene vissza rám. Hiába próbálom elrejteni az üvegszilánkok okozta apró vágásokat, én sehogy sem tudom nem észrevenni őket. Idegeneknek talán nem tűnik fel, hisz jól takar az alapozó, de én pontosan tudom, hogy hol éktelenkednek rajtam azok a sebek. Hiába tekint rám egy ismerős szempár a tükörből, saját magam számára idegen vagyok. Mindenki tanácsokkal lát el, mert azt hiszik, ettől jobb lesz. Anyám és a nővérem állandóan üzenetekkel bombáz. Listákat küldenek arról, milyen ételeket szeretek, mi az, amit sose ettem volna meg és a többi és a többi. Mindenre van valami fantasztikus megoldásuk, s habár hálás vagyok, amiért segíteni próbálnak, de ezzel igazából teljesen mást érnek el. Így, hogy mások mondják meg, mi a jó nekem, mit kellene tennem, mit kellene ennem, milyen ruhát kellene hordanom, csak még jobban elidegenülök saját magamtól. Fred ma reggel korán eltűnt otthonról, így nekem volt egy kis időm arra, hogy jobban szemügyre vegyem a lakást. Manhattan egy igen csak elit részén élünk, külön hálószobában, külön gardróbbal, külön fürdőszobával. Igazából azt csodálom, hogy a konyha vagy éppen a nappali még közös területnek számít. A szobám rózsaszín színvilágától a falnak tudnék menni, de gondolom ezt a régi Olivia-nak köszönhetem. Hát, szegénynek nem volt valami jó ízlése, bár a ruhái legalább szépek. Úgy válogatok a vállfákról lelógó ruhák közül, mintha valami puccos butikban lennék... De végül ahelyett, hogy valami túl testhez álló, csinos ruha mellett döntenék, inkább egy egyszerű farmer és blúz kombinációt választok. Vicces látni, hogy nem szeretem a cipőket, régi énem azonban majdnem egy egész szobányit halmozott fel belőlük. Mondjuk elég könnyű meghozni a döntést a részemről, hiszen csak felkapom az elsőt, ami a kezem ügyébe kerül és már megyek is. A tükörnél még gyorsan összetűzöm a hajam, majd a kis táskámba csúsztatom a konyhapulton heverő mobilt. Mivel a balesetben darabjaira hullott az előző telefonom, Fred intézett nekem egy újat, az pedig bevetésre készen állva várta, hogy végre megkaparintsam magamnak. A délelőttöm legnagyobb része sétálással vagy épp metrózással telt. Azért rettentő rossz érzés volt belegondolni abba, hogy ebben a városban születtem. Hiszen most ez is épp olyan idegennek tűnt, mint a tükörképem, annyi különbséggel, hogy New York pezsgő utcái bizonyos fajta félelmet is ébresztettek bennem. Nem tudom, miként keveredtem erre a környékre, de miután perceken keresztül csak álltam a kirakat előtt, végül úgy döntöttem bemegyek. Vigyázva lépkedek a sorok között, félreállok, ha jön valaki, szemeimmel méregetem a virágokat. Úgy tartják, ha valaki szereti a virágokat és az állatokat, az rossz ember nem lehet. Egyértelmű, hogy szeretem a frissen vágott virágokat, hiszen szinte megbabonázva sétálok a különböző szépségek között. De hogy melyik lenne a kedvencem? Erre már nem tudnék választ adni. - Jó reggelt! - köszönök vissza kedvesen mosolyogva az egyik eladó felé. Legalábbis úgy hiszem, hogy ő itt dolgozik, s ez a feltételezésem be is igazolódik, amint meghallom a következő kérdését. - Egyelőre csak nézelődöm, köszönöm. - toporgok a virágok előtt, egyik lábamról a másikra helyezem a súlyt, a szemeim ide-oda cikáznak. Képzelem, kívülről úgy festhetek, mint aki éppen megbolondulni készül, de ígérem, ilyenről szó sincs. Mielőtt azonban eltűnne mellőlem a kedves fiatal nő, szóval tartom és inkább maradásra bírom. - Vagyis... lehet, hogy mégis elkélne némi segítség. - láthatja rajtam mennyire szétszórt vagyok pillanatnyilag, éppen ezért próbálok végre megállni egy helyben és nem úgy viselkedni, mint egy félnótás. - Igaz az, hogy minden virággal más érzelmet lehet kifejezni? Bár én nem adnám senkinek, inkább csak otthonra szeretnék pár csokrot, hogy kicsit vidámabb legyen a légkör. Van olyan virág, ami mondjuk a remény jelképe, a hála virága vagy a megújulást idézi? - fejtem ki neki a kérdésemet bővebben s remélem, hogy nem néz totális idiótának miatta. Úgy tudom, hogy a virágok jelentéssel bírnak és néha még az sem mindegy, hogy egy bizonyos virágot milyen színben adunk valakinek. Én azt szeretném, hogy virágokként, pozitív jelképek vegyenek körül. Vagy ez hülyeség lenne? Tudom, nem egy csokor virágtól kellene megváltást várnom vagy épp azt, hogy visszatalálok önmagamhoz, de valamiért mégis ezt teszem. Kell, szükségem van valami szépségre, amire ránézve egy kis nyugalmat, békességet érzek majd. - Vagy nem szokták ilyen őrült kérésekkel megtalálni Önt? - nézek rá bocsánatkérően és arrébb állok, hogy a másik vásárlók könnyebben elhaladjanak mellettünk. Közben türelmesen várom, hátha emberemre akadtam és kiderül, ő is hisz a virágok gyógyító erejében és abban, hogy valóban jelentéssel bírnak ezek a csodálatos növények.
