Pozitívumok
Kitartó vagyok. Azt mondják, két fajta gyerek létezik: az, aki oda figyeléssel már elsőre meg tudja tanulni amit kell az órán, és az, akinek le kell ülnie beseggelnie a tananyagot. Én sajnos a második kategóriába tartoztam, de pont emiatt meg kellett tanulnom, hogy nem kapok mindent ezüsttálcán, és amit mások könnyebben elérnek, nekem azért kétszer annyit kell dolgoznom.
Jókedvű vagyok. Általánosan elmondható rólam, hogy mosolygós és élénk vagyok, sokat szeretek csicseregni és képes vagyok másokat is felvidítani az általános természetemmel. Optimista típus vagyok, nálam a pohár mindig tele van, ha meg nincs, akkor tele lesz.
Határozott vagyok. A kitartás vele járója, hogy tudom, mit akarok. Ugyan kellett idő, hogy végre lefektessem a céljaim, most, hogy már tisztában vagyok azzal, mik azok a dolgok, amiket el akarok érni az életemben, megállíthatatlanul haladok feléjük.
Kíváncsi vagyok. Azt nem mondom, hogy nyitott, de érdekelnek dolgok és a kimenetelük. Könnyű bele rángatni mindenféle érdekes szituációba, viccbe. Néha saját magam ötlök ki dolgokat, hogy magamat, vagy a körülöttem lévőket szórakoztassam.
Könnyen barátkozom. Habár előítéletes vagyok a nemekkel és bőrszínekkel szemben, ez nem jelenti azt, hogy néhány mondat, vagy találkozás után ne változna a véleményem. Általában próbálom takargatni a nevelésem, de ha az embert erősen keresztényhitben nevelik, sajnos néha rögzülhetnek olyan dolgok, amiket aztán nehéz levetkőznie. Velem sincs ez másképp: változni akarok, és nyitott lenni, akkor is, ha eleinte furcsán nézek rád.
Képes vagyok a változásra. Képes vagyok arra, hogy jobb legyek, hogy kinőjem a hibáimat, hogy jellem-fejlődjek. Ehhez persze megfelelő környezet és történések kellenek, de csak lesz rá példa, nem?
Nem vagyok szégyellős. A céljaimat nehéz is lenne elérni azzal, ha az lennék, nem? Már a modellkedés se úgy menne, hát még a megcélzott színészet.

Negatívumok
Makacs vagyok. A határozottság, ha csökönyösséggel párosul, nem mindig jó kombináció. Persze, általában hallgatok a józan észre és meggyőzhető vagyok, de ettől még vannak olyan pillanataim, amikor "már csak azért sem", és befeszülök. Néha teljesen indokolatlanul, néha piszkálás hatására.
Pimasz vagyok. A nyelvem néha élesebb tud lenni, mint amennyire kellene, de ezen nehéz segítenem. Szókimondóságomat nem sokan szeretik, főleg mert képes vagyok néha a felettem elhelyezkedőkkel is szarkasztikusan és pimaszul beszélni. Ettől arrogánsnak tűnök és azt hihetik rólam, hogy azt hiszem, mindenhez jogom van, pedig egyszerűen csak felvágták a nyelvem.
Keresem a kiskapukat. Bármit képes vagyok megtenni azért, hogy a célom érdekében a bele fektetett munka a lehető legkevesebb legyen. Az egész gyerekkorom azzal töltöttem, hogy megszakadtam a megfelelőségbe és a "munkába", így ha van lehetőségem arra, hogy ezt megelőzzem, akkor meg is fogom tenni.
Néha nem gondolok bele abba, hogy mit csinálok. A pimaszság is ide tartozik, nem gondolok bele, hogy esetleg bajba keverem magamat. A kihívásokat gyakran túl komolyan értelmezem, így az egyetemen bizonyos üvegezések meglehetősen vadul végződtek.
A cél szentesíti az eszközt. Ha kell valami, akkor megszerzem, így vagy úgy. Ha valakivel ezért versenyeznem kell, nem vagyok rest akár övön aluli dolgokat használni arra, hogy megkapjam, ami kell. Még ha ez akár más lelkének összetöréséhez is vezethet. Ha kell, elveszem egy kislány cukorkáját.
Előítéletes vagyok. Apámék neveltek így sajnos, de ha sötét a bőröd, vagy horgas az orrod, lesz már egy gondolat rólad a tarsolyomban. Ugyan nem vagyok már akkora hívő, mint amilyennek eljátszom magamat a szüleim előtt, de van, amit csak nehezen fogok tudni levetkőzni, ezek pedig a folytonos figyelmeztetések gyerekkoromból.
Nem vagyok szégyellős. Ez egyszerre pozitívum és negatívum is, mert ha kombinálod a túlságosan bátor hozzáállásommal, elég merész szituációkat lehet sajnos összehozni.

