Sokan, akik ismernek, azt gondolják, hogy impulzív vagyok és meggondolatlan. Ám ez legfeljebb is csak részben igaz. Hisz a valóság az, hogy azokban a dolgokban, amik fontosak számomra, meglehetősen szenvedélyes tudok lenni. Ha a barátaimról van szó, a családomról, vagy a természetről, védtelen állatokról, sok mindenre képes vagyok, és teszek vakmerő dolgokat, de nem annyira meggondolatlanul, mint azt mások hiszik. Általában valóban rövid idő alatt mérlegelek, és döntök, akár kockázatot is vállalva, hogy elérjem, amit szeretnék, de a legtöbbször nagyon is tudom, hogy mit csinálok. Makacs vagyok, ezt elismerem. És fontos nekem a szabadságom, de ugyanígy másoké is, és sosem tétlenkedem, ha igazságtalanságot látok. A mai társadalom szerintem túl sok kötelezettséget aggat ránk, szabályokat, amiket követnünk kell, elvárásokat, amiknek meg kell felelni. És biztos léteznek olyanok, akiknek ez nem egyszerűen megfelel, de szükségük is van rá, hogy valami keretet adjon az életüknek, a mindennapjaiknak, mert ez biztonságérzetet ad. De én nem szeretem a korlátokat, a szabályokat, és ha megpróbálnak azok közé zárni, úgy érzem, megfulladok. Ezért általában, ha falakba ütközöm, akkor lázadok, harcolok, kibúvókat keresek, feszegetem a határokat, a saját határaimat is beleértve. Emiatt pedig egyesek szerint túl fiús vagyok, és túl vadóc, aki a legtöbbször a barátzónában reked a srácokkal. Talán azt gondolják, nincs bennem elég nőiesség, finomság ahhoz, ami egy komolyabb kapcsolathoz kell, és néha én is elhiszem, hogy így van. Hiszen állandó női minta nélkül nőttem fel. Édesanyám nem sokkal a születésem után hunyt el egy autóbalesetben, testvéreim nincsenek, apám szinte teljesen egyedül nevelt fel az Upper East Side-i otthonunk személyzetének és a szállítmányozási cége alkalmazottainak segítségével. Szóval, bár egy elit magániskolába jártam, volt zenetanárom és illemtanárom, dadusom, bejárónőnk, mégis mivel, amikor csak lehetett, apával tartottam a munkába, leginkább dokkmunkások között nőttem fel, és ez rajta hagyta a bélyegét a jellememen. Ugyanakkor igenis van egy érzékenyebb, törődőbb, kissé anyáskodó oldalam is, amit leginkább a legközelebbi barátaim és haverjaim láthattak és ismernek. Azok a srácok, akik többnyire a rakodómunkások gyerekei közül kerültek ki; velük nőttem fel, és ma is gyakran velük töltöm az időm nagy részét.

- Na és hogy megy a lányodnak az egyetem, Joseph? - Kérdezi meg Mrs. Preston apámat, mintha észre sem venné, hogy én is éppen itt állok mindössze másfél méterre tőlük. De persze, hogy lát engem, hiszen egyenest a szemembe nézve teszi fel a kérdését, egy elbűvölően nyájas mosollyal az arcán, ettől azonban az öklömet legszívesebben egyenesen a nő orrába törölném. Hisz ezzel a gesztussal számomra leginkább azt sugallja, hogy ha valóban őszinte és hiteles választ akar hallani, akkor azt nem tőlem várná. Mondhatnám, hogy már megszoktam ezt, hogy a kiváló tanulmányi eredményeim, az önkéntes munkák, az aktivista tevékenységek ellenére is még mindig egy kezelhetetlen lázadó kamasznak tartanak legtöbben ezekben a körökben, de legbelül mégis bánt és bosszant a dolog. Szeretném azt mondani, hogy a legkevésbé sem érdekel, hogy lepereg rólam minden, hogy hidegen hagy, milyen véleménnyel vannak rólam az elit mihaszna kirakatfeleségei, de az igazság az, hogy valódi változást akkor érhetek el ebben a világban, ha a megfelelő emberek komolyan vesznek. És épp ezeknek az unatkozó, agyon mani-pedizett, szőkített hajú, általában délután kettőkor is koktélozó kedves anyukáknak állna a leginkább módjában, anyagilag legalábbis, hogy cselekedjenek. Éppen ezért édes mosolyt erőltetek magamra, és éppen belefognék, hogy büszkén ecsetelni kezdjem a legutóbbi projektem részleteit, amibe az egyetemi diáktársaimmal kezdtünk bele pár héttel ezelőtt, de abban a pillanatban zizegni kezd a retikülömbe rejtett mobilom a hónom alatt.

- Kérem, bocsássanak meg, de ez sürgősnek tűnik! - mutatom fel a készüléket futólag, és még éppen elcsípem apám tekintetét, ami egyszerre elégedetlen és beletörődő, majd kisietek az eseményről. Úton kifelé a folyosón belebotlok az egyik exembe, aki a falat támasztva egy számomra ismeretlen lányt fűz nagy erőkkel.  
- Bocsi... Sziasztok! Jól hallottam, Frankie, hogy hamarosan kihajóztok a buli-yachtoddal Hamptons felé? - A srác előbb meglepetten pillant rám, majd mélyet sóhajt.
- Roxy, mire készülsz már megint?
- Lenne még két személynek hely azon a ladikon?
- Tudod, hogy igen, de nem szeretnél beavatni, hogy...?
- Később, Frankie... - és már rohanok is tovább. Útközben pedig dobok egy üzenetet a legjobb barátomnak, Charlienak, akire ilyen esetekben (is) szerencsére mindig számíthatok: “Szükségem van a segítségedre. Tali két óra múlva a kikötőben?” Menet közben lerúgom a cipőimet, ott hagyom valahol félúton, majd felemelem az estélyi ruhám alját is, hogy ezzel is gyorsíthassak a tempómon. Nem egész két órám van előkészíteni mindent, ami a hamptonsi partok mentén csapdába esett delfin kimenekítéséhez szükséges, szóval nincs vesztegetni való időm.

Üdvözöllek az oldalon!

A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.

Először is engedd meg, hogy megdícsérjem a választott alanyt PB-nek, egyszerűen tökéletesen illik a vadóc, mindig lázadó, különc személyiséghez, amit megálmodtál Roxinak.

Első gondolatom miközben olvastalak az volt, hogy soha de soha ne változz meg senki kedvéért, mert te még igazán nagy dolgokat fogsz véghez vinni az életben. Sajnálatos dolog, hogy édesanya nélkül kellett felnőnöd, hogy nem volt előtted példa, hogy nincs az életedben egy olyan menedék, amit az édesanyák jelentenek a gyerekük életében. Viszont talán ez a tragédia segített abban, hogy most egy céltudatos, másokkal törődő, bámulatos fiatal nő vagy, aki képes a saját érdekeit háttérbe helyezni mások segítésének érdekében. Anyukád nagyon büszke lenne rád. Biztos, hogy az apád rosszalló tekintete mögött is megbújik a büszkeség, talán egyszer kérdezz majd rá.

Nem is tartalak fel sokáig, hiszen egy delfin várja a segítséget tőled, színt és rangot admin fog adni, foglalózz és ments meg a világot.

Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék!
Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran!
Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!