Igazából fel voltam készülve arra, hogy egy félvállról odavetett köszönést fogok kapni, ám ezzel szemben egy kedves mosoly tűnt fel a szőkeség arcán. Ez olyannyira meglepő volt számomra, hogy egy pillanatra meg is akadtam. Szerencsére elég gyorsan összeszedtem magam ahhoz, hogy a pillanatnyi zavar ne szúrhasson neki szemet. Eszem ágában sem lett volna ilyesmit érzékeltetni egy vevővel amúgy sem. - Biztos? – kérdeztem rá azért a biztonság kedvéért, tekintetem kutatóan méregette az arcát. – Csak mert még sosem jött be személyesen ide. Nyugodtan telefonálhatott volna, hogy mire van szükség… - annak ellenére, hogy nagyjából egykorúak lehettünk, maradtam a magázódásnál, mert ő is mindig így beszélt velem. Alapvetően a magam részéről jobban kedveltem a kötetlenebb, barátibb hangvételt, de túl udvarias voltam ahhoz, hogy ezt vele szemben is megengedjem magamnak, ha ő nem fanyalodott még rá a közös munkáink során. Már éppen indultam volna tovább, hogy egy éppen betérő törzsvendéget a kávézó részbe kísérjek, de a hangja mégis megállított még egy kis időre. Érdeklődő pillantással fordultam Olivia felé, várva arra, hogy elárulja, mégis miben tudok neki segíteni. - Minden rendben? – kérdeztem rá óvatosan, mert valahogy nagyon összeszedetlennek tűnt, márpedig én még sohasem láttam ilyennek. Kissé aggasztónak találtam, de mindenkinek lehetnek rossz napjai, igaz? – Igen, vannak, akik hisznek az ilyen jelekben. – bólogattam, megerősítve őt arról, hogy helyesek az értesülései. – Értem! – biccentettem egyet kurtán, és így már kezdtem érteni, hogy miért nem a szállodába hívott. Ezúttal magáncélra kellett neki virág, számomra pedig ez is az újdonság varázsával bírt. - Ez egyáltalán nem őrült kérés, csak általában az embereket nem foglalkoztatják ezek a dolgok. – láthatta rajtam, hogy engem nyilvánvalóan érdekelt ez a téma. - Szívesen segítek, aztán választ, hogy mire lenne szüksége… - ajánlottam fel készségesen, közben fordultam egyet, hogy körül nézzek. – Nos, lássuk csak… - dünnyögtem az orrom alatt, szemeim időnként összeszűkültek a koncentrálástól. – A reményt több virággal is lehet jelképezni, például a sárga tulipánnal. – mutattam rá az egyik vázában virító tavaszi virágokra. Az egyik kedvenceim voltak egyébként. – Akkor ott van még az írisz is… - mentem tovább az emlegetett virághoz. – Vagy esetleg a búzavirág, a hóvirág, a mandulavirág, esetleg a liliom. – soroltam fel, és amiből akadt az üzletben, azt meg is mutattam. – Hálát általában rózsacsokorral szoktak kifejezni, esetleg a kék ibolyával, míg a megújulást a fehér ibolya, vagy esetleg a cseresznyefavirág jelenti. Ha gondolja, köthetek ezekből csokrot vegyesen is, vagy csak önállóan egyik fajtából. – ecseteltem türelmesen az alternatívákat. - Ha többre van esetleg szükség, akkor vegyesen mindegyikből lehet. Nem tudom, hogy mire gondolt pontosan… - néztem rá várakozóan, mert ha lenne némi fogalmam, onnantól kezdve könnyebb lenne megálmodni is.
Kezdőlap