Kedvencek
Mekis sültkrumpli, mandulás Magnum < epres Calippo, szalámis pizza, tonhal, kígyóuborka, minestrone leves, Netflix, HBO go, Tinder, Youtube shorts, selfiek, nyár.

Utáltak
Avocado, steak, túl zsíros húsok, madársaláta, kínai gyorsételek, Amazon Prime, erős vallásosság, tömeg a metrón, eső, tél.
   

Kezdetek
Apának van egy jó részletes családfája otthon a padláson. Mikor kicsi voltam, egyszer megmutatta. Én is, meg ő is Los Angelesben született már, de a család ír felmenőkkel rendelkezik. A déd-nagyapámig vissza tudta követni, és sok lapon keresztül mesélte, hogyan kereste fel a családtagokat az ágakon, hogy megcsinálhassa ezt. Azt mondta, nekem is olyan kitartónak kell lennem mindenben, mint amilyen ő volt ebben. Mert aki sokat dolgozik, az mindig megkapja a jussát. Segíts magadon és Isten is megsegít.
Minden egyes vacsora alkalmával, evés előtt asztali imát mondtunk. Hol ő, hol anya, hol én. Mindig bele kellett szőni, hogy mennyire hálásak vagyunk azért, ami a tányérunkon fekszik, pedig mindenért az apám dolgozott meg. Akkor sem értettem, miért kell egy láthatatlan erőnek tulajdonítani mindent, amit ő tett meg? Sose kaptam erre egyértelmű magyarázatot, csak valami olyasmit, hogy "Tőle kapta az erőt, így neki tulajdonítja a győzelmet". Szerénység. Mindig azt mondta, legyek szerény, és kedves.
Furcsa ezt olyantól hallani, aki elhúz egy fekete bőrű ember mellől és azt mondja: "fél szemed mindig tartsd rajta ezeken az alakokon. Nem bízhatsz bennük." És úgy is lett. Szerény és félős voltam az általános iskolában. Rendkívül jól tanultam, de sose voltak igazán barátaim, mert sose mertem igazán oda állni és beszélgetni másokkal. Furcsának tartották, hogy imádkozom az evések előtt és sokszor viccet is csináltak belőlem, így míg otthon dicsértek a jó viselkedésemért, ugyan ezért a viselkedésért inkább csak száműzött lettem. Emiatt a szüleim a gimnáziumnak katolikusat akartak volna, de a STEM fontosabb volt és ezt még ők is belátták. Részben emiatt is költöztünk aztán végül nagyon messzire, New Yorkba.

A stréberség netovábbja
Kettős életet éltem, ha úgy vesszük. Mindig is lenyűgözött a színészet és a média, nagyon sokat lógtam telefonon az iskolában, és a táskámban mindig olyan ruhákat csempésztem be az iskolába, amitől nem tűnök prűdnek: a szüleim ugyan is megkövetelték, hogy visszafogott, hithű lányként viselkedjek és öltözzek. De nem sokáig hordtam ilyen ruhákat, mert ahogy általánosban is, most is mindenki rajtam röhögött és mindig kiszemeltek valami csesztetésre. Úgy hogy vásároltam magamnak divatos, átlagos ruhákat, és becsempésztem őket az iskolába, ahol átöltöztem. Mindig korábban értem be, mint mások, direkt így kértem a szüleimtől, azzal az indokkal, hogy szeretném még átnézni a tananyagot az órák előtt. Olyan büszkék voltak rám, pedig ha rájöttek volna, hogy csak ki akarom sminkelni magam a WC-ben és felhúzni a szaggatott farmert, biztosan megbotránkoztak volna. Mindemellett persze seggeltem a tananyagot és igyekeztem eljátszani, hogy jó kislány vagyok. Ez pedig egészen addig működött is, amíg nem kaptam egy kihívást, hogy jelentkezzek modellnek. Persze, csak szokásos szívatás volt a többi csajtól, várták, hogy mikor török meg a visszautasítástól, ám egyáltalán nem ez történt.
16 évesen megtörtént életem első fotózása egy kisebb gyerek divatmagazinnak. Eleinte feszült voltam, hiszen életemben először készült kézzel fogható bizonyíték arról, hogy titkon lázadok, de a képek olyan jól sikerültek, hogy madarat lehetett velem fogatni. A legjobb az volt, hogy a ruhákat megtarthattam, és habár alul fizettek engem, nem érdekelt. Olyan izgalmas volt.
Aztán persze lebuktam otthon. Iszonyat botrány tört ki, mikor egyrészt az új ruhákat is megtalálta anyám takarítás közben, plusz a magazinból egy példányt is. Mindennek elhordott a kiskurvától elkezdve, de érdekes módon csak ő volt ennyire kiakadva. Vele veszekedtem végig este, és habár apa sem tűnt boldognak, ő még is csak hallgatott. Aztán másnap, iskolába menet azt mondta: "Beszéltünk anyáddal éjjel a viselkedésedről. Nem vagyunk boldogok, hogy hazudtál nekünk és emiatt büntetésben fogsz részesülni. De értékelem, hogy megdolgoztál a sikeredért."
Túl sok dolog nem változott egyébként utána. Apám anyja, nana kísért el a fotózásokra, hogy biztosra menjen a család, hogy minden rendben történik, nem használnak ki és semmilyen helytelen fotót nem csinálnak rólam. Egy gyerek magazinban egyébként se készülnének ilyenek, de ők biztosra akartak menni. Végre olyan ruhákat hordhattam, amilyet szerettem volna, és habár a sminkelésért újabb vitákon és küzdelmeken kellett keresztül mennem, végül beletörődtek. Cserébe azzal háláltam meg a rugalmasságukat, hogy jó tanuló lettem, és habár színésznek akartam állni, meggyőztek, hogy nem fogok belőle megélni.

Miért éppen Columbia?
Nana mindig mondta, hogy szép vagyok és okos is, igazán kereshetnék olyan szakmát, amely ötvözi a kettőt. A válasz akkor szúrta ki a szemem, amikor együtt néztük a tévét és a hírekben megjelent az időjárásjelentés. Dekoratív hölgy, stúdióban, és egyébként szakma is kell hozzá: meglepő módon nem médiával kapcsolatos. Meteorológusnak lenni bizony komoly tanulás kell négy éven át, így mikor 18 évesen egyetemet kellett választani, a Columbia mellett döntöttem. Hát nem volt sétagalopp. Jó sok mindent tanultam a matek mellett: Fizikai meteorológiát, dinamikus meteorológiát, környezeti meteorológiát, időjárás-előrejelzést, klímaváltozást, műszeres meteorológiát, statisztikai meteorológiát, radarmeteorológiát, numerikus modellezést. Sok dologhoz el is hagytuk az egyetem falait, elmentünk állomásokra, megnéztük a működésüket és sok gyakorlati óránk is volt, ahol mi magunk kezeltük a mérőszerkezeteket.
De az egyetem nem csak tanulásból állt: életem első bulijai és kicsapongásai is itt történtek meg. Már nem én voltam a szerény prűd kislány, akinek bokát takaró szoknyát kellett hordania és minél többet takaró felsőket. Tiszta lappal kezdtem az egyetemet és a barátkozást, így itt kezdett elsőnek igazi baráti köröm kialakulni... a kezdeti szerelmekről nem is beszélve. Nyilván kiderült, hogy modellkedek és mivel már nem féltem tényleg széppé is varázsolni magamat ruhákkal és sminkkel, viszonylag sok hódolóm akadt: ezzel pedig életem első csalódásai is megkezdődtek. Az első évben szerintem két havonta voltam szerelmes és törték össze a szívem, de aztán kezdtem felfogni, hogy ez az egyetem, és nem itt fogom megtalálni életem szerelmét - nagy valószínűséggel. Persze, a kapcsolatokról, az elvesztett szüzességről és bulikról úgy hallgattam otthon, mint anno a fotózásról, de a jó jegyeim miatt nem adtam indokot arra, hogy aggódjanak értem. Jó, nem mondom, hogy nem csaltam néha amikor vissza kellett adni az anyagot, vagy nem használtam volna ki a szimpátiát a tanároktól és más osztálytársaimtól, hogy jó jegyeket kapjak, de kezdtem rájönni, hogy néha így többet érek el, mintha csak éjt nappallá téve tanulnék. Persze, apa nem örülne, ha megtudná, hogy kiskapukat használok, de amiről nem tud, az nem fáj neki: ezt az egyetemen tanultam meg.

Vadangyal
Eltelt két év, én pedig tovább léptem a modellkedésben. Már máshonnan is kaptam ajánlatokat és felkéréseket, főleg mert lassan, de biztosan kinőttem azt a magazint. Már nem számítottam gyereknek és emiatt már másfajta fotózások is szóba jöttek. Olyanok, amelyekre nem engednek el a szüleim, ha tudják. Pedig csak fehérneműkről volt szó: ugyan is a felnőtt élet része, hogy nem csak farmerokat és kabátokat viselünk, hanem fehérneműt is. A legviccesebb az egészben, hogy egyáltalán nem zavart, sőt. Már szinte akartam, hogy egy merészebb útra léphessek új kihívást kapva, ezért azonnal igent mondtam, gyakorlatilag mindenre. Még csak nem is az számított, hogy jól kerestem vele az egyetem mellett, hanem maga a lázadás, a tett, az, hogy kinyílt a világ.
A következő iszonyatos fejmosást a családomtól akkor kaptam, amikor egy képem egy hatalmas, ház falon lévő hirdetőtáblán jelent meg, a fehérnemű reklámjával, de már nem volt mit tenni. Nagykorúnak, felnőttnek számítottam ebből a szempontból, leszedetni nem szedethették le, én pedig nem akartam visszavonni mindent. Egyébként is szerződve voltam, nem táncolhattam csak úgy vissza. Anyámmal már korábban is rosszabb volt így a viszonyom, de ez már apámnál is leverte a biztosítékot. Gyakorlatilag csak azért nem tudott elköltöztetni otthonról, mert kollégiumban laktam. Azt mondta, hogy az egyetem után jobb, ha találok magamnak lakást, mert otthon nem látnak már szívesen. Persze, először dacosan fogadtam ezt, rájuk kiabálva, hogy nincs szükségem rájuk, de ez azért a szívem mélyén még is csak fájt.

Rossz útra térve
Igazából kezdtem rájönni, hogy a modellkedéssel közelebb vagyok a régi álmomhoz, mint valaha. Többet kezdtem el azzal foglalkozni, mint magával a tanulással, és habár a jegyeim leromlottak, egyre több magazinban jelent meg az arcom. Nem voltak kifejezetten híres magazinok és távol álltam attól, hogy Victoria's Secret modell legyek, de élveztem, hogy néha-néha felismertek az utcán, vagy egy-egy bulin a srácok úgy néztek rám, mint akik pontosan tudták, mi van a ruha alatt. Egyáltalán nem rejtegettem már magam, a zárt bimbóból csodás virág vált, és csak azért nem avanzsáltam Poison Ivy-vé és csavartam minden ujjam köré egy fiút, mert sokkal jobban szerettem, ha tepernek utánam. Sokkal jobb volt eljátszani velük, mint akárkinek odaadni magam: ennél azért többre értékeltem magamat is, és a testemet is. Akkor is csak játszadoztam, ha híres, gazdag emberek fiáról volt szó, vagy ha csak random sulitársról, nem számított. Az sem volt fair, hogy ezt kihasználjam a tanáraim ellen, de még is megtettem. Sosem történt több a kelleténél, de egy szép mosoly és a bociszemek egy dekoratív felsővel mindig megtették a hatásukat. Ennek volt köszönhető, hogy megszereztem a diplomámat is.
Eleinte nem is kerestem más állást. A modellkedés bőven eltartott, és inkább olyan albérletbe mentem, ahol több lánnyal osztozkodtam, mert így biztosan maradt pénzem. Végül minden stúdióhoz és kábelcsatornához beadtam az önéletrajzom. Voltam több interjún is, de bekerülni a Fox News-hoz sikerült, és eleinte ott sem időjárás jelentőnek. Meteorológus voltam, egy amolyan asszisztens, a lépcső legalsó fokán. Információkat kezeltem, szanáltam, adtam le, aztán adtam a híradás szerkesztőjének, aki leigazolta és tovább adta azt az időjárás jelentőnek, műsorvezetőknek. Egy évig dolgoztam ebben a munkakörben, aztán hirtelen szembe jött a lehetőség, amikor az akkori időjárás jelentő kolléganőm teherbe esett. Azonnal rá startoltam a pozícióra, és habár kihalásos alapon működött volna a dolog, az egyik igazgatónak nagyon tetszett a "mellékállásom".
Más biztosan a HR-hez fordult volna azok után a flörtök után, amiket nekem szegezett, de nekem KELLETT az a munkakör. Meg akartam mutatni a családomnak, hogy már pedig igen is képes vagyok elérni akármit, amit akarok, ezt pedig az igazgató is tudta, mikor egyértelművé tettem számára.

A remény hal meg utoljára
Nyilván az irodában szájhagyomány útján elterjedt, hogy biztosan a lábaim szétpakolásával kaptam meg álmaim állását, tekintve, hogy nem nekem kellene most ott díszelegnek a kamerák előtt, de az embereknek fogalmuk sincs arról, hogy egyes férfiak jobban szeretik a játékot és odaadást, mint ténylegesen megkapni valamit. Szeretik eljátszani, hogy kegyesek és ajándékozóak, szeretnek "megharcolni" azért, amit akarnak, ez az igazgató pedig iszonyatosan tepert nekem, miután egy ici-pici érdeklődést mutattam - csak azért, hogy utána az emberek képernyőjén díszelegjek. Ha valamit, akkor ezt a fajta játékot alaposan kitanultam az egyetemen, úgy hogy nem féltem attól sem, hogy idővel elülnek a pletykák. Azok pedig tényleg elhalványultak, miután nálam több és érdekesebb dolog is felütötte a fejét a világban. Persze, a színészetről még mindig nem mondtam le, sőt. Most, hogy elkezdtem magasabb körök felé kacsintgatni és már-már portfólióm van, elkezdtem meghallgatásokra járni. Sajnos ékszer, parfüm és ruha reklámfilmeken kívül más szerepet egyelőre nem kaptam, de ami késik, nem múlik, legalább azokkal is tudok szolgálni, ha kell. Így vagy úgy, de kapni fogok egy valódi szerepet és valódi színésszé fogok avanzsálni. Ha bele szakadok, akkor is!
   

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Mégis csak igaz lehet az a mondás, hogy azok a legvonzóbb dolgok, amelyekre azt mondják, hogy nem. Megmosolyogtatott az a kedves lázadás, ami valójában más szülőknél talán nem is verte volna ki a biztosítékot, de abban a környezetben amiben Te nevelkedtél, talán sokkal súlyosabbnak számított - mondhatni istenkáromlásnak. Talán ha alapból megengedőbben nevelnek a szüleid, teljesen más utat választasz. Másrészt meg az a gondolat merült fel bennem, hogy teljesen jogos volt minden érzelem, amit eddigi életed során tapasztaltál és azok a vágyak is, amelyeknek mondhatjuk, hogy beadtad a derekad. Te érezted, hogy több van benned annál, mint hogy valaki szavait kövesd, és kipróbálj olyan dolgokat is, amelyek elsőre talán kicsit félelmetesnek is tűntek - elvégre van olyan ember, aki ne félne az ismeretlentől? -, de mégis képes voltál fejest ugrani. És talán itt jön be az a tulajdonságod, hogy képes vagy a változásra. Ismertél egy közeget, ami bár nagyon korlátozó volt, de nem féltél kilépni és olyan "nagyvilági" dolgokat csinálni, amelyek más veled egykorú emberek számára a mindennapokat jelentették, neked mégis újak voltak. Ezért azt hiszem fel lehetne tenni arra a listára azt is, hogy bátor vagy. Mert más talán nem lépte volna meg azt, hogy modellkedni, majd egyenesen fehérnemű modellkedni kezd. Vagy hogy kollégiumba költözik, egyetemre megy, ahol millió és még egy ismeretlen dolog vár. Azt gondolom jó dolog kíváncsinak lenni mindenféle újdonságra és ha rossz tapasztalatot is szerzünk, de legalább annyival okosabbak leszünk később és nem követjük el ugyanazt a hibát... Csak úgy négyszer.
Gördülékenyen vezettél végig az életed állomásain, amelyekről érdekes volt olvasni. Mindig azon törtem a fejem, hogy mi lesz a következő lépés, mi az amit kipróbáltál még és amivel talán kiakasztottad a szüleidet, de újabb élményt szereztél magadnak. Most pedig azt hiszem fel lehetne tenni azt a kérdést is, hogy mi lesz a következő? Mi lesz a következő lépés, élmény, tapasztalat?
Színt hamarosan kapsz valamelyik admintól, én pedig addig is szeretnék még egyszer gratulálni az elfogadásodhoz!

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